Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 1.

Molnár V. Józsefet több mint húsz éve ismerem. Akkor is és azóta is, ő és az az egész kör, amelyhez tartozik, a tudomány látszatát használja fel arra, hogy az embereket a kereszténységtől elszakítsa, és a pogányságba vigye. Mivel nem nyílt eszközökkel dolgoznak, és nem mondják ki nyíltan a céljukat, nagyon sok embert megtévesztenek.

A nyolcvanas évek második felében a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében egy olyan kutatást végeztem, amelyben azt vizsgáltam, hogy a különféle alternatív életforma-modellek követése milyen hatással van az egyének identitásra. Mivel az interjúalanyaim egy része Molnár V. Józsefet és Papp Gábort tekintette mesterének, meg kellett ismerkednem a tanításaikkal.

Mindkettőjük elmélete úgy épült fel, hogy önmagukban akár igaz tényeket teljesen megengedhetetlen módokon kapcsoltak össze:

- Azokat a tényeket, amelyek látszólag igazolták az elképzeléseiket, figyelembe vették, azokat, amelyek ellentmondtak annak - még ha az adott téma szempontjából rendkívül fontosak is voltak - figyelmen kívül hagyták. A paraszti világ szépségeit például figyelembe vették, de az erőszaktól, elnyomástól, szûkösségtõl és embertelenségtől, ami ennek a világnak ugyancsak mindig szerves részét képezte, eltekintettek.

- Tényként állítottak be feltételezéseket, majd a feltételezésekre, mint tényekre építették elméleteket. Így azt a látszatot keltették, mintha az elméleteik tényeken alapulnának - ahogy tudományos állítás esetén ez alapkövetelmény -, valójában azonban soha be nem bizonyított feltételezésekre épültek.

- Olyan szintű általánosításokat tettek, amelyekre a birtokukban lévő tényanyag messze nem jogosította fel őket. A társadalomtudományokban nagyon alaposan kidolgozott módszertana van annak, hogy milyen empirikus anyag alapján milyen elméleti általánosításokat lehet tenni. Egyes egyedi, szétszórt és összefüggéstelen adatok alapján nem lehet például nagy általános következtetéseket levonni. Így egy-két - gyakran csak egy adatközlõ anyaga alapján megírt - néprajzi tanulmányra hivatkozva nem lehet a magyarság egészére és ezer vagy akár többezeréves történetére érvényes kijelentéseket állítani.

- Elméleteiket gyakran arra alapozták, hogy teljesen visszaéltek azzal a képi nyelvvel, amely a népi kultúrában is megtalálható. Ezt a nyelvet a mélylélektan nagyon alaposan leírta a huszadik század elején. Ennek során kiderült, hogy noha ennek a képi nyelvnek más a rendszere, mint a formális logikának, de ugyanúgy a valósághoz kapcsolódik és ugyanúgy vannak szabályai, mint annak. Attól, hogy valaki ezt a képi nyelvet használja, sem a valóságot nem hagyhatja figyelmen kívül, sem a szabályoktól nem tekinthet el. A képi nyelv asszociációkra, hasonlóságok összekapcsolására épül. Ezek a hasonlóságok lehetnek lényegiek vagy külsődlegesek. Ezeket nem lehet felcserélni. Ha az ember ezt megteszi, akkor kb. olyan szintû abszurd állításokhoz jut, mintha azon az alapon, hogy karmester frakkja is fekete, meg a macskám bundája is, azt állítanám, hogy a macskám nagy zenész. Molnár V. József és Papp Gábor azonban annak érdekében, hogy a valóságot az elképzeléseiknek megfelelõen hajlítsák, külsődleges hasonlóságokat lényeginek tekintették.

- Együttjárásokat gyakran meghatározott irányú ok-okozati viszonynak tekintették. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy veszünk néhány országot és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt tíz évben hogyan alakult a vastermelés és a levelibékák száma. Azt találjuk, hogy azokban az országokban ahol magas volt a vastermelés, alacsony volt a levelibékák száma. Ebből arra következtetünk, hogy a levelibékák alacsony száma okozza a magas vastermelést.

- Mindketten úgy építették fel az elméleteiket, hogy gyakran kapcsoltak össze néprajzi, antropológiai, pszichológiai - méghozzá mélylélektani - történeti, vallástörténeti, szociológiai, művészetttörténeti anyagot. Ezeket azonban egyáltalán nem lehet minden további nélkül összekapcsolni egymással. Hogy csak egy nagyon látványos példát mondjak a saját szakmáimból: A szociológia gyakran több ezres reprezentatív mintán végzett vizsgálatok alapján, komoly matematikai módszereket használva teszi meg állításait. Egy pszichológus pedig esettanulmányt ír egy páciens álmainak elemzésébõl. Az egyik érvenyességi köre nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint a másiké, nem lehet az egyiket közvetlenül a másikkal igazolni vagy megcáfolni. Molnár V. József és Papp Gábor azonban gyakran ennyire különböző érvényességû dolgokkal igazolt vagy cáfolt - ha az elméleteik gördülékeny felépítéséhez éppen erre volt szükségük.

