a megalázkodás ajándéka

"Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze - Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: "Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta." Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni." (Oswald Chambers)

A szentek sokat beszélnek az alázatról, alázatosságról és arról is - igen -, hogy Isten megaláz minket és hogy ez milyen jó. 

Erre hivatkozva némelyek feljogosítva érzik magukat, hogy ők is megalázzanak másokat, akik pedig ezt (vagy ha mások alázzák meg őket) helyesnek, jónak, Isten közvetlen ajándékának kell tekintsék.

Csakhogy. Amikor Isten aláz meg úgymond minket, akkor egészen más történik, mint amikor az emberek.

A szentek által leírt  események mindig egy nagyon mély és bensőséges kapcsolaton belül történnek. Itt Isten mindig emeli az embert. Megszabadítja valamitől, ami korlátozza az ember szabadságát és korlátozza Isten és ember között a szeretetkapcsolatot. 

Ezt a korlátozó tényezőt a teológia gőgnek nevezi. A  pszichológia terminusában Isten megfoszt a nárcisztikus sérüléseink kompenzációjától. Mivel ezzel azonosítottuk magunkat, ha megfosztódunk ettől, az kétségtelenül nagyon fáj. A sérülékenységemet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat, az Istennel szembeni bizalmatlanságomat azzal kompenzálom, hogy én már milyen nagyon lelki ember vagyok. És akkor Isten megmutatja nekem azt, hogy már hetek (évek) óta mond nekem valamit, és én nem értem meg. És akkor látom magamban azt a rosszat, ami elől menekülök.

De Isten nem csak elveszi a kompenzációt, hanem közben egyszerre gyógyítja is a sérülést, hogy ne legyen szükségünk erre a kompenzációra. Miközben az ember érzi a fájdalmat, tapasztalja a megtartottságot és megerősödést is. Ez adja azt a bizalmat, amit Chambers fentebb a szív szelídségének nevez.

Amikor egy ember megaláz egy másikat, akkor le akarja őt alacsonyítani. Nem adja meg neki azt a tiszteletet, ami minden embernek - mint Isten képmásának - elidegeníthetetlen joga. Nem adja meg azt az elismerést, ami a személyes teljesítményei alapján járna neki, sőt lényegesen leértékeli a másikat. Örömet okoz számára a másik fájdalma és tehetetlensége, kiszolgáltatottsága és igyekszik ezeket, amennyiben csak rajta áll, maximalizálni.

Isten ezt, mint azt számtalanszor kijelenti a Bibliában, botránynak, az Ő személye elleni közvetlen támadásnak tekinti és semmi kétséget nem hagy afelől, hogy "jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik” . (Mt 18,6-7)

a problémakerülő panaszkodás

Egyesek azért panaszkodnak, hogy megoldják a problémáikat. Mások azért, mert nem akarnak ezekkel szembenézni. 

problémamegoldó panaszkodás: Konkrét, itt és most problémákról van szó.

problémakerülő panaszkodás: Újra és újra - akár éveken át is - mindig ugyanarról a problémáról van szó.

problémamegoldó panaszkodás: Inkább rövid beszélgetések, az adott problémát megbeszéljük, majd témát váltunk.
problémakerülő panaszkodás: Hosszú beszélgetések, a panaszkodó újra és újra elmondja ugyanazt.

problémamegoldó panaszkodás: Keressük, hogy az adott helyzetben ki miért volt felelős.

problémakerülő panaszkodás: Nincs felelősségkeresés. A panaszkodó személy semmiképpen, de sokszor senki sem felelős semmiért.

problémamegoldó panaszkodás: Próbáljuk az érintett személyek viselkedésének hátterét, a motivációikat, sérüléseiket, értékeiket, céljaikat, törekvéseiket megérteni.

problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó csak a sérelmeit mantrázza, nem vihető beljebb.

problémamegoldó panaszkodás: Dialógus.A panaszkodót érdeklik a másik meglátásai, szempontjai, elgondolkodik azokon, beépíti azokat a helyzet megértésébe.

problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó monologizál. Ha egyáltalán hajlandó meghallgatni, akkor is átsiklik a másik észrevételei fölött vagy bagatellizálja azokat.

 

problémamegoldó panaszkodás: A panaszkodó tartósan megnyugszik.

problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó soha nem nyugszik meg.

 

A problémakerülő panaszkodónak nem tudunk segíteni. Ezek az emberek  nem akarják megoldani azokat a problémákat, amikről panaszkodnak. A beszédet ilyenkor  nem kommunikációra használják, hanem arra, hogy externalizálják a belső feszültségüket. Ők nem káromkodnak, ordítanak vagy  verik az asztalt, hanem panaszkodnak. Kiköpik valakire a feszültségüket. Nyilván ezt szociálisan elfogadhatóbbnak tartják. Ez az ő dolguk. Az enyém ez esetben csak annyi, hogy ne én legyek a köpőcsésze.

 

Az enyhe drogok mellékhatásai

Az utóbbi időben - ezirányú tudásomat németül felfrissítendő -  pszichiátriai tankönyveket olvasok. Ez alkalomból kiderült a számomra, mindezidáig elkerülte a figyelmemet, hogy az úgynevezett enyhe drogoknak is milyen  súlyos mellékhatásai lehetnek. Úgyhogy, közzétennék itt erről egy rövid listát, hátha más figyelmét is elkerülte ez a tény. 

kanabisz (hasis, marihuana)

- hallucinációk

- téveszmék

- hajlam esetén kiválthat skizofréniát

- ún. horrorutazás súlyos szorongással

- ún. echo-jelenségek
- flash back (még hetekkel a használat után is váratlanul visszatérő tünetek)
- tartós használat esetén: apátia, érdektelenség, visszahúzódás, elhanyagoltság

élénkítőszerek (amfetamin, speed)
- kiválthat erős szorongást és pszichotikus tüneteket (paranoid hallucinációk, üldöztetési téveszme, bőrérzékelési halucinációk)
- alvási zavarok
- vérkeringés összeomlása, akár halálos kimenettel is





altatók (barbiturátok)
- reszketés
- lesoványodás
- beszédzavarok
- lelassulás
- személyiségváltozások
- emlékezetzavarok
- eufória
- depresszió
- elvonási tünetként: nyugtalanság, delirium, hallucináció, görcsök

Szeret vagy használ?

János foggal-körömmel ragaszkodik Mártához. Zokogva könyörög neki, hogy soha ne hagyja el. Megesküdteti, hogy mindig együtt lesznek. Mert ő nagyon szereti és tönkremegy Márta nélkül.

Nagyon szereti vagy nagyon fontos neki, hogy használhassa?

Ha nagyon szereti, akkor nagyon fontos neki Márta jóléte és ezért sok mindent megtesz - akkor is, ha adott esetben ez nehezére esik, meg kell erőltetnie magát. És ezt abszolút magától értetődőnek tartja, nem vár ezért hálát. Észreveszi, ha Márta fáradt, kimerült, beteg, ilyenkor leveszi róla a terheket és gondoskodik róla.  Fontos számára Márta fejlődése, kiteljesedése, figyel erre és támogatja ebben. Érdeklődik iránta, örül a sikereinek, az örömeinek. Mellette áll, támogatja kudarc esetén vagy ha mások bántják. Minden ügyükben tekintettel van Márta szempontjaira is. Komolyan veszi a véleményét, a nézeteit, mindig tisztelettel van iránta.

Ha használni akarja, akkor az a nagyon fontos, hogy a saját kényelme és élvezetei érdekében mindent megkapjon Mártától.   Mindig az ő rendelkezésére kell állnia és  ki kell őt szolgálnia, ha Márta fáradt, kimerült vagy beteg, akkor is - ezeket egyszerűen nem veszi észre vagy nyavalygásnak, hisztinek minősíti. Ha esetleg nem kapja meg, amit akar, akkor duzzog, jeleneteket rendez, vádaskodik.

Márta fejlődése, kiteljesedése valahogy soha nem téma, és ha esetleg mégis előkerül, többnyire nincs rá se pénz, se idő. Mindig János van a központban,  akit nem különösebben érdekelnek Márta sikerei, örömei. Viszont, ha Mártát kudarc éri vagy mások bántják, többnyire ő is ellene fordul.

Minden János szempontjai szerint rendeződik, ha neki szórakozhatnékja van, nem számít, hogy Mártának még dolgoznia kellene vagy fáradt, magától értetődik, hogy ő is lelkesen részt kell vegyen benne.  Ha Jánosnak nincs kedve kimozdulni, akkor Márta is üljön szépen otthon.

Magától értetődik, hogy mindenben János véleménye, nézetei a helyesek, olyannyira, hogy János akár Márta legalapvetőbb értékein is keresztülgyalogol, ha azok éppen nem  az ő kényelmét szolgálják. Ez esetben  mindig Márta a hülye, az elmebeteg, a bigott, a nem normális, és ismét a hisztis és túlérzékeny. Amikor Jánosnak valami nem tetszik, olyankor a legcsekélyebb respektus sem jár Mártának.

Ez esetben az, hogy János nagyon ragaszkodik  Mártához, nem azt jelenti, hogy szereti, hanem éppen ellenkezőleg, hogy a szeretetlenségéhez ragaszkodik.

Ahhoz, hogy János ilyen érzéketlen legyen Márta iránt, valamikor a szeretet helyett a szeretetpótlékokat kellett választania. Igazából kevés jelentősége van annak, hogy ez egy tudatos döntés volt vagy önmaga előtt is elmaszkolva kis lépésekben jutott el ide. A lényeg, hogy nem akar kapcsolódni, nem akarja magát kiszolgáltatni, nem akarja a szeretet bonyolult és törékeny örömeit.

