Burkus kutyánk még az
újfundlandiak között is extrém méretű volt, mellmagasságig ért a feje.
Anno az egész országot "áttúrtam", hogy találjak egy ilyen kivételesen
nagy példányt. Végül egy vidéki kisvárosban leltem rá, ahol az
úgynevezett tenyésztők sertés és marhatartásról tértek át a kutyára,
mint haszonállatra. A tenyészkutyákat a disznóólakban tartották, a
kiskutyákat (mikor én ott voltam 15-20-at) pedig az anyjuktól elszakítva
marhaistállóban egy nagy halom szalmában. Burkus ennek megfelelően,
akármilyen naggyá is nőtt, egész életében védtelen, veszélyeztetett
kiskutyának érezte magát.
Érzelmileg
labilis férfiak, akik szeretnének elbújni a világ elől, gyakran
választanak hideg, kemény, szeretetlen nőket feleségnek, mert az
elhárítás miatt nem látnak át a szeretetlenségen és a keménységet erőnek
hiszik. Aztán keservesen meg kell tapasztalják a valóságot, mert miután
feleségül vetették magukat, ezek a nők egész életen át bosszulják a
férfi gyengeségét. S azokat a gyerekeiket, akik jó kapcsolatot
alakítanak ki a szeretetvágyukra szeretettel reagáló apjukkal és nem
állnak az anyjuk mellé a gyűlölködésben, ugyanúgy tiporják és
bántalmazzák, mint a férjüket.
Ezeknek
a gyerekeknek az az alapélményük, hogy védtelenek és kiszolgáltatottak a
rossznak. Úgysem tehetnek semmit. S mivel a családi viszonyaink alapján
modellezzük a világot, ez az érzésük felnőttként is megmarad. Okos,
hatékony, összeszedett emberek meg sem próbálják megvédeni magukat,
hiszen az a világ rendje, hogy ők úgysem tehetnek semmit.
Mindig
nagyon szép pillanata a terápiának, amikor ezt felismerjük. Amikor ezek
az emberek megértik, hogy ők már felnőttek és meg tudják védeni
magukat. Amikor elkezdik meghúzni a határokat és a hatalmas, szörnyeteg,
legyőzhetetlen anyjukról kiderül, hogy csak egy közönséges házisárkány.