Akkor - még nem lévén keresztény - kizárólag pszichológusként és szociológusként tekintve ezeket a tanításokat, számomra gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a fiatalok nagyon csúnya csalás áldozataivá váltak. Ezek az elméletek azt az érzést keltették a hallgatóban, hogy rendkívüli tudományos teljesítménnyel találkoznak. Azonban ezek az elméletek valójában a tudományos normák legcsekélyebb mértékének sem feleltek meg.

A Te jóságos kezeidben

Isten mindig jót akar nekem, s Ő jobban tudja, hogy mi a jó számomra, mint én magam.

Isten akaratának elfogadása azt jelenti, hogy az ember megkeresi és elfogadja ezt a jót.

Ez a jó ugyanis az ember számára gyakran egyáltalán nem magától értetődő, hanem hosszú utat kell megtennie azért, hogy megtalálhassa.

"Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Iz 55, 8-9.)

Izajásnál együtt szerepelnek a gondolataink és az útjaink.

Gyakran Isten is összeköti a kettőt. Amikor nem értjük Isten gondolatait, Isten gyakran azt akarja, hogy változtassuk meg az útjainkat, hogy az új úton járva megláthassuk az Ő akaratát.

Ahogy a Jóisten akarja...

Távolba néző tekintettel, halk, elvékonyodó hangon, egy lélegzettel; vagy sokatmondóan a másikra tekintve, megemelt hangon:

Ahogy a Jóisten akarja ...

Létezik még töbféle is, de ez a kettő a leggyakoribb koreográfia.

Mind azt kívánja kifejezni, hogy az ember tehetetlenül ki van szolgáltatva a hatalmas Istennek és ebben a helyzetben mi mást tehetne, mint hogy belenyugszik a megváltoztathatatlanba.

Szinte tökéletesen biztosra lehet venni, hogy ezeknek az embereknek ilyenkor eszük ágában sincs elfogadni Isten akaratát.

A hangnem dramatizálása arra utal, hogy az illetőt a belenyugvás helyett a méltatlankodás és a visszafojtott düh érzései töltik el.

De még ha sikerülne is a belenyugvás érzéseit előállítani, a megváltoztathatlanba való beletörődés éppen az ellenkező irányban van, mint az az út, amelyen el kell indulni ahhoz, hogy az ember eljusson Isten akaratának elfogadásához.

Legyen meg a Te akaratod

Ez a kérő ima lényege.

Az ember átadja Istennek a problémát és rábízza, hogy cselekedjen tetszése szerint.

Ha egy kérés nem tartalmazza legalább hallgatólagosan, hogy ebben a dologban mindenekfelett legyen meg a Te akaratod, hanem az ember a saját akaratát kívánja Isten erejével megvalósítani, az nem kérő ima, hanem pogány mágia.

A kérő ima során az ember lemond a saját megoldásáról és az egész dolgot Isten kezébe helyezi.

A kérő ima éppen azért annyira fontos lelkiéletben, mert az ember ezzel minden alkalommal az életének egy kis darabját Isten kezébe helyezi.

Legyen meg az én akaratom

Sok keresztény azt hiszi, hogy ez a kérő ima lényege. Azt gondolják, hogy amikor Istent úgy próbálják meg használni, mint egy eszközt saját akaratuk megvalósítására.

Annak a próbálkozásnak, hogy Istent az akaratunk megvalósítása eszközeként használjuk, természetesen semmi köze sincs a kérő imához.

Viszont amikor valaki ezt tekinti imának, ez gyakran annak a mutatója, hogy a kereszténység keretei között valójában mélyen pogány módon él.

Ezek az emberek általában csupa elfogadott és jó dolgokra törekednek. Szép családi életre, tisztes megélhetésre, megérdemelt megbecsülésre, szolid gyarapodásra, az egészség megőrzésére vagy visszaszerzésére, meleg érzésekre, szerető társra.

Ezek így önmagukban mind rendben is lennének. Egyikkel sincs semmi baj.

A baj az, hogy az ember életében ezek kerülnek Isten helyére.

Ekkor már nem Isten szeretete a mindenek felett való cél és ezek az ideiglenes javak pedig a szeretetben való növekedés eszközei, hanem, ezek az ideiglenes javak lesznek céllá. S Isten és a vallás pedig pusztán az ezekben a javakban való növekedés eszközeivé válnak.

Azokat a vallásos gyakorlatokat, amelyekről úgy érzi, hogy segítik a céljaiban - vagyis megerősítik a biztonságérzetét, az önértékelését, szentimentális érzelmeket keltenek benne, stb. - az ember buzgón gyakorolja. Szépen eljár vasárnap misére, elmond bizonyos imákat, virágot visz Máriának, misét kér a nagypapáért.

Minden jól működik és az ember általában nagyon meg van elégedve a saját kereszténységével.

A vallás azonban csak addig kell, amíg az embert ellátja "ez az én kis világom úgy a legjobb ahogy van" érzésével. Abban a pillanatban, amikor a vallás megkérdőjelezné az ember önzését, fel szokott ébredni benne a kritikai szellem: "Azért bigottak már ne legyünk!"

Azok semmiképpen.

Ezért ha a krónikusan beteg gyereke bajára a new age igér megoldást, akkor minden további nélkül felhasználja azt. Hiszen a gyerek egészségénél, de fõleg a saját kényelménél semmi fontosabb dolog nincs a világon.

Ha kicsit kellemetlen megkérni az orvost, hogy a halálán lévő apjához soron kívül engedje be a papot, akkor inkább azt mondja a papnak, hogy hát nem lehet tudni mikor lehet hozzá bejutni, menjen el nyugodtan. S az apja annak ellenére, hogy ott volt a pap, szentségek nélkül hal meg.

Noha egyértelműen azt érzi, hogy szerzetesként nagyobb belső szabadságban élne és közelebb lenne Istenhez, nem megy el annak, mert ő családot és gyereket akar, hiszen az neki is jár mint a többinek.

Ebben a rendszerben - amelyben minden arról szól, hogy legyen meg az én akaratom - aztán természetesen Istennek sem jut más szerep, minthogy mindig teljesítse az ember akaratát.

A biztos módszer

Vannak keresztények, akik kérő imáikban mindig különösen nagyszabásúak.

Azért, hogy meg tudjanak bocsátani a kollégájuknak, aki tegnap megbántotta őket; hogy a faluban legyen tisztességes víztisztító; hogy a gyerekük élete ne csak a karrier körül forogjon; hogy az anyósuk lábfájása enyhüljön; hogy mindkettőjük szempontjait figyelembe véve, keserűség és harag nélkül meg tudják beszélni a férjükkel, ki használhatja holnap a kocsit; hogy a plébánosuk mélyebben átélje a hivatását - ilyenekért soha nem imádkoznak.

Ha imádkoznak, akkor alább nem adják: mindig a békéért, a szeretért, a természetért, az ifjúságért, a szenvedőkért és betegekért, a családok egységéért, minden életért, a hivatások Istennek tetsző teljesítéséért - és mindezt megkoronázandó - hálából teszik.

Ez egy rendkívül hasznos imamód.

Ha az ember valami személyes és konkrét dolgot kér, akkor szembesíti a saját akaratát Isten akaratával. Ezzel azt kockáztatja, hogy Isten akarata nem egyezik meg az övével és ezért a sajátját Isten akaratához kell igazítsa.

A szent általánosságok azonban biztosan és jótékonyan megóvnak ettől a kellemetlenségtől.

A sok szent dolog felemlegetése - így kerül a kérő ima körébe a hála is - biztosítja a szentség légkörének érzetét. S ha még a kérést olyan kifejezésekkel is meg tudja az ember tűzdelni, hogy "a Jóisten áldását kérjük", vagy hogy "a Szűzanya oltalma alá helyezzük", vagy hogy "Isten irgalmába ajánljuk", akkor már a szentséggel annyira átjárva érzi magát, hogy a szentülés terén egyéb teendője nem is lehet.

Ha időről- időre szent ábrázatot öltve, szent hangsúllyal - soha nem ezek nélkül -, lehetőleg minél több hasonló szent társaságában, minél több gyertyával és arannyal körülvéve elvégez egy ilyen rítust, akkor a továbbiakban az életszentség boldog tudatában nyugodtan élhet olyan önző, mindenkin átgázoló és földhözragadt módon, hogy azzal a legvérmesebb pogányok életét is messze alulmúlja.

Compassio Christi

Slachta Margit Sára Társaságának, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója és vezetője. 1920-ban Magyarország első női parlamenti képviselője. A Társaság 1923-tól a szociális munka egyik úttörője. 1937-től ők vezetik be a szociális munkás képzést – negyven év kell ahhoz, hogy ez újra megjelenjen Magyarországon. A nők politikai jogainak védelmére és érvényesítésére pártot alapít. A Szentlélek Úristen tiszteletének terjesztésére mozgalmat szervez – évtizedekkel a karizmatikus megújulás előtt. A háború alatt a Társaság Slachta Margit személyes irányításával mintegy ezer zsidó ember életét menti meg. 1945 és 1948 – a szovjet megszállás időszakának kezdetén – újra parlamenti képviselő. Egy kortárs úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.

1949-ben Amerikába emigrál. Ott hal meg 1974-ben.

Schütz Antal piarista szerzetes. 1916-tól 1946-ig a dogmatika professzora a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán. Pázmány mellett az egyetlen olyan magyar teológus, aki – hozzá hasonló eredetiséggel és szenvedélyességgel – világszínvonalon műveli a teológiát.

1953-ban hal meg Magyarországon.

Ezt a két embert nem csak az köti össze, hogy koruk legragyogóbb entellektüeljei voltak, hanem különös haláluk is.

Slachta Margit nem sokkal azután, hogy kijut Amerikába, elkezd agyérelmeszesedésben leépülni. Schütz Antalt pedig 1941-től ismétlődő agyvérzések érik, 1946-tól már nem tudja ellátni az egyetemen a munkáját, s élete utolsó huszonegy hónapját betegágyban tölti. Mind a ketten teljes leépülésben halnak meg.

Nem tudom, hogy van-e a magyar történelemben hasonló leépülés, mint ahova a kommunista diktatúra szellemileg és erkölcsileg juttatta az országot. Az országot keresztre feszítik. A keresztényeket bebörtönözik, megölik, megkínozzák, megalázzák és megtörik.

Slachta Margitnak és Schütz Antalnak semmi bántódása sem esik.

De mégsem maradnak ki a szenvedésből. Míg az országot tönkreteszik, ez a két ember, a század e két legragyogóbb intellektusa, aki egész életét ennek az országnak a felemelésére szentelte, saját személyében éli végig a totális testi és lelki leépülést.

Sára kövérsége

Sára sok róla készült képen kövér. Ez nem az a szép teltség, amely olyan vonzó tud lenni. Hanem az a fajta csúnya, felpüffedt kövérség, ami mindig a psziché túlterheltségére utal.

A pszichoanalitikusok szerint ez a fajta kövérség akkor szokott kialakulni, ha az ember menekül a nehézségek elől, nem néz velük szembe, nem vállalja fel azokat, így a viselni nem kívánt lelki terhek a testen mint túlsúly jelennek meg.

Nem csak Sára kövér. Ha megnézzük Edith Stein, Kis Szent Teréz vagy Szentháromságról nevezett Erzsébet fotóit, azt látjuk, hogy életük bizonyos szakaszaiban ők is csúnyán meghíztak.

Mindannyiuk élete jól dokumentált, ezért elég pontosan ismerjük kövér korszakaik lelki történéseit. Tényleg, ekkor mindannyiuk életében kimutathatók pszichés nehézségek.

De nem úgy ahogy a pszichoanalitikusok gondolják, hanem éppen fordítva. Ezek a nők nem azért híztak meg, mert elfutottak a szenvedések elől, hanem azért, mert felvállalták a szenvedést.

Ezekben az időszakokban mindegyiküket súlyos bántalmazások érik, megfosztásokat és fájdalmakat élnek át. Mindegyikük megtehette volna, hogy nem engedi magát bántani, hogy az agresszióra agresszióval válaszol, hogy különféle vigasztalásokkal él. Egy csomó olyan bevett eszköz állt a rendelkezésükre, amelyekkel a terheiket csökkenthették volna – ha nem akarnak a végsőkig szeretni.

Ők azonban nem menekültek, hanem szembefordulva hatalmas, a puszta emberi erőt messze meghaladó szenvedéseket vállaltak. Nem elfojtottak, hanem ellenkezőleg, ezeken a felvállalt szenvedéseken keresztül túlléptek a psziché keretein. Szentek lettek.

Ez a túllépés pszichés szinten kétségtelenül megviselte őket. Ez látszik a testükön.

Bár megadná Isten mindannyiunknak azt a lelkierőt, hogy ilyen kövérek legyünk!

Milyen jó, hogy vagy

Akiket nem vártak, akiket nem akartak, akiknek nem örültek, akikkel szemben soha nem érezték és ezért akiknek soha nem mondták, milyen jó, hogy vagy,

azoknak nagyon nehéz felfogniuk Isten hozzánk való alapviszonyát:

Milyen jó hogy vagy!

...hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz... (Mt 23,27)

Az emberek többségének sem elég bátorsága, sem elég tehetsége nincs ahhoz, hogy útonálló legyen. Az azonban, hogy valaki gyáva és tehetségtelen, még nem jelenti azt, hogy jobb mint egy útonálló.

Karl Rahner írta, hogy nagyon könnyen el lehet kárhozni úgy, hogy az ember közben mindenben megfelel a jó polgári élet normáinak.

A mindennapi élet kicsi választásainak többsége ugyanis kívül esik a polgári és a vallási élet tételes szabályozási körén. Azonban az életnek ez – az ember életének nagy részét kitevő – része mégsem szabályozatlan. Ezekben a kicsi döntéseiben az embernek minden alkalommal a szeretet és a szeretetlenség között kell választania.

