2008. március 26., szerda

Ulrich atya és a szabadkőművesek - még egyszer a toleranciáról

Úgy látom, hogy a tolerancia az új csodafegyver a kereszténység ellen, és ezt Ulrich atya és a nagymestere is előszeretettel használja. Blogjában a következő két idézetet hozza ezügyben tőle:

"A tolerancia (türelmesség) elve a szabadkőművesség értelezésében többet jelent, mint a latin tolerare (tűrni, elviselni) ige. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a másként gondolkozót jobb megértés által tisztelem. A türelem a jozefinista türelemtől a felekezetek egyenrangúságáig fejlődött, és amit eredetileg a vallások és azok híveinek kapcsolatában értelmeztek, ma egyenesen a világnézetek és vallások tiszteletét jelenti, és így a türelem általános fogalmává, de egyúttal a türelemre vonatkozó átfogó igénnyé vált (Kraus 2007, 44)."

"A szabadkőművesség ennek a türelemnek kötelezi el magát. A türelem parancsa azt követeli az egyes szabadkőművestől, hogy a szabadkőművesség hatására olyan emberé fejlődjön, aki a másik Másságában nem fenyegetést lát, hanem megérti, hogy az élet gazdagsága a jelenségek és eszmék sokféleségében rejlik. A türelem ilyen értelemben a humanitás (emberiesség), a szabadság és egyenlőség elfogadását (igenlését, helyeslését) jelenti (Kraus 2007, 44)."


A két idézet teljesen tipikus példája annak ahogy vissza szokás élni a tolerancia fogalmával. Itt is ugyanazt az ütős hármas-trükköt találjuk, amit a nagymester egyéb idézetei kapcsán a témáról szóló első bejegyzésben már láthattunk - és amit egyébként az egész jeles színtársulat is használni szokott.

A türelem kapcsán itt is - és amikor a türelmet fegyverként forgatják mindig - kizárólag másként gondolkozókról és mások másságáról van szó. Ezt a másságot ilyenkor mindig mint valami önmagában értékes dolgot tekintik. Ezek tipikusan olyan állítások, amelyek olyan alapfeltételeken nyugszanak, melyek nem igazak.

Elképzelhető egy olyan világ, amelyben a mássság mindig valami értéket hordoz. Ez egy olyan világ kell hogy legyen, amelyben nincsen farkas és bárány, nincsenek antagonisztikus ellentétek, amelyben nem létezik a gonosz. Ígéretünk van arra, hogy majd egyszer lesz egy ilyen világ:

"Akkor a majd a farkas a báránnyal lakik,
és a párduc a gödölyével heverészik;
borjú és oroszlánkölyök együtt híznak,
és kisgyermek terelgeti őket. ...
A csecsemő a vipera fészkénél játszik,
s az áspiskígyó üregébe dugja kezét
az anyatejtől elválasztott gyermek.
Nem ártanak és nem pusztítanak
sehol szent hegyemen ..." (Iz 11, 6-9.)


Reméljük eljutunk majd oda. De most nem ott vagyunk. A farkas egyenlőre megeszi a bárányt, és akármerre nézünk, pusztítást látunk. A másság egyáltalán nem mindig jelent pozitív dolgot, hanem nagyon gyakran tényleges veszélyt és fenyegetést tartalmaz. A bárány a farkas másságában valós fenyegést kell hogy lásson, különben rövid úton farkastáp lesz belőle.

Ulrich atya úgy fordította a tolerancia meghatározását, hogy a "... tolerancia ... a világnézetek és vallások tiszteletét jelenti ...". A német eredeti egyértelműbb. A nagymester a respektieren igét használja, ami valóban jelent tisztelést is, de ennél erősebb a tartalma, elismerést, respektálást jelent. A különbség nem mindegy. Viselkedhetek tisztelettel valami iránt, amit közben nem ismerek el, nem tartok igaznak. A tolerancia fegyverforgatói pedig pontosan ebben az értelemben használják: a világnézetek és vallások elismerését jelenti. Vagyis annak az elismerését, hogy nincs köztük értékkülönbség.

Ezt csak akkor lehet állítani, ha igaz az az alapfeltétel, hogy nem lehet különbséget tenni a helyes és a helytelen, az erkölcsös és az erkölcstelen, az igaz és a hamis között. Ha ugyanis lehetséges, akkor a vallások és világnézetek között különbség van aszerint, hogy mennyi bennük a helyes, erkölcsös és igaz elem és mennyi a fordítottja.

Annak az állításnak, hogy nem lehet értékkülönbségeket megállapítani, igazából a következményei nagyon jelentősek. Ha ez igaz, akkor senki soha nem hivatkozhat jogra és igazságra, akkor ugyanis ezek nem léteznek. Akkor annak van igaza, akinek hatalma van. És a nagy tolerancia jegyében tényleg látványosan efelé haladunk.

Azt hiszem az külön tárgyalást sem igényel, hogy mindenki számára, aki le akar térni az igazság és az erkölcs útjáról, milyen rendkívül vonzó az az álláspont, hogy sem igazság, sem erkölcs nem létezik.

A nagymestertől Ulrich atya által idézett két részlet szépen megmutatja azt is, hogyan szokás a toleranciát a gyakorlatban értelmezni. Az első bekezdés a jozefinista türelem kifejezést használja. II. József valóban liberalizálta a protestáns vallásgyakorlatot - és egyébként meg feloszlatta az összes szerzetesrendet. A tolerancia mai bajnokai is hasonlóképpen gyakorolják a türelmet. Az egyik álláspontot támogatják, a másikat pedig elnyomják. Jól ismerjük ezt a toleranciát, amely teljes erővel támogat minden mocskot, ami a kereszténység ellen irányul vagy irányítható, a legalantasabb perverzióktól kezdve a mágia és az okkultizmus legocsmányabb formájáig. S közben az államhatalom és a média rendelkezésére álló eszközeivel ott árt a kereszténységnek ahol csak tud - és elismerésre méltóan kreatívak ezügyben az urak és az elvtársak.

A második bekezdés egyértelműen ki is mondja:

"A türelem ilyen értelemben a humanitás (emberiesség), a szabadság és egyenlőség elfogadását (igenlését, helyeslését) jelenti..."
Vagyis a tolerancia annak a "szabadság-egyenlőség-testvériség"-nek az elfogadását, igenlését és helyeslését jelenti, amelyik több mint kétszáz éve diszkriminálja, javaitól megfosztja, bebörtönzi, megkínozza és megöli a keresztényeket, amelyik egész Európát erkölcsi- és az Elbától a Csendes - óceánig terjedő egész térséget pedig még ráadásul anyagi és kulturális katasztrófába is vitte, miközben mellékesen legalább százmillió embert bestiálisan meggyilkolt.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sok gondolattal egyetértek - de nagyon fontos, hogy az eszmét sose keverjük össze az emberrel, aki képviseli. Az eszmét el lehet ítélni, az embert Isten ítéli meg. Jézus így imádkozott a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert NEM TUDJÁK MIT TESZNEK.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Kommentelő!

Teljesen egyetértek azzal, hogy az emberek személyét nem tudjuk megítélni, az embert Isten ítéli meg. Több mint harminc éve foglalkozom mélylélektannal, ezért elég sokat tudok arról, hogy gyakran milyen nagy különbség van egy ember valódi énje és a felszini megnyilvánulásai között. Ráadásul az a szint, ahol Istent választja vagy elutasítja az ember, még sokkal mélyebben van, és ehhez már semmiféle pszichológia sem fér hozzá. Ezért még csak gondolkozni sem szoktam azon, hogy ki üdvözül és ki nem, hiszen ehhez olyan mélységeket kellene egy emberről tudni, amelyeket kizárólag Isten tud.

Ulrich atya esetén sem az ő üdvösségi állapotát elemzem, hanem azokat a tipikus és sokan mások által is gyakran használt intellektuális eszközöket, amelyek nagyon alkalmasak arra, hogy megtévesszék az embereket. Úgy gondolom, hogy ezt, miközben a kereszténységet hatalmas erővel ezer felől támadják, keresztényként kötelességem megtenni.

Én minden nap imádkozom személyesen érte is. Remélem, a vele kapcsolatos írásaim más keresztényeket is erre inspirálnak.

Üdvözlettel:

Kata