szeretetteli gesztusok - szeretet nélkül

Nincs annál szebb az életben, mint amikor az ember szeretetteli gesztusokat kap. Amikor úgy érzi, hogy érdeklődnek iránta, elfogadják, fontos a másiknak, meleg érzésekkel fordulnak felé, gyönyörködnek benne, örülnek neki.   

Ezek boldoggá tesznek minket és automatikusan szeretetként értékeljük őket.  

És sokszor tényleg szeretetből fakadnak.  

Ilyenkor a másik minden körülmények között tisztel és  tisztességes veled. Figyelembe veszi a szempontjaidat és mindig jót akar neked. Nem csak szándékosan nem okoz fájdalmat vagy kárt, hanem akkor sem, amikor azzal, hogy ő a dolgok könnyebbik végét fogná meg, neked fájdalmat vagy kárt okozna. Közel enged magához, megosztja veled az életét, felvállal téged, elköteleződik melletted, számíthatsz rá.   

Van azonban, hogy ezek a gesztusok nem szeretetből fakadnak, hanem a másik valamilyen módon ki akar használni téged.   

Gyakran veled akarja a boldogtalanságát kompenzálni.

A boldogtalanságnak sokszor egy szeretetlen partner, megjavíthatatlan kapcsolat a közvetlen oka. Innét azonban nem akar kilépni. Nem akar lemondani a kapcsolatban lévő javakról, nem ritkán szó szerint a vagyonról, a jól kereső, jól pozicionált partnerről, az általa a szociális hálóban elért helyről, de máskor egyszerűen csak a bejáratott biztos rosszról. Sokan azért nem lépnek ki, mert érzelmileg vagy egzisztenciálisan függenek a partnerüktől. Mindegy, hogy milyen hatalmas érzései vannak feléd, amíg ezekben a kérdésekben nem hoz alapvetően más döntést, nem fog téged választani. Egy egész életet le lehet így élni. Nem érdemes azzal próbálkozni, hogy majd jobb leszel, jobban szereted, akkor majd veled lesz. Nem te nem vagy elég jó, hanem ő akar valami mást. Nagyjából erre gondolt egy barátnőm, amikor egyszer azt mondta, hogy ő nem kezdene soha nős emberrel, mert nem akarja senki rossz házasságát stabilizálni.

De használhat érzelmi tankolásra úgy is, hogy szeretetteli a partnere. Egy nárcisztikus, ha nincs a grandiózus én állapotban,  iszonyatos nyomorultságba zuhan bele. Igy az egész élete arról szól, hogy ezt a rettegett nyomorúságos állapotot elkerülje. A grandiózus én fenntartásához azonban nem elég egy partner, állandóan újabb és újabb hódításokra, csodálatra, rajongásra van szüksége. Az áldozatai azt szokták hinni, hogy a feleség/férj nem elég szeretetteli, majd én jobban fogom csinálni. Még az is lehet, hogy te tényleg jobban szereted, de neki nem szeretetre van szüksége, hanem újabb és újabb meghódítottakra, csodálókra, rajongókra. 

Vannak, akik meleg gesztusokkal megnyitnak másokat és az így létrehozott érzéseket, szexuális odaadást, mint személytelen javat élvezik.  Nagyon fontos, hogy itt nem egyszerűen szexelésre használják a másikat, hanem a másik megnyitását, valódi odaadottságát akarják elérni. Megtapasztalsz vele egy fantasztikus közelséget. Ezt  normális emberként szeretetnek kódolod és fel sem merül benned, hogy itt manipulációról  és nem kölcsönös odaadásról van szó. Ezek az emberek azonban nem önmagukat adják, hanem olyan dolgokat csinálnak, amivel belőled a legnagyobb odaadottságot tudják kiváltani. Nem szeretni akarnak téged, hanem uralni. Ez az uralás valójában az egész kapcsolatotokat jellemzi. Ezért lehetetlen megjavítani ezeket a kapcsolatotokat. Nem azért, amit hiszel, hogy te nem kommunikálsz elég jól, nem vagy elég asszertiv, nem húzol elég jó határokat,  és jaj szegénynek nehéz gyerekkora volt. Nem. Azért, mert nem szeretni akar, hanem uralni.