A tételes szabályokat szeretet nélkül is be lehet tartani. Ezekben a kis választásokban azonban az emberek mindig a bennük lévő szeretet tényleges mértéke szerint döntenek.

Vannak, akik a világért se szegnék meg a törvényeket, se a polgáriakat, se a vallásiakat. Minden adót befizetnek és minden vasárnap ott ülnek a templomban.

Mivel azonban a tételes szabályok nem tiltják, a rájuk bízott tárgyakat, dolgokat nyugodtan rongálják, mocskolják, erőszakot követnek el rajtuk. S amikor az emberi kapcsolatok szabályozásában rést találnak, az emberekkel gyakran ugyanezt teszik. Nem vállalnak felelősséget, csak ha a tételes szabályok ezt külön megkövetelik tőlük, egyébként pedig még akkor sem, ha a felelőtlenségükkel másnak kárt vagy szenvedést okoznak.

Az ajándékba kapott pulóvert felmosórongynak használják. Ha úgy találják, túlságosan él a cseresznyefájuk, akkor fel akarják vágatni tűzifának. Beteg kutyájukat rövid úton elaltatják. Egész életében rájuk dolgozó, megöregedvén munkaképtelenné vált rokonukat  öregek otthonába teszik.

A gonoszságnak ez formája, ha valaki elég elvetemülten csinálja, semmiben sem marad el az útonállástól – sőt –, de akár egy egész életen keresztül is gyakorolható a jó polgári élet keretei között.

Az öreg asszony cseresznyefája

A cseresznyefát még az öreg asszony apja ültette.

Annak az apja, azt mondják, a zsidó bérlő volt. Tény, hogy az anyja lányként szülte. Aztán hamarosan meghalt. Innét küzdötte fel magát a falu első gazdájává. Aztán a kommunisták mindenét elvették. Aztán ő is hamarosan meghalt.

De előbb még teleültette a lánya kertjét fákkal. Azokkal a jó régi fajtákkal.

A cseresznye hatalmas, gyönyörű fa lett. Az apja halála után se nem metszették, se nem permetezték, mégis ellátta a sok gyereket nagyszemű, jóízű cseresznyével. Aztán felnőttek a gyerekek, és aztán az ő gyerekeik is, de a cseresznyefa minden évben rogyásig tele van cseresznyével.

Az öreg asszony nem szereti a cseresznyefát. Mindig nagyon élt az a fa.

Ő – úgy érzi – soha. Már nem is fog. Tavasszal halt meg a férje, s neki sincs már sok hátra.

Az a fa meg még mindig nagyon él.

Ő úgy mondja, nagyon nő.

S ha egy fa nagyon nő, akkor ki kell vágni. Már meg is beszélte a szomszéddal, hogy az kivágja. Jó lesz neki tűzifának a műhelybe.

Nagyon bántotta a fiát ez a dolog. Fájt neki a cseresznyefa, de még jobban az anyja pusztíthatnékja.

Imádkozott, böjtölt, s úgy érezte, el kell menjen az anyjához, s meg kell mondja neki, mit csinál.

 Amikor odaért, a legidősebb bátyja éppen ott volt. Kocsonyát vitt az anyjának. Azt mindig nagyon szerette.

Az öreg asszony hozta szóba a fát, hogy mi legyen vele. Kimentek megnézni.

A legidősebb fiú megállt a fa előtt, teljesen elérzékenyült és azt mondta: Ez volt az első fa a kertben. Éppen negyvenöt éve, hogy nagyapával elültettük...

A fa maradt.

Ha az öreg asszony kinéz a fára, talán újra eszébe jut az a negyvenöt évvel ezelőtti nap. Aztán talán más napok is. Talán még kioldódik a szívéből a keserűség. Talán még meg tudja ragadni annak a kezét, aki mindvégig annyira szerette őt.

A helyes mérce

Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti Mennyei Atyátok tökéletes. (Mt 5,48)

Ez a helyes mérce, amivel az embernek mérnie kell – magát.

Jézus az ellenségszeretetről szóló nagy beszédét zárja ezzel a tökéletességre való felszólítással.

Amikor az ember összehasonlítja magát olyanokkal, akiket Jézus az előző passzusban egyszerűen csak gonoszoknak nevez, akkor a legfontosabb keresztény értékek alapján összeméri magát velük és megállapítja, hogy magasan fölöttük áll. S ez igaz.

Ez az emberi mérce. Ez nem számít.

Egyedül az számít, hogy az a mérce, amellyel majd őt is mérni fogják – legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti Mennyei Atyátok tökéletes – mit mutat.

Ez azt mutatja, hogy a legfontosabb keresztény értékek alapján milyen végtelenül messze van Istentől.