Ő a vashídon megy. Intimitás helyett szex, együttműködés helyett uralni a másikat, bizalom helyett biztosítékok: pénz, hatalom, presztizs. Nyitottság helyett kényelem, öröm helyett önvigasztalás.(Természetesen neki  is lehetnek érzékeny pillanatai, meleg érzései, de a választásaiban ezek alig játszanak szerepet.) S ez egy olyan alapvető döntés, amit felnőtt emberek csak a legritkább esetben szoktak megmásítani.1

János döntésének nem csak egy siralmasan alacsony moralitás az eredménye, hanem egy súlyosan patológiás pszichés működés is, amelyet regressziók és elharító-mechanizmusok uralnak. Mártával való kapcsolata ezt állandósítja. Márta  azáltal, hogy kiszolgálja János destruktív igényeit, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy János mind morálisan, mind pszichológiai szinten egyre lejjebb süllyedjen. Jánosnak ez azonban tökéletesen megfelel, ő ebben a kapcsolatban pontosan azt kapja, amit akart.

Sokszor Mártának is. Ha ő is feladta a szeretetet, akkor a számára is megvan az az előny, hogy nem kell kapcsolódnia és a szolgálataiért, ő is megkapja, amit akar: pénzt és presztizst.  Ha azonban nem adta fel a szeretetet, akkor szenved, szorong, depressziós, pánikrohamai vannak. Többnyire azonban nem lép ki, mert mélyen úgy hiszi, hogy neki ennél több nem jár és nem juthat. Ez nem igaz. Jár is és jut is.  
........................................................................................... 
1. Természetesen nem úgy van, hogy valaki vagy szeret vagy nem, hanem a teljes szeretet és a teljes szeretetlenség között rengeteg átmenet van. Nagyon kevés olyan ember van, aki az egyik vagy a másik végponton van, többnyire valahol köztes helyen szoktunk lenni. Ahhoz azonban, hogy valaki úgy viselkedjen, mint János, erőteljesen a szeretetlenség irányába kell eltoldva lenni (noha itt sem záródik be mindenki minden ponton egyformán). Ezt a pozícióját egy felnőtt ember nagyon ritkán szokta megváltoztatni. Mindazonáltal - az ember szabad akarata miatt - ez egy olyan dolog, amit nem lehet százszázalékosan kiszámítani. Amikor a terápiában megpróbáljuk megbecsülni, hogy valaki hol van ezen a skálán, mindig nagyon sok oldalról megnézzük ezt és nagyon sokszor megpróbáljuk, hogy nem akar-e a másik mégis a szeretet irányába mozdulni.

Ki fújja a passzátszelet? Néhány népszerű tévedés Isten akaratát illetően.

Az előző poszthoz írta valaki ezt a hozzászólást: "Isten nagyon diszkrét, ezért nem fog benyomulni a rejtegetett zugaimba, amit nem tárok Eléje. Továbbá ahol az elfojtott, megkeményedett szeretet-sebeim vannak, ÉN nem tudom befogadni a szeretetét. Hívnom kell Őt. (Másképp csak kilúgozott bábuk lennénk.)"

Istent életünkbe hívni kétségtelenül mindig hasznos. Ha a problémáinkat felajánljuk Neki, nemcsak konkrét segítségét tapasztaljuk meg rendszeresen, hanem ha  elfogadjuk a megoldásait, ezzel életünk jelentős részét tényleg az Ő kezébe tettük le. 

Ez persze csak akkor működik, ha az ember becsületes, és néhány alapvető szabályt betart. Tehát ha felajánlottam, hogy legyen az Ő akarata szerint, hogy meggyógyulok vagy sem, lesz gyerekem vagy sem, akkor nem méltatlankodom vég nélkül, ha nem gyógyultam meg, és a kivánkozásom ellenére lett vagy nem lett gyerekem. 

Mindenképpen betartandó szabály, hogy az én konkrét esetemben sem akarhat mást, mint amit már általánosságban kinyilatkoztatott. Bármennyire jó megoldásnak tűnik is nekem  kellemetlen férjemet a szimpatikus barátjára lecserélni, amihez egy-két szerintem ezt megtámogató passzust találok is a Bibliában, ez az ötlet biztosan nem Istentől származik.

Ezenkívül mindig elvárja, hogy használjuk a józan eszünket, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk a problémáink megoldása érdekében. Ennek megfelelően, a „ha a baloldali villamos jön először, akkor az A verzió Isten akarata, ha a jobboldali, akkor a B verzió” tipusú eljárások nem tartoznak az elfogadhatóak  közé.

Az is kétségtelen, hogy Isten tiszteli az akaratunkat, ez azonban nem jelenti azt, hogy lelkünk bizonyos részei hozzáférhetetlenek a számára.  Tökéletesen hozzáfér a lelkemhez,  a rejtegetett zugaimhoz és az elfojtott, megkeményedett szeretet-sebeimhez is.  Nem én nyitom ki magamat az Ő számára, hanem Ő nyitja ki magát nekem és engem a magam számára.  Én csak elfogadom vagy elutasítom ezt.

