2016. augusztus 15., hétfő

Beszélni Istennel

némileg másképp kell mint az emberekkel. 

Az emberekkel való beszélgetés során többnyire információkat osztunk meg egymással. Elmondjuk mi történt velünk, amikor a másik nem volt jelen, illetve elmondjuk mit érzünk, mit gondolunk, mivel a másik ember nem tud ehhez közvetlenül hozzáférni. 

Istennel minderre semmi szükség sincs. Isten mindenütt jelen van, folyamatosan tudomása van arról, mit csinálunk, mi történik velünk. Ezenkívül folyamatosan tökéletes átlátása van a belső világunkról is. Nem kell neki megmondani, hogy mit érzünk és gondolunk, ugyanis sokkal jobban tudja, mint mi magunk. 

Amikor az Istennel való úgymond beszélgetésünknek az a tartalma, hogy elmondjuk neki mi történt velünk, milyen érzéseink, gondolataink vannak, akkor általában magunkkal szoktunk beszélgetni. Többnyire a sértettségünkben, haragunkban és egyéb negatív érzéseinkben való főlésünket szoktuk azzal a jó érzéssel megspékelni, hogy most Istennel beszélgetünk. 

Ha úgy gondoljuk, hogy Isten válaszolt, az még sokkal rosszabb. Isten tényleg szól néha külső vagy belső szavakkal bizonyos emberekhez, de ez extra ritka misztikus kegyelem, az Istennel való egyesülésnek egész magas foka kell hozzá és ott is nagyon elvétve fordul elő. Tehát szinte 100%-ig biztosak lehetünk benne, hogy amit Isten szavának gondolunk, az jobb esetben a mi válaszunk  saját magunknak, az eddig begyűjtött kegyes szövegek és a nem tudatos érzéseink, gondolataink tetszőleges keveréke. Rosszabb esetben a gonosz is beszáll a játékba.

Van azonban a beszédnek egy másik fajtája, ami az emberekkel való beszédben viszonylag ritkább, Istennel való beszédünk azonban alapvetően ebből kell álljon. Ez pedig az, amikor valakit a beszéddel cselekvésre indítunk vagy magával a beszéddel cselekszünk. "Nyisd ki légy szíves az ablakot." "Kezeket fel!" / "Én őt feleségül veszem. Én hozzá feleségül megyek." "Tehát, akkor megegyeztünk, megkötöttük az üzletet."

Az Istennel való beszédünk nem monológ kell legyen, hanem egy olyan aktus, amellyel - Isten segítségével -  valamilyen változást akarunk létrehozni az életünkben. 

Annyiban hasonlít az emberekkel való beszélgetéshez, hogy miután mondtam valamit, arra kell figyeljek, hogy a másik mit reagál és aztán arra kell reagáljak. 

Esetünkben ez a reagálás nem egy szóbeli válasz, hanem egy változás, amit Isten a kérésemre vagy a beleegyezésem kinyilvánítására létrehoz az életemben.

Ezek egy része közvetlen gyors "kicsi" segítség.  Minden létező bajunkban azonnal Istenhez kell forduljunk. A gyerek üvölt, gyorsan Istenhez fordulok, a gyerek gyorsan megnyugszik. Az üvöltő gyerektől megy fel bennem a pumpa, gyorsan Istenhez fordulok, gyorsan megnyugszom, helyt tudok állni. Megtalálom a kulcsom, képes vagyok az utálatos feladatot megcsinálni, marad nekem még egy utolsó dinnye a boltban, ellenállok a kísértésnek, elmúlik a kutya hasmenése, felveszik a gyereket a megfelelő osztályba, jól sikerül a tárgyalásom, a kötekedő abbahagyja a balhézást a buszban, stb., stb. 

A kérések másik és talán még fontosabb része a belső átalakításom kell legyen. Ez többnyire hosszú, sok lépésből álló folyamat. Létezik olyan, de szintén egészen rendkívül ritka, hogy Isten  egész folyamatot  egyik pillanatról a másikra megcsinál (tudjak megbocsátani, cakk, Isten felemel oda, hogy ez megtörténjen). A kommunikáció szinte mindig kis lépésekben szokott történni. Én teszek egy lépést - Isten tesz egy lépést - én teszek egy lépést - Isten tesz egy lépést - stb., stb. Ez a folyamat egy komolyabb változás esetében, például egy megbocsátásnál, akár évekig is eltarthat.

Kérek valami konkrét dolgot. Isten az esetek többségében megadja. Ekkor tapasztalom a segítségét, és ez jó, építi a kapcsolatunkat. Egy részében, amikor nem válna a javamra, nem adja meg. Ekkor tapasztalom az útmutatását. Ez is jó, építi a kapcsolatunkat (már ha nem ragaszkodom a saját elképzelésemhez). Egy bonyolultabb külső folyamat esetén vagy a belső átalakulásom során ugyanez történik, csak nem egy, hanem sok kisebb lépésben. 
 
Ebben a "kérek - megkapom vagy nem" folyamatban épül az Isten iránti bizalmam, és teret adok Istennek arra, hogy alakítsa az életemet, amivel Ő mindig él. Ez az Istennel való valódi kommunikáció.

2 megjegyzés:

Kinga írta...

Es hogyan kell megtanulni megbocsajtani? Elhatarozassal? Imadkozassal?

Hortus Carmeli írta...

Mind a kettő jó hozzá. :)

Ha nagyon súlyos dolgokat kell megbocsátani, akkor általában érdemes pszichológus segítségét is kérni. Sokkal-sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint egyedül próbálni megbirkózni a sérülésekkel.