Keresztes Szent János A lélek sötét éjszakájában hosszan elemzi, hogyan bukkannak fel apró tökéletlenségek formájában a kezdőknél az összes főbűnök. S amikor ezektől az érzékek éjszakájában megtisztult, akkor még mindig maradnak olyan hibái, vonzalmai és szokásai, amelyek megakadályozzák az Istennel való egyesülést. Keresztes János azt mondja, hogy ezeknek a felszámolása úgy viszonyul az előzőekhez, mint egy ág letörése a gyökér kiszedéséhez.

S ha az embernek megadatik, hogy lássa, hogy milyen végtelenül távol van Isten tisztaságától, jóságától, szeretetétől... tökéletességétől, akkor már nem lesz olyan jelentős számára az az öt centi amivel ezekben megelőzi a gonoszokat.

Ez az egyik első lépés a megbocsátás útján.

A vörös farok

A vörös farok gyakran használt stilisztikai fogás volt a diktatúra éveiben. Az író vagy a filmrendező előadott egy történetet, amelyben elmondta a valóságot, majd egy olyan befejezést biggyesztett a mű végére, ami ellene mondott minden realitásnak, viszont megfelelt a hatalom hazug elvárásainak.

Volt ennek egy fejlettebb változata is, amellyel még sokkal több dolgot lehetett elmondani. Ennek nem csak a végén szerepelt a vörös farok, hanem az bekerült a főszövegbe is: a szerző miközben elmondta az igazságot, rendre elhelyezett a szövegében olyan hazugságokat is, amelyek a hatalom szája íze szerint valók voltak. Így a komolyan gondolt és a megtévesztés kedvéért belerakott részek egy folyamatos, látszólag egységes szöveget alkottak.

A cenzorok nagyon nehezen tudták ezt megfogni, mivel a hazugság, a hatalom által megkívánt szlogenek és az igazság nem egymással szembeállítva szerepelt bennük, hanem egy szintre helyezve. Ezért a kimondott igazságokat mindig lehetett úgy értelmezni, mint a megkívánt hazugságok alesetét.

A gyakorlott olvasót azonban ez nem zavarta meg. Mivel jól ismerte a hatalom elvárásait, az ennek megfelelni szándékozó részektől egyszerűen eltekintett és így teljes mértékben tudta követni a szerző tényleges mondanivalóját: a rendszer dicsérete közepette a rendszer gyűlöletét.

Jung ehhez nagyon hasonló technikát alkalmaz.

Miközben egész munkásságát Isten és a kereszténység elleni gyűlölet határozza meg, írásai tele vannak pötyögtetve keresztény szlogenekkel. S pontosan olyan módon, ahogyan ez nálunk szokás volt, az egymásnak ellentmondó állításokat nem szembeállítja egymással, hanem egy szintre helyezi azokat.

Ezért ha valaki Jung szövegeit folyamatos, egységes szövegként olvassa, ugyanaz történik vele, mint az egykori cenzorokkal. Látván a keresztény szlogeneket, megnyugszik, hogy itt egy keresztény szellemiségű szöveget olvas. S ha gyanús is neki valami, mivel az igazság és a hazugság nem szembeállítva, hanem egymás mellé helyezve van, azt gondolhatja, hogy itt egymással jól megférő dolgok vannak.

Csakhogy az egykori cenzorral ellentétben, aki nem nevezhette a hazugságot hazugságnak, és ezért nem állíthatta azt szembe az igazsággal, a keresztény ember megteheti azt.

S ha ezt megteszi, akkor rögtön látja, hogy ha valaki Istenről és az emberről bizonyos dolgokat állít, akkor ezzel párhuzamosan nem állíthatja ennek az ellenkezőjét is.

Ekkor – különösen, ha egy diktatúrában nőtt fel – meg tudja tenni, hogy úgy olvassa a szöveget, hogy eltekint a keresztény szlogenektől; s ekkor ugyanolyan koherens szöveget talál, s ugyanúgy előbukkan a tényleges mondanivaló mint anno.

Ez esetben a kereszténység dicsérete közepette a kereszténység gyűlölete.

Ecce ego mitte me

Izajás válasza az Úrnak. Ime itt vagyok, küldj engem! (Iz 6,8) Ez volt Sára örökfogadalmi jelmondata 1940-ben.

1943 őszén felajánlja magát, „mint Társaság áldozatát: azon esetre, ha Egyház üldözés, a Társaság és Testvérek üldöztetése következne be...”

1944 december 27-én a nyilasok Sárát zsidók bújtatásáért a Dunába lövik.

A társaság minden tagja és az általuk menekített közel ezer zsidó épségben átvészeli a háború még ezután elkövetkező legrettenetesebb hónapjait.

1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor a Szociális Testvérek Társasága a legtöbb szerzetesrenddel ellentétben nem szétszóródott, hanem a 160 nővér illegalitásba vonult. A Társaság az illegalitás negyven éve alatt – noha a tagjának lenni végig államellenes bűncselekménynek számított – 74 új fogadalmas testvérrel gyarapodott.

Sára mindehhez azzal a titokzatos hatalommal élt, amelyet Isten a keresztségben minden megkereszteltnek megad.

A halottakért felajánlott szentmiségben a következőket mondja a pap: „Add, hogy aki a keresztségben titokzatos módon részesült Fiad halálában, részesüljön feltámadásában is.”

Azt jelenti ez, hogy aki Krisztusért és Vele együtt hajlandó belépni a szenvedésbe, annak Isten Krisztus megváltói hatalmából is részt ad.

Ecce ego mitte me!

Akarat és értelem

Szeghy Ernő úgy magyarázza ezt Teresa műveinek fordításában, hogy az első amit a novíciusnak meg kell tanulnia – és ezt aztán egész életében gyakorolnia is kell –, hogy állandóan Istenre gondoljon.

Ez a dolog teljes félreértése. Isten jelenlétében lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy az értelmemet irányítom Istenre, hanem azt, hogy az akaratommal irányulok Rá.

Az akarat és értelem két különböző képessége a léleknek, egyáltalán nem szükséges, hogy párhuzamosan működjenek. Abban a mértékben ahogy az ember akarata Istenre irányul, az Ő jelenlétében van. Eközben az értelme szabad, azt bármivel tudja foglalkoztani.

Így teljes mértékben lehetséges, hogy az ember Isten jelenlétében legyen és közben szellemi munkát végezzen.

Ilyenkor nagyon hasonló dolog történik, mint amikor az ember Isten jelenlétében dolgozik: akarata a szerelmére irányul, értelmével a munkáját végzi.

Hogyan lehet Rajta kívül másra is figyelni

A szemlélődő rendek a legfiatalabb novíciustól kezdve a legidősebb szerzetesig minden tagjuknak alapgyakorlatként előírják, hogy állandóan Isten jelenlétében legyenek.

Thomas Merton hosszan panaszkodik, hogy nem tud egyszerre Isten jelenlétében lenni és szellemi munkát végezni.

Azt hiszem, Merton soha nem volt nagyon szerelmes.

Amikor az ember nagyon szerelmes, és egy találkozás után hazamenve nekiáll a dolgaival foglalkozni, olyankor nem a szerelmére gondol folyamatosan, hanem a dolgait csinálja. Mégis, eközben a szerelem teljesen betölti. Az ember nem oszcillál a szerelem és a munka között, hanem miközben dolgozik, teljesen betölti a szerelem.

Ilyenkor nagyon hasonló dolog történik, mint amikor az ember Isten jelenlétében dolgozik: akarata a szerelmére irányul, értelmével a munkáját végzi.

Keresztes Szent János és Jung

Az Internet kármelita csomópontjainak feltérképezését Keresztes Szent Jánossal kezdtem. Mindjárt az első néhány site között, amelyet a Google kiadott, egy pornográf homoszexuális lap is volt, kulcsszóként a Szellemi páros énekkel. Ettől kezdve mindig előre megnéztem, mi az az oldal, amelyet megnyitok, de ennek ellenére ezután is beleszaladtam még jó néhány ilyen lapba.

Ezek a lapok megrázóan hitellenesek vagy istenkáromlóak, de ezt legalább nyíltan vallják. Van azonban egy csomó olyan lap – közöttük kármelita rendházak lapjai is! –, amelyek nem kevésbé hitellenes dolgokat tartalmaznak, miközben úgy mutatják magukat, mintha a katolikus álláspontot képviselnék.

Kármelita rendházak lapjain is feltűnnek például olyan ajánlott irodalmak, amelyek a jungi „pszichológia” keretein belül értelmezik Keresztes Szent Jánost.

Jungról a legkevesebb, amit el lehet mondani, hogy egész életében súlyos démoni befolyás alatt állt. Ezt egyébként ő maga is hosszan részletezi életrajzában. „Pszichológiai” elmélete, amelynek keretén belül ma oly divatos Keresztes Jánost értelmezni, nyílt istenkáromlás. Nem csak mellékesen az, nem csak a keresztény elemzők mutatják ki róla: ez az istenkáromlás Jung kimondott célja. Életrajzában egy olyan fiatalkori „látomását” mondja el mint önértelmezése alapját, amely obszcén módon káromolja Istent. Egyik kései fő művét pedig, amelyben egész „pszichológiáját” összefoglalja, kizárólag annak szentelte, hogy kiöntse magából mindazt a gyűlöletet, amely őt évtizedeken át fűtötte Isten ellen.

Noha én személyesen – családom szegényparaszti ágán keresztül –, és szociológusként is – éveken át szegény-kultúrákat kutatva – jól ismerek olyan világokat, ahol nem sokat bajlódnak a középosztálybeli elfojtásokkal, hanem úgy adják ki az indulatokat, ahogy azok jönnek, valamint évtizedek óta pszichoanalízissel foglalkozva is láttam egyet s mást, mégis meg kell mondjam: Jung Isten elleni gyűlöletéhez foghatóval nem találkoztam.

Hogy Jungot manapság mint a lélek zseniális ismerőjét és jótevőjét szokás ünnepelni, az semmit nem jelent. Ahogyan sokan a század tömeggyilkos diktátorait sem külső parancsra ünnepelték, hanem mert ezek a diktatúrák nagyszerűen kiszolgálták különféle lelki, anyagi vagy hatalmi igényeiket, ugyanúgy sokan vannak ma is, akiknek lelki, anyagi vagy hatalmi igényeit az szolgálja ki, ha az istenkáromlást pszichológiának nevezik.

Lehet, hogy valakinek a világ másik végén, Kelet-Európáról mit sem tudva, be lehetett magyarázni, hogy a kelet-európai diktatúrák emberbarát rendszerek. Én azonban egy ilyen diktatúrában felnőve láttam, hogy ahhoz, hogy valaki ne lássa a valóságot, komolyan el kellett sötétítenie az értelmét, s ez csak akkor volt lehetséges, ha előtte az akaratát is elsötétítette. Ugyanígy, ha valaki egy sort sem olvasott Jungtól, annak be lehet adni, hogy az egyik legnagyobb keresztény misztikus a jungi „fejlődéselmélet” egyik aleseteként értelmezhető. De ha valaki legalább Jung említett két könyvét olvasta (aki nem, az hogy írhat Jungról?), az csak akkor nem látja a báránybőr alatt a farkast, ha ez a vakság valami olyan lelki, anyagi vagy hatalmi igényét szolgálja ki, amely elsötétíti az akaratát. Ehhez aztán persze az értelme is hozzásötétül.

Én a Júdásokért is meghaltam

„Én a Júdásokért is meghaltam...” mondta egyszer Jézus Sárának.

A boldoggáavatási miséről hazamenet felszállt három fiú a metróra. Turisták lehettek. Egyikükön egy közismert sátánista együttes trikója volt, az elején keresztet mocskoló kép, a hátulján rombolást dicsőítő felirat. Idegenségüket kihasználva szerettek volna belekötni valakibe, de nem mertek. Félszeg idétlenséggel vigyorogtak egymásra.

Miközben imádkoztam értük, hirtelen teljesen egyértelművé vált a számomra, hogy Jézus valóban meghalt a Júdásokért is. Amikor meghalt, ez a három fiú is a szeme előtt volt, értük is tette azt. Most pedig a lealjasodottságuk ellenére nem vonja meg tőlük a szeretetét.

Ugyanilyen élesen világos volt közben az is, hogy ugyanakkor semmiféle kompromisszumot nem köt a rosszal.

És az is, hogy ez a szeretet, amely nem köt semmiféle kompromisszumot a rosszal, az abszolút hatalom.

A másik történet

Már régóta tudom, hogy az életünknek két története van. Az egyik, ami az élet látható terében történik. Ezt szokás az életnek tartani. De van egy másik történet is. Az életünk igazi története – Isten szerint.Van néhány olyan pillanat az életünkben, amikor ez a másik, ez az igazi történet hirtelen áttör a szemmel látható történésen, és érzékelhetővé válik.

Ott álltunk a tér szélén a magas vaskordon mögött, pont a téren ülőkre láttunk. Sára boldoggáavatási miséje zajlott. Előttem egy pap állt. Neki sem jutott már jegy belülre. Azért eljött. Odafurakodtam a kordonhoz, hogy jobban lássak, az ott álló asszonyok széthúzódtak és beengedtek maguk közé. Ment szépen a ceremónia.

S egyszer csak elkezdett érezhetővé válni a másik történet. A láthatót közvetítette a tv. A nem láthatót, azokat a kéréseket, amelyeket Isten majd tizenöt év múlva fog teljesíteni, azokat az önátadásokat, amelyeket Isten most elfogadott, mindazoknak az életét, akiket Sára ebben az órában a pártfogásába vett, azokat a találkozásokat, amelyek itt köttettek... majd csak ott fogjuk látni, ahol mindent úgy ismerünk meg, ahogy minket ismernek.
Ebben a szeptemberi napsütésben mégis egyszer csak ez a másik történet annyira intenzívvé vált, szinte fizikailag érzékelni lehetett, hogy mi, akik ott ülünk és itt állunk, nemcsak a tv közvetítésnek, hanem ennek is a szereplői vagyunk – sőt elsősorban ennek vagyunk a szereplői.