2007. július 15., vasárnap

Schalkház Szálló

Tegnap Kassán jártunk.

Már régen szerettem volna elmenni. Sára miatt. Megnézni azt a várost, ahol felnőtt.

Különösen kíváncsi voltam az 1872-ben Schalkház Lipót – Sára német anyanyelvű nagyapja – által alapított híres Schalkház szállóra.


A Fő utca 1-ben levő szép historizáló épület évtizedeken keresztül a magyar irodalmi és művészeti élet egyik fontos központjának számított.

Az útikönyvből kiderült, hogy a Schalkház helyén ma a Hotel Slovan áll. Nem baj, gondoltam. Biztos felújították. Megnézzük azt is.

Megnéztük.

Ahhoz, hogy az ember eljusson Kassa belvárosába, először kilométereken keresztül át kell kelnie egy volt szocialista ipari város minden mocskán. Aztán megérkezik egy irdatlan nagy térre, ahol egy gigantikus felszabadulási emlékmű mellett


két óriási parkolót talál – köztük egy valaha működött szökőkút romjait – ahol sebtében leöntött bitumen és térdig érő gaz váltja egymást.


A parkoló egyik oldalán a hetvenes-nyolcvanas évek nagyratörő stílusában épített, de azóta elhagyott Megyei Művelődési Ház-típusú épület omladozik. A homlokzatán egy hatalmas piros számláló rendületlenül számlál valamit.

A másik oldalon – a Schalkház Szálló helyén – áll a Hotel Slovan.


Szocialista monstrum 1971-ből. Akkori címe: Leninová 1. Az a fajta „holnapra megforgatjuk az egész világot” szellemű karbantarthatatlan toronyház, amelyik tíz év múlva már teljesen lepusztul.


Az utcatábla ma újra Fő utca 1. Az idők változását a lerongyolódás, az újonnan létesült kaszinó és egy tíz emelet magasan az egész oldalát befedő óriásplakát jelzi.

A kép háttereként a belváros teljesen diznilendesítve, a nyugati jólétet a mindenütt üvöltő otromba zenék, a multicégek boltjai és a teljesen irreális mennyiségben létező vendéglátóipari egységek hivatottak megjeleníteni. A nép boldogan fogyaszt.


Pontosan ez történt Magyarországgal. Schalkház Szálló. Hotel Slovan. Gloria Palac Pepsi.


Nagyon, nagyon szomorú volt.

Kértem Sárát, segítsen, hogy valahogy kikerüljek a teljesen rám telepedő kétségbeesésből.

Akkor elkezdtem érezni, hogy ő milyen szeretettel van itt. Hogy Isten egyáltalán nem hagyja magukra ezeket az embereket.

Elkezdtem meglátni a kultúrának azokat a kicsi, itt maradt vagy visszaszerzett szilánkjait – egy kifinomult a csokrot a Fő utcai virágosbódéban, egy jó angol történeti sorozat fordítását a könyvesboltban, egy szépen csempézett mosdót az étteremben –, amelyek valódiságuknál fogva alkalmasak arra, hogy általuk megmentse azokat, akik meg akarnak menekülni.

És megvigasztalódtam.

2007. június 9., szombat

Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 2.

Az elmúlt húsz év alatt ezek az emberek semmivel sem kerültek közelebb a tudományos tisztesség minimumához.

S - immár jóideje keresztényként nézve - világos, hogy nem is kerülhettek, mert Molnár V. József és Papp Gábor nem tudósok, akik a valóságot kívánják leírni, hanem az újraéledő pogányság ideológusai, akik ennek az új pogányságnak akarnak híveket toborozni.

Azon emberek közé tartoznak, akiknek a tevékenysége közvetlenül arra irányul, hogy támadják az Egyházat.

Vannak az Egyháznak olyan ellenségei, akik nyíltan támadnak. Megpróbálják anyagilag ellehetetleníteni, rágalmazzák a vezetőket, bántalmazzák a tagokat, tagadják Istent, stb. Molnár V. József és társai az Egyháznak nem ezek közé az ellenségei közé tartoznak.

Az ő stratégiájuk azon alapul, hogy a tisztelet és a szeretet álarca mögé bújva, visszaélve a tudománnyal - anélkül, hogy az átlagos olvasó észrevenné vagy rajta tudná kapni õket - az emberek keresztény hitét alapjaiban zilálják szét.

Az első részben tárgyalt módszerekkel a keresztény hit és vallásgyakorlat elemeiről "bebizonyítják", hogy azok valójában pogány képzetek továbbélései.

Papp Gábortól például megtudhatjuk, hogy a református templomok kazettás mennyezetei valójában nem egyebek ősi pogány asztrológiai jelképeknél.

Molnár V. József pedig többek között arról világosít fel minket, hogy Máriában valójában az ősi anyaistenséget tisztelik a hívek.

Ebben nem az a csalás, hogy a kereszténység ne épített volna a megtérítendõ népek vallási motívumaira, hogy ezáltal könnyebben befogadhatóvá tegye az azoknál sokkal magasabb rendű keresztény tanítást. Hanem az, hogy sok szent dolgot felemlegetve, sok szép képet bemutatva, sok meleg érzést felkeltve, szépen észrevétlenül eltávolodnak Jézustól és az Ő megváltó keresztáldozatától, és visszalépnek a pogányság szintjére, a mindig meghaló és feltámadó természethez és a termékenységrítusokhoz.

Írásaikban egy-két oldal után már ott tartunk, hogy a kereszténységet pusztán a pogányság egyik megnyilatkozási formájának, alesetének mutatják be.

A pogányságot mindig úgy értékelik, mint az alapvető jót: mint az ősit, az időtlent, a bölcset, a jót, a harmonikust, a szépet.

A kereszténységet pedig úgy, mint valami ehhez képest másodlagos, efemer, időleges, önmagában értéktelen jelenséget, amely onnét nyeri az értékét, hogy benne az ősi pogány bölcsesség, jóság és szépség álruhában ugyan, de meg tud jelenni.

Mivel a csaláshoz nagyon bonyolult eszköztárat használnak, könnyen megtörténhet, hogy a keresztény elolvas egy tanulmányt és sok szent dolgot talál benne, amit mind szépnek tart. S nem veszi észre, hogy közben hite alapvető tanításai lettek megtagadva.

A sok szimbólum, értelmezés és utalás közepette már nem veszi észre, hogy Molnár V. József például a nagy tisztelettel és melegséggel emlegetett Máriát nem emberi személynek, Jézus Krisztus anyjának tekinti, hanem az ősi termékenység-istennők egyik megjelenésenek.

Számtalan példát lehetne még sorolni. Ezeknek az előadásoknak és ezeknek az írásoknak minden esetben az a hatásuk, hogy lassan, észrevételenül, lépésről-lépésre összezavarják és elbizonytalanítják a keresztények hitét.

A szent dolgokra való állandó hivatkozással biztonságba ringatják a őket és meleg érzéseket keltenek bennük - s közben eljuttatják őket oda, hogy hitük alapvető tanításainak megtagadását elfogadhatónak tekintik.

Az első évszázadok keresztényeitől az akkori pogány hatalom pontosan ezt várta el: hogy egy önmagában teljesen jelentéktelen pogány rítus - néhány szem magot kellett tűzbe szórni - elvégzésével igazolják, hogy a kereszténységet a pogányság egyik alesetének tekintik. A keresztények tömegével vállalták inkább a kínhalált, de ezt nem tették meg, nem tagadták meg a hitüket.

A kereszténység és a pogányság szembenállása azóta sem változott. Isten nem békült ki a gonosszal és a bálványimádással.

Aki a kereszténységet a pogánysággal és a bálványimádással akár csak kibékíthetőnek tartja - hát még ha a kereszténységet a pogányság alesetének tekinti - hittagadást követ el. Ez halálos bűn. Aki ezt nyilvánosan teszi, az ezzel automatikusan kizárja magát az Egyházból.

Aki Molnár V. Józsefet, Papp Gábort és a körükbe tartozókat bármilyen módon támogatja, az - pontosan úgy, mint aki az Egyház vezetőinek a rágalmazását támogatja - a gonosz működését támogatja.

Aki bármilyen módon bekapcsolódik a tevékenységükbe, akár elméletgyártóként, akár követőként, az - pontosan úgy, mint aki az Egyház kifosztásában tevékenyen részt vesz - a gonosszal működik együtt.

2007. május 26., szombat

Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 1.

Molnár V. Józsefet több mint húsz éve ismerem. Akkor is és azóta is, ő és az az egész kör, amelyhez tartozik, a tudomány látszatát használja fel arra, hogy az embereket a kereszténységtől elszakítsa, és a pogányságba vigye. Mivel nem nyílt eszközökkel dolgoznak, és nem mondják ki nyíltan a céljukat, nagyon sok embert megtévesztenek.

A nyolcvanas évek második felében a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében egy olyan kutatást végeztem, amelyben azt vizsgáltam, hogy a különféle alternatív életforma-modellek követése milyen hatással van az egyének identitásra. Mivel az interjúalanyaim egy része Molnár V. Józsefet és Papp Gábort tekintette mesterének, meg kellett ismerkednem a tanításaikkal.

Mindkettőjük elmélete úgy épült fel, hogy önmagukban akár igaz tényeket teljesen megengedhetetlen módokon kapcsoltak össze:

- Azokat a tényeket, amelyek látszólag igazolták az elképzeléseiket, figyelembe vették, azokat, amelyek ellentmondtak annak - még ha az adott téma szempontjából rendkívül fontosak is voltak - figyelmen kívül hagyták. A paraszti világ szépségeit például figyelembe vették, de az erőszaktól, elnyomástól, szûkösségtõl és embertelenségtől, ami ennek a világnak ugyancsak mindig szerves részét képezte, eltekintettek.

- Tényként állítottak be feltételezéseket, majd a feltételezésekre, mint tényekre építették elméleteket. Így azt a látszatot keltették, mintha az elméleteik tényeken alapulnának - ahogy tudományos állítás esetén ez alapkövetelmény -, valójában azonban soha be nem bizonyított feltételezésekre épültek.

- Olyan szintű általánosításokat tettek, amelyekre a birtokukban lévő tényanyag messze nem jogosította fel őket. A társadalomtudományokban nagyon alaposan kidolgozott módszertana van annak, hogy milyen empirikus anyag alapján milyen elméleti általánosításokat lehet tenni. Egyes egyedi, szétszórt és összefüggéstelen adatok alapján nem lehet például nagy általános következtetéseket levonni. Így egy-két - gyakran csak egy adatközlõ anyaga alapján megírt - néprajzi tanulmányra hivatkozva nem lehet a magyarság egészére és ezer vagy akár többezeréves történetére érvényes kijelentéseket állítani.

- Elméleteiket gyakran arra alapozták, hogy teljesen visszaéltek azzal a képi nyelvvel, amely a népi kultúrában is megtalálható. Ezt a nyelvet a mélylélektan nagyon alaposan leírta a huszadik század elején. Ennek során kiderült, hogy noha ennek a képi nyelvnek más a rendszere, mint a formális logikának, de ugyanúgy a valósághoz kapcsolódik és ugyanúgy vannak szabályai, mint annak. Attól, hogy valaki ezt a képi nyelvet használja, sem a valóságot nem hagyhatja figyelmen kívül, sem a szabályoktól nem tekinthet el. A képi nyelv asszociációkra, hasonlóságok összekapcsolására épül. Ezek a hasonlóságok lehetnek lényegiek vagy külsődlegesek. Ezeket nem lehet felcserélni. Ha az ember ezt megteszi, akkor kb. olyan szintû abszurd állításokhoz jut, mintha azon az alapon, hogy karmester frakkja is fekete, meg a macskám bundája is, azt állítanám, hogy a macskám nagy zenész. Molnár V. József és Papp Gábor azonban annak érdekében, hogy a valóságot az elképzeléseiknek megfelelõen hajlítsák, külsődleges hasonlóságokat lényeginek tekintették.

- Együttjárásokat gyakran meghatározott irányú ok-okozati viszonynak tekintették. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy veszünk néhány országot és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt tíz évben hogyan alakult a vastermelés és a levelibékák száma. Azt találjuk, hogy azokban az országokban ahol magas volt a vastermelés, alacsony volt a levelibékák száma. Ebből arra következtetünk, hogy a levelibékák alacsony száma okozza a magas vastermelést.

- Mindketten úgy építették fel az elméleteiket, hogy gyakran kapcsoltak össze néprajzi, antropológiai, pszichológiai - méghozzá mélylélektani - történeti, vallástörténeti, szociológiai, művészetttörténeti anyagot. Ezeket azonban egyáltalán nem lehet minden további nélkül összekapcsolni egymással. Hogy csak egy nagyon látványos példát mondjak a saját szakmáimból: A szociológia gyakran több ezres reprezentatív mintán végzett vizsgálatok alapján, komoly matematikai módszereket használva teszi meg állításait. Egy pszichológus pedig esettanulmányt ír egy páciens álmainak elemzésébõl. Az egyik érvenyességi köre nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint a másiké, nem lehet az egyiket közvetlenül a másikkal igazolni vagy megcáfolni. Molnár V. József és Papp Gábor azonban gyakran ennyire különböző érvényességû dolgokkal igazolt vagy cáfolt - ha az elméleteik gördülékeny felépítéséhez éppen erre volt szükségük.

Akkor - még nem lévén keresztény - kizárólag pszichológusként és szociológusként tekintve ezeket a tanításokat, számomra gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a fiatalok nagyon csúnya csalás áldozataivá váltak. Ezek az elméletek azt az érzést keltették a hallgatóban, hogy rendkívüli tudományos teljesítménnyel találkoznak. Azonban ezek az elméletek valójában a tudományos normák legcsekélyebb mértékének sem feleltek meg.

2007. április 17., kedd

A Te jóságos kezeidben

Isten mindig jót akar nekem, s Ő jobban tudja, hogy mi a jó számomra, mint én magam.

Isten akaratának elfogadása azt jelenti, hogy az ember megkeresi és elfogadja ezt a jót.

Ez a jó ugyanis az ember számára gyakran egyáltalán nem magától értetődő, hanem hosszú utat kell megtennie azért, hogy megtalálhassa.

"Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Iz 55, 8-9.)

Izajásnál együtt szerepelnek a gondolataink és az útjaink.

Gyakran Isten is összeköti a kettőt. Amikor nem értjük Isten gondolatait, Isten gyakran azt akarja, hogy változtassuk meg az útjainkat, hogy az új úton járva megláthassuk az Ő akaratát.

2007. április 12., csütörtök

Ahogy a Jóisten akarja...

Távolba néző tekintettel, halk, elvékonyodó hangon, egy lélegzettel; vagy sokatmondóan a másikra tekintve, megemelt hangon:

Ahogy a Jóisten akarja ...

Létezik még töbféle is, de ez a kettő a leggyakoribb koreográfia.

Mind azt kívánja kifejezni, hogy az ember tehetetlenül ki van szolgáltatva a hatalmas Istennek és ebben a helyzetben mi mást tehetne, mint hogy belenyugszik a megváltoztathatatlanba.

Szinte tökéletesen biztosra lehet venni, hogy ezeknek az embereknek ilyenkor eszük ágában sincs elfogadni Isten akaratát.

A hangnem dramatizálása arra utal, hogy az illetőt a belenyugvás helyett a méltatlankodás és a visszafojtott düh érzései töltik el.

De még ha sikerülne is a belenyugvás érzéseit előállítani, a megváltoztathatlanba való beletörődés éppen az ellenkező irányban van, mint az az út, amelyen el kell indulni ahhoz, hogy az ember eljusson Isten akaratának elfogadásához.

2007. április 11., szerda

Legyen meg a Te akaratod

Ez a kérő ima lényege.

Az ember átadja Istennek a problémát és rábízza, hogy cselekedjen tetszése szerint.

Ha egy kérés nem tartalmazza legalább hallgatólagosan, hogy ebben a dologban mindenekfelett legyen meg a Te akaratod, hanem az ember a saját akaratát kívánja Isten erejével megvalósítani, az nem kérő ima, hanem pogány mágia.

A kérő ima során az ember lemond a saját megoldásáról és az egész dolgot Isten kezébe helyezi.

A kérő ima éppen azért annyira fontos lelkiéletben, mert az ember ezzel minden alkalommal az életének egy kis darabját Isten kezébe helyezi.

2007. április 5., csütörtök

Legyen meg az én akaratom

Sok keresztény azt hiszi, hogy ez a kérő ima lényege. Azt gondolják, hogy amikor Istent úgy próbálják meg használni, mint egy eszközt saját akaratuk megvalósítására.

Annak a próbálkozásnak, hogy Istent az akaratunk megvalósítása eszközeként használjuk, természetesen semmi köze sincs a kérő imához.

Viszont amikor valaki ezt tekinti imának, ez gyakran annak a mutatója, hogy a kereszténység keretei között valójában mélyen pogány módon él.

Ezek az emberek általában csupa elfogadott és jó dolgokra törekednek. Szép családi életre, tisztes megélhetésre, megérdemelt megbecsülésre, szolid gyarapodásra, az egészség megőrzésére vagy visszaszerzésére, meleg érzésekre, szerető társra.

Ezek így önmagukban mind rendben is lennének. Egyikkel sincs semmi baj.

A baj az, hogy az ember életében ezek kerülnek Isten helyére.

Ekkor már nem Isten szeretete a mindenek felett való cél és ezek az ideiglenes javak pedig a szeretetben való növekedés eszközei, hanem, ezek az ideiglenes javak lesznek céllá. S Isten és a vallás pedig pusztán az ezekben a javakban való növekedés eszközeivé válnak.

Azokat a vallásos gyakorlatokat, amelyekről úgy érzi, hogy segítik a céljaiban - vagyis megerősítik a biztonságérzetét, az önértékelését, szentimentális érzelmeket keltenek benne, stb. - az ember buzgón gyakorolja. Szépen eljár vasárnap misére, elmond bizonyos imákat, virágot visz Máriának, misét kér a nagypapáért.

Minden jól működik és az ember általában nagyon meg van elégedve a saját kereszténységével.

A vallás azonban csak addig kell, amíg az embert ellátja "ez az én kis világom úgy a legjobb ahogy van" érzésével. Abban a pillanatban, amikor a vallás megkérdőjelezné az ember önzését, fel szokott ébredni benne a kritikai szellem: "Azért bigottak már ne legyünk!"

Azok semmiképpen.

Ezért ha a krónikusan beteg gyereke bajára a new age igér megoldást, akkor minden további nélkül felhasználja azt. Hiszen a gyerek egészségénél, de fõleg a saját kényelménél semmi fontosabb dolog nincs a világon.

Ha kicsit kellemetlen megkérni az orvost, hogy a halálán lévő apjához soron kívül engedje be a papot, akkor inkább azt mondja a papnak, hogy hát nem lehet tudni mikor lehet hozzá bejutni, menjen el nyugodtan. S az apja annak ellenére, hogy ott volt a pap, szentségek nélkül hal meg.

Noha egyértelműen azt érzi, hogy szerzetesként nagyobb belső szabadságban élne és közelebb lenne Istenhez, nem megy el annak, mert ő családot és gyereket akar, hiszen az neki is jár mint a többinek.

Ebben a rendszerben - amelyben minden arról szól, hogy legyen meg az én akaratom - aztán természetesen Istennek sem jut más szerep, minthogy mindig teljesítse az ember akaratát.

2007. március 30., péntek

A biztos módszer

Vannak keresztények, akik kérő imáikban mindig különösen nagyszabásúak.

Azért, hogy meg tudjanak bocsátani a kollégájuknak, aki tegnap megbántotta őket; hogy a faluban legyen tisztességes víztisztító; hogy a gyerekük élete ne csak a karrier körül forogjon; hogy az anyósuk lábfájása enyhüljön; hogy mindkettőjük szempontjait figyelembe véve, keserűség és harag nélkül meg tudják beszélni a férjükkel, ki használhatja holnap a kocsit; hogy a plébánosuk mélyebben átélje a hivatását - ilyenekért soha nem imádkoznak.

Ha imádkoznak, akkor alább nem adják: mindig a békéért, a szeretért, a természetért, az ifjúságért, a szenvedőkért és betegekért, a családok egységéért, minden életért, a hivatások Istennek tetsző teljesítéséért - és mindezt megkoronázandó - hálából teszik.

Ez egy rendkívül hasznos imamód.

Ha az ember valami személyes és konkrét dolgot kér, akkor szembesíti a saját akaratát Isten akaratával. Ezzel azt kockáztatja, hogy Isten akarata nem egyezik meg az övével és ezért a sajátját Isten akaratához kell igazítsa.

A szent általánosságok azonban biztosan és jótékonyan megóvnak ettől a kellemetlenségtől.

A sok szent dolog felemlegetése - így kerül a kérő ima körébe a hála is - biztosítja a szentség légkörének érzetét. S ha még a kérést olyan kifejezésekkel is meg tudja az ember tűzdelni, hogy "a Jóisten áldását kérjük", vagy hogy "a Szűzanya oltalma alá helyezzük", vagy hogy "Isten irgalmába ajánljuk", akkor már a szentséggel annyira átjárva érzi magát, hogy a szentülés terén egyéb teendője nem is lehet.

Ha időről- időre szent ábrázatot öltve, szent hangsúllyal - soha nem ezek nélkül -, lehetőleg minél több hasonló szent társaságában, minél több gyertyával és arannyal körülvéve elvégez egy ilyen rítust, akkor a továbbiakban az életszentség boldog tudatában nyugodtan élhet olyan önző, mindenkin átgázoló és földhözragadt módon, hogy azzal a legvérmesebb pogányok életét is messze alulmúlja.

2007. március 24., szombat

Compassio Christi

Slachta Margit Sára Társaságának, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója és vezetője. 1920-ban Magyarország első női parlamenti képviselője. A Társaság 1923-tól a szociális munka egyik úttörője. 1937-től ők vezetik be a szociális munkás képzést – negyven év kell ahhoz, hogy ez újra megjelenjen Magyarországon. A nők politikai jogainak védelmére és érvényesítésére pártot alapít. A Szentlélek Úristen tiszteletének terjesztésére mozgalmat szervez – évtizedekkel a karizmatikus megújulás előtt. A háború alatt a Társaság Slachta Margit személyes irányításával mintegy ezer zsidó ember életét menti meg. 1945 és 1948 – a szovjet megszállás időszakának kezdetén – újra parlamenti képviselő. Egy kortárs úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő.

1949-ben Amerikába emigrál. Ott hal meg 1974-ben.

Schütz Antal piarista szerzetes. 1916-tól 1946-ig a dogmatika professzora a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán. Pázmány mellett az egyetlen olyan magyar teológus, aki – hozzá hasonló eredetiséggel és szenvedélyességgel – világszínvonalon műveli a teológiát.

1953-ban hal meg Magyarországon.

Ezt a két embert nem csak az köti össze, hogy koruk legragyogóbb entellektüeljei voltak, hanem különös haláluk is.

Slachta Margit nem sokkal azután, hogy kijut Amerikába, elkezd agyérelmeszesedésben leépülni. Schütz Antalt pedig 1941-től ismétlődő agyvérzések érik, 1946-tól már nem tudja ellátni az egyetemen a munkáját, s élete utolsó huszonegy hónapját betegágyban tölti. Mind a ketten teljes leépülésben halnak meg.

Nem tudom, hogy van-e a magyar történelemben hasonló leépülés, mint ahova a kommunista diktatúra szellemileg és erkölcsileg juttatta az országot. Az országot keresztre feszítik. A keresztényeket bebörtönözik, megölik, megkínozzák, megalázzák és megtörik.

Slachta Margitnak és Schütz Antalnak semmi bántódása sem esik.

De mégsem maradnak ki a szenvedésből. Míg az országot tönkreteszik, ez a két ember, a század e két legragyogóbb intellektusa, aki egész életét ennek az országnak a felemelésére szentelte, saját személyében éli végig a totális testi és lelki leépülést.

2007. február 16., péntek

Sára kövérsége

Sára sok róla készült képen kövér. Ez nem az a szép teltség, amely olyan vonzó tud lenni. Hanem az a fajta csúnya, felpüffedt kövérség, ami mindig a psziché túlterheltségére utal.

A pszichoanalitikusok szerint ez a fajta kövérség akkor szokott kialakulni, ha az ember menekül a nehézségek elől, nem néz velük szembe, nem vállalja fel azokat, így a viselni nem kívánt lelki terhek a testen mint túlsúly jelennek meg.

Nem csak Sára kövér. Ha megnézzük Edith Stein, Kis Szent Teréz vagy Szentháromságról nevezett Erzsébet fotóit, azt látjuk, hogy életük bizonyos szakaszaiban ők is csúnyán meghíztak.

Mindannyiuk élete jól dokumentált, ezért elég pontosan ismerjük kövér korszakaik lelki történéseit. Tényleg, ekkor mindannyiuk életében kimutathatók pszichés nehézségek.

De nem úgy ahogy a pszichoanalitikusok gondolják, hanem éppen fordítva. Ezek a nők nem azért híztak meg, mert elfutottak a szenvedések elől, hanem azért, mert felvállalták a szenvedést.

Ezekben az időszakokban mindegyiküket súlyos bántalmazások érik, megfosztásokat és fájdalmakat élnek át. Mindegyikük megtehette volna, hogy nem engedi magát bántani, hogy az agresszióra agresszióval válaszol, hogy különféle vigasztalásokkal él. Egy csomó olyan bevett eszköz állt a rendelkezésükre, amelyekkel a terheiket csökkenthették volna – ha nem akarnak a végsőkig szeretni.

Ők azonban nem menekültek, hanem szembefordulva hatalmas, a puszta emberi erőt messze meghaladó szenvedéseket vállaltak. Nem elfojtottak, hanem ellenkezőleg, ezeken a felvállalt szenvedéseken keresztül túlléptek a psziché keretein. Szentek lettek.

Ez a túllépés pszichés szinten kétségtelenül megviselte őket. Ez látszik a testükön.

Bár megadná Isten mindannyiunknak azt a lelkierőt, hogy ilyen kövérek legyünk!

2007. január 28., vasárnap

Milyen jó, hogy vagy


Akiket nem vártak, akiket nem akartak, akiknek nem örültek, akikkel szemben soha nem érezték és ezért akiknek soha nem mondták, milyen jó, hogy vagy,

azoknak nagyon nehéz felfogniuk Isten hozzánk való alapviszonyát:

Milyen jó hogy vagy!

2007. január 14., vasárnap

...hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz... (Mt 23,27)

Az emberek többségének sem elég bátorsága, sem elég tehetsége nincs ahhoz, hogy útonálló legyen. Az azonban, hogy valaki gyáva és tehetségtelen, még nem jelenti azt, hogy jobb mint egy útonálló.

Karl Rahner írta, hogy nagyon könnyen el lehet kárhozni úgy, hogy az ember közben mindenben megfelel a jó polgári élet normáinak.

A mindennapi élet kicsi választásainak többsége ugyanis kívül esik a polgári és a vallási élet tételes szabályozási körén. Azonban az életnek ez – az ember életének nagy részét kitevő – része mégsem szabályozatlan. Ezekben a kicsi döntéseiben az embernek minden alkalommal a szeretet és a szeretetlenség között kell választania.

A tételes szabályokat szeretet nélkül is be lehet tartani. Ezekben a kis választásokban azonban az emberek mindig a bennük lévő szeretet tényleges mértéke szerint döntenek.

Vannak, akik a világért se szegnék meg a törvényeket, se a polgáriakat, se a vallásiakat. Minden adót befizetnek és minden vasárnap ott ülnek a templomban.

Mivel azonban a tételes szabályok nem tiltják, a rájuk bízott tárgyakat, dolgokat nyugodtan rongálják, mocskolják, erőszakot követnek el rajtuk. S amikor az emberi kapcsolatok szabályozásában rést találnak, az emberekkel gyakran ugyanezt teszik. Nem vállalnak felelősséget, csak ha a tételes szabályok ezt külön megkövetelik tőlük, egyébként pedig még akkor sem, ha a felelőtlenségükkel másnak kárt vagy szenvedést okoznak.

Az ajándékba kapott pulóvert felmosórongynak használják. Ha úgy találják, túlságosan él a cseresznyefájuk, akkor fel akarják vágatni tűzifának. Beteg kutyájukat rövid úton elaltatják. Egész életében rájuk dolgozó, megöregedvén munkaképtelenné vált rokonukat  öregek otthonába teszik.

A gonoszságnak ez formája, ha valaki elég elvetemülten csinálja, semmiben sem marad el az útonállástól – sőt –, de akár egy egész életen keresztül is gyakorolható a jó polgári élet keretei között.