Az akaratom tisztelete  azt sem jelenti, hogy minden egyes engem érintő cselekedetéhez megkéri  az én előzetes engedélyemet. Az esetek döntő többségében  nem vagyok abban az állapotban, hogy ténylegesen átláthatnám a helyzetemet. Nem kérdezi meg, hogy akarom-e ezt a súlyos betegséget, akarok-e egy fogyatékos gyereket, akarom-e ezt vagy azt a csapást. 

Ha megkérdezné, mindent akarnék, csak azt nem. Isten bevállalósabb, mint én, úgyhogy megengedi. És aztán ott van velem és minden rossz közepette megtart engem. És ha rábízom magam, akkor  visszatekintve az tapasztalom, hogy a lelkem rejtett zugaim kitisztultak és a megkeményedett szeretet-sebeim meggyógyultak.

nekem ennél több nem jár

Az ember felnőttként annyira értékeli magát, amennyi szeretetet, elfogadást gyerekkorában kapott. 

Ha csak keveset, akkor felnőttként - akkor is  ha rendkívüli teljesítményei vannak, szeretetreméltó és kivételesen szép -  meg lesz róla győződve, hogy  értéktelen, szerethetetlen és csúnya. Azt hiszem, talán ez utóbbi mutatja legjobban, hogy a valóságtól teljesen elszakadva, milyen extrém negatív képük lesz az ilyen embereknek magukról: feltűnően szép nők komolyan meg vannak arról győződve, hogy csúnyák. 

Azokban a családokban ahol kevés a szeretet és az elfogadás, ott többnyire sok szokott lenni a bántalmazás. S ha ez egy középosztálybeli család, akkor még azt is kell gondolnia az itt felnövő gyereknek, hogy ez a szeretetlen, bántalmazó család szerető és védelmező -   a szeretetlen és veszélyes külvilággal szemben nincs más menedék. Ilyen családban felnőve a szeretet fogalmába - a családban szokásos bántalmazás mértékének megfelelően - akár extrém szeretetlenségek is beleférnek.  

És akkor az ember belemegy egy olyan partnerkapcsolatba, amelyben a másik - gyakran messze -   a saját kvalitásai alatt van és  ráadásul még szeretetlen is vele. És ezt abszolut nem látja.

Egy harminc év körüli fiatalember azzal keresett meg, hogy neki túl magasak az igényei és ezért nem tud párt találni magának, ő biztos nem tud kötődni. Amikor végignéztük a párkapcsolatait, kiderült, hogy olyan nőket választ, akik kulturálisan és intellektuálisan mélyen alatta vannak és akik ráadásul kimondottan szeretetlenek vele. Úgy érezte, hogy neki ennél több nem jár, ő ennél többet nem kaphat. A lelke egészséges része nem bírta ezeket a méltatlan kapcsolatokat és mindig kilépett belőlük.

Mások bent maradnak és úgy gondolják, minden rendben van. Náluk a testük jelez.  Különféle pszichoszomatikus tüneteik vannak, erősen  meghíznak, állandó és semmire el nem múló nőgyógyászati gyulladásaik vannak. Vagy a lelkük, némi kerülőúton. Engem gyakran szorongással, pánikrohammal, depresszióval keresnek meg, s amikor kicsit körbejárjuk, kiderül, hogy ezek mind annak a jelzései, hogy egy "nekem több nem jár" kapcsolatban vannak.

A megoldás minden esetben ugyanaz: sokkal-sokkal magasabbra kell tenni a mércét.

Mert ennél sokkal több jár. És ha az ember végigmegy azon a hosszú úton, hogy vissza tudja utasítani azt amilyen szeretetlenül elutasították és képes lesz szeretni magát; és nem fogadja el azt a szeretetlen és igaztalan ítéletet, amit kimondtak róla, és képes lesz értékelni magát; és a szeretetet szeretetnek, a szeretetlenséget szeretetlenségnek tudja látni - akkor jut is.  

A két farkas

Nemrég kaptam, köszönöm, én is továbbadom:

Egy este az öreg cherokee indián arról a két farkasról mesélt az unokájának, amelyek minden emberben harcolnak egymással.

    Ezt mondta:

    "Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

    Egyik farkas a rossz:

    Az irigység, a féltékenység, a gondok, a fájdalom, a mohóság, az arrogancia, a kapzsiság, az erőszak, az előítéletek, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a pesszimizmus, a kisebbrendűségi érzés, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűségi érzés, az álszentség, a gonoszság és a nagyképűség.

    A másik farkas a jó:

    Az öröm, a boldogság, a béke, a szeretet, a remény, az optimizmus, a vidámság, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, a rokonszenv, a nagylelkűség, az igazság, az egyenesség, az együttérzés és a hit."

    Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte a nagyapját:

    "És melyik farkas győz?"

    Az öreg indián mosolyogva válaszolt:

    "Az, amelyiket eteted."

Az etetés nem néhány rendkívüli nagy gesztus, hanem egy teljesen hétköznapi dolog, amit az ember nap mint nap  csinál. Úgy formáljuk magunkat jóvá vagy rosszá, ahogy a nap mint nap a több tucat döntési helyzetben a jót vagy a rosszat választjuk. S ezeken keresztül egy teljesen átlagosnak látszó életben rosszabbá lehet válni, mint egy útonálló. És szentté is lehet válni.

módszerek, megközelítések: sématerápia - Erikson személyiségfejlődés modellje - elhárítómechanizmusok

A segítő beszélgetések legfontosabb pszichológiai elméleti alapja Erikson személyiségfejlődési modellje. Amit a gyakorlatban csinálok, az leginkább a sématerápiához hasonlít, de pszichoanalitikus alapképzésemnek megfelelően imagináció helyett nagyobb hangsúlyt helyezek a jelenkori problémák élettörténeti - különösen koragyerekkori -  összefüggései,  és az elhárítómechanizmusok feltárására. 

Itt összegyűjtöttem néhány linket, amelyek segítenek a tájékozódásban.

az Eriksoni pszichoszociális fejlődéselmélet - Wikipedia

Erikson fejlődésmodellje - rövid öszefoglaló

elhárítómechanizmusok  

dr. Unoka Zsolt: Sématerápia elmélete,terápiás technikák

Jeffrey E Young oldala 

Schema Therapy 

A Client’s Guide to Schema Therapy 

Schematherapie

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete

Ebben a posztban egész kis változtatásokkal és nagy köszönettel Gyógypeda anyagtár cikkét közlöm.

forrás: gyp.xhost.ro/data/licensz/05.doc

Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete

Erik H. Erikson (1902-1994) összetett fejlődésmodellje a személyiség alakulására ható szociális jelenségeket/tényezőket hangsúlyozta és megalkotta a lelki egészség kialakulásának elméletét. Elméletének kulcsfogalmai: énidentitás, kompetencia, pszichoszociális krízis.

Ő maga azt állította, hogy: „Elméletem leghangsúlyosabb eleme az emberi lehetőségek kibontakozásának tétele, valamint a fejlődés játéktere, vagyis az adottságok kifejlődéséhez szükséges kölcsönhatások hatósugarának növekedése.” (Roth, 2003)

A Gyermekkor és társadalom (1950) című művében leírja az emberi életen át tartó fejlődés* (születéstől halálig tartó fejlődési folyamat) nyolc korszakát, azokat az egymást követő fejlődési szakaszokat/életciklusokat, amelyeken egy személynek érése során keresztül kell mennie. Mindegyik életciklusnak sajátos feladatai, törvényszerűségei, nehézségei és a belső egyensúlyát lehetővé tevő ellensúlyai vannak. Ezek az alapkonfliktusok megoldandó-megoldható krízist tartalmaznak.

Az emberi életciklus című munkájában Erikson a következőképpen magyarázza az életciklus fogalmát: „A ciklus” fogalma az egyéni életnek arra a kettős tendenciájára utal, hogy miközben önmagát, mint a tapasztalás koherens mintáját szüntelenül „lekerekíteni” igyekszik, egyszersmind kapcsolóelemet is alkot a nemzedékek láncolatában, amelyből és amelynek erőt és gyengeséget kölcsönöz. ” (Bernáth, Solymosi, 1997)

A pszichoszociális krízis a fejlődés folyamatából eredő, az adott életkorra jellemző sajátos konfliktushelyzet, olyan fordulópont vagy sorsdöntő esemény, amelynek kimenetele befolyásolja a következő életszakaszokat, ugyanis a megoldás függvényében jelentkezik vagy sem a kompetenciaérzés a személyben, és megtörténik vagy sem az átlépés a következő szakaszba. A krízis tehát óriási növekedési lehetőséget rejt magában, egyúttal sérülékenyebbé is teszi az egyént. Ez azonban az egyén életterében elhelyezkedő környezeti feltételektől is függ.

Bár e válságok egy adott korcsoportra jellemzőek, már a kezdetektől fogva léteznek valamilyen formában, folyamatosan differenciálódnak, majd újra integrálódnak az adott fejlődési fok uralkodó tendenciáival. (Bernáth, Solymosi, 1997)

A fejlődési szakaszok / kritikus időszakok az epigenetikus elv szerint működnek, akárcsak Freudnál (előre meghatározott – predestinált - sorrendben követik egymást, és a sorrendet nem lehet felcserélni). A szakaszok azonban nem teljesen azonos értékűek: a serdülőkor a legfontosabb, legkritikusabb szakasz, mert ekkor integrálódik tudatosan először az összes előző periódus.

Minden fejlődési szakaszban új szociális interakciókra és tapasztalatokra tehet szert az egyén. Egy új fejlődési stádium megjelenése a testi-fizikai érés, a mentális műveletek és a társkapcsolati jellemzők együttesének, jellegzetes, új mintázatát feltételezi.

1. szakasz: ŐSBIZALOM  vagy ŐSBIZALMATLANSÁG
   

Az anyai gondoskodás biztosítja a csecsemő számára a biztonságot és a szociális környezetébe vetett bizalmat. Ennek eredményeként későbbi életében nyitottabb lesz, megbízik társaiban.

Következetlen gondozás, hiányos biztonság esetén az elhanyagoltság és reménytelenség érzése jelentkezik. Ennek hatására később nehezen fog kötődni,  megbízni embertársaiban. A szülői gondatlanság következtében létrejött alapvető bizalmatlanság, az emberi elidegenedés első formája pszichés zavarok, szenvedélybetegségek, pszichotikus állapotokban jelentkezhet, és későbbi szakaszokban nehezen kompenzálható.

Példa:

• csecsemőkor után örökbefogadott gyermekek – érzéktelenek lehetnek a szeretet-megnyilvánulásra,
• viselkedésproblémák; túlzott szükséglet-kielégítés – „mindenhatóság érzése”, torz önismeret.

2. szakasz: AUTONÓMIA vagy SZÉGYEN, KÉTELY
   

Ebben az életkorban lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, a gyermek megtapasztalja, hogy az anyától független, autonóm lény.

A járás elsajátításával, a vizuális és cselekvési tér kitágulásával arányosan megnövekszik a gyermek mozgásszabadságra való törekvése. Ha a szülők kiegyensúlyozottak a mozgásszabadság biztosításában és a biztonságot nyújtó korlátokat kijelölésében, akkor kialakul az autonómia érzése: a gyermek rájön, hogy képes kontrollálni izmait, impulzusait, környezetét. Ellenkező esetben (türelmetlenség, túlzott aggodalom, a gyermek túlzott követelései anarchiává válnak) az önmaga iránti kétkedés alakul ki.

Ekkor kell megtanulja kontrollálni székletét, vizeletét. Ez az első szakasz, amikor nyílt konfliktusba kerül környezetével, mert olyasmit követelnek tőle, ami nincs összhangban saját késztetéseivel. A megértő, nyugodt családi légkörben a gyermek megtapasztalja, hogy önállóan is képes elvégezni valamit. Ellenkező esetben  kétségbeesik, felnőttkorban pedig antiszociális viselkedéseket alkalmazhat.

3. szakasz: KEZDEMÉNYEZÉS  vagy BŰNTUDAT
   

A gyermek leválik környezetéről, független lesz, mindent meg szeretne tapasztalni, önálló akciókat kezdeményez. Ez főként a játékban megnyilvánuló beszédre és fantáziára érvényes.

Ha biztosítják számára az önálló munka lehetőségét, a kezdeményezések kiélését, kreatív lesz.

Ellenkező esetben (állandó tiltás) visszahúzódik, bűntudatot fog érezni, szorongani fog, kételkedni saját erőforrásaiban.

Ebben a szakaszban rendkívül meghatározó a szülői attitűd, hiszen ekkor alakul ki a fejlődő személyiség önmagával kapcsolatos elképzelése.

4. szakasz: TELJESÍTMÉNY  vagy KISEBRENDŰSÉG
   

Ebben az életkorban a gyermek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot. Az iskolába kerüléssel jobban leválik családjáról. A játék szerepét átveszi a tanulás, teret kap az állandó minősítés. Az iskola teljesítmény-centrikus intézmény, a gyermek egyre több versengő szituációval találkozik. Az iskolai teljesítmény a szülők és a nevelő számára is fontossá válik, s ezt általában a többi gyermekéhez hasonlítják. A gyermek igyekszik megfelelni az elvárásoknak, s eredményessége függvényében alakítja énképét.

Ha nem sikerül megfelelni a követelményeknek Ha ezt nem éli át, kisebbrendűségi érzés alakul ki, pótcselekvéssel kompenzálhatja iskolai sikertelenségét.

5. szakasz: IDENTITÁS  vagy IDENTITÁSZAVAR
   

Ebben a korban a személy megbirkózik a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságával. Új társas szerepeket vesz fel (kortárscsoportban, ellenkező neműekkel), a régieket megpróbálja átalakítani (szülőkkel szemben). Az identitáskrízis természetes velejárója a szerepkísérletezés, amely során a fiatalok különböző élethelyzeteket és viselkedésmódokat próbálnak ki, mielőtt eldöntik, hogy milyenek is lesznek valójában.

Feladat a részidentitások összeillesztése és saját identitásának kialakítása. Két alapvető eleme a nemi szerep megélése és a karrier megalapozása.

6. szakasz: INTIMITÁS  vagy IZOLÁCIÓ

Az intim kapcsolatok, az érett párválasztás és a szoros barátságok kialakításának időszaka. A más emberrel való közösség keresését jelenti, anélkül azonban, hogy saját identitását és integritását feladná (énvesztés).

Ennek sikertelensége kelti az egyedüllét, izoláció érzését a személyben. Másrészt veszélyt jelent a túlzott közelségre való törekvés, amely a társ szükségleteinek érdekében a saját identitás feladását eredményezheti.

7. szakasz:  ALKOTÓKÉPESSÉG  vagy STAGNÁLÁS
   

Fő feladata azoknak a területeknek a felismerése, ahol az egyén teremteni tud: az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, az idős szülők gondozása, a művészet, a tanítás, a segítségnyújtás. Ehhez szüksége van a környezet felé fordulásra úgy, hogy kapcsolatban marad önmagával, saját vágyaival, szükségleteivel, értékeivel.

Ha nincs meg erre a lehetősége, beszűkül, elsivárosodik, önmagába roskad.

8. szakasz: INTEGRITÁS  vagy KÉTSÉGBEESÉS
   

Feladata, egyensúlyt teremteni a megbékélt bölcsesség és a halálfélelem kétségbeesése között. Ez a kor az életút átértékelésének, felülvizsgálatának (megvalósítások és kudarcok) ideje.

Az integritás akkor alakul ki, ha az egyén elégedettséggel tekint vissza életére, míg ha elégedetlenséggel vesz erőt rajta az elmulasztott lehetőségek miatt, a halálfélelem kétségbeesése uralkodik el rajta.

Erikson rámutatott arra, hogy a különböző pszichikai problémák terápiája során a klinikai pszichológusok nem hanyagolhatják el a fejlődéslélektan szempontjait.

Könyvészet:

Roth Sz. M. (2003) Bevezetés a fejlődéslélektanba, Egyetemi nyomda, Kolozsvár

Erikson, E. Az emberi életciklus, IN. Bernáth L., Solymosi K. (1997) Fejlődéslélektan olvasókönyv, Budapest

Cole, M., Cole, S. R. (1998) Fejlődéslélektan, Osiris, Budapest

Kritikus időszakok	Élet-kor	Elemi pszichoszociális modalitások	Krízis	Énminőség	A jelentős kapcsolatok tengelye	Jelentése
A csecsemőkor (orál-szenzoros)	0-2	Kapni, adni viszonzásul.	Bizalom-bizalmatlanság	Remény	Anyai személy	"az vagyok, amiben reménykedem, s amilyen reményt nyújtok"
A kisgyermekkor (anál-muszkuláris)	2-3	Megtartani, elengedni.	Autonómia-kétely	Akarat	Szülői személyek	"az vagyok, amit szabadon akarhatok"
Óvodáskor (fallikus-lokomóciós)	3-5	Létrehozni = utánajárni. Valamivé válni = játszani	Kezdeményezés-bűntudat	Szándék, cél	Család	"az vagyok, aminek el tudom képzelni magam"
Iskoláskor (latencia)	6-11	Létrehozni (megalkotni) dolgokat. Együtt meglakotni dolgokat.	Teljesítmény-kisebbrendűségi érzés	Kompetencia	Szomszédság, iskola	"az vagyok, amit működtetni tudok" (Robinson Crusoe kor-osztály-felfedezési vágy)
Serdülőkor (pubertás és adolescen-sis, genitális fázis)	12-20	Lenni valakiunek, megosztani a létezést valakivel.	Identitás-szerepkonfúzió	Hűség	Kortárscsoportok, idegenek csoportjai, vezetői modellek
Fiatal felnőttkor	20-40	Elveszteni és megtalálni magunkat másokban.	Intimitás-izoláció	Szeretet	Társak a barátságban, szexben, versengésben, együttműködésben	"azok vagyunk, amit szeretünk"
Felnőttkor	40-60	Alkotni, gondoskodni.	Alkotóképesség-stagnálás	Gondoskodás	Munkamegosztás, közös háztartás	annak átélése, hogy szükség van rá
Időskor	60 után	Lenni a létezés és a teremtve levés által, szembesülni a nemléttel.	Énintegritás-kétségbeesés	Bölcsesség	„Emberiség”, „Saját fajtám”	"az vagyok, ami fennmarad belőlem"

forrás: gyp.xhost.ro/data/licensz/05.doc

:

A gyógyulás folyamata

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben

I
Megyek az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Beleesek
Elveszett vagyok ... tehetetlen vagyok
Ez nem az én bűnöm.
Egy egész életen át tart kikerülni innét.

II
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Újra beleesek.
Nem tudom elhinni,
hogy ismét ugyanazon a ponton vagyok.
De ez  nem az én bűnöm.
Még mindig sokáig tart
kijönni.

III
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Látom.
Újra beleesek ... ilyen a
Megszokás.
Nyitva tartom a szemem.
Tudom, hol vagyok.
Ez az én bűnöm.
Azonnal újra kint vagyok.

IV
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Kikerülöm a gödröt.

V
Egy másik utcán megyek.

... az asszonynak a feje pedig a férfiú ...

Kedves József,

köszönöm a dicsérő szavakat és a hosszú, részletes hozzászólást. 

Ami ezt a vitát illeti, hogy ki tartozik ki alá és főnököl kit, ezt egy félelmetesen ügyesen megépített csapdának tartom. 

Az azon való háborúzás, hogy kié a hatalom, teljes mértékben eltereli a figyelmet arról a kérdésről, amellyel tényleg foglalkozni kéne, nevezetesen, hogy mi is a hatalom tartalma. 

Erről pedig Jézus maga beszél többször is és teljesen egyértelműen az Evangéliumokban:

"Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért." (Mt 20, 25-28)

A halála előtt az utolsó vacsorán pedig Jézus még utolsó prófétai cselekedetként még megmossa a tanítványai lábát - ami a rabszolgák feladata volt - és a gesztus mellé még el is mondja, hogy:

"Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." (Ján 13, 14-15)

Azon lehet vég nélkül vitatkozni, hogy Pál szavaiban mi a korhoz kötött és mi az egyetemes, de azt Isten teljesen egyértelműen kinyílvánítja, hogy a hatalom tartalma a szolgálat. Mégpedig nem valami önkénynek a kiszolgálása, hanem a hatalom arra szolgál, hogy az ember a rábízottakat Isten felé segítse.

Ha tehát azt gondoljuk, hogy a férfi kapta a főhatalmat a családban, akkor ez azt jelenti, hogy övé elsősorban a felelősség azért, hogy a család tagjai eljussanak az Istennel való teljes egységre, s hogy a férfi ezért mindenki szolgája kell legyen.

A magukat kereszténynek tartó családok többségében nem ez a gyakorlat, hanem a férfiak pontosan úgy zsarnokoskodnak a családjukkal, ahogy azt Jézus a pogányokról mondja.  És nem csak a férfiak, hanem a feleségek is a gyerekekkel, a nagyobb testvérek a kisebbek, és általában mindig a mindenkori erősebbek a gyengébbekkel.

Természetesen, amikor valaki  beszáll az ördög szekerébe és gyűlölködik, lehazudik alapvető pszichológiai igazságokat, és társadalmi szinten szét akarja verni az egészséges személyiségfejlődés alapvető feltételeit - akár feminista az illető, akár nem - azzal nagyon nem értek egyet, és a magam részéről, úgy gondolom, az egész tevékenységemmel igyekszem az ellenkező irányban hatni.

Ezek az anyagok azonban, amelyeket a blogomon idézek, nem tartalmaznak semmiféle ilyet, teljesen korrektek pszichológiailag,  nagyon világosan rámutatnak az elnyomás mechanizmusaira és tényleg sokat segítenek abban, hogy az ember együttműködő, erőszakmentes kapcsolatokat tudjon kialakítani. Azért  idézek feministákat, mert ők írnak ezekről. Szívesen idéznék keresztény lapokat is, nem nagyon  találok azonban ilyeneket. 

Ha a keresztények a gyűlölködés és a destruktivitás ellen akarnának harcolni, akkor a feminista gyűlölködésre és  destruktivitásra nem autoriter gyűlölködéssel és destruktivitással kéne válaszolni, hanem komolyan kellene küzdeniük  minden elnyomás ellen. És ha csak annyit megtennének, amit Pál - az Ön által idézett részekben is - abszolút kötelességüknek ír elő, hogy úgy szeretnék a feleségüket, mint a saját testüket (azaz olyan mérhetetlen szeretettel és gyengédséggel, mint az Úr az egyházat /Ef 5, 28-29/), akkor vélhetően a feministák tömegesen térnének meg kereszténynek, s ilyen módon a keresztény férfiak betöltenék azt a szolgálatot, a rájuk bízottak Isten felé segítését, amit - ahogy azt az Úr világosan megmondta - keményen számon fog tőlük kérni.

Üdvözlettel

Kata

Elköteleződés a házasságban - két lépés

Az első lépés, a választás: hogy összeházasodom A-val, mert szép, okos, jó vele, örömömet találom benne.

A második lépés, a lemondás: hogy ezzel együtt lemondok mindenki másról, hogy elutasítok minden most és ezután felmerülő egyéb lehetőséget.

Az első lépés önmagában nem elég. 

Ha csak az első lépést teszem meg, a másik nem bízhat meg teljesen bennem.

Ha csak az öröm mozgat, ha csak az irányítja a viselkedésemet - amit ma a tömegmédia egyedül értelmesnek és értékesnek tekint - hogy az életemben maximalizáljam az örömöt és minimalizáljam a szenvedést, akkor miért maradnék vele ha - és minden valószínűség szerint lesznek ilyenek az életemben - mások szebbek, okosabbak, ha másokban aktuálisan több örömet találnék, mint benne.

Csak akkor bízhatja teljesen rám magát, csak akkor építhet velem közös életet, csak akkor vállalhat velem felelősséggel gyereket, ha megteszem a második lépést, a lemondást, ha egyértelműen amellett döntök, hogy "... hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges segítőtársa leszek."1

___________________________
1. Részlet a katolikus/református házassági eskű szövegéből.