Hortus Carmeli. Feljegyzések útközben

Reginald Garrigou-Lagrange OP élete és művei az interneten

2012-02-08T17:47:00.006+01:00

Reginald (Gontran-Marie) Garrigou-Lagrange 1877-ben született Franciaországban és 1964-ben halt meg Rómában.

- Reginald Garrigou-Lagrange OP
- A Saint in Heaven
- The Last Battle of Garrigou-Lagrange
- Padre Gontran Garrigou-Lagrange
- Réginald Garrigou-Lagrange Il mostro sacro del Tomismo

BIBLIOGRÁFIA:

- Bibliografie P. Reginalda Garrigou-Lagrange OP
- Reginald Garrigou-Lagrange
- Fonti bibliografiche su P. Réginald Garrigou-Lagrange
- Tutte le opere di p. Garrigou-Lagrange

MŰVEI:

magyarul
- A megkezdett örökélet
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
Magyar nyelvű jegyzetek néhány fejezetről.

in English;
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
- THE THREE WAYS OF THE SPIRITUAL LIFE.
- LIFE EVERLASTING.
- CHRIST THE SAVIOR.
- CHRIST THE SAVIOUR - A Commentary on the Third Part of St Thomas' Theological Summa
- REALITY—A Synthesis Of Thomistic Thought.
- PROVIDENCE.
- THE TRINITY AND GOD THE CREATOR.
- GRACE: Commentary on the Summa Theologica of St. Thomas.
- Commentaries on the Summa written by Pere Reginald Garrigou-Lagrange, O.P.
- THE ONE GOD - A Commentary on the First Part of St Thomas' Theological Summa
- PREDESTINATION
- The Priesthood and Perfection
- Excerpts from fr. Garrigou-Lagrange OP
- Excerpts from Garrigou-Lagrange's commentary on De Eucharistia
- The Mother of the Savior
- Where is the New Theology Leading Us?

en français
- Les Trois äges de la vie Intérieure
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure
- La Providence et la confiance en Dieu
- L'Éternelle vie et la profondeur de l'Âme
- Les trois conversions et les trois Voies
- Le sens commun
- La synthèse thomiste
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure
- Articles:
- La Royauté universelle du Christ
- L'unique personnalité du Christ
- Le sacerdoce du Christ
- Le Christ Chef mystique de l'Eglise
- Le Cœur eucharistique de Jésus et le don parfait de Lui-même
- La Sainte Trinité en nous
- La Sainte Trinité et le don de soi
- Les convenances de l'Incarnation et notre vie spirituelle
- Le progrès spirituel en Marie
- Du gouvernement royal
- La joie d’être enfant de Dieu
- La charité et les béatitude
- L'efficacité de la prière
- La Prééminence de saint Joseph sur tout autre saint
- Comment devons-nous nous abandonner à la Providence ?
- Le Discernement des esprits

- Prémystique naturelle et mystique surnaturelle

- La Question de l'Amour pur et les principes de St Thomas

- Le devoir de la réparation

- L'assistance à la Messe, source de vie spirituelle

- L'âme du Saint-Sacrifice de la Messe

- Les communions sans action de grâces

- Pour l’intelligence du dogme de la Providence

- Grâce actuelle et sainteté personnelle

en español
- Las tres edades de la vida interior
- La sintesis tomista

in italiano
- Sacerdote con Cristo  Sacerdote e Vittima

Nagyfalu - püspöki állásfoglalás

2012-02-05T19:55:00.005+01:00

A helyileg illetékes nagyváradi püspök, Böcskei László, hivatalos állásfoglalást adott ki a nagyfalui állítólagos jelenésekkel kapcsolatban, amelyben kétségeit fejezi ki a jelenések valódiságát illetően és óvja a jelenségtől a híveket.

A teljes szöveg elolvasható itt: Nagyfalu - püspöki állásfoglalás 2012

A gyógyulás lépései

2012-01-29T17:47:00.004+01:00

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

1. A sérülés felismerése

A lelki sérüléseinket tényleges bántalmak okozzák. Azok a személyek, akiknek szeretniük kellene minket (elsősorban a szüleink, házastársunk, testvéreink, gyerekeink) nem szeretnek eléggé vagy kimondottan szeretetlenül, időnként egészen a gyűlöletig, esetleg egészen a súlyos bántalmazásokig szeretetlenül bánnak velünk.

Olyankor keletkezik lelki sérülés, ha a bántást nem tudjuk akkor és ott feldolgozni. Ha nem tudunk megbocsátani a bántalmazónak és így megmarad bennünk a bántalmazás okozta félelem és főleg a harag. Ha a bántalmazás torzítja az énképünket, piszkosnak, értéktelennek érezzük magunkat. Ha kialakul bennünk egy ragaszkodás a szeretetnek ahhoz a formájához, amit nem kaptunk meg.

Minél védtelenebbül (minél korábban, minél közelebbi személytől) ér minket minél súlyosabb (brutálisabb és hosszan tartóbb) bántalmazás, annál komolyabb lesz a sérülés.

Sérüléseinknek azonban az esetek jelentős részében nem vagyunk tudatában, mivel a család és az egyén is számos olyan védekező, elhárító mechanizmust használ, amely abban segíti, hogy ne kelljen szembenézni azokkal a gyakran nagyon súlyos rosszakkal, amelyek ténylegesen jelen vannak az életében.

Attól azonban, hogy nem veszünk tudomást róluk, a szeretetlenségek által okozott sokszor rendkívül fájdalmas és félelmetes érzések nem múlnak el, hanem csak észrevétlenül és ellenőrizhetetlenül működnek, de minden olyan helyzetben megjelennek, amely valamilyen módon hasonlít az eredeti bántalmazás helyzetére.

A gyógyulás első lépése tehát az, hogy felismerjük, milyen bántalmazások értek minket és hol jelennek meg ezek a mostani életünkben. Ennek az elméletét a mélylélektan a 20.század elejétől nagyon részletesen kidolgozta, így mostanra meglehetősen biztos, sokszorosan ellenőrzött tudásunk van arról, milyen gyerekkori bántások milyen sérülésekként jelennek meg felnőtt korunkban. ¹

Egy fiatalember azzal jelentkezett nálam terápiára, hogy ő biztosan el fog válni, de a rend kedvéért még adjunk egy utolsó esélyt, beszélget velem a kapcsolatuk megjavítása érdekében. A terápia során kiderült, hogy érzékeny kisfiú volt, akit szerettek a szülei. Mindazonáltal szülei házasságában sok feszültség volt, és ezt gyerekként ő is megszenvedte. Két éves kora körül súlyos beteg lett, és egy távoli kórházba kellett vinni, ahová csak a nagypapája tudott bejárni hozzá minden nap. Ezután nem sokára súlyosan fogyatékos testvére született, aki néhány nap múlva meghalt. Ez az eset nagyon megviselte a szüleit. Ötéves korában megszületett a kishuga. Annak ellenére, hogy a kislány egészséges volt, a szülei mindig szorongó gondoskodással csüngtek rajta. Így nem jutott elég melegség és figyelem a kisfiú számára. Hiába próbálta a figyelmüket és az odafordulásukat megszerezni, ők annyira el voltak foglalva a saját bajaikkal, hogy nem vették észre a jelzéseit. A kisfiú szorongott és magába zárkózott. Felnőttként ez az ember azt érezte, hogy a szeretet bármikor elveszthető, s hogy ő képtelen arra, hogy megszerezze a számra fontos ember szeretetét, és nem tehet mást, mint hogy magába zárkózik.

2. Az érzés beazonosítása

Nem elég azonban elméletileg tudni, milyen fajta gyerekkori bántások milyen sérülésként jelennek meg felnőtt korban, hanem a mostani életünkben konkrétan is be kell azonosítanunk azokat az érzés-együtteseket, amelyekben továbbélnek a régi sérüléseink.

Lelki szinten ugyanis az érzéseink az érzékszerveink. Ahogy testi érzékszerveink azt mutatják meg, hogy milyen a világ önmagában, lelki érzékszerveink, az érzéseink azt mutatják meg, hogy milyen a számomra: veszélyes vagy biztonságos. Ha jól működnek, akkor az itt és most helyzetek milyenségét mutatják. (Melegséget érzek, ez jó, biztonságos; haragot érzek, itt bántanak, ez veszélyes.) Ezért azt tekintjük magától értetődnek, hogy amit most érzek, az a mostani helyzet minőségét mutatja.

Azonban minden ahhoz hasonló helyzetben, amikor gyerekkoromban bántások értek, felnőttként is a gyerekkori érzéseim fognak megjelenni. Gyerekként ezeket veszélyes helyzeteknek tanultuk meg, és szervezetünk felnőttként is jelzi a veszélyt. Minél súlyosabbnak éreztem a bántást gyerekkoromban, annál inkább ez a veszély-jelzés dominálja a felnőttkori helyzetet is.

Felnőttként tehát úgy értékelem a helyzetet, mintha valóban akkora veszélyben lennék, mint amekkorát gyerekkoromban éreztem. S ugyanolyan tehetetlennek és kiszolgáltatottnak fogom érezni magam, mint amilyen gyerekként voltam.

Páciensem két évesen nem értette az egész helyzetet, nem értette, hogy a szülei szeretetből vitték a kórházba, hogy itt jó kezekben van, hogy a szülei a nagypapáján keresztül mindenről értesülnek, hogy két-három hét múlva egészségesen haza fogják vinni. Ő csak azt érezte, hogy vége mindennek, hogy elhagyták a szülei, különösen a mamája, aki számára a minden, hogy mindennek vége, minden elveszett. Felnőttként, amikor egyik este hazafelé a feleségével találkozott és az késett, ahogy teltek a percek, egyre inkább megelevenedett ez a régi érzés ahogy egyedül hagyták és mindennek vége. S nemcsak ez, hanem a későbbi érzései is, hogy ő tehetetlen, hiába csinál bármit, nem tudja elérni a szeretett személy, hogy ő nem számít, vele bármit meg lehet tenni. Annyira fájt ez neki, hogy meg se bírt szólalni. Mire néhány perc múlva megérkezett a felesége, az már egy nagyon keserű, bezárkózott, kemény férfit talál, aki egész úton nem szólt hozzá.

Ez az ember a terápia során nemcsak elméletileg ismerte meg, hogy összefüggés van a gyerekkori és a felnőttkori érzései között, hanem megtanulta beazonosítani azokat a tipikus helyzeteket, amikor ezek az érzések előjönnek és megtanulta magát ezt az egész „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttest is felismerni. Ezt szakember segítségével elég könnyen és gyorsan meg lehet csinálni, mert ezek mindig nagyon jellegzetes, intenzív és jól beazonosítható érzés-együttesek.

3. Az érzés lehatárolása

Az érzés lehatárolása némileg már megtörténik magával az érzés beazonosításával, de ez annyira fontos, hogy ezt külön ki kell hangsúlyozni – a terápiában is kiemelten foglalkozunk ezzel.

Amikor tehát beazonosítunk egy régi érzést, olyankor tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez egy régi érzés felbukkanása a jelenben, ez nem az itt és most történtek minőségét mutatja meg, hanem csupán egy emlék, amely egy régi traumára utal.

A terápia során az történik, hogy konkrét helyzeteket vizsgálunk meg azt keresve, pontosan milyen érzéseket is élt át a páciens abban a helyzetben és vajon az itt és most történések mennyire indokolták ezeket az érzéseket.

Ezzel párhuzamosan megpróbáljuk megkeresni a páciens élettörténetében azokat az eseményeket, amelyek elméletileg okozhatnak a jelenben ilyen érzéseket. Megpróbálunk ezekre visszaemlékezni, s ezeket a régi történéseket és érzéseket felidézni.

Így mozogva a múlt és a jelen között egyértelműen kirajzolódnak azok az érzés-együttesek, amelyeket a régi bántások eredményeznek a jelenben. Ezek így lehatárolhatóvá és megfoghatóvá válnak, és az ember mint a múltja emlékeit tudja elkülöníteni magától.

Miután ezzel a fiatalemberrel eljutottunk ide a terápiában, a következő alkalmakkor, amikor ismét késett a felesége (egy ilyen késős felesége volt), miközben újra megjelent a „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttes, már lassanként fel tudta ismerni, hogy ezek nem a jelenét tükröző valós érzések, hanem gyerekkori érzései jelennek meg újra egy olyan helyzetben, amely némileg hasonlít egy gyerekkorában nagyon fájdalmasan megéltre.

4. A gyerekkori minta felismerése

Ezek az érzelmi együttesek kimondatlanul mindig tartalmazzák a világnak az egyén cselekvési lehetőségeinek egyfajta modelljét is. Ugyanis a gyerekkori tapasztalatok alapján kialakul bennünk a világnak, a cselekvési lehetőségeinknek egy olyan modellje, amelyet felnőttként is magától értetődőnek és érvényesnek tekintünk.
Ha a szüleink megbízhatóak voltak és szerettek minket például, akkor evidensnek tekintjük, hogy a világ megbízható és mi szeretetreméltóak és értékesek vagyunk, ha azonban megbízhatatlanok és szeretetlenek voltak, akkor ugyanolyan kétség nélkül meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről. S ez a meggyőződésünk mind a két esetben meglehetősen kevéssé függ a felnőtt tapasztalatainktól. Olyan emberek, akik gyerekként nem kaptak elég elfogadást, akkor is értéktelennek tekintik magukat, ha minden elképzelhető területen kiemelkedően magasan teljesítenek is.

Ezek a gyerekkori minták tehát nem a világot mint olyat mutatják, hanem a gyerekkori családi körülményeinket - ráadásul egy gyerek szemszögéből. Éppen ezért felnőttként nagyon torz látást, és ennek megfelelően, az adott helyzetben nagyon inadekvát viselkedést eredményezhetnek. Abban a pillanatban azonban, ahogy meg tudjuk ezeket fogalmazni, nem torzítják többé a látásunkat. Szabaddá válunk arra, hogy felnőtt módon, a valóságnak megfelelően lássuk a helyzeteket és ebből kiindulva tudjunk cselekedni.

A példabeli fiatalemberben, aki gyerekként hiába próbálta kifejezni az érzelmi igényeit a szülei felé, azok nem voltak képesek a jelzéseit fogni, az a meggyőződés alakult ki, hogy megpróbálni sem érdemes kifejezni az érzelmi igényeit, úgyse kap pozitív választ rá. Ahogy rájöttünk az összefüggésre, elkezdte megváltoztatni a viselkedését, és - hála Istenek - nagyon pozitív reakciókat tapasztalt a felesége részéről.

(Ez természetesen egyáltalán nem mindig van így. Van akinek a férje/felesége részéről is ugyanúgy szeretetlenséget kell tapasztalnia, mint a szülei részéről. Mégis, ha felismerjük a gyerekkori mintákat, akkor az ember ez esetben is képes lesz felnőttként kezelni a helyzetet. És a szeretetlenség megtapasztalása ugyan mindig fájdalmas, de ha felnőttként tudjuk kezelni, akkor már nem rombolja szét az életünket.)

5. Döntés a szeretet mellett – az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

Ezek a régi bántások okozta érzelem-együttesek mindig magukban foglalnak egy igényt arra is, hogy megkapjam, amit akkor nem kaptam meg és – ezt ismerjük be a legkevésbé szívesen, de azért így szokott lenni – hogy megbüntessem azt, aki engem bántott.

Ezekkel az igényekkel, ha az ember meg akar gyógyulni, egyetlen dolgot lehet tenni: visszautasítani őket. Az egész terápia azon áll vagy bukik, hogy ezt valaki megteszi-e vagy sem.

A pszichológus sokat segíthet abban, hogy pontosan megértsük, miért nem kaphatjuk meg felnőtt korunkban, amit gyerekként elmulasztottunk, az erre való törekvés hogyan teszi tönkre az életünket, hogyan követünk el emiatt súlyos bűnöket. Segíthet abban, hogy megértsük vajon miért bántottak minket azok, akiknek szeretniük kellett volna, milyen enyhítő körülményeket tudunk a számukra találni.

Mindezzel együtt, minden megértés mellett is mindig ott marad a döntés, hogy valaki lemond-e az infantilis igényeiről és az „önbíráskodásról”, vagyis a szeretetet választja-e vagy sem.

A példabeli páciensemnek el kellett jutnia oda, hogy lássa, az a szeretet, ami után olyannyira vágyakozik, ténylegesen mennyire önző, hogy ebben mennyire csak a saját jóérzésére koncentrál, és hogy mennyire bezárja ez őt önmagába. El kellett jutnia arra a döntésre, hogy nem ezt akarja, hanem egy olyan szeretetet, ami ugyan lehet, hogy nem burkolja be őt folyamatosan, de láthatóvá teszi számára a másikat, megnyitja számára a világot.

El kellett jutnia oda, hogy valójában milyen rettenetesen haragszik a szüleire azért, hogy ilyen szörnyű fájdalmakat okoztak neki. Immár szülőként – tapasztalva azt, hogy noha szereti a gyerekeit, mégis ő sincs mindig a helyzet magaslatán – nem volt nehéz belátnia, hogy a saját szülei nem gonoszságból bántották, hanem a saját megoldatlanságaik miatt és így fölül tudott emelkedni a fájdalmain és a haragot együttérzés, sajnálat és a másik javának az akarása váltotta fel.

Ez más esetben sokkal nehezebb is lehet, mert valóban vannak olyan bántalmazók, akik ezt gonoszságból csinálják, és akik örömüket találják a rosszban. Mindazonáltal akkor is le lehet mondani a büntetési igényünkről és Isten kezébe tudjuk tenni az igazság osztását és képesek lehetünk jót kívánni neki, ha valakit az a tragédia ért, hogy egy ilyen bántalmazó szerepelt az életében.

6. A szeretet melletti döntés megerősítése

Ezt egyszer át kell látni, és ezt a szeretet melletti döntést egyszer meg kell hozni. Majd ezerszer úja és újra.

Attól, hogy egyszer meghoztuk ezt a döntést, az érzéseink nem szűnnek meg. S minden alkalommal amikor újra jelentkeznek, újra meg kell hozni azt a döntést, hogy elutasítom az infantilis vágyat és meg akarok bocsátani.

Amikor egy érzés felbukkan az emberben, abban a pillanatban, amikor az érzés megjelenik, mindig van egy döntési lehetőség is: azonosítom magam az érzéssel vagy elhatárolom magam tőle. ² Itt nem elfojtásról vagy valamilyen más elhárító mechanizmusról van szó, ez a viszonyulás nem szünteti meg, nem tünteti el az érzést. Hanem a meglévő érzéssel szemben állást foglal az akaratunk, azonosítjuk magunkat azzal a törekvéssel, amit az érzés kifejez vagy elhatároljuk magunkat tőle.

Ez az állásfoglalás dönti el, hogy az érzés meghatározhatja-e a viselkedésemet. Ha azonosítom magam az érzéssel, akkor igen, akkor megengedem, hogy betöltsön ez az érzés, és ez alapján cselekszem. Ha az akaratom elutasítja az érzést, akkor miközben érzem az érzést, folyamatosan elhatárolom magam tőle, folyamatosan elutasítom azt a törekvést, amit az érzés kifejez, és ilyen módon nem tudja befolyásolni a cselekedeteimet.

Amikor tehát megjelenik a gyerekkori bántásból fakadó érzés-együttes, akkor abban a pillanatban, amikor ezt az érzést érezzük, el is kell határolnunk magunk tőle. Azaz minden alkalommal újra el kell utasítanunk az infantilis érzelmi igényeinket és a bosszúvágyunkat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor becsúszunk az érzésbe, akkor – hiába minden tudásunk a múltunkról – ez az érzés eluralkodik rajtunk.

Ha viszont megtesszük, akkor szellemi szinten is felvesszük a harcot a belső gyógyulásunkért. Az egész folyamatban, a gyógyulás minden lépésénél segít Isten, de ezen a ponton külön nagyon építhetünk a segítségére. Ha újra és újra meghozzuk a döntést a szeretet és a megbocsátás mellett, akkor Isten természetfeletti módon megadja nekünk azt – sőt többet –, amit természetes szeretettel megkaptunk volna, és olyan helyzetekben is, amikor emberileg, természetes szinten teljesen elképzelhetetlen a megbocsátás, természetfeletti módon megadja, hogy meg tudjunk bocsátani.

Néha Isten ezt megadja egyik pillanatról a másikra. De ez elég ritka. Az a gyakoribb, hogy újra meg újra arra indít minket, hogy meghozzuk a szeretet melletti döntést, és ha ezt megtesszük, Ő minden alkalommal ad nekünk egy „adag” kegyelmet, amellyel természetfeletti módon előbbre visz minket a gyógyulás útján.

7. Új látás és viselkedés

Ahogy az ember egyre inkább elköteleződik a szeretetben és a megbocsátásban, felismerve a sérült érzelem-együttest, és a világról gyerekkorban kialakult téves mintáit, egyre szabaddá válik arra, hogy megvizsgálja, milyen is pontosan az a helyzet, amelyben most ténylegesen van, és mi is lenne ebben a helyzetben a legjobb megoldás.

Így a példabeli fiatalember miközben változatlanul érezte a negatív érzéseket, mégis elhatárolódva az érzéseitől, elkezdte látni, hogy a felesége nem hagyta el őt, nincs vége mindennek, és ő egyáltalán nem tehetetlen a kettejük kapcsolatában. Észrevette, hogy a felesége milyen fáradt és nem megsértődött, hanem átvette a szatyrát, meghallgatta a panaszkodásait, és csodálkozva tapasztalta, hogy mindez nem is esik nehezére. S természetesen nem csak itt, hanem az életük összes többi helyzetében is megtörtént ez a változás. Lépésről lépésre a negatív, infantilis érzések és viselkedések helyett egyre inkább képessé vált felnőtt, szeretetteli érzésekre és viselkedésekre. Fél év múlva azt mondta, hogy soha még ilyen szerelmes nem volt a feleségébe.

Ha szeretettelibbek vagyunk az elősegítheti, hogy a környezetünktől több szeretetet kapjunk. De hogy mennyire gyógyulunk meg, mennyire jutunk előre a szeretetben, az valójában nem azon múlik, hogy mennyi szeretetet kapunk vissza az emberektől, hanem igazából csak és kizárólag azon, hogy milyen mértékben nyílunk meg Isten kegyelme előtt.

_____________________________________

1. A pszichológiának nagyon kiterjedt szakirodalma van népszerűsítő szinten is. Mindazonáltal nem olyan egyszerű ebben kiismerni magát az embernek, mint ahogy azt a nagy lelkesedéssel, de többnyire kevés hozzáértéssel működő pszicho-próféták nyomán gondolná. Ahhoz ugyanis, hogy egy-egy pszichológus valamilyen elméletének a tényleges magyarázóértékét meg tudjuk ítélni, egyrészt az kell, hogy átlássuk, milyen tapasztalati alapra épül az adott elmélet, és mennyire korrekt szakmai lépésekben dolgozták ki, mi a helye a pszichológus egész elméletrendszerében, illetve ezen túlmenően az is elengedhetetlen, hogy az elméletrendszer mögött meghúzódó antropológiát rekonstruáljuk és megállapítsuk annak érvényességét.
2. Ezzel ritkán szoktunk élni, de ez a lehetőségünk mindig megvan, ez ugyanis a testi és a szellemi szintünk közötti különbségre épül. Az érzés a testi szinthez tartozik és ezzel szemben mindig megvan az a szabadságom, hogy szellemi szinten állást foglalhatok vele szemben: azonosítom-e magam vele vagy elhatárolom-e magam tőle. A kísértések elutasításának a lehetősége is ezen a szabadságunkon alapul.

Reginald Garrigou-Lagrange OP: A megkezdett örökélet

2012-01-02T20:07:00.007+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a 20. század egyik legjelentősebb teológusa. Különösen jelentõset alkotott a spirituális teológia területén. 1909-tõl 1959-ig az római Angelicumban tanít alapvető teológiát, dogmatikát és 1917-ben megalapítja az elsõ spirituális teológia tanszéket.

1938-ban a Korda Kiadó dr. Ervin Gábor fordításában A megkezdett örökélet. (A keresztény lelkiség alapelvei) címmel meg jelentette meg a Principes de spiritualité. Les trois conversions et les trois voies. című kis könyvét.

Ebben nagyon lényegretörően és nagyon jól érthetően a keresztény élet szakaszait veszi végig a kezdetektől a misztikus egyesülés csúcsáig. Alapvető bevezetés a keresztény lelkivezetés hagyományába, amely nem csak lelkivezetők és keresztény pedagógusok számára elengedhetetlen mű, hanem minden olyan keresztény számára is, aki komolyan veszi a hitét.

Az Olvasónaplóba feltettem az egész könyvet 1.

Itt pedig letölthető PDF formában.

Kérem mindazokat, akiknek lehetőségük van rá, hogy vegyék át a szöveget és tegyék fel a saját lapjukra vagy nyomtassák ki és úgy terjesszék.
_______________________________________

A fordítóról:
"Ervin Gábor (1912-1944) a neotomizmus képviselője volt, filozófiai tevékenysége papi munkájával együtt bontakozott ki.

Ervin Gábor hét éves volt, amikor családja az izraelita vallásról katolizált. Már fiatalon papnak készült, a Központi Szemináriumban tanult – írja róla Kránitz Mihály az Új Ember január 22-i számában. 1934-ben szentelték pappá, először budaörsi káplán volt, majd 1936-tól 1944-es haláláig a Salvatore tanítóképző intézetben volt hittanár. 19 éves volt, amikor első komolyabb tanulmányát írta, mégpedig Széchenyi vallásosságáról. Doktori dolgozatának Az emberi természet sebei és gyógyulásuk volt a címe. Példaképei Szent Tamás, Newman, Prohászka Ottokár voltak, s külön megemlíti Réginald Garrigou-Lagrange francia neotomista teológust is. Nem csak a teológia és a filozófia, hanem a pszichológia is érdekelte, tagja volt a Magyar Filozófiai Társaságnak.

Ervin Gábor lelkivezetőként részt vett a zsidótörvényekben érintettek védelmére alakult Magyar Szent Kereszt Egyesület munkájában is. Ennek 1944-től titkára volt. Felvarrta reverendájára a sárga csillagot, hogy így mutassa ki szolidaritását édesanyjával és testvéreivel, valamint az egész magyar zsidósággal – papként ugyanis nem volt kötelezve a sárgacsillag viselésére. Amikor látta a csoportokba terelt zsidókat, hangosan elítélte a történéseket, ezért a rendőrség őrizetbe vette, de elengedték. A saját élete is veszélyben forgott, de ő üldözötteket rejtegetett. 1944 december elején nyilasok törtek be hozzájuk, és mindenkit elhurcoltak, Ervin Gábort is. Háztartási alkalmazottja tért csak vissza, aki elmondta később, hogy látta, amint a fiatal papot és édesanyját megkorbácsolják a nyilasok. Egyes források szerint mindkettőjüket a Duna-parton végezték ki.

Ervin Gábor főbb művei közül kiemelendő a Krisztusi nagykorúság – bérmálkozóknak és megbérmáltaknak; A kultúra és emberiség, talán a legátfogóbb műve; a Gondolatok a művészet etikájához; és A műalkotás mint jel."

forrás: Magyar Kurir - A cikk szerint a Jel Kiadó újra kiadta a könyvet "A megkezdett örök élet" címen.

Részletesebb életrajz tálálható az Új Ember hetilapban. Ez inkább egy sokfele kereső, s nem pedig egy elkötelezett tomista képét mutatja. Vélhetően ez magyarázza, hogy a könyvben olyan fordítói lábjegyzetet is található, amelyben a fordító - Garrigou-Lagrange és minden jelentős misztikus tanításával szöges ellentétben - tévesen azt állítja, hogy a szemlélődés túlléphet a teológián.

_______________________________________________________

1. A könyvvel kapcsolatban minden munkát Kati barátnőm végzett, akinek ezúton is szeretném hálás köszönetemet kifejezni.

Hogyan tapasztalhatom meg, hogy Isten meggyógyítja a lelki sérüléseimet?

2011-12-29T21:33:00.002+01:00

Sokan kérdezik tőlem, hogy régóta kérik Istentől a lelki sebeik gyógyulását, komolyan imádkoznak ezért, és mégsem tapasztalnak semmilyen gyógyulást. Mi lehet ennek az oka? Természetesen nagyon sok lehet, de a leggyakoribbnak azt látom, hogy teljesen mást várunk Istentől, mint amit kaphatunk Tőle.

A lelki sérülés mindig azt is jelenti, hogy valamilyen módon sérült a szeretetvágyunk: felnőttként is az után a szeretet után vágyakozunk, amelyet gyerekkorunkban nem kaphattunk meg. Arra vágyunk, hogy felnőttként is úgy szeressenek minket, mintha csecsemők vagy kisgyerekek lennénk. Amikor arra gondolunk, hogy Isten meggyógyítja a lelki sebeinket, ha igazán magunkba nézünk, azt kell lássuk, hogy arra vágyunk, azt várjuk valójában Tőle, hogy ezt a sérült szeretetvágyunkat töltse be. Azonban ha Ő ezt betöltetné, akkor a sérült állapotunkban rögzítene minket, ezért ezt nem teszi meg.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk Isten gyógyítását, le kell mondanunk a szeretetnek erről a sérült formájáról. Mivel azonban mi a szeretetnek ez a sérült formáját hisszük a valódi szeretetnek, azt gondoljuk, hogy ha erről lemondanánk, akkor lemondanánk a szeretetről is. A szeretetről természetesen egyáltalán nem kell lemondani, sőt. Arról a sérült formájáról kell lemondanunk, ami a gyerekkori sérüléseink miatt alakult ki bennünk.

