2008. március 25., kedd

Ulrich atya és a szabadkőművesek - a tolerancia hasznáról

Miközben Kiss Ulrich SJ cikkét olvastam a szabadkőművességről (értékelését lásd az előző írásomban), a következő történet jutott eszembe:

A farkas így morgott magában: Tűrhetetlen, nem mehet ez így tovább. A fejemen egy nagy púp a pásztor botjától, az oldalam sajog a kutyák harapásától. Itt van ez a nagy nyáj, én meg éhen veszek mellettük.

Tehetetlen dühében keserűen szidta a pásztorok és a kutyák felmenőit. De nem ragadt bele sokáig ebbe a negativitásba. A szükség - most is mint mindig - inspirálólag hatott a kreativitására. Hát persze, rikkantotta. Tolerancia! Tolerancia!

Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Hát nem vagyok én ugyanolyan teremtménye Istennek, mint ezek az ostoba bárányok!? Csak ezek a hatalmaskodó pásztorok és aljas kutyák állnak közénk!

A gondolatot tett követte. A farkas előszöris felvilágosította báránytestvéreit arról, hogy ő nem létezik, ez kizárólag a pásztorok és a kutyák koholmánya azért, hogy - őket a farkassal ijesztgetve - uralkodhassanak rajtuk. Az egyenlőség megvalósítása érdekében a túlságosan kiemelkedő fejeket guillotine-nal szabta a megfelelő magasságra. A szabadság felvirágoztatása érdekében báránypártot szervezett az elnyomó kutyák és pásztorok elleni harcra és megtanította a bárányokat arra, hogy szent céljaik érdekében bármilyen eszközt szabadon felhasználhatnak. A testvériség érzését pedig azzal fejlesztette, hogy néhány tucat millió bárányt színre és foltra való tekintett nélkül, egyaránt KZ-lágerbe zárt.

Nem telt el sok idő, s máris látszottak az eredmények. A kutyák felkoncolva, a pásztorok vérbefagyva, az aklok összedőlve, a bárányok szétszéledve. A farkas határozottan jobban érezte magát. Valami azért még mindig nem stimmelt. Tűrhetetlen morogta magában - miközben szétroppantotta egy fiatal bárány gerincét - hogy én elhoztam ezeknek a mocsok bárányoknak a kultúrát, felszabadítottam és testvérekké tettem őket, ezek meg nem szeretnek engem. Aj, kiáltott fel fájdalmasan. És milyen szilánkos a csontjuk. S miközben megpróbálta kipiszkálni a foga közé szorult szilánkot, tovább méltatlankodott. Ezek csak elviselnek engem - phü, na végre sikerült kiköpni -, de ezeknek az ostoba birkáknak az esze mindig csak a füvön meg a legelőn jár és egyáltalán nem értékelnek engem, a másként gondolkodót.

Hát persze, csapott a homlokára a farkas. Tolerancia! Tolerancia! Már majdnem elfelejtekezdtem róla. Hiszen nekem jogom van ahhoz, hogy engem, a magasan szárnyaló másként gondolkodót, ezek a buta, földhözragadt birkák a jobb megértés által tiszteljenek. Igaz-e barikám - kapta el egy másiknak a nyakát - te megértesz engem. Hiszen a türelem parancsa azt követeli, hogy olyan birkává fejlődj, aki az én másságomban nem fenyegetést lát, hanem megérted, hogy az élet gazdagsága a jelenségek és az eszmék sokféleségében rejlik. A türelem ilyen értelemben a humanitás (emberiesség), a szabadság és egyenlőség elfogadását (igenlését, helyeslését) jelenti.*

Nincs is szebb dolog a toleranciánál, hatódott meg a farkas. És cakk, átharapta a kisbárány torkát.

-------
* A dőlt betűvel szedett részek idézetek (a szövegkörnyezethez alkalmazva) az Ulrich atya által nagyra értékelt és idézett osztrák szabadkőműves nagymester szövegéből.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Kata,

kiválók a meglátásaid ismét. Kérdésem: Ulrich atya vagy más jezsuita adott-e közvetlen választ, ill. lehetőséget a nézőpontook tisztázására?

Más. A blog nézettségét látod-e, foglalkozol-e a nézettség növelésével bármi módon?

Szeretettel

Templom Kata írta...

Kedves Charisma!

Köszönöm.

Nekem ide senki nem írt. De miután elküldtem a cikket neki kommentben, Ulrich atya a saját blogjában írt rá - egy számomra nem különösebben meggyőző - választ.

Látom a blog nézettségét, ez azonban önmagában elég töredékesen mutatja az írások tényleges olvasottságát és főleg hatását. De ezt a problémát igazából Istenre bíztam.

Szeretettel:

Kata

Manka :-) írta...

Kedves Kata!

Borotva éles a megkülönböztetésed, ez biztosan isteni ajándék.
Nagyon tetszett ez a három Ulrich atyás cikk. Én egy interjút olvastam vele valamelyik lapban (talán a Figyelőben). Rossz szájízt hagyott bennem. Valahogy megéreztem azt, amit te itt kifejtettél.
A tolerancia szó ilyetén használatával kapcsolatosan nekem is meg van a tapasztalatom. Engem szüleim liberális szellemben neveltek. Anyám legfontosabb tanítása volt a tolerancia, abban a mindent egyformán tisztelő formában, ahogyan azt te is leírtad cikkedben. Tapasztaltam, hogy ez valóban, még sokszor nála is - pedig ő alapvetően jóhiszemű ember - azt jelenti, hogy anagy másságot hamarabb fogadta el, mint az aprókat. További tapasztalataim pedig azt mutatják: előbb elfogadják azt, ha valaki homo- vagy biszexuális, mint azt hogy valaki keresztény, esetleg katolikus.
Egyik tanárom mondta: a tolerancia, ahogyan ők használják, azt jelenti, legyünk közömbösek (nézzünk el dolgokat). De én nem akarok közömbös lenni - folytatta. S valóban. A kereszténység arra tanít, ne legyünk közömbösek, olyanok, mint az állott víz, amit kiköpnek...

Szívesen olvasom még visszamenőlegesen is a cikkeket.
További jó munkát!

Zsófia :-)