Boldogult apósom, amikor valami olyan ételről kérdezték, ami nem ízlett neki, mindig azt válaszolta, hogy háááát, érdekes.
Újra és újra az hallom a páciensekkel való beszélgetések során, hogy X "furcsa". Aha. És az mit jelent? Ilyenkor egy hosszú listája szokott következni a legkülönfélébb, adott esetben súlyos, rosszaknak, amiket X elkövetett. Amikor valaki azt mondja, hogy furcsa, nem kell szembesülnie ezekkel a rosszakkal, elkerülheti mindazt a félelem- és fenyegetettség-érzést, amit ez jelentene.
Nagyon fontos, hogy ezek a félelem- és fenyegetettség-érzések sokkal erősebbek, mint a helyzet jelenlegi valós veszélye. Olyan gyerekkori helyzetekből származnak, amikor valakit úgy értek a szülei részéről tartósan bántalmazások, semmi esélye nem volt arra, hogy megvédje magát.
A túlélés egyik lehetséges módja ilyenkor, hogy a gyerek letagadja a rosszat, amit tesznek vele, hogy meg tudja őrizni a pszichológiai szempontból életbevágó kötődését azokhoz, akik bántalmazzák.
Az erre kialakított technikák megmaradnak felnőtt korunkra is. S mivel így nem nevezzük meg a minket ért rosszakat, nem tudjuk azokat kezelni és nem tudjuk megvédeni magunkat, noha felnőttként már objektive képesek lennék erre. Nézzünk meg néhány példát.
Az egész családot terrorizáló, kínzó, alázó, bántó szülők esetén gyakran keresnek az áldozatok valami kicsi jót és abba kapaszkodva hozzák létre a "de mégis jó ember volt" imidzsét. Valami kis jóval legitimálják a nagy rosszat.
Gyakran ezt az áldozatok nem egyedül csinálják, hanem az egész család összejátszik ebben: "Benő bácsi ugyan vérbíró volt, de szerette a virágokat. És ugye aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Hát milyen egy áldott jó ember is volt ez a mi Benő bácsink!"
Másik technika az, hogy az ember egy kicsi rosszat egy jelentős rosszal egy súlyúként kezel és ráadásul a kicsi rosszal legitimálja a nagy rosszat: "én is adtam neki tízet a kalappal, meg ő is nekem hármat a lőccsel". Egy fiatalembert mesélte nekem, hogy milyen gátlástalanul és szemét módon zsákmányolja őket ki a végtelenségig a főnöke úgyhogy még közben extra folyamatosan alázza is őket. De, mondta, ő ez ellen nem szólhat semmit, mert ő is szokott néha munkaidőben pár percet az interneten szörfölni.
Nagyon sokszor emögött az az otthoni rendszer van, miszerint az embernek nem jár alapból a tisztességes bánásmód, hanem azt mindenféle extra teljesítményekkel kell kiérdemelnie - az érdemeket osztogató házi tirannusok többnyire kiszámíthatatlan aktuális tetszése szerint.
Ehhez nagyon hasonló technika, amikor valaki különféle valós saját, általában kis rosszai miatt megkérdőjelezi, saját ítélete jogosságát, hogy ő megítélheti-e egyáltalán mások viselkedését. Tényleg van a gyűlöletnek egy olyan szintje, amikor valaki már képtelen reálisan megítélni másokat. De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy mindaddig, amíg valaki nem tökéletes, addig nem állapíthatja meg másokról, hogy ez és ez nem volt rendben. Azok a családok ahonnét azok az emberek jönnek, akik ezt a technikát használják, úgy működnek, hogy csak azoknak van joguk kritizálni, akik fölül vannak. Akik alul vannak - ezek többnyire a gyerekek, de bárki lehet - azoktól ez a jog meg van vonva, azon az alapon, hogy nekik is vannak hibáik. Igy az alul lévőknek nincs joguk nevén nevezni az ellenük elkövetett, gyakran nagyon súlyos szeretetlenségeket. Másfelől ez biztosítja a felül lévőknek azt a pozíciót, hogy ők tökéletesek - ugye, különben hogyan kritizálhatnának. S hogy a rendszer fennakadás nélkül működjön, a felül lévők rendszeresen megalázzák az alul lévőket, hogy azok pontosan tudják, ők mennyire értéktelen senkik.
Megértés/együttérzés morális ítélet helyett. X tett ellenem valami rosszat, bántót, tisztességtelent. Ezt úgy interpretálom, hogy igen, ez nem volt nekem jó, a tett morális megítélése elmarad és azonnal áttérek arra, hogy hát de szegénykének milyen nehézségei vannak. Igy annak ellenére, hogy X rosszat tett, meg tudom őrizni a róla alkotott jó képemet. Az eredete az, hogy amikor egy gyerek végképp nem tudja letagadni a bántalmazását, akkor elkezdi mentegetni a bántalmazóit, hogy meg tudja velük őrizni a kötődését. A mentegetés másik formája a racionalizálás. Kitalálunk valami magyarázatot arra, hogy az a rossz, amit X csinált, valójában miért is jó, miért is van rendben. "Az rendben van, hogy ahhoz, hogy találkozhassunk, mindig nekem kellett időt és pénzt áldoznom arra, hogy meglátogassam X-et, hiszen ahol ő lakik, az annyival jobb, mint ahol én lakom."
Morális ítélet helyett ottmaradni az érzésnél. Azt megfogalmazom, hogy én dühös voltam, de azt gondosan elkerülöm, hogy a másik által elkövetett milyen rossz váltotta ki a dühömet. Igy automatikusan meg tudom őrizni egy olyan ember jó képét, aki valami rosszat tett ellenem. Természetesen lehet valakiről jó véleményem, annak ellenére, hogy valami rosszat tett ellenem. De ez egy alapos elemzés végeredménye kell legyen és ez esetben ki van mondva, hogy X ilyen és ilyen rosszat tett. Itt pont ez nem történik meg. Sőt gyakran az ellenkezője: a bántalmazottak ahelyett, hogy megállapítanák, milyen rosszra reagáltak negatív érzelmekkel, átmennek önszidalmazásba, hogy ők milyen rossz emberek, hogy ilyen negatív érzelmeik vannak. Az az eredete, hogy egy bántalmazott gyereknek sokkal könnyebb elviselni azt a gondolatot, hogy ő rossz, mint azt, hogy akiktől egzisztenciálisan függ és akiknek őt szeretniük kéne, azok őt szeretetlenül bántják.
Elveszni a kis részletekben. Ahogy mondani szokás, nem látjuk a fától az erdőt. Gyakran van, hogy amikor azt kéne valaki elmesélje nekem, hogy milyen rosszat tett X ellene, akkor jelentéktelen részletek végeérhetetlen sorát kell meghallgassam és ha én nem kérdeznék nagyon célzatosan arra, hogy ok-ok, de mit is tett X ellened, akkor soha nem jutnánk el ide. A részletekről szépen át lehet evezni más témákra és így az a pont teljesen kimarad, hogy mi is az a rossz, amit X elkövetett. Ennek is, mint a többinek, az a lényege, hogy a bántalmazott meg tudja őrizni a bántalmazóval szembeni kötődését. Egyik témáról a másikra való ugrálás. Amint a téma közelítene ahhoz, hogy mi fáj és milyen bántás is váltotta ki ezt a fájdalmat, azonnal egy másik témára ugrunk. Ezzel nyilván ugyanaz a baj, mint az összes előzővel:
Ha nem nevezzük meg a rosszat, nem tudjuk kezelni, nem tudjuk megvédeni magunkat, olyan emberekhez kötődünk, akik bántanak minket.
