2017. február 15., szerda

kicsinek látszol innen ...

Ez az egyik dolog, amit az ember biztosan megtanul ha egy szégyen-alapú családban nő fel. A másik:  az életben két pozíció létezik, az ember vagy fölül van vagy alul. Más nincs. Nem is lehet. Vagy én uralom a másikat vagy ő ural engem.

Ilyen családban felnőve, ha az embernek nincs az az érzése, hogy uralja a másikat, akkor automatikusan alul lévőnek érzi magát -  s ezzel a pozícióval szükségszerűen együtt jár a  szégyen és az értéktelenség-érzés.

Ha az ember alul lévőnek érzi magát, akkor a másikat automatikusan  felül lévő, elnyomó agresszornak kell érezze. Ebben a keretben nem lehet más, mert ebben a keretben nincs már.

Ahhoz, hogy valaki az agresszor szerepébe bekerüljön,  nem kell, hogy le akarja nyomni a másikat, ha valakit nem lehet uralni, az már elég ehhez. Ha egy szégyen alapú családban felnövő ember nem tudja a másikat uralni, akkor a másik  automatikusan a fölül lévő, lenyomó agresszor szerepébe fog kerülni, saját magát pedig alul lévőnek és elnyomottnak érzi. 

Mivel egy ilyen ember tele van szégyennel és értéktelenség-érzéssel, valószínűleg meg fog hunyászkodni egy hatalmasnak érzett agresszorral szemben. Mindazonáltal, dühöt és gyűlöletet kell érezzen vele szemben. Mivel azonban ebben a rendszerben a felül lévőkkel szembeni harag legkisebb jelét is rettentően büntetik,  egyrészt valószínűleg el fogja nyomni ezt az agresszióját. (Ettől ez persze nem szűnik meg csak kontrollálhatatlanná válik és többek között időről-időre látszólag érthetetlen kitörésekben jelenik meg.)  Az agresszió elfojtása miatt persze tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Ez azt erősíti meg, hogy a másik egy veszélyes agresszor. És innét újra kezdődik a kör.

Másrészt a régi büntetések miatt az ember a haragja miatt a másiktól olyan agressziót vár el, mint amit anno kapott. Tehát magát olyan kiszolgáltatottnak, a másikat olyan hatalmas agresszornak hiszi, mint amit gyerekkorában megélt. Innét szintén újrakezdődik az egész.

Sokan úgy próbálnak  kijutni ebből a nyomorúságból, hogy megpróbálnak a fölül lévő pozícióba kerülni, megpróbálják az uralom, a hatalom érzését megszerezni maguknak.

Ez egyrészt eleve kudarcra van ítélve, másrészt nem szabadít meg a kiszolgáltatottságtól.

Ha mindig nekem kell a legjobbnak lenni,  mert ha nem vagyok a legjobb, akkor semminek érzem magam, úgy  az egész életem egy reménytelen menekülésben telik, hiszen a legnagyszerűbb embernek is vannak korlátai, nem tudunk mindig mindent uralni, és abban a pillanatban, amikor nem tudok valamit-valakit uralni, azonnal kiszolgáltatottnak és nyomorultnak érzem magam. Ráadásul, ha a személyes viszonyaimban is lenyomok másokat, akkor mindig egyedül maradok, soha nem tanulom meg magamat a másikra bízni és soha nem tapasztalom meg, hogy én megbízható vagyok, így soha nem tapasztalom meg azt a biztonságot, amit a szeretet adása és elfogadása jelent.

A szabadulás pont az ellenkező irányban van: nem továbbvinni kell a szeretetlenséget, hanem visszautasítani azt.

Először is ki kell mondani: tök mindegy, hogy egy szeretetlen nézőpontból milyennek látszom.

Kicsinek vagy nagynak, kéknek vagy zöldnek vagy sárgarigónak. Abszolút mindegy. A szeretetlen nézőpont per definitonem érvénytelen. Nem számít, hogy onnét mit gondol valaki, mert onnét csakis hamisan láthat engem.

Ahelyett, hogy az ember egész életében az ellen a megalázó ítélet ellen kűzd, hogy ő kicsi, ki kell mondani, hogy ez az ítélet eleve érvénytelen. Ha az ember ezt megtette, akkor ki tudja azt is mondani, hogy nem igaz, hogy csak alul-fölül viszonyok léteznek. Ez az elnyomás struktúrája. A szeretetteli viszonyokban az emberek egymás mellett, nem egymás ellen, hanem egymásért vannak.
-------------------------------------------------------
 Kontroll Csoport: Kicsinek látszol innenEzen a lemezfelvételen érhető a többi szöveg is.

Nincsenek megjegyzések: