2006. szeptember 17., vasárnap

A másik történet

Már régóta tudom, hogy az életünknek két története van. Az egyik, ami az élet látható terében történik. Ezt szokás az életnek tartani. De van egy másik történet is. Az életünk igazi története – Isten szerint.

Van néhány olyan pillanat az életünkben, amikor ez a másik, ez az igazi történet hirtelen áttör a szemmel látható történésen, és érzékelhetővé válik.

Ott álltunk a tér szélén a magas vaskordon mögött, pont a téren ülőkre láttunk. Sára boldoggáavatási miséje zajlott. Előttem egy pap állt. Neki sem jutott már jegy belülre. Azért eljött. Odafurakodtam a kordonhoz, hogy jobban lássak, az ott álló asszonyok széthúzódtak és beengedtek maguk közé. Ment szépen a ceremónia.

S egyszer csak elkezdett érezhetővé válni a másik történet. A láthatót közvetítette a tv. A nem láthatót, azokat a kéréseket, amelyeket Isten majd tizenöt év múlva fog teljesíteni, azokat az önátadásokat, amelyeket Isten most elfogadott, mindazoknak az életét, akiket Sára ebben az órában a pártfogásába vett, azokat a találkozásokat, amelyek itt köttettek... majd csak ott fogjuk látni, ahol mindent úgy ismerünk meg, ahogy minket ismernek.

Ebben a szeptemberi napsütésben mégis egyszer csak ez a másik történet annyira intenzívvé vált, szinte fizikailag érzékelni lehetett, hogy mi, akik ott ülünk és itt állunk, nemcsak a tv közvetítésnek, hanem ennek is a szereplői vagyunk – sőt elsősorban ennek vagyunk a szereplői.

Nincsenek megjegyzések: