Néhány napja egy barátnőm lelkesen mesélte, hogy milyen jó imát talált egy magyar katolikus lapon a magzatok megmentéséért. Megnéztem az imát, amit egy Maureen Sweeney-Kyle nevű amerikai asszony kapott, állítólag látomásban. Gyanúsnak találtam, ezért rákerestem a nevére az interneten.
Az első néhány lapból kiderült, hogy Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott "Holy Love Ministries" csoporttal együtt 2009. november 11-én - a Szentszékkel egyeztetve - hivatalosan kiközösítette a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.
Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől.
Az első néhány lapból kiderült, hogy Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott "Holy Love Ministries" csoporttal együtt 2009. november 11-én - a Szentszékkel egyeztetve - hivatalosan kiközösítette a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.
Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől.
teológiai vélemény 2005
teológiai vélemény 2008
"Holy Love Ministries" csoport rövid története, amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle - miközben állítólagos látomásait kapta - otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.
cikk a kiközösítésről
a kiközösítő nyilatkozat
a kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása
a kiközösítő nyilatkozatot kísérő levél
a Clevelandi Püspökség oldala
teológiai vélemény 2008
"Holy Love Ministries" csoport rövid története, amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle - miközben állítólagos látomásait kapta - otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.
cikk a kiközösítésről
a kiközösítő nyilatkozat
a kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása
a kiközösítő nyilatkozatot kísérő levél
a Clevelandi Püspökség oldala
6 megjegyzés:
Nagyon örülök, hogy született egy cikk erről a rózsafüzérről! Én is találkoztam vele, el is imádkoztam egyszer, bár gyanús volt. Nem kellett volna.
Kedves Reina Nicolasa!
Sajnos széltében-hosszában terjednek olyan személyektől próféciák, imák és tanítások, akiket az Egyház hivatalosan elítélt.
Ebben azt tartom a legszomorúbbnak, hogy ezeket gyakran olyanok terjesztik, akik jó katolikusnak tartják magukat.
Ott tartunk a lelki sötétségben, az emberek nem tudják, hogy nem bírálhatják fölül a Tanítóhivatal vagy az illetékes püspökök hivatalos álláspontját, mert ezzel automatikusan elszakítják magukat Krisztustól.
Adja Isten, hogy nagyobb világosságban éljünk.
Kata
Kedves Hortus Carmeli!
Mi a probléma a rózsafüzér imádsággal? Nem értem.
Úgy tudom, a Rózsafüzér imádság az Egyház jóváhagyásával történik. Azt is jóváhagyja az Egyház, hogy a rózsafüzér imádságot felajánlhatjuk egy-egy szándékért. A magzatokért (megszületőkért és a meg nem születettekért) való rózsafüzér ima semmiben sem különbözik a más jószándékra elmondott rózsafüzér imától, az elmondott titkok is ugyanazok (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges és a világosság).
A kiközösítés sem emiatt volt, úgy gondolom.
A kiközösítés olyan esetben történhet meg, amikor az Egyház hitével nem összeegyezthető a tanítás, amit hirdet valaki. Valószínűleg itt is erről volt szó és nem a magzatokért elmondott imák miatt.
Szeretettel:
Feri
Kedves Feri!
A rózsfüzérrel természetesen semmi baj nincs, én is minden nap imádkozom.
Maureen Sweeney-Kyle azonban átalakította a hagyományos rózsafüzért. Az ő rózsafüzérének imádkozásához egy speciális rózsafüzér kell, amit külön meg kell rendelni. (Ami - megjegyzem - a sokszorosába kerül egy egyszerű rózsafüzér árának.) Mária az általa ígért kegyelmeket állítólag csak azoknak adja, akik ezt külön megrendelt drága rózsafüzért használják. Ezenkívül Maureen Sweeney-Kyle a saját állítólagos látomásai alapján még egy csomó szöveget hozzátett a szokásos rózsafüzérhez.
Nekem többek között ezek tették gyanússá a dolgot. Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János többször is részletesen beszélnek arról, hogy Isten számára mennyire nincsen semmi jelentősége annak, hogy milyen rózsafüzért használunk, s hogy mennyire távol van az Ő szellemétől, ha ebben különféle különcségekhez ragaszkodunk.
S nem csak ők, hanem Jézus maga is mondja: "Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!" (Mt. 6,7)
Mindig el vagyok képedve azon a gőgön, amikor valaki nem találja elég szentnek azokat az imákat, amelyek másoknak évtizedek vagy évszázadok óta beváltak, hanem majd ő a saját betoldásaival megjavítja őket. Egyesek odáig tudnak jutni a gőgben, hogy hozzátesznek az irgalmasság rózsafüzérhez is - amit Jézus adott Faustina nővérnek. Nyilván ők jobban értenek az imához, mint Jézus.
De valóban nem elsősorban ezért kiközösítve, hanem azért, mert bebizonyosodott, hogy a látomásai valótlanok és a tanítasai nem egyeztethetők össze az Egyház hitével és ő mégis mindezekhez - az Egyházzal szemben - ragaszkodott.
Úgy godnolom, hogy egy hívő katolikus számára egyértelmű kell legyen, hogy egy olyan látomásokon alapuló imát, amiről bebizonyosodott, hogy valótlanok, nem kell imádkozni, különösen, ha ezek egy olyan személy látomásai, aki olyan szinten került szembe az Egyház tanításával, hogy ki kellett közösíteni. (S azt mindannyian tudjuk, hogy ma ezért elég sokat kell tenni.)
A magzatokért természetesen kell imádkozni. Különösen ha valaki erre indíttatást érez, nagyon fontos, hogy komolyan és állhatatosan imádkozzon ezért, hiszen nagyon nagy a baj. Ehhez az imához számtalan az Egyház által jóváhagyott és évtizedek vagy évszázadok óta bevált ima áll a rendelkezésére. Semmi oka sincs annak, hogy egy hívő egy kiközösített ember hamis látomásain alapuló imához ragaszkodjon, amivel saját maga is kiközösítés alá esik, és így (bárhogy is vélekedik ő maga erről) megszűnjön a Jézussal való közössége - hacsak nem az engedetlenség szellemével való együttműködés, amitől az Isten őrizzen meg mindannyiunkat.
Szeretettel:
Kata
Kedves Kata!
Rendben, teljes mértékben egyetértünk. Nekem is feltűnt, hogy a jelenésekről beszámoló írások végén ott volt a hirdetés, miszerint az imához kapható rózsafüzér 2500 Ft.
Kufárok voltak Jézus korában is, vannak most is.
Imádkozzunk Őértük is!
Isten áldjon!
Feri
Kedves Feri,
Isten áldjon téged is!
Kata
Megjegyzés küldése