Ez elég nehéz. Főleg azért, mert amikor le kell mondjunk a sérült formáról, még nem, vagy csak nagyon kevéssé tapasztaljuk, hogy milyen lenne az egészséges forma. Ilyenkor a bizalomnak (azaz a hitnek) egy aktusát kell megtenni: hogy noha nem tudom, hogy mi lesz az a jó, amit meg fogok kapni, ezt a rosszat elutasítom.

A másik nagyon nagy nehézség itt, hogy mi azt szeretnénk ha Isten az érzéseinket változtatná meg, nem szoronganánk, nyugodtabbak lennénk, meleg érzéseket adna, stb. Az érzések azonban csak jelzései egy sokkal mélyebben fekvő bajnak, így tulajdonképpen amit szeretnénk Istentől, az olyan, mintha az orvostól azt kérnénk, hogy csak a tüneteket enyhítse, de ne foglalkozzon a tényleges betegségünkkel. Isten azonban - mint egy jó orvos - nem lázcsillapítózni akar, hanem a betegségünket meggyógyítani. Ezért az érzéseink helyett a szellemi szintünkön szokott elkezdeni gyógyítani minket: az értelmünket világosítja meg és az akaratunkat erősíti meg a jóban. A sérültségünk legmélyebb okát, Vele való sérült viszonyunkat gyógyítja meg, és ennek következtében szűnnek meg a tüneteink, a lelki sérüléseink.

Az értelmünk megvilágosítása és az akaratunk jóban való megszilárdítása azonban nem érzékelhető olyan jól, mint egy érzés, mint egy szorongás megszűnése vagy egy meleg érzelem. Ezért ennek a változásnak, főleg az elején, az ember nem szokott a tudatában lenni. Kicsit hosszabb távról visszatekintve szokta tudni csak megállapítani, hogy szilárdabb lett a jóban és sok mindent másképp lát már. Ezzel együtt az emberek egy egyre növekvő belső szilárdságot, stabilitást és békét (ami nem jelenti azt, hogy nem lesznek nagy érzelmi kilengéseik, de egyre inkább lesz egy olyan belső biztos pontjuk, amit adott esetben nagy bajban sem vesztenek el) szoktak tapasztalni.

Egy másik komoly nehézsége a folyamatnak, hogy miközben van ez a szellemi növekedés, az ember sérült vágya automatikusan nem szűnik meg. S ennek a sérült vágynak a kielégületlensége nagyon fájdalmas tapasztalat. Ilyenkor az ember kétségbe szokott esni, és kételkedni szokott Isten szeretetében és közelségében. Ez az a pont, amikor a sérült érzéseink helyett a hitre kell alapoznunk, biztonságunkat a sérült szeretetvágyunk kielégítése helyett arra a hitünkre, hogy Isten szeret minket, ott van velünk, és Ő tudja, hogy milyen úton kell vezetnie minket, mi válik leginkább a javunkra. Vagyis folyamatosan együtt kell élni ezzel a fájdalommal, és minden alkalommal, amikor ezt érezzük, újra meg kell erősítenünk azt a döntésünket, hogy lemondunk a sérült vágyunk kielégítéséről és akármit érzünk is, bízunk Isten szeretetében. Ha ezt a döntést meg tudjuk hozni, akkor tudunk figyelni arra is, hogy mit ad nekünk Isten. Mert Ő minden nap felkínál nekünk egy csomó olyan dolgot, amit, ha elfogadunk, akkor egy kisebb vagy nagyobb lépéssel közelebb visz Magához

Ehhez azonban, azt hiszem, egyszer meg kell hoznunk azt az alapvető döntést, hogy Isten a legfontosabb az életünkben, és ezután az életünk fő kérdése minden nap az kell, hogy legyen, hogy mit kell tennem azért, hogy közelebb kerüljek Hozzá. Pontosan úgy, mint egy emberi kapcsolatban, hogy mit kell tegyek azért, hogy neki örömet szerezzek, hogyan kell megváltoznom, hogy ne bántsam meg, hanem az örömére legyek. Ehhez először is meg kell ismernem, hogy mit tanít erről a hitünk, és az konkrétan, pontosan az én életemben mit jelent - vagyis mit kell tennem. Amit így felismertem, azt meg kell csinálnom. Ha nem megy eléggé, akkor megkeresni az okát: mit nem értettem jól, mit nem csináltam jól, miért nem csináltam jól. Ha megtaláltam, akkor kijavítani. Miközben ezt teszem, újabb dolgokat fogok megérteni, ami újabb irányokat fog megnyitni, és ha arra továbbmegyek, az még újabbakat. És így tovább - az életem végéig.

Ebben a folyamatban, különösen, ha minden nap konkrét kérésekkel fodulok Hozzá, akkor tapasztalni fogom a segítségét. Találok olyan könyvet, ami segít, a prédikációban olyanok hangzanak el, amelyek előre visznek, amit eddig nem értettem, azt világosabban látom, kapok erőt ahhoz, hogy meg tudjam csinálni, amit jónak látok, stb. Ezeknek a mindennapi és apró lépéseknek lesz az ereménye lesz az, hogy az ember visszatekintve látja már azt, hogy egy kicsit közelebb került Istenhez. Ezekben a segítségekben tapasztalom az Ő szeretetét. (Ezért nem is lehet pontosan előre megmondani, hogy mit fog az ember tapasztalni, mert ez nagyon-nagyon személyes lesz.) És ezzel vissza is értünk a kör elejére, hogy le kell mondunk a szeretetvágyunk sérült formájáról, a hit alapján bízni kell Istenben és el kell indulni azon az úton, hogy minden nap teszek valamit azért, hogy közelebb kerüljek hozzá - és akkor ennek során azt fogom tapasztalni, hogy Ő is ad nekem minden nap valamit, s egy idő múlva örömmel veszem észre, hogy mennyi mindenben gyógyultam és olyan dolgokat értem el, amelyekről nem hittem volna, hogy lehetséges a számomra.

Áldott, boldog karácsonyt!

2011-12-24T16:46:00.000+01:00

"Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa." (Lk 1,68 -79)

Mondj boldog karácsonyt!

2011-12-11T18:57:00.003+01:00

Ez az amerikai videó a nagy karácsonyi biznisz közepette barátságosan és vidáman arra hívja fel a figyelmünket, hogy a karácsony Jézus Krisztus születésének az ünnepe. A videó - különösen a középső rap rész - amerikai közönségnek készült, az ő szokásaikra és kultúrájukra épít, ami nekünk természetesen nem olyan otthonos, mint nekik. Mindazonáltal, amit mondanak, az nagyon-nagyon fontos:

"Minden évben keresik a szavakat, hogy elleplezzék: a Karácsony az ünnep oka.Nem örülnek annak, amit éneklünk, csak azt szeretik, ha a kassza csönget ahogy minden egyéb módon megpróbálják eladni nekünk a Karácsonyt.Gyerünk, ne kövesd a tömeget, mondd: „Boldog Karácsonyt!” és légy büszke mert a Karácsony nem csak egy ünnep a sok közül."

Ha nem látod a kirakatban: „Boldog Karácsonyt!” – Nem! Ne menj be abba a boltba.
Ha nem látod a kirakatban: „Boldog Karácsonyt!” – Igen! Haladj tovább az ajtaja előtt.
Hiszen ez az egész a kis Jézusról és az én Megváltóm születéséről szól,
egyesegyedül ez az oka, hogy ilyenkor ünnepelünk,
hogy szeretetet kívánunk mindenkinek és a földön békességet.

Ha nem hallod, hogy „Boldog Karácsonyt!”-tal köszönnének, ha végigmész az üzleten:
akkor fordulj meg, és mondd: „örültem a szerencsének”, ahogy kilépsz az ajtón.
Minden évben keresik a szavakat, hogy elleplezzék: a Karácsony az ünnep oka.
Nem örülnek annak, amit éneklünk, csak azt szeretik, ha a kassza csönget
ahogy minden egyéb módon megpróbálják eladni nekünk a Karácsonyt.
Gyerünk, ne kövesd a tömeget, mondd: „Boldog Karácsonyt!” és légy büszke
mert a Karácsony nem csak egy ünnep a sok közül.

Lássuk csak, mi mindenünk nem lenne, ha nem ünnepelnénk Krisztus születését:
semmi Csöndes Éj, vagy Első Karácsony,
Télapó szánkója vagy Jingle Bells,
csillag a fa tetején, a család saját ünnepnapja,angyalszárnyak megszólaltatta csengő, Télapó-hozta baba és kisvasút,
Tiny Tim vagy A kis dobos, vagy Mr. Scrooge (jól ismerjük őt!)
lista arról, ki volt jó vagy rossz (na ez talán nem lenne akkora veszteség)
szaloncukor vagy fagyöngy, karácsonyfa-gyertyák odakint a hóban,
nagy gonddal felakasztott harisnyák a kandallóban, hogy Télapó megtalálja őket
és még egy dolog, ami nem lenne: a fürj a körtefán!

Ha nem látod a kirakatban: „Boldog Karácsonyt!” – Nem! Ne menj be abba a boltba.
Ha nem látod a kirakatban: „Boldog Karácsonyt!” – Igen! Haladj tovább az ajtaja előtt.Ha nem hiszel abban, amiért a Karácsony nekem Karácsony, az rendben van,
de ne akard nekem megmondani, mit mondjak vagy mit énekeljek
mert Karácsony az én különleges napom!
Gyerünk, ne kövesd a tömeget, mondd: „Boldog Karácsonyt!” és légy büszke
mert a Karácsony nem csak egy ünnep a sok közül.

Kérem azokat, akik számára fontos, hogy a karácsony karácsony legyen, azok terjesszék ezt a videót és vegyék át hozzá innét nyugodtan a fordítást. Az eredeti forrás itt található: Say Merry Christmas.

Egy mise sok emberért felajánlva

2011-11-29T17:15:00.000+01:00

"Egy mise sok emberért felajánlva éppen annyira hasznos mindegyikük számára - az Istennek való átadottságuk mértékében - mintha csak egy emberért lenne felajánlva. A nap éppen olyan könnyen világít tízezer emberre, mint egyre." 1

Ezzel a lehetőséggel élve érdemes minden misét, amelyen részt veszünk, minél több emberért felajánlani. Én eleinte a mise elején szedtem össze, hogy kikért szeretném felajánlani. Így azonban a fele kimaradt és a misét azzal töltöttem, hogy azon gondolkozzak, kit felejtettem el. Így aztán elkezdtem különféle listákat csinálni és arra tettem fel az embereket, és a misét - az aktuális kéréseim mellett - a listáimért ajánlom fel. Nekem ez a módszer már sok éve bevált, talán más is hasznosnak fogja találni.

¹ Reginald Garriogu-Lagrange: Life Everlasting. 26. CHARITY FOR THE POOR SOULS. How Shall We Exercise This Charity. Ebben a könyvében Garrigou-Lagrange a végső dolgokról ír: a halálra való felkészülésről, meghalás folyamatáról, arról hogy azután, hogy a lélek elvált a testtől, milyen a lélek értelme és akarata, a halál pillanatában megtörténő egyéni ítéletről, a világ végi utolsó ítéletről, a pokolról, a purgatóriumról és a mennyországról.

Ima a haldoklókért

2011-11-23T19:52:00.010+01:00

„Imádkozz azokért, akik az alatt az idő alatt halnak meg, amíg te részt veszel a szentmisén!” idéz Garrigou-Lagrange a Life Everlasting című könyvében ¹ egy francia kármelita kolostor vendégkönyvébe írt bejegyzést.

A bejegyzés írója nem fejtette ki részletesen, hiszen ez akkortájt teljesen magától értetődő volt, hogy a leghatékonyabb közbenjárás a szentmise felajánlása. Ha valaki résztvesz egy szentmisén, azt nem csak magáért ajánlhatja fel, hanem bárhány kérésért és személyért is, és azok ugyanúgy részesülnek a szentmise kegyelmeiben, mint ő.

Úgy gondolom, ez a felhívás ma még sokkal aktuálisabb, mint akkor. S mivel kevesebb a mise és kevesebben ajánlják fel, érdemes a szentmisét, amelyen részt veszünk, mindazokért felajánlani, akik aznap halnak meg, és mivel olyan kevesen imádkoznak értük, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is.

A Katolikus Sürgősségi Lelkipásztori Szolgálaton keresztül Budapest kórházaiba a 06-1 -213-96-20 telefonszámon éjjel-nappal hívható pap a haldoklóhoz, hogy megerősítse őt a szentségekkel.

¹ Reginald Garriogu-Lagrange: Life Everlasting. 7. FINAL IMPENITENCE. Deathbed Conversion.
Ebben a könyvében Garrigou-Lagrange a végső dolgokról ír: a halálra való felkészülésről, meghalás folyamatáról, arról hogy azután, hogy a lélek elvált a testtől, milyen a lélek értelme és akarata, a halál pillanatában megtörténő egyéni ítéletről, a világ végi utolsó ítéletről, a pokolról, a purgatóriumról és a mennyországról.

Teljes búcsú november 1. és 8. között

2011-11-01T11:19:00.003+01:00

I.
Mostanában nem népszerű a búcsú.

Egy olyan világban ahol Észak-Amerika és Nyugat-Európa jómódú rétegei egy egészen kicsit sem hajlandóak mérsékelni eszelős és önpusztító fogyasztásukat azért, hogy segítsenek azokon a milliókon, akik a legelemibb javakhoz sem jutnak hozzá, az ember ne várja, hogy a szolidaritás népszerű lesz.

A búcsú pedig nem más, mint szolidaritás.

Isten ránk, a földön élőkre, vagy azzal a szép kifejezéssel, amit úgy szeretek, a küzdő Egyházra bízta a szenvedő Egyházat vagyis a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Ők nem tudják a saját szenvedéseiket csökkenteni. Azt mi tehetjük meg.

Persze a tisztítótüzet sem kell feltétlenül a 19. századi népszerű olajnyomatok mintájára elképzelni. Talán jobb egyáltalán nem elképzelni.

Elég azt világosan látni, hogy az emberek többsége halála pillanatában nincs abban az állapotban, hogy közvetlenül beléphessen a Szentháromságos Isten szeretetközösségébe. Ehhez sokat kell tisztulnia. Ez pedig fájdalmas.

Isten rengeteg féle segítséget ad nekünk ahhoz, hogy eljussunk a Vele való szeretetközösségbe. Azt a tisztuló lelket, aki elnyeri a búcsút, Isten azonnal eljuttatja a tisztaságnak abba az állapotba, hogy beléphet a Szentháromság közösségébe.

Nem érdemes azzal az eleve megoldhatatlan problémával birkózni, hogy amit mi itt időnek hívunk, az ott micsoda. Pontosan elég azt látni, hogy van egy eszköz a kezünkben, amivel valakinek a szenvedését csökkenthetjük vagy megszüntethetjük.

S ettől kezdve csak az a kérdés, fontos-e számunkra, hogy mások szenvedését csökkentsük vagy megszüntessük.

II.
"A teljes búcsú elnyeréséhez el kell végezni a búcsúval ellátott cselekményt, és teljesíteni kell három föltételt: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezenfelül szükséges, hogy ki legyen zárva minden bűnös ragaszkodás, beleértve a bocsánatos bűnöket is. " (Indulgentiarum Doctrina)

November 2-án a "búcsúval ellátot cselekmény" egy templom vagy kápolna meglátogatása és ott egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása, november 1. és 8. között pedig egy temető meglátogatása. (De másodikán csak egy búcsú nyerhető.) Tehát ha ezt megtesszük és teljesítjük még a fenti három feltételt (egy gyónás húsz napig érvényes ebből a szempontból), teljes búcsút nyerhetünk.

2-án kizárólag a halottak javára 1. és 8. között talán a saját javunkra is, de a halottak javára biztosan, amelyet felajánlhatunk konkrét meghaltak számára is, de rábízhatjuk Istenre is, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek közül kinek a javára használja az általunk szerzett búcsút.

Ha az ember most minden búcsúnyerési lehetőséggel él, akkor összesen 8 búcsút szerezhet és ajánlhat fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára.

Mivel ilyen csekélységgel hatalmas segítséget tudunk adni a szenvedő Egyház tagjai számára, kérek minden katolikus olvasót, hogy ezen a héten éljen ezzel a lehetőséggel, szerezzen minél több búcsút és ajánlja fel a környezetében meghaltak vagy általában a tisztítótűzben szenvedők javára.

Ha valaki többet szeretne tudni a búcsúról:

VI. Pál pápa Indulgentiarum Doctrina kezdetû apostoli konstitúciója, a búcsú ma érvényes szabályzata.

Ezenkívül nagyon jó összefoglalást lehet találni a Wikipédiában is a búcsúról.

Valamint: Puskás Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatikaprofesszora XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája kapcsán összefoglalja az Egyház erre vonatkozó tanítását.

Összefoglalja a „purgatórium” tana kialakulásának teológiai indokait, s ezzel összefüggésben a nyugati és a keleti hagyomány közös és eltérı elemeit. Áttekinti a témában korábban megjelent legfontosabb magisztériumi megnyilatkozások tanítását és a hagyományos teológiai értelmezések alapgondolatait. Majd bemutatja a halál utáni tisztulás értelmezésének új szempontjait a pápai enciklikában. A cikk második részében pápa egy előző írása1 alapján elemzi a halál utáni tisztulás tanának bibliai megalapozhatóságát, a tisztulás időbeliségének kérdését és a zarándokegyház szerepét a tisztulás segítésében.

Nagyon érdekes, jól érthető, mégis komoly és alapos. Feltétlenül el kell olvasni:

Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában

1 - RATZINGER, J., Eschatologie – Tod und ewiges Leben, in AUER, J. – RATZINGER, J., Kleine Katholische Dogmatik Bd. IX, 6. erweiterte Auflage, Regensburg 1990, különösen: 179-190.

Azzal érintkezve, Akiről tudjuk, hogy szeret minket ...

2011-08-07T19:58:00.002+02:00

„…que no es otra cosa oración mental, a mi parecer, sino tratar de amistad, estando muchas veces tratando a solas con quien sabemos nos ama…” (Vida 8,5)

Ez Avilai Szent Teréz híres meghatározása a belső imáról. Ezt a Szeghy Ernő-féle fordításban így olvashatjuk:

„Mert nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket.” (Önéletrajz 79.)

A mondat szép, és tartalmazza Teréz mondanivalójának a legfontosabb részét, azt hogy a belső ima nem más, mint bensőséges kapcsolat Istennel, Aki szeret minket. Teréz azonban többet is mond annál, mint amit Ernő atya fordítása közvetít. Teréz definíciója egyértelműen tartalmazza azt az állítást, hogy Isten már ebben az életben elérhető, megtapasztalható, valódi kapcsolatban lehet Vele lenni. Az eredeti mondat nagyon erőteljesen hangsúlyozza az ember aktivitását ebben a kapcsolatban. Teréz kétszer is használja benne a tratar igét, amelyik többféle módon – a kereskedéstől a szexuális viszonyig –, de mindenképpen intenzív kapcsolattartást jelent. Teréz nem egyszerűen azt mondja, hogy a belső ima egy kapcsolat, noha használhatna olyan kifejezést, ami pontosan ezt jelentené, hanem hangsúlyozza, hogy ez egy kapcsolatnak a fenntartása, azt mondja, hogy tratar de amistad. A mondat második fele sem annyit állít egyszerűen, hogy az ima során Isten jelenlétében vagyunk, miközben tudjuk, hogy szeret minket. Hanem érintkezünk Vele, méghozzá egy nagyon intenzív módon: tratando.

„…mert nem más a belső ima, véleményem szerint, mint bensőséges kapcsolat fenntartása, úgy hogy sokat vagyunk egyedül Azzal érintkezve, Akiről tudjuk, hogy szeret minket…”

A különbség imádságunk és az Istenhez való viszonyunk lényegét érinti: hogy csak gondolunk-e Istenre vagy meg is nyílunk-e az Ő számára, együttműködünk-e Vele, hogy tetszése szerint átalakíthassa az életünket. Ha nem tapasztaljuk az életünk átalakulását, akkor vélhetően megelégszünk annak a tudásával, hogy Isten szeret minket és nem tartunk Vele fenn eléggé bensőséges kapcsolatot és nem érintkezünk Vele elég intenzíven.

Avilai Szent Teréz betegségei

2011-07-21T21:51:00.007+02:00

Teréz nem sokkal a kármelita rendbe való belépése után elvállalja – senki más nem képes rá – egy szerzetesnővér ápolását, akinek “...ekkoriban igen nagy betegsége volt, és nagyon fájdalmas, mert nyílások voltak a hasán, amelyeken keresztül minden, amit evett, azonnal ki is jött. Gyorsan meg is halt ebben. Láttam, hogy mindenki fél ettől a betegségtől; nekem nagy irigységet okozott a türelme; kértem Istent, hogy adjon nekem is ilyen türelmet, s aztán adjon nekem is betegségeket, hogy szolgálhassam.” 1 Ez a gondolat nem új, gyerekkorában már megpróbált megszökni az öccsével a mórok földjére, hogy ott szenvedhessen és meghalhasson Istenért. 2

Keveset tudunk ez előtt a felajánlás előtt Teréz betegségeiről. Gyerekkorából semmiről sincs tudomásunk. Tizenhét évesen haza kellett vinni az internátusból valamilyen saját szavai szerint 3 nagy betegség miatt, de nem maradt fenn, hogy mi volt az. Az első betegsége, amit konkrétan ismerünk, a következő évre esik, amikor rettenetes belső küzdelmek árán eldönti, hogy a szerzetesi hivatást választja. Ennek során lázrohamok és ájulások törnek rá. 4

Attól kezdve azonban, hogy betegséget kér, hogy szolgálhassa Istent, egész élete szörnyű betegségek és fájdalmak között telik. 5 Nem sokkal a kérés után újra elkezd elájulni, szívbajt diganosztizálnak nála és egy füvesasszonyhoz viszik. Ő ezt olyan módon próbálja meggyógyítani, hogy hogy a májat, a lépet és a gyomrot brutális tisztítókúrának veti alá. Az esztelen kezelés valószínű nagymértékben dehidratálta Teréz szervezetét, akit elviselhetetlen fájdalmakkal, folyamatos lázzal, begörcsölt idegekkel, evés- és alvásképtelenül vittek haza.

Három hónap múlva, 1539. augusztus 15-én éjszaka minden jel arra utal, hogy meghalt. Elmondták érte a szentmisét és a kolostorban kinyitották a sírt a teste számára. Az apja azonban – dacára az augusztusi hőségnek – nem engedte Terézt eltemetni. Ott térdelt az ágya lábánál, nem lehetett onnét elszakítani, imádkozott és azt mondogatta, hogy az ő lánya nem halott, hogy ez a lány nem arra lett, hogy eltemessék. Négy nap múlva Teréz elkezdett magához térni. Eközben azt mondta: miért hívták vissza, amikor az égben volt és látta a poklot; és hogy az apja és néhány szerzetesnő, például a barátnője, Juana Suárez, az ő segítségével kell, hogy üdvözüljenek; hogy látta a kolostorokat, amelyeket majd alapítania kell, és azt, amit tennie kell a rendjéért; azokat a lelkeket, akik őáltala üdvözülnek; hogy szentül fog meghalni, és mielőtt eltemetik, egy brokát terítőt tesznek a testére. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy félrebeszél. 6

Mikor magához tért, egyetlenegy ujját tudta mozgatni. Egész teste görcsbe volt merevedve, minden érintés iszonyatos fájdalommal járt, másnaponként váltóláz tört rá. Nyolc hónapig volt ebben az állapotban. Három év múlva Szent Józsefet kéri, hogy járjon közbe a gyógyulásáért. Ettől kezdve lépésről lépésre visszanyeri a mozgásképességét. De egész felnőtt életét végig kísérik a különféle bénulások. A bal keze időről időre - van olyan időszak, hogy két évre folyamatosan – megbénul. Végül 1577 karácsonyán eltöri és helyrehozhatatlanul tönkremegy, nem tudja többé magát egyedül ellátni. Rendszeres, több órás, heves fájdalmakkal kísért görcsös bénulások a végtagokban. A nyelve újra és újra lebénul, nem tud enni és beszélni. Különösen erőteljesen jelentkezik ez a rettenetes burgosi alapításkor. Egyetlen dolog tud ilyenkor segíteni neki, a szentáldozás.

Mindezekhez különféle egyéb bajok és betegségek társulnak. Folyamatos, erős fejfájás és gyakori fejremegés. Erős fájdalmak az álkapocsban. A fogai teljesen tönkremennek, óriási fájdalmakat okozva. A gyomra annyira rossz, hogy húsz éven keresztül időnként naponta epét hány. Intenzív szívtáji fájdalmak és heves szívdobogás. Az állandóan visszatérő láz és a váltóláz egész életében megmarad. Ájulások. Tönkrement ízületek és csontok. Köszvény. Fájdalmak a hátában. Problémák a májjal és a vesével. Élete utolsó éveiben még jobban felerősödnek a fájdalmak. Nem sokkal a halála előtt, 67 éves korában egy orvosi vizsgálat szerint nem lehetséges megállapítani a fájdalmak centrumát, mert az egész test betegségek tárháza. A halálát egy rendkívül erős belső vérzés okozza – valószínűnek tűnő hipotézis szerint egy áttétes méhrák utolsó fázisaként.

Teréz az elejétől a végéig döbbenetes, elképesztő türelemmel viseli mindezt. Eközben megalapít két férfi és tizenöt női kolostort, amelyek a több hullámban is zajló, szörnyű spanyol egyházüldözések ellenére mind a mai napig léteznek. Megírja minden idők egyik legjelentősebb misztikus művét és mellé még egy fél tucat jelentős könyvet. Annak ellenére, hogy a rendben belüli harcok során sok levelét elégették, közel négyszázötven levele maradt ránk. Kulcsszerepet tölt be a kármelita rend – valószínűleg az egyháztörténelem egyik legnehezebb – reformjában.

Ezeket a tényeket háromféle módon szokás értelmezni. Nagyon szomorú diagnózist ad az elmúlt évszázad állapotairól az a tény, hogy a Teréz betegségéről szóló katolikus diskurzusban szinte kizárólag az első kettő van jelen.

Hosszan – különösen a tudomány huszadik századi felfutásával – a legnépszerűbb a pszichopatológiai értelmezés volt. Ez azon a zseniálisan egyszerű hipotézisre épít, hogy pszichológiai alapon minden lehetséges, tehát Teréz testi bajai különféle pszichés problémák megnyilvánulásai. Ez annak a nagyközönségnek, amelyik bulvarizált Freudon nőtt fel, rendkívül kézenfekvőnek látszott, így nagyon hihetőnek tűnt, hogy Teréz nem más, mint egy hisztérika – ezt a szót mindenki jól ismerte -, neurotikus, sőt pszichotikus. Ennek a magyarázatnak az a nagy vonzereje kétségtelenül megvan, hogy az elméleti vagy gyakorlati materializmusba rosszul illeszthető misztikát egy csapásra be lehet valami konkrét és jól megfogható helyre sorolni, a pszichopatológiába. (Mellesleg ennek a tudorai még egy területet nyernek, ahol a tudományuknál fogva kompetensek.) Mindeme hasznok ellenére ezzel a fajta magyarázattal megvan az a baj, hogy nem lehetséges minden pszichológiai alapon. Hogy a pszichológiának, mint tudománynak a farbarúgása az a fajta diagnosztizálás, amelyik egy-egy összefüggéséből kiszakított tünet alapján mond ítéletet. Mert elájulni, görcsölni, lebénulni valóban számos pszichológiai betegségben lehet. Azonban, ezekhez a betegségekhez tipikus problémafeldolozási módok, gondolkodási formák, realitáshoz való viszony, feszültségkezelés, feszültségtűrés, énkép és énerő, kapcsolati minták tartoznak. A pszichológia tudományának jelentős részét ezek leírása és összefüggéseinek magyarázata adja. S ha így nézzük – márpedig ha a pszichológiát, mint tudományt komolyan akarjuk venni, akkor nem nézhetjük másképp –, Teréz minden ájulásával, görcsével és bénulásával egészen kivételesen egészséges személyiség, hihetetlen énerővel, elképesztő feszültségtűréssel, bámulatos realitásérzékkel, rendkívüli konfliktuskezelő képességgel.

Minthogy a pszichopatológiai annyira kínosan komolytalan, a tájékozottabbak inkább a biológiai magyarázatot szokták választani. Ez sokkal tisztelettudóbbnak tűnik Terézzel és a tárggyal szemben, valójában azonban az eljárás és az eredmény nagyon hasonlít az előzőhöz. A tudomány jeles képviselője vesz néhány tünetet és ezek alapján megállapítja, hogy Teréz bajait mondjuk tüdőbetegség vagy valamilyen bakteriális fertőzés – az invenciózusabbak még azt is megmondják, hogy pontosan melyik baktérium – okozta. (Érdekes módon ezek mindig olyan betegségek és kórokozók, amelyik ismerete a művelt közönséghez való tartozás kellemes kompentcia érzését adja az olvasónak.) S miközben a tekintélyüket a tudományra való hivatkozás adja, nagyvonalúan eltekintenek attól a leglegeslegalapvetőbb tudományos szabálytól, hogy a hipotézisünk a tárgykör összes tényét meg kell hogy magyarázza, és amennyiben ezt nem tudja megtenni, el kell vetni. Nem véletlenül teszik ezt, hiszen Teréz betegségtörténetében több olyan tény is van – pl. a bénulás, ami az Oltáriszentség vételétől múlik el – ami per definitionem nem magyarázható természettudományos alapon. Erre a tudomány szabályai szerint, azt kell mondani, hogy ez sajnos nem tartozik a tudomány illetékességi körébe. Ehelyett ezekre úgymond természettudományos magyarázatot kreálni, nem csak azt jelenti, hogy az illető nem korrekt tudományosan, hanem azt is, hogy megkérdőjelezi a természetfeletti létét. Ha egy baktérium megmagyarázza Teréz bajait, akkor további magyarázatokra – Isten esetleges részvételére – már nincsen semmi szükség.

Hála Istennek, vannak mások is, de ezek nem a szakértői piac különféle vásáraiban kínálják az éppen legeladhatóbbnak tűnő portékát, hanem megrendülve szemlélik azt a félelmetes titkot, hogy egy hatéves kislány már szenvedni és meghalni akar Istenért, húszévesen megújítja, és Isten elfogadja ezt. Beviszi a legszörnyűbb betegségekbe, végig vele van, végig vele csinálja. Ezért Teréz mindent meg bír tenni. És miközben a teste tele van gyulladással és rohadással és pusztulással, virágillatot áraszt. És mielőtt mindebbe belevinné – mialatt a sírt készítik a halottnak vélt Teréznek –, Isten megmutatja neki azokat a műveket és azokat a megmentett lelkeket, amelyek a felajánlott szenvedése gyümölcsei lesznek. 7

1 - Önéletrajz 5.fejezet, 2. bekezdés (V 5,2)
2 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 36-37.
3 - Önéletrajz 3. fejezet, 3. bekezdés (V 3,3)
4 - Önéletrajz 3. fejezet, 7. bekezdés (V 3,7)
5 - Teréz betegségeinek részletes leírása és különféle magyarázatkísérletek ismertetése: Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996. 109-134.
6 - Efren de la Madre Dios, O.C.D. – Otger Stegging, O. Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Biblioteca de autores cristianos. Madrid 1996.120.
7 - Lásd erről: Reginald Garrigou-Lagrange, The three ages of interior life. XLIX. The life of reparation.

Garrigou-Lagrange a Szentlélek ajándékairól - pünkösd ünnepére

2011-06-15T19:00:00.001+02:00

A Szentlélek ajándékai a kegyelem állapotában lévő ember természetes szellemi képességeit, az akaratot és az értelmet teszik képessé a természetfeletti működésre. Olyan folyamatos, belénk öntött természetfeletti készséget hoznak létre bennük, amelyek eredményeképpen az ember akarata és értelme készséges és fogékony lesz a Szentlélek indításai iránt.

A Szentlélek ajándékai az 1Kor 12-ben leírt karizmákkal ellentétben nem rendkívüli kegyelmek, és nem mások hitének növelése a céljuk, hanem minden, kegyelem állapotában lévő keresztény részesül bennük, és elsősorban az adott személy és Isten bensőséges közösségét hivatottak elősegíteni. A megszentelő kegyelem kísérőiként a belénk öntött erényekkel együtt kapjuk őket, 1 s ezekhez hasonlóan az ember Istennel való kapcsolatának függvényeként kiteljesedhetnek vagy kizáródhatnak az életből. Nem valami másodlagos dekorációk tehát az ember lelki életén, hanem alapvető fontosságuk van. Aquinói Szent Tamás szerint nem lehetséges üdvözülni anélkül, hogy az ember be ne fogadná és követné őket.

A keresztény hagyomány Izajás 11,2 alapján hét ajándékot tart számon: a megértés, a tudás, a bölcsesség, a tanács, a jámborság, az erősség és az istenfélelem ajándékát. Ezek mindegyike közvetlenül támogat egy-egy belénk öntött erényt, sorrendben a hitet, a reményt, a szeretetet, az okosságot, az igazságosságot, az erősséget és a mértékletességet.

Az istenfélelem szokott lenni általában a megtérés utáni első ajándék. Ez segíti a mértékletesség még gyenge erényét abban, hogy az ember képes legyen az el nem fogadható késztetései ellen harcolni. Ez az istenfélelem teljes ellentéte a szolgai félelemnek. Az ember elkezdi felfogni Isten végtelen nagyságát és szentségét, ez megrendíti, és emiatt nem a büntetéstől, hanem Isten megbántásától fél. Ez a bűntől való viszolygás és Isten fönségétől való megrendültség a szeretettel együtt növekszik és a mennyországban is megmarad.

A jámborság ajándéka gyermeki szeretetre indítja az embert Isten és a szentek - mint az Isten felé vezető úton támogatóink - iránt. Kipótolja a vallásosság - mely az igazságosság erényéhez tartozik - hiányosságait, 2 olyan módon, hogy a hit által megvilágosított értelemnek segít megértenie Isten tiszteletének helyes módját. Minden valódi szellemi impulzusban és minden Isten iránti odaadásban a jámborság ajándéka is jelen van. Ez segít minket abban is, hogy ne az érzékelhető vigasztalásokat keressük, és szárazság idején is kitartsunk Isten iránti szeretetünkben. Ennek az ajándéknak köszönhető, ha valaki természetfeletti örömet talál a szenvedésben. Különösen megnyilvánul a természetfeletti ima első formájában, a nyugalom imájában. 3 .

Azért, hogy Isten biztosan megmentsen minket az illúzióktól és az érzelgősségtől, a tudás ajándékát adja, amely a remény természetfölötti erényét támogatja. Ez arra tesz minket képessé, hogy be tudjuk fogadni az emberi tudás fölött álló inspirációkat. Ezzel az ajándékkal egy olyan természetfeletti érzékenységet kapunk, amely segít helyesen, a valós értékükön megítélni az emberi dolgokat. A tudás ajándékának segítségével fogjuk fel ennek a világnak a mulandóságát, a címek, rangok, dicséretek ürességét, a halálos bűn és Isten megbántásának a súlyát. Ez az ajándék különösképpen azt mutatja meg, hogy ebben a világban mi nincs Istentől, ilyen módon segítve azt, hogy a jót és a rosszat meg tudjuk egymástól különböztetni.

De nem elég, hogy csak meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, hanem a jót minden körülmények - hatalmas, rafinált és aljas ellenségek - között is meg kell tennünk, a rosszat pedig el kell kerülnünk. Ezért az erősség ajándéka - amely az ugyancsak erősség nevű belénk öntött erényt segíti - megerősíti a bátorságunkat a bajban és segít kitartani a hosszan tartó kísértésekben is. Az erősség ajándéka és erénye adja a mártíroknak az erőt a végsőkig való kitartásra.

S azért, hogy az erő és a bátorság nehogy vakmerőséggé váljon, Isten a tanács ajándékát adja. Ez segíti az okosság erényét, ha az nem elég rá, hogy különösen bonyolult és nehéz helyzeteket jól oldjon meg az ember. Ez az ajándék segít abban, hogy az ember harmonizálni tudja az ellentétes erényeket, az okosságot és az egyszerűséget, az erőt és a szelídséget. Segít észrevenni azokat a kicsinek tűnő vagy egyáltalán nem látszó dolgokat az életünkben, amelyek akadályt - gyakran komoly akadályt - képeznek az Isten felé vivő úton.

Ahogy a tanács az okosság, úgy a megértés ajándéka a hit belénk öntött erényét segíti. Ez belső világosságot ad nekünk ahhoz, hogy mélyen felfogjuk a megváltás misztériumát. Enélkül hiába olvasunk könyveket vagy hallgatunk prédikációkat, az csak szavakat fog jelenteni a számunkra, de misztérium nem fog feltárulni. Ugyanakkor ezen az ajándékon keresztül azoknak az embereknek, akik mélyen átadták magukat neki - ez az ajándék különösen nagy mértékben függvénye a szív tisztaságának -, Isten közvetlen, világos tapasztalati tudást ad a hit igazságairól. Ez segít az embernek abban is, hogy felismerje a hivatását és minden téves értelmezés ellenére kitartson abban.

Végül a legmagasabb rendű ajándék a bölcsesség ajándéka, mint ahogy az az erény is, amelyhez kapcsolódik, a szeretet, a legnemesebb az összes erény közül. Ez az ajándék azt segíti elő, hogy az ember minden dolgot Istenhez - mint első okhoz és végső célhoz - való viszonyában tudjon megítélni. Nem valamiféle megszerzett teológiai tudás által, hanem abból az isteni dolgokkal való egy hullámhosszon levésből, amely a szeretetből fakad. A bölcsesség ajándékának köszönhető, ha az ember minden eseményben - még a legfájdalmasabbakban is - meg tudja látni Isten jóságát, hogy szeretettel el tudja fogadni a Gondviselés minden döntését. Ezért ez az ajándék az élet minden eseménye között képes megadni a békét. Ugyancsak ez az ajándék segít abban, hogy Isten jelenlétét megtapasztaljuk, s mint ilyen, kitüntetett szerepe van a szemlélődő imában.

Tehát, mint látjuk, a Szentlélek ajándékaitól mindenfajta egzaltáltság rendkívül távol áll. Ez Isten békés és csendes működése a lelkünkben, amelyet azonban ezek segítségével lépésről-lépésre a pusztán természetesről a természetfeletti szintre - magasabbra, mint az angyalok természetes állapota - emel. Ilyen módon már ebben az életben elkezd kialakulni bennünk, ami majd a mennyek országában fog kiteljesedni, hogy úgy ismerjük és szeretjük Istent, mint Ő önmagát.

Ahhoz, hogy az ember tapasztalja önmagában a Szentlélek ajándékait, nem elég, hogy meg van keresztelve, hogy nem követ el halálos bűnt, jár templomba, gyakran áldozik. Ahhoz, hogy meg tudjuk hallani a Szentlélek hangját, összeszedettnek kell lennünk, el kell szakadnunk a világtól és önmagunktól, meg kell szereznünk a szív tisztaságát és meg kell szabadulnunk az önző akarattól. Ha nincs csend a lelkünkben, ha azt a különféle érzéki vágyak és érzelmek zajongása tölti ki, akkor nem halljuk meg a Belső Mester hangját, hanem csak a saját hangunkat halljuk, vagy még rosszabb esetben egy olyan hangot, amely tönkre akar tenni minket.

Ha tehát nem tapasztaljuk, hogy egyre mélyebben értjük a hit misztériumait és egyre inkább ebből élünk, hogy egyre mélyebb személyes közösségben vagyunk Istennel, akkor el kell kezdenünk átvizsgálnunk az életünket, hogy mivel akadályozzuk a Szentlélek működését.

Isten gyakran maga jön elénk és különféle fájdalmakat, szenvedéseket és kísértéseket enged meg az életünkben. Ilyenkor mindig érdemes végigimádkozni 4, hogy ezen a fájdalmon, szenvedésen, nehézségen keresztül Isten milyen akadályt akar felszámolni. Hogy ezzel milyen érzéki vágyunkon vagy önző akaratunkon akar fölülemelni minket, hogy egyre inkább átadjuk magunkat neki 5 és ilyen módon elcsendesülve egyre inkább be tudjuk fogadni az ajándékait. 6

1. A belénk öntött erények szintén az ember természetes szellemi képességeit, az értelmet és az akaratot képesítik természetfeletti működésre. Természetfeletti módon biztosítják számára azt a készséget, hogy könnyen és biztosan tegye meg mindazokat a cselekedeteket, amelyek Isten felé viszik az embert. Természetes módon nem érhetők el, kizárólag Isten ajándékaként kaphatja meg az ember őket.
2. A vallásosság erénye az igazságosság belénk öntött erényéhez tartozik, és abban segít, hogy az ember Istent megfelelően tisztelje.
3. A nyugalom imájáról részletesebben lásd a negyedik lakást A belső várkastélyhoz írt bevezetőben.
4. Lásd erről:
Hogyan értem meg Isten válaszát - első lépés
Hogyan értem meg Isten válaszát - második lépés
Hogyan értem meg Isten válaszát - harmadik lépés
5. A belső tisztulás két szakaszáról lásd: Keresztes Szent János: A Kármelhegy útja. in: Keresztes Szent János művei I. Győri Kármelita Rendház 1995. és A lélek sötét éjszakája. in: Keresztes Szent János művei II. Győri Kármelita Rendház 1995.
6. Garrigou-Lagrange: THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE. Különösen az alábbi fejezetek:
PART I/III. THE SPIRITUAL ORGANISM
PART III/VII. THE SPIRITUAL EDIFICE IN PROFICIENTS
PART III/XXII. DOCILITY TO THE HOLY GHOST

Avilai Szent Teréz: A belső várkastély

2011-06-03T21:08:00.009+02:00

Megjelent Avilai Szent Teréz A belső várkastély című munkájának új magyar fordítása.

Ezt a művet, Teréz összes többi írásával együtt Szeghy Ernő OCD már lefordította a 20.század elején. Teréz szövegei komoly próba elé állítják a fordítót. Nem csak azért, mert közel ötszáz évvel ezelőtt íródtak, hanem főleg azért, mert nem irodalmi művekként készültek, hanem gyakorlatilag élőbeszéd lejegyzései. Azaz a fordítónak nemcsak az ötszáz évvel ezelőtti nyelvhasználat problémáival kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy Teréz szövege, mint az élőbeszéd általában, csak nagyon kevéssé igazodik az irodalmi nyelv és a formális logika szabályaihoz. Elkezd egy mondatot, majd anélkül, hogy befejezné, egy másik gondolatra tér át, majd innét ismét egy másikra. A gondolat menete nem a formális logika szabályait követi, hanem a beszélő személyes asszociációinak fonalán halad. Ez sokszor bonyolult összetételeket eredményez, amelyekben esetleg többszörösen is visszautal ki nem fejtett gondolataira. A legtöbb spanyol olvasónak is nehézséget okoz Teréz írásait olvasni. Ernő atya ezt a problémát úgy gondolta megoldani, hogy erőteljesen átírta Teréz szövegét. Így a maga korában valószínűleg könnyen olvasható művet adott a magyar közönség számára - noha ezt a stílust ma már a legtöbb ember nagyon idegennek érzi -, azonban stílusában és nagyon gyakran szövegében is messze eltávolodik Teréz eredeti írásától. Mindezek miatt nagyon aktuális volt már egy új fordítás.

A kármelita nővérek ez alapján a blog alapján kerestek meg minket, és 2010 tavaszán állapodtunk meg velük, hogy Tamás és én elkezdjük Teréz műveit újra lefordítani és - ha Isten megadja - akkor 2015-re, születésének ötszázadik évfordulójára, megpróbáljuk a legfontosabb munkáit közreadni.

Mi egy olyan fordítást igyekeztünk készíteni, amely mind stílusában, mind szövegében a lehető legszorosabban követi a spanyol eredetit. A szöveg megértését lábjegyzetek beiktatásával segítettük, illetve a könyv bevezetőjében részletesen összefoglaltuk Teréz gondolatmenetét. Ez utóbbit tesszük most közzé itt a blogban.

Bevezetés

„… élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” *

„Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk, ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben, ha a misében minden nap szentségileg felajánlja Magát értünk, ha Önmagát mint ételt adja nekünk – ha mindez igaz, akkor csak a szentek azok, akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvő szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. S az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minőségében messze nem tűnik valami alapvetően rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak. Mielőtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévő ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkűen akarják követni a mi Urunkat.” *

Az elmúlt kétezer év keresztény irodalmának egyik legfontosabb művét tartja kezében az olvasó. Teresa de Ahumadának, szerzetesi nevén Teresa de Jesúsnak, akit azóta már Avilai Szent Terézként ismer a világ, adatott meg az a különleges kegyelem, hogy A belső várkastély című művében – a történelem során először és azóta is egyedülállóan – összefoglalást adjon a keresztény misztika teljességéről.

Misztika a kereszténység kezdete óta létezik, s erről írásbeli beszámolóink is vannak. Pál apostol már rendkívül magas misztikus kegyelmekről számol be a Korinthusiakhoz írt levelében. * Ennek ellenére egészen a tizenhatodik század második feléig, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János munkásságáig csak töredékes utalásokat találunk rá, és egyetlen szerző sem írja le részleteiben azt a folyamatot, amely a keresztény misztikát lényegileg megkülönbözteti minden egyéb, misztikának nevezett dologtól.

Az emberek sokszor, sokféleképpen keresték Istent a történelem során, de csak a kereszténységben történt meg az, hogy Isten minden emberi reményt fölülmúlóan megnyitotta Önmagát, és beemelte az embert saját legbensőbb életébe, a Szentháromság szeretetközösségébe – már itt a földön. Ennek a folyamatnak a megtapasztalása a keresztény misztika.

Minden keresztény ember a keresztségben megkapja a megszentelő kegyelmet, Istennek azt a ajándékát, amely kizárólagosan lehetővé teszi, hogy az ember részt vegyen Isten belső életében, úgy értse Istent, ahogy Ő érti Önmagát és Úgy szeresse Istent, ahogy Ő szereti Önmagát. Ahogyan a huszadik század egyik legjelentősebb teológusa mondja: „Isten közvetlen látása (…) meghaladja minden teremtett értelem – mind az angyal mind az ember – képességét. Természetesen a teremtett értelem – mind az angyal, mind az ember – képes valóban megismerni Istent a természet rendjében megmutatkozó végzései alapján, de nem képes Őt úgy látni, ahogy Ő látja Önmagát. (…) A teremtett értelem az isteni lényeg közvetlen látásához csupán az ajándékba kapott segítség, Isten kegyelme által képes felemelkedni. Az angyalban és bennünk ez a kegyelem arra hasonlít, ahogyan egy vad fa képessé lesz a beoltás által jó gyümölcsöt teremni. Az angyal és az emberi lélek csak akkor válhat képessé Isten természetfeletti ismeretére és természetfeletti szeretetére, ha befogadja ezt az isteni oltást, a megszentelő kegyelmet, amely részvétel az isteni természetben és Isten belső életében. Csak ez a kegyelem – ha befogadtuk a lelkünk lényegébe, mint szabad ajándékot – tudja a lelket felemelni oda, hogy egyáltalán képes legyen a lényegi isteni tevékenységekre, csak ez a kegyelem teheti képessé arra, hogy közvetlenül úgy lássa Istent, ahogy Ő látja Önmagát és úgy szeresse Istent, ahogy Ő szereti Önmagát. Más szavakkal, az értelem és az akarat megistenülése az előfeltétele annak, hogy maga a lélek – a lélek lényege –, ahonnét ezek a képességek fakadnak, megistenüljön.” *

A megszentelő kegyelem, amelyet befogadunk olyan, mint egy mag, amelyből majd az egész növény kialakul; mint egy makk, amelyből majd a tölgy lesz. „Minden hagyomány kijelenti, hogy a kegyelem élete a földön, valójában a mennyei dicsőség magja. Szent Tamás örömmel mondja: »A kegyelem nem más, mint a mennyei dicsőség kezdete bennünk.«” *

Minden keresztény ember élete valójában ennek a magnak a kibontakozásáról és kifejlődéséről szól. Ez az, amit a keresztény hagyomány Istennel való egyesülésnek nevez. A misztikus ezt a folyamatot érzékelhetően meg is tapasztalja, de a folyamaton minden kerezténynek végig kell menni. „Vannak, akik azt gondolják, hogy elég éppen csak megmenekülni, nem kell szentnek lenni. Természetesen nem kell csodatévő vagy az Egyház által kinyilvánított szentnek lenni, de a megmenekülés és a szentté válás ugyanaz. A mennybe ugyanis csak a szentek vétetnek föl. Vagy itt a földön, vagy a tisztítótűzben, de teljesen meg kell tisztulni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a mennybe. * (…) Ebből következik, hogy a misztikus teológia nemcsak olyan lelkek útmutatására alkalmas, akik rendkívüli vezetést kapnak, hanem minden olyan bensőséges lélek irányítására is, akik nem akarnak megállni a fejlődésben, akik odaadóan törekszenek a tökéletességre, és igyekeznek egységben maradni Istennel a mindennapi élet erőfeszítései és ellentmondásai közepette.” *

Mindehhez a múlt század egyik legjelentősebb kármelita lelki mestere a következőket teszi hozzá: „Ez az egység, amelyet Isten az ember természetfeletti céljául tűzött ki, már a földön a legnagyobb értékkel bír. (...) Mennyei boldogságunk is egyesülésünk fokától függ. Keresztes Szent János azt mondja, hogy mindenki a saját edényét viszi, és azzal merít az Istenség Tengeréből. Az egyesülésben elért szeretet foka határozza meg az edény befogadóképességét, és így az istenlátás erősségét és az örök boldogság mértékét.” *

A keresztény ember Istennel való egyesülésének ezt a folyamatát írja le Avilai Szent Teréz A belső várkastély című könyvében. A belső várkastély a kegyelemben lévő lélek. Teréz ezt a képet egy látomásban kapja 1577-ben. Ekkorra már több könyvet * is írt misztikus tapasztalatairól, de környezete újabb írásokat kér tőle. Teréz azonban mindig talál valami kifogást. De Toledóban gyóntatója, Alonso Velázquez * megparancsolja neki, hogy írjon az imádságról. Teréz engedelmeskedni akar, de nem tudja mit írjon, úgy érzi, hogy már mindent megírt. Kéri Istent, segítsen, mit kell mondania. Válaszul 1577. június 2-án, Szentháromság ünnepén megkapja híres látomását a kegyelemben lévő lélek állapotáról. Teréz szenttéavatási perében ezt a látomást a domonkos Diego de Yepes a következőképpen írja le:

„A Szentanya szerette volna látni a kegyelem állapotában lévő lélek szépségét. Miközben nagyon vágyott erre, azt a feladatot kapta, hogy írjon az imádságról. Amikor Szentháromság ünnepének előestéjén azon gondolkodott, hogyan közelítse meg a kérdést, Isten maga adott neki útmutatást. Egy gyönyörű látomásban a következőket mutatta hű szolgálójának. Ámuló szemei elé emelkedett valami, ami olyan volt, mint egy ragyogó kristályból épült várkastély. Világosan fel lehetett ismerni, hogy a vár különböző részlegekből vagy lakásokból áll. E lakások közül a legbelsőben trónolt az örök dicsőség Királya, Akinek ragyogó fényessége a vár összes lakását átjárta és kimondhatatlan szépséget kölcsönzött azoknak. Ezt a mennyei ragyogást azonban csak a várkastélyon belül lehetett érzékelni, kívül minden szennyes és sötét volt, tele kígyókkal és férgekkel. Ebben a várkastélyban a szent a kegyelemben lévő lélek szépségét ismerte fel.” *

Teréz azonnal hozzáfog a munkához. Hét lakásra osztja fel a várat, ugyanígy a könyvet is hét részre, amelyeket további fejezetekre tagol. Ennek a látomásnak a fényétől vezettetve Teréz lakásról lakásra haladva elmondja a kegyelemben lévő ember Istennel való egyesülésének teljes folyamatát.

A kapcsolat első lépése – az első lakás –, hogy az ember a keresztség által bekerüljön a megszentelő kegyelem állapotába, vagy ha az a tragédia történt vele, hogy valamilyen bűn miatt elvesztette ezt, akkor a bűnbocsánat által visszaszerezze. Ez a kegyelem teszi lehetővé az ember számára, hogy válaszolni tudjon Isten szeretére, hogy Isten legyen a legfontosabb az életében. Ahhoz, hogy valaki belépjen az első lakásba, nem elegendő, ha pusztán a vallásos élet elvárt formáinak megfelelően viselkedik, vagy ha különféle vallási gyakorlatokat végez: szükség van arra a döntésre, hogy Istent helyezi első helyre az életében. Ez azt jelenti, hogy igyekszik megszabadulni mindattól, ami Isten és közéje állhat, illetve mindent megtenni azért, hogy a lehető legközelebb kerülhessen Istenhez.

Sem az egyiket sem a másikat nem tudja elérni kizárólag saját erejéből. Isten azonban mindig megadja neki a szükséges természetfeletti segítséget, a kegyelmet, amelyet elfogadhat és amellyel együttműködhet. S ha ezt megteszi, akkor elindulhat az a kettős folyamat, amelyben létrejön a teljes önátadás Isten és az ember között. Egyfelől a tisztulás, amelynek során Isten az ember együttműködésével megtisztítja őt mindattól, ami gátolja ezt az önátadást. Másfelől a tényleges és mélységes önátadás mindkét részről, amelynek során az ember megtapasztalhatja Isten szeretetének számtalan megnyilvánulását, Isten pedig érezteti az emberrel szeretetét, ajándékokat ad, és megmutatja Önmagát az embernek. Mindehhez Isten kitüntetett módon használja fel az imát. Teréz tehát elsősorban ezekről fog beszélni.

Az első lakásban, azzal a döntéssel, hogy az ember Istent helyezi az életében az első helyre, megkezdődik egy mélyebb és bensőségesebb élet, a tisztulás, Isten szeretetének a befogadása és az ehhez feltétlenül szükséges párbeszéd, az ima.

Az embernek el kell kezdeni rendszeresen imádkoznia, olyan életrendet kialakítania, amely biztosítja állapotbeli kötelességeinek teljesítését és az Istenhez való visszatérést, ezenkívül kerülnie kell minden olyan helyzetet, amelyben bűnbe eshetne. * Teréz – az egész keresztény hagyománnyal egyetértésben – magától éretetődőnek tekinti, hogy a kezdők valami olyan imaformát gyakorolnak, amely a természetes képességekre épít, s a lelki olvasmányokon, az azokon való gondolkodáson, az elmélkedésen alapul. * Isten mindezeken keresztül elkezd megadni az embernek egy olyan békét és örömet, amit semmi más nem képes megadni a világban.

Aki sem jó, sem rossz dolog miatt nem fordul el Istentől, hanem kitart mindebben, máris belépett a második lakásba. Itt Isten természetes közvetítőkön keresztül szólítja meg az embert: „Nem mondom, hogy ezek a hangok és szólítások olyanok, mint azok, amelyekről később fogok beszélni, hanem inkább a jó emberek szava, vagy prédikációk, vagy amit jó könyvekben olvasunk, és sok más dolog, amiről hallottátok, hogy Isten azon keresztül szólít meg minket; vagy betegségek, szenvedések, és azok az igazságok, amelyeket olyan pillanatokban tanít, amikor imádság közepette vagyunk…” * Ezek segítségével az értelem Isten kegyelmi támogatásával egyre inkább a valóságnak megfelelően – azaz Isten szemszögéből – látja a világot. Ezzel párhuzamosan az akarat a mindennapi életben egyre inkább Isten akaratát keresi és követi. Ugyanakkor a gonosz nagyon komolyan harcol azért, hogy visszaszerezze a lelket: „De rettenetes az a harc, amelyet a gonosz szellemek ezer módon folytatnak itt ellenünk (…), a lélek szeme elé állítják a világi dolgoknak e kígyóit, s szinte örökké tartónak mutatják a világ élvezetét és megbecsülését, a barátokat és rokonokat, az egészséget a vezeklés dolgában (…) és az akadályok ezer más formáját.” * Aki azonban valóban Isten akaratát keresi, az Ő segítségével képes lesz arra, hogy minden körülmények között, akár környezetének helytelenítése ellenére is, minden helyzetben megtegye azt. Az ember életében megszilárdul az a rendszeres élet- és imamód, amely egész életének Isten felé fordítását segíti elő.

Akiket a kísértések nem fordítanak vissza, hanem szilárdan kitartanak benne, hogy hétköznapjaikban is mindenben Isten akaratát keressék és azt kövessék, belépnek a harmadik lakásba. Teréz a következőképpen ír róluk: „Nem kis kegyelmet tett velük az Úr, hogy túljutottak az első nehézségeken, hanem igen nagyot. Az ilyenekből, úgy hiszem, az Úr jósága folytán sok van a világban. Nagyon kívánják, hogy ne bántsák meg Ő Felségét, és még a bocsánatos bűnöktől is őrizkednek. Barátai a vezeklésnek és a visszavonultságnak, jól töltik az időt, gyakorolják magukat a felebarátok iránti szeretet cselekedeteiben, nagyon megfontoltak a beszédben, az öltözködésben és házuk vezetésében.” * Teréz mindezt igen jónak és szükségesnek tartja.A harmadik lakásban azonban nem az így elért eredményeket taglalja, hanem jórészt azt elemzi briliáns módon, hogyan lehet egy jól felépített és minden szempontból jónak hitt keresztény élet keretei között mégis ellenállni Isten akaratának.

A negyedik lakásban kezd el Teréz Istennek azokról a kegyelmeiről beszélni, amelyek közvetlenül átalakítják az értelmet és az akaratot. De még mielőtt erre rátérne, hosszan részletezi, hogyan próbálják az emberek ezeknek a kegyelmeknek – amelyek csak és kizárólag Isten ajándékaként kaphatóak meg – a hamisítványait saját erőfeszítéseik révén, önmaguk, érzelmeik és idegrendszerük különféle manipulálásával megszerezni. Teréz itt veszi fel azt a szálat, amely aztán az egész könyvön végigfut: az Istennel való közösség nem abban áll, hogy valakinek szüntelenül nagy érzelmei vagy emelkedett gondolatai vannak, hogy inspirációkat, útmutatásokat, üzeneteket, látomásokat és hallomásokat vél kapni, hanem „…a nagyobb elszántságban, hogy mindenben Istent kívánjuk elégedetté tenni, és amennyire csak tudjuk, igyekezzünk nem megbántani Őt…”. *

Isten az ima természetfeletti formájában, a szemlélődő imában engedi megtapasztalni azokat a kegyelmeket, amelyek közvetlenül átalakulásokat hoznak létre az emberben, majd végül Önmagát is. * Ennek során Isten, Aki a megszentelő kegyelem állapotában lévő minden keresztény lelkének központjában jelen van, * közvetlenül is felveszi a kapcsolatot az emberrel. Először a lélek perifériáival, majd egyre mélyebb rétegeivel közli Önmagát, és így hoz létre Maga és az ember között szeretetközösséget, egészen a teljes egységben megvalósuló közösségig.

A legelső ilyen kapcsolatfelvétel a természetfeletti összeszedettség imája. Teréz egy képpel írja le ezt: Isten, a nagy Király, aki várban van, halk füttyszóval hívja vissza a várnak a falon kívül kóborló lakóit, az érzékeket és a képességeket. Ennek során elsőként az érzékek és a külső lelkierők tapasztalják meg a bensőkben lakó Isten működését. „Néha még mielőtt elkezdene Istenre gondolni, ez az ember * már bent van a várban, nem tudni, honnét, sem azt, hogy miként hallotta meg pásztora füttyét. Hiszen nem hallás útján történt – mert semmi sem volt hallható –, hanem az ember valami finom és határozott belső összpontosulást érez, ahogy majd meglátja, akivel ez megtörténik…” * A természetfeletti összeszedettség még nem Isten közvetlen megismerése, de már természetfeletti kegyelem. A lelkierőket Isten nyugalomba helyezi, és azok megérzik Isten közelségét, anélkül, hogy világosan fel tudnák Őt fogni. Az imádkozó befelé fordul és összeszedett békét érez, s az ima utóhatása is összeszedett béke. Az aktív imából a szemlélődésbe való átmenetkor szokta megadni Isten, hogy a belső nyugtalanságot leküzdje, illetve hogy az aktív belső imából az egyszerű békés szemlélődésbe átvigyen. Nem kell, hogy ezt egyéb természetfeletti kegyelmek is kövessék, de többnyire ezek előhírnöke szokott lenni.

A következő lépés a nyugalom imája, ahol még mindig nem magát Istent tapasztaljuk meg, hanem Istennek a lélek iránti szeretetét. Ezt Teréz a két medencéről szóló hasonlattal írja le. Az ima természetes formáit, amelyeket az ember a saját erejéből el tud érni, olyan medencéhez hasonlítja, amelybe messziről, sok munkával, hosszú vízvezetéken át odavezetve jön a víz. A másik medence a nyugalom imája, amikor is „…a víz közvetlenül a forrásból jön, amely Isten. S így amikor Ő Felsége akarja és jónak látja megadni valamilyen természetfeletti kegyelmet, olyankor nagy békével, nyugodtsággal és csendességgel létrehozza azt önmagunk legbelsejéből (…), s ez a víz bejár minden lakást és képességet, míg el nem ér a testhez.” * Isten jelenlétén keresztül békébe helyezi a lelket. Az összes lelkierő megnyugszik és a lélek érzi (a külső érzékeléstől eltérő módon), hogy Isten közelében van. Isten természetfeletti fényt közöl az értelemmel és szeretetet az akarattal. A szemlélődő nem tudja a fényt érzékelni, csak majd ima után a hatásait, a szeretetet viszont közvetlenül is tapasztaljuk. *

Noha ez az ima kimondottan kellemes és pihentető, egyfajta alvás-közeli állapothoz hasonlít, mégsem ez a kellemesség a lényege, hanem azok a természetfeletti hatások, az akarat és az értelem természetfeletti módon történő megemelése, amelyeket Isten ezen állapot során létrehoz a lélekben, s „…előkészíti és alkalmassá teszi arra, hogy Ő teljesen beleférjen. Ez a hajlékonyság és belső tágasság látszik meg abban is, ami a lélekben megmarad: hogy nem kötődik annyira a dolgokhoz Isten szolgálatában, mint korábban, hanem sokkal nagyobb tágasságra tesz szert. (…) Aki korábban félt az aszkézistől, nehogy elveszítse az egészségét, most úgy érzi, hogy Istenért mindenre képes, és a korábbinál erősebb vágyat érez, hogy tegyen Őérte. A szenvedéstől való addigi félelme jelentősen csökken, mert már élőbb a hite, és megérti, hogy ha elfogadja ezt Istenért, Ő Felsége megadja neki a kegyelmet, hogy türelemmel elviselje, sőt olykor azt is, hogy kívánja, mert akarata is megerősödik abban, hogy tegyen valamit Istenért. Minthogy jobban ismeri már az Ő nagyságát, önmagát nyomorultabbnak tartja; minthogy megtapasztalta már Isten örömét, látja, hogy a világ minden öröme hitványság. Lépésről lépésre elszakad tőlük, és egyre inkább ura lesz önmagának azért, hogy ezt megtegye. Végül minden erényben jobbá lesz és folyamatosan növekszik…” *

Az ötödik lakásban az ember már nemcsak Isten szeretetét, hanem magát Istent is megtapasztalhatja. Teréz a következőképen írja ezt le: „ahogy mikor ketten összeházasodni szándékoznak, meg kell nézni, összeillők-e, és szeretik-e egymást, és jól kijönnek-e egymással, hogy minél több örömet szerezzenek egymásnak, úgy van itt is. (…) Ő Felsége (…) minthogy azt akarja, hogy a lélek jobban megismerje Őt, azt a kegyelmet adja neki, hogy – mint mondani szokás – szemtől szembe lássák egymást, és Magához kapcsolja őt. Mondhatjuk, hogy így van ez, mivel rendkívül rövid idő alatt történik. Akkor már nincs szó adásról és elfogadásról, hanem a lélek valamilyen titkos módon látja, ki ez a Vőlegény, akihez mennie kell.” * Ez nem olyan álomszerű állapotban történik, mint a nyugalmi ima, hanem teljes sötétségben zajlik. Arra a rövid időre, amíg Isten Magához kapcsolja az embert, teljesen felfüggeszti a lélek erőinek működését, és akárcsak az ájulásban, az ember elveszti öntudatát. Ezzel együtt, miután magához tér, teljes bizonyossággal tudja, hogy Istennel találkozott.

Az egyesülés kegyelmét a Gyermek Jézusról nevezett Maria-Eugène a következőképpen írja le: „Ennek az érintkezésnek során Isten túlcsorduló szeretetet önt belénk. Érthető, hogy ez legerőteljesebben az akaratra hat, hiszen az akarat az a lelki képesség, amely a szeretetet befogadja. Amikor Isten megragadja az akaratot, akkor az teljesen az Ő irgalmas akaratának birtokába kerül. (...) Ez a szeretet annyira túláradó és nemes, hogy örökre megpecsételi a lelket. A szubsztanciális érintés hatásai olyan mélyek és változtathatatlanok, mint maga a lélek lényege, amelybe íródnak. Az egyesülés misztikus kegyelme során Isten valóban birtokába veszi a lelket, aki ettől kezdve egyfajta isteni pecséttel lesz megjelölve” . *

Az isteni birtokbavétel eredménye az eloldódás és az elszakadás. A lélek számára idegenné válnak mindazok a dolgok, amelyek előzőleg lekötötték és teljesen szabaddá válik Isten számára: „Vágyai szerint minden kevés neki, amit Istenért tud tenni. Nem tartja soknak, amit a szenteknek el kellett szenvedniük, mert már tapasztalatból érti, hogyan segít az Úr, és hogyan alakítja át a lelket úgy, hogy fel sem lehet ismerni. Mert a gyengeség helyett, amelyet korábban tapasztalt a vezeklésben, most már erőt talál magában. A rokonokhoz, barátokhoz vagy vagyonhoz való kötődést (mert hiába a cselekedetek, az elszántság, az elszakadni akarás, csak úgy tűnt, hogy még jobban kötődik hozzájuk), most nyomasztónak találja...” *

Teréz ahhoz hasonlítja ezt az átalakulást, mint amikor a bábból pillangó lesz. Kérdés, hogy kizárólag a szemlélődők kiváltsága-e ez a csodálatos átalakulás. Teréz válasza egyértelmű nem. Isten ezt a kegyelmet bárkinek bármilyen életkörülmények között megadhatja, aki valóban átadja Neki az életét – és senki másnak, éljen bár klauzúrában, vagy bármennyit is imádkozzék. A misztikus út sajátos jellemzője a lélek erőinek felfüggesztése, nem pedig a kegyelem valamiféle sajátos minősége. Bármelyik úton történjen is az akarat egyesülése, ennek lényege mindig az, hogy Isten szeretetteli módon birtokba veszi az akaratatot, s ettől kezdve az készségesen engedelmeskedik Isten indításainak. *

Miután az az ötödik lakásban megtörtént az első közvetlen kapcsolatfelvétel Isten és a lélek között, a hatodik lakásban Isten újra és újra egyre mélyebben közli Magát a lélek centrumával és egyre mélyebben, új minőségben kapcsolja Magához a lelket. A kapcsolatnak ezt az új formáját elragadtatásnak nevezik és azt a kegyelmet, amelyet ezen keresztül ad Isten, misztikus eljegyzésnek. Teréz a következőképpen írja le: „Látni fogjátok tehát, mit tesz Ő Felsége, hogy megkösse ezt az eljegyzést, amely, úgy vélem, akkor történik meg, amikor elragadtatások révén kiemeli az embert érzékeiből * (…), Ő Felsége, irgalmassága által megindítva, miután látta hosszan szenvedni a vágytól, a lélek belsejéből növeszti elő azt a szikrát, amelyről szó volt, * hogy teljesen elégve, mint a főnixmadár, megújuljon (…), és megtisztulva egyesíti őt Magával, anélkül, hogy bárki értené ezt itt rajtuk kettőjükön kívül. Még maga a lélek sem érti azon a módon, hogy képes lenne azután elmondani, noha nincs híján belső érzékeinek (…), ebben az esetben a lélek annyira éber Isten dolgaira, s olyan nagy a világossága és ismerete Ő Felségéről, mint soha máskor.” *

Az elragadtatás során, miközben a külső érzékeknek és gyakran magának a testnek a működése is úgy fel van függesztve, hogy időnként kétséges, egyáltalán életben van-e az illető, a lélek szellemi módon felfogja, hogy mi történik vele és meg tudja tapasztalni Istent. Ahogy ezt a már említett kármelita lelki mester nagyon szépen megfogalmazza: „Az eljegyzéskor az elragadtatás során nemcsak egy gazdagító érintés történik, hanem valódi belépés Istenbe. Ennek megfelelően már nem a misztikus egyesülés sötétsége uralkodik, hanem a kápráztató fény. A lélek nyitott szemmel lép be Istenbe!” *

És Isten képzeleti és értelmi látomások révén „…mint saját tulajdonának és menyasszonyának megmutat egy kicsi részecskét a királyságból, amelyet Tőle nyert.” * A lélek úgy „…érzi, hogy teljesen egy másik régióban volt, amely nagyon különbözik ettől, ahol élünk; és ott az ittenitől annyira különböző fényt mutattak neki, hogy ha egész életében igyekezne is azt más dolgokkal együtt kitalálni, képtelen volna rá. * (…) Máskor azokkal a dolgokkal együtt, amelyeket lelki szemeivel értelmi látomásban lát, másokat is mutatnak neki, különösen angyalok sokaságát az ő Urukkal, * és anélkül, hogy bármit látna a test vagy a lélek szemeivel, olyan csodálatos megismeréssel mutatják neki, hogy el sem tudom mondani, mindazt, amiről beszélek, és sok más dolgot, amelyek nem elmondhatóak.” *

A hatodik lakásban Isten nemcsak rendkívüli dolgokat mutat meg a léleknek, hanem rendkívüli mértékben át is alakítja az embert. Teréz csak utal arra – és majd Keresztes Szent János fejti ki részletesen * –, hogy Isten ebben a szakaszban milyen mélyen tisztítja meg a lelket. Ezek az emberek már régen mentesek nemcsak a súlyos bűnöktől, de a bocsánatosak jelentős részétől is. Nem ezektől kell megtisztulniuk, hanem mindattól az Istennel szembeni ellenállástól, amely meggátolná a személyt a teljes önátadásban. Ezt a tisztulást mindenki rettenetesnek írja le, s ez azzal a népszerű elképzeléssel ellentétben, hogy az ember alapvetően jó - figyelmen kívül hagyva, hogy az eredeti bűn következtében természete rosszra hajló lett -, félelmetesen megmutatja, milyen szörnyű ellenállás van az ember lelkében Istennel szemben, ha a legnagyobb szentek is csak ilyen szenvedéseken keresztül tudnak megszabadulni tőle. *

Isten nemcsak a tisztításon keresztül alakítja át az embert, hanem ezzel párhuzamosan építi is, az ilyenkor befogadott kegyelmek rendkívül magas szintű erényekhez segítik. * A kegyelmek egy része pedig a személy sajátos küldetéséhez szükséges különleges kegyelem. Teréz hosszan ír például a szívsebzés kegyelméről: „Az történik ilyenkor … jön valahonnét – nem érteni, honnét, sem hogy hogyan – egy ütés, vagy mintha egy tüzes nyíl jönne; * nem mondom, hogy nyíl, de bármilyen dolog is legyen, világosan látszik, hogy nem származhat a mi természetünkből. Nem is ütés, noha ütést mondok, de élesebben sebez, és nem onnét van, ahonnét a fájdalmakat érezzük itt * – véleményem szerint –, hanem a lélek legmélyéről és legbelsejéből, ahol ez a sugár, amely igen gyorsan átmegy mindenen, amit a mi természetünknek ezen a földjén talál, mindent porrá tesz, úgyhogy amíg tart, saját létezésünknek is lehetetlen tudatában lenni.” * Természetesen itt is saját tapasztalatáról beszél. A hagyomány szerint Teréz valószínűleg ekkor kapta meg a lélek zsengéjének ajándékát és a szellemi anyaság kegyelmét. Az előbbit rendalapítók kapják, az utóbbival pedig az eljövendő lelki gyermekek számának megfelelő belső gazdagságot és nagyságot kap az ember, amely képessé teszi többek közt arra, hogy áthagyományozza a lelkek fejlődéséhez szükséges tanítást. *

Ennek a folyamatnak a különös kettősségéről – egyszerre rendkívül fájdalmas és mégis elmondhatatlanul örömteli –, amely a lélek tisztulásának egész folyamatát jellemzi, de a hatodik lakásban különösen intenzív, így ír Teréz: „…ahogy jobban és jobban megismeri az ő Istene nagyságát, és látja, milyen távol van Tőle, és milyen szakadék választja el attól, hogy élvezze Őt, egyre nagyobbra nő a vágya. És növekszik benne a szeretet is, ahogy egyre jobban felfedezi, mennyire szeretetre méltó ez a nagy Isten és Úr * (…), mindezzel a szenvedéssel és gyötrelemmel együtt – amelynél, úgy hiszem, semmilyen földi szenvedés sem lehet nagyobb, mert ez a személy ugyan sokat elszenvedett, úgy testit mint szellemit, de mind semminek tűnik neki ezzel összehasonlítva – érzi a lélek, hogy ez a fájdalom mennyire értékes, és érzi jól, hogy nem lenne képes kiérdemelni.” *

S aki végigment ezen a tisztuláson, az eléri a hetedik lakást és megkapja a szellemi házasság kegyelmét. „Ha a mi Urunk jónak látja megkönyörülni azon, amit az Őiránta való vágy folytán elszenvedett és elszenved ez a lélek, akit szellemileg már eljegyzett Magának, akkor először is, hogy a szellemi házasságot megkösse, beviszi az Ő lakásába, a hetedik lakásba. * (…) ez a titkos egyesülés a lélek legbelső központjában megy végbe, amely ott van, ahol maga Isten * (…) Nem mondhatunk mást, mint hogy amennyire fel lehet fogni, a lélek –úgy értem, a lélek szelleme – eggyé válik Istennel, Aki szintén szellem …” * Teréz hasonlatokkal érzékelteti, hogy mennyire mélységes ez az egyesülés. Először az ötödik és a hatodik lakás egyesülését írja le: „…olyan, mint ha két viaszgyertyát annyira szorosan egymás mellé helyeznének, hogy teljes lángjuk egyesülne; vagy mintha a kanóc, a fény és a gyertya is egy lenne, de utána jól szét lehetne választani az egyik gyertyát a másiktól, és ismét két gyertya lenne két kanóccal.” * A hetedik lakásban ellenben „…úgy van, mintha az égből víz hullana alá egy folyóba vagy kútba, ahol az egész egyetlen vízzé áll össze, úgy, hogy már nem lehet szétválasztani és elkülöníteni a folyó vizét és azt, ami az égből hullott. Vagy amikor egy kis patakocska a tengerbe ömlik, már nincs mód szétválasztani tőle.” *

Az ember nem jut el ezzel a földön a mennyországba, * sőt általában ezeket az embereket rendkívüli megpróbáltatások és szenvedések érik, és ezért a képességek, az érzékek és a szenvedélyek egyáltalán nincsenek mindig békében, de a lélek centruma mindig össze van kapcsolódva Istennel. „A lélek (…) nem mozdul onnan a központból, és békéjét sem veszíti el, mert Az, Aki megadta a békét az apostoloknak, amikor együtt voltak, * neki is meg tudja azt adni. * (…) Istennek e templomában, ebben a lakásában (…) csak Ő és a lélek örvendeznek nagyon nagy csenddel.” *

Ez a két dolog egyáltalán nincs ellentmondásban: „…ne gondolja senki, csak azért van, hogy ezeket a lelkeket megajándékozza – ami nagy tévedés volna –, hanem mert Ő Felsége nem tud nagyobbat adni nekünk, mint hogy olyan életet ad, amely az Ő annyira szeretett Fiának életét utánozza. És így biztosra veszem, hogy ezek a kegyelmek arra valók, hogy megerősítsék gyengeségünket (…), s hogy képessek legyünk utánozni Őt abban is, hogy sokat szenvedünk.” *

A lélek elérte a legtöbbet, amit ezen a földön el lehet érni: „…élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” * S erre nemcsak a misztikusokat hívja meg Isten, hanem mindenkit. A kegyelmet mindenkinek megadja, ezt a belső átalakulást mindenkiben véghezviszi – aki átadja Neki az életét. A misztikusok csak abban különböznek a többiektől, hogy ők ezt a folyamatot belsőleg is meg tudják tapasztalni, és ha még arra is kegyelmet kapnak, be is tudnak róla számolni. Avilai Szent Teréz mindent megkapott. Adja Isten, ez a könyve minden olvasóját közelebb vigye ahhoz, hogy Krisztus éljen benne.

Ha hősnek kell lenni

2011-05-05T17:25:00.005+02:00

Garrigou-Lagrange arról írt, hogy üldözések idején "... az ember gyakran szembesül azzal a sürgető szükséggel, hogy teljesen szentté váljon azért, hogy ne vesszen el a lelke...".

Gyakran azonban az ember a hétköznapokban is az elé a választás elé kerül, hogy vagy hősi fokon gyakorolja az erényeket vagy olyan súlyos bűnt kell elkövetnie, hogy elveszik a lelke:

Egy asszonyt megcsalta a férje. Megbocsájtott neki, visszafogadta. Néhány hónappal később szinte egyszerre derült ki, hogy a férj felújította kapcsolatát és hogy ő babát vár. Egy másik asszony megtudta, hogy rákos, majd néhány nap múlva, hogy babát vár. Ha elvetetik a babájukat, elveszítik a lelküket. Ilyen helyzetben megtartani a babát, ahhoz azonban kétségtelenül hősies szeretet kell.

Mint ahogy az az apa is hősiesen kell hogy szeressen, akinek a fiáról lassanként kiderül, hogy az édesanyja betegsége és korai halála olyan súlyos érzelmi sérüléseket okozott, hogy a gyerek szinte egyáltalán nem képes bízni és kapcsolódni.

Vagy aki el kell, hogy fogadja: a férje olyan sérült érzelmileg, hogy csak nagyon töredékesen lehet vele szeretetkapcsolatban lenni. És ez belátható időn belül valószínűleg nem fog változni, és évekig anélkül kell kitartani és szeretni, hogy viszonzásképpen megkapná azt a melegséget és elfogadást, amire vágyik.

Vagy az a lány, aki elmúlt hatvan éves, de mindezidáig abban telt az élete, hogy az anyját szolgálta ki, akinek meg kell, hogy bocsássa, hogy az egész életére rátelepedett és tönkretette azt.

Vagy az az ismerősöm, aki csecsemőként úgy került állami gondozásba, hogy ha nem érkezik meg a védőnő, a másnapot már nem éli meg, és akit ezek után egy szadista nevelőanya nevelt fel. Vagy az, aki súlyos testi fogyatékossággal született vagy akinek az autista fiáról kell gondoskodni vagy akinek azzal kell szembenéznie, hogy depressziós a lánya. Azt hiszem, mindenki tudja folytatni a sort.

Mindez azért is olyan nehéz, mert nem egy pillanatnyi hősiességről van szó, hanem hosszú, gyakran évekig vagy vagy évtizedekig szükséges kitartásról.

Ez nem megy saját erőből. Ha azonban ezt az ember tudja és Istenhez fordulva kéri mindehhez az erőt, Isten soha nem fogja őt cserben hagyni, meg fogja adni, hogy bármilyen nehézségek közepette is, ki tudjon tartani a szeretetben.

Ezt az erőt azonban nap mint nap, sőt néha pillanatról pillanatra kérni kell. Ahogy valaki ezt nemrégiben olyan zseniálisan fogalmazta meg egy nehéz helyzetben: Eddig éltem és közben imádkoztam, mostantól imádkozom és közben élek.

Húsvét

2011-04-24T05:45:00.001+02:00

"A szombat befejeztével, abban az órában, amely a hét első napjára virrad, Mária Magdolna és a a másik Mária elment megnézni a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám és a ruhája fehér volt, mint a hó. ... Az angyal megszólalt és azt a mondta az asszonyoknak: ... ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta." (Mt 28, 1-6)

Garrigou-Lagrange a megpróbáltatások idejéről

2011-03-30T19:36:00.005+02:00

"... vannak olykor kollektív tisztulások is, mint például az üldözések, és tudnia kell a léleknek hogyan fordítsa ezt a saját hasznára. Ilyen alkalmakkor az erények hősi foka válik szükségessé; az ember abba a szerencsés kényszerűségbe kerül, hogy szentnek kell lennie, azért hogy el ne vesszen. Ilyenkor azok, akik elfogadhatóan jónak látszanak a jólét idején, gyakran gyengének és gyávának bizonyulnak ezekben a nagy megpróbáltatásokban; mások ezzel szemben, ilyenkor mutatják meg a valódi jellemüket. Ezek a nehéz idők a következő hasznos meggondolásra kell hogy vezessenek minket: az igazi szentség a külsőleg nyugodt periódusokban sem igényel kisebb tisztulást, mint az üldözések által zaklatott időkben. Azoknak a szenteknek, akik az Egyház életének a legnyugodtabb szakaszaiban éltek, megvoltak a belső megpróbáltatásaik, amelyek nélkül a lelkük nem tudta volna elérni azt a tökéletes tisztaságot, amilyennek Isten látni akarta őket.

Egyetlen egy időszakban sem – akármilyen nyugodt is legyen az – válhat senki szentté anélkül, hogy hordozná a keresztjét, anélkül, hogy átalakulna a megfeszített Krisztus képére. Zaklatott időkben mindazonáltal az ember gyakran szembesül azzal a sürgető szükséggel, hogy teljesen szentté váljon azért, hogy ne vesszen el a lelke; ilyenkor hősi mértékben kell hinne, azért, hogy ne hátráljon meg. Más nyugodtabb periódusokban nem érződik ennyire sürgetőnek ez a szükség, noha ekkor is a keresztünket felvéve kell követni a mi Urunkat. Semmi tisztátalan nem léphet be a mennybe.

Végül, vannak kollektív megpróbáltatások, amelyek nagy egyenességet követelnek az akarattól. Például amikor a társadalomban, amelyben élünk, valami különleges esemény történik, amely arra kötelez minket, hogy bármilyen nagy áldozatokba kerül is, állást foglaljunk Isten mellett. Ezek az események az Úr látogatásai, ezekben megmutatkoznak, hogy kik az Ő igaz szolgái, akiknek nem elég csak jónak, hanem kitűnőeknek kell lenniük. Ez a jelentése annak, amit az agg Simeon mondott a világra jött Gyermek Jézusnak: „Íme, sokaknak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, amelyen ellene mondanak … hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” (Lk 2,34-35) Vagyis, Krisztus, aki mindenki megváltásáért jött, alkalom lesz sokak romlására. Akik visszautasítják, hogy felismerjék a Megváltót benne, hitetlenségbe esnek. Így a farizeusok titkos gondolatai megmutatkoznak, miközben azoké a farizeusoké, akik kétszáz évvel hamarébb éltek, részben rejtve maradhattak.Valami hasonló történik jelentős természetfeletti esemény esetén is, mint a Szent Szűz megjelenései Lourdesban – egy esemény, ami által elválik a jó és a rossz. Ahogy Pascal mondja, elég fény van azok számára, akik látni akarnak és elég sötét azok számára, akik nem akarnak látni. Ezek a nagy események, üldözések vagy az Úr különleges látogatásai alkalmak, alkalmak, amelyek során az igazak és a langyosak elválnak egymástól, fényt vetve arra, amit mi itt a lélek passzív tisztulásáról mondtunk. Azokban a periódusokban, amikor a társadalom élete nem különösebben jó vagy rossz, nem szükséges kevesebb tisztulás ahhoz, hogy elérjük a szentséget, mint a társadalmi megrázkódtatások idején.

Ami az Úr látogatásának idejét illeti, emlékeznünk kell rá, hogy ezek gyakran jelentősen különböznek. Vannak vigasztaló látogatások, mint a lourdesi jelenések, de ha az emberek nem tanulnak ebből, az Úr büntetni jön, és ha nem tanulnak ebből az isteni büntetésből, akkor Ő majd ítéletre jön el."

Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXIX. THE EFFECTS OF THE PASSIVE PURIFICATION OF THE SPIRIT IN RELATION ESPECIALLY TO THE THREE THEOLOGICAL VIRTUES

A belső ima - a kitartás fontossága

2011-03-20T21:37:00.002+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.

„Az imában való kitartással nagy dolgok nyerhetők meg, míg kitartás nélkül minden elveszhet.”1

A kitartáshoz két dolog kell, bizalom Krisztusban és a Szentlélekben, akit Ő küld, és hogy engedjük magunkat Isten által vezetni az úton.

„A Szentlélek ott van tehát minden igaz emberben, minden lélekben, aki a kegyelem állapotában van. Ő, az élő Szeretet maga, tartózkodik bennünk, és nem marad tétlenül, hanem véghezviszi bennünk, hogy Ő legyen a belső Mesterünk hét ajándéka által, amelyek folyamatos belénk öntött képességet adnak, hogy biztosítsák a fogékonyságunkat Isten irányába. Ezek a képességek a szeretettel együtt fejlődnek bennünk. Ezért ha nem halljuk egyre jobban a belső Mester szent inspirációit, akkor ez azért van, mert túlságosan erősen önmagunkra figyelünk és nem eléggé vágyunk arra, hogy valójában Isten uralkodjon bennünk.”2

„Végül, ha a hit sötétjében is szilárdan kitartunk az Ő végtelen jóságának a gondolata mellett, amelyet minden áldásban, amelyet befogadunk közöl velünk, akkor egy nap Őt magát fogjuk szemlélni. ... És ahogy az önző ember mindig magára gondol és mindent magához viszonyít, el fogunk kezdeni mindig a bennünk jelen lévő Istenre gondolni és mindent hozzá viszonyítani. Akkor, még ha a legváratlanabb és legfájdalmasabb események történnek is, Isten dicsőségére fogunk gondolni és az Ő jóságának megnyilvánulására, és meg fogjuk pillantani a távolból Isten mindenek fölött valóságát, ami felé minden dolgok – a megpróbáltatások éppúgy mint az örömök – mutatnak.”3

1 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. B. How to Persevere in the Life of Prayer.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. B. How to Persevere in the Life of Prayer.
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. B. How to Persevere in the Life of Prayer.

Ha már nem tudunk semmit jóvátenni

2011-03-08T18:57:00.005+01:00

Léna anyja négy hónapja viszonylag fiatalon meghalt. Léna azóta folyamatosan kétségbe van esve, mert úgy érzi, hogy nem tudta eléggé kifejezni az anyja iránti szeretetét és ezt nem képes megbocsátani magának.

Drága Léna,

először is nagyon-nagyon együttérzek veled. Jól emlékszem arra a nagyon fájdalmas történetre, amit meséltél a papádról-mamádról és a nagymamádról.1 Talán ez még a szokásosnál is nehezebbé teszi a mamád elvesztését.

Emberileg azzal szeretnélek vigasztalni, hogy pszichológusként elméletileg és gyakorlatilag is igazoltnak látom, hogy az ember meglévő szeretete akkor is átmegy a másikhoz, ha valaki azt rosszul kommunikálja, sőt még akkor is, ha rosszakat is tesz a másiknak. A szülők nagyon sokszor aggódnak, hogy nem fejezik ki elég jól a szeretetüket a gyerekeik felé, sőt a saját sérültségeik miatt még egy csomó rosszat is tesznek. Ez az aggódás - amennyiben jobbulásra sarkallja őket - nagyon helyes, mindazonáltal mindig bátorítani szoktam őket, hogy a tényleges szeretetük minden rossz kommunikáció és minden rossz ellenére is átjut a gyerekeikhez és az szeretetté, életté és erővé lesz a gyerekekben. Ezt már csak azért is tudom mondani, mert páciensként olyan felnőttek is kerülnek hozzám, akiket a szüleik szerettek ugyan gyerekkorukban, de ezt nem tudták eléggé kommunikálni nekik, illetve különféle sérüléseik, korlátaik miatt sok rosszat tettek velük. Ezek az emberek összehasonlíthatatlanul könnyebben gyógyulnak, mint azok, akiket valóban nem szerettek - sőt, sok esetben gyűlöltek - a szüleik.

De még ők is tudnak gyógyulni, ha elfogadják Isten szeretetét, amit mindenkinek folyamatosan, egész életében kínál2. A pszichoterápiás gyakorlatom talán legmegrendítőbb tapasztalata az, hogy Isten milyen rendkívüli mértékben tudja kompenzálni az emberek szeretetlenségét. Ezek olyan mély szinten történnek, hogy többnyire csak olyan kivételes helyzetben lesznek láthatóvá, mint egy mély feltáró terápia, de Isten mindenkinek folyamatosan felkínálja ezt.Tehát nyilván a mamádnak is felkínálta, és amilyen mértékben a mamád ezt elfogadta, Isten olyan mértékben kompenzálta őt a nagymamádtól és esetleg a papádtól és tőled, akik köztük őrlődtetek, elszenvedett sérelmeiért. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ez a kompenzáció, noha csak ritkán nyilvánvaló, nagyon jelentős tud lenni. Ezt nem szoktuk beleszámolni a viszonyainkba, noha az életük legjelentősebb kapcsolata - még akkor is, ha valaki nincs ennek tudatában.

Az ember halálával ez teljesen egyértelművé válik és kiteljesedik, így a mamád, ha elfogadta Isten szeretetét, akkor Isten már minden fájdalmát és sérülését begyógyította és az Ő nyilvánvaló szeretetében és biztonságában a mamád már régen mindent megbocsájtott nektek. Mert Isten szeretete, ami már körbeveszi, összehasonlíthatatlanul több, mint azok a fájdalmak, amelyeket ti okoztatok neki. Tehát ő már, reméljük, rendben van.

Ez úgy gondolom, mivel szereted őt, komoly vigasztalásodra kell szolgáljon. De kérdés marad, hogyan tudod magadnak megbocsátani a vele szemben elkövetett mulasztásokat és rosszakat. Azt gondolom, hogy ha őszinte vagy magadhoz, akkor egy ponton túl, sehogy. Ha nem hazudunk, akkor egy ponton túl - és a tényleges feloldozás messze azon túl van - nem tudhatunk megbocsátani magunknak. El tudjuk viszont fogadni Isten megbocsátását. Ő nagyobb mint a bűnünk és nem csak a másikban tudja meggyógyítani az elkövetett rosszat, hanem bennünk is. Ha akarjuk és elfogadjuk. Nagyon imádkozom érted, hogy akard és elfogadd.

Ölellek:

Kata

1 - Léna édesapja, aki egy kutató-mérnök volt, egy rendkívül szeretetreméltó, de iskolázatlan lányt vett feleségül, amit az édesanyja - egy tanárnő - soha nem tudott elfogadni. S mivel Léna is és az apja is erősen kötődtek mindkettőjükhöz, ez a helyzet rengeteg szenvedést okozott.
2- Lásd erről: A gyógyulás legfontosabb tényezője.

A belső ima - hogyan készüljünk fel az imára

2011-03-03T09:54:00.004+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Mivel imánk hatékonysága alapvetően azon múlik, hogyan tudjuk befogadni Isten kegyelmét, az imára való felkészülés nem más, mint hogy felkészítjük magunkat a kegyelem befogadására.

Garrigou-Lagrange három dolgot említ, amellyel az ember felkészül a kegyelem befogadására: az alázatosságot, az elszakadást és a csendet.2

Az alázatosság azonban „ ... távolról sem önmagunk lealacsonyítása ...”.3 Hanem az Istentől való teljes függésünk tudata és a benne való teljes bizalom. Máté evangéliumát idézi, ahol Jézus azt monda, hogy ha „.. nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”4

„Az imára való felkészülés nemcsak az alázatosságon múlik, hanem a mortifikáción is, amely a lelki és gyakorlati elszakadás az érzéki dolgoktól és önmagunktól. Nyilvánvaló, hogy ha fejünk az evilág iránti érdeklődéssel és ügyekkel van tele, és ha lelkünket nagyon is emberi érzelmek, a féltékenység, a felebarátunk által nekünk okozott rossz emléke vagy elsietett ítéletek mozgatják, nem leszünk képesek a mi Urunkkal beszélgetni. ... Ezért minden rendezetlen hajlamot le kell győznünk, hogy így vitathatatlanul a szeretet foglalja el az első helyet lelkünkben, és így mind a bajokban, mind a vigasztalásokban spontán módon Istenhez emelkedjék.”5

Ahhoz, hogy minél gyorsabban elérjük, hogy a lelkünk jóban és rosszban is azonnal spontán módon Istenhez emelkedjen, több segítséget is ajánl Garrigou-Lagrange.

Az egyik, hogy a nap során gyakran emeljük fel a szívünket Istenhez, és beszéljünk meg mindent Krisztussal. Egy másik, hogy mielőtt hozzákezdenénk, ajánljuk fel a teendőinket vagy az előttünk álló időt azért, hogy abban minél jobban együtt tudjunk lenni Istennel.

Rendkívül hasznosnak tartja, ha a nap során - éppen a munkáink közepette - szánunk egy kis időt Istennek azzal, hogy

„... választunk a délelőtt vagy a délután közepén egy negyed órát, éppen a legnagyobb munka közepette, legyen az intellektuális vagy fizikai, nem azzal a szándékkal, hogy megakasszuk azt, hanem épen hogy szentebb módon végezzük Isten szeme előtt. Ez a gyakorlat nagyon hasznos."6

Annak elősegítésére, hogy el tudjunk szakadni az érzéki dolgoktól és magunktól, azt javasolja, hogy bizonyos ünnepnapokon vagy első péntekenként minél több olyan dolgot tegyünk meg szeretetből, ami nehezünkre esik.

„Végezetül csöndet kell teremtenünk a lelkünkben; le kell csendesítenünk a többé-kevésbé rendezetlen szenvedélyeinket azért, hogy meghalljuk a belső Mestert, aki csendben beszél, mint barát a baráthoz. Ha megszoktuk, hogy magunkkal vagyunk elfoglalva, magunkat keressük a munkában, a tanulásban és a külső aktivitásban, hogyan is tudnánk gyönyörködni olyan misztériumok fennkölt harmóniáiban, mint a Szentháromság bennünk való jelenléte, a megváltó Megtestesülés vagy az Eucharisztia? Érzékiségünk rendezetlensége és zajongása biztosan megzavarja az imát. Ezért az Úr olykor annyira mélyrehatóan megműveli az érzéki vágyainkat, elsősorban az érzékek passzív éjszakája során, hogy lényegesen nyugodtabbá és engedelmesebbé válnak az értelem és lélek felsőbb részei iránt.”7

A belső csönd elérésének elengedhetetlenül feltétele - különösen az első időben - a külső csönd megteremtése. Nemcsak a fizikai csönd megteremtése, hanem az is, hogy az ember lemond a felesleges ingerekről, tv-nézésről, magazinok olvasgatásáról, interneten való szörfölgetésről, hasonlókról. Hiszen hogyan tudna elcsendesedni az érzékiségünk, ha folyamatosan külső ingerekkel bombázzuk?

Az, hogy eljussunk az alázatosságra, hogy elszakadjunk az érzéki dolgoktól és önmagunktól, hogy megteremtsük a külső és a belső csendet, fontosabbak az imára való felkészülés szempontjából, mint bármilyen imára felkészítő gesztus vagy technika.

„Életünknek ezeket a tevékenységeit az imára való távolabbi felkészülésnek lehet nevezni. Ez messze sokkal fontosabb, mint a közvetlen felkészülés ... ennek a távolabbi felkészülésnek kizárólag az a célja, hogy felgyújtsa a szeretet tüzét, amely soha nem hunyhat ki bennünk és amelyet a jelen pillanatban lévő kötelességeinkben való kitartásban megmutatkozó nagylelkű hűség táplál folyamatosan.”7

„Így a nagylelkű és egyszerű lélek ... el fogja érni a folyamatos összhangot az isteni akarattal, és gyakorlatilag mindig fel lesz készülve Isten jelenlétére ...”8

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. A. How to Attain to This Life.
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of the beginners: its progressive simplification B. The Essential Acts of Prayer
4 - Mt 18,3
5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. A. How to Attain to This Life.
6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. A. How to Attain to This Life.
7 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. A. How to Attain to This Life.
8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXVI. How to attain to the life of prayer and persevere in it. A. How to Attain to This Life.

Garrigou-Lagrange a belső imáról

2011-02-28T12:50:00.007+01:00

1. A belső ima - mi az és mi nem az.
2. A belső ima - célja Isten maga.
3. A belső ima - Isten kegyelmének befogadása.
4. A belső ima - a kegyelem működése.
5. A belső ima - Istennel való párbeszéd.
6. A belső ima - az elmélkedés.
7. A belső ima - hogyan készüljünk fel az imára.
8. A belső ima - a kitartás fontossága.

A belső ima - az elmélkedés

2011-02-26T23:45:00.006+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja a 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange az elmélkedés ismertetését azzal kezdi, hogy leszögezi, az ima elsődleges célja, hogy Isten iránti szeretetünket növelje és minden egyéb – megismerés, az érzések és az élmények – ennek csak eszközei. Hangsúlyozza, hogy az ima nem egyszerűen a mi természetes erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten természetfeletti kegyelmeinek a befogadása:

"Az ima ... az ismeret és a szeretet teljes mértékben természetfeletti működése."2

Az imára való előkészületről a következőket mondja:

"Ahhoz, hogy az egész lélek felemelkedjen Istenhez, az imára az alázatosság gesztusával kell felkészülni, és a három teológiai erényből kiindulni, amelyek egyesítenek minket Istennel, megerősítik a vallásosság erényét, és megszerzik számunkra a Szentlélek világosságát és ösztönzését."3

Az alázatosság, mint azt Garrigou-Lagrange hangsúlyozza, „... távolról sem önmagunk lealacsonyítása ...”, hanem a teremtmény megfelelő viszonya a Teremtőhöz, annak a tudata, hogy az ember teljes mértékben Istentől függ és hogy semmije sincs, amit nem Istentől kapott volna. Ennek megfelelően az alázatosság aktusa „.. rendes körülmények között a bűnbánat és az imádás aktusával társul.”4

Az utóbbi évtizedek kétségbeejtő pusztítást vittek végbe ezen a téren. Ha valaki Istent a cimborájának vagy egy bájos plüssmackónak tekinti, aki kihúzza majd őt minden bajból vagy akihez szükség esetén odabújhat, akkor ez természetesen értelmetlenné és érthetetlenné teszi az alázatosságot, a bűnbánatot és az imádatot is. S ez a fajta viszony Istenhez egyben lehetetlenné teszi azt a feltétlen bizalmat és teljes önátadást is, amelyek nélkül nem tudjuk befogadni Isten kegyelmeit.

Ha azonban az ember egy kicsit is tisztában van azzal, hogy teljes létében Istentől függ, hogy semmije nincs, amit ne kapott volna, hogy szeretetlenségei milyen fájdalmas ellentétben állnak Isten végtelen szentségével és jóságával, akkor minden hamis teatralitás nélkül teljesen természetesen jönnek az alázat, a bűnbánat és az imádat egyszerű gesztusai. Nagyon sok szép imakezdő kötött imát lehet találni mindezek kifejezésére, de kezdhetjük úgy is az imát, hogy saját szavainkkal mondjuk el ezeket Istennek.

„Az alázatosság gesztusa után, a hit mélységes és kitartó gesztusát kell megtennünk néhány alapvető igazságban vagy másban, ami lehet Isten, az Ő tökéletessége, az Ő jósága, vagy Krisztus, az Ő életének misztériuma, az Ő szenvedése, az Ő dicsősége, vagy ismét csak a mi fő kötelességeink, a mi hivatásunk, a végső dolgok, a bűn, az állapotbeli kötelességeink – mindezt egyre szentebbül.”5

Garrigou-Lagrange tehát itt nem egy természetes szinten mozgó racionális, következtető gondolkodásról beszél, hanem olyanról, amely egyben a hit gesztusa is. Ilyenkor az ember azt kéri, hogy a Szentlélek világosítsa meg az értelmét, hogy természetfeletti módon is megértse, azaz ez a fajta megértés egyben az ember hitét is növeli, erősíti.

„Ezek a témák visszatérhetnek. Ünnepnapokon a liturgia maga is ad nekünk tárgyat. Ha az ünnep Krisztus életének misztériumára emlékezik, mint például az Ő szenvedése, végiggondolhatjuk mindenekelőtt az érzékek útján felfogható aspektusából, aztán szellemi aspektusából, elidőzve azon, hogy mi ad ennek végtelen értéket, megpihenhetünk a termékeny hitnek ebben a szemléletében. A hit eme nézőpontja és odaadása számára gyakran elég az Evangélium vagy a liturgia néhány szava. Az előrébb járó lelkek számára olyanok ezek, mint néhány szem tömjén a szeretet tüzére. Nem szükséges túl sokat gondolkodni; a teológiai hit egyszerű aktusa felsőbbrendű, mint a megfontolások, és ha ez az egyre és egyre egyszerűbbé váló szemléletmód csodálattal és szeretettel társul, megérdemli a szemlélődés nevet. Ez a belénk öntött hit, amely felsőbbrendű minden filozófiánál és diszkurzív teológiánál, biztosan és természetfeletti módon bevisz minket annak a misztérium rejtelmébe, amelyet a kiválasztottak nyíltan szemlélnek a mennyben.”6

Ilyen módon a hit a reményhez vezet el minket:

„A hitnek ez az igazságon és Isten jóságán nyugvó tekintette természetes módon felemel minket a remény gesztusához. A lélek vágyik arra a boldogságra, örök életre, arra a békére, amelyet a mennyei Atya megígért azoknak, akik követik Jézust. Azonban biztosan tudjuk, hogy a mi saját természetes erőinkből soha nem leszünk képesek elérni ezt a természetfeletti célt. Ezért Isten végtelenül segítőkész jóságához fordulunk és kérjük tőle az Ő kegyelmét. A remény által inspirált kérés az isteni segítségben bízik.”7

A remény gesztusa felkészít minket a szeretet gesztusára.

Itt Garrigou-Lagrange kitér arra, hogy az érzelmek támogathatják a szeretetet, de alapvetően nem az érzelmeké a vezető szerep.

„Ha ezekben a szerető érzésekben a mi érzéki természetünk a szeretet által megelevenítve segítségére jön az akaratnak, hasznos lehet, feltéve, ha alárendelt szerepben marad. De ez a segítség nem szükséges, a szárazságban meg is szűnik. Itt nyugodt, de mélységes szerető érzésre van szükségünk, amely biztosabb és sokkal termékenyebb, mint a felszínes érzelmek.”8

Ez a szöveg megkülönbözteti a szerető érzéseket (affections) az érzelmektől (emotions). Ez arra a nagyon-nagyon fontos dologra mutat rá, hogy ha az ember nem az érzéki szintjén lévő érzelmekre törekszik, akkor ahogy egyre közelebb kerül Istenhez, egyre mélyebb béke és öröm kerül ezek helyére, amely összehasonlíthatatlanul örömtelibb és boldogítóbb, mint amit az érzelmek adni tudnak.

"Ez az érzelmi színezetű szeretet végül hatékonnyá fog válni: „Az isteni akarathoz szeretném igazítani az akaratomat. Váljon valóra bennem a Te akaratod a parancsokhoz és a tanácsok szelleméhez való hűség által. Mindent szét akarok törni, ami a bűn, a gőg, az önzés és az érzékiség szolgájává tesz engem. Egyre jobban és jobban szeretnék részesedni abban az isteni életben, amit Te kínálsz nekem. Azért jöttél, hogy mi bőségben élhessünk. Növeld bennem az irántad való szeretetet.”"9

Elmélkedésünk tehát akkor sikeres, ha eljutunk oda, ahova Avilai Szent Teréz, hogy váljon valóra bennem a Te akaratod. S ezt természetesen nem elég csak egyszer kimondani, hanem nyugodtan és kitartóan, lépésről-lépésre az egész életünket át kell így adjuk Istennek.

Ide elérve a belső ima elérkezik a szemlélődés kezdetéhez:

„Itt az imának ezen a csúcspontján a teológiai erények gyümölcsei, a hit tudása, a reményből és a tevékeny szeretetből fakadó szeretet elkezdnek a Szentlélek hatása alatt egy hívő és nagylelkű szeretet szemléletmódjává válni, amely a szemlélődés kezdete.”10

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
3. A belénköntött teológiai és morális erények alapvető szerepet játszanak az Istennel való kapcsolatunkban. Lásd erről bővebben: Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
4 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Lif e. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
7 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Lif e. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Lif e. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer
9 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Lif e. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer .Garrigou-Lagrange itt Avilai Szent Terézt idézi. Nem adja meg sajnos az idézet pontos helyét, hanem csak az említett egész szöveg helyét, ami A tökéletesség útja 27-38. fejezet.
10 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Lif e. XXXV. The mental prayer of beginners: Its progressive simplification. B. The Essential Acts of Prayer

A belső ima - Istennel való párbeszéd

2011-02-20T21:54:00.007+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange könyve bevezetőjében arról ír, hogy a belső élet egyszerűen az, hogy az ember befelé fordul és megbeszéli önmagával azt, ami foglalkoztatja. Ezt minden ember ismeri és gyakorolja. A hívő emberek esetében azonban ez a befelé fordulás egyre inkább Istennel való párbeszéd lesz, amely során önmaga helyett Isten kerül az élete központjába.2

„Ahogy valaki komolyan törekszik az igazságra és a jóságra ez az önmagával folytatott párbeszéd egyre inkább Istennel való párbeszéddé alakul. Lépésről lépésre ahelyett, hogy mindenben önmagát keresné, hogy többé kevésbé tudatosan mindig önmagát állítaná a központba, az ember elkezdi Istent keresni mindenben és az önzés helyett Isten és a lelkek Istenben való szeretetére törekszik. Ebből áll a belső élet. ... Az egyetlen szükséges dolog - ahogy Jézus mondta Mártának és Máriának3 - az, hogy meghalljuk Isten szavát és aszerint éljünk.”4

„Vannak, akik azt gondolják, hogy elég éppen csak megmenekülni, nem kell szentnek lenni. Természetesen nem kell csodatévő vagy az Egyház által kinyilvánított szentnek lenni, de a megmenekülés és a szentté válás ugyanaz: a mennybe ugyanis csak szentek vétetnek föl. Vagy itt a földön, vagy a tisztítótűzben, de teljesen meg kell tisztulni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a mennybe.”5

„A szentséghez nem szükséges sem különösebb intellektuális kultúra, sem nagy külső aktivitás, hanem csak az, hogy az ember alapvetően Isten által éljen.”6

Az önző emberek, mondja Garrigou-Lagrange, kizárólag azon az alacsony érzéki szinten kommunikálnak magukkal, ami az állatokkal közös bennünk és nem élnek a léleknek azzal a szellemi részével (az akarat és az intellektus), ami az angyalokkal közös bennünk:

„Elsősorban lelkének érzéki részével áll kapcsolatban, azzal a résszel, amely közös az emberben és az állatban. Így érzéki örömei és érzéki szomorúságai vannak aszerint, hogy jó vagy rossz-e az idő, hogy nyert-e pénzt vagy vesztett. Vágyai és az ellenszenvei hasonlóképpen érzéki természetűek, és ha akadályba ütközik, rendetlen önszeretete hatására türelmetlenséget és dühöt érez. De az önző ember nagyon keveset tud lelke szellemi részéről, amely közös az angyalban és az emberben. Még ha hisz is a lélek és a magasabb képességek szellemi mivoltában, akkor sem él a szellemi rend szerint.”7

Még ha foglalkozik is Istennel, újra és újra visszaesik az érzéki szintre.

„Ahogy mondják, ha az élet nincs egy szinten a gondolatokkal, akkor a gondolatok végül az élet szintjére süllyednek vissza.”8

A kegyelem állapotában lévő ember párbeszéde önmagával megváltozik. Elkezdi nem önmagáért, hanem Istenért szeretni önmagát, és megérti, hogy meg kell bocsátania ellenségeinek, és mindenkit szeretnie kell Istenért. Az ember ilyenkor még tele van bűnökkel. Ezek nem halálosak, hanem bocsánatosak, de hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ember az érzéki szinttel azonosítsa magát és újra halálos bűnökbe essen.

„A belső élet pontosan az a felemelkedés és átalakulás, ami akkor történik, amikor a párbeszéd, amelyet az ember magával folytat, elkezd Istennel való párbeszéddé válni.”9

„Isten szelleme egyre inkább megmutatja a jóakaratú léleknek, hogy Isten mit kíván tőle és mit szeretne adni neki.”10

„Istennek ez a folyamatos megmutatkozása az Őt kereső lélek felé nincs minden küzdelem nélkül. A lélek szabaddá kell hogy váljon a bűn eredményezte kötésektől és fokozatosan meg kell el kell tűnjön az amit Szent Pál régi embernek nevez és ki kell formálódjon az új ember.”11

„Az, amit Szent Pál belső embernek nevez, az ami a legfontosabb és legemelkedettebb bennünk, a hit által megvilágított értelem és az érzékiséget - amely közös az állatban és az emberben - uralni képes akarat.”12

Éppen ezért a belső ima során Isten az értelmünket és az akaratunkat emeli föl magához.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
3 - Lk 10,41
4 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
7 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God A. Conversation with Oneself.. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God A. Conversation with Oneself.. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
9 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
10 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
11 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
12 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.

Helyrehozó szenvedés

2011-02-17T17:24:00.005+01:00

"Isten dicsőségének és a lelkek megmentésének ezért a céljáért különféle módokon lehet apostolkodni: Lehet apostolkodni a keresztény tanítás oktatásával és lehet az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, imával, amely lehívja Isten kegyelmét, hogy gyümölcsöző legyen azok munkája, akik az Úr szőlőjében dolgoznak. Ha elmélyült, akkor ez a a rejtett apostolkodás a külső apostolkodás lelke. Végül lehet apostolkodni a helyrehozó szenvedésen keresztül; ez az apostolkodás, amely éppolyan rejtett mint az ima, tovább folytatja Krisztus misztikus testében Krisztus szenvedését amelyet a passió során és a kereszten a lelkek helyreállításáért szenvedett el. Ha Krisztus misztikus testének egy tagja szeretetből, szándékosan szenved, egy másik beteg tag meggyógyul. … Ha Isten szolgái áldozatul ajánlják fel a testüket és a szívüket, az Úr megóvja egy szerencsétlen, kimerült ember testét vagy meggyógyít egy beteg szívet, amelynek nincs ereje elszakítani a kötelékeit. Ha a misztikus testben egy nagylelkű lélek felajánlja az akaratát, egy másikban az Úr újjáéleszti az akaratot és megadja neki a megtérés kegyelmét."

Garrigou-Lagrange: The Three Ages of Interior Life. III/XXI. ZEAL FOR THE GLORY OF GOD AND THE SALVATION OF SOULS

A belső ima - a kegyelem működése

2011-02-13T16:11:00.005+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Imánknak és egész életünknek is az a célja, hogy eljussunk a Szentháromság szeretetközösségébe, hogy úgy ismerjük és szeressük Istent, mint Ő önmagát.

Erre egyetlen teremtmény sem képes saját erejéből, ehhez isteni segítségre van szükség. Ez a segítség a megszentelő kegyelem, amelyet a megkeresztelkedéssel kapunk, és ha bűnünk folytán elveszítjük, a gyónáskor kapott feloldozás állítja helyre bennünk.

„A megszentelő kegyelem, a dicsőség magva vezet be minket az igazságnak és az életnek ebbe a magasabb rendjébe. Ez lényegileg természetfeletti élet, részvétel Isten belső életében, az isteni természetben, amivel már felkészít minket arra, hogy egy nap úgy lássuk Istent ahogy Ő látja magát és úgy szeressük Őt, ahogy Ő szereti önmagát.”2

Ezt a kegyelmet lelkünk szellemi része kapja3 és lelkünk leglényege fogadja be, s ez a kegyelem a belénk öntött erényeken és a Szentlélek ajándékain4 keresztül emeli fel és teszi természetfeletti működésre képessé értelmünket és akaratunkat. Ezen a módon leszünk képessé arra, hogy Istent úgy ismerjük és úgy szeressük, mint Ő saját magát.

„A teremtett értelem az isteni lényeg közvetlen látásához csak egy ajándékba kapott segítség, csak Isten kegyelme által képes felemelkedni. Az angyalban és bennünk ez a kegyelem arra hasonlít, ahogy egy vad bokor képessé lesz az oltás által jó gyümölcsöt teremni. Az angyal és az emberi lélek csak akkor válhat képessé Isten természetfeletti ismeretére és természetfeletti szeretetére, ha befogadja ezt az isteni oltást, a megszentelő kegyelmet, ami részvétel az isteni természetben és Isten belső életében. Csak ez a kegyelem – ha befogadtuk lelkünk lényegébe, mint szabad ajándékot – tudja a lelket felemelni oda, hogy egyáltalán képes legyen a lényegi isteni tevékenységekre, csak ez a kegyelem teheti képessé arra, hogy közvetlenül úgy lássa Istent, ahogy Ő látja önmagát és úgy szeresse Istent, ahogy Ő szereti önmagát. Más szavakkal, az értelem és az akarat megistenülése az előfeltétele annak, hogy maga a lélek – a lélek lényege –, ahonnét ezek a képességek fakadnak, megistenüljön.”5

„Most tehát a kegyelemnek ez az élete a belénk öntött erények és a Szentlélek ajándékai formájában fejlődik bennünk. Mint ahogy a természetes életben az értelmi és érzéki képességeink a lelkünk leglényegéből fakadnak, úgy a természetfeletti rendben a megszentelő kegyelemből – amelyet a lélek lényege befogad – származnak a felső és belső képességeink, a belénk öntött erények és az ajándékok, amelyek azzal a forrással, amelyből származnak képezik a mi szellemi vagy természetfeletti organizmusunkat. Ez a keresztségben adatik nekünk és a bűnbocsánat állítja helyre, ha az a szerencsétlenség érne minket, hogy elvesztettük.”6

A kereszténység szerint földi életünk célja az, hogy megistenüljünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hatalomban egyenrangúak leszünk Istennel, mert mindig teljes mértékben függeni fogunk tőle, hanem azt, hogy Isten képessé tesz rá, hogy belépjünk a Szentháromság szeretetközösségébe, úgy szeretve és ismerve Istent, mint Ő magát.

Ezt a képességet azonban el kell sajátítanunk. Isten kegyelme csak akkor válik a miénkké, ha együttműködünk vele. Értelmünk és akaratunk csak úgy tud felemelkedni, ha elfogadjuk a belénk öntött erényeket és a Szentlélek ajándékait, olyan módon, hogy önközpontúságunk helyett azok alapján éljük az életünket.

Ezt a természetfeletti képességet ugyanúgy, mint a természetes képességeket, általában lépésről lépésre szerezzük meg, azáltal, hogy lépésről lépésre együttműködünk Isten kegyelmével, a belénk öntött erényeket gyakoroljuk és a Szentlélek indíttatásainak megfelelően alakítjuk át az életünket. Így értelmünk és akaratunk lépésről lépésre megszabadul az önzésünk és egocentrizmusunk korlátaitól, és egyre inkább a miénk lesz Isten világos látása és mindent átható szeretete. Az elsajátított és életre váltott kegyelmek újabb és újabb kegyelmeket hívnak le nekünk.

Az ima a kegyelem befogadásának kiemelt eszköze. Azaz még a legmagasztosabb ima is csak eszköz és nem cél. A cél az, hogy Isten kegyelmével együttműködve úgy alakuljunk át belsőleg, hogy beléphessünk a Szentháromság szeretetközösségébe.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
3 - Lelkünk érzéki (azaz nem szellemi) részéhez tartoznak: „külső érzékek és a belső érzékek, a képzelet, az érzéki emlékezet és az érzékiség vagy érzéki vágy is, amely a készenléteben álló szenvedélyekből vagy érzelmekből származnak, amelyet érzéki vágynak és gyűlöletnek, kívánságnak és elutasításnak, érzéki örömnek és szomorúságnak, reménynek és kétségbeesésnek, bátorságnak és félelemnek és haragnak nevezünk. Mindez az érzéki élet létezik az állatokban is...” A szellemi rész pedig a lélek leglényegéből származó értelem és akarat. Bővebben: Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
4 - A belénk öntött erények: a hit, a remény, a szeretet, valamint az okosság, igazságosság, erősség, mértékletesség. A Szentlélek ajándékai: a bölcsesség, értelem, tudás, tanács, jámborság, erősség, istenfélelem. Bővebben: Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace, eternal life begun. B. The Seed of eternal life in us. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul.

A belső ima - Isten kegyelmének befogadása

2011-02-06T21:14:00.003+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

A keresztény hagyomány többféle technikát is használ, amelyek segítik az embert abban, hogy az imája valóban Isten felé fordulás legyen. Garrigou-Lagrange szerint azonban a technika teljesen másodlagos, az a fontos, hogy az akaratunk és az értelmünk Istenhez emelkedjen fel.2

Garrigou-Lagrange korában az volt a kísértés, hogy akkor jó az ima, ha az ember sok ismeretet szerez vagy sok okosat gondol. Manapság pedig az, hogy akkor imádkozunk jól, ha nagy érzelmeket vagy élményeket élünk át közben.

Az imának azonban az a természetfeletti átalakulás a lényege, amelyet Isten a kegyelem segítségével hoz létre bennünk, amelynek során akaratunkat és értelmünket természetfeletti módon felemelve önmagunk helyett egyre inkább Őt helyezzük az életünk középpontjába.

Garrigou-Lagrange nagyon fontosnak tartja, hogy imánkat ne a technikánkra alapozzuk, hanem tisztában legyünk azzal, hogy az ima elsősorban Isten kegyelmétől függ: Ő pedig nem technikánk alapján adja meg azt, hanem aszerint hogy valóban mennyire keressük Őt, és mennyire akarjuk Őt első helyre tenni az életünkben.

Az ima tehát nem valami intellektuális vagy érzelmi teljesítmény vagy élmény, hanem Isten kegyelmének a befogadása.

„... az ima nem a csalóka érzelmekből indul ki, hanem a kegyelem életéből, amely mérhetetlenül magasabb rendű, mint a mi érzéki természetünk.”3

Ha az imában nem azt keressük, hogyan tudjuk egyre jobban megtenni Isten akaratát, hanem különféle intellektuális örömöket, érzéseket, élményeket, tudatállapotokat akarunk, akkor nem tud bennünk működni a kegyelem – hiszen ez éppen azt adná meg, hogy mindezek helyett Isten akaratát keressük –, és akkor az imánk üres szócséplés, érzelgés vagy önmanipulálás lesz csupán.

Éppen ezért az imára nem a különféle légző és lazítógyakorlatok készítik fel az embert, és nem a különféle elmélkedési technikák teszik hatékonnyá, hanem az a szilárd törekvés a mindennapjainkban, a kapcsolatainkban, a munkánkban, a kötelességeinkben, az örömeinkben, hogy mindenben Isten akaratát keressük és azt akarjuk megvalósítani.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Lásd erről: A belső ima - mi az és mi nem az.
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: its progressive simplification. B. The essential acts of prayer

A belső ima - célja Isten maga

2011-02-01T11:38:00.001+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja a 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

A belső imának nem az a célja, hogy az ember valamilyen részleges jót érjen el. Nem arra való, hogy az ember jobban informált legyen általa, nem arra, hogy különféle érzéseket, élményeket vagy tudatállapotokat éljen meg rajta keresztül, még csak nem is arra, hogy jobb ember legyen valaki.

A belső ima egyetlen célja Isten maga. Az hogy a keresztény ember éljen azzal az egyedülálló lehetőséggel, amelyet a keresztséggel kap meg, hogy belépjen a Szentháromság szeretetközösségébe, amely az örök élet.

Az Ótestamentumban csak kevés szó van az örök életről, mivel abban minden az Üdvözítő eljövetelére irányul – így nem beszél arról, hogy mi lesz azután. Jézus azonban azonnal az örök életről kezd el beszélni. És nem úgy beszél róla, mint a filozófusok, akik közül a legjobbak is csak a természet rendjében tudták elképzelni az eljövendő életet, hanem úgy, hogy túllép a természet rendjén.2

„…a Megváltó nemcsak az eljövendő életről beszél teljes bizonyossággal, hanem az örök életről, amely a múlt, a jelen és a jövő fölött van, egy százszázalékos természetfeletti életről, amelynek mértéke Isten belső élete. Az ebben való részesedés az örök élet, a mozdulatlan örökkévalóság egyszerű pillanata által.”3

János evangéliumában Jézus konkrétan az mondja:

„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”4

János evangelista pedig első levelében azt írja, hogy Istent közvetlenül úgy fogjuk látni, ahogyan Ő önmagában létezik:

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk Hozzá, mert látni fogjuk Őt, amint van.”5

Szent Pál azt írja:

„Most ugyanis tükör által homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.”6

Garrigou-Lagrange felhívja rá a figyelmünket, hogy Pál nem azt mondja: úgy fogom ismerni Istent, mint most magamat, hanem: ahogy most engem ismer Isten. Az ember ugyanis nem ismeri teljes mértékben a saját lelkét, hanem azt csak Isten ismeri teljes mértékben.

„Szent Pál itt azt mondja, hogy akkor úgy fogom megismerni Őt, mint ahogy Ő ismer engem. Azon a módon ahogy Isten minden közvetítő nélkül ismeri a lelkem valóját és az én belső életemet, úgy fogom én Őt ismerni minden teremtményi közvetítő nélkül, sőt a teológia még ehhez hozzáteszi, hogy minden teremtett idea közvetítése nélkül.”7

A fogalmakon keresztül nem tudjuk megragadni Istent: ezeken keresztül csak kicsi darabokat tudunk felfogni belőle. Istent, aki egységes, mi csak kis részekként vagyunk képesek látni. Tudjuk, hogy irgalmas és tudjuk, hogy igazságos, de nekünk ez ellentmondásnak tűnhet, pedig Benne az igazságosság és az irgalom egy.

„Úgy fogjuk látni Istent, ahogy Ő látja magát, közvetlenül, anélkül azonban, hogy kimerítenénk az Ő létének, szeretetének és erejének mélységét; és úgy fogjuk szeretni Őt, ahogy Ő önmagát szereti.”8

A keresztséggel Isten megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy eljuthassunk ide. De a keresztség önmagában nem tesz képessé erre. Ahhoz, hogy ezt elérjük, egész életünkkel kell együttműködnünk Istennel abban, hogy Ő megtisztítson és felemeljen ide minket. S ennek egy kitüntetett módja a belső ima.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
4 - Ján 17,3
5 - 1Ján 3,2
6 - 1Kor 13,12
7 - Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae Ia, q.12, a.2.
8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.

A belső ima - mi az és mi nem az

2011-01-23T21:08:00.006+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange úgy határozza meg a belső imát, hogy az a lélek felemelése Istenhez.2

A keresztény hagyomány, amikor itt a lélekről beszél, ezen egyértelműen az ember szellemi részét érti. Ez gyakorlatilag – amíg valaki a szemlélődő ima legmagasabb fokaira el nem jut – az értelmünket és az akaratunkat jelenti.

Ebben az értelemben a lelket felemelni Istenhez pedig azt jelenti, hogy az akaratunkat és az értelmünket átadjuk az Úrnak, hogy rendelkezzen vele és alakítsa át az Ő tetszése szerint; és ezt az Ő akaratát minden körülmények között – akkor is ha a számunkra pillanatnyilag érthetetlen vagy fájdalmas – a magunkévá tesszük. Avilai Szent Teréz a Belső várkastélyban végig arról beszél, hogy a tökéletesség abban áll, hogy az akaratunkat Isten akarata alá rendeljük.

Tehát a belső ima az értelmünk és az akaratunk Istenhez emelése. Ha egy tevékenységben nem az értelmünk és akaratunk vesz részt vagy ezek nem emelődnek Istenhez, akkor nem beszélhetünk imáról.

Manapság nagyon sok olyan tevékenységet neveznek imának, amelyekben nem hogy nem emelődik az akarat és az értelem Istenhez, hanem pont ellenkezőleg, az emberek a testi szintjük manipulálásához próbálják meg Istent eszközként használni.

A kereszténység az embert testi és szellemi részre osztja fel. A testi részhez azonban nem csak magát a testet sorolja, hanem annak nagy részét is, amit ma a pszichéhez szokás sorolni:

„…külső érzékek és a belső érzékek, a képzelet, az érzéki emlékezet és az érzékiség vagy érzéki vágy is, amely a készenléteben álló szenvedélyekből vagy érzelmekből származnak, amelyet érzéki vágynak és gyűlöletnek, kívánságnak és elutasításnak, érzéki örömnek és szomorúságnak, reménynek és kétségbeesésnek, bátorságnak és félelemnek és haragnak nevezünk. Mindez az érzéki élet létezik az állatokban is…” ³

Ha kicsit alaposabban megnézzük ezeket az ál-imákat, mindig azt látjuk, hogy ezek az embernek azokat a részeit célozzák, amelyeket a keresztény hagyomány a testhez sorol.

Ezekben olyan technikákat használnak, amelyek arra lettek kitalálva, hogy az embernek a testén keresztül és az érzelmek manipulálásával különféle kellemes testi és érzelmi állapotokat hozzanak létre.

A repertoárba leggyakrabban különféle légző és lazító gyakorlatok tartoznak, kellemes zenék, kellemes képek felidézése és mindezek tetszés szerinti kombinációja, amelyeket keresztény elemekkel körítenek vagy kötnek össze. Legrosszabb esetben magukat a keresztény elemeket használják a kellemes testi és érzelmi állapot beállítására.

Például Jézus nevének mondogatásával szabályozzák a légzést vagy ugyancsak az Ő nevét egyre hangosabban majd halkabban mondva feszültséglevezetést és megnyugvást érnek el. (Ez utóbbit én is csináltam gyerekkoromban az úttörőtáborban, csak mi azt mondtuk, kiabáltuk és suttogtuk, hogy „csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja”.)

Így ahelyett, hogy az emberek szellemi része, az értelme és az akarata felemelkedne Istenhez, kiemelődnének önmagukból, kapcsolatba kerülnének Istennel, leragadnak testi szinten, az érzékeiket és az érzelmeiket manipulálják és odáig süllyednek, hogy a szent dolgokat is ennek az eszközeként használják.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXV. THE MENTAL PRAYER OF BEGINNERS: ITS PROGRESSIVE SIMPLIFICATION
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. III. The spiritual organism (A szellemi organizmus). Article I: The natural life and the supernatural life of the soul (A lélek természetes és természetfeletti élete). – Az Olvasónaplóban megtalálható néhány részlet ismertetése.

Karácsonyra

2010-12-24T00:22:00.001+01:00

"... ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt 18,3)

"A megkeresztelt gyermek értelmének első pillantása egyszerű. Ugyanez igaz arra a lélekre is, aki elkezd nagylelkűen válaszolni egy magasabb hivatásra. De megtörténhet, hogy idővel ez a pillantás elveszti az egyszerűségét a dolgok bonyolultsága miatt, még akkor is ha többé-kevésbé tiszta szívvel vizsgálja azokat. Ilyenkor komoly tisztulás szükséges ahhoz, hogy visszanyerjük az értelem első egyszerűségét egy olyan mély látásmód révén, amely úrrá lesz a részleteken és az elkerülhetetlen fájdalmakon, és átöleli az élet egészét." (Garrigou-Lagrange)

Trienti vagy tridenti?

2010-12-21T21:20:00.005+01:00

G. dictus Magister jóvoltából tegnap a Laudator temporis acti blogon megjelent egy vendégbejegyzésünk egy apró, de makacs problémáról, amelyet most másodközlésben osztunk meg olvasóinkkal.

A katolikus egyház legnagyobb hatású újkori zsinatát a Német-római Birodalom egyik legdélibb tartománya, a trienti hercegérsekség székhelyén hívták össze 1545-ben. Az 1563-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal huszonöt alkalommal ülésező zsinat számos olyan rendelkezést hozott és szöveget adott ki – többek között új katekizmust, breviáriumot, misekönyvet vagy a Vulgata új kiadását – amelyek egészen a 20. századig alapvetően meghatározták a katolikus vallásgyakorlás formáit.

A trentói székesegyház és érseki palota, a trienti zsinat egykori székhelye

A város neve, ahová a zsinatot összehívták, és ahol a legtöbb ülést tartották (mert a 9-11. ülésre Bolognában került sor) latinul – ahogyan a zsinati határozatokat kiadták – Tridentum, németül – a birodalom nyelvén, ahová tartozott – Trient, míg olaszul – mai hivatalos nevén, amióta az I. világháborút lezáró saint-germaini békeszerződés Olaszországhoz csatolta – Trento. Magyarul mindhárom formát használták már a zsinat megnevezésére. A 19. század előtti irodalomban a latinos „tridentumi” forma volt a bevett, ahogy például a jezsuita hitszónok és polihisztor Molnár Jánosnál olvassuk: „El-nem felejthetem a’ tridentumi szentséges gyülésnek illy oktatásokra ki-adott parantsolattyát” (1775), de magára a zsinatra a teljes latin névből (Concilium Tridentinum) önállósult melléknévvel is utaltak: „a Tridentinum, a tridentinumi rendelkezések”. A 19. század második felétől kezdve a német megnevezés vált elfogadottá, s a magyar egyháztörténeti és teológiai szakirodalom a 20. század közepéig kizárólag – és azóta is túlnyomórészt – a „trienti zsinat” formát használta. Végül a 20. század második felének egyháztörténeti irodalmában a „trentói zsinat” kifejezés is megjelent, amelyet elsősorban Szántó Konrádnak a 80-as években alapvető kézikönyvként használt egyháztörténete népszerűsített. Ez azonban mostanára már eltűnni látszik, és joggal, hiszen éppannyira anakronisztikus, mintha mondjuk a „bratislavai diétáról” vagy „a levočai fehér asszonyról” beszélnénk.

Trient látképe. Engelbrecht Martin metszete, Augsburg, 1756

A három név mellett azonban az 1950-es évektől kezdve egy furcsa vadhajtás is felbukkant: a „tridenti zsinat”, amely semmivel sem indokolható, hiszen a várost egyetlen nyelven sem nevezték soha „Trident”-nek. Vagy a latin és a német forma félművelt kontaminációjaként született, vagy a Tridentinum melléknévi forma furcsa magyarosításaként, vagy úgy, hogy az -um végződés elhagyásával közvetlenül a latin tőhöz illesztették a magyar képzőt. Annál meglepőbb tehát, hogy ez a hibás forma villámgyorsan elterjedt – és a Waltermária jóvoltából máig meg is maradt – a magyar tankönyvírásban és következésképpen a nem-szakirodalmi szóhasználatban is. Emlékszem, még egy 1993-ban komoly művészettörténeti szakfolyóiratba leadott tanulmányomban is végig „átjavították” a „trienti zsinat” megnevezést az újkeletű öszvérformára, és persze kihagyták azt a lábjegyzetet, amelyben megindokoltam az általam használt forma helyességét.

A római misekönyvnek a trienti zsinat különbizottsága által átnézett, V. Pius által 1570-ben jóváhagyott és VIII. Kelemen által 1604-ben módosított változata, a „trienti mise” liturgiája

A helytelen forma persze nem sok vizet zavart, hiszen a trienti zsinat nem tartozott a gyakran emlegetett témák közé, különösen amióta a katolikus egyház a II. vatikáni zsinatot tekinti alapvető viszonyítási pontnak. A kérdésnek az adott új aktualitást, hogy 2007. szeptember 14-én érvénybe lépett az a pápai rendelet, amely minden külön engedély nélkül is lehetővé teszi a vatikáni zsinat előtti liturgia szerinti, latin nyelvű, úgynevezett „trienti szentmise” celebrálását. Érdekes, hogy míg a rendelet bevezetését kommentáló írások még a helyes „trienti” formát használták, azóta már, a szentmise e formájának örvendetes – és a Laudator blog olvasói számára minden bizonnyal különösen kedves – elterjedése óta inde-unde beszivárgott a megnevezésébe az a kutya „d” betű, s ma már a legtöbb tradicionalista katolikus honlapon „tridenti mise”-ként emlegetik. Még szerencse, hogy a mértékadó szakirodalom – például Előd István Dogmatikájának új kiadása, vagy az idén májusban megjelent Káté a lelkipásztorok számára a Trienti Zsinat határozatából… – továbbra is a „trienti” formát használja, akárcsak a befolyásos egyházi irodalom, például a mátraverebély-szentkúti katolikus nemzeti kegyhely alább idézett hivatalos kiadványa, s így remélhető, hogy ez a forma előbb-utóbb a nagyközönséghez is eljut:

„A római rítus hagyományos (úgynevezett rendkívüli vagy „trienti”) formája, amelyet a nyugati egyház a II. vatikáni zsinatot követő reformokig gyakorolt, érzékelhető közösséget teremt köztünk és e rítusban nevelkedett őseink, szentjeink között. Jóllehet ez a liturgikus forma mára háttérbe szorult, Őszentsége XVI. Benedek pápa kijelentette: érvényességét soha el nem vesztette, és kívánatos, hogy minél többen újra fölfedezzék a szépség és igazság benne rejlő bőségét.”

A trienti zsinat határozatai „a nagy Denzinger” – Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai – 2004-ben megjelent magyar fordításában olvashatók. A zsinat monumentális, négykötetes történetét pedig Hubert Jedin írta meg és publikálta a Herder kiadónál 1951 és 1976 között. Ő szintén egy többnevű városban nőtt fel, amelyet ki-ki anyanyelvétől, preferenciáitól és a történelmi kontextustól függően nevez Wratislawiának, Vratislaviának, Wrocławnak, Boroszlónak, vagy, ahogy maga Jedin hívta, Breslaunak. És nem hibásan.

A Breslauból 1938-ban elmenekült zsidóságnak Izraelben a mai napig német nyelven
megjelenő újságja ma is Breslaunak nevezi egykori városukat, míg Németországban
már régen a Wrocław név vált bevetté. Az egykori breslauiak szövetségéhez
tartozik a megkeresztelkedett, majd 1944-ben Hollandiában mártírhalált
halt Boldog Edith Stein kármelita szerzetes és filozófus rokonsága is.

Az alázat

2010-11-14T19:48:00.001+01:00

Alázatnak többnyire azt szokás tekinteni, ha valaki kevesebbre becsüli saját képességeit vagy teljesítményeit, mint amennyit azok valójában érnek.

Ez azonban nem lehet az alázat. Ha valaki nem a realitásnak megfelelően látja a dolgokat, az lehet lelki sérülés vagy önbecsapás, de erény, méghozzá alapvető erény, semmiképpen sem.

Az alázat egészen más. Az alázat az, ha az ember nem tekinti saját érdemének azt, ami Isten ajándéka.

Ha az ember kellő világossággal látja saját magát, akkor el kell jusson ahhoz, amit Pál mondott:

"Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7)

Az alázatos ember nem lebecsüli önmagát, hanem nyugodtan és békésen elfogadja azt, hogy életében minden Isten ajándéka és hogy egész léte totálisan Istentől függ.

Ezért nehéz eljutni az alázatosságra.

Mert ha tőlem függ a dolog, akkor ha jó vagyok, ha jól teljesítek, Isten kell, hogy szeressen engem, kell hogy segítsen nekem. De mi van akkor, ha Isten szeretete, segítsége nem az én teljesítményeim függvénye?!

Akkor megkerülhetetlen az a kérdés, hogy bízom-e Isten jóságában.

Ez a bizalom az alázatosság. Ezért erény.

Halottak napján

2010-11-02T10:55:00.004+01:00

az Egyház a tisztítótűzben lévő lelkekért imádkozik.

A napokban találtam egy nagyon érdekes cikket erről a témáról. Puskás Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatikaprofesszora XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája kapcsán összefoglalja az Egyház erre vonatkozó tanítását.

Nagyon érdekes, jól érthető, mégis komoly és alapos. Feltétlenül el kell olvasni:

Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában

1 - RATZINGER, J., Eschatologie – Tod und ewiges Leben, in AUER, J. – RATZINGER, J., Kleine Katholische Dogmatik Bd. IX, 6. erweiterte Auflage, Regensburg 1990, különösen: 179-190.

Teljes búcsú november 1. és 8. között

2010-10-31T15:41:00.004+01:00

A mennyei dicsőségről

2010-10-30T21:30:00.000+02:00

Avilai Szent Teréz azt mondja, hogy mennyei dicsőségünk foka nem attól függ, hogy Isten milyen feladatot ad itt nekünk a földön, hanem attól, hogy azt a feladatot, amelyet kaptunk, mennyire jól láttuk el.

Eszerint ahelyett, hogy az ember azzal foglalkozik, vajon milyen feladaton keresztül tudna a legnagyobb szentségre eljutni vagy azon kesereg, hogy az aktuális feladatai, körülményei, életállapota nem segítik eléggé a szentség útján, azzal kellene törődnie, hogyan szolgálhatná a legjobban Istent ott, ahol éppen van.

(Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, 6. lakás, 9. fejezet, 18. pont.)

Aikido

2010-10-05T10:51:00.000+02:00

A napokban jelentkezett hozzám terápiára valaki, aki komolyan foglalkozik aikidóval. Én csak annyit tudtam az aikidóról, hogy valamilyen keleti önvédelmi technika. Kérdeztem tőle, hogy mi is az aikido. Erre csupa szépet mondott a harmóniáról és az együttműködésről. Nekem egy-két mozzanat azért kicsit gyanús volt és ezért megkérdeztem, hogy nincs-e benne valami ezoterikus dolog, mert hogy olyan embereket nem vállalok terápiára, akik bármilyen ezoterikus dologgal foglalkoznak. Erre a kérdésre nem tudott választ adni. Úgyhogy én kellett megnézzem. Hát, keményen ezoterikus.

Összeszedtem itt az alapítójuktól néhány olyan idézetet, amelyeket ha valaki mond, akkor bármilyen sokat beszél is a szeretetről, nem kérdéses, hogy hol áll.

"A Béke Mûvészete önmagaddal kezdôdik. Dolgozz saját magadon és a Béke Mûvészetében kitûzött feladatokon. Mindenkinek van szelleme, ami kifinomítható; teste, ami edzhetô egy bizonyos fokig; és egy neki megfelelô út, amit követhet. Semmi másért nem vagyunk itt, mint hogy megértsük a belsô istenségünket és hogy megvalósítsuk a velünk született megvilágosodást. Ápoljuk a békét életünkben és aztán alkalmazzuk a Mûvészetet mindenre, amivel találkozunk."

"Ne nézz mereven az ellenfeled szemébe: megigézhet. Ne rögzítsd a tekinteted az ô kardján: megfélemlíthet. Egyáltalán ne összpontosíts az ellenfeledre: elveszi az energiádat. A gyakorlás lényege, hogy az ellenfelet vondd be teljesen a saját hatáskörödbe. Ekkor ott lehetsz, ahol akarsz."

"Ahhoz, hogy megvalósítsd az igazi Béke Mûvészetét, képesnek kell lenned arra, hogy szabadon mozogj a látható, a rejtett és az isteni birodalmakban."

"A Béke Mûvészete, amit gyakorlok, helyet ad a világ mind a nyolcmillió istene számára, és én együttmûködök mindannyiukkal. A Béke Istene hatalmas és minden országban mindent megparancsol, ami isteni és felvilágosult."

"Oltárok és templomok építése nem elég. Formálj magadból egy élô buddha képet. Mindannyian át kell hogy változzunk a könyörület istennôivé, vagy gyôzedelmes buddhákká."

"Egyesítsd magad a kozmosszal, és felsôbbrendûségi gondolataid eltûnnek. A felsôbbrendûség a szentségtelen világban van. Amikor eltûnik a felsôbbrendûség minden nyoma, megmutatkozik a valódi személy, az Isteni Lény. Ürítsd ki önmagad és hagyd mûködni az Istenit."

"Nem láthatod és nem érintheted az Istenséget a durva érzékeiddel. Az Isteni benned van, nem pedig másutt. Egyesítsd önmagad az Istenséggel, és képes leszel bárhol érezni az isteneket, de ne tapadj és ragaszkodj hozzájuk."

Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life

2010-07-08T19:49:00.006+02:00

Reginald Garrigou-Lagrange: THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.

Reginald (Gontran-Marie) Garrigou-Lagrange 1877-ben született Franciaországban és 1964-ben halt meg Rómában.

Orvosi tanulmányokat kezdett el a Bordeaux-i egyetemen, de 1897-ben mély megtérés hatására ott hagyja az egyetemet és belép a domokos rendbe.

1909-tõl 1959-ig az római Angelicumban tanít alapvető teológiát, dogmatikát és 1917-ben megalapítja az elsõ spirituális teológia tanszéket.

A 20. század legjelentõsebb tomista teológusának számít. Különösen jelentõset alkotott a spirituális teológia területén.

Újabb tíz cikket tettem fel az Olvasónaplóra a könyv olvasása közben készült jegyzeteimből. Ezek többnyire a számomra valamiért fontos részleteket emelik ki és nem adják az adott rész szisztematikus ismertetését. A magyar szöveg gyakran csak összefoglalása és nem pontos fordítása az angolnak. Az egész inkább csak azt a célt szolgálja, hogy kedvet csináljon másoknak is ahhoz, hogy elolvassák ezt a kivételesen szép és okos könyvet.

Az Olvasónaplóba felkerült A megkezdett örökélet című könyve.

Waldorf iskola

2010-06-06T18:56:00.001+02:00

Sokan állítják, hogy a Waldorf iskolának semmi köze sincs Rudolf Steinerhez, a 20. század egyik leghírhedtebb okkultistájához, és elméletéhez, az antropozófiához.

Vekerdy Tamás, a Waldorf iskola magyarországi létrehozója és mindmáig emblematikus személyisége viszont a Népszabadságban 2010. március 8-án megjelent exkluzív interjújában egyértelműen elmondja, hogy a Waldorf iskola a legszorosabban kötődik Rudolf Steinerhez és az antropozófiához.

Az interjú - amely áttekinti Vekerdy Tamás egész életútját - őt elsősorban, mint antropozófust és Rudolf Steiner követőjét mutatja be, aki mint ilyen hozta létre a Waldorf iskolát Magyarországon, azért hogy Steiner tanait terjessze.

Részeltek a cikkből:

"... Vekerdy Tamás, aki Rudolf Steiner követőjeként mélyült el a nevelés művészetében. ..."

"... A célirányos felnőttkori nyelvleckéktől ugyan továbbra sem tudott volna tíz deka felvágottat venni egy bajor boltban viszont eredetiben olvashatta Rudolf Steinert. ..." (A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy évtizedekkel ezelőttről van szó.)

"...Rudolf Steiner. A Waldorf pedagógia megálmodója. Antropozófus ..."Különös alak, akiről a rendes emberek nem nagyon beszélnek" - írta róla egyszer Vekerdy Tamás. Talán ezért is lett a követője... "

"Steiner álmát ... a Waldorf Astoria cigarettagyár vezetője segített valóra váltani Stuttgartban 1919-ben. Az első - máig működő - Waldorf iskolát Vekerdy Tamás segített megnyitni Solymáron 1989-ben. ..."

Két kép

2010-05-24T10:33:00.004+02:00

Átvéve a Wang folyó verseiből.

Pünkösd a keresztény egyház születésnapja. Tizenkét ember együtt volt egy szobában – ajtaját nemrég még zárva tartották félelmükben –, és Isten „erővel töltötte el őket.” Ez tette a szün-agógét, az összegyűlteket ek-klésziává, ki-szólítottakká.

Két kép jut erről eszembe.

Az egyiken, Margaret Bourke-White haditudósító képén amerikai katonák 1945 márciusában misét hallgatnak a lebombázott kölni katedrálisban.

A hetvenes évek nyomasztó légkörében felnőve sokáig valahogy így képzeltem el az Egyházat. Jólesett így elképzelnem. Felemelő dolog hinni a katedrális, az összetartozás, a szün-agógé erejében.

Ma már, jóval kevesebb illúzióval, pontosabbnak találom azt a képet, amelyen 1942 áprilisában húsvéti körmenetet tartanak valahol a németek által megszállt Ukrajnában. Pap nincs velük: lágerbe zárták, megszökött, vagy átállt a megszállók oldalára, mint a gyerekkorom munkáskerületébe delegált békepapok. Férfi is csak egy maradt, aki nem volt jó se munkaszolgálatra, se partizánnak. Igyekszik elbújni a kereszt mögé a német katona lencséje elől. A nyomában a pocsolyákon át botorkáló asszonyok mindennapjaira a feszültség, kicsinyesség, irigység, nyomorúság nyomja rá a bélyegét. Ezen a képen semmi felemelő sincsen. A rekvirált ház kapujából német tisztek nézik a menetet.

Egyetlen dolog nem látszik a képen. Egy zene is tartozik hozzá, amelyik nem mindig hallható. De ugyanazzal az erővel tölti el azt, aki hallja, mint annak idején a tizenkettőt.

Христос воскресе из мёртвых – Krisztus feltámadt halottaiból. Ortodox húsvéti tropárium. A novokuznyecki székesegyház kórusa.

Húsvét

2010-04-04T00:20:00.005+02:00

„Mária pedig kint állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: »Asszony, miért sírsz?« Ő azt felelte nekik: »Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hogy hová tették!« Ahogy ez kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hogy hová tetted, és én elviszem!«

Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult és héberül így szólt: »Rabbóni!« ami azt jelenti: Mester. Jézus így szólt hozzá: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«, és hogy ezeket mondta neki." (Jn 20, 11-18)

Világméretű ima nagypénteken

2010-03-31T12:19:00.006+02:00

"Kanadából kiindulva a világ sok-sok országa felé terjed egy felhívás, hogy idén nagypénteken a föld összes katolikusának - lehetőség szerint helyi idő szerint 12 óra és du. 3 óra között - egyszerre kellene mondania a rózsafüzért a békéért és a keresztény értékek restaurációjáért szerte a földön.

Épp úgy, mint ahogy a rózsafüzér annak idején csodát tett a törökkel szembeni döntő tengeri ütközet idején. Nem kisebb a veszély ma sem, mert pogányosodik, s néhol egyenesen már sátánosodik az emberi civilizáció. Csatlakozzunk minél többen ehhez a felhíváshoz és próbáljunk értesíteni mindenkit, aki ebben segíteni tud.

Nagypéntekig minél több emberrel, közösséggel kellene tudatni a lehetőséget. Lehet, hogy világméretű csoda szemtanúi lennénk idén éppúgy, mint annak idején a török ellen.

Több tízmillió ember egyszerre és több százmillió egy napon át (az időeltolódás miatt) folyamatosan rózsafüzérezne bolygónkon... Ehhez kérjük a segítségeteket!

Juttassátok el a felhívást minden olyan ismerősötökhöz, rokonotokhoz, aki bízik az ima erejében!"

Bánk atya honlapja

2010-03-13T18:05:00.004+01:00

Az előző posztban említettem Bánk atyát. Ő azok közé a tartásos, régivágású papok közé tartozik, akik közül csak nagyon kevesen élték túl a szocializmus negyven évét.

Azt hiszem jól jellemzi őt a következő történet. Egy idős pap a ferenceseknél mikor már olyan beteg volt, hogy nem tudott misézni, gyakran csak ott ült Bánk atya miséje alatt a szentélyben és átváltoztatás után az oltárnál megáldozott. Egyik alkalommal áldozás előtt, mielőtt Bánk atya felé fordult volna, nagyon rosszul lett, egy pillanat alatt egészen ijesztően kiment belőle az élet. Én az első sorban ültem és mindenkihez hasonlóan, aki része volt a jelenetnek, nagyon megijedtem, hogy az atya itt rögtön meg fog halni. Bánk atya megfordult, azonnal felfogta a helyzet komolyságát. S nem emberi segítségért fordult. Hanem elsőként azt nézte meg, hogy az atya képes-e még magához venni az Oltáriszentséget. Igen. Gyorsan megáldoztatta. A legfontosabb megtörtént. Ezek után jöhetett az emberi segítség.

Ma bent voltam a pesti ferenceseknél és kiderült, hogy van egy honlapja, amit itt található: Bánk atya honlapja.

A lapon elsősorban a Szentíráshoz kötődő elmélkedések, tanítások és imák találhatók. Jelentkezni lehet egy levelező listára is, ahol az ember minden nap megkapja Bánk atya aznapi igehelyekre vonatkozó szentírási elmélkedését.

Szeretettel ajánlom mindenkinek.

Valóban minden kritizálás bűnnek számít?

2010-03-08T12:06:00.004+01:00

– teszi fel a kérdést B. Élthes Eszter rövid cikkében. A mai magyar katolikusok többsége erre a kérdésre egyértelműen azt válaszolná, hogy igen. Ő azonban - nagyon világosan és Jézus tanításának megfelelően - elválasztja a szeretetlen ítélkezést a jó és a rossz megkülönböztetésétől, és azt a választ adja, hogy míg az előbbi bűn, az utóbbi alapvető keresztény kötelességünk.

"... Én például, úgy szoktam le az örökös morgolódásról, hogy megtapasztaltam, hogy egyik ismerősömmel, aki megállás nélkül másokat szidott, e zavaró szokása miatt milyen fárasztó az együttlét. Vagyis megkritizáltam a viselkedését. Ez viszont azt vonta maga után, hogy amikor én szidtam ok nélkül másokat, rájöttem, hogy én is azt teszem, mint megbírált ismerősöm, és ezért gyorsan megpróbáltam leszokni erről. ..."

"...Ha rosszul értelmezzük a katolikus parancsot – „ne bíráljuk felebarátainkat, ne ítélkezzünk senki felett” – akkor afeletti aggályunkban, hogy vétkezünk, ha valamiért nem-tetszésünket fejezzük ki, abba a veszélybe is kerülünk, hogy elveszítjük érzékünket a jó és rossz iránt. Vagyis, ha kritika nélkül fogadjuk, nézzük a világ dolgait, illetve az emberek tetteit, akkor elveszítjük képességünket a jó és a rossz megkülönböztetésére. ..."

B. Élthes Eszter teljes cikke a honlapján olvasható.

Rózsafüzér a magzatokért - Maureen Sweeney-Kyle

2010-02-22T12:35:00.011+01:00

Néhány napja egy barátnőm lelkesen mesélte, hogy milyen jó imát talált egy magyar katolikus lapon a magzatok megmentéséért. Megnéztem az imát, amit egy Maureen Sweeney-Kyle nevű amerikai asszony kapott, állítólag látomásban. Gyanúsnak találtam, ezért rákerestem a nevére az interneten.

Az első néhány lapból kiderült, hogy Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott "Holy Love Ministries" csoporttal együtt 2009. november 11-én - a Szentszékkel egyeztetve - hivatalosan kiközösítette a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.

Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől.

teológiai vélemény 2005
teológiai vélemény 2008
"Holy Love Ministries" csoport rövid története, amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle - miközben állítólagos látomásait kapta - otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.
cikk a kiközösítésről
a kiközösítő nyilatkozat
a kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása
a kiközösítő nyilatkozatot kísérő levél
a Clevelandi Püspökség oldala

A szentmise értékei

2010-02-10T11:45:00.004+01:00

Vasárnap a templomban találtam ezt a szórólapot. Annyira fontosak azok, amiket állít, hogy felteszem ide.

"Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.

A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.

A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.

Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.

Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.

Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.

Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.

Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.

Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.

A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.

A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.

A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!

A sátán gyengébb lesz veled szemben.

A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)

A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.

Szeretettel ajánlom átelmélkedésre!
fr. Barsi Balázs OFM"

Reginald Garrigou-Lagrange: THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.

2010-02-01T18:50:00.006+01:00

Reginald Garrigou-Lagrange: THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.

Reginald (Gontran-Marie) Garrigou-Lagrange 1877-ben született Franciaországban és 1964-ben halt meg Rómában.

Elkezdtem felrakni az Olvasónaplóra a könyv olvasása közben készült jegyzeteimet. Ezek többnyire a számomra valamiért fontos részleteket emelik ki és nem adják az adott rész szisztematikus ismertetését. A magyar szöveg gyakran csak összefoglalása és nem pontos fordítása az angolnak. Az egész inkább csak azt a célt szolgálja, hogy kedvet csináljon másoknak is az eredeti szöveg olvasásához.

A gyógyulás legfontosabb tényezője

2010-01-25T17:42:00.003+01:00

Az életben gyakran azt látjuk, hogy a traumák gyakran nem okoznak sérüléseket vagy nem olyan súlyosakat, mint ahogyan azt a pszichológiai elméletek alapján várni lehetne.

A sérülések történetének ugyanis mindig van még egy nagyon fontos szereplője, akivel a pszichológia elméletek nem szoktak számolni: Isten.

Minden helyzetben ott van Isten is. Miközben megengedi rosszakat, adott esetben súlyos rosszakat (ezek egyébként jellemző módon mindig valaki szabad akaratú döntésének a következményei), hihetetlen kreativitással és elképesztő mennyiségben tesz bele minden ember életébe olyan jókat, amelyek a rosszat semlegesíthetik vagy jóvátehetik - ha az ember elfogadja azokat.

Az, hogy valaki milyen mértékben sérül, nemcsak attól függ, hogy milyen súlyos rosszak érték, hanem attól is, hogy milyen mértékben fogadja el Istentől ezeket a jókat és milyen mértékben működik ezekkel együtt.

Isten segítségének ez az elfogadása semmilyen külső dologtól nem függ, sem a trauma súlyától, sem a fajtájától sem az idejétől, sem a körülményeitől. Itt teljesen szabad, minden meghatározottságtól független párbeszéd zajlik Isten és a lélek között. Akkor is, ha valaki ennek nincs tudatában, sőt akkor is, ha az ember még Istenről sem tud.

Isten minden elképzelhető és teljesen elképzelhetetlen dolgon keresztül is újra és újra felkínálja a szeretet és a növekedés lehetőségét. Az ember ezeket akkor is elfogadhatja, ha nem tudja, hogy ezeket Tőle kapja, és ha nem látja bennük tudatosan a szeretet és a növekedés lehetőségét.

Abban a mértékben, ahogy ezt valaki megteszi, Isten jóváteszi az életében a rosszakat. Minden rossz dacára - sőt gyakran a rosszat a jó eszközévé átalakítva - képes lesz kibontakoztatni magát.

Az együttműködő kommunikáció három fő lépése - Levelek a gyógyulásról 5.

2010-01-13T15:38:00.006+01:00

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

"Tegnap telefonált a bátyám és időpontot kért tőlem, hogy menjünk el együtt anyámhoz válságtanácskozni. A beszélgetés lényegét vázolom:

- Ő csak 9 után ér rá anyámhoz eljönni.
- Akkor én nem tudok részt venni a beszélgetésen.
- Ne csináld már!
- Sajnálom, 9-kor késő.
- Mit csinálsz?
- Lefekszem aludni, hogy másnap 6:20-kor fel tudjak kelni az órára.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Én sem.

Rendszeresen ilyen fajta beszélgetéseink vannak. Mit lehet ilyen helyzetekben csinálni? Hogyan tudnánk megegyezésre jutni egymással?"

Egy másik fajta, együttműködésre törekvő kommunikáció használatával.

Ez három alaplépésből áll:

1. Megfogalmazom a szempontjaimat és igyekszem röviden érthetővé tenni a másik számára a miértet is. Ez utóbbi elég fontos. A másik ember gyakran teljesen más értelmezési keretben gondolkodik mint én, ezért a szempontot önmagában, teljesen máshogy értheti, mint ahogy én gondolom. Azokat az embereket, akik akarnak együtt működni, nagyban szokta segíteni, ha megértik a szempontjaim miértjét.

2. Igyekszem megérteni a másik szempontjait. Egy-két miért kérdés itt is segíthet abban, hogy azt értsem, amit a másik gondol és ne azt amit én tulajdonítok neki.

3. Keresek alternatívákat arra, hogyan lehetne a két szempontot egyeztetni, és azokat felvetem a másiknak, mint lehetőségeket.

4. lépésben a másik végiggondolja, hogy a javaslatom eléggé figyelembe veszi-e a szempontjait, ha igen, elfogadja. Ha nem, akkor előlről kezdődik a dolog, az első lépéstől, csak szerepet cserélve.

Ha az ember olyan emberrel beszélget, akinek kevés gyakorlata van az együttműködő kommunikációban, nagyon sokat segíthet a másiknak a következőkkel:

a. Rákérdez az ő szempontjaira. (Neked most az a fontos, hogy...?)

b. Ha a válasz után rákérdez, hogy jól értette-e meg a másik szempontjait. (Tehát akkor neked most az a fontos, hogy...?)

c. Ha az ember nyíltan kifejezi: itt most arra törekszik, hogy olyan megoldást találjon, ami mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszi. (Nekem fontos, hogy olyan megoldásra jussunk, ami mind a kettőnknek megfelel.)

d. Ha az ember alternatív megoldásokat tud megfogalmazni, különösen, ha azt is meg tudja fogalmazni, hogy melyik megoldásnak mi a haszna és mi a költsége.

Tehát például ha a következőt válaszoltad volna az este kilenc órai találkozás ötletére:

- Az nekem nagyon nem jó, mert este 9 után már nagyon nehezemre esik fent lenni és mégis meg kell tennem, akkor túlpörgök, nem tudok utána aludni és másnap is nagyon fáradt vagyok. Nem lehetne-e, hogy mégis van egy olyan rés a napodban, amit ki tudnánk használni vagy esetleg hárman megbeszélni telefonon vagy valami más módon megoldani a dolgot?

Akkor az egész beszélgetésnek rögtön másként alakul a menete. Itt a másik, mivel látja, hogy milyen nagy költsége van számodra az általa javasolt ötletnek, belegondol, hogy nem tud-e mégis valami olyan megoldást, aminek kisebb a költsége, mint az hogy te ne tudj elaludni és másnap is nagyon fáradt legyél.

Amikor az emberek látják, hogy a másiknak van egy olyan fontos szempontja, amire ők nem gondoltak, akkor az esetek többségében eszükbe szokott jutni valami olyan ötlet, ami figyelembe veszi azt.

Ha ez elsőre nem megy, akkor az ember újra és újra felvethet olyan alternatívákat, amelyek szerinte mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszik és akkor azt lehet tisztázni, hogy a másiknak miért nem jó mégsem az. Itt felmerülhetnek újabb szempontok és akkor azokat kell egyeztetni.

Ha csak a másik ember nem határozta el szilárdan, hogy márpedig ő senkire nem lesz tekintettel, és számára semmi más nem megfelelő, mint hogy pontosan az ő eredeti elképzelése valósuljon meg, ezzel a módszerrel egészen távoli és szemben álló szempontokat is lehet egyeztetni.

A három szint

2010-01-01T21:28:00.003+01:00

Gyakran halljuk, hogy úgy válunk önmagunkká és úgy leszünk szabadok, ha rábízzuk magunkat az érzéseinkre.

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiaeben az élet három szintjét különbözteti meg a vegetatív, az érzéki és a szellemi szintet.

A vegetatív szinthez a növekedés, a táplálkozás és a szaporodás képessége tartozik. Ez a növények szintje.

Az érzéki szinthez tartozik az öt külső érzék, a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés, valamint az a Tamás által tételezett „közös érzék” nevű képesség, amelynek az a feladata, hogy az egyes érzeteket megkülönböztesse és elrendezze. Az érzékek útján így befogadott formákat az emlékező erő őrzi meg, és létezik egy olyan képesség, amelynek segítségével ezeket az érzéki képeket kellemesre és kellemetlenre lehet szétosztani. Ehhez a szinthez tartozik végül az érzéki kívánó képesség, amely az érzékek által feltárt – és természetéből adódóan lehatárolt - jóra irányul. Ez az állatok szintje.

A szellemi szint képességei az értelem és az akarat. Ezzel a kettővel kizárólag szellemi létezők rendelkeznek. Ezek teszik az ember számára lehetővé a kultúrát, a tudományt, a művészetet, ezeken keresztül tud kapcsolódni Istenhez.

Az emberben mind a három szint megvan.

Amikor a különféle pszicho- és egyéb guruk arra szólítanak fel bennünket, hogy tegyük az érzéseinket az életünk központjává, akkor mindig az érzéki szintünkön lévő érzésekről, képekről, az érzéki szinten lévő jókról beszélnek. Azaz arra akarnak rávenni minket, hogy az életünk központját helyezzük az állatok szintjére.

Karácsony

2009-12-24T16:52:00.005+01:00

„Ó, Istenem, törd össze rettenetes konokságomat! ... Látom, hogy romlottságom helyrehozhatatlan, és nem látok kiutat.” (137)

„A régi ember gőgösen fennhéjázik, nem hajlandó meghátrálni, nem akar elbukni; úgy tűnik, nincs erő, amitől meghajtaná dölyfös fejét; a végsőkig ellenáll, s már- már úgy érzem, győzedelmeskedik.
Lelkem rommá lett; zokogok, mert nincs elég erőm, hogy ekkora gőgöt megalázzak.” (140)

„Pontosan látom, mi vagyok, s e tudás fényében világos számomra, hogy bármilyen figyelemre érdemtelen vagyok, legyen akár isteni, akár emberi; minden nap alászállok torz lényem szörnyű mélységeibe, úgyhogy tudom, mit érdemlek.
Ne pazarolja, atyám, kérem, ne pazarolja igazgyöngyeit e tisztátalan állatra, amely sem használni, sem értékelni nem tudja azokat; ennek a tisztátalan állatnak makk és eldobott hulladék való.”

„… Teljesen el vagyok zárva a napfénytől, nincs egy fénysugár, amely eloszlatná örökös éjszakámat; semmiségem porában csúszom, nyomorúságom sarában fetrengek tehetetlenül, mindhiába.” (145)

„Hitvány semmirekellő vagyok a Te szemedben is, a magaméban is, angyalaidéban is, megérdemlem tehát, hogy eltaszíts, elvess, elhagyj.” (146)

Ezeket a sorokat Pió atya írta önmagáról 1918 nyarán a lelkivezetőjének. Ekkor már a bűntelenség, a jóság és az Istenhez való közelség egészen kivételesen magas fokán áll - néhány hónap múlva, szeptemberben megkapja a stigmákat.

Pontosan ezért látja a valóságot. Itt ugyanis azt látja. Mindannyiunk valóságát.

Isten a Vele való egyesüléshez vezető út végén, a szellem sötét éjszakája során néhány kivételes misztikusnak megmutatta a bűnbeesett ember lelkének sötétségét. Mindannyian a szentség rendkívül magas fokán álltak és mégis mindannyian ugyanezt a sötétséget tapasztalták.

Mindannyiunk lelkében ez a sötétség van és senki nem juthat el Istenhez ilyen lélekkel.

Isten azért lett emberré, hogy kiszabadítson minket ebből a sötétségből. Ez a karácsony.

A sérelmek kezelése - Levelek a gyógyulásról 4.

2009-12-19T11:43:00.003+01:00

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... Egy olyan helyzetben, amikor az embert így vádolják, vagy úgy érzi, hogy bántják, akkor alapvetően két módon reagálhat a dologra.

Első esetben arra törekszik, hogy a konkrét helyzetben minimalizálja azt a rosszat, ami őt érheti, minél kevesebb fájdalom érje, minél kevesebb erőfeszítést kelljen tenni. Ezt általában az az érzés szokta kísérni, hogy az emberen már annyi teher van, hogy nem bír többet. Ilyenkor az ember általában úgy utasítja el a vádakat, úgy értelmezi a bántást, hogy a helyzetért a másik rosszaságát, hiányosságát teszi felelőssé. Ez pillanatnyilag tényleg könnyebbséget szokott hozni. Hosszú távon azonban hatalmas károkat okoz, mert nagyrészt az így húzott védőfalakból épül az a fal, ami az embert elszigeteli másoktól és magányossá teszi.

Ha az ember nem akarja ezt a falat építeni, nem akarja bezárni magát emögé a fal mögé, akkor az adott helyzetben a következő kérdésre kell választ keresnie: Lehetséges-e a helyzetnek egyéb magyarázata, minthogy a másik gonosz vagy hülye? Nagyon gyakran lehetséges, méghozzá a következő irányokban:

Az embernek először is meg kell vizsgálnia magát, hogy nem hagyta-e tényleg figyelmen kívül a másik igényét, kívánságát, szempontjait. Amennyiben úgy találja, hogy de igen, akkor meg kell nézni, hogy miért történt ez. Azért-e mert valami fontosabb, értékesebb szempont miatt döntött így? Ha igen, akkor érdemes ezt elmagyarázni a másiknak, az emberek az esetek többségében ezt meg szokták érteni és el szokták fogadni. Vagy gyengeségből, gyávaságból, sérültségből, a nehézségeket, fájdalmakat elkerülendő nem volt tekintettel a másikra. Nagyon fontos, hogy ez ember ezt meglássa és bevallja magának. Általában néhány tipusú helyzet szokott lenni, ahol az ember kudarcot vall. Ezek mögött többnyire gyerekkori sérülések húzódnak meg, amelyket ha sikerül feltárni, a helyzetek megoldásai radikálisan javulni szoktak.

A második irány annak a megvizsgálása, hogy az a dolog, amit én az én élettörténetemmel, családommal, tapasztalataimmal, kultúrámmal nem érzékelek rosszak, vajon a másik számára az ő élettörténetével, családjával, az ő tapasztalataival és kultúrájával nem jelenthet-e mégis rosszat. Tehát azzal együtt, hogy én nem tettem a másiknak semmi rosszat, a másik nem érezheti-e mégis - a saját szempontjából érthetően - hogy valami rossz érte. Ezt általában meg lehet beszélni a másikkal és néhány megbeszélés és néhány megbeszélés meg szokta oldani a problémát.

Ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik irány, amikor az ember azt próbálja megkeresni, hogy nem lehet-e a másiknak valami olyan gyerekkori lelki sérülése, amiért valamit ami nem ellene van, bántásnak érez. Ha ezt az ember nem vádlásként és számonkérésként, hanem segítő szándékkal, együttérzően tudja elmondani, akkor ez nagyon sokat szokott segíteni. Itt mindig az szokott lenni a koreográfia, hogy valamit ami bizonyos pontokon hasonlít egy gyerekkori bántásra, az ember általában úgy érzékeli, mintha ugyanúgy bántanák, mint gyerekkorában, akkor is, ha erről szó sincs. Ezért nagyon fontos, hogy az ember ne csak megértse ezeket a hasonlóságokat, hanem azzal is segítsen a másiknak, hogy lehetőleg nem viselkedik a gyerekkori bántalmazáshoz hasonló módokon.

Érdemes az egész kérdés megvizsgálását írásban végezni. Már csak azért is, mert mind a sérülések mind a kulturális különbségek esetében néhány fontos pontot kell csak megragadni ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet és ebben nagyon segít ha az ember adott esetben vissza tudja nézni az előző hasonló esetek elemzését. Az egyszerűbb problémákon általában már egy alapos elemzés is nagyon sokat szokott segíteni. Súlyosabb esetben, mélyebb sérülések esetén többször is vissza kell térni a kérdésre, de minden egyes alkalommal közelebb jut az ember a probléma megoldásához. ...

Bármi történt is - Levelek a gyógyulásról 3.

2009-11-05T17:43:00.006+01:00

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... Itt egy rövid idézet, amit a gyógyulás szempontjából nagyon fontosnak tartok:

"Nincs olyan részecskéje az életünknek, ami ne lenne Isten kezében; nincs olyan megmozdulása a testünknek és a szellemünknek, amit Ő ne élne át. Ő bennünk és körülöttünk van, átjárja a lélek legrejtettebb és legmélyebb alapját."1

Az egész gyógyulás ezen alapul. Isten nem csak ünnepi pillanatokban van velünk, hanem életünk minden pillanatában. Bármi történt is veled gyerekkorodban ott volt, tud róla, a szeme előtt van most is. Átéli minden fájdalmadat és szenvedésedet. És ha akarod, akkor bármiből felépít. ...

1. Maria-Eugen Grialou: Ich will Gott schauen. Paulusverlag 1993. 34. p.

Hidas-Raffai-féle anya-magzat kapcsolat-analízis

2009-10-29T21:08:00.004+01:00

Ki ne szeretne boldog és problémátlan várandóságot, könnyű és gyors szülést, kivételesen intelligens és szociábilis gyereket.

A mai anyáknak ez már egyáltalán nem elérhetetlen álom, tudhatjuk meg a bababiznisszel foglalkozó médiából, csak részt kell venniük a Hidas-Raffai-féle anya-magzat kapcsolat-analízisben.

Egy ilyen sokat ígérő módszert érdemes közelebbről is megismerni.

A kapcsolat-analízis Raffai Jenő nagyívű elméletén alapszik. Eszerint a petesejt az anya örökkévalósági reményének a hordozója, ugyanis minden anya azt szeretné, hogy saját méhében, saját sejtjéből, saját maga szülessen újjá. Ezért az méhébe beépülni kívánó magzatot az immunrendszere hatására el akarja pusztítani, hiszen a méh az önreprodukció helye. Merthogy biológiailag lehetséges a halhatatlanság, csak az evolúció a fajt tette halhatatlanná az egyén helyett és minden nő a természetnek ezt a hibáját szeretné korrigálni. A magzat számára az anya hasonlóképpen idegen test, így ő is el akarja pusztítani az anyát. Ámde különféle internalizációs és externalizációs folyamatok eredményeképpen, amelyek a tudattalan celluláris szintű folyamatai, mégse pusztítják el egymást. Ehelyett a magzat csodákat produkál, növekedik, fejlődik, differenciálódik. Az anya viszont erre nem lévén képes, tehetségtelennek, versenyképtelennek, alacsonyabbrendűnek éli meg önmagát.

Jól értette a kedves olvasó, dr. Raffai Jenő szerint a női méh arra lenne való, hogy a nő saját magát szülje újjá az örökkévalóságra, stb. Rendes helyeken a téboly ilyen súlyos fokát mutató elméletekért a szerző hosszú és biztos intézeti ellátásra számíthat. Nálunk ez tartós és biztos megélhetést nyújt.

A kapcsolat-analízis gyakorlata méltó az elméletéhez. Hidas György tanulmánya alapján ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy a kapcsolat-analízisnek négy szereplője van: az analitikus, az anya, az anya méhe, és a magzat. Az anya az analitikus segítségével relaxált, alvásközeli állapotba kerül. Itt azt az instrukciót kapja, hogy kérje meg a méhét, engedje be őt. Ha ez megtörtént, akkor itt érintkezésbe lép a magzatával, érzelmeket, gondolatokat cserél vele. Az analitikus arra biztatja az anyát, hogy válogatás nélkül fogadja el a felbukkanó képeket, érzéseket. Ezen a módon az anya és a magzat tudattalan lélektani rendszere érintkezik egymással, és ez hozza létre a módszer által megígért nagyszerű eredményeket.

Hidas György eredetileg pszichoanalitikus, az egész módszert is mint egy pszichoanalitikus módszert mutatja be. A pszichoanalízis tudattalanon szoros értelemben az emlékezetnek azokat a tartalmait érti, amelyek felé aktuálisan nem fordul a tudatos figyelem, azaz a tudattalan nem más mint az ember memóriája.

Ahogy azt mindenki tapasztalja, az egyik ember emlékezete nem tud közvetlenül kapcsolatba lépni a másik ember emlékezetével, azaz nem vagyunk képesek közvetlenül átélni egymás emlékeit. Az anya és a magzat emlékezetének ilyenformán lehetetlen közvetlen kapcsolata tehát semmiféle terápiás eredményt nem eredményezhet.

A Hidas-Raffai féle anya-magzat-analízis úgy mutatja be magát, mintha egy pszichoanalitikus modell lenne, ilyen módon megszerzi azt a bizalmat, amit az elmúlt közel száz év során az empirikusan igazolt pszichoanalitikus személyiségfejlődési elméletek joggal érdemeltek meg. De azonkívül, hogy a pszichoanalízisben is alkalmazott terminológiához hasonló nyelvet használ, semmi köze sincs a tényleges pszichoanalízishez.

Van a tudattalannak egy tágabb értelme is, ilyenkor a tudatalatti szinomímájaként szokták használni. A tudatalatti egyszerre jelenti az embernek azt a működését, amellyel a tudatából kiszorítja, és így önmaga számára is hozzáférhetetlenné teszi azokat a tudattartalmakat, érzéseket, törekvéseket és vágyakat, amelyeket a környezete megtilt.

Erre egyrészt ugyanaz vonatkozik, mint a memóriára, hogy emberileg nem lehetséges közvetlenül átélni egy másik ember érzéseit, vágyait, gondolatait. Másrészt ha kommunikálható lenne is közvetlenül, a kommunikáció nem gyógyító, hanem megbetegítő lenne, hiszen a tudatalatti kizárólag kellemetlen és fájdalmas tartalmakból áll.

Ráadásul a tudatalatti esetében még az emlékezetnél is nyilvánvalóbb, hogy olyan funkciókról és tartalmakról van szó, amelyekkel egy magzat bizonyítottan nem rendelkezik, ezek ugyanis az emberben csak a születés utáni több éves fejlődés eredményeképpen alakulnak ki. A magzatnak egyszerűen nincs tudatalattija.

Nagyon tanulságos azt is megvizsgálni, hogyan kívánják ezt a nyilvánvalóan lehetetlent megvalósítani.

Első lépésként az anya az analitikus segítségével relaxált, alvásközeli állapotba kerül.

A cikkek mélyen hallgatnak arról, hogy mi is pontosan ez az állapot és hogy milyen módon segíti az analitikus ebben a pácienst. Ez nem véletlen, ugyanis a pszichoanalízis és az alvásközeli állapotba kerülés kizárják egymást. A pszichoanalízisben a páciens végig megtatja tudatos állapotát, az alvásközeli állapot létrehozása pedig éppen a tudatos kontroll feladására épül.

Ismét a pszichoanalízis bizalmi tőkéjével való visszaélést látjuk. Nyilván sokkal több ember vállalkozik egy olyan folyamatra, amelyet ő is tud kontrollálni, mint egy olyanra, ahol számára befolyásolhatatlan módokon manipulálhatják. Így elkendőzve azonban, hogy miről is van pontosan szó, az ember elmegy egy biztonságosnak hitt analízisbe, majd hamarosan egy megváltozott tudatállapotban találja magát.

Ráadásul azokat a problémákat, amelyekre Hidas György ezt a módszert javasolja, mind kitűnően lehet kezelni pszichoanalízissel, pszichoanalitikusan orientált és egy sor más, a páciens tudatát nem manipuláló terápiával is.

Az anya-magzat-analízisben az analitikus segítségével létrejött megváltozott tudatállapotban arra szólítják fel az anyát, hogy kezdjen el úgy kommunikálni a méhével majd a magzatával, mint egy másik teljes értékű személlyel és fogadjon el minden felbukkanó képet és érzést. S az anya tényleg találkozik ebben az állapotban egy személlyel, akivel kommunikálni tud.

"Legközelebb már a méhem beengedett, és elfogadta, hogy a babámmal fel szeretném venni a kapcsolatot... Nagyon intenzív volt... Eliza a levegőből érkezett egy ejtőernyőn. Egyébként egész végig sok látomásom volt, képek, hangulatok... nagyon sokat játszottunk, futkostunk, hintáztunk, láttunk tavat, tengert. Ezt mind-mind ő mutatta meg nekem, ő vezetett kézen fogva... Nagyon nagy sebességgel történtek az események, már annyira nagy iramban, hogy végképp elfáradtam... Akkor kértem, hogy most pihenjünk egy kicsit."

"... mivel elég nagy volt a pocakom, többen mondták, lehet, hogy itt két gyerek van, csak az ultrahangkészülék a vizsgálat időpontjában éppen nem érzékeli. Akkor azt mondta Raffai doktor, hogy kérdezzük meg tőle. Föltettem a kérdést, és akkor Flóra elkezdett nevetni. Körbenézett belül, mindenhová, és azt mondta: Nem látod, hogy egyedül vagyok?! Nem is férne el itt más!"

Kérdés csak az, hogy kivel kommunikál ilyenkor az anya. Az a gyerek válaszol-e a feltett konkrét kérdésekre, aki csak évek múlva fog megtanulni beszélni? A magzat küldi-e a képeket és a látomásokat? Erre ember nem képes.

Jobb esetben azt lehet feltenni, hogy az anya a saját fantáziaképeivel beszélget. Rosszabb esetben tényleges szellemi létezőkkel. Ezek valóban tudnak kérdésekre válaszolni, képeket, látomásokat, érzéseket képesek létrehozni az emberben. Isten angyalait azonban nem lehet így meghívogatni és kérdezgetni, ők csak akkor és azzal az üzenettel jönnek, amikor és amivel Isten küldi őket. Így meghívni csak a démonokat lehet.

Ők aztán jönnek is. Régi és jól bevált trükkjük szeretet személyek képében kommunikálni az emberrel. A tudatos kontroll feladása, a minden kép és érzés elfogadására irányuló szuggesszió nagyszerűen megnyitja számukra az embert. Különösen akkor, ha jógával vagy egyéb ezoterikus módszerekkel – amelyeket gyakran ajánlanak az anya-magzat-analízis mellé – is egyengetik kissé az útjukat.

Függés - Levelek a gyógyulásról 2.

2009-10-19T20:30:00.002+02:00

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... Az is jó a szabad akaratban, hogy segítségével az ember meg tud szabadulni attól, hogy a múltja határozza meg.

Ha az ember egyszer eldönti, hogy elutasítja a rosszat és a jót akarja, és a problémát átadja Istennek, akkor Ő kimunkálja az emberben a jót.

Konkrétan a te esetedben, ha eldöntöd, hogy nem akarsz ezektől az emberektől függeni, ha elvágod azokat a szálakat, amelyekkel fogva tartanak téged (az a vágy hogy te szolgáltass magadnak igazságot, hogy megszerezd azokat a javakat, amelyeket úgy érzel, hogy ezek miatt az emberek miatt nem kaptál meg), hanem ehelyett Isten kezébe teszed le az életed, akkor Ő annak ellenére, hogy mi volt idáig és milyen sérüléseid vannak, megadja neked, hogy független legyél tőlük és meg tudd csinálni a saját életedet.

Azt fontos a dologhoz tudni, hogy az ember csak olyan mértékben tud független lenni más emberektől, a körülményektől, a nehézségektől, amilyen mértékben Istentől függ. Tehát olyan mértékben tudsz megszabadulni ezektől a romboló függésektől, amilyen mértékben átadod az életedet Istennek, vagyis amilyen mértékben akarsz Tőle függeni.

Azt a döntést, hogy Istentől akarsz függeni, akkor is meg tudod hozni, ha a sérüléseid miatt nem érzel bizalmat vagy kimondott haragot érzel Isten iránt. Ha meghozod a döntést, hogy akarsz Istentől függeni, akkor Ő majd megszabadít a bizalmatlanságtól és a haragtól...

Szabad akarat - Levelek a gyógyulásról 1.

2009-10-18T20:15:00.010+02:00

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... még valami fontos. A gonosz úgy hat, hogy a benned lévő rosszakat erősíti meg.
Ezek végelemzésben mindig az akaratod rosszra irányulásából származnak. A gonosz nem tud arra kényszeríteni, hogy akard a rosszat, de ha te akarod a rosszat, akkor azt meg tudja erősíteni és az ehhez kapcsolódó érzéseket is fel tudja pörgetni.

Isten sem kényszeríti az akaratodat.

Azt a döntést, hogy a rosszat (bosszúállás, elégtétel-vevés, az életed kiemelése Isten kezéből) el akarod utasítani, és a jót (megbocsátás, az életed Isten kezébe helyezése) akarod, neked kell meghoznod – olyan helyzetben is, amikor a körülmények olyanok, hogy inkább kívánnád a rosszat, mint a jót.

A körülmények azonban nem kényszerítenek a rossz akarására.

Minden körülmény között szabad vagy arra a döntésre, hogy noha kívánatosabb lenne a rossz, mégis a jót válaszd.

Itt az ember gyakran vissza szokott riadni amiatt, hogy nincs elég ereje arra, hogy a jót kívánja. De a jó kívánása és a jó akarása nem ugyanaz.

A jó akarása azt jelenti, hogy az ember el akar indulni azon az úton, ami a jó felé visz. A jó kívánása pedig, hogy az ember ezen az úton elérte a célját.

Például a jó akarása azt jelenti, hogy meg akarsz bocsátani, akkor is ha tele vagy haraggal, keserűséggel, gyűlölettel és az elképzelhető legtávolabb vagy attól, hogy örülni tudj annak, ha jó éri azt, aki neked rosszat okozott.

A jó kívánása pedig azt jelenti, hogy valóban belülről tudod a megbántód javát kívánni.

Ha eldöntöd, hogy akarod a jót, akkor Isten eljuttat oda, hogy kívánd is azt. Ha azt mondod Istennek, hogy én nem akarom azt, hogy ezt vagy azt a rosszat akarjam, és kérlek add meg, hogy rossz helyett a jót akarjam, akkor az Ő erejével megerősítve el tudod engedni a rosszat és lépésről lépésre megadja, hogy kívánd a jót.

Ezt a döntést nem csak egyszer kell meghozni, hanem mindannyiszor, ahányszor választani kell a rossz és a jó között (akár napjában százszor is). Tehát, ha felmerül a bosszú és elégtétel vágya, annak a vágya, hogy kivedd az életedet Isten kezéből, akkor újra és újra meg kell hozni azt a döntést, hogy te ezeknek a vágyaknak az ellenére el akarsz jutni a megbocsátásra és oda, hogy Isten kezébe tedd az életet – és akkor Isten eljuttat téged oda. ...

Újpogányság - a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalása

2009-09-19T17:18:00.007+02:00

"Krisztusban Kedves Testvérek!

Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.

Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.

A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk.

Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is.

Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. "ősmagyar szinkretizmus". Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a "Jézus, pártus herceg"-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék.

Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is. Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit. Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől. Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: "Mert jön idő: amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják" (2Tim 4,3-4).

Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot.

Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie. Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: "vallásos vagyok a magam módján". Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül Egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: "Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,20).

Kelt Budapesten, 2009. szeptember 10.-én
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia"

Önmagunk legyőzése

2009-08-11T19:40:00.003+02:00

A pap arról beszél a prédikációban, hogy le kell győzni önmagunkat, nem azt kell tenni, amit mi szeretnénk, hanem amit Jézus vár el tőlünk, amit Jézus tenne ebben a helyzetben.

A beszéd úgy állítja be, hogy az ember a vágyaival, érzéseivel azonos. Az önlegyőzés abban áll, hogy ezeket megtagadjuk és megfelelünk Isten számunkra teljesen külső és idegen elvárásainak.

Első hallásra nagyon hihető állítások. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője.

Nem vagyunk azonosak a vágyainkkal, az érzéseinkkel, sőt még a cselekedeteinkkel sem. A nyelv ezt nagyon szépen megmutatja azzal ahogy megkülönbözteti az alanyt és a birtokait: az én vágyam, érzésem, cselekedetem. Az én sokkal mélyebb és állandóbb létező, mint a vágy, az érzés vagy a cselekedet.

Isten önmagunk megtagadásával nem az én megtagadására, hanem kizárólag a bűnös vágyak, érzések és cselekedetek elutasítására szólít fel. Ezek pedig mindig idegenek és rombolóak az én számára.

Ezzel szemben semmi sincs annyira közel az én-hez, mint Isten akarata. Ő mindig az ember kiteljesedését akarja. Ezért Isten akaratának a megtétele mindig kiteljesíti az embert.

Hogy adott esetben mi Isten akarata, arra az a vérlázítóan gőgös kérdés, hogy mit tenne a helyemben Jézus, természetesen nem ad választ. Ki vagyok én, hogy Isten fejével gondolkozzak?! Nem tudhatom, hogy mit tenne Jézus. Ez csak arra jó, hogy az ember a saját akaratát Isten tekintélyével ruházza fel.

Azok a viselkedési szabályok, amelyeket a keresztények többnyire elvárnak egymástól - mindig kedvesnek kell lenni, soha nem szabad haragudni, kiabálni, stb. - gyakran hasonlóképpen nem mások, mint csoportnormák - Isten tekintélyével szentesítve. Ezeknek sokszor csak annyi közük van Isten akaratához, hogy tételesen ellenkeznek azzal.

Isten nem azt várja el tőlem, hogy soha ne érezzek haragot vagy hogy mindig legyek kedves, hanem azzal kínál meg, azt ajánlja nekem, azt teszi a számomra lehetővé, hogy élő kapcsolatban legyek Vele. S ezen keresztül teljesen átadjam és rábízzam magamat.

Ha az ember Isten akaratát keresi, akkor be kell lépnie ebbe a kapcsolatba. Minden olyan helyzetben, amikor nem ragaszkodunk a saját megoldásunkhoz, hanem valóban felajánljuk azt Neki, Isten kialakítja bennünk, hogy az érzéseink, a vágyaink és cselekedeteink harmóniában legyenek az Ő akaratával. S mindig amikor az ember ezt megkapja, megtapasztalja, hogy soha nem annyira azonos önmagával, mint ilyenkor.

Homeopátia - keresztény szemmel

2009-07-22T14:14:00.005+02:00

A napokban kaptam egy barátnőmtől ezt a levelet:
Szia Kata!

Remélem nem tartalak fel nagyon egy kérdéssel. Tudod esetleg, hogy van-e az Egyháznak hivatalos álláspontja a homeopátia-holisztika témakörökben, és ha igen, hol lehet megtalálni? Annyi mindent hallani ezekről (a homeopátiás bogyókról pl. csak jót, a sógornőm erre esküszik, a gyerekeinek is amikor lehet, ezeket adja, és bámulatos módon használnak is), és igazából nem tudom, hogy mit lehet/kellene ezekről a témákról mondani, ha szóba kerülnek. Az ezotériával is az a bajom, hogy egy nem hívőt nem hatja meg, ha jövök neki az okkultizmussal meg riogatom a sátánnal. Mit lehet ezekről meggyőzően, de mégis szelíden mondani? A fenti két témáról sajnos nem volt sok időm utánaolvasni az interneten, amit találtam, az is csak dicsérőleg szólt róluk. Kicsit bizonytalan vagyok, hogy hogyan lehet/kell ezekben a dolgokban katolikusként felelősséggel állást foglalni. Nem akarlak ezzel terhelni, gondolom Neked sincs sok szabadidőd, ha csak cikkekre való hivatkozást küldesz, az is elég. Előre is köszönöm szépen a fáradozásodat.

Emlékeztem rá, hogy Kovács Gábornak néhány éve volt egy nagyon józan és tárgyilagos előadása a témáról. Megnézvén a honlapját, több cikket is találtam homeopátia ügyben. Ezekben elmondja a homeopátia történetét. Részletesen tárgyalja hogyan működik a követői szerint. Majd ezeket elemzi természettudományos és teológiai megfontolások alapján. Tekintettel arra, hogy Kovács Gábor eredetileg vegyészmérnök volt és utána lett pap, mind a két területen szakértő. Ezek alapján a következőt mondja:

„Nem szükséges tudományos képzettség, hogy világosan lássuk: az az anyag, amely gyakorlatilag nincs jelen az oldatban, nem hathat. Ezen a ponton a homeopatikus gondolkodás elszakad a tudományos gondolkodástól. Áltudományos magyarázatot bőven kapunk, az oldat „emlékezéséről”, az anyag struktúrájának, „mintájának” visszamaradásáról, a szervezet rezonanciaképességéről, elektromágneses rezgésekről, szubatomikus erőterekről, életerőről, test-lélek személyiségről stb., de ezek a magyarázatok, amellett, hogy érvelésükben a sarlatánság minden jegyét felmutatják, nem tudnak változtatni az alapvető tényen, hogy t.i. az állítólagos gyógyszerek ténylegesen nem vesznek részt a gyógyításban. ...

A homeopátia itt úgy mutatkozik be, mint titokzatos energiákkal való manipulálás, akár a reiki. Csak a technikája más, de ugyanazon a szellemi síkon fekszik. ...

„De a homeopátia valóban gyógyít!” – fogják mondani sokan. ... A mágia kritériuma nem a hatástalanság, hanem a numinizáció. Igen, a mágia hatékony is lehet. A Szentírás nem azt mondja, hogy a mágia nem eredményes, hanem azt, hogy tilos ...

... a mágikus gondolkodás nem a fizikai objektumokra, hanem valamilyen (rejtett vagy kevésbé rejtett) numinózumra irányul, eszköze nem a logika, hanem valamilyen irracionálisan hitelesnek minősített forrásból merített technika, eljárás, rituálé. ... A mágus kézben tart vagy kézben próbál tartani egy numinózus erőt, szellemi hatalmat, abból a célból, hogy tudást vagy uralmat gyakorolhasson. A keresztény hit viszont nem működik olyan módon, hogy Jézus Krisztust „kézben próbáljuk tartani”. Nem elég a nevét mondogatni ... Ő szuverén módon cselekszik; a hit, amellyel kiszolgáltatjuk magunkat neki, szuverén beavatkozására ad módot életünkben. Nem mi tartjuk kézben őt, Ő tart kézben minket.”

Kovács Gábor előadása a homeopátiáról.

Egy másik előadása, amelyben részletesen kitér a homeopátiára.

Rövid beszélgetés a levelezőlistán a homeopátiáról.

Előadás a homeopátia tágabb szellemi hátteréről.

Másik előadás ugyanerről a témáról.

Előadás arról, hogyan lehet megszabadulni a homeopátia hatásaitól.

Közben a barátnőm is talált nagyon jó összefoglaló cikket a témáról: dr. Dabóczi Kálmán: Józan ésszel, keresztényként a homeopátiáról. - Nagyon csodálkoztam azon, hogy miközben a cikk teljesen érthető, milyen szokatlanul magas színvonalú. Utólag derült ki, hogy dr. Dabóczi Kálmán kutatóorvos, s ráadásul évekig a gyógynövényes gyógyászattal foglalkozó Béres Rt-nél, tehát a témával szorosan összefüggő területen dolgozott.

A cikk bevezetője: „A szerző – társadalomtudósként és keresztényként egyaránt szigorú mércével mérve – az alternatív természetgyógyászat napjaink egyik legdivatosabb és egyben legvitatottabb ágát, a homeopátiát vizsgálja meg annak érdekében, hogy a témában kevésbé jártas érdeklődőt megfelelő ismeretek és lényegi összefüggések birtokába juttassa, mert csak így hozható meg a megalapozott, felelős döntés: mellette vagy ellene. A tanulmány – rövid bevezető és gondolatébresztő után – a homeopátia alapelveit mutatja be, kizárólag hivatalos, „homeopátia-párti” forrásokra támaszkodva, mert így kivédhető a várható vád, miszerint a homeopaták nem is ezt vallják. Az ezután következő kritikai rész három nagy területre osztható: (1) természettudományos, logikai elemzés; (2) a filozófiai gyökerek és a mai szellemi környezet bemutatása, értékelése; (3) bibliai, teológiai értékelés, amelyben egyházi – de nem csak katolikus – megnyilatkozásokkal és érvekkel találkozhatunk. A befejező összegzés határozott és tömör állásfoglalásként mutatja be, hogy a homeopátia mind a józan ész és a természettudomány előtt, mind az evangéliumi elvek alapján „könnyűnek találtatott”, vagyis alkalmazása és propagálása nem fogadható el a szerző megítélése szerint.”

Mindenfajta ezoterikus, okkult és new age témában alapmű Gál Péter: „A New Age - keresztény szemmel” című könyve.

Azeri zokni

2009-06-15T16:58:00.002+02:00

2007 késő őszén vettük a tabrizi bazárban. Jegyajándéknak készítették. Az ékszerek Mashad melletti nomád törzsektől származnak. A szőnyeget – amely valójában nem szőnyeg, hanem egy szétnyitott tevetarisznya – bakhtiari nomádok szőtték Iszfahán fölött a hegyekben. Nekidőlve szoktam esténként olvasni.

A múlt héten választások voltak Iránban. Sokan kétségbe vonják a hivatalos eredmények valódiságát. Az egész ország tüntet. Mikor ezt írom, sokszázezres tömeg gyűlt össze Teheránban. A hírek szerint a milícia éles lőszer használatra kapott engedélyt. Tegnap Iszfahánban már szíven lőttek egy fiatal fiút.

Teherán lakói napok óta ugyanúgy tömegesen imádkozzák a háztetőkön az „Allahu akbar”-t, „Isten a legnagyobb”, mint az 1979-es forradalom idején. Mi is már napok óta intenzíven imádkozunk értük. Kérünk mindenkit, hogy imádkozzon Iránért.

Húsvétvasárnap

2009-04-12T10:24:00.003+02:00

"Mikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna és Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak, hogy elmenjenek és megkenjék Jézust. A hét első napján korán reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Azt kérdezték egymástól: "Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?" Amikor azonban körülnéztek, azt látták, hogy a kő már el van hengerítve. Igen nagy volt ugyanis. Bementek a sírboltba.

Jobbkéz felől egy ifjút láttak ülni hosszú fehér ruhába öltözötve, és megrémültek. De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely ahová tették őt. Menjetek el, s mondjátok meg tanítványainak és Péternek: "Előttetek megy Gallileába, ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek." (Mk 16, 1-7)

Nagycsütörtök

2009-04-09T21:31:00.020+02:00

A nézőpont

2009-03-22T17:58:00.005+01:00

Éjjel felébredtem. Szokásom szerint elkezdtem imádkozni. Most éppen az anyámért. Eszembe jutott ahogy a nyolcvanas évek végén közösen festettük a szobámat. A cserépkályha tetején egyensúlyozva próbálta elérni a négy és fél méter magas plafont. Hogy csökkentse a félelmét, ironikus kommentárokkal kísérte a tevékenységet. Ragyogó humora volt. (Ez volt az egyik első dolog, amit elveszített, amikor ezoterikával kezdett el foglalkozni.) Rengeteget nevettünk.

A lakás után, ahol a nyolcvanas években éltem, mintha egy filmből láttam volna jeleneteket, amelyben az a fiatal lány szerepel, aki én voltam akkor. Ezek a jelenetek mások voltak, mint az emlékképeim. Az emlékképek az akkori időt, az akkori tudatom állapotát őrzik. Itt pedig miközben emlékeztem az akkori érzéseimre, egészen másképp láttam mindent.

Minden fájdalomra, félelemre, szenvedésre emlékeztem. Nem éreztem semmilyen nosztalgiát. Mégis azt láttam, hogy mennyire szépek voltunk. Nem azért, mert fiatalok voltunk. Ez a kegyelem ragyogása volt. Egy pillanatra láthatóvá vált a valódi történet.

Ebben nem váltak érvénytelenné az akkori érzések, hanem a helyükre kerültek. Ebben a valódi történetben nem az a rengeteg fájdalom, félelem és szenvedés volt a fontos, amelyre ezekből az évekből emlékszem, hanem az a szépség, ahogy Isten szeretete mindeközben átragyogta az életemet.

Megértettem, hogy az életünk egyetlen története sem értékelhető önmagában, az emlékeink és az érzéseink alapján, hanem az értékét az a helyiérték adja, amivel a valódi történetben szerepel. Ezt azonban csak akkor lehet látni, amikor az életünk valódi történetét látjuk majd – odaát.

Nagyböjt elején

2009-03-06T21:18:00.010+01:00

"Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. ... Mert a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és és Isten bölcsessége." (IKor 1, 18-24)

Pál Ferenc atya előadásai - válasz egy névtelen megjegyzésre

2009-02-16T15:37:00.004+01:00

Egy névtelen kommentáló több kifogást is felhozott Pál Ferenc atyáról írt cikkemmel kapcsolatban. Ezek olyan nem értésekre és félreértésekre utalnak, amelyek másokat is érinthetnek. Ezért itt a főszövegben, egy kicsit részletesebben válaszolok neki.

Kedves Névtelen!

Teljesen megértem az érzéseit. Ha az ember évekig hallgatja valaki miséit és bízik benne, akkor nagyon nehéz róla súlyos megállapításokkal szembesülni. Hasonló velem is megtörtént és engem is megrendített.

Az az igazság, hogy azért írtam meg Pál Ferenc atyáról a cikket, mert én is meg voltam rendülve. Mint a cikkből is kiderül, én őt nem ismertem, egy barátunkról kaptam meg az előadásai felvételét. Eléggé megdöbbentett, amikor láttam barátunk életében a párhuzamot a negatív változások és Pál Ferenc atya előadásai iránti rajongás között, de azt gondoltam, hogy esetleg ő értett félre valamit.

Aztán egy páciensemet Pál Ferenc atya egyértelműen rosszul diagnosztizálta, megengedhetetlen módszereket alkalmazott nála és ráadásul a sokgyerekes, katolikus páciens azért beszélt úgy a válásról, mint a házassági konfliktusaik legvonzóbb megoldásáról, mert Pál Ferenc atya egyértelműen ebben erősítette meg őt miközben hozzá járt terápiára.

Mindazonáltal annyira valószínűtlennek találtam mindezt, hogy megnéztem az interneten, ki is ez a Pál Ferenc atya. Elsőként mindjárt egy interjút találtam vele, amelyben elfogadhatónak tartja a válást.

Megértem, hogy Ön számára is abszurdnak tűnik, hogy egy katolikus pap bárkit is válásra biztatna, de azt kell mondjam, hogy a páciensemet egyértelműen ebben erősítette meg, és ha kielemezzük az interjúját – ezt a cikkben megtettem, ott meg tudja nézni – az is egyértelműen ezt mutatja.

Itt meg kell említeni egy nagyon fontos dolgot, amivel Pál Ferenc atya kapcsán egy nem pszichológus biztosan nem számol: az általa használt kommunikációs stratégiát.

Jól tudjuk a mindennapi életből, hogy az emberek nemcsak nyíltan közölnek egymással dolgokat, hanem sugallnak is: hunyorítással, elhallgatással, sejtetéssel, az erősebb kifejezést hangsúlyozottan finomabbra fogalmazva, többször elmondva ugyanazt a dolgot, körülírva valamit, stb.

Ezeket többnyire éppolyan érvényes közlésnek fogjuk fel, mintha nyíltan kimondottak lennének. A magyar nyelv azt mondja az ilyen közlésre: „kétértelmű”, ám mindennapi tapasztalásból tudjuk, hogy a „kétértelmű” valójában a legtöbbször nagyon is „egyértelmű” a hallgató számára, még ha a beszélő valamiért jobbnak látja is nem nyíltan kimondani a következtetést.

Vannak olyan kétértelmű kommunikációk is, amelyekkel a hétköznapokban ritkábban szokás élni. Például hogy valaki a szavaival mást mond, mint a gesztusaival. Vagy a akár a szavai is ellentmondanak egymásnak. Ennek gyakori változata, hogy valaki egyszerre állít két olyan dolgot, amelyek kizárják egymást. Szintén nagyon gyakori, hogy valaki ahelyett, hogy „úgy gondolom”, azt mondja, hogy „úgy érzem”, amivel elhárítja a felelősséget arról, amit ténylegesen állított.

Az ilyenfajta csupán sugallt állítások és mögöttes szándékok kielemzésével foglalkozik többek között a pszichológia tudománya. Pszichológusként ezt a módszert alkalmazza Pál Ferenc atya is mélylélektani elemzéseiben, és ezt az általa használt módszert alkalmazom én is az ő szövegeire, kimutatva az ezek mögött meghúzódó tényleges szándékokat, állításokat és emberképet.

Ön a bejegyzésében ezt a kommunikációs stratégiát teljesen figyelmen kívül hagyja. Én ezt meg is értem, mert nem pszichológusként az ember nem föltétlenül figyel fel erre. Ön felhozza, hogy „A konfliktus vállalása egyáltalán nem jelent válást. A tények elismerése nem jelenti azok helyeslését. Amit az atya életszerűnek nevezett, azt ön úgy interpretálja, hogy megengedhetőnek, sőt helyesnek tartja.” Valóban, ezeket a nyílt állítások szintjén nem lehet tettenérni. Ám a fentebb leírt paradox kommunikáció tényleges állításainak szintjén igen. Ezért azt javaslom, nézze meg még egyszer a cikkem III. részét, ott ezt részletesen elemzem.

Ezt a kommunikációs stratégiát azért is nagyon fontos felismerni, mert Pál Ferenc atya – és egyébként nagyon sokan mások is – szinte mindig ezt használja, amikor az Egyház tanításával ellenkező dolgot mond vagy sugall. Érdemes ennek kapcsán újra megnéznie azokat a részeket, ahol ezt részletesebben megmutatom a hit és a tudomány viszonya, a pokolról és az óvszerhasználatról mondottak kapcsán.

Ez utóbbinál például Pál Ferenc atya ahelyett, hogy mindenekelőtt világosan elmondaná az Egyház idevonatkozó egyértelmű tanítását – amely egyébként az egész Istenhez való viszony szempontjából alapvető fontosságú – arra a kérdésre, hogy az Egyház szerint miért nem szabad, előad egy felmentést, hogy tulajdonképpen miért szabad, miközben – a paradox kommunikáció módszerével – az általa mondottakért a felelősséget itt is gondosan elhárítja magától.

Ennek a résznek a kapcsán szeretném még arra is felhívni a figyelmét, hogy ha az ember egy ilyen szövegelemzésre hivatkozik, akkor nem lehet lépéseket kihagyni és felcserélni, mint ahogy azt Ön tette a megjegyzésében, mert ezzel meghamisítja azt.

Az eddigieket összefoglalva azt kell megállapítanunk, hogy Pál Ferenc atya több ponton is az Egyház tanításával ellenkező véleményeket sugallt. Így a hit és a tudomány viszonyát illetően egy olyan kérdésben, amit az Egyház annyira fontosnak tart, hogy kiközösíti mindazokat, akik nem a megfelelő nézetet vallják. A pokollal kapcsolatban hasonlóképpen. Az óvszerhasználat kérdése, mivel valójában az Istenre való hagyatkozás problémájáról van szó, szintén a lényeges kérdések közé tartozik, s erre válaszolva az Egyház tanítása helyett arról beszélt, hogy kell azt megkerülni.

Ugyanezt lehet megállapítani mindarról, amit a házassági hűség kapcsán mondott. Talán egy laikus nem azonnal látja, de az az emberkép, amelyet az apuci-alfa hím tipológiában kifejtett, mivel teljesen nélkülözi az ember szellemi dimenzióját, szöges ellentétben áll az Egyház tanításával. S azt hiszem, hogy amit az atya az Oltáriszentségről mondott, az laikusként is nyilvánvaló blaszfémia.

Ha pedig Pál Ferenc atya előadásait pszichológusként elemezzük, akkor mint pszichológusról sem lehet sok jót mondani róla. Ez annál is sajnálatosabb, mert előadásaira a hallgatóságot jelentős részben a pszichológia vonzza. Tényleg nagy szükség lenne arra, hogy ez a közönség jó pszichológiával találkozzon, mert az valóban nagyon sokat tudna segíteni a felnőtté válásban. De ezeken az előadásokon Pál Ferenc atya saját személyes megoldatlanságai következtében csupán egy lebutított vagy lealjasított pszichológiát lehet hallani.

Az elemzés során olyan pszichológiai irányzatot alkalmaztam, a mélylélektant, amelyre Pál Ferenc atya is építi az előadásait. Ezt az irányzatot el lehet utasítani, de akkor a Pál Ferenc atya által mondottakat is egy az egyben el kell utasítani.

Az Ön bejegyzéséből úgy láttam, hogy ez némi félreértésre adott okot. Ön többször visszatért arra, hogy nekem Pál Ferenc atya stílusa nem tetszik. Én személyesen éppen nagyon sokféle stílust el tudok fogadni. Pál Ferenc atya viselkedésében is kizárólag olyan dolgokat kifogásoltam, elsősorban a mocskolódást, amelyek a mélylélektan szerint súlyos pszichés defektusoknak, nevezetesen az énidegen szexualitásnak és ezzel összefüggésben az éretlen személyiségnek a mutatói. Belátom, hogy ez egy nem szakember számára idegenül is hangozhat, de ez a mélylélektan álláspontja ebben a kérdésben.

Az, gondolom, már könnyebben elfogadható, hogy a pszichológusok között az a szakmai elvárás, hogy egy pszichológusnak, mielőtt közönség elé állna, s főleg mielőtt terápiát folytatna, ezeket a problémákat meg kell oldania önmagában. Én a kritikámmal ezt az egyébként általam is teljes mértékben helyesnek tartott szakmai normát képviseltem.

Abban teljesen egyetértünk, hogy „a szókimondás, a humor, de még az irónia sem egyenlő a mocskos viccelődéssel”. Azt gondolom, abban is, hogy az előbbit az utóbbitól az választja el, hogy nem sérti senki méltóságát. Szerintem Pál Ferenc atya viccelődése a videófelvételen sérti a női méltóságot. Amit az apuciról, az alfa hímről, a nők ciklusos viselkedéséről, illetve a házastársi hűség kapcsán mond, azok szintén mind sértik az emberi méltóságot. Ennek a mi világunkban már nem is szokás jelentőséget tulajdonítani, ezt észrevenni és kikérni, de ezt én bajnak tartom.

Ennyit szerettem volna összefoglalóan mondani az Ön bejegyzésére. Ezek után természetesen még lehet járni Pál Ferenc atya előadásaira, csak tudni kell, hogy amit ott az ember hall, az sem keresztény tanításként, sem pszichológiai ismeretként nem feltétlenül komolyan vehető.

Üdvözlettel:

Kata