Van ugye ez a népi bölcsesség, hogy a poharat úgy is lehet látni, hogy félig üres és úgy is, hogy félig teli. És ezt többnyire azzal szokás folytatni, hogy mennyivel okosabb úgy látni a poharat, hogy félig teli van. A dolgon (sőt, általában a dolgokon) úgysem változtathatunk, lássuk tehát pozitívan, úgy sokkal jobb lesz az élet.
PSZICHOLÓGUS ONLINE ...pszichológai tanácsadás interneten keresztül - szorongás, depresszió, pánik, krízis, alacsony önértékelés, kapcsolati problémák, burnout, mobbing, válás, gyász ... VAN KIÚT
2024. december 31., kedd
félig teli
2024. április 3., szerda
a játék
2024. március 12., kedd
szexelni vagy szeretkezni
Nos, senki nincs úgy megkonstruálva, hogy biológiailag predesztinálva van mások használatára és uralására. Ez egy választás, méghozzá életünk alapvető választása, hogy a szeretet irányába akarunk-e menni vagy a szeretetlenség irányába és másokat használni, uralni akarunk.
Első esetben a szexualitásunkat szeretkezés formájában törekszünk megélni, második esetben szexelünk. Akár férfiak, akár nők vagyunk.
2024. március 7., csütörtök
ajánlások
Templom Kata online terápián segített feldolgoznom régi traumákat melyek megbénítottak és nem tudtam megfelelően működtetni a kapcsolataimat. Közösen a megoldáson, melyben szükség volt Kata kitartására, elhivatottságára és profizmusára. Azóta is a tőle kapott iránymutatások alapján tudok eligazodni a kapcsolatok bonyolult hálójában és beazonosítani a saját érzéseimet és mások motivációit. Módszertana egyedülálló és rendkívül hatékony. Őszintén ajánlom mindazoknak akik egy átgondolt szeretetteli és hatékony terápiát keresnek, és olyan pszichológust aki felkutatja a probléma valós okát és valós megoldásokra vezet rá." (Dorottya)
2024. március 1., péntek
Sursum corda
Az együttes az akkortájt már népszerű magyar táncházak mintájára olyan
táncházat akart indítani, ahol szerb, horvát, bolgár, görög és makedón
táncokat tanítanak. Ezt előkészítendő, körbejárták a budapesti
gimnáziumokat.
Hozzánk az együttes vezetőjének, Kricskovics Antalnak a felesége jött.
Egészen rendkívüli szépség volt. Ezt valóban kivételes adottságain
kívül fenséges testtartásának köszönhette.
Körbeállított minket és rögtön el is kezdte. A hasunkat behúzzuk, a
mellett kiemeljük, a vállunkat lefeszítjük. A hátunk feszes, de a csípő
és a végtagok könnyedén és rugalmasan mozognak.
Ha az ember mindezt megteszi, azonnal, automatikusan teli tüdőből kezd
el lélegezni. Ez akkortájt nem volt szokás. A magyar társadalom többsége
megalkudott a rendszerrel. Az emberek pillanatnyi túlélésre, kis
hasznokra, engedélyezett örömöcskékre törekedtek. Görnyedten jártak,
kapkodva, felszínesen lélegeztek.
Miután tisztáztuk a szükséges testtartást, megtanította nekünk a
„Makedonszko devojcse” kezdetű dalt, majd áttért a lépésekre. Nemcsak a
tartás volt fenséges, hanem a dallam és a lépések is.
Most hogy ezt írom, sorra veszem magamban, milyen zenéket lehetett
akkoriban hallgatni. Szinte kizárólag olyanokat, amelyek egy görcsösen
fegyelmezett, korlátolt, érzelgős és testies kispolgári ízlésnek
feleltek meg. Amelyek ha érintettek is valami nagyságot, csak azért
tették, hogy erre az alantasságra rángassák le. „Isten véled édes
Piroskám, van még rajtad kívül csinos lány.” Kettőt jobbra, kettőt
balra, a megalkuvás, a pillanatnyi túlélés, a kis hasznok, az
engedélyezett örömöcskék zenei indoktrinációit.
Én akkor semmit sem tudtam arról, hogy a balkáni és a görög zene milyen
kifinomult, bonyolult ritmusképleteket használ, sem arról, hogy most az
ókori görögök óta megőrzött hagyománnyal találkozom. Nem volt élő
zenekar, még magnó se, csak tíz-tizenöt véletlenszerűen összeverődött
kamaszlány énekelte, hogy „Makedonszko devojcse” – és felemelkedett a
szívem.
S a tánc... Tíz évvel később egy meleg nyári vasárnapon a már kizárólag cigányok által lakott ormánsági faluba megérkezett a vándortamburás. Néhány forintért kólót játszott. Rögtön nagy csapat vette körül, és mindenki vágyakozva nézte. A főnöknek számító férfi kijött a putrija elé, mögötte két felesége. Egyikük sem lehett több harminc évesnél, de már öregasszonyok voltak, meggyötörtek, görnyedtek, csontsoványak. A férfi teátrális gesztussal odaadta a forintokat. Az egyik asszony az egyik oldalára állt, a másik a másikra. Megszólalt a tambura. Feszes háttal, de laza csípővel könnyedén és rugalmasan elkezdték a kólót. Valami különös méltóság jellemezte a táncukat – nyomorúságaikat nem megszüntette, hanem magába foglalta.
Azon a tavaszi délutánon 1977-ben még nem tudtam semmit Istenről. De ahogy kihúztam magam és összekapaszkodtam a többiekkel, fölemelkedett a szívem. Megérintett az a különös méltóság, amit semmilyen nyomorúság meg nem szüntet.
A foglalkozás végén Kricskovics felesége kihirdette, hogy az első táncház vasárnap lesz a FMH-ban. Természetesen elmentem.
A következő két évben vasárnaptól vasárnapig éltem. Úgy jártam a
Kricskovics táncházába, mint hívő ember a misére. Ezek a táncok a
testemen keresztül tették megélhetővé számomra – akkor ateista számára – a
szentet.
Sajnos, a makedon lányról csupa édespiroskás feldolgozást találok, igy álljon itt egy akkori kedvenc dalom – az „Ilju haramia”, a régi Kolinda együttestől.
Most, hogy újra hallgatom, ez a dal majdnem ötven év után is megkérdezi, hogy eléggé felemelt szívvel élek-e.
2024. január 23., kedd
elmevakitás - technikák arra, hogyan ne lássuk a rosszat
Ha egy gyereknek olyan rosszakat kéne látni a hozzá közel álló személyek gondolkodásában, érzéseiben, amelyek elviselhetetlenek a számára (pl: anyám gyűlöli az apámat és engem) akkor nem egyszerűen nem tanulja meg kitalálni mások érzéseit-gondolatait (mentalizáció), hanem azt tanulja meg, hogy ezt ne tegye (elmevakság).
Ennek egyik fontos technikája, amikor a sztorizás helyettesiti az értelmezést.
Úgy értünk meg másokat, hogy a megnézzük a viselkedésüket és utána végiggondoljuk, hogy mi lehet az a belső rendszer, amiben ez egy értelmes, célszerű viselkedés. A legfontosabb kérdés, hogy mire törekszik, milyen céljai, motivációi vannak az adott embernek, és ezek elérése érdekében milyen eszközöket használ. Minél pontosabb hipotézisünk van erről a belső rendszerről, annál pontosabban meg tudjuk becsülni, hogy egy adott ember egy adott helyzetben mit fog cselekedni.
Amikor valaki sztorizással helyettesiti az értelmezést, azért, hogy ne kelljen látni a másik belső világát, ezt a lépést nem teszi meg. Elmondja a történetet és soha nem gondol bele, hogy milyen belső rendszerből következhet ez a viselkedés, hanem ehelyett újra és újra elmondja, hogy mi történt. Amikor rákérdezünk, hogy mégis mi lehet az adott viselkedés mögött, vagy teljesen általános válaszokat kapunk, amik nem visznek közelebb az adott viselkedés megértéséhez (ezek alapján nem fogjuk tudni jobban megbecsülni legközelebb, hogy mit fog a másik csinálni) vagy újra a történetet mondják el nekünk. Ilyen módon ezek a történetek darabonként rögzülnek és soha nem állnak össze egy egységes képpé a másik emberről.
Ennek kétségtelenül megvan az a haszna, hogy az ember megmenekül attól, hogy látnia kelljen a sok rosszat másokban. Az az ára azonban ennek a hamis biztonságérzetnek, hogy az ember nem látván a rosszakat, ki lesz ezeknek szolgáltatva.
Az elkerülés ez esetben is destruktiv coping. A jó megoldás, mint mindig, most is a felnőtt működésmód: beleállunk, szembenézünk a problémával és megpróbáljuk konstruktivan megoldani. Amire gyerekként képtelenek voltunk, azt felnőttként már meg tudjuk tenni.