2009. július 22., szerda

Homeopátia - keresztény szemmel

A napokban kaptam egy barátnőmtől ezt a levelet:
Szia Kata!
Remélem nem tartalak fel nagyon egy kérdéssel. Tudod esetleg, hogy van-e az Egyháznak hivatalos álláspontja a homeopátia-holisztika témakörökben, és ha igen, hol lehet megtalálni? Annyi mindent hallani ezekről (a homeopátiás bogyókról pl. csak jót, a sógornőm erre esküszik, a gyerekeinek is amikor lehet, ezeket adja, és bámulatos módon használnak is), és igazából nem tudom, hogy mit lehet/kellene ezekről a témákról mondani, ha szóba kerülnek. Az ezotériával is az a bajom, hogy egy nem hívőt nem hatja meg, ha jövök neki az okkultizmussal meg riogatom a sátánnal. Mit lehet ezekről meggyőzően, de mégis szelíden mondani? A fenti két témáról sajnos nem volt sok időm utánaolvasni az interneten, amit találtam, az is csak dicsérőleg szólt róluk. Kicsit bizonytalan vagyok, hogy hogyan lehet/kell ezekben a dolgokban katolikusként felelősséggel állást foglalni. Nem akarlak ezzel terhelni, gondolom Neked sincs sok szabadidőd, ha csak cikkekre való hivatkozást küldesz, az is elég. Előre is köszönöm szépen a fáradozásodat.

Emlékeztem rá, hogy Kovács Gábornak néhány éve volt egy nagyon józan és tárgyilagos előadása a témáról. Megnézvén a honlapját, több cikket is találtam homeopátia ügyben. Ezekben elmondja a homeopátia történetét. Részletesen tárgyalja hogyan működik a követői szerint. Majd ezeket elemzi természettudományos és teológiai megfontolások alapján. Tekintettel arra, hogy Kovács Gábor eredetileg vegyészmérnök volt és utána lett pap, mind a két területen szakértő. Ezek alapján a következőt mondja:

Nem szükséges tudományos képzettség, hogy világosan lássuk: az az anyag, amely gyakorlatilag nincs jelen az oldatban, nem hathat. Ezen a ponton a homeopatikus gondolkodás elszakad a tudományos gondolkodástól. Áltudományos magyarázatot bőven kapunk, az oldat „emlékezéséről”, az anyag struktúrájának, „mintájának” visszamaradásáról, a szervezet rezonanciaképességéről, elektromágneses rezgésekről, szubatomikus erőterekről, életerőről, test-lélek személyiségről stb., de ezek a magyarázatok, amellett, hogy érvelésükben a sarlatánság minden jegyét felmutatják, nem tudnak változtatni az alapvető tényen, hogy t.i. az állítólagos gyógyszerek ténylegesen nem vesznek részt a gyógyításban. ...

A homeopátia itt úgy mutatkozik be, mint titokzatos energiákkal való manipulálás, akár a reiki. Csak a technikája más, de ugyanazon a szellemi síkon fekszik. ...
„De a homeopátia valóban gyógyít!” – fogják mondani sokan. ... A mágia kritériuma nem a hatástalanság, hanem a numinizáció. Igen, a mágia hatékony is lehet. A Szentírás nem azt mondja, hogy a mágia nem eredményes, hanem azt, hogy tilos ...

... a mágikus gondolkodás nem a fizikai objektumokra, hanem valamilyen (rejtett vagy kevésbé rejtett) numinózumra irányul, eszköze nem a logika, hanem valamilyen irracionálisan hitelesnek minősített forrásból merített technika, eljárás, rituálé. ... A mágus kézben tart vagy kézben próbál tartani egy numinózus erőt, szellemi hatalmat, abból a célból, hogy tudást vagy uralmat gyakorolhasson. A keresztény hit viszont nem működik olyan módon, hogy Jézus Krisztust „kézben próbáljuk tartani”. Nem elég a nevét mondogatni ... Ő szuverén módon cselekszik; a hit, amellyel kiszolgáltatjuk magunkat neki, szuverén beavatkozására ad módot életünkben. Nem mi tartjuk kézben őt, Ő tart kézben minket.

Kovács Gábor előadása a homeopátiáról.

Egy másik előadása, amelyben részletesen kitér a homeopátiára.

Rövid beszélgetés a levelezőlistán a homeopátiáról.

Előadás a homeopátia tágabb szellemi hátteréről.

Másik előadás ugyanerről a témáról.

Előadás arról, hogyan lehet megszabadulni a homeopátia hatásaitól.

Közben a barátnőm is talált nagyon jó összefoglaló cikket a témáról: dr. Dabóczi Kálmán: Józan ésszel, keresztényként a homeopátiáról. - Nagyon csodálkoztam azon, hogy miközben a cikk teljesen érthető, milyen szokatlanul magas színvonalú. Utólag derült ki, hogy dr. Dabóczi Kálmán kutatóorvos, s ráadásul évekig a gyógynövényes gyógyászattal foglalkozó Béres Rt-nél, tehát a témával szorosan összefüggő területen dolgozott.

A cikk bevezetője: „A szerző – társadalomtudósként és keresztényként egyaránt szigorú mércével mérve – az alternatív természetgyógyászat napjaink egyik legdivatosabb és egyben legvitatottabb ágát, a homeopátiát vizsgálja meg annak érdekében, hogy a témában kevésbé jártas érdeklődőt megfelelő ismeretek és lényegi összefüggések birtokába juttassa, mert csak így hozható meg a megalapozott, felelős döntés: mellette vagy ellene. A tanulmány – rövid bevezető és gondolatébresztő után – a homeopátia alapelveit mutatja be, kizárólag hivatalos, „homeopátia-párti” forrásokra támaszkodva, mert így kivédhető a várható vád, miszerint a homeopaták nem is ezt vallják. Az ezután következő kritikai rész három nagy területre osztható: (1) természettudományos, logikai elemzés; (2) a filozófiai gyökerek és a mai szellemi környezet bemutatása, értékelése; (3) bibliai, teológiai értékelés, amelyben egyházi – de nem csak katolikus – megnyilatkozásokkal és érvekkel találkozhatunk. A befejező összegzés határozott és tömör állásfoglalásként mutatja be, hogy a homeopátia mind a józan ész és a természettudomány előtt, mind az evangéliumi elvek alapján „könnyűnek találtatott”, vagyis alkalmazása és propagálása nem fogadható el a szerző megítélése szerint.”

Mindenfajta ezoterikus, okkult és new age témában alapmű Gál Péter: „A New Age - keresztény szemmel” című könyve.

11 megjegyzés:

Hajnóca írta...

sziasztok!

http://konyv.uw.hu/homeopatia.htm

Cikket találtam: A homeopátia veresége Olaszországban címmel

Templom Kata írta...

Kedves Hajnóca,

nagyon köszönöm a cikket. Nem ismertem. Annyira fontos, hogy a főbb állításait be is másolom ide:

'... Superquark műsor sok para-normális és áltudományos témával kapcsolatban fejtette ki a korrekt tudományos álláspontot. Ezúttal azonban nem csupán a tudomány, hanem pénz is volt a tét. Olaszok milliói használnak homeopatikus szereket, és a homeopaták azt kifogásolták, hogy a műsor elfogult volt irányukban és ezzel anyagi károkat okozott vállalkozásuknak. A cataniai székhelyű Olasz Orvosi Homeopátia Társulat és a római Orvosi Homeopátiai Társaságok Szövetsége szerint a műsor csak olyan személyekkel készített interjút, akik kritikus álláspontot foglaltak el a homeopátiával szemben. Ezért két pert - egy polgári és egy büntetőpert - indítottak Angela, valamint társszerzője Giagi Poli ellen. ...

Az ügy 2001 őszén került a bíróság elé, és három évre volt szükség ahhoz, hogy ítélet szülessen. Végül 2004. május 20-án a bíróság egy 59 oldalas, rendkívül részletes ítéletet hozott, miszerint a homeopátia nincsen tudományosan megalapozva. Az ítélet szerint ami elhangzott a műsorban, az "jogos és elfogulatlan kritikának tekintendő, semmiképpen nem minősül támadónak és rágalmazónak, csupán egy teljesen igaz helyzetről számolt be tényszerűen"."

Még egyszer köszönöm.

Kata

DD írta...

A homeopátiás szerek törzskönyvezett gyógyszerek. Magam gyakorló keresztyén ember és szakgyógyszerész doktor vagyok. A homeopátiát használjuk a családban és hat. Emellett nem reikizünk, nem jógázunk, stb. Imádkozni szoktunk, igen. A homeopátiát mi gyógyszerként használjuk, ma egy olyan tudományág, amit nem ismernek, nem derítettek fel még egyenlőre. A tudomany nem mindenható és sem Istent, sem az alkotásait nem lehet kiismerni. Pár éve a fizikai Nobel-díjat olyan tudós kapta, aki a víz információ (nem energia!!!) hordozó tulajdonságával foglalkozik.
Egyébként pedig azt hiszem, aki kapcsolatban áll a Mindenhatóval, az tudja, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Azzal is tisztában van, hogy mindneki a saját lelkiismerete szerint kell, hogy megélje a hitet. Ahogy Pál is figyelmeztet, "minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." 1 Kor. 6,12.vagy: 1 Kor. 8,2
Egyébként ugyanakkor, aki mélységesen elítéli a homeopátiát, mint hasonszenvi gyógymódit, ugyanő elítéli a hagyományos gyógyszereket is? Miért nem? A mai gyógyszerek bizony nem kevés mellékhatással rendelkeznek. Vegyük csak a mindenki által ismert aspirint. Ma a gyógyszerengedélyezési eljárásokon bizony nem jutna át, életveszélyes mellékhatásai miatt. Ma is forgalomban van a gyerekeknek szánt aspirin, holott minden szakember tudja, hogy tilos lázas megbetegedésben adni gyerekeknek 12 év alatt.
Tiszetelettel:
DD

Templom Kata írta...

Tisztelt DD!

Az hogy a homeopátiás szerek törzskönyvezett gyógyszereknek számítanak nem jelenti azt, hogy nem ezoterikus szerek. Ma Magyarországon a pszichológiában elfogadottnak tekintett módszerek igen jelentős része ezoterikus. Ezeket olyan pszichológusok csinálják, akiket tudományegyetemeken képeztek.

Az, hogy valami ezoterikus-e vagy sem, nem attól függ, hogy ki csinálja vagy hogy az adott politikai-hatalmi helyzetben minek van címkézve, hanem hogy az adott dologgal az ember kapcsolatba kerül-e negatív szellemi erőkkel vagy sem.

Olyan tudomány, amelyet nem ismernek, egyelőre még nem derítettek fel, önellentmondás.
A tudomány felderített, világos, ellenőrizhető elveket és módszereket jelent. Ami nem ilyen, az nem tudomány.

Nem tudom, mit jelent, hogy a víz információt hordoz abban a projektben, amiért fizikai Nobel-díjat kaptak, de az információhordozást a homeopátiában mindezidáig semmiféle fizikai dologként nem sikerült értelmezni. Sőt egyenlőre minden vizsgálat azt mutatja, hogy a fizika vagy a kémia tudományával a homeopátia működése nem magyarázható.

Az, hogy egy tudományos fogalmat egy, a tudományostól teljes mértékben eltérő módon használ valaki, az nem tudomány, hanem visszaélés a tudománnyal.

Nem tudom, mit jelent az Ön számára, hogy keresztény és hogy imádkozik. A kereszténységben az ima azt jelenti, hogy az ember átadja az életét Istennek, figyel Rá és megcselekszi - az élete legapróbb részletében is - az Ő akaratát.

Isten sokszor és teljesen egyértelműen kijelentette már az Ószövetségben is - és ezt Jézus is nagyon hangsúlyosan megerősítette - hogy bármiféle mágia vagy ezotéria nem egyszerűen elszakít Tőle, hanem szembeállít Vele.

Nem tudom, hogy egy ember aki kereszténynek tartja magát, hogyan tehet bármi olyat is, amivel szemben akár csak a legkisebb komoly gyanú is felmerül, hogy elszakíthat vagy szembeállíthat Istennel.

A „ne ítélj, hogy ne ítéltess” nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy ne ítéljük meg, hogy egy-egy dolog összhangban van-e a keresztény tanítással vagy az igazsággal, hiszen ha ezt nem tesszük meg, azonnal súlyos bűnökbe kell hogy essünk; hanem azt jelenti, hogy ne akarjuk magunkat Isten helyébe tenni, ne próbáljuk megítélni, hogy valaki üdvözül vagy elkárhozik-e.

Egyébként ezt a „ne ítélj, hogy ne ítéltess”-t én mindig kizárólag súlyos bűnök takargatásaképpen hallottam csak hangoztatni.

Az amit Ön állít, hogy a lelkiismeretünk alapján kell megítélni a hitet, azt jelenti, hogy az ember önmagát a kinyilatkoztatás fölé helyezi. Ez istentelenség.

Nem annak alapján kell megítélni a hitet, amit az ember a lelkiismeretének vél - mert olyan az ember, hogy képes a lelkiismeret szavának gondolni valamit, ami nem az. Hanem pont fordítva, a keresztény hit alapján kell megítélni, hogy amit a lelkiismeretemnek gondolok, az vajon összhangban van-e a keresztény tanítással, és ezért lehet a lelkiismeretem szava vagy nincs, ezért nem lehet az.

Az hogy a gyógyszereknek számos mellékhatása van, nem teszi kisebb bűnné az olyan szerek használatát, amelyek ezoterikusak vagy akár csak nem bizonyított róluk, hogy nem azok.

Ráadásul nem igaz, hogy vagy a súlyos mellékhatású gyógyszerek vagy a homeopátiás szerek között lehet választani. Egyrészt nincs minden gyógyszernek minden embert érintő súlyos mellékhatása. A mellékhatásokat ezrelékben vagy tízezrelékben szokás megadni. Amennyiben egy szernek egy adott emberre ténylegesen súlyosak a mellékhatásai, ugyanarra a problémára általában többféle gyógyszer is forgalomban van.

De ha valaki nem is akar gyógyszert szedni - én például évtizedek óta szinte alig szedek szintetikus gyógyszert - rendkívül nagy választék van gyógynövényekből és gyógynövénykészítményekből. Ezek meglehetősen nagy hatásfokúak, működésük tudományosan pontosan igazolt, és túlnyomórészt nincsenek mellékhatásaik.

Ön miért nem ezeket használja a homeopátiás szerek helyett, amelyek működése a tudomány alapelveivel van ellentétben, viszont komolyan felmerül velük szemben, az a szellemi hatásuk, hogy szembeállítják az embert Istennel?

Kata

Petra írta...

Most végül is van a Katolikus Egyháznak állásfoglalása a homeopátiával kapcsolatban, vagy nincs? A vegyészmérnök-pap véleménye egy a sok közül, nem az Egyház véleménye, nem? A dolog engem is nagyon érdekel morális és szakmai szempontból is.
szintén szakgyógyszerész és szintén keresztény Márta

Templom Kata írta...

Kedves Petra!

A posztban idézett cikkek nem véleményeket tartalmaznak, hanem olyan tanulmányokat, amelyek tények és érvek segítségével egyértelműen bizonyítják, hogy a homeopátia okkult dolog.

Bármilyen okkult dolog el nem utasítása az első parancsolat megszegését jelenti.

Ezért ebben az esetben minden külön egyházi állásfoglalás nélkül egyértelmű, hogy ha az ember nem akarja megszegni a tízparancsolatot, akkor el kell utasítania a homeopátiát.

Az Egyház viszonylag kevés konkrét kérdésben ad ki állásfoglalást, de ez nem jelenti azt, hogy állásfoglalás hiányában bármit lehet tenni, hiszen a hit rendszerébe helyezve az adott problémát, valóban rendkívül ritkán fordul elő, hogy ne lehetne gyorsan, egyértelműen látni az Egyház tanításával összhangban lévő megoldást.

Üdvözlettel:

Kata

Hajnóca írta...

Most mint kisgyermekes anyuka írok a homeopátiával való találkozásomról. Kisgyermekes ismerőseim körében nagyon népszerű a homeopátiás szerek használata, úgy gondolják jobb mint a hagyományos gyógyszerek, mert nincs semmilyen mellékhatásuk( holott ez sem bizonyított) Mindannyian arról számolnak be, hogy a szerek hatnak. Egyszer egy anyuka leült mellém a játszótéren és nekem szegezte a kérdést: mi a véleményed a homeopátiás szerekről? Kifejtettem, hogy mennyire ellenzem és, hogy miért. Ellenérve csupán annyi volt, ő hisz benne. Minden ismerősömnek ez a fő érve: hisz benne és működik.
Tegnap egy kisgyerekes ismerősömtől kaptam egy levelet, melyben elmeséli, hogy homeopatánál jártak a 4 éves kisfiával, ahol megtalálták a gyermek alkati szerét. Ez majd jó lesz a testvérféltékenységre és a hisztire, szülőrugdosásra. Azóta sem térek magamhoz. Gyógyszert adni illetve bármilyen szert adni egy kisgyereknek viselkedési problémára??? Homeopátiás szer, amely az ember viselkedését, magatartását befolyásolja? Mi ez ha nem okkultizmus?

Névtelen írta...

Az Egyháznak van hivatalos állásfoglalása a homeopátiáról. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa ugyanis kiadott egy írást, melynek címe: Jézus Krisztus, az elő víz hordozója, avagy Keresztény reflexió a "New Age"-ről.

Itt megemlíti a homeopátiát is, mint a New Age praktikák egyikét.

Egyébként már az a tény, hogy vannak a szernek "hívei" és szkeptikusai is egyaránt, megkérdőjelezi annak tudományos megalapozottságát (méghogy Nóbel-díj!?), és így semmiképp sem sorolható a tudományok közé.

Máté

Hajnóca írta...

http://nol.hu/belfold/tuladagolasra_keszulnek_a_szkeptikusok

Templom Kata írta...

Kedves Hajnóca,

köszönöm szépen ismét.

Kata

Hajnóca írta...

http://index.hu/tudomany/2013/02/06/homeopatia_a_nagy_atveres/?fb_action_ids=10151488969488615&fb_action_types=og.recommends&fb_source=timeline_og&action_object_map=%7B%2210151488969488615%22%3A342612495855039%7D&action_type_map=%7B%2210151488969488615%22%3A%22og.recommends%22%7D&action_ref_map=%5B%5D