2020. május 4., hétfő

amikor a tolerancia rombol

Igyekeztem toleráns lenni. Így foglalta össze Judit azt a történetet, amelyben elmesélte, hogyan használta ki a partnere. Egy párkereső oldalon találkozott a férfival, aki azt állította, komoly elkötelezett viszonyt akar. Csak sok rossz tapasztalata volt és nem akar fejest ugrani egy túl gyors elköteleződésbe. A következő majdnem egy évben kb. kéthetente találkoztak. Csakis akkor, amikor a férfi akarta. Ekkor egy estét együtt töltöttek, Judit mindig kedvességgel, ajándékokkal, borral, vacsorával várta. Szeretkeztek. Aztán a férfi elment. A következő alkalomig néhány rövid üzenetváltásból állt a kapcsolat. Beljebb nem lehetett menni. Judit ne követelőzzön, legyen megértő, türelmes. Ő igyekezett toleráns lenni.

Ne legyél mindig toleráns! 

Ahhoz, hogy egy kapcsolat szeretetkapcsolat lehessen, mind a két félnek kell egy minimumot teljesíteni. Ez nagyjából a tisztesség minimuma. Nem lehet jelentősen többet elvenni, mint amit adok.  Nem lehet jelentősen mást mutatni, mint ami vagyok, mint amit akarok. Nem lehet a másikat bántani, megalázni, kényszeríteni. 

Ha ezek bármelyikével is toleránsak vagyunk, azzal csakis egy bántalmazó kapcsolatot építhetünk fel. A tisztesség minimumából nem lehet engedni. Azt az embert, aki ezt nem hozza, el kell küldeni. Különben a kizsákmányolást és az erőszakot támogatjuk. 

A pszichológia népszerűsödése sok jót is eredményezett, de van az a vadhajtása, hogy sokan érzékenyek és megértőek akarnak lenni akkor is, amikor nemet kéne mondani a rosszra és meg kéne magukat védeni. 

Amikor valaki nem hozza a tisztességnek ezt a minimumát, csak a másik szempontjai érvényesíthetők a kapcsolatban, a szavai és a tettei jelentősen eltérnek egymástól,  amikor bármilyen módon kényszeríteni akar, akkor nem az a feladatom, hogy érzékenyen és megértően elmerüljek a másik nehéz gyerekkorában, hanem, hogy ne  engedjem meg, hogy ezeket a rosszakat tegye velem.

Ne legyél mindig toleráns! Ne támogasd a rosszat! Ne tűrd el hogy kizsákmányoljanak, manipuláljanak, bántalmazzanak!

2020. március 21., szombat

torna-e a jóga - néhány gondolat a jóga veszélyeiről

A jógát sportként, abszolút természetes, veszélytelen lazító és erősítő gyakorlatok gyűjteményeként szokás eladni, amelyek csak hasznosak lehetnek.

Van azonban számos tudományos beszámoló azokról az esetekről, amikor a jóga olyan komoly pszicholgiai zavarokat okozott, mint az énközpontúság növekedése, pszichés labilitás növekedése, szorongás, pánikrohamok, depresszió, súlyos esetben pszichózis.





Lehetséges hogy természetes lazító és erősítő gyakorlatok súlyos pszicholgiai zavarokat okozzanak? Nehezen elképzelhető. Sokaknak azonban az a véleménye, hogy a jóga nem sport és nem természetes mozgásgyakorlatok gyűjteménye, hanem jógával az ember szükségszerűen egy spirituális erőtérbe lép be és nem kevés olyan tapasztalat is  van, hogy ez komolyan károsíthatja az embert.

 I.
Mindenekelőtt, megkerülhetetlen az, hogy számos jóga-mester és iskola világosan megmondja, hogy a jóga célja nem a test erősítése vagy lazítása, hanem a kapcsolat felvétele a szellemi világgal, különféle hindu istenségek imádata és az egyesülés létrehozása az istenivel.

dr. Weninger Antal, a jóga magyar doyenje, becsületesen leírta, hogy már a hatha jógával is szükségszerűen ezt csinálja az ember. 
"A név gyökere, a szanszkrit judzs szó azt jelenti: egyesülni,  ... Mélyére nézve a szónak, ... a nagy Egység élményére bukkanunk ..." "A közvéleményben világszerte az a teljesen hamis felfogás uralkodik, hogy a jóga testgyakorlat vagy annak egyik keleti fajtája, tehát egy rangsorba helyezhető a sporttal tornával ... Pedig a jógának, még a testtartásokat magába foglaló hatha jógának is, legkevesebb lényegi köze éppen a testhez van .." "... a hinduk hite szerint, a jógát Siva isten "alapította, amire különben már a jóga legendákból lehetett következtetni. A legelső írásos nyomok azonban a Védákban .. találhatók. Ezek vallási himnuszok és filozófiai írások gyűjteményei ... Sokistenhit (politeizmus) a lényegük..." "A jógában kizárólag fizikai gyakorlat nincs. Az ászánát ilyennek minősíteni súlyos tévedés. ... Az ászánák igazi célja: tökéletessé, alkalmassá tenni a testet a magasabb lelki állapotokra, elsősorban a csúcsállapotra, a szamadhira, a beteljesülésre." (Az idő partján 23; 24; 30; 59-60. p)

A hindu bölcsesség jóga oldal pedig ezt így fogalmazza:
"A jóga gyakorlása nélkül hogyan lenne képes a tudás felszabadítani az atman-t (a lelket) kérdezi a Yogatatva Upanishad. A jóga: egyesülés a végtelennel .. A jóga szó a yuj szógyökből származik, ami azt jelenti, hogy egyesülni egymással vagy örülni egymásnak. A jóga gyakorlása az embert az önmagában lévő istenivel való egyesüléshez vezetheti. A jóga célja, hogy az emberi lény átalakítsa a természeti formájából egy tökéletesebb formába. ... A jóga integráns része a hindu vallásnak. Van egy mondás, miszerint nincs jóga hinduizmus nélkül és nincs hinduizmus jóga nélkül."
"Without the practice of yoga, How could knowledge Set the atman (soul) free? asks the Yogatatva Upanishad. Yoga: union with the ultimate ... The word yoga is derived from the root yuj, which means to unite or to join together. The practice of yoga may lead to the union of the human with the divine - all within the self. The aim of yoga is the transformation of human beings from their natural form to a perfected form ... Yoga is an integral part of the Hindu religion. There is a saying: “There is no Yoga without Hinduism and no Hinduism without Yoga.""  (Hindu Wisdom - Yoga)


II.
Hasonlóképpen elgondolkodtató kell hogy legyen, hogy az összes keresztény egyházban  vannak jelentős képviselői annak az álláspontnak amely  szerint  a jóga nem torna-, hanem spirituális  gyakorlat, s ezek a gyakorlatok nem választhatók el a hindu vallástól, olyannyira nem, hogy emiatt a jóga gyakorlása nem egyeztethető össze a keresztény hittel. 

Néhány példa:

A indiai Keralában lévő szír-malabár keresztény egyház dogmatikai bizottsága szerint a jóga elválaszthatatlan a hindu vallástól s ebben  hindu vallási vezetőkre hivatkoznak.  Ezért egyértelműen károsnak tartják a keresztények számára a jóga gyakorlását.: 
"A hindu vezetők szintén nem értenek egyet azzal, hogy a jóga elválasztható lenne a hindu vallástól."
"Hindu leaders also do not agree in presenting yoga as separate from Hindu religion."(This Church Is Telling Christians: ‘You Should Not Do Yoga’ – Faithwire )

A katolikus Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa által kiadott Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című dokumentum egyértelműen az ezoterikus és okkult praktikák közé sorolja a jógát: „A New Age-ben összefolyó hagyományok között megtalálhatók az ősi egyiptomi okkult praktikák, a kabbala, a korai keresztény gnoszticizmus, a szufizmus, a druidák tudománya, a kelta kereszténység, a középkori alkímia, a reneszánsz hermetizmus, a zen buddhizmus, a jóga stb.”
(III Az idézet a 2.1 pontban található)
(in: Pontifical Council for Culture - Pontifical Council for Interreligious Dialogue: Jesus Christ the Bearer of the Water of Life. A Christian reflection on the “New Age”. Vatican City (Libreria Editrice Vaticana) 2003. 2.1 point)  

A görög Nektarius püspök szerint:
"A jóga nem testgyakorlat, hanem  istentiszteleti aktus."
“Yoga is not an exercise, but an act of worship,”

A görög egyház szidónusa szerint:
" A jóga gyakorlásának nincs helye a keresztény életben, mivel az szorosan össze van kötve a hinduizmussal és ezért nem egyfajta testgyakorlás, hanem az imádásnak egy formája..."
"... the practice of yoga has “no place in the lives of Christians” since it is a fundamental aspect of Hinduism and as such is not considered a “form of exercise” but of worship...."

Ugyaneszerint a cikk szerint több 20. századi ortodox szent és tanító ugyanezen a véleményen van. Egyikük tanítványa, egy egykori jógás, beszél erről az alábbi videóban:
YOGA IS NOT GYMNASTICS-KLAUS KENNETH-VERY USEFULL INFO FROM HIS EXPERIENCE-4MAY2011 - YouTube


Albert Mohler befolyásos baptista teológus szerint:
"Azok a keresztények, akik a jógát gyakorolják vagy le kell hogy tagadják a jóga valódi mivoltát vagy képtelenek kell legyenek látni az ellentmondást a keresztényi kötelezettségeik és jóga gyakorlata között. Ez nem valami jelentéktelen és perifériális ellentmondás. Egyértelmű tény, hogy a jóga egy szellemi gyakorlat, amely arra szolgál, hogy a gyakorlói  a test segítségével elérjék az isteni tudatosságot."
“When Christians practice yoga, they must either deny the reality of what yoga represents or fail to see the contradictions between their Christian commitments and their embrace of yoga. The contradictions are not few, nor are they peripheral. The bare fact is that yoga is a spiritual discipline by which the adherent is trained to use the body as a vehicle for achieving consciousness of the divine. .”

III.
Miután a jóga belülről is kívülről is egy meghatározott valláshoz kötött spirituális tevékenységnek látszik, mindazoknak akik úgy jógáznak, hogy nem hinduisták, meg kéne tudják válaszolni az alábbi két kérdést: 

- A jóga gyakorlatait végezve miért nem lépnek be egy spirituális erőtérbe? 

- S ha belépnek, az miért  nem hat rájuk?

Az a szokásos válasz, hogy mert nem spirituális szándékkal lépnek be, nem elégséges.

Nem elég jó az elemi józan ész és a mindennapi tapasztalat alapján. Mindkettő alapján nyilvánvaló, hogy egy cselekedetünk eredménye nem kizárólag a szándékunktól függ.

Nem megfelelő a hinduisták és a keresztények spirituális tapasztalatai alapján sem. 

Jacques/Joseph-Marie Verlinde az 1968-as mozgalmak hatására Indiába ment, komolyan jógázott, majd mindenféle ezoteriával foglalkozott, mígnem viszatért a kereszténységhez és katolikus pap lett. 
"A kérdésre, hogy jógázhatnak-e a keresztények egészségmegőrzés céljából, Verlinde atya így válaszol: keresztény jóga nem létezik, bár vannak keresztények, akik jógáznak. A jóga, ahogy mi végeztük – mondja –, egy nagy liturgia része. Nyugaton viszont sokan úgy jógáznak, mintha relaxációs gyakorlatokat végeznének. „Amikor elmondtam a gurunak, hogy az európaiak azért jógáznak, hogy pihenjenek, hatalmasat nevetett. Aztán elgondolkodott, és azt mondta: ‘de ez nem fogja megakadályozni a jógát abban, hogy kifejtse hatását.’ "

A fent már említett indiai Keralában lévő szír-malabár keresztény egyház dogmatikai bizottsága szintén úgy látja, hogy nem szükséges feltétlenül a spirituális szándék.  Figyelmeztet "annak veszélyére, hogy már a fizikai gesztusok és gyakorlatok önmagukban is bálványimádóvá válhatnak".

Az alábbi cikkben a szerző, aki saját maga is tapasztalta ezt, egy szabadító szolgálatot ( ennek során lelki megkötözöttségektől, démoni zaklatástól szenvedő emberek szabadulásáért imádkoznak) végző pappal beszél arról, hogy ennek során számos olyan emberrel találkozott, akik minden spirituális szándék nélkül jógáztak.
angol eredeti:  Yoga: a cautionary tale – Mama Needs Coffee


Nem csak a utolsó cikkben lévő papnak, hanem az összes keresztény szabadító szolgálatnak az egész világon az a tapasztalata, hogy tömegével jönnek hozzájuk a cikk elején leírt pszichológiai problémákkal küzdő emberek, akik úgy léptek be egy spirituális erőtérbe, hogy nem ez volt a kimondott szándékuk.

 Amíg nincs meg a megbízható válasz, a fenti két kérdésre - miszerint  biztos-e, hogy a jógával az ember nem lép be egy spirituális erőtérbe és ha esetleg belép, biztos-e, hogy az nem hat rá -, ha lazítani és erősödni akar az ember, talán jobb lenne megmaradni a tényleg természetes tevékenyégeknél: sétálni, futni, úszni, kirándulni, táncolni ... kertészkedni.  




további linkek:








































2020. február 23., vasárnap

kell hogy fájjon

Ha nincs az ember életében szerelem, az kell hogy fájjon.

Szerelemre gondolok, nem lila ködben való rohangászásra, hanem arra a legmélyebb kapcsolatra, ami két ember között lehetséges.

Ha ez nincs, akkor az egyik legfontosabb  hiányzik az életünkből.

Sok mindent szerethet az ember. Szeretheti a barátját, a hobbiját, a természetet, a csapatát, a családját az online barátját, a rajongóként a kedvenceit, a háziállatait, a hallottait, a könyveit, önmagát... 

Kell is hogy az ember ezeket a szereteteket állandóan gyakorolja. S ha ezt tesszük, akkor életünk, mint Sztanyiszlavszkij színészeinek a játéka, tényleg egyre egyszerűbb, könnyedebb, emelkedettebb és örömtelibb lesz.

Mindez azonban nem arra való, hogy lefedjük vele egy beteljesült szerelem hiányát. Ha ezt a fájdalmat blokkoljuk, akkor az élet áramlását blokkoljuk magunkban.

Ezek abban kell hogy segítsenek minket, hogy az élethez szükségszerűen hozzátartozó fájdalmak és veszteségek közepette se zárkózzunk be, ne váljunk önzővé és gonosszá, hanem meg tudjunk maradni a szeretetben, ezáltal olyan erőssé váljunk, hogy el tudjuk hordozni még az alapvető hiányok fájdalmát is. S ilyen módon elevenek maradva, ha megadatik, ki tudjunk teljesíteni egy szerelmet.






2020. február 8., szombat

lelkiismeret vagy regresszív öndestrukció

"Lelkiismeret furdalásom van: egy nagy szar vagyok; mindent elrontok; nem érek semmit; nem érdemlem meg, hogy szeressenek; megsemmisítő szégyent érzek, szeretnék nem lenni."

Ez nem lelkiismeret furdalás, hanem regresszív öndestrukció.

 REGRESSZÍV ÖNDESTRUKCIÓ: "Egy nagy szar vagyok." 
- Destruktív és általános. 
- Az egész személyt kérdőjelezi meg, nem valamilyen cselekedetet értékel. 
- Szétveri az ember önbecsülését, intenzív szégyen, megalázottság és kivetettség érzéssel jár. 
-  Még görcsösebbé, kudarcosabbá tesz.
- Azonosulás a gyermekkori szülői agresszióval, visszavisz egy patologikus kisgyermeki szintre, ezzel erősen beszűkít



LELKIISMERET: "Ezt nem csináltam jól."
-  Konstruktív és konkrét. 
- Soha nem az egész személyt kérdőjelezi meg, hanem arra mutat rá, hogy ezt és ezt nem csináltam jól. 
- Azt kérdezi, miért történt így és mit kell tennem, hogy legközelebb jobban csináljam. 
- Az elemzés eredményeképpen tényleg jobban is csinálom legközelebb, pozitív változást eredményez a viselkedésemben.
- Az ember belső növekedését, szabadságát segíti elő.


Rettentő fontos, hogy a kettőt meg tudjuk különböztetni egymástól. 

A gyerekek a túlélés érdekében többnyire azonosulnak a szülői elutasítással, legyen az bármilyen igazságtalan vagy szeretetlen. Ezzel megmentik a számukra életbevágó kapcsolatot szülővel. Viszont a szülő agressziója, szeretetlensége belsővé válik. Úgy fogják felnőttként is bántani, elutasítani, megszégyeníteni, megalázni magukat, mint ahogy azt a szüleik tették velük. 

Felnőttként amikor valamilyen hibát elkövetnek, azonnal a regresszív öndestrukció jelenik meg. Az emberek - ezt hivén lelkiismeretnek - teljesen elmerülnek az önpusztító érzésekben és nem teszik fel a tényleges lelkiismeret kérdéseit, hogy mit és miért nem csináltak jól.

Ezek az érzések nagyon erősek és nagyon megsemmisítőek, azért az ember - érthető módon - mindenekelőtt ezektől szeretne megszabadulni. Általában nem tud, s ettől még lejjebb kerül.

A kijutás útja pont az ellenkező irányban van. Az ember nem küzd ezek ellen az érzések ellen, hanem elfogadja, hogy ezek vannak, és  tudván, hogy ezek az érzések nem az itt és most tényleges valóságáról szólnak, hanem a szülei szeretetlenségét mutatják, valójában nem őt, hanem a szüleit minősítik, nem fogadja el ezeket az érzéseket, mint az itt és most valósága reális értékelését.

Ettől még az érzések rendkívül megterhelőek maradnak, de mégis lesz az embernek annyi szabadsága, hogy el tud kezdeni gondolkozni a helyzet reális értékelésén.Vissza tud kapaszkodni egy felnőtt működésmódba, ahonnét már látszik, hogy ő nem úgy rossz, ahogy van, hanem aktuálisan valamit nem csinált jól.

Természetesen az igazi megoldás nem egy pillanatnyi technika, hanem egy hosszú úton kell végigmenni, amely során az ember megtanulja visszautasítani a szülei szeretetlenségét és megtanul szeretettel bánni magával - minden körülmények között.

2019. január 13., vasárnap

Hogyan hozzuk magunkban létre azt a érzést, hogy a bántalmazó kapcsolatunk nem is olyan rossz 2.

Tutitrükk haladóknak: a normák eltüntetése.

A szeretet alapú családokat  nyíltan kimondott szabályok és elvárások jellemzik.Ezekben a családokban a szabályok vannak az emberekért, s nem az emberek a szabályokért. Hogy a szabályok a leghatékonyabban szolgálhassák a családot, mindenkinek tudnia kell, mik a szabályok. - Az, hogy mindenki viselkedése egy egyértelmű, világos, közösen értelmezett szabályrendszerhez mérhető, egyenlő pozíciót biztosít a családtagoknak.

A szégyen alapú családok egyik jellemzője, hogy kimondatlanok a szabályok. A viselkedést olyan szabályok vagy normák irányítják, amelyeket csak ritkán, vagy soha nem fejtenek ki. Rendszerint olyankor ébresztik rá az embert, amikor megszegi őket. Létezik egy általános szabály: „ne hozd szóba”, ami annyit tesz, hogy ne vedd észre, és ne említsd a problémákat. H mégis beszélsz a problémákról, te magad válsz problémává. Ez hallgatásra szoktatja az embereket. Létezik egy „nem nyerhetsz” szabály is. A gyerekeket például arra tanítják, hogy sose hazudjanak; de arra is, hogy sose mondják meg egyenesen a nagymamának, hogy nem ízlik a fasírtja. Akárhogy igyekszel, nem tehetsz egyszerre eleget az egymásnak ellentmondó szabályoknak. Ha pedig nem teszel, az szégyent von maga után. Az ilyen szabályok a jövőbeli viszonyokat is irányításuk alá vonják, hacsak rá nem ébredünk és szándékosan meg nem törjük őket. -  A jól átlátható és mindenkire kötelező normák hiánya a családban (is) a hatalommal bíró személyek számára lehetővé teszi, hogy arra használják a  összefüggésükből kiragadott szabályokat, hogy másokat lenyomjanak és megszégyenítsenek, valamint hogy  a saját normaszegéseiket eltüntessék. 

A bántalmazó kapcsolatban nagyon hasonló dolog történik. Nincsenek végiggondolt, kimondott, egyértelmű és mindenkire kötelező normák, hanem mindig az a jó, ami pillanatnyilag a bántalmazó igényeinek a kielégítését és a kapcsolat fennmaradását szolgálja. A normák, mint normák egyszerűen nem fogalmazódnak meg. A viselkedések, igények, elvárások nem mérődnek hozzá valamiféle normarendszerhez, hanem, amit a bántalmazó csinál, kíván vagy elvár az per definitonem rendben van. A bántalmazott viselkedései, igényei, elvárásai pedig mindig a bántalmazó aktuális igényeinek megfelelően helyesek vagy helytelenek.

A hasonlóság nem véletlen. A bántalmazó kapcsolatban lévők általában szégyen alapú családokban nőnek fel. Azt tanulták meg, hogy a legfőbb parancs megfelelni a hatalommal bíró személyek bármilyen elvárásainak. Ezeknek a személyeknek a viselkedését valamilyen normához mérni teljes mértékben elképzelhetetlen volt. Maximum azt lehetett megállapítani, hogy ez vagy az a viselkedése nem kellemes nekem. De ez meg teljesen mindegy volt, hiszen ezekben a családokban csak a hatalommal bírók igényei fontosak, a többiek egyszerűen nem számítanak.

Ahhoz, hogy valaki ki tudjon lépni egy bántalmazó kapcsolatból, meg kell tanulnia a szeretet helyesen értelmezett normáihoz mérni mindenki viselkedését. Ez többnyire rendkívül nehéz szokott lenni. Nem ezért, mintha ez valami bonyolult dolog lenne, hanem mert ez  volt a legfontosabb tiltás a szégyen alapú családok. Minden okkal, mert ezt tartotta fent az elnyomás rendszerét. S valóban, ha az ember ezt a tiltást felrúgja, megtette az egyik legfontosabb lépést a bántalmazásból való megszabaduláshoz.

2018. december 9., vasárnap

Hogyan hozzuk létre magunkban azt az érzést, hogy a bántalmazó kapcsolatunk nem is olyan rossz

Néhány bombabiztos alaptechnika:

1. MINDEN RENDBEN - Minden úgy csinálok, mintha minden rendben lenne. 
A rosszaknak nincsen következménye. Akármilyen beszólás, lenyomás, bántás után úgy folytatom, mintha mi sem történt volna, mintha minden rendben lenne.

2. MAGAMAT HIBÁZTATOM - Saját magam hibáztatom a bántásokért.
Ha én kedvesebb, figyelmesebb, okosabb, ésatöbbibb lettem volna, akkor el lehetett volna kerülni a bántást. 

3. ALÁRENDELEM MAGAM - Folyamatosan - adott esetben nem csak a saját igényeimet, hanem az alapvető értékeimet is feladva - alárendelem magam a másiknak. Mindig akkor úgy és az történik, amit a másik akar.

4. A ROSSZ TAGADÁSA - Nem látom meg, természetesnek, normálisan látom a rosszakat. 
Természetesnek tekintem, hogy én sokszor annyi terhet viszek, mint a másik, hogy a kapcsolatban neki igényei vannak, nekem meg kötelességeim, hogy nem osztja meg velem a pénzét, az idejét, a barátait, viszont teljes mértékben rendelkezni akar az én időmmel, pénzemmel és kapcsolataimmal,, hogy az én szempontjaim  nem számítanak, rám nem kell tekintettel lenni. 

5. BAGATELLIZÁLÁS - Bagatellizálom a rosszakat.
A szerecsenmosdatás világbajnoka vagyok, bármilyen rosszat is tesz a másik, nekem mindig van valami jó magyarázatom, hogy az miért is nem olyan komoly, miért is érthető és elfogadható.  

Az a szörnyű, hogy ezek tényleg bombabiztos technikák. A segítségükkel évekig benne lehet maradni egy bántalmazó kapcsolatban, tönkretéve magunkat és a gyerekeinket. (Merthogy a bántalmazó nem lehet jó apa/anya, a bántalmazó kapcsolat a gyereket is tönkreteszi.) 

Ha az ember megtanulja felismerni ezeket a technikákat, ezzel megtette az első lépést ahhoz, hogy ne működjön együtt a rosszal.

Ehhez felírja a technikák számát és rövid nevét egy kis papírra, amit mindig magánál tart. Ezután megpróbálja észrevenni, amikor valamelyiket csinálja. Ilyenkor csak annyit mond magában, hogy 1. MINDEN RENDBEN vagy 4. A ROSSZ TAGADÁS, stb.  Nagyon hatékony, ha valaki egy kis statisztikát tud vezetni erről. Egyszerűen naponta naplózza csak a számokat: hétfő: 1,1,3,5,2..., kedd:, stb.

Ezzel anélkül, hogy konfrontálódna, egy belső távolságtartásra tesz szert, visszaszerzi a valóságérzékelését. Elég megdöbbentő tapasztalat szokott lenni a terápia során, hogy az ember milyen aktívan alkalmazza ezeket a technikákat - s ezzel milyen hatalmas támogatást ad a másiknak a bántalmazáshoz. 

Ennek segítségével sokan megteszik a második lépést és meghozzák azt a döntést, hogy nem működnek tovább együtt saját maguk és a gyerekeik tönkretételével.



2018. november 22., csütörtök

én csak kényszerűségből vállaltam ezt a terápiát

S

oha nem gondoltam volna, hogy nekem egyszer segítő lelki beszélgetésre lesz szükségem, illetve, hogy önként ilyenre adom majd erre a fejem. Aztán mégis ez történt …
Olyan családban nőttem fel, ahol nem nagyon volt szokás érzelmeinkről beszélni, indulatainkat kimutatni, levezetni. Sokkal inkább elfojtani. Alapvetően befelé forduló, zárkózott személyiség lettem, és nem is volt igényem arra, hogy gondolataimat és érzéseimet másokkal megosszam. Sőt, ha lehet ilyet mondani, rettegtem az ilyen helyzetektől. Ha idegenek előtt meg kellett nyílni, ki kellett adni valamit belső „titkaimból”, az tőlem mindig görcsös erőfeszítést követelt, és legtöbbször igen rosszul érzetem magamat ilyen szituációkban. 

A párválasztás és házasságkötés után az általam alkalmazott stratégia egyre kevésbé bizonyult hatékonynak. Feleségemnek sok szenvedést okoztam befele fordulásommal és más kommunikációs problémák is jelentkeztek az évek során. A feszültségek csak nőttek közöttünk, s aztán eljött az a pont, amikor a házasságunkban, illetve a családtagjaink irányába olyan súlyosságú konfliktusok jelentkeztek, amelyek már testi-lelki egészségünket kezdték aláásni. Be kellett látnom, hogy mi magunk már nem tudjuk megoldani a bajokat. Házasságunk, feleségem, de önmagam érdekében is külső segítséget kellett kérnünk.

Az első közös problémafeltáró beszélgetést aztán sok további alkalom követte, amikor Kata külön-külön foglalkozott velünk. Gyermekkori emlékekig visszamenő feltáró beszélgetések voltak ezek, s ahogy mind mélyebbre haladtunk, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy melyek azok a tényezők az életünkben, amelyek az összeütközéseket okozzák. Feltárultak a konfliktusok igazi gyökerei, és szabadon alkalmazható „recept ötleteket” kaptunk ezeknek a helyzeteknek az eredményesebb kezelésére. 
Kata olyan bizalmi légkört tudott teremteni, hogy zárkózottságom sem jelentett leküzdhetetlen akadályt. Elfogadó szeretettel közelített felénk, és ennek köszönhetően nem kellett egy kezelés alatt álló páciens bőrében éreznünk magunkat.

Nagy szakmai- és élettapasztalatával, éles szemű meglátásaival és beleérző képességével olyan összefüggésekre világított rá, amelyeket mi magunk soha nem ismerhettünk volna fel. Többször is megdöbbentett azzal, hogy a számunkra oly bonyolultnak, érthetetlennek, és megoldhatatlannak tűnő konfliktushelyzeteink alapvető okaira logikus és kézenfekvő magyarázatokat tudott adni. Rossz beidegződéseink és hibás reakcióink következményeivel pedig úgy szembesített minket, hogy a fájó dolgokat is ítélkezés nélkül adta tudtunkra, s így mindez gyógyulásunkat szolgálta. 

Én csak kényszerűségből vállaltam ezt a „terápiát”, a kitárulkozás számomra annyira kellemetlen helyzetét, de utólag teljesen megbizonyosodtam arról – amit kezdetben csak reméltem –, hogy jó döntést hoztam.


2018. március 4., vasárnap

kérés vagy parancs

"Ha lenne egy kis időd és ráérnél, lenyírnád esetleg a füvet?"

"Nyírd le, légy szíves, a füvet!"

Melyik a kérés és melyik a parancs? Ez a látszat ellenére nem a formulázáson múlik. Az első esetben ha az ember nem nyírja le azonnal füvet, akkor azt keményen leverik rajta, akkor ez nem egy kérés, hanem parancs. Ha a második esetben azt lehet mondani, hogy ne haragudj, annyival fontosabb lenne nekem most ez és ez, beszéljük meg, hogyan tudnánk a fűnyírást megoldani, akkor ez nem  parancs volt, hanem kérés.

Hogy valami kérés vagy parancs, az kizárólag a felszólító személy abbéli szándékától függ, hogy figyelembe akarja-e venni a másik szempontjait (azaz lehet-e vele egyezkedni) és akar-e erőszakot alkalmazni a másikkal szemben (büntetni fogja-e  a  másikat, ha nem az történik, amit ő akar) vagy sem. 

Ha figyelembe akarja venni a másik szempontjait és nem akar vele szemben erőszakot alkalmazni, akkor akárhogyan is formulázva, egy kérés hangzott el. Ellenkező esetben, akárhogy formulázva is, egy parancs.

A gyakorlatban ezt úgy a legegyszerűbb eldönteni, hogy megpróbálunk egyezkedni a másikkal. Ha megy: kérés. Ha nem megy és büntet: parancs.

De mivel ez az egyezkedési hajlandóság vagy annak a hiánya alapvető beállítódása egy embernek,  ismervén valakit, lehet azt is tudni róla, hogy kérésként formulázva valójában parancsról van szó vagy a felszólítás valójában kérés.

Azok az emberek azonban, akiknél otthon csak parancs volt és soha nem lehetett egyezkedni, sérültek ezen a ponton. Ők, ha nincs a formulázással rendkívüli módon kihangsúlyozva, hogy ez most kérés, automatikusan parancsnak tekintenek mindent. S úgy reagálnak, mintha a másik le akarná őket uralni és büntetni akarná őket, ha nem teljesítik azonnal feltétel nélkül a kérését - mint otthon anno. Ily módon a legegyüttműködőbb partnerből is felépítik az egykori  legyűrhetetlen agresszor képét. 

S itt beindul egy nagyon romboló ördögi kör. Utálják az agresszort, küzdenek ellene, büntetik. Meg sem próbálnak vele egyezkedni, hiszen elemi bizonyosságuk van arról, hogy az úgy is eleve lehetetlen. A partner nem érti, hogy mi történik, csak azt látja, hogy ok nélkül bántják és hidegül el a kapcsolat.

Az ördögi körből úgy lehet kilépni, hogy az ember a bizonyossága ellenére, hogy úgyse megy, mégis megpróbál egyezkedni a másikkal. Ha valóban nem megy, itt az ideje meggondolni, hogy tényleg együtt kell-e élni egy hajthatatlan agresszorral. Ha megy, megmenekült a kapcsolat. Mindenképpen megéri.

2017. november 25., szombat

Mira Kirschenbaum: Menjek vagy maradjak?


Ami elromlott, az gyakran megjavítható,
de ami sohasem működött, az csak ritkán.


Mira Kirschenbaum nagyszerű könyve azt mutatja meg, hogyan lehet  a soha véget nem érő mérlegelésből azáltal kijutni, hogy az ember nem egyes tulajdonságokat állít egymás mellé, hanem azt vizsgálja meg, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Ezzel nem csak azoknak segít, akik többé kevésbé hosszú ideje beszorultak egy kapcsolati ambivalenciába, hanem azoknak is rendkívül hasznos, akik most építenek fel egy párkapcsolatot.
36 diagnosztikai kérdést tesz fel, amelyekre adott válaszból egyértelműen megállapítható, hogy a kapcsolatunk működő, azaz megjavítható-e, vagy sem, azaz jobb kiszállnunk belőle. 

Az alábbiakban ezeket a kérdéseket és az azokra adott válaszokat ismertetem. Mindenképpen érdemes azonban elolvasni az egész könyvet, mert ritka okos, szép és jól megírt könyv.

1. Gondolj azokra az időkre, amikor a legjobban mentek köztetek a dolgok. Visszatekintve, most is ki mernéd jelenteni, hogy akkor valóban nagyon jó volt? - Ha a válasz nem, akkor ez egy olyan kapcsolat, ami soha nem működött, s ilyen módon valószínűleg meg sem javítható. Egy olyan kapcsolat esetén, amely a legszebb időszakában sem volt igazán jó, az emberek általában elégedettebbek, ha kiszállnak belőle.

2. Előfordult-e már egynél több esetben fizikai erőszak a kapcsolatban? - Ha a válasz igen, egyértelműen a távozás mellett érdemes dönteni. S noha a kérdés bonyolultabbnak tűnhet, a valóságban - az összes szakirodalom és tapasztalat alapján - nem az: egy kapcsolatból, ahol rendszeres a fizikai erőszak, ki kell lépni.

3. Szilárdan elkötelezted-e már magad amellett, hogy olyan lépésre szánod el magad vagy olyan életformát választasz, amelyből kizárod a partneredet? - Itt arról van szó, ha valaki olyan lépéseket tett, amelyekkel gyakorlatilag egy új életet kezdett felépíteni magának. A példabeli Ruth egy másik földrészen vállalt munkát. Ezzel gyakorlatilag kilépett a kapcsolatból. De nem kell másik földrész, lehet másik város, másik ország is - elméletileg a családért, gyakorlatilag ki a családból. Jó ezzel szembenézni és ezt nyílttá tenni.

4. Ha Isten  vagy akármilyen mindenható lény azt mondaná, hogy felőle kiszállhatsz, hatalmas kő esne-e le a szívedről, és meg lennél-e róla győződve, hogy képes leszel véget venni a kapcsolatnak? -  Ha igen, akkor az ember már a távozás mellett döntött.

5. A gondjaitok ellenére van-e legalább egyetlen olyan kellemes elfoglaltság vagy érdeklődési kör (a gyerekeken kívül), amelynek jelenleg együtt hódoltok, és a jövőben is szeretnétek együtt élvezni, valami, amit mind a ketten együtt szerettek csinálni, és ami egy időre mindkettőtöket a bensőségesség érzésével ajándékoz meg? - Ha igen, akkor az arra utal, hogy van valami, ami jól működik és innét talán fel lehet építeni újra a kapcsolatot. A nem viszont nem jelenti, hogy az egész  kapcsolat már nem működik.

6. Ki mernéd-e jelenteni, hogy a partnered alapvetően kedves, megfelelően intelligens, nem túlzottan idegbajos, kellemes külsejű és legtöbbször jó illatú? - Nem a világ legcsodálatosabb emberét kell becélozni. Itt a szerző azt szeretné felmérni, hogy nem látjuk-e a partnerünket, mindezek ellenkezőjének. Ez esetben ugyanis lehetetlen egy működő, bensőséges kapcsolatot felépíteni. 

7. A társad akadályokat gördít-e minden próbálkozásod elé, amely akár csak a legapróbb kívánságod teljesítésére irányul; és azt tapasztalod-e, hogy szinte minden igényedet semmibe veszi; és ha nagy ritkán mégis megkapod, amit akarsz, ez olyan megpróbáltatás jelent-e a számodra, hogy úgy érzed, nem is érte meg az erőfeszítést? - Ha a válasz igen, ez egy tipikus bántalmazó kapcsolat, azonnal ki belőle!

8. A kapcsolatodban alapvetően, visszamenően, soha el nem múlóan úgy érzed-e, hogy megaláznak vagy levegőnek néznek? - Az igen a bántalmazó kapcsolat másik egyértelmű mutatója. Feltétlenül ki kell szállni.

9. Úgy érzed-e, hogy a társad rendszeresen és következetesen meghiúsítja bizonyos témák vagy kérdések felvetésére irányuló törekvéseidet, különösen a számodra fontos dolgokkal kapcsolatban? -  Ha a krónikus témalesöprésről van szó, akkor az egyértelmű jele, hogy a másik nem akar a kapcsolat problémáival foglalkozni, így azok  meg sem oldhatók. Vagyis a kapcsolat nem fog működni. 

10. Eljutottál-e már addig a pontig, hogy amikor a társad mond valamit, rendszerint úgy érzed, valószínűleg hazudik? -  Ha ez így van, akkor az emberre semmi jó nem vár ebben a kapcsolatban. Az a tapasztalat, hogy azok, akik a hazugságot stratégiaszerűen alkalmazzák, nem javulnak meg. Egy ilyen emberrel pedig nem lehet azt a bizalmat felépíteni, ami minden működő bensőséges kapcsolat alapja. - Hozzátenném, hogy ha enélkül akarjuk magunkat megnyitni, annak hamarosan súlyos pszichés és testi következményei lesznek. A nálam depresszióval jelentkező páciensek egy jó részénél az okozza a depressziót, hogy megpróbálják magukat megnyitni olyan embernek, akire valójában nem bízhatják rá magukat.

11.  Csodálatra méltó tulajdonságaitól eltekintve, és minden átmeneti haragtól vagy csalódástól távolságot tartva, őszintén szereted a társadat, és ő is őszintén szeret téged? - Itt a szerző arra akar rákérdezni, hogy öröm-e vele együtt lenni és azt sugározza-e, hogy szeret.

12. Érzel-e magadban hajlandóságot arra, hogy még többet adj a társadnak, mint eddig, és ezt a dolgok jelenlegi állásának ismeretében is hajlandó vagy-e megtenni anélkül,  hogy ellenszolgáltatást várnál? -  Ha ezt már számtalanszor megtetted és semmi javulás nem történt, akkor nem tudsz már többet tenni. De ha még nem és érzel erre erőt magadban, ez gyakran megfordítja a kapcsolatokat.

13. Mindketten meg akarjátok-e érinteni a másikat, előre örültök-e neki és tesztek-e érte valamit? - Ha tartós, enyhülés nélküli nem a válasz, akkor  ez azt jelenti, hogy nincs meg az a híd, ami összeköthet titeket.

14. Kivételes szexuális vonzalmat érzel a társad iránt? - Itt nem az a kérdés, hogy a partnered különlegesen szép-e, hanem, hogy van-e köztetek valami olyan kötelék, ami őt kivételessé teszi a számodra. Itt a szexualitás terén jelenik meg egy mélyebb kötelék. S ha ez létezik,a kapcsolat gyakran megjavítható.

15. A társad sem be nem látja, sem el nem ismeri azokat a dolgokat, amelyek beismerésére már megpróbáltad rávenni,  és  amelyek elviselhetetlenné teszik a kettőtök kapcsolatát? - Ha valaki egy érthető dolgot nem ért meg, az azt jelenti, hogy nem akarja érteni. Egy olyan emberrel, aki az alapvető igényeidet negligálja, nem lehet működő kapcsolatot felépíteni. Ha a válasz igen, ideje kiszállni, mert idővel csak rosszabb lesz.

16. Tesz-e olyasmit a társad, ami elviselhetetlenné teszi a kettőtök kapcsolatát, és amit elismer ugyan, de ellen, szemmel láthatólag, semmit sem hajlandó tenni? - Ha a társad nem változtat ténylegesen (nem számítanak a kifogások, hogy miért nem) egy fél éven belül, az azt jelenti, hogy nem akar változni. Vagyis a kapcsolat megjavíthatatlan.

17. Ez a gond a társaddal téged távozásra késztet: próbáltad már, hogy ne figyelj oda rá, ne vegyél róla tudomást, nem hagyd, hogy felbosszantson? És sikerült-e? -  Itt nem a rosszak lehazudásáról és az elviselhetetlen elviseléséről van szó, hanem arról, hogy ha van köztünk kötelék, nem hagyjuk, hogy a kevésbé fontos dolgok közénk álljanak, hanem emelkedjünk fölül ezeken. Ha ez a fölülemelkedés sikerült már, az annak a mutatója, hogy létezik ez a kötelék és így a kapcsolatnak van jövője.

18. Amikor a partnereddel kapcsolatos problémára gondolsz, amely elviselhetetlenné teszi a kettőtök kapcsolatát, a másik elismeri-e a létezését, hajlandó-e tenni valamit ellene, és képes-e meg is változni? - Ha a másik akar és tud tenni a kapcsolatért, az nagy valószínűséggel javítható.

19. Megsértett-e a társad valamit, ami számodra alapkövetelmény? - Ha az alapkövetelményeidet egyértelművé tetted és a partnered mégis megsértette őket, akkor itt értelemszerűen vége kell kell legyen a kapcsolatnak.

20. Van-e köztetek olyan egyértelműen megfogalmazható, szenvedélyesen vallott különbség, amely a jelenlegi életformáddal, életkörülményeiddel van összefüggésben? - Ha alapvetően más életmódot akarunk élni, az nem hangolható össze.

21. Minden különbözőségetek ellenére elmondhatod-e, hogy a szíve mélyén, vagy valamilyen számodra fontos szempontból a társad éppen olyan, mint te , és ez neked jólesik? - Itt az igen, ugyanazt az alapvető közösséget mutatja, mint fentebb a szexualitás.

22. A távozás utáni életedre vonatkozó új, teljesebb és reálisabb ismeretek birtokában fedeztél-e fel olyan új, valószínűbb tényeket, amelyek fényében a távozás lehetetlenül nehéznek vagy kellemetlennek tűnik?
23. A távozás utáni életedre vonatkozó új, teljesebb és reálisabb ismeretek birtokában fedeztél-e fel olyan új, valószínűbb tényeket, amelyek fényében a távozás könnyebbnek, vonzóbbnak tűnik, a maradás pedig többé már nem kívánatos?
  -  Sokaknak irreálisan pozitív elképzelésük van arról, hogy milyen életük lesz a távozás után. Azt a valóságot, ami ténylegesen történni fog, nem választanák. Itt a szerző arra mutat rá, hogy akkor leszünk elégedettek a távozással, ha annak a tényleges valóságára is igen mondunk - és ezt lényegesen jobb előre végiggondolni.

24.  A társad olyan sikeresen sulykolja beléd a gondolatot, hogy valamilyen számodra fontos vonatkozásban balfácán, gyengeelméjű, született vesztes, idióta vagy, hogy már te magad is elhiszed? - Az a kapcsolat, amiből hiányzik az alapvető tisztelet, csak romboló lehet. Feltétlenül ki kell szállni belőle.

25. Amikor a társad tiszteletlenségére gondolsz, világos-e számodra, hogy minden lehetségest megteszel annak érdekében, hogy korlátozd a vele való érintkezést, kivéve azokat az alkalmakat, amikor feltétlenül muszáj beszélnetek egymással? - Ha bántás elkerülése érdekében elhallgatsz előle vagy nem osztasz meg vele dolgokat, ha kerülöd a társaságát, a fizikai közelséget vele, akkor itt az ideje kilépni a kapcsolatból.

26. Úgy érzed-e, hogy a társad - általánosságban és a legtöbb esetben - konkrét támogatást nyújt és valódi érdeklődést mutat azon, számodra fontos dolgokban, amelyeket meg akarsz valósítani? - Ellenpróba. Ez egyértelműen a kapcsolat életképességének a mutatója.

27. Elveszítenél-e bármi fontosat is az életben, ha a társad már nem lenne veled? Olyasmít veszítenél-e el, ami miatt jó érzés tölt el a társad iránt, mert képes megadni neked? - Ad-e valami olyat a társad, ami számodra erőforrás, amiért tiszteled? Ha nem, nem veszítesz semmit, ha elhagyod.

28. Bármi okozta is sérülést és az elárultság érzését, úgy érzed-e, hogy idővel enyhült a fájdalom és a veszteségérzet? -  A megbocsátás egy hosszú folyamat. Az a kérdés, hogy a megbocsátás irányában haladtok-e.

29. Bizonyítottan képesek vagyok-e őszintén megbocsátani a másiknak, és ennek megvan-e a kapcsolaton belüli mechanizmusa? - A megbocsátás elemei: 1. A sértett fél nem ragaszkodik a keserűségéhez, fájdalmához és veszteségérzéséhez. 2. A sértett fél képes volt már  múltban is megbocsátani bizonyos dolgokat. 3. Ha a másik őszintén megbánja, amit elkövetett. Valódi megbocsátás nélkül nem lehetséges közelséget felépíteni egymással.

30. Számíthatsz-e arra, hogy ha indokolt igénnyel állsz elő, akkor túlságosan fájdalmas küzdelem nélkül is képesek lesztek találni olyan megoldást, amelynek révén megkaphatod, amit akarsz? - Ez abszolút alapja egy egészséges kapcsolatnak, amit nem lehet feladni. Ha nem valósítható meg, akkor ki kell lépni a kapcsolatból.

31. Van-e olyan igényed, amely annyira fontos a számodra, hogy ha nem teljesül, akkor visszatekinve az lenne a véleményed, hogy nem volt boldog az életed, és már arról is kezdesz lemondani, hogy valaha is képes leszel kielégíteni? -  Egy olyan kapcsolatból, amelynek alapvető önfeladás az ára, ki kell szállni.

32. A társad tekintetéből ítélve, úgy érzed-e, mintha a hozzád való közeledésében a leginkább az érdekelné, hogy téged alávessen a saját haragjának és bírálatának? - Bántalmazó kapcsolat! Azonnal ki kell szállni!

33. Amikor a felmerül köztetek az intimitás kérdése, általában azon hadakoztok egymással, hogy mi is az, és hogyan kell elérni? - Ha ezt nem sikerül egyeztetni, lehetetlen elérni azt az intimitást, ami a működő kapcsolatok alapja.

34. A kapcsolatotok elősegíti azt, hogy jól mulassatok együtt? - Ha nem tudtok már együtt örülni és lazítani, valószínű, nem él már a kapcsolat.

35. Vannak-e még közös életcéljaitok és álmaitok? - Bármi, ami értelmet ad a közös életnek.

36. Ha a kapcsolatodon belül az összes gond varázslatos módon a mai napon mind megoldódna, akkor sem tudnád eldönteni, hogy menj-e vagy maradj? - Ha a válasz igen, akkor már eldöntötted, hogy menni akarsz.

2017. március 29., szerda

azért bántalak mert rossz vagy



A gyerek születésével nem születik meg automatikusan az iránta való anyai szeretet. Sőt, ez  sok esetben egyáltalán nem jön létre. Egy boldogtalan kapcsolatban, örömetelenül fogant, nem kívánt gyerek teher. Nehéz kihordani, nehéz megszülni, az első évben az ember a túlélésért kűzd. Közben ott van valaki, aki megállás nélkül figyelmet, gondoskodást, odafordulást, szeretetet akar, akkor is ha az ember teljesen képtelennek tartja magát erre, mert ő maga soha nem kapott elég szeretetet és az élet aktuálisan nagyon nehéz, végletekig kifacsartnak, egyedülhagyottnak, szomorúnak és kétségbesettnek érzi magát. 

A gyerek folyamatos igénye egy olyan odafordulás, figyelem és melegség iránt, amit az anya nem tud adni, állandó súlyos frusztráció. Ha valaki itt nem tudja kimondani, hogy a gyerek igénye jogos és nekem ezeket adnom kéne, de nem tudom vagy nem eléggé tudom, akkor az ember szükségszerűen a gyereket látja letehetetlen, soha meg nem szűnő súlyos tehernek.  

S akkor egy nőnek döntenie kell, hogy fölülemelkedik mindezen és a nyomorult férgecske javát folyamatosan a saját pillanatnyi jóléte fölé helyezi-e vagy sem. Akik nem emelkednek fölül, azok meggyűlölik a gyereküket és az állandó frusztráció állandósítja és megszilárdítja ezt a gyűlöletet. 


Ezzel azonban a legtöbb nő nem néz szembe, hanem úgy  tesz, mintha szeretné a gyerekét. Különféle okok miatt sok családban a család többi tagja is együttműködik ezzel a hazugsággal. A gyűlölet ettől azonban nem lesz kisebb, hanem csak alattomban működik.    

Ilyenkor a gyerek mindig túl hangos, túl zajos, túl rendetlen, túl fegyelmezetlen, túl követelőző, túl önző, egyszóval rossz. Ezek az anyák állandóan ostorozzák a gyereküket a rosszassága miatt, s ezt teljesen őszintén teszik, hiszen a gyerek létezése számukra tényleg folyamatosan és súlyosan rossz. 

Ha valakinek egy folyamatosan és súlyosan rossznak érzett lényről kell megállás nélkül gondoskodnia, akkor a legkisebb erőfeszítés is túl soknak tűnik. Akkor, az hogy a gyerek ételt és vasalt ruhát kap, az nem az abszolut minimumnak, hanem valami hatalmas  ki nem érdemelt extrabónusznak, a legcsekélyebb szülői tevékenység is óriási áldozathozatalnak  tűnik az anya számára. 

A rosszaságához hasonlóan  állandóan a gyerek szemére hányják, hogy mekkora teher, hogy mennyire nem érdemli meg mindazt a hatalmas áldozatot, amit az anyja hoz érte. A gyerek állandóan azt hallja, hogy ő rossz és érdemtelen a szeretetre, az anyja viszont jó, mert hatalmas áldozatokat hoz érte. Ezeknek az anyáknak az a "szeretet-üzenetük" a gyerekük felé, hogy "te rossz vagy, nem érdemelsz tisztességes bánásmódot, neked nem jár semmi”.

Ezek az anyák a feje tetejére állítják a valóságot. Ezt a folyamatos bántalmazást - ami többnyire nem fizikai, hanem a verbális bántalmazás, ami mellé mindig társul a gyerek szempontjainak, személyiségének, érdekeinek semmibevétele, és sokszor direkt károsítása -  szeretetnek állítják be, az áldozat a bűnös, a bántalmazó a gyerek rosszaságának az áldozata.  A gyerek legcsekélyebb tiltakozását a bántás ellen, azt az ő nagy szeretetükkel szembeni szeretetlenségnek, hálátlanságnak, rosszaságnak állítják be és ennek megfelelően látványos büntetéssel reagálnak rá, megsértődnek,  panaszkodnak, retorziókat vezetnek be. 

S mivel a családi viszonyaink alapján modellezzük a világot,  ilyen családban felnővén az ember rossznak, értéktelennek érzi magát, akinek nem jár semmi, akit jogos állandóan szidalmazni és semmibe venni. Gyakran választ hideg, kemény, szeretetlen, bántalmazó partnereket, mert nem lát át a szeretetlenségen és a bántalmazást magától értetődőnek tekinti.  A bántás természetesen tovább rombolja őket, amitől még gyengébbnek, rosszabbnak és még inkább rászorulónak érzik magukat. Ettől még jobban bánthatóak és így tovább ... amíg csak ki nem lépnek ebből az ördögi körből.

A körből való kilépéshez az kell, hogy az ember ki tudja mondani, hogy ez nem szeretet. Hogy a szeretetbe sok minden beleférhet, de az az igény, hogy bántsanak, az nem. Hogy a tisztességes bánásmódot nem kell kiérdemelni, az mindenkinek alanyi jogon jár. 

Ez egy kívülállónak talán nyilvánvaló. Mivel azonban ezekben a családokban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek, s aki ezt nem fogadja el, azt az anya vagy később az anya mintájára választott partner teljes érzelmi elutasítással fenyegeti, az ilyen családban felnőtt embereknek többnyire hosszabb terápiás folyamatra van szükségük ahhoz, hogy ki tudják ezt mondani és szembe tudjanak nézni az érzelmi fenyegetéssel. 

Amikor azonban a páciensek már felismerik és vissza tudják utasítani a szeretetlenséget, ki tudják mondani, hogy a bántás nem szeretet és ha valaki a ezt nevezi szeretetnek, erre a "szeretetre" nekik nincs szükségük,  akkor már tovább nem zsarolhatóak, akkor már gond nélkül meg tudják húzni a határokat, s az anyja vagy partner zsarolásra épülő hatalma egyszerűen összeomlik. 


2017. február 15., szerda

kicsinek látszol innen ...

Ez az egyik dolog, amit az ember biztosan megtanul ha egy szégyen-alapú családban nő fel. A másik:  az életben két pozíció létezik, az ember vagy fölül van vagy alul. Más nincs. Nem is lehet. Vagy én uralom a másikat vagy ő ural engem.

Ilyen családban felnőve, ha az embernek nincs az az érzése, hogy uralja a másikat, akkor automatikusan alul lévőnek érzi magát -  s ezzel a pozícióval szükségszerűen együtt jár a  szégyen és az értéktelenség-érzés.

Ha az ember alul lévőnek érzi magát, akkor a másikat automatikusan  felül lévő, elnyomó agresszornak kell érezze. Ebben a keretben nem lehet más, mert ebben a keretben nincs már.

Ahhoz, hogy valaki az agresszor szerepébe bekerüljön,  nem kell, hogy le akarja nyomni a másikat, ha valakit nem lehet uralni, az már elég ehhez. Ha egy szégyen alapú családban felnövő ember nem tudja a másikat uralni, akkor a másik  automatikusan a fölül lévő, lenyomó agresszor szerepébe fog kerülni, saját magát pedig alul lévőnek és elnyomottnak érzi. 

Mivel egy ilyen ember tele van szégyennel és értéktelenség-érzéssel, valószínűleg meg fog hunyászkodni egy hatalmasnak érzett agresszorral szemben. Mindazonáltal, dühöt és gyűlöletet kell érezzen vele szemben. Mivel azonban ebben a rendszerben a felül lévőkkel szembeni harag legkisebb jelét is rettentően büntetik,  egyrészt valószínűleg el fogja nyomni ezt az agresszióját. (Ettől ez persze nem szűnik meg csak kontrollálhatatlanná válik és többek között időről-időre látszólag érthetetlen kitörésekben jelenik meg.)  Az agresszió elfojtása miatt persze tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Ez azt erősíti meg, hogy a másik egy veszélyes agresszor. És innét újra kezdődik a kör.

Másrészt a régi büntetések miatt az ember a haragja miatt a másiktól olyan agressziót vár el, mint amit anno kapott. Tehát magát olyan kiszolgáltatottnak, a másikat olyan hatalmas agresszornak hiszi, mint amit gyerekkorában megélt. Innét szintén újrakezdődik az egész.

Sokan úgy próbálnak  kijutni ebből a nyomorúságból, hogy megpróbálnak a fölül lévő pozícióba kerülni, megpróbálják az uralom, a hatalom érzését megszerezni maguknak.

Ez egyrészt eleve kudarcra van ítélve, másrészt nem szabadít meg a kiszolgáltatottságtól.

Ha mindig nekem kell a legjobbnak lenni,  mert ha nem vagyok a legjobb, akkor semminek érzem magam, úgy  az egész életem egy reménytelen menekülésben telik, hiszen a legnagyszerűbb embernek is vannak korlátai, nem tudunk mindig mindent uralni, és abban a pillanatban, amikor nem tudok valamit-valakit uralni, azonnal kiszolgáltatottnak és nyomorultnak érzem magam. Ráadásul, ha a személyes viszonyaimban is lenyomok másokat, akkor mindig egyedül maradok, soha nem tanulom meg magamat a másikra bízni és soha nem tapasztalom meg, hogy én megbízható vagyok, így soha nem tapasztalom meg azt a biztonságot, amit a szeretet adása és elfogadása jelent.

A szabadulás pont az ellenkező irányban van: nem továbbvinni kell a szeretetlenséget, hanem visszautasítani azt.

Először is ki kell mondani: tök mindegy, hogy egy szeretetlen nézőpontból milyennek látszom.

Kicsinek vagy nagynak, kéknek vagy zöldnek vagy sárgarigónak. Abszolút mindegy. A szeretetlen nézőpont per definitonem érvénytelen. Nem számít, hogy onnét mit gondol valaki, mert onnét csakis hamisan láthat engem.

Ahelyett, hogy az ember egész életében az ellen a megalázó ítélet ellen kűzd, hogy ő kicsi, ki kell mondani, hogy ez az ítélet eleve érvénytelen. Ha az ember ezt megtette, akkor ki tudja azt is mondani, hogy nem igaz, hogy csak alul-fölül viszonyok léteznek. Ez az elnyomás struktúrája. A szeretetteli viszonyokban az emberek egymás mellett, nem egymás ellen, hanem egymásért vannak.
-------------------------------------------------------
 Kontroll Csoport: Kicsinek látszol innenEzen a lemezfelvételen érhető a többi szöveg is.