2014. december 17., szerda

Szégyen-alapú vagy szeretetteli család

Nemrég ajánlotta valaki nekem ezt a posztot, amit most ezúton is szeretnék megköszönni. Amerikai protestáns lelkigondozók Jeff VanVonderen munkássága1. alapján nagyon világos szempontokat adnak annak megkülönböztetésére, hogy egy családban - bármi is a látszat - elnyomás, megszégyenítés vagy pedig szeretet, elfogadás uralkodik-e. 

Az alábbiakban a poszt magyar fordítása olvasható - dőlt betűvel pedig az én megjegyzéseim.


A szégyen-alapú család - Az ilyen családokban felnövő gyerekek egyik központi problémája a szégyen lesz, a család problémája azonban az a gyakran brutális  elnyomás, ami ezt a szégyent eredményezi.

A szégyen-alapú viszonyok tíz jellemzője:

1. Nyílt megszégyenítés:
Az egymás felé közvetített üzenet: „Valami nincs rendben veled”; „Tökéletlen vagy”; „Nem felelsz meg a…”; „Miért nem tudsz olyan lenni, mint…” - Nem egy konkrét viselkedésről van szó, hanem az ember személyéről. Az előbbi esetén meg lehet érteni, hogy mit és miért csináltam rosszul, és ez alapján majd lehet jobban csinálni, az az üzenet, hogy most rosszul csináltad, de ha akarod - és miért ne akarnád - tudsz törekedni a jóra és legközelebb majd jobban csinálod. A megszégyenítésnek ezzel szemben az az üzenete, hogy rossz vagy.

2. Teljesítményközpontúság:
A szeretetet, elfogadást, jóváhagyást, vagy értékesnek nyilvánítást meghatározott jó viselkedés révén, illetve a másfajta viselkedés kerülésével lehet kiérdemelni. Ennek elmulasztása megszégyenítéssel jár. - Ezekben a családokban a mindenkit alanyi jogon megillető tisztelet, respektus nem jár alanyi jogon, hanem, ezt külön extra teljesítményekkel ki kell pillanatnyilag érdemelni és ez bármikor tetszés szerint megvonható. Ezért itt soha nem kaphat az ember igazi szeretetet és elfogadást. Ehelyett maximum a viselkedése jóváhagyását és a teljesítménye értékesnek nyilvánítását tudja elérni. Így az ilyen családokban felnövő emberek ezek szeretetpótlékot jelentenek és gyakran függővé válnak tőlük.

3. Kimondatlan szabályok:
A viselkedést olyan szabályok vagy normák irányítják, amelyeket csak ritkán, vagy soha nem fejtenek ki. Rendszerint olyankor ébresztik rá az embert, amikor megszegi őket. Létezik egy általános szabály: „ne hozd szóba”, ami annyit tesz, hogy ne vedd észre, és ne említsd a problémákat. H mégis beszélsz a problémákról, te magad válsz problémává. Ez hallgatásra szoktatja az embereket. Létezik egy „nem nyerhetsz” szabály is. A gyerekeket például arra tanítják, hogy sose hazudjanak; de arra is, hogy sose mondják meg egyenesen a nagymamának, hogy nem ízlik a fasírtja. Akárhogy igyekszel, nem tehetsz egyszerre eleget az egymásnak ellentmondó szabályoknak. Ha pedig nem teszel, az szégyent von maga után. Az ilyen szabályok a jövőbeli viszonyokat is irányításuk alá vonják, hacsak rá nem ébredünk és szándékosan meg nem törjük őket. -  A jól átlátható és mindenkire kötelező normák hiánya a családban (is) a hatalommal bíró személyek számára lehetővé teszi, hogy arra használják a  összefüggésükből kiragadott szabályokat, hogy másokat lenyomjanak és megszégyenítsenek, valamint hogy  a saját normaszegéseiket eltüntessék. 

4. Kódolt kommunikáció
Ha az érzéseidről vagy igényeidről beszélsz, azzal szégyenítenek meg, hogy önző vagy. Ha a problémákról beszélsz, megszeged a „ne hozd szóba” szabályt, s azzal szégyenítenek meg, hogy te magad vagy a probléma. A családtagok ezért megtanulják, hogy kódolva mondjanak dolgokat, vagy közvetve, más személyeken keresztül üzengessenek egymásnak. -  Egy ilyen rendszerben az emberek nem csak, hogy nem vállalnak felelősséget, hanem nem is vonhatók felelősségre (már eleve fel sem merül a számonkérés, de ha mégis megtörténne: nem azt mondta, nem úgy gondolta, az a rossz, aki rosszat gondol) így szabadon lehet megrágalmazni és megszégyeníteni másokat.

5. Bálványimádás:
A családtagokat arra tanítják, hogy saját értéküket és identitásukat ne Isten elfogadásától, hanem egyéb dolgoktól és emberektől várják. Az válik mércévé, milyennek látszanak a dolgok, mit gondolnak az emberek, mennyire látszanak vallásosnak, milyen mértékben tudnak javakhoz jutni. - Az ilyen családokban felnövő emberek értéktelennek érzik magukat és tele vannak szégyennel, s ezt kompenzálandó gyakran akár  a súlyos függőségig rászorulnak mások pozitív visszajelzéseire.

6. A gyermekkor megnehezítése:
A gyermek számára nehézségekkel teli folyamat saját útjának megtalálása az életben. Az ilyen család azonban elsősorban a látszatra ügyel, és arra, hogy mit gondolnak az emberek. Ezért pusztán az, hogy a gyermek gyermek, szégyen forrásává válik. A gyermekeknek meg kell tanulniuk kis felnőttként viselkedniük, hogy elkerüljék a megszégyenítést. - Tipikus példája ennek, hogy a gyerekeket, több évvel azelőtt, mielőtt erre életkorilag alkalmasak lennének, arra kényszerítenek, hogy az ajándékukat osszák meg másokkal. A három éves gyerek például kínálja fel a felnőtt családtagoknak -  akik, a fene esne a belükbe, felzabálják  - a frissen kapott csokiját.

7. Hibáztatás- és szemrehányás-központúság:
Minthogy az ilyen család nagy súlyt fektet a teljesítményre, a fogyatékos teljesítmény okát ki kell vizsgálni és megszüntetni. Mindennapos a hibáztatás és a szemrehányás. A „Ki a felelős?” kérdés célja, hogy meg lehessen találni, kit kell hibáztatni. A bűnöst meg kell szégyeníteni és megalázni, hogy olyan rosszul érezze magát, hogy többet ne viselkedjen a rossznak tartott módon. - Nem a kudarc tényleges megértése és kijavítása a cél, hanem a megszégyenítés.

8. A mentális képességek torzulása:
A család tagjai a mentális önvédelem szakértőivé válnak. A vádak áthárítása, a racionalizálás, a minimalizálás és a tagadás csupán néhány fajtája annak, hogyan igyekeznek az emberek elhárítani a szégyen-üzenetet – többnyire hiába. - Az a baj, hogy itt nincs szó tényleges önvédelemről. A szégyen ugyanis marad. Azok az elhárítómechanizmusok, amelyek segítségével az ember gyötrő érzésektől meg akar szabadulni, nem csak hogy rendkívüli módon beszűkítik az  életét, hanem komolyan hozzá is járulnak ezeknek a gyötrő érzéseknek a fennmaradásához.

9. Az érzelmi képességek gyengesége:
A rendszer egy másik uralkodó szabálya: „Ne érezz”. Az érzések rosszak, önzők, vagy fölöslegesek. A szégyen-alapú családok tagjai nem érzékelik saját érzéseiket, és nem tudják, hogyan válaszoljanak rájuk. Az ilyen családok érzelmileg reaktív közösségek. - Itt nem egyszerűen egy képesség hiányáról van szó, hanem arról a nagyon erős tiltásról, hogy ne érzékeljék az érzéseiket, hanem azt érezzék, amit vélhetően elvárnak tőlük - különben megszégyenítődnek és kitaszítódnak. Az ilyen családokban felnőtt embereknek  komoly küzdelmet kell folytatniuk azért, hogy  a dolgokat a valóságnak és ne a az elvárásoknak megfelelően érzékeljék.

10. Üres emberek:
Minthogy a szeretetet és az elfogadást a viselkedés alapján lehet elnyerni, és soha nem független a teljesítménytől, a szégyen alapú családok tagjai jellemzően kívülről tökéletesnek néznek ki, de belülről üresek. - Nincs azzal önmagában semmi baj, ha a teljesítményt díjazzák. A baj az, ha azt az alapvető respektust és tiszteletet, ami minden embernek jár - végelemzésben, mint Isten képének, és ez végelemzésben  Istennek szóló tisztelet - nem kapják meg automatikusan a családtagok, hanem ezt a hatalomban lévők önkényesen osztogatják és vonják meg. Ha valaki úgy nő fel, hogy bármikor megalázható és megtaposható, az bármilyen értékes ember is, hitványnak és értéktelennek fogja felnőttként érezni magát.

A szeretetteli család

A szeretetteli viszonyok tíz jellemzője:

1. Nyílt megerősítés (vs. nyílt megszégyenítés):
A szeretetteli családok tagjai nyíltan kimondják egymásnak, hogy szeretik és elfogadják, tehetségesnek és értékesnek tartják, és támogatják egymást. Az olyan mondatok: „Szeretlek”, „Annyira tehetséges vagy”, „Melletted állok, ha szükséged van rám”, „Annyira örülök, hogy Isten a mi családunknak adott téged”, „Annyira örülök, hogy fiú/lány vagy”, „Jól érzem magam veled”, és hogy a másikat a nevén szólítjuk, csupán néhány módja annak, hogy nyíltan megerősítsük a másikat. - Itt természetesen nem szavakról, hanem egymás tényleges elfogadásáról és valódi egymás mellett állásról van szó.

2. Személyközpontúság (vs. teljesítményközpontúság):
Mindannyiunknak olyan közegre van szükségünk, ahol azt érezzük, önmagunk miatt szeretnek minket, és nem amiatt, amit teszünk. A szeretetteli családokban a szeretet és az elfogadás nem hullámzik attól függően, hogyan cselekszik a másik. Az embereket önmagukért fogadják el. A szégyen-alapú családokban a viselkedés a legfontosabb. Hogy ki vagy, az pedig a legkevésbé fontos. - A szégyen alapú családokban, akik hatalommal rendelkeznek, azt kommunikálják a többieknek, hogy te rossz vagy - mivel a saját bizonytalanságukat mások lenyomásával akarják kompenzálni. A szeretet alapú családokban viszont az az üzenet, hogy mindig választhatod a jót, és bízunk benned.

3. Nyíltan kimondott szabályok és elvárások (vs. kimondatlan szabályok):
A szeretetteli családokban a szabályok vannak az emberekért, s nem az emberek a szabályokért. Hogy a szabályok a leghatékonyabban szolgálhassák a családot, mindenkinek tudnia kell, mik a szabályok. - Az, hogy mindenki viselkedése egy egyértelmű, világos, közösen értelmezett szabályrendszerhez mérhető, egyenlő pozíciót biztosít a családtagoknak.

4. Világos és egyenes kommunikáció (vs. kódolt kommunikáció):
A kódolt kommunikáció senkinek sem jó. A gyerekek jó megfigyelők, de rossz értelmezők. Fontos, hogy az embereknek ne kelljen dekódolni az üzeneteket. Ha üzenetet akarsz küldeni, először dekódold te magad, s aztán küldd egyenesen. Ne harmadik személyen keresztül, ne mások viszonyait felhasználva küldjük üzeneteinket. - A szeretetteli családokban - mivel nem kell állandóan megtorlástól tartaniuk és védekezniük, alapvetően elfogadók egymással és meg lehet a dolgokat beszélni - az emberek azt mondják amit éreznek és gondolnak.

5. Isten a legfőbb forrás (vs. bálványimádás):
Isten minden jó forrása. Ő tölti be szükségünket, Ő a mi bosszúállónk és védelmezőnk, Ő a végső szó értékünk és elfogadásunk felől. Nem azért vagyunk értékesek és elfogadhatóak, amink van, amit viselünk, hogy rendszeresen járunk-e templomba vagy adakozunk. - Szeretetteli családok betöltik azt a funkciót, hogy a szülők közvetítik Isten feltétlen szeretetét a gyerekek felé. Ez azt eredményezi, hogy  egészséges önbizalma lesz, képes lesz bízni másokban, kötődni másokhoz, és ezek eredményeképpen nem függ mások elismerésétől. 

6. A gyermekeknek örülnek (vs. a gyermekkor megnehezítése)
A szeretetteli családokban rendben van, ha a gyermek gyermekként viselkedik. A normális és egészséges gyermekek növekedése többnyire „rendetlen” folyamat.

7. Felelősség (vs. hibáztatás és szemrehányás):
A hibáztatás és szemrehányás a szégyen-alapú családok módszere a gyermekek megbüntetésére a teljesítmény hiánya miatt: eszközök mások viselkedésének kontrollálására. - Ezzel szemben a szeretet alapú családokban a szülők felelősséget vállalnak a cselekedeteikért, s mivel a gyerekek alapvetően elfogadást élnek meg, ők is megtanulják a felelős viselkedést.


8. A mentális képességeket a tanulásra használják (vs. a mentális képességeket védekezésre használják):
A szeretetteli családokban a a gondolkodás a tanulást szolgálja. A szégyen-alapú családokban az önvédelmet, mások hibáztatását, az ürügy keresését a felelősség alóli kibúvásra. A szégyen-alapú családokban a „Miért tetted?” kérdés csapda, mert nincs rá elfogadható válasz. Bármit válaszolsz, elemezni és kritizálni fogják. A szeretetteli családokban az embert előre elfogadják, és a „Miért tetted?” kérdés egyszerűen csak annak megértésére szolgál, miért történt a dolog.

9. Az érzelmek érvényesek és hasznosak (vs. az érzelmi képességek gyengesége):
Az érzések nem jók vagy rosszak: az érzések pusztán vannak. Hogy jó vagy rossz, helyes vagy helytelen eredménnyel járnak-e, azaz hogy segítenek-e vagy károsítanak, az az érzelmeinkre adott saját döntéseinkből következik. A szeretetteli családok elismerik az érzéseket és az érzelmek kifejezéseit, mint a családtagok egymással való kapcsolatának módjait.

10. Rendben van, ha a külső a belsőt tükrözi (vs. üres emberek, akik megtanulnak tökéletesnek látszani):
A szeretetteli családokban a valóság sokkal fontosabb, mint hogy hogyan néznek ki a dolgok. Az életet folyamatának, s nem az egyes eseményeknek a perspektívájában tekintik. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem kell azonnal reagálnia, vagy egyszer s mindenkorra „megjavulnia”. Minthogy Isten is a folyamat része, nem kell pánikolni: a történetnek nincs vége, még ha most nem is a legjobban néz ki. Az elfogadhatatlan viselkedés a rossz döntésekből fakad, s nem abból, hogy mi magunk értéktelenek vagy elfogadhatatlanok lennénk. A szeretetteli családtagoknak nem kell „megjavítaniuk” egymást.

Nagyon fontos világosan látni, hogy a szégyen alapú családok attól azok, hogy a család meghatározó személyei az emberi viszonyaikban a szeretet és kapcsolódás helyett a hatalom és elnyomás  mellett döntöttek. Ez egy döntés. Méghozzá olyan alapvető értékválasztás, amelyet  az emberek csak egészen ritkán változtatnak meg. Éppen ezért egy szégyen alapú család - ugyanúgy és ugyanazért, mint a bántalmazó párkapcsolat - szinte soha nem javítható meg. Meg kell törni a szabályait és ki kell belőle lépni.

------------------------------------
1. Magyarul is lehet tőle egy könyvet olvasni a Grace Ministries Budapest kiadásában.

2014. november 17., hétfő

... sokkal tudatosabban élem meg az életet ...

 "Nekem a beszélgetések és a terápia leginkább abban segítettek, hogy sokkal tudatosabban élem meg az életet és a velem történő dolgokat. Jobban megfogalmazom és végiggondolom az érzéseimet és talán mások érzéseire és gondolataira is fogékonyabb vagyok. Jó és hasznos ha az ember a nagy rohanásban rendszeresen szán időt arra is, hogy az apró hétköznapi történések mellett és az azon felett végiggondolja a vágyait, céljait és természetesen a jelenlegi helyzetét, emberi kapcsolatait. A korábbi évek, sokszor feldolgozatlan eseményeit is így alkalma nyílik az embernek újra végiggondolni és adott esetben más megvilágításból meglátni. Ami még nekem nagyon fontos, hogy a környezetemben levő emberekkel levő kapcsolataimról is kezdek egyre tisztább képet formálni a terápia segítségével és lassan kezd világossá válni, hogy kivel milyen viszonyban is állok, ami jelentősen megkönnyíti a helyzetet."

2014. november 9., vasárnap

Negatív érzések - három lehetőség

Három módon viszonyulhatunk a negatív érzéseinkhez. 

1. Megengedjük az érzést és azonosítjuk magunkat vele. A gyerek magára keni az egész reggelit, dühös leszek, utat engedek a haragnak, kiabálok vele, felpofozom. Ebben az esetben is, mint az esetek többségében, ha egyszerűen azonosítom magam a negatív érzésemmel, akkor emiatt indulatból fogok cselekedni és  bántani fogok valakit.

2. Nem engedjük meg az érzést, hanem valamilyen elhárítómechanizmussal eltüntetjük a tudatunkból. Például itt a gyerek esetében ellentétbe fordítással, mikor észreveszem, hogy magára kente a reggelit, megpuszilom és azt mondom,  jaj de szeretlek. Ezzel pillanatnyilag elmenekülünk a negatív érzés elől és abban a pillanatban nem bántunk senkit, de a negatív érzések megmarad bennünk és ugyanolyan módon negatívan fognak hatni, mintha kiadtuk volna, csak még nem is leszünk a dolognak tudatában. Azok az anyák például, akik a gyerekükkel szembeni haragot ilyen módon az ellentétébe fordítják, gyakran az eltüntetett haragjuk eredményeképpen érzelmileg teljesen elérhetetlenné válnak a gyerekük számára.

3. Megengedjük az érzést, de nem azonosítjuk magunkat vele. Érzem az érzést, de nem engedem elszabadulni, hanem elhatárolom magam tőle és konstruktív megoldásokat keresek. 

Itt nagyon fontos, hogy érezni kell az érzést. Ha abban a pillanatban, amikor elkezdene feljönni az érzés, azonnal visszanyomom, az a második csoportba tartozik, az egy egyszerű elfojtás, ami az érzés negatív következményeit nem szünteti meg, hanem csak a működését teszi kontrollálhatatlanná.
Amikor észreveszem, hogy magára kente a reggelit, üvöltés és pofozkodás helyett igyekszem gyorsan megnyugodni. Gyereket-konyhát gyorsan összetakarítom. Gyereknek nyugodtan elmagyarázom, hogy ezt nem szabad csinálni. Végiggondolom, hogyan lehetne úgy megszervezni a helyzetet, hogy ne is tudja csinálni,  legközelebb úgy csinálom. Utána szánok időt arra, hogy belegondoljak, miért lettem olyan rettentő dühös, mit kéne máshogy éreznem, gondolnom, látnom, csinálnom, hogy legközelebb ne billentsen ennyire ki.

Ez az utólagos belegondolás talán túl soknak látszik, mégis ez az a momentum, amivel a negatív érzésben megjelenő rosszat jóvá tudjuk fordítani. Az erős negatív érzések extrém esetektől eltekintve mindig arra utalnak, hogy valami nincs bennem rendben. Ha megkeresem ezt, meg tudom változtatni. Ha nem, újra és újra generálni fogja a negatív érzéseket. 

Ebben a példában lehet, hogy egyszerűen csak azért szaladt el velem a ló, mert túlságosan fáradt vagyok. Lehet, azért is vagyok túlságosan fáradt, mert azt hiszem, hogy mindig mindent tökéletesen kell csinálnom. Valószínűleg azért hiszem ezt, mert nem kaptam feltétlen elfogadást gyerekkoromban, hanem csak akkor kaptam melegséget, ha jól teljesítettem. 

Ha  eljut az ember oda, hogy végső soron mi is okozza a negatív érzést, akkor már jó úton van ahhoz, hogy megszabaduljon tőle, kevésbé legyenek negatív érzései, könnyebb legyen helyben megbirkózni velük.

2014. október 8., szerda

Bántalmazó kapcsolatban élek?

A kapcsolatom nem jól működık, ha:

 - A problémákat nem lehet megbeszélni. 
- A problémákat meg tudjuk beszélni, de semmi sem változik. 
- A kapcsolatban nincs mód az erőszakmentes kommunikáció használatára. 





A kapcsolatom bántalmazó, ha a fentieken túl a továbbiak valamelyike is igaz

- A partnerem a sikereimre vádaskodással, elbagatellizálással vagy haraggal reagál. 

- Gorombán vagy durván viselkedik velem, ha kettesben vagy ha társaságban vagyunk. 

- Gyakran levegőnek néz: ̇úgy tesz, mintha ott se lennék,nem szól hozzám, és nem válaszol, ha kérdezem. 

- Csak a partnerem változhat, fejlődhet és növekedhet, én sosem. 

- Az életem egyre jobban beszűkül (eltűnnek a barátaim, rokonaim, képességeim, régi hobbijaim, vágyaim és álmaim). 

- Egyre gyengébbnek és tehetetlenebbnek érzem magam. 

- Nem tudok elmenni, ha szakítani akarok. A partnerem az érzelmeivel, betegségével, a gyerekekkel stb. zsarol vagy azzal fenyeget, hogy öngyilkos lesz, vagy megöl, ha elhagyom. 

- A kapcsolatban felmerül az erőszak vagy az erőszakkal való fenyegetés lehetősége. 

- A partnerem néha megüt, vagy akaratom ellenére gyengédséggel vagy nyers erőszakkal szexre kényszerít.

-------------------------------------------
A lista a NaNe Egyesület honlapján a "Jól működő párkapcsolat" című cikkben található. Az írás mindösszesen két oldal, de azt hiszem, az egyik legjobb összefoglalása a témának, amit valaha is olvastam.

2014. szeptember 17., szerda

Az erőszakmentes önérvényesítés 2.

A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között1. találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.

Az alábbi három önérvényesítő technika nagyon hasznos lehet ...

1. Az elakadt lemez

Ez a technika fölöttébb hasznos, amikor megszabunk egy határt, és a személy, akihez beszélünk, nem figyel vagy vitatkozni kezd. Egyszerű technika, önérvényesítő állításokat mondunk, és szükség esetén megismételjük és újra meg újra megismételjük. A lényeg az, hogy ismételjük a mondanivalónkat és ne adjuk fel, amíg el nem érjük a célunkat.

Rita képtelen volt elérni, hogy a vízvezetékszerelő megjavítsa a csöpögő csapot. Valahányszor felhívta a szerelőt, az mindig kifogást keresett és megígérte, hogy majd visszahívja és megmondja, mikor tud menni. Fölösleges mondani, hogy sohasem hívta vissza és nem ment megszerelni a csapot. Miután hallott az „elakadt lemez” technikáról, Rita egy reggel, amikor biztos volt benne, hogy ott találja a szerelőt, elhajtott a műhelybe, és elkezdte:
„Szükségem van rá, hogy megjavítsa a csapot, mondja meg, mikor tud jönni. Ha három napon belül nem tud jönni, keresek egy másik vízvezetékszerelőt:”
A válasz: „Persze, asszonyom, épp most akartam hívni, majdnem kész vagyok,és megyek, ahogy lehet.”
Rita: „Rendben, mikor jön?”
Szerelő: „Ígérem, hamar.”
Rita: „Mégis, mikor jön?”
Szerelő: „Ide figyeljen, asszonyom, tudom, hogy szüksége van a javításra, és egészen biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani valamikor holnap vagy holnapután.”
Rita: „Ez már haladás, de én pontosan akarom tudni, hogy mikor jön.”
Szerelő: „Nem tudom pontosan megmondani, mert nem tudom,mikorra fejezem be ezt a munkát.”
Rita: „De meg tudja mondani pontosan, mert átjöhet holnap reggel 8-kor, és ha végzett a munkával nálam, mehet és befejezheti a másikat.”
Szerelő: „Oké, hölgyem, holnap 8-kor.”
Rita: „Telefonálok ma délután ötkor és holnap reggel fél nyolckor, csak hogy el ne felejtse.”
Szerelő: „Nincs rá szükség, megyek.”
Rita: „Köszönöm, de azért felhívom. A holnapi viszontlátásra.”

2. Az énközlés

Vádaskodás, általánosítgatás, ítélkezés és sértegetés nélkül, konkrétan megfogalmazzuk, hogy mi milyen kárt, fájdalmat okozott nekünk a másik, és javaslatot teszünk, hogyan lehetne legközelebb jobban megoldani a dolgot. Ezt a technikát akkor a legjobb alkalmazni, amikor megpróbálunk változtatni egy nem kielégítô helyzeten. Nem alkalmas kérés megfogalmazására vagy egy kérés elutasítására. 2.

lépései:
1. tény

2. érzés

3. gondolat/vélemény

4. igény

5. kérés

"Amikor tegnap a villamoson nem szóltál hozzám (tény), nagyon magányosnak éreztem magam (érzés), úgy gondoltam, hogy valami bajod van velem és büntetsz (vélemény). Szükségem van rá, hogy amikor veled vagyok, kicsit foglalkozz velem (igény). Szeretném, ha máskor nem utaznál velem némán, és ha bármi bajod van, elmondanád (kérés).

3. Kikerülni egy kezelhetetlen helyzetből

A harmadik technika arra való, hogy kikerüljünk egy kezelhetetlen helyzetből. Ha például a másik durva, támadó, gúnyos, szarkasztikus vagy agresszív kezd lenni, az alábbiakhoz hasonló zárómondatok használhatók:

• „Ez így nem megy. Beszéljünk nyugodtabb körülmények között.”

• „Jogom van hozzá, hogy meghallgassanak, és jogom van hozzá, hogy tiszteljenek.”

• „Nem engedem, hogy bárki így beszéljen velem.”

A beszélgetés befejezése után gyorsan menjen el vagy tegye le a telefont. Ha a másikat valóban érdekli a tisztességes és egyenlő kommunikáció, a jövőben minden bizonnyal óvatosabb lesz. Ha ez nem történik meg, nyilvánvaló lesz, hogy meg akarja tartani a hatalmat és az irányítást, és nem tiszteli mások jogait, és akkor ez figyelmeztető jel arra, hogy ennek az embernek a közelében mások jogai és határai sérülhetnek.



-------------------------------------------

2. in: A jól műkdödő párkapcsolat. Szintén a NaNe Egyesület honlapjáról. Feltétlenül érdemes az egész anyagot elolvasni, nagyon röviden és nagyon jól foglalja össze a lényeget. Külön kitér arra, hogy mi NEM énközlés.

2014. szeptember 11., csütörtök

Marsch für das Leben

Ez egy Down kóros kisfiú a berlini Marsch für das Leben rendezvény plakátjáról. Ugye, nem úgy néz ki?! 

Megszoktuk, hogy a Down-kóros gyerekeknek rémisztően torzult arcuk van. De mint az ellenpéldák mutatják, nem azért mert Down-kórosak, hanem, mert emiatt elutasítják őket. 

Mindenkinek, akit súlyosan elutasítottak, van egy rémisztően torzult gyerekarca.

A terápia jórészt arról szól, hogy ezt meg merjük nézni és megtanuljuk elfogadni. Marsch für das Leben.

2014. szeptember 7., vasárnap

Az erőszakmentes önérvényesítés 1.


A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között1 találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.


Az önérvényesítô (asszertív) és az agresszív viselkedés összehasonlítása

Önérvényesítés: Szükségleteit, vágyait és érzéseit mások jogainak megsértése nélkül fejezi ki. Becsületes, ôszinte és egyenes.

Mi a célja az önérvényesítésnek?
Határok felállítása. Tisztelet kérni és kapni másoktól. Az önbecsülés megtartása és az  önmagunk feletti hatalom megélése. Jól mûködô kapcsolatok teremtése.

Mit kap?
Tiszteletet kap, becsüli magát és ô irányítja saját életét. Azok közül választja ki az ôt támogató személyeket, akik tisztelik a határait. Megtanulja megvédeni magát a bántalmazástól.

Agresszivitás: Mások rovására fejezi ki érzéseit és szükségleteit. Megsérti mások jogait és uralkodni akar.

Mi az oka az agresszivitásnak?
Dühös és mindenáron el akarja érni a célját. Nincs tekintettel más emberek érzé-
seire.
Mit kap?

Dühös marad, bûntudata van és irányítani akar másokat. Bántalmaz másokat és erôszakossá válhat. Végül tönkreteszi a kapcsolatait.


Az önérvényesítés nyolc aranyszabálya:
• Gondosan válasszuk meg a csatákat. Határozzuk meg céljainkat és döntsük el, pontosan mit akarunk elérni vagy megváltoztatni.

• Egyes szám elsô személyben beszéljünk, legyünk rövidek és gondosan válogassuk meg a szavainkat.

• Ne várjuk el, hogy mindenkinek tetszeni fog az új határokat betartó stílusunk. Ha dühös választ kapunk, vagy nem úgy mennek a dolgok, ahogy reméltük, ejtsük a témát és távozzunk.

• Próbáljuk meg nem felemelni a hangunkat. Maradjunk nyugodtak, határozottak és összeszedettek.

• Ismételjük el és próbáljuk el amit mondani akarunk mielôtt valóban megtesszük.

• Ne mentegetôzzünk; a határok felállítása mindig helyénvaló.

• Ismételjük meg mondanivalónkat, ha szükséges.

• Miután lezajlott az párbeszéd, értékeljük, hogy sikerült, milyen eredménnyel járt a kommunikációnk, sikerült-e elkerülni, hogy agresszívvá váljunk, és hogy hogyan tudnánk javítani asszertív (önérvényesítő) technikáinkon.

2014. augusztus 11., hétfő

Isten a történelemben

Ezt a könyvet eredetileg az anyósom kedvéért kezdtem el olvasni. A II. világháború és az utána következő évtizedek sokféle szörnyűségét látva, egész életében nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogyan van ezekben jelen Isten. Többször is nekikezdett Schütz könyvének, de a bonyolult filozófiai eszmefuttatásokon mindig fennakadt.

Az hogy az ember ezekben örömét találja, tényleg feltételez egy olyan elméleti érdeklődést, ami nem mindenkiben van meg. Ugyanakkor ez a könyv - mint egyébként minden jó elméleti problémafelvetés - a legmélyebben érinti az ember mindennapi életét és számomra teljesen meggyőző értelmezését adja annak a kornak, amelyben élünk.

Schützöt egyébként csak Magyarországon nem ismerik. A bécsi egyetem teológiai fakultásán több könyve is szabadpolcon található és amikor néhány éve az Opus Dei híres pamplonai egyetemének könyvtárában jártam, Isten a történelemben spanyol változatát a kizárólag fontos és aktuális könyveket tartalmazó kézikönyvtárban láttam.


1930-tól az egyetemi katolikus ifjúsági egyesületek kérése Schütz Antal 6 éven át olyan előadásokat tartott, melyeket a a hittudományin kívül a többi kar hallgatói is felvehettek. Ezek egyike az 1932-es "Isten a történelemben" című 10 előadásból álló kurzus, melynek szövege 1934 és1943 között öt kiadást ér meg magyarul. Ezen kívül az 1943-as magyar kiadás szerint addigra kiadták németül, lengyelül, spanyolul és portugálul is.

1. Célok és utak
Schütz a bevezető előadást azzal kezdi, hogy az előadássorozat célja annak a történelmi fordulónak az értelmezése, melyet a 16. századi gyarmatosítások óta kiépített európai világuralom összeomlása jelent. A különféle hamis látásokkal és látomásokkal szemben ennek a történelmi fordulónak a keresztény értelmezését szeretné adni, azért hogy segítse eligazodni és cselekedni mindazokat, akik felelőséggel élik az életüket. Az elődadás második részében áttekinti azt a reneszánsz óta tartó folyamatot, amely során létrejött és csődbe ment az a történelemértelmezés, amely a történelemből teljesen ki kívánja szorítani Istent. Végezetül elmondja az előadássorozat programját. Eszerint az első egyharmadban a filozófia eszközeivel mutatja meg, hogy a történelem korrekt értelmezése egyértelműen arra mutat, hogy Isten alakítja a történelmet. A középső harmadban kifejti azt az elméletet, hogy a történelem Isten teremtő, megváltó és megszentelő akaratának időbeli megvalósulása. Végezetül pedig az így kialakított nézőpontból áttekinti a történelemnek azokat a főbb kérdéseit, amelyek hozzásegítenek annak a történelmi fordulónak a értelmezéséhez, melynek részesei vagyunk.

A történelemből Istenhez

2. A történelmi irracionálé
A történelmi racionalizmus a történelmet törvényszerű folyamatok lejátszódásának tekinti, a a történelmi irracionalizmus szerint pedig a történelemben egyáltalán nem állapíthatók meg törvények. Ezekkel szemben Schütz azt állítja, hogy a történelem értelemes – mert az Abszolút Értelem szabad alkotása. S ez a történelem alapján belátható. Egész gondolatmenetét Szent Tamás istenbizonyítékainak logikájára alapozza, mely szerint, ha következetesen gondolkodunk, akkor végső soron vagy fel kell adnunk a világban lévő okság, törvényszerűség és célszrűség megértését, vagy Isten művének kell mindezeket tekintenünk. Elsőként azt bizonyítja, hogy mind a történelem jelenségeinek, mind az ezekről való gondolkodásnak, valamint a kettő összehangoltságának elégséges magyarázata csak az abszolut személyes Értelem, azaz Isten lehet. A történelem annyira rendkívül összetett együttesekből áll össze és annyi értelmes elemet tartalmaz, hogy mindezt csak egy olyan intelligenciával és erővel rendelkező létező okozhatja, mint Isten. A történelem során minden történés egyszeri és mindnek megvan a határozott helye – nem történhet máskor, máshogy – ez annyira bonyolult rendezettséget igényel, hogy nem lehet más oka csak Isten rendező akarata.

3. A történelmi tragikum
Megállapítja, hogy a tragédiák a történelem egyetemes, állandó és jelentős tényezői. Ezekenek azonban van egy nagyon fontos jellemzőjük, az hogy az ember mindezeket a fájdalmas és szörnyű eseményeket nem egyszerűen rosszaknak éli meg, hanem tragédiáknak, azaz olyan eseményeknek, ahol a valóság eltér az eszményektől. Ezek után áttekinti azokat az elméleteket, melyek a történelem tragikus mivoltát próbálják megmagyarázni és demonstrálja, hogy ez egyiknek sem sikerül. Ő maga itt nem ad magyarázatot a történelmi tragikumra, csak arra mutat rá, hogy maga a tragédia belső szerkezete – az eszmény és a valóság eltérése – eszményeket és olyan szellemi létezőt feltételez, mely ezeket fel tudja fogni és magáénak tudja tekinteni; sem eszmények, sem szellemi létezők nem származhatnak pusztán az anyagból, hanem ezek létrehozója csak a személyes Abszolutum lehet.

4. Történelmi energiák
Ezek után azért, hogy megmutassa Isten működését a történelemben, felsorol néhány jelenséget, amelyek "...hangosan és jólérthetően a történelmi folyamaton kívül álló teremtő erejű ok után kiáltanak..." (95.) Ilyen jelenségnek mutatja be először az magát embert, aztán a nagy embereket, és a rendkívüli történeti fordulókat. Ezután tovább lép és azt igazolja, hogy "... a Szentírás és népe, Jézus Krisztus és műve: az Egyház, olyan jelenségek, melyek a történelemben állnak ugyan, történelmi erőkkel történelmet csinálnak, és mégsem mindenestül történelmi valók." (107.)

Isten, mint a történelem kulcsa

5. A teremtõ Isten a történelemben. Az első Ádám mint a történelem kulcsa
Az ember egyszerre anyagi és szellemi létező és ez a kettősség az elé a feladat elé állítja, hogy a benne lévő istenképiséget a szintén benne lévő anyagon keresztül mutassa fel. Tehát az ember nincs kész teremtése pillanatában, hanem minden egyes embernek meg kell csinálnia magát és ebből bontakozik ki az ember teljes képe. Ez csak időben lehetséges. Ezzel az ember már be van állítva a történelembe. "A történelem nem más, mint ennek a teremtő isteni szónak értelmezése: Teremtsünk embert." (132.) Így nézve a történelem olyan alkotás, amit Isten az emberrel együtt végez, ezért ebben minden eseménynek és minden személynek Isten által megszabott, tehát értelmes és fontos helye van.

6. A megváltó Isten a történelemben. A második Ádám mint a történelem kulcsa
A történelmi tragikum létrejöttét a Genezis 3. fejezete mondja el, a bűnbeesés és az ítélet leírásával. A büntetés nem extra hozzáadás a bűnhöz, hanem az a bűn elkerülhetetlen következménye. A történelm tragikus vonásait a bűn és a bűn elkerülhetetlen következményei okozzák. Erre a bűnnel teli világra kétféleképpen lehet reagálni, lehet a bűnhöz csatlakozni, és lehet a megváltódást keresni: "A történelem folyama ennek következtében kettős áramlássá válik: Az egyikben kidolgozódik és végső konzekvenciáit érleli a bűn és a büntetés, a mysterium iniquitatis; a másikban mint ellenáramlásban foly a tisztulás és szabadulásra való törekvés árja." (170.) 
A szabadulásra való törekvés az igazság, jóság, a szépség és a szentség keresésében és megvalósításában mutatkozik meg, azonban az ember a saját erejéből mindegyikben csak nagyon felemás eredményeket tud elérni. Jézus Krisztussal azonban "... a történelembe lép az az Isten, aki a történelem-indító embereszme teremtője, a történelmi bűn-tragikumának bírája és megváltója. ... a történelem nem gazdátlan szekér ... hanem Isten hozzája kötötte személyes érdekét; sorsközösséget vállalt vele, magára vette az emberség kettősségének tragikumát ..." (180-181.)
Az egész történelem Krisztusra irányul, az előtte lévő koroknak az volt a rendeltetésük, hogy Őt előkészítsék, a követőknek pedig, hogy Őt hordozzák. A történelem így nem más, mint  "... Krisztusnak és az antikrisztusnak gigászi viadala..." (184.)

7. A megszentelő Isten a történelemben. Isten országa mint a történelem kulcsa
Mivel Isten az embert a Vele való közösségre hívja, s mivel az Ő élete közösségi élet, ezért a Vele való közösség ebbe a közösségi életbe való bevonódást is jelent. Istennek és embernek ez az életközössége már itt a földön elkezd kiépülni, s természetesen ez az ebben résztvevő emberek számára egymással is közösséget jelent. Ez az Isten országa. Isten országa nem azonos ezzel vagy azzal az intézménnyel, hanem ez Isten velünk megosztott szeretete, ami rajtunk keresztül osztódik tovább, hogy így átjárja a világot és mindent bevonjon Isten szeretetközösségébe. Létezik azonban az istentelenség országa is, s az ember ehhez is csatlakozhat. Ha így nézzük a történelmet, akkor a történelem menete nem más, mint annak a története, ahogy az emberek Istenhez illetve a gonoszhoz csatlakoznak. "Eszerint a történelem mint Isten országa nem más, mint ennek a kész hazának keresése és elfoglalása, illetőleg intézményeinek a saját területen való meghonosítása ..." (205.) Ugyanígy az istentelenség országa "... sem más, mint ennek a felsőbb régiókban már megalakult bűn-országnak az időbe való beleplántálása, egy nagy rablószövetkezet kis bujtása." (205.)

Istennel a történelembe

8. A kezdet és a vég a történelemben
A történettudomány sem a történelem kezdetét, sem a történelem végét nem tudja megmutatni. Az ezekről való elképzelések közvetlenül értékfüggőek. Schütz mind a történelem kezdetét, mind a végét illetően kifejti a keresztény álláspontot. A kezdetet illetően a teremtéselmélet mellett érvel és komoly kifogásokat emel az evolúcióelmélet ellen. A történelem végét illetően megmutatja, hogy sem a pesszimista eszkimós-fókás elképzelésnek, sem pedig az optimisták eljövendő földi paradicsomának nincs semmilyen tudományos alapja. Ezzekkel szemben a történelem vége, a végítélet, ugyanúgy a történelembe közvetlenül belenyúló Isten műve, mint a történelem kezdete. "Ebben az ítéletben Isten elsősorban és közvetlenül éppen a történelmet szólítja ítélőszéke elé – hisz az egyes ember megítélése nyomban a halál után az ú.n. különítéletben akkor már megtörtént ... És akkor s csakis akkor kitűnik, – s ez az egyetemes ítélet történetzáró jelentősége –, hogy a történelem minden eseménye és mozzanata, minden tartalma és egész lefolyása pontosan Isten elgondolása szerint valósult meg ..." (247.)

9. A történelem folyama
A történelem szakaszolása, elrendezése mindig történelmen kívüli értékek és szempontok alapján történik. Az előadás első részében Schütz kritikailag ismerteti korának – s gyakorlatilag a mi korunknak is – meghatározó történelem-felfogásait. A második részben pedig előad egy az eddig elmondottakon alapuló történelem-értelmezést. Ez a világtörténelmet tekinti a történelem keretének, Schütz minden történést úgy értelmez, hogy ebben a világtörténelmi keretben helyezi el. A tényleges világtörténelem az európai hódítás eredményeképpen a 19. századra jött létre. Ezért az utóbbi évszázadok történetének fő vonala az európai történelem. Minden nép egész története azonban világtörténelmi tényezővé válik, amikor belép a világtörténelembe. A történelem fázisait, pedig az egyéneknek, a közösségeknek, eszményeknek és tendenciáknak Krisztushoz való viszonya alapján határozza meg. Ezért az egyházi év a történelem szimbóluma és a történelmet értelmezhetjük az egyházi év mintájára: történelmi advent, karácsony, epifánia, böjt, nagyhét; húsvét, pünkösd, stb. Ahogy "... az egyes embernek megvan a maga adventje, karácsonya, húsvétje, nagyhete stb., úgy a közösségek, népek, irányok is más-más időben kerülnek ugyanabba a fázisba." (272.) 
A történelemnek ez a szemlélete annak ellenére is lehetővé teszi a történelem korszakolását, hogy egy-egy időszakban párhuzamosan többféle fázis is jelen van egymás mellett. Egy adott korszakot az határol le, hogy döntő csoportjai a teremtői embereszme, a megváltódás vagy az Isten országa megvalósulásának milyen szakaszában vannak. Új korszakról akkor beszélhetünk, ha ezeknek valamely új aspektusa válik meghatározóvá. "... új történelmi korról egy előzővel szemben akkor beszélhetünk, mikor a történelmi dominánskomplexumban egy új emberarc jelenik meg, vagy a régi emberarc új megváltódni-akarással néz a jövőbe, vagy a régi arc és a régi megváltási gondolat lényegesen új közösségi fázisba jut." Két történelmi kor között találjuk a történelmi fordulót, "... mikor olyan új vonások kezdenek jelentkezni, melyek készülnek megváltoztatni vagy a történelmi emberarcot, vagy a megváltói folyamatot, vagy a szellemi közösség gondolatát. A történelmi fordulók mindig jelentős eseményekhez is fűződnek..." (276.)

10. A történelmi ma
Schütz azt állítja, hogy a világ történelme a 20. századdal történelmi fordulóponthoz ért. A 16. századtól az európai ember meghatározó képviselői ezt a világot kezdték életük kizárólagos céljává és értelmévé tenni, s az egész világ gyarmatosítása is ebben erősítette meg őket. Életük tartalma a lehető legtöbb jav és élvezet megszerzése lett. Istennek, ha egyáltalán hagytak valami helyet, az csak a másvilágon lehetett. Csak saját maguk, a saját céljaik és érdekeik kezdtek el számítani, mások csak annyiban, amennyiben őket szolgálják és segítik. Ez az irány a 20. századra döntően meghatározta Európa szellemi arculatát.

Ekkorra azonban Európa elkezdte elveszíteni a világ fölötti uralmát. Ez a világ azonban nem olyan, hogy úr nélkül maradjon, és az európai gyarmatosítás iskolájában számos nép megtanulta, hogyan kell uralkodni mások felett – tehát Európa megürülő helyét biztosan betölti más. Ezzel párhuzamosan bebizonyosodott, hogy a kizárólag profit termelésére beállított gazdaság újra és újra kiújuló, s lényegében megoldhatatlan gazdasági válságot eredményez; hogy azt az űrt, melyet az Istentől való elszakadás eredményez sem az eszeveszett élettempó sem az álvallások nem tudják betölteni; s hogy az egyéniségkultusz közepette az emberek önként vetik alá magukat akár a legszélsőségesebb tömegmanipulációnak is.

Az európai ember mind önmagához, mind Istenhez mind a közösséghez való viszonyában nagyjából eljutott a vakvágány végére. Ugyanakkor mind a három téren megjelentek olyan törekvések, amelyek ebből a csődből való kiutat keresik. Ezek között a legjelentősebb a 19. század vége óta elkezdődött vallási megújulás, amely eredményeképpen megindult az Egyház megújulása, és az értelmiség az egyházon kívül is túljutott a racionalizmus holtpontján.
Az átmenet pontos menetét nem lehet előre megjósolni, mert minden attól függ, hogy Isten mennyire engedi meg, hogy a rossz kiélje mindazokat a lehetőségeket, melyeket korunk biztosít a számára: "... nagy értékvesztés, összeomlás és sok egyéni szenvedés ... Romok és temetők: ezeken épül föl a történelmi holnapután új világa – ha a ma válsága megy majd a maga útján és nem tereli kedvezőbb mederbe egy történelmi akarat ..." (304.)

Akármilyen hatalmasak is azok az erők, melyek a történelmet mozgatják, Isten ebben minden embernek feladatot adott, mindenkit azért tett akkor és oda, mert ez jelöli ki számára az Istentől neki szánt feladatot. Isten egyértelműen azt várja tőlünk, hogy azokat a feladatokat oldjuk meg, amelyeket elénk ad és ne pedig a múltat akarjuk konzerválni. Csak néhány mondatot ír erről, de látván, hogy akkor is, azóta is milyen súlyos kísértés ez az Egyház számára, különös jelentőségre tesznek szert Schütz szokatlanul kemény szavai: a szellem kioltóinak nevezi azokat, akik ezt teszik. A múltbamerevedőkhöz hasonlóan kemény szavakkal ítéli el azokat is akik a másik végletbe esnek és nem az Egyház hagyományából akarnak meríteni, hanem különféle divatos önmegváltási gyakorlatokat akarnak behurcolni az Egyházba. Schütz megmondja azt is, hogy minden egyéb helyett mi ebben a történelmi fordulóban a keresztények feladata: "Az már most a ma föladata az egyes számára, hogy mindenestül vallja és vállalja a történelmi holnapután tartalmát, és nevezetesen annak alapmozzanatát: a bensőség, lelkiség hitvallójának, ha kell remetéjének, ha kell vértanujának kell lenni. " (308.)

Úgy hiszem, Schütz itt minden szót a lehető legkomolyabban gondolt: hitvallónak, és ha kell remetének, és ha kell, vértanúnak kell lenni; mert történelmi világomlásban vagyunk és ennél kevesebb nem elég ahhoz, hogy megcsináljuk azokat az értékszigeteket, melyek képesek lesznek túlélni ezt a világomlást.

Schütz Antal élete és munkái


"Az már most a ma föladata az egyes számára, hogy mindenestül vallja és vállalja a történelmi holnapután tartalmát, és nevezetesen annak alapmozzanatát: a bensőség, lelkiség hitvallójának, ha kell remetéjének, ha kell vértanujának kell lenni. A lelkiséget, a belső világot ismét föl kell fedezni és élet- meg történelemalakító erejét ismét el kell hitetni ezzel a hitetlenné lett vagy tamáskodó nemzedékkel..." (Schütz Antal: Isten a történelemben. Bp. 1934. 308.)

Schütz Antalra úgy találtam rá, hogy miután rájöttem, a kegyelemtan nélkül nem lehet megérteni a misztikát, szerettem volna az alapvető kegyelemtani ismeretek birtokába jutni. Ez azonban nem ment. Az összes számomra elérhető könyvvel körülbástyázva próbáltam tisztázni, mit is jelentenek és hogyan függenek össze egymással azok a fogalmak, amelyekkel a szerzők oly nagy ívben dobálóznak. Különféle bonyolult szövegértelmezési technikákat alkalmazva végül is gyártottam egy összefoglaló vázlatot, de ebben azért több volt a homályos, mint a világos pont. Ez utóbbiak megtalálásában nagyon sokat segített, hogy Előd István Dogmatikájában találtam néhány olyan rövid idézetet, amely feltűnően és szokatlan módon tartalmas volt — s ezek mind egy bizonyos Schütztől származtak. Amikor aztán hosszú keresés után végre a kezembe került az ő Dogmatikája, nagy örömmel fedeztem fel benne a jól definiált fogalmakat, az összefüggések világos rendszerét, az anyag és a szakirodalom biztos ismeretét, és egyáltalán azt az intellektuális színvonalat ami  a humán tudományokban szokásos. A divatos teológiai szerzők többségével ellentétben Schütz számára nem az volt a fontos, hogyan tudja magát szakmai körökben, az evangéliumot pedig az aktuális üdv-piacon a legjobban eladni. Ezt a könyvet nem a kollégákkal való bennfentes pengeváltások és rafinált ködösítések töltötték ki, hanem az Istenről szóló igazságok bemutatása. S mire végigolvastam, arról is meggyőződtem, hogy ez az ember nem csak írt az igazságról, hanem élte is azt.

Schütz Antal 1880-ban született a Torontál megyei Kistószegen kisiparos családban. A szegedi piaristáknál érettségizett, ezután belépett a piarista rendbe. 1900-tól 1904-ig a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán tanult. 1904-ben szentelték pappá. 1904-től 1906-ig a szegedi piarista gimnáziumban tanított hittant, latint és magyar irodalmat. Ezután 10 évig a budapesti piarista gimnáziumban hittant, a rend teológiai főiskoláján pedig fundamentális teológiát, dogmatikát és biblikumot oktatott. 1916-ban Würzburgban pszichológiából doktorált. 1916 és 1946 között a dogmatika professzora volt a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán. A Magyar Tudományos Akadémia 1925-ben levelező, 1939-ben rendes tagjának választotta. 1941-ben agyvérzést kapott, amiből még felépült, de az egymást követő újabb rohamokkal már nem tudott megbirkózni és 1953-ban hosszú, súlyos betegség után meghalt.

SCHÜTZ ANTAL VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA:

Schütz mind középiskolai, mind egyetemi működése során írt tankönyveket. Tekintettel arra, hogy akkoriban a középiskolák színvonala lényegesen magasabb volt a mainál, valamint arra, hogy ezeket a könyveket Schütz írta, e tankönyveket ma is csak ajánlani lehet mindazoknak, akik nem valamelyik teológiai témában szeretnének elmélyülni, hanem hitünk átfogó, magas szintű, mindazonáltal jól érthető ismertetését keresik. Ezek a tankönyvek nem gyermekkönyvek, hanem hitünknek pontosan olyan, felnőttek számára szóló öszefoglaló ismertetését adják, amelyet ma annyira nélkülözünk. Dogmatika c. könyve pedig még szakemberek számára is olyan alapot nyújt, amely birtokában biztosan nyúlhatnak speciális szakkérdésekhez is.

TANKÖNYVEK:
középiskolai tankönyvek:
Katholikus hitvédelem. Középfokú iskolák legfelső osztálya számára és magánhasználatra. Bp. 1907. Szent István Társulat. 111 old.; 2. átdolgozott kiadás: 1913. VI, 150 old. – 1946-ig összesen 9 kiadás.
Katholikus egyháztörténelem. Középfokú iskolák részére. Bp. 1911. Szent István Társulat. VIII, 179 old. – 1946-ig összesen 14 kiadás.
Katholikus hittan. Középfokú iskolák számára. Bp. 1911. Szent István Társulat, VIII, 147 old. – 2. átdolgozott kiadás: 1915. VIII, 115, 25 old., majd 1941-ig összesen 15 kiadás és a 15-et 1942-ben, 1943-ban, 1946-ban és 1947-ben újranyomják.
Katholikus erkölcstan. Középfokú iskolák számára. Bp. 1912. Szent István Társulat. VIII, 151 old. – 2. átdolgozott kiadás: 1915. VI, 116, 29 old., majd 1941-ig összesen 13 kiadás és a 13-at 1943-ban, 1944-ben, 1946-ban és 1947-ben újra nyomják.
filozófiai tankönyvek:
A bölcselet elemei Szent Tamás alapján. Bp. 1927. Szent István Társulat. 283 old. – 2. bővített és átdolgozott kiadás: 1940. VIII, 584 old. , majd 1944-ben és 1948-ban újabb két kiadás.
Aquinói Szent Tamás szemelvényekben. Magyarul és latinul. Vál., bev., ford. és magy. Schütz Antal. Bp. 1943. Szent István Társulat. VIII, 479 old. ; még ugyanebben az évben két újabb kiadás.
Főbb elméletek az értelmi ismeretek eredetéről. Bölcselettörténeti kritikai tanulmány. Különlenyomat a Bölcseleti Folyóirat 1902-i és 1903-i évfolyamaiból. Bp. 1903. Athenaeum, 322 old.
teológai tankönyvek:
Dogmatika. A katholikus hitigazságok rendszere. Főiskolai és magánhasználatra. Bp. 1923. Szent István Társulat. I. köt. XI, 528 old., II. köt. VIII, 577 old. – 2. bővített kiadás: 1937. I. köt. XX, 651 old., II. köt. 736 old.; 3. kiadás 1944-ben és az első kötet 1947-ben.
Summarium Theologiae Dogmaticae et Fundamentalis. Bp. 1923. Soc. S. Stephani. VIII, 346 old. – 2. átdolgozott és bővített kiadás 1935; 3. kiadás 1936.

NYILVÁNOS EGYETEMI ELŐADÁSOK:
Az egyetemi katolikus ifjúsági egyesületek felkérésére, a Hittudományi Kar megbízásából Schütz 1930-tól hat éven át minden évben tartott egy olyan tíz előadásból álló sorozatot, amelyet az egyetem a többi karok hallgatói számára is meghirdetett. Ezek az előadások aztán a Szent István Társulatnál könyv formájában is megjelentek. Az alábbi előadások mind hozzáférhetőek az interneten a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban.
Krisztus. Tíz előadás valamennyi kar hallgatóinak. Bp. 1932. Szent István Társulat, 270 old.; 1940-ben és 1944-ben 2. és 3. kiadás.
A házasság. Tíz előadás. Bp. 1933. Szent István Társulat, 223 old.; 1940-ben és 1943-ban 2. és 3. kiadás, valamint 4. kiadás é.n.
Isten a történelemben. Tíz előadás. Bp. 1934. Szent István Társulat, 320 old.; 1943-ig összesen 5 kiadás.
Az örökkévalóság. Tíz előadás. Bp. 1936. Szent István Társulat, 336 old. ; 2. kiad. 1937.
Eucharisztia. Az Oltáriszentség a hit és az ész világánál. Bp. 1938. Szent István Társulat, 358 old. ; 2. kiad. 1943.

ÖSSZEGYŰJTÖTT ÍRÁSOK:
Az Ige szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok, előadások, beszédek. Bp. 1928. Hungária ny. VIII, 642 old.
Eszmék és eszmények. Összegyűjtött dolgozatok, előadások, beszédek. Bp. 1933. Stephanaeum, 230 old.
Őrség. Korkérdések és tájékozódások. Bp. 1936. Szent István Társulat, 314 old.
Magyar életerő. (Korszerű magyar könyvek c. sorozat 1. szám) Bp. 1939. Korda ny. 153 old.
Titkok tudománya. Korszerű hittudományos dolgozatok. Bp. 1940. Szent István Társulat, IV, 349 old.
Több mint 250 tételes részletes bibliográfia található: Deum Docuit. Schütz Antal, a hittudós. Bp. 1982. Szent István Társulat, 107-129 old.

2014. július 17., csütörtök

Anyámmal összenőve - introjekció 1.

Anna idős édesanyja nagyjából a korának megfelelő állapotban van. Ő azonban olyan intenzíven aggódik érte, mintha mindig éppen élet és halál között lebegne. Egyfolytában rá gondol, naponta többször felhívja, érdeklődik a vérnyomása aktuális állásáról, ha a legkisebb front van,  pánikba kerül, hogy baja lesz.

Beszélgetéseinkből hamar kiderül, hogy Annát az anyja soha nem szerette, mindig elutasította, sőt sok jel utal arra, hogy határozottan gyűlöli. Látványosan nem törődik vele, de ez még mindig a jobbik eset, mert amikor bármilyen lépést tesz a lánya irányában, azzal mindig – sokszor komoly – bajt okoz.

Vajon miért aggódik mégis Anna ennyire az anyjáért? Önzetlen szeretetből? A „rosszat jóval viszonozni” elvén? Hozzá hasonló helyzetben sokan indokolják ilyen nemes okokkal viselkedésüket. A valóság azonban jóval prózaibb.

A pszichoanalitikusok elhárító mechanizmusok néven foglalják össze azokat a technikákat, amelyek segítségével az emberek megpróbálnak kimenekülni az elviselhetetlenül nehéz valóságból. Ezek egyike az introjekció, amellyel Anna is él.

Az édesanyja testi állapotával való állandó foglalkozással, az érte való folyamatos aggódással belsőleg összekapcsolja magát vele, állandóan jelenvalóvá teszi őt a maga számára, s ez azt a megnyugtató érzést alakítja ki benne, hogy az édesanyja mindig vele van. Ezzel érzés-szinten áthidalja azt a szakadékot, amely ténylegesen  van közöttük.

Attól, hogy Anna előállítja magában ezt az érzést, az anyja természetesen egyáltalán nincs vele, változatlanul ugyanúgy elutasítja és bántja, mint gyerekkorában. Az elhárító mechanizmus segítségével azonban Anna ki tudja ezt szorítani a tudatából. Mindazonáltal az elutasítottság  miatti szorongás nem szűnik meg, hanem különféle egyéb tünetekben jelenik meg: az ő esetében általános szorongásban, depresszív állapotokban, pánikrohamokban, közlekedési fóbiában.

Ezekből nem lehet elhatározással, jó szándékkal, pozitív gondolatok erőltetésével kijönni, hanem csak akkor szabadul meg tőlük az ember, ha a terápiában sikerül feltárni a mögöttük lévő, tudattalanba leszorított érzéseket, és megtanulja úgy elfogadni magát, hogy már el tudja viselni még a fontos, közeli személyek elutasítását is.

2014. június 10., kedd

Elkezdetem tapasztalni, hogy Isten mennyire jelen van az életemben

 Nekem terápia nagyon sok mindenben segített, de két fő terület az, ami köré össze tudnám ezt gyűjteni. 

Az első az Istennel való kapcsolatom. Gyermekkorom óta az Atyát úgy képzeltem el, mint szerintem sokan, hogy azt nézi hol hibázom, számolgatja a bukásaimat, szóval igazából féltem is Tőle. Nem értettem miért nem tudom szeretni, hiszen Ő minden jó forrása, miért nem tudok így tekinteni Rá. 

Egészen addig, míg nem kezdtem el veled a terápiát. Addig mindig magamban kerestem a hibát, de rávilágítottál arra, hogy egy gyermek Istennel való kapcsolatának alapja a szüleivel való kapcsolata. És rájöttem, hogy mivel nekem a szüleimmel egyáltalán nem olyan a kapcsolatom, amiből felépülhetne az Istennel való jó kapcsolat, valójában teljes mértékben nem is én vagyok a hibás.  

Elkezdetem tapasztalni, hogy Isten mennyire jelen van az életemben, apró kis csodák, amik mind ezt bizonyították. Így teljesen másképp tudtam már Istenhez fordulni, megváltozott az addig igencsak rideg, távoli Isten-kapcsolatom. Megértettem mennyire fontos az imádság, hogy bármilyen apró kéréssel fordulhatunk az Atyához, nem kell szégyellnünk semmit Előtte. De ez valójában mind a mi akaratunkon múlik. És ha mi egy apró lépést tudunk Feléje tenni, Ő milyen szeretettel fordul felénk. 

A másik az édesanyámhoz fűződő kapcsolat. A szüleim rossz házassága és az édesanyám erre kialakított "stratégiája" miatt komoly lelki sérülésekkel váltam felnőtté, mint ahogy a testvéreim is. De én ezt egészen addig, míg veled nem beszéltünk erről, teljesen másképp fogtam fel. Valójában édesanyámat áldozatnak tartottam, aki a gyerekeiért feláldozta az életét, és milyen borzalmas élete van az apu mellett. Ebben persze van igazság. 

De azt nem láttam, hogy milyen hibákat követett el a gyermekeivel szemben. Mikor lehullott a szemem elől a fátyol, nagyon nehéz volt ezzel szembesülni. De lassan, ahogy jártam a terápiára és figyeltem az otthoni dolgokat, észre kellett vennem ezeket a súlyos hibákat.

Skype-on való beszélgetés nekem nagyon hasznos volt. Először kicsit tartottam attól, hogy ha nem személyesen tudunk beszélgetni, akkor hogy fog ez működni, sikerül-e úgy a beszélgetés, mintha elutaznék hozzád és nagyon örültem, hogy pozitívan kellett csalódnom. Sokat számított, hogy kamerán láttuk egymást. Előtte én sosem beszéltem skype-on, de ez a tapasztalat megváltoztatta a hozzáállásomat. Én úgy tapasztaltam, hogy skype-on is meg lehet ugyanúgy kapni a segítséget, mintha személyesen beszélgetnénk.

2014. május 17., szombat

Segített abban, hogy kicsit hátrébb lépjek


Néhány évvel ezelőtt a testem olyan tüneteket produkált, amelyekről aztán kiderült, hogy lelki eredetűek. A korábbi évek túlfeszített tempója, az át nem gondolt, lelkileg szellemileg kellően fel nem dolgozott történések, az érzelmek elnyomása, azok tudomásul nem vétele meghozták az eredményüket. A háziorvos tanácsára kezdtem pszichológust keresni. Ő bár felírt nyugtatót, hogy legalább aludni tudjak, javasolta, hogy kérjem mindenképp szakember segítségét. Magam is időszerűnek gondoltam ezt a lépést, tekintve, hogy magam életével kapcsolatban olyan érzésem volt, mintha egy kátyúkkal teli úton haladnék, gödör itt, lyuk ott… 

Úgy éreztem az egyik ilyen „lyuk” a hitem körül tátongott, de a magánéletem sem volt rendben, a munkámban sem találtam értelmet. Azt tudtam, hogy olyan szakembert szeretnék akivel lehet a hitről és vallásról is értekezni. Pontosan nem emlékszem már, hogy találtam Kata honlapjára, azt hiszem, Pál Feri előadásáról készült írása vezetett a blogra. Megörültem, hogy az írás szerzője pszichológus, és ráadásul hívő! Tárcsáztam hát, és megbeszéltük a találkozás időpontját…. 

Az első pár alkalommal Kata az általam vitt családi fényképeket alaposan szemügyre vette. Nekem nagyon tetszett, hogy a mesélésen túl az arcokra is kíváncsi….honnan jövök, kik a szülők, rokonok, felmenők, barátok. Kata segített abban, hogy kicsit hátrébb lépjek, és innen nézzek rá a saját életemre, figyeljek a belső hangokra, vegyem figyelembe az érzéseimet, szelektáljak, hogy melyek a jó, melyek a kevésbé helyes indíttatások. Az egyik legfontosabb eredménye a segítő beszélgetéseknek, hogy „tágultak a keretek”, sikerült elengedni bizonyos korlátokat, amelyek korábban gátoltak, és a származási családom viselkedéséből is adódtak. 

A hittel, a vallással vagy inkább a „hívő léttel” kapcsolatban pedig Kata igen lényeglátóan, világosan, megalkuvásokat nem tűrő módon fogalmaz, ami számomra megnyugtató de ugyanakkor bizalmat is jelentő. Amit Nála akkor ott elkezdtem, csak valaminek az eleje volt…most is vannak kátyúk, gödrök, lyukak az úton….csak most már foltozom őket, kerülgetem amelyiket lehet, vagy pedig próbálok kikapaszkodni abból, amelyiket nem lehet sem átlépni sem kerülni. Hálás köszönet a segítségért és a segítésért!:))

2014. április 11., péntek

Miért teszi ezt a párom? - Mark Gungor előadásai

Többek között az a jó a pszichológusságban, hogy az embernek sokszor nagyon jó anyagokat, könyveket, cikkeket ajánlanak azok, akikkel beszélget. Szeretném most én is továbbajánlani a legújabbat, Mark Gungor amerikai házassági tanácsadó zseniális (nagyon okos és az ember megszakad a nevetéstől) előadásait a férfi-női kapcsolatról, házasságról. Mindegyik videó magyar nyelvű szöveggel vagy szinkronnal rendelkezik - köszönet érte.










2014. március 17., hétfő

Akarom ... nem akarom ... mégis

"Akarom szeretni a feleségemet ... de hát nem megy." "Nem akarok haragudni ... de hát mégis haragszom."

Hát igen. Elméletileg akarom szeretni a feleségemet, de gyakorlatilag semmit nem akarok abból, amit azért kéne tennem, hogy tényleg szeressem őt. Viszont egy csomó olyan dolgot akarok, ami összeegyeztethetetlen az iránta való szeretettel. A haragot magát nem akarom, de  ragaszkodom azokhoz a dolgokhoz, amelyek a haragot okozzák. 

Nem kell, hogy a szeretetlenséget vagy a haragot közvetlenül akarjam. Ha olyan dolgokba egyezek bele, ha olyan dolgokat akarok, amelyek következménye a szeretetlenség vagy a harag, akkor szükségszerűen szeretetlenséget és haragot fogok érezni.

Ha az ember tényleg meg akar szabadulni a szeretetlenségétől, haragjától (vagy bármilyen negatív érzésétől), akkor meg kell keresni, hogy minek a következménye, s az okot kell megszüntetni. Akkor azt a az akarást, vágyódást, ellenkezést, ragaszkodást és a többit kell megváltoztatnom, amelyek következtében szeretetlen vagyok vagy haragszom.

Ez sokszor nagyon komoly erőfeszítést igényel. De ha valaki ezt nem teszi meg, akkor annak a szövegnek, hogy "akarom a jót, de...", "nem akarom a rosszat, de...", nincs más olvasata, minthogy "nem akarok felelősséget vállalni magamért".

2014. február 8., szombat

Isten jelenlétének gyakorlata

"Nem azt kérem, hogy gondolkodjatok Rajta, sem hogy sok gondolatotok legyen, vagy nagy és fennkölt megfontolásokra késztessétek értelmeteket. Nem kérek többet, csak hogy tekintsetek Rá . Hiszen ki akadályoz meg abban, hogy lelki szemeiteket Rá emeljétek – még ha csak időről időre is, ha nem vagytok képesek többre? Ha egyszer képesek vagytok igen csúnya és visszataszító dolgokra gondolni, miért nem tudtok rágondolni a legszebbre, amit csak el lehet képzelni? Ha nem tetszene, engedélyezem, hogy többet ne gondoljatok Rá. Hiszen Jegyesetek soha nem fordítja el szemét rólatok, és ezer rút és utálatos dolgot viselt el, amit Ellene elkövettetek, de még ez sem volt elég Neki, hogy ne nézzen többé rátok. És nektek soknak tűnik, hogy lelki szemeiteket a külső dolgokról elfordítva néha Rá pillantsatok? Nézzétek, hogy nem vár semmi másra – ahogy a menyasszonynak mondja –, csak hogy rátekintsetek; s amint kívánjátok, mindjárt megtaláljátok Őt. Annyira nagyra becsüli, hogy újra meg újra Reá nézzetek, hogy minden erőfeszítést megtesz érte."
(Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja. 42. fejezet, 3. bekezdés)


Teréz itt és a következő bekezdésekben1 Isten jelenlétének a gyakorlatát írja le, amely nem csak a szerzetesek számára ajánlott, hanem minden komolyabban vett keresztény életnek is az egyik alapja.  Mint ahogy Teréz írja is, ez nem azt jelenti, hogy gondoljunk mindenféle okosakat Istenről. Ez nem is fantáziagyakorlat. Azt jelenti, hogy újra és újra tudatosítsuk magunkban Isten szerető jelenlétét, s  megnyílva efelé az egész életünket erre a szerető jelenlétre alapozva, Vele való állandó kommunikációban éljük. 

Ez praktikusan azt jelenti, hogy az ember egész nap újra és újra tudatosítja magában, hogy nincs egyedül, hogy Isten szeretőleg mindig vele van,  hogy Ő mindig az ember felé van fordulva, figyel rá, mindig melegséggel van az ember irányában, mindig elérhető az ember számára, az ember mindig számíthat a segítségére.   

Az hogy mindig velem van valaki, aki nagyon-nagyon  szeret engem, biztonságot ad és arra indítja az embert, hogy szóljon2 ehhez a Szerető Személyhez, hogy kifejezze Isten felé a szeretete miatti örömét. S hogy minden bajban, gondban, nehézségben azonnal Isten felé forduljon, kérje a segítségét, s hogy minden rosszhoz úgy álljon az ember, hogy abban nincs egyedül, hanem Isten szeretőleg és támogatólag vele van. 

1. Még dolgozunk a fordításon, nem tudok oldalszámot adni. A könyv remélhetőleg karácsonyra megjelenik a Jel Kiadónál.
2. Az ember és Isten közötti párbeszéd jelentőségéről a lelki életben lásd:    Reginald Garrigou-Lagrange, The Three Age of Interior Life. II. Interior Conversation with God. - http://www.christianperfection.info/tta6.php#bk2