2016. október 20., csütörtök

a pozitív pszichológia - negatív hatásairól

Először is a pozitív pszichológia1 a valóságban inkább különféle ezoterikus gyakorlatok és tanok gyűjteménye, mintsem pszichológia. Mikor el akarják adni,  rengeteg szó van arról, hogy milyen komoly tudományos háttere van2, ettől elringatva az ember nem veszi észre, hogy a pszichológus szépen lépésenként beviszi egy ezoterikus meditációba, ahol pár perc múlva már szellemi segítőt kell hívnia. Innéttől kezdve  jön a tuva-sámán, a jóskártya, a segítő kövek, a rezgések és vég nélkül hasonlók3 - s ha az embernek peche van, tényleg meghívott valakit már az első alkalommal.

Az a gyakorlat és hozzáállás, amit a pozitív pszichológia ajánl, hogy mindig pozitív dolgokra gondoljunk, minden helyzetben találjunk meg a pozitívat, folyamatosan erősítsük magunkat pozitív gondolatokkal,  pszichológiai szinten valójában súlyosbítja a problémákat.

Ezek hátterében hátterében ugyanis döntően az áll, hogy az ember a negatív érzéseit, gondolatait lenyomta a tudattalanba és ennek a feszültsége jelenik meg az olyan kellemetlen pszichológiai tünetekben, mint a szorongás, pánikroham, depresszió. A pozitív gondolatok mantrázása ezt az elfojtást erősíti, aminek következtében szépen felerősödik a szorongás, pánikroham és  a depresszió.

A másik  hatása a pozitív gondolatok állandó ismételgetésének az, hogy az ember kiszáll ezzel a valóságból. Egy pánikroham közben azt mondogatni például, hogy nincs semmi baj, az tiszta őrület, hiszen, ha az embernek pánikrohama van, az éppen elég nagy baj. A világ tele van rosszakkal, amiket látni kell, és van egy csomó helyzet, amiben semmi pozitív nincs. Ha ezekben a helyzetekben nem látjuk meg a rosszat, mert álpozitívumokkat vakítjuk magunkat, akkor ezt a helyzetet átengedtük a rossznak.  Ha  az ember kiszáll a valóságból, letagadja a problémákat, letagadja a rosszakat, akkor semmi esélye sincs arra, hogy kezelni tudja azokat, meg tudjon velük küzdeni.

Talán az elfojtásnál és a tagadásnál is veszélyesebbek a pozitív pszichológiának azok a gyakorlatai, amelyek során a különféle relaxációs és immaginációs technikákkal4 létrehozott belső képeket közvetlen iránymutatásoknak értelmezik. Ezek a képek legjobb esetben5 is a tudattalanunk képei. A tudattalanban egyrészt az emlékképeink vannak, részben olyanok, amelyek be vannak ágyazva az élettörténetünkbe, reflektált, tudatos felnőtt viszonyban vagyunk velük, de nagyobb részben olyanok, amelyek, gyereki szinten, tértől-időtől-történettől független határtalanságban rögzültek, nem kerültek be  a téri-idői-történeti hálóba. Másrészt mindazok az érzéseink tudattalanok, amelyeket a környezetünk megtiltott nekünk (amelyek lefojtását aztán ezzel a tiltással azonosulva mi magunk is folytatunk). Ezek az elfojtott érzések  szintén téri-idői-történeti koordináták nélkül tárolódnak.

Ez egy kisgyerek működésmódja, aki nem tanulta még meg azt, hogy az érzései pontosan milyen valóságot is tükröznek. Semmiféle extra bölcsesség nincs bennük. Ez egyszerűen egy regresszív működésmód. Közvetlenül ezekre bízni magunkat olyan, mintha a kétéves gyerekünktől várnánk annak az eldöntését például, hogy változtassunk-e munkahelyet. Ez persze nagyon jól jöhet akkor, ha valaki nem akar felelősséget vállalni azért a döntéséért, hogy adott esetben nem a helyes, hanem a kellemes alternatívát választja. És ugye, láss csodát, ha megmozgatjuk a tudattalanunkat, akkor ott ezt fogjuk találni - már csak azért is, mert a helyes/nem helyes megkülönböztetéséhez az értelmünket kéne használni. Ha az ember nem akar áldozatokat és nehézségeket vállalni,  ennek nincs tutibb módja, minthogy "megkérdezze" a "belső gyermeket", a belső képeket és érzéseket - itt biztos nem fog semmilyen felszólítást találni a felelősségvállalásra és áldozathozatalra.6

A gyógyuláshoz pont az ellenkező irányba kell menni: szembe kell nézni a negatív érzésekkel, meg kell fogalmazni a problémákat, és végig kell gondolni, hogyan lehet azokat kezelni.

Először is meg kell fogalmazni a negatív érzéseket: fáj, haragszom, félek, nyomorultul érzem magam, stb. Ez gyakran egyáltalán nem olyan könnyű. S nem véletlenül. Mert azért fáj, azért haragszom, félek, azért érzem magam nyomorultul, mert valaki bántott. Vagy most vagy régebben vagy mindkettő, a mostani kisebb bántás a régi nagy bántások fájdalmát idézi fel. Nagyon nehéz azzal szembenézni, hogy olyanok, akiknek szeretniük kéne, korlátozottan vagy egyáltalán nem szeretnek. Nehéz a bántásokra adott  saját - adott esetben nagyon heves - reakcióinkkal is szembesülni.

Mégis, nincs más. Mert csakis ezekkel a negatív érzésekkel való szembenézésen keresztül tudjuk megfogalmazni a tényleges problémákat. S csak ha ez megtörtént, lehet azon gondolkodni, hogy mit kell tegyünk a helyzetünk javításáért. Aztán azt meg is kell tenni.

Mindez kétségtelenül nehezebb, mint lila ködökben úszkálni. Viszont megvan az az előnye, hogy  ennek eredményeképpen ténylegesen megjavul az életünk.

---------------------------------------------------------------------
1.  Az úgynevezett pozitív pszichológia az utóbbi években támadt új pszichológiai irányzat. Igazából helyesebb lenne azt mondani, hogy a pozitív pszichológia az ezotéria a pszichológia területére való bonyomulásának egyik eklatáns példája. A pszichológia történetében páratlan gyorsasággal terjedt el, ma Németországban a pszichológia bizonyos területeit - különösen, nyilvánvalóan nem teljesen véletlenül, a halál és haldoklás kezelését, az onkopszichológiát, a traumafeldolgozást, - teljes mértékben uralja. (Ez azért is annyira elképesztő, mert nem egy hiányterületre nyomult be. Mindezekben elméletileg jól megalapozott és a gyakorlatban igen jó eredményeket felmutató módszerekkel rendelkezik a pszichológia.)  Magyarországon a Bagdi Bella által fémjelzett "Boldogságórák" éppen arra törekszik, hogy a közoktatás részévé tegyék.

2. Pontosan úgy, mint például az összes csoda-fogyasztó-tablettánál. Itt is mindig jön egy csomó olyan vizsgálat és kutatás, amelyek megítéléséhez rendkívül komoly szakembernek kéne lenni, egy átlagembernek még, ha művelt is, semmi esélye sincs arra, hogy átlásson azon a szemfényvesztésen, amit elé raktak.

3. Mindezek előfordultak a Német Pszichológus Akadémia azon képzésén, amely Berlinben a pszichoonkológus képesítést megadja.

4. Ezek a gyakorlatok többnyire a pszichológiából -  akár adott gyakorlaton belül is, figyelmeztetés nélkül - átmennek az ezotériába.

5. Kevésbé jó esetben a gyakorlat során meghívott szellemi "segítők" is közrejátszanak bennük. Az érzelmeinkhez hozzá tudnak ugyanis férni. Az akaratunkhoz nem. Azonban az érzelmeink felerősítésén keresztül nyomást tudnak gyakorolni az akaratunkra. S különösen, ha az ember semmit nem tud erről, mivel a saját érzései vannak felfokozva, nem fog gyanút, nem veszi észre a kísértést, hanem ezeket az - adott esetben extrém szintre felfokozott - érzéseket  teljesen énazonosaknak és valóságosaknak érzi.

6. A pozitív pszichológia egyik jeles német képviselője mesélte, hogy egy nagyon kellemes úton volt éppen, amikor elérte a hír, hogy haldoklik az apja. Elkezdett rajzolni, hogy a belső érzései megmondják, mit tegyen, s ezek azt mondták neki, hogy inkább folytassa a kellemes utazást. Így is tett.

2016. augusztus 15., hétfő

Beszélni Istennel

némileg másképp kell mint az emberekkel. 

Az emberekkel való beszélgetés során többnyire információkat osztunk meg egymással. Elmondjuk mi történt velünk, amikor a másik nem volt jelen, illetve elmondjuk mit érzünk, mit gondolunk, mivel a másik ember nem tud ehhez közvetlenül hozzáférni. 

Istennel minderre semmi szükség sincs. Isten mindenütt jelen van, folyamatosan tudomása van arról, mit csinálunk, mi történik velünk. Ezenkívül folyamatosan tökéletes átlátása van a belső világunkról is. Nem kell neki megmondani, hogy mit érzünk és gondolunk, ugyanis sokkal jobban tudja, mint mi magunk. 

Amikor az Istennel való úgymond beszélgetésünknek az a tartalma, hogy elmondjuk neki mi történt velünk, milyen érzéseink, gondolataink vannak, akkor általában magunkkal szoktunk beszélgetni. Többnyire a sértettségünkben, haragunkban és egyéb negatív érzéseinkben való főlésünket szoktuk azzal a jó érzéssel megspékelni, hogy most Istennel beszélgetünk. 

Ha úgy gondoljuk, hogy Isten válaszolt, az még sokkal rosszabb. Isten tényleg szól néha külső vagy belső szavakkal bizonyos emberekhez, de ez extra ritka misztikus kegyelem, az Istennel való egyesülésnek egész magas foka kell hozzá és ott is nagyon elvétve fordul elő. Tehát szinte 100%-ig biztosak lehetünk benne, hogy amit Isten szavának gondolunk, az jobb esetben a mi válaszunk  saját magunknak, az eddig begyűjtött kegyes szövegek és a nem tudatos érzéseink, gondolataink tetszőleges keveréke. Rosszabb esetben a gonosz is beszáll a játékba.

Van azonban a beszédnek egy másik fajtája, ami az emberekkel való beszédben viszonylag ritkább, Istennel való beszédünk azonban alapvetően ebből kell álljon. Ez pedig az, amikor valakit a beszéddel cselekvésre indítunk vagy magával a beszéddel cselekszünk. "Nyisd ki légy szíves az ablakot." "Kezeket fel!" / "Én őt feleségül veszem. Én hozzá feleségül megyek." "Tehát, akkor megegyeztünk, megkötöttük az üzletet."

Az Istennel való beszédünk nem monológ kell legyen, hanem egy olyan aktus, amellyel - Isten segítségével -  valamilyen változást akarunk létrehozni az életünkben. 

Annyiban hasonlít az emberekkel való beszélgetéshez, hogy miután mondtam valamit, arra kell figyeljek, hogy a másik mit reagál és aztán arra kell reagáljak. 

Esetünkben ez a reagálás nem egy szóbeli válasz, hanem egy változás, amit Isten a kérésemre vagy a beleegyezésem kinyilvánítására létrehoz az életemben.

Ezek egy része közvetlen gyors "kicsi" segítség.  Minden létező bajunkban azonnal Istenhez kell forduljunk. A gyerek üvölt, gyorsan Istenhez fordulok, a gyerek gyorsan megnyugszik. Az üvöltő gyerektől megy fel bennem a pumpa, gyorsan Istenhez fordulok, gyorsan megnyugszom, helyt tudok állni. Megtalálom a kulcsom, képes vagyok az utálatos feladatot megcsinálni, marad nekem még egy utolsó dinnye a boltban, ellenállok a kísértésnek, elmúlik a kutya hasmenése, felveszik a gyereket a megfelelő osztályba, jól sikerül a tárgyalásom, a kötekedő abbahagyja a balhézást a buszban, stb., stb. 

A kérések másik és talán még fontosabb része a belső átalakításom kell legyen. Ez többnyire hosszú, sok lépésből álló folyamat. Létezik olyan, de szintén egészen rendkívül ritka, hogy Isten  egész folyamatot  egyik pillanatról a másikra megcsinál (tudjak megbocsátani, cakk, Isten felemel oda, hogy ez megtörténjen). A kommunikáció szinte mindig kis lépésekben szokott történni. Én teszek egy lépést - Isten tesz egy lépést - én teszek egy lépést - Isten tesz egy lépést - stb., stb. Ez a folyamat egy komolyabb változás esetében, például egy megbocsátásnál, akár évekig is eltarthat.

Kérek valami konkrét dolgot. Isten az esetek többségében megadja. Ekkor tapasztalom a segítségét, és ez jó, építi a kapcsolatunkat. Egy részében, amikor nem válna a javamra, nem adja meg. Ekkor tapasztalom az útmutatását. Ez is jó, építi a kapcsolatunkat (már ha nem ragaszkodom a saját elképzelésemhez). Egy bonyolultabb külső folyamat esetén vagy a belső átalakulásom során ugyanez történik, csak nem egy, hanem sok kisebb lépésben. 
 
Ebben a "kérek - megkapom vagy nem" folyamatban épül az Isten iránti bizalmam, és teret adok Istennek arra, hogy alakítsa az életemet, amivel Ő mindig él. Ez az Istennel való valódi kommunikáció.

2016. augusztus 2., kedd

Tiszteld apádat és anyádat

Tisztelni két dolgot lehet, a teljesítményt és a személyt.

Az első feltételes: amennyiben valaki teljesít, annyiban jár neki a tisztelet. Amennyiben apám, anyám helyt álltak az életben, feladataikat becsülettel ellátták, a rájuk bízottakról nagylelkűen és figyelmesen gondoskodtak, önzetlenek, melegszívűek, megbízhatóak, együttműködőek, irgalmasok, jólelkűek, megbocsátók voltak, annyiban tisztelem őket. (Ez esetben valószínűleg nem lesz szükségem pszichológusra ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni az életemet.) 

Második esetben a tisztelet alanyi jogon jár és feltétlen. Ez esetben a minden ember mögött ott álló Istent tiszteljük – sőt, ha komolyan vesszük a görög kifejezést, féljük. Azt, hogy minden ember Isten képmására lett teremtve. Hogy Isten mindenkivel – általunk nem kontrollálható – kapcsolatban van, és nem ismerjük, kit hogyan ítél meg. Megtesszük, amit Isten egyértelműen elvár tőlünk, hogy mindenkivel feltétel nélkül irgalmasak és jók legyünk.1

A negyedik parancsolatnak2 nyilvánvalóan van egy olyan vonatkozása, hogy amennyiben az emberi törvények nem állnak szemben Isten törvényével, engedelmeskedjünk azoknak. (Tehát engedelmeskedjünk apánknak, anyánknak – ameddig nem akarnak tőlünk olyat, ami szembeállít Istennel.)

Ennél fontosabb azonban, hogy Isten itt kezdi azt a humanizációs folyamatot, amely az Újszövetségben teljesedik ki. Első lépésben a tíz paranccsal korlátozza az erőszaknak azt a korlátlan kiélését, ami minél inkább dehumanizáltabb egy társadalom, annál inkább természetesnek számít. 

Második lépésben, az Ószövetségben Isten egyértelműen a gyengék, az özvegyek, az árvák, a jövevények, a kiszolgáltatott munkások mögé áll, és azt mondja, hogy ha velük kegyetlen vagy, közvetlenül Velem kerülsz szembe. És ezt újra és újra keményen meg is kell a zsidóknak tapasztalniuk. Az Újszövetségben pedig Jézus egyértelművé teszi, hogy Isten minden ember mögött ott áll, s ezért azokkal is, akik semmit nem tudnak felmutatni, a rosszakkal, az ellenségeimmel is jónak és irgalmasnak kell lennem.

A tiszteld apádat és anyádat parancs egyértelműen ezt a személy iránti tiszteletet írja elő.

Nem pedig a nem létező vagy negatív teljesítmények tiszteletét, sem azt, hogy a rosszat jónak kell beállítsuk.

Ha apám, anyám nem álltak helyt  az életben, feladataikat nem látták el becsülettel, a rájuk bízottakról éppen csak tessék lássék, kisstílűen és figyelmetlenül gondoskodtak, önzők, hidegek, megbízhatatlanok, uralomvágyók, irgalmatlanok, gonoszak és engesztelhetetlenek voltak, akkor nem jár nekik a teljesítménynek szóló tisztelet. És noha nagyon keményen el szokták várni, de a megfutamodás nem helytállás, a kisstílűség nem nagylelkűség, az uralomvágy nem együttműködés, a gonoszság nem jólelkűség, az engesztelhetetlenség nem megbocsátás, akkor sem, ha apámról vagy anyámról van szó. 

Apámnak és anyámnak mindig meg kell adnom a személynek szóló tiszteletet, de soha – még az ő esetükben sem – nem szabad együttműködnöm azzal, amikor valakik a rosszat jónak akarják beállítani.



1.  Lk. 6, 32-38.
Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked!"Kiv20,12 "Tiszteld atyádat s anyádat, amint megparancsolta neked az Úr, a te Istened, hogy hosszú ideig élj, s jó dolgod legyen azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked."MTörv 5,16 

2016. május 22., vasárnap

gyenge akarat

Az ember elméletileg helyesli mondjuk, ha valaki felnőtt és önálló és ő maga is erre törekedne, de  valahogy nem tudja ezt mégsem eléggé akarni. Már annyiszor megpróbálta. Nem megy. Mit lehet tenni, gyenge az akarata.


Gyenge akarat nem létezik.


Emberünk akarata is igen erős. Rendkívül erősen nem akar lemondani arról az igényéről, hogy valaki más biztosítsa neki a védettséget és biztonságot.


Amikor az emberek arról beszélnek, hogy valamilyen dologgal kapcsolatban gyenge az akaratuk, akkor valójában mindig arról van szó, hogy az adott dolgot azért nem tudják elég erősen akarni, mert valami azzal össze nem egyeztethetőt igen erősen akarnak.









2016. május 15., vasárnap

A jó anya hajszolása

 
teljesen be tudja tölteni az ember életét. Azaz, teljesen tönkre tudja tenni.

Egy elég jó anya (1) el tudja fogadni a gyerekét, olyannak, amilyen. Minden gyerekben van valami szeretnivaló. Ezt meglátja és örömét találja a gyerekben. Észreveszi, ha a gyerek éhes, fáradt, fázik, nyugtalan, stb. és gondoskodik róla. Elfogadó jelenlétével, örömével és megbízhatóságával biztonságot ad a gyereknek. 

A gyerek, ahogy lassanként felnőtté válik, átveszi az elég jó anya funkcióit. El tudja magát - és azért aztán másokat is - fogadni olyannak, amilyenek. Meglátja magában -  és ezért aztán másokban és egyáltalán az életben -   a jót és ebben örömét találja. Észreveszi ha valakinek - beleértve saját magát is - valami baja van, meg tudja nyugtatni, tud róla gondoskodni.  Elfogadó jelenlétével, örömével és megbízhatóságával biztonságot ad magának és másoknak.

Azok az emberek, akiknek az anyjuk nem volt elég jó, a gyerekkori anyai segítség hiányát egyfajta rendívül fájdalmas és nyugtalanító űrként, hiányként élik meg.  

Az ember persze  be akarja ezt tölteni és elkezdődik a hajsza valaki iránt, aki mindig elfogad, aki mindig elérthető a számomra, aki mindig észreveszi mire lenne szükségem és mindig gondoskodik rólam, mindig megvigasztal, mindig felvidít, mindig szeret engem - az ideális jó anya iránt.   Itt az ember nem egy tényleges személyt keres, hanem egy fantáziaképet arról, hogy tökéletes biztonságban vagyok, mert a jó mama tökéletesen ellát engem, minden eddigi frusztrációért és keserűségért  megvigasztal és kárpótol.

A többiek annyiban érdekesek és vonzóak, amennyiben az ember ezt a fantáziaképet beléjük látja. Ez a belelátás megdöbbentően független tud lenni a másik tényleges valóságától. Persze  legkönnyebb azokba belelátni, akik valamiféle anyai vagy támogató szerepben vannak az életében (anyám, anyósom, idősebb rokonaim, szerelmeim, idősebb barátaim, pszichológus, lelkivezető)  de el lehet oda is jutni, hogy az ember mindenkiben ezt keresi, mindenkitől ezt várná el. 

Amint megjelenik valaki, akibe az ember ezt a fantáziaképet beleláthatja, azonnal felfokozott várakozással lesz iránta, az egész biztonsága attól kezd függeni, hogy megkapja-e a másiktól az áhított teljes elfogadást.  Ezzel az ember rögtön egy regresszív pozícióba helyezi magát, úgy definiálja a kapcsolatát a másikkal, mint egy kicsi baba kapcsolatát a mamájával. Felnőttként ugyanis az ember stabil önértékeléssel és önelfogadással kell már rendelkezzen, s így nem függhet  az egész biztonsága azon, hogy X vagy Z elfogadja-e őt vagy sem.

Azok az emberek, akik lelkileg többé-kevésbé épek, érzékelvén, hogy a másik nem a tényleges személyükhöz viszonyul és a közelségre való igénye messze több, mint a köztük lévő  lehetséges tényleges közelség, nem fogadnak el egy ilyen baba-mama viszonyt. Ezt persze, aki ezt keresi, a saját személye elutasításának éli meg, s nem annak, ami valójában: valóban kudarc, de annak a kudarca,  hogy függetlenül a másik tényleges személyétől egy fantáziaképet akarok behajtani rajta. 

Ezt az egyenlőtlen viszonyt csak olyanok fogadják el, akik tényleg azt akarják, hogy az ember úgy függjön tőlük, mint egy baba a mamájától - a legbiztosabb út a bántalmazó viszonyhoz. De még ha nem is kerül az ember bántalmazó viszonyba, éveket vagy akár évtizedeket is lehet értelmetlenül küzdeni olyan emberekkel való közeli kapcsolatért, akikkel - lévén annyira különbözőek az értékeink és a mentalitásunk - objektíve lehetetlen köztünk közeli kapcsolat, vagy ami még rosszabb, szeretni  nyilvánvalóan nem képes és nem akaró emberek "szeretetéért". 

A nem elég jó anya által hagyott űrt nem lehet azzal betölteni, hogy az ember felnőttként gyerek-anya kapcsolatba kerül valakivel.

Meg lehet viszont tanulni - ha nem gyerekként, akkor most felnőttként - átvenni az elég jó anya funkcióit: Elfogadni magunkat és másokat is olyannak, amilyenek vagyunk. Meglátni a jót mindenben és mindenkiben és ebben örömet találni. Észrevenni, ha valakinek baja van, tudni megnyugtatni, gondoskodni. Az elfogadásunkkal, az életben való örömünkkel, a megbízhatóságunkkal biztonságot adni magunknak és másoknak.


--------------------------------------------------------------------
1. Az elég jó anya Donald Winnicott (Plymouth 1986  - London 1971) angol gyermekorvos és pszichoanalítikus által bevezetett fogalom. Ezzel azt a nagyon fontos dolgot fejezte ki, hogy egy anyának nem kell tökéletesnek lennie, lehet számos hibája és gyengesége, de ha  gyerekéhez alapvetően figyelmesen, elfogadóan és támogatóan viszonyul, akkor megadja azt a segítséget, amivel a gyerek a saját biztonságát, önbecsülését és a világhoz való aktív, cselekvő viszonyát jelentősebb problémák nélkül fel tudja építeni.

2016. április 1., péntek

kapaszkodók szorongás esetére


- A szorongás nem halálos.

- A szorongás nem jelent gyengeséget.

- A gondolatok csak gondolatok, nem tények.

- Az érzések nem közvetlen leképeződései a valóságnak.

- Ha szorongok, a gondolataim még szorongásosabbak lesznek.

- A világ akkor sem lesz veszélyesebb, ha jobban szorongok.

- A szorongás kontrollja még több szorongást szül.

- Késznek kell lennem arra, hogy megtapasztaljam a szorongást, ahhoz, hogy csökkentsem a szorongást.

John  Hart kognitiv terapeuta
in: Mentalizáció a klinikai gyakorlatban. Oriold és Társai Kiadó, Budapest 2011.  (15. oldal)

2016. március 19., szombat

keresztény meditáció - vagy ...

ezoterikus álmisztika?

Az úgynevezett Keresztény Meditáció mozgalomhoz  (WCCM) kapcsolódó csoportok, személyek által kínált gyakorlat, bármilyen ügyesen is van csomagolva (régi, hagyományos imádság), bármilyen megbízhatónak látszik a "keresztény meditációt" kínáló csoport vagy személy (itt Berlinben például a domokosok csinálják), sajnos egyértelműen ezoterikus álmisztika. A Vatikán a "Jézus Krisztus, az élő víz hordozója: keresztény válasz a New Age-ről" dokumentumban egyértelműen elítéli az úgynevezett  keresztény meditáció gyakorlatát.





információk magyar nyelven:

angol nyelvű információk:

angol nyelvű információk John Mainról, a keresztény meditáció mozgalom alapítójáról:

angol nyelvű információk Thomas Keating, a mozgalom jelenlegi egyik vezetőjéről:


2016. március 6., vasárnap

talpraállni Németországban

Időnként megkeresnek olyanok, akiknek valójában nem pszichológiai problémájuk van, hanem nehéz egzisztenciális helyzetbe kerültek itt Németországban, s ennek következtében feszültek, nyugtalanok, rosszul alszanak, szoronganak, elkeseredettek. 

Ha  éppen egzisztenciális krízisben van, mindezek az érzések teljesen normálisak, s a megoldás alapvetően nem a pszichológus, hanem az, hogy az ember kiverekszi magának a megfelelő munkát, képzettséget, és szert tesz valami minimális támogatói netzwerkre.

Az első és legfontosabb: ne várjunk arra hosszan, hogy majd mások segítenek rajtunk. Ez egy olyan világ, ahol az emberek ahhoz vannak szokva, hogy mindenki kiáll magáért és ezért nem nagyon fogják megkérdezni, kell-e nekem segítség. Ha kell, nyilván kérek. Ezért feltétlenül mindennek előzetesen utána kell járni, és mindenhova úgy kell menni, hogy az ember tudja mit akar. Nem fognak hosszan kérdezgetni, mit is akarok igazából, és nem fognak különféle alternatívákat javasolni. Ezeket nekem kell tudnom.

Már csak azért sem érdemes hosszan várni, hogy a kezünkbe vegyük az ügyeinket, mert a német bürokrácia minden elképzelésünket felülmúlóan lassú és körülményes. A németek, kontrollálási szenvedélyüknek engedve, hihetetlenül összetett rendszereket építenek fel. Ezek azonban olyan bonyolultak, hogy csak akkor működnének jól, ha a benne lévő emberek kreatívak és autonómak lennének. A rendszer azonban pont ezt a két bizonytalansági tényezőt akarná kizárni. Így aztán folyamatosan csődöt mond, és a kényszeres szabályozás szükségszerű eredménye a folyamatos szürreális káosz lesz. Az ember a legegyszerűbbnek látszó eset elintézési kísérlete során is pillanatok alatt  kafkai abszurdban találja magát.

Semmiképpen se engedjünk azonban annak a – Magyarországon szocializálódva – igen gyorsan és hevesen feltörő kísértésének, hogy ezek itt mind az én bőrömre utaznak. A német hivatalnokok, magyar kollégáikkal ellentétben, csak nagyon ritkán találnak abban örömet, hogy az ügyfeleket szívatják. Ők többnyire arra játszanak, nehogy valamilyen hibán kapják őket a túlszabályozás káoszában. Ezért szeretik fektetni az ügyeket, mindenféle totál értelmetlen papírokat kérni, amelyekkel lefedhetik magukat és nagyon nem szeretnek a kollégáikkal konfrontálódni. 

Viszont nagyon sok jóindulatú van közöttük. Ezért ahelyett, hogy személytelenül meg akarnánk futni a teljesen megfuthatatlan köröket, mindenhova menjünk be személyesen és apelláljunk az ügyintéző jóindulatára. Ha ez nem megy, akkor a további erőfeszítések reménytelenek,  keressünk egy másik utat.

Fontos még a német hivatalnokok lélektanához, hogy nem szoktak a beadott papírokról elismervényt adni. Viszont időnként el szokták ezeket  keverni. Aztán a magos hivatal természetesen minket csap nyakon, hogy hol a dokument. Ezért minden leadott dologról feltétlenül kérjünk elismervényt. Ezt időnként némi morgással ugyan, de mindig megadják.

Sokak problémája, hogy nem teljesen vált be az a munka, amire ide jöttek, de szeretnének itt maradni, itt valamit tanulni, itt valami új pályára lépni. Néhány internetes oldal sokat segíthet ebben.

Kezdésként érdemes megnézni az Arbeitsamt  JOBBÖRSE nevű lapján, hogy a környékünkön miféle munkalehetőségek vannak.  Ez a lap megadja, hogy az adott típusú állásból hányat kínálnak.  Felnőttként és szűkös lehetőségekkel nem a „mi leszek, ha nagy leszek” mentalitásból érdemes kiindulni, hanem abból, hogy milyen lehetőségeim vannak itt és most.

Németországban vannak olyan foglalkozások, amelyek nálunk nincsenek A BERUFNET-en utána tudunk nézni, hogy egy adott szakma neve pontosan milyen munkát takar, milyen képzettség kell hozzá, milyen keresetet lehet várni.

Legyünk óvatosak a tanácsadó irodákkal. Ahelyett, hogy a tényleges munkapiaci lehetőségeinkről tájékoztatnának, sokszor egyszerűen végignyomják rajtunk azt a protokollt, ami az Arbeitsamt lapján is megtalálható. Hasonlóképpen, egy kurzuson sem feltétlenül mondják meg, hogy az ott szerzett képzettséggel nem fogok tudni állást találni. Mindenképpen nézzünk utána a Jobbörsén, hogy az adott képzettséget mennyire keresik a munkaadók.

A KURSNET-en meg tudjuk nézni az Arbeitsamt által szponzorált kurzusokat.  Az ezeken való részvételhez többnyire BILDUNGSGUTSCHEIN kell. Ezt nem felétlenül ajánlja magától a hivatal, de ha kérvényezzük, van rá esély, hogy megkapjuk.

Különféle női szervezetek gyakran kínálnak ingyen vagy nagyon jutányosan jogi, munkaügyi, szociális tanácsadást. Fontos, hogy többnyire hosszú a várólistájuk, jóval előre kell időpontot kérni. Németország minden nagyobb városában meg lehet őket találni. Itt  példaként néhány berlini cím:


Amellett, hogy egzisztenciálisan stabilizáljuk magunkat, nagyon fontos, hogy kiépítsünk ITT egy olyan személyes hálót, amely támogat minket. Ehhez Németország egy csomó olyan lehetőséget kínál, amelyek otthon szinte egyáltalán nem léteznek. 

Az itteni önkormányzatok, egyesületek, klubok, különféle egyházi és szociális intézmények Magyarországhoz képest elképesztően sok – ingyenes vagy nagyon olcsó – szabadidős programot kínálnak. S az emberek  könnyen és szívesen ismerkednek ezeken. Példaként érdemes megnézni a berlini önkormányzat lapját, s ezen felbuzdulva megkeresni, hogy a saját környékünkön mi a kínálat. Az actioner.de például egész Németországra kínál programokat. S fontos, hogy nem csak központilag szervezik a programokat, hanem a polgári életnek azokkal a kis intézményeivel, amelyek nálunk éppen csak vegetálnak, itt tele van ország és nagyon aktívak. Ezeket feltétlenül érdemes megkeresni a környékünkön és  részt venni a tevékenységükben. 

Itt a szociális életben rendkívül fontos egy olyan terület, amit otthon szinte egyáltalán nem ismerünk: az önkéntes segítés. Itt szinte minden mozgásképes ember csinál valamit, a kutyasétáltatástól a haldoklók gondozásáig, minden elképzelhető és elképzelhetetlen tevékenységre lehetőség van. Ezekhez mindig tartozik egy csoport, akik mindig aktív kapcsolatban vannak egymással is. Ha nem akarjuk magunkat itt egyedül érezni, szálljunk be egy-két ilyen csoportba. Kedvcsinálónak néhány berlini lap:

https://www.berlin.de/buergeraktiv/engagieren/
http://www.berliner-tafel.de/berliner-tafel/helfen/ehrenamt/
http://www.fluechtlingsrat-berlin.de/projekt-ehrenamt.php
http://www.tierschutz-berlin.de/spenden-und-helfen/ehrenamtlich-helfen.html
https://www.betterplace.org/de/portals/berlin
http://www.caritas-berlin.de/spendenundhelfen/ehrenamtundfreiwilligendienste/ehrenamt/ehrenamt
https://www.drk-berlin.de/ehrenamt.html

S ha valaki ki szeretné használni a multikultit és más külföldiekkel is szeretne összeismerkedni, nézze meg a MEETUP vagy az InterNations lapokat.

Remélhetőleg, mire valaki ezt a programot végigcsinálta, már elmúlt a nyugtalansága és a szorongása. De ha esetleg mégse, akkor szeretettel és nagyon páciensbarát árakkal várom

2016. március 2., szerda

... önértékelésem a negatív tartományban ...



"A depresszió tüneteit mutattam, amikor felkerestem Katát. Ha egy skálán kellene elhelyeznem, akkor az önbecsülésem, önértékelésem a negatív tartományban kapott volna helyet. Elszakadva a szülői háztól, nagyon vágytam arra, hogy elfogadjanak, hogy befogadjanak az új helyen. De környezetemben folyamatosan a visszautasítást éreztem és éltem meg. Kirekesztettnek és nagyon magányosnak éreztem magam. Mivel egy erős pánikroham is rám tört, felkerestem egy helyi pszichiátert, aki azonnal antidepresszánst írt fel. Amikor már a második pszichiáter is csak egy másik gyógyszert írt fel, rájöttem, hogy ezt nem akarom. Éreztem és tudtam, hogy a gyógyszer nem segített. Ekkor találtam rá Kata honlapjára. Felvettük a kapcsolatot, és most azt mondhatom, hogy ez volt a lehető legjobb döntés az akkori helyzetemben.

Nem felejtem el, amikor az első beszélgetésünk volt, Kata a szomszédos széken ült és nem az asztal mögött. Nem mutatta az ’Én jobban tudom, miért nem érted már meg?’ elutasító magatartást. Rendkívül türelmesen hallgatott végig és kérdezett. Éreztem, hogy el tudja fogadni a gondolataimat, érzéseimet. Erre vágytam. Ugyanis ebben a légkörben én is el tudtam fogadni az ő gondolatait, meglátásait és a fájdalmas valóságot is. És erre volt szükségem a tovább lépéshez. Sikerült megértenem a saját cselekedeteim mozgatórugóit, otthonról hozott kultúrám sajátosságait, kommunikációs hiányosságaimat. Mindemellett egyre jobban el tudtam fogadni magamat és a környezetemet. Persze még ma is kísért a múlt, de van egy füzetem, amiben megtalálom a legfontosabb tudnivalókat, amiket még Katával beszéltünk át. És bármikor van lehetőségem írni vagy beszélni Katával. Nagyon hálás vagyok ezért!"

2016. február 18., csütörtök

a megalázkodás ajándéka


"Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze - Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: "Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta." Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni." (Oswald Chambers)

A szentek sokat beszélnek az alázatról, alázatosságról és arról is - igen -, hogy Isten megaláz minket és hogy ez milyen jó. 

Erre hivatkozva némelyek feljogosítva érzik magukat, hogy ők is megalázzanak másokat, akik pedig ezt (vagy ha mások alázzák meg őket) helyesnek, jónak, Isten közvetlen ajándékának kell tekintsék.

Csakhogy. Amikor Isten aláz meg úgymond minket, akkor egészen más történik, mint amikor az emberek.

A szentek által leírt  események mindig egy nagyon mély és bensőséges kapcsolaton belül történnek. Itt Isten mindig emeli az embert. Megszabadítja valamitől, ami korlátozza az ember szabadságát és korlátozza Isten és ember között a szeretetkapcsolatot. 

Ezt a korlátozó tényezőt a teológia gőgnek nevezi. A  pszichológia terminusában Isten megfoszt a nárcisztikus sérüléseink kompenzációjától. Mivel ezzel azonosítottuk magunkat, ha megfosztódunk ettől, az kétségtelenül nagyon fáj. A sérülékenységemet, a gyengeségemet, a bizonytalanságomat, az Istennel szembeni bizalmatlanságomat azzal kompenzálom, hogy én már milyen nagyon lelki ember vagyok. És akkor Isten megmutatja nekem azt, hogy már hetek (évek) óta mond nekem valamit, és én nem értem meg. És akkor látom magamban azt a rosszat, ami elől menekülök.

De Isten nem csak elveszi a kompenzációt, hanem közben egyszerre gyógyítja is a sérülést, hogy ne legyen szükségünk erre a kompenzációra. Miközben az ember érzi a fájdalmat, tapasztalja a megtartottságot és megerősödést is. Ez adja azt a bizalmat, amit Chambers fentebb a szív szelídségének nevez.

Amikor egy ember megaláz egy másikat, akkor le akarja őt alacsonyítani. Nem adja meg neki azt a tiszteletet, ami minden embernek - mint Isten képmásának - elidegeníthetetlen joga. Nem adja meg azt az elismerést, ami a személyes teljesítményei alapján járna neki, sőt lényegesen leértékeli a másikat. Örömet okoz számára a másik fájdalma és tehetetlensége, kiszolgáltatottsága és igyekszik ezeket, amennyiben csak rajta áll, maximalizálni.

Isten ezt, mint azt számtalanszor kijelenti a Bibliában, botránynak, az Ő személye elleni közvetlen támadásnak tekinti és semmi kétséget nem hagy afelől, hogy "jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik” . (Mt 18,6-7)

2016. február 3., szerda

a problémakerülő panaszkodás

Egyesek azért panaszkodnak, hogy megoldják a problémáikat. Mások azért, mert nem akarnak ezekkel szembenézni. 

problémamegoldó panaszkodás: Konkrét, itt és most problémákról van szó.
problémakerülő panaszkodás: Újra és újra - akár éveken át is - mindig ugyanarról a problémáról van szó.

problémamegoldó panaszkodás: Inkább rövid beszélgetések, az adott problémát megbeszéljük, majd témát váltunk.
problémakerülő panaszkodás: Hosszú beszélgetések, a panaszkodó újra és újra elmondja ugyanazt.

problémamegoldó panaszkodás: Keressük, hogy az adott helyzetben ki miért volt felelős.
problémakerülő panaszkodás: Nincs felelősségkeresés. A panaszkodó személy semmiképpen, de sokszor senki sem felelős semmiért.

problémamegoldó panaszkodás: Próbáljuk az érintett személyek viselkedésének hátterét, a motivációikat, sérüléseiket, értékeiket, céljaikat, törekvéseiket megérteni.
problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó csak a sérelmeit mantrázza, nem vihető beljebb.

problémamegoldó panaszkodás: Dialógus.A panaszkodót érdeklik a másik meglátásai, szempontjai, elgondolkodik azokon, beépíti azokat a helyzet megértésébe.
problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó monologizál. Ha egyáltalán hajlandó meghallgatni, akkor is átsiklik a másik észrevételei fölött vagy bagatellizálja azokat.
 
problémamegoldó panaszkodás: A panaszkodó tartósan megnyugszik.
problémakerülő panaszkodás: A panaszkodó soha nem nyugszik meg.
 
A problémakerülő panaszkodónak nem tudunk segíteni. Ezek az emberek  nem akarják megoldani azokat a problémákat, amikről panaszkodnak. A beszédet ilyenkor  nem kommunikációra használják, hanem arra, hogy externalizálják a belső feszültségüket. Ők nem káromkodnak, ordítanak vagy  verik az asztalt, hanem panaszkodnak. Kiköpik valakire a feszültségüket. Nyilván ezt szociálisan elfogadhatóbbnak tartják. Ez az ő dolguk. Az enyém ez esetben csak annyi, hogy ne én legyek a köpőcsésze.
 

2016. január 22., péntek

Az enyhe drogok mellékhatásai

Az utóbbi időben - ezirányú tudásomat németül felfrissítendő -  pszichiátriai tankönyveket olvasok. Ez alkalomból kiderült a számomra, mindezidáig elkerülte a figyelmemet, hogy az úgynevezett enyhe drogoknak is milyen  súlyos mellékhatásai lehetnek. Úgyhogy, közzétennék itt erről egy rövid listát, hátha más figyelmét is elkerülte ez a tény. 


kanabisz (hasis, marihuana)
- hallucinációk
- téveszmék
- hajlam esetén kiválthat skizofréniát
- ún. horrorutazás súlyos szorongással
- ún. echo-jelenségek
- flash back (még hetekkel a használat után is váratlanul visszatérő tünetek)
- tartós használat esetén: apátia, érdektelenség, visszahúzódás, elhanyagoltság

élénkítőszerek (amfetamin, speed)
- kiválthat erős szorongást és pszichotikus tüneteket (paranoid hallucinációk, üldöztetési téveszme, bőrérzékelési halucinációk)
- alvási zavarok
- vérkeringés összeomlása, akár halálos kimenettel is





altatók (barbiturátok)
- reszketés
- lesoványodás
- beszédzavarok
- lelassulás
- személyiségváltozások
- emlékezetzavarok
- eufória
- depresszió
- elvonási tünetként: nyugtalanság, delirium, hallucináció, görcsök