azért bántalak mert rossz vagy

A gyerek születésével nem születik meg automatikusan az iránta való anyai szeretet. Sőt, ez  sok esetben egyáltalán nem jön létre. Egy boldogtalan kapcsolatban, örömtelenül fogant, nem kívánt gyerek teher. Nehéz kihordani, nehéz megszülni, az első évben az ember a túlélésért küzd. Közben ott van valaki, aki megállás nélkül figyelmet, gondoskodást, odafordulást, szeretetet akar, akkor is ha az ember teljesen képtelennek tartja magát erre, mert ő maga soha nem kapott elég szeretetet és az élet aktuálisan nagyon nehéz, végletekig kifacsartnak, egyedül hagyottnak, szomorúnak és kétségbeesettnek érzi magát. 

A gyerek folyamatos igénye egy olyan odafordulás, figyelem és melegség iránt, amit az anya nem tud adni, állandó súlyos frusztráció. Ha valaki itt nem tudja kimondani, hogy a gyerek igénye jogos és nekem ezeket adnom kéne, de nem tudom vagy nem eléggé tudom, akkor az ember szükségszerűen a gyereket látja letehetetlen, soha meg nem szűnő súlyos tehernek.  

S akkor egy nőnek döntenie kell, hogy fölülemelkedik mindezen és a nyomorult férgecske javát folyamatosan a saját pillanatnyi jóléte fölé helyezi-e vagy sem. Akik nem emelkednek fölül, azok meggyűlölik a gyereküket és az állandó frusztráció állandósítja és megszilárdítja ezt a gyűlöletet. 

Ezzel azonban a legtöbb nő nem néz szembe, hanem úgy  tesz, mintha szeretné a gyerekét. Különféle okok miatt sok családban a család többi tagja is együttműködik ezzel a hazugsággal. A gyűlölet ettől azonban nem lesz kisebb, hanem csak alattomban működik.    

Ilyenkor a gyerek mindig túl hangos, túl zajos, túl rendetlen, túl fegyelmezetlen, túl követelőző, túl önző, egyszóval rossz. Ezek az anyák állandóan ostorozzák a gyereküket a rosszassága miatt, s ezt teljesen őszintén teszik, hiszen a gyerek létezése számukra tényleg folyamatosan és súlyosan rossz. 

Ha valakinek egy folyamatosan és súlyosan rossznak érzett lényről kell megállás nélkül gondoskodnia, akkor a legkisebb erőfeszítés is túl soknak tűnik. Akkor, az hogy a gyerek ételt és vasalt ruhát kap, az nem az abszolut minimumnak, hanem valami hatalmas  ki nem érdemelt extrabónusznak, a legcsekélyebb szülői tevékenység is óriási áldozathozatalnak  tűnik az anya számára. 

A rosszaságához hasonlóan  állandóan a gyerek szemére hányják, hogy mekkora teher, hogy mennyire nem érdemli meg mindazt a hatalmas áldozatot, amit az anyja hoz érte. A gyerek állandóan azt hallja, hogy ő rossz és érdemtelen a szeretetre, az anyja viszont jó, mert hatalmas áldozatokat hoz érte. Ezeknek az anyáknak az a "szeretet-üzenetük" a gyerekük felé, hogy "te rossz vagy, nem érdemelsz tisztességes bánásmódot, neked nem jár semmi”.

Ezek az anyák a feje tetejére állítják a valóságot. Ezt a folyamatos bántalmazást - ami többnyire nem fizikai, hanem a verbális bántalmazás, ami mellé mindig társul a gyerek szempontjainak, személyiségének, érdekeinek semmibevétele, és sokszor direkt károsítása -  szeretetnek állítják be, az áldozat a bűnös, a bántalmazó a gyerek rosszaságának az áldozata.  A gyerek legcsekélyebb tiltakozását a bántás ellen, azt az ő nagy szeretetükkel szembeni szeretetlenségnek, hálátlanságnak, rosszaságnak állítják be és ennek megfelelően látványos büntetéssel reagálnak rá, megsértődnek,  panaszkodnak, retorziókat vezetnek be. 

S mivel a családi viszonyaink alapján modellezzük a világot,  ilyen családban felnővén az ember rossznak, értéktelennek érzi magát, akinek nem jár semmi, akit jogos állandóan szidalmazni és semmibe venni. Gyakran választ hideg, kemény, szeretetlen, bántalmazó partnereket, mert nem lát át a szeretetlenségen és a bántalmazást magától értetődőnek tekinti.  A bántás természetesen tovább rombolja őket, amitől még gyengébbnek, rosszabbnak és még inkább rászorulónak érzik magukat. Ettől még jobban bánthatóak és így tovább ... amíg csak ki nem lépnek ebből az ördögi körből.

A körből való kilépéshez az kell, hogy az ember ki tudja mondani, hogy ez nem szeretet. Hogy a szeretetbe sok minden beleférhet, de az az igény, hogy bántsanak, az nem. Hogy a tisztességes bánásmódot nem kell kiérdemelni, az mindenkinek alanyi jogon jár. 

Ez egy kívülállónak talán nyilvánvaló. Mivel azonban ezekben a családokban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek, s aki ezt nem fogadja el, azt az anya vagy később az anya mintájára választott partner teljes érzelmi elutasítással fenyegeti, az ilyen családban felnőtt embereknek többnyire hosszabb terápiás folyamatra van szükségük ahhoz, hogy ki tudják ezt mondani és szembe tudjanak nézni az érzelmi fenyegetéssel. 

Amikor azonban a páciensek már felismerik és vissza tudják utasítani a szeretetlenséget, ki tudják mondani, hogy a bántás nem szeretet és ha valaki a ezt nevezi szeretetnek, erre a "szeretetre" nekik nincs szükségük,  akkor már tovább nem zsarolhatóak, akkor már gond nélkül meg tudják húzni a határokat, s az anyja vagy partner zsarolásra épülő hatalma egyszerűen összeomlik.