Legrosszabb esetben egy nárcisztikus áldozata vagy, aki a meleg gesztusai által hazudott közelséggel él vissza a segítőkészségeddel, jóságoddal,  használja ki a pozíciódat, a kapcsolataidat, csalja ki a pénzedet.  Mint a halacskák beetetése, először beszórjuk a kenyérmorzsát, aztán szépen kihalásszuk őket. Olyan meleg gesztusokat tesznek, olyan dolgokat mondanak és csinálnak, amivel felépítik benned azt az érzést, hogy ilyen nagy közelséget, ami köztetek van, a világ még nem hordott a hátán; ilyen mély barátság ilyen nagy szerelem nincs is. (És hát tényleg nincs. Egy hatékony nárcisztikus ezt az érzést egymással mindenben ellentétes emberekben is fel tudja és fel is szokta építeni.) Az ember pedig a világ legmélyebb barátságában és legnagyobb szerelmében önként mindent odaad. Különösen akkor, ha a lelki társad bajban van és a te segítséged szükséges ahhoz, hogy kikerüljön a bajból. Igy hát időt-erőt nem kímélve intézed az ügyeit. A sajátjaid elé helyezve elvégzed helyette a feladatait.  Minden elköteleződés nélkül lakhat nálad, főzöl, mosol és takarítasz rá, bármikor jöhet és mehet, mindig fullservice van. Mint a világ legértékesebb emberét építed be a netzwerkedbe. Mivel ő éppen bajban van, te fizeted a számláitokat, a fogászati kezelését, az autója szerelését, kifizeted a tartozásait, kölcsön adsz neki az aktuális zseniális befektetésére. És nem tudod, hogy a "most éppen bajban vagyok" harminc éve tart és még fog is tartani további harminc évig, ha talál további áldozatokat (és talál); hogy te vagy az x-dik, akivel ezt csinálja és ha kiszedett mindent belőled, majd továbbáll - by the way, ha újra szüksége lesz rád, majd újra előkerül. 

Szóval, amikor a szeretetteli gesztusok mellől hiányoznak a szeretet tényleges cselekedetei, kezdj el sürgősen  azon gondolkozni, hogy a nagy érzelmek közepette hogyan is akarnak téged kihasználni.  

És ne engedd. 

Lu Rusciu te lu mare - repülj galambom, avagy mit jelent megbocsátani

 I.

Amikor megkérdeznek, hogy mit jelent megbocsátani, azt szoktam válaszolni, elengedni valamit, ami járna nekem. 

Ebben a dalban éppen a szerelmemet, akinek a szívemet adtam. A régi apuliai népballada a király lánya és egy egyszerű lovag beteljesülhetetlen szerelmét meséli el. A történet azóta is újra és újra ismétlődik. Néhány évtizede az erdélyi barátnőmnél néhány hold föld különbség elég volt hozzá. Ma városban inkább a gyávaságból nem vagyok hajlandó kötődni, a pénzt és a presztizst, a biztosan uraltnak hitt rossz kapcsolatot többre értékelem, mint a kiteljesedést és a szeretetet okok miatt.

"Egy nap vadászni mentem a mocsarakra és hallottam békák kuruttyolását és hallottam békák kuruttyolását.

 

Egyenként hallottam őket énekelni úgy tűntek nekem, mint a tenger hangja. 

 

Úgy tűntek nekem, mint a tenger hangja. 

 

 A tenger hangja túl erős, a király lánya átadja magát a halálnak.

 

Ő átadja magát a halálnak, én pedig az életnek,  most a király lánya férjhez megy. Most a király lánya nőül megy egy hozzá méltóhoz.  

 

Nőül megy egy hozzá méltóhoz, és én megnősülök, a király lányának van egy virága. 

 

Van egy virága, nekem pedig egy pálmám,  a király lánya Spanyolországba(1) megy, a király lánya Spanyolországba megy.

 

Ő Spanyolországba megy, én pedig Törökországba, a király lánya a menyasszonyom. A király lánya a menyasszonyom.

 

És repülj, repül és repülj galamb,   repülj, repül és repülj galambom, hogy a szívemet, hogy a szívemet, hogy a szívemet neked kell adnom! 

 

És repülj, repül és repülj galamb, repülj, repül és repülj galambom, hogy a szívemet neked adtam!"

 

Ez a dal nem csak azért nagyszerű, mert ugyanolyan csodaszép mágikus-realista képekkel dolgozik, mint a gyönyörű erdélyi népballadák, hanem azért is, mert megmutatja, micsoda erő kell ahhoz, hogy micsoda erő van abban, amikor  azt tudom kívánni a szerelmemnek, aki elárult, hogy repülj galambom. Hogy a megbocsátás, az elengedés nem valami löttyedt beleegyezést jelent a megváltoztathatatlanba, hanem az élet igenlésének, a rosszon való felülemelkedésnek erős, aktív és pozitív aktusa. 

 

II.

 

Elengedni azt, ami járna nekem, csak egy olyan folyamaton keresztül lehet, amely során megélem, hogy az életem, a létezésem az elszenvedett veszteség ellenére is értékes. Itt csak a megélés számít, az I'am ok mantrázása nem szokott segíteni. 

A veszteségem megakasztja az élet áramlásába való bekapcsolódásomat.  És a bulvárpszichológia állításaival ellentétben, nem tudom kizárólag saját hatáskörben visszakapcsolni magam. Ez egy ajándék, nem opponálok afölött, hogy mikor, milyen formában és mennyit kapok belőle. 

Az én szerepem ebben a folyamatban annyi, hogy elfogadom-e a felkínált ajándékot vagy elutasítom. Hogy engedem-e a szívemet felemelni oda, hogy az életem több, mint a veszteségem vagy pedig ragaszkodom ahhoz, hogy márpedig jár nekem az, amit nem kaptam meg és enélkül nem megyek tovább.

 

Ha elfogadom, akkor eltölt az az erő, elevenség és békesség, amivel azt tudom mondani, hogy repülj galambom, elengedlek. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan, mert ebbe a folyamatba nem látunk bele. De azt tudjuk, hogy ha őszintén el akarjuk engedni a tartozást, akkor megerősödve visszakapjuk az életünket.

Az alábbi videó egy másik feldolgozása a balladának. Ebben a dalhoz tartozó hagyományos táncot is táncolják. A táncban megfordultak a szerepek, a fiú passzív és lány az, aki átadja magát az életnek. És a tánca megmutatja, hogy milyen az, amikor valaki megengedi, hogy áramoljon rajta keresztül az élet.

 

1- Spanyolország és Törökország akkor a délolaszok legkomolyabb ellenségei voltak.

CARPE DIEM

 

Ne hagyd, hogy a nap úgy érjen véget, hogy ne növekedtél volna egy kicsit, anélkül, hogy boldog lettél volna,

anélkül, hogy tápláltad volna az álmaidat.

Ne hagyd, hogy a csalódás úrrá legyen rajtad.

Ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a jogodat, hogy kifejezd magad -

ez mintegy kötelességed.

Ne add fel a vágyadat, hogy az életed 

különleges legyen.

Légy meggyőződve arról, hogy a szavak és a költészet meg tudják változtatni 

a világot.

Bármi is történik, a lényegünk érintetlen.

Szenvedéllyel teli lények vagyunk. Az élet sivatag és oázis.

Az összeomlásaink és fájdalmaink tanítanak és az életünk főszereplőivé tesznek bennünket.

Noha széllel szemben, de erőteljesen hathatsz: 

Írhatsz verset. Soha ne hagyd  abba az álmodozást, mert 

az álmaiban az ember szabad.

Ne ess bele a legrosszabb hibába: ne maradj csendben.

A legtöbben rettenetes csendben élnek. Ne menekülj rezignáltan.

„Kiáltásom áttöri az eget” – mondja a költő.

Értékeld az egyszerű dolgok szépségét.

Lehet jelentéktelen dolgokról szép verseket írni, de 

nem élhetünk önmagunk ellen. Ez pokollá változtatja az életet.

Örülj a félelemnek, ami előre visz téged az életben. Élj 

intenzíven, középszerűség nélkül.

Gondolj arra, hogy te vagy a jövő, büszkén és 

félelem nélkül nézz szembe a feladattal.

Tanulj azoktól, akik tanítani tudnak téged. Azoknak a tapasztalatából,  

akiket„holt költők”-nek neveznek, ez segít keresztül jutni az életen.

A mai társadalom az „élő költők” társadalma. Ne engedd, hogy megtörténjen veled az élet anélkül, hogy élnél...

Walt Whitman

félig teli

Van ugye ez a népi bölcsesség, hogy a poharat úgy is lehet látni, hogy félig üres és úgy is, hogy félig teli. És ezt többnyire azzal szokás folytatni, hogy mennyivel okosabb úgy látni a poharat, hogy félig teli van. A dolgon (sőt, általában a dolgokon) úgysem változtathatunk, lássuk tehát pozitívan, úgy sokkal jobb lesz az élet. 

Kétségtelen, hogy jobb az élethez pozitívan hozzáállni, mint destruktívan. Ez esetben azonban a pozitív hozzáállás többnyire azt szokta jelenteni, hogy a félig teli poharat úgy kezdjük el kezelni, mintha teli lenne. 

 

 

Mintha lehetne a helyzet rosszabb is jó lenne, mintha a lehetne rosszabb is az egészségem jó egészség lenne, mintha a lehetne rosszabb is  a munkám jó munka lenne,  mintha a lehetne rosszabb is házasságom jó házasság lenne, mintha a lehetne az élet rosszabb is jó élet lenne. 

 

És ha jó a helyzet, jó az egészségem, jó a munkám, jó az házasságom, jó az életem, akkor minden rendben és nem kell semmit csinálnom.

 

És akkor így marad minden, amíg meg nem halok - úgy, hogy soha nem éltem igazán.

a játék

 A végállomáson egy cigány férfi és egy cigány asszony állt mellettem három gyerekkel. Huszonöt-harminc évesek lehettek. A vékony, kicsi férfinak olyan feszültek voltak a vonásai, és rövidnadrágban is olyan kínosan rendezett volt, mint egy maffiózó egy olasz neorealista filmben. Az asszony kicsit lompos, már hízásnak indult, mégis kislányos. Feszengtek. Megérkezett a busz. A férfi átadta a kisfiúkat az asszonynak és visszaindult. A fiúk a nyilvánvalóan erre az alkalomra kapott kis játékaikat szorongatták. Az asszony még a férfi jelenlétébe kapaszkodva megfenyegette őket, hogy ha nem lesznek jók, elveszi tőlük a játékukat. A fiúk kicsit összehúzták magukat. – Meddig kell jónak lenni? – kérdezte az egyik. – Sokáig! – vágta rá az asszony. A kisfiú várakozóan nézett rá, hogy pontosan meddig is. Az asszony egy pillanatra belegondolt. Egész életedben.

szexelni vagy szeretkezni

Újra és újra találkozom azzal a meggyőződéssel, miszerint a férfiak (szemben a nőkkel, akiknek genetikailag nem igazán fontos a szexualitás) úgy vannak megkonstruálva, hogy biológiailag szükségük van a szexelésre. A szexelésre és nem a szeretkezésre.

Mindkettő a szexualitáshoz kötődik, de mások a céljaik és technikailag is mást csinálnak az emberek egyik illetve a másik esetben. 

szexelés = használlak, urallak

Nincs párbeszéd, spontaneitás, játékosság, nincs megnyílás, nincs kötődés. Az örömhöz nem kell a másik öröme, csak az egyik kielégülése a fontos. Az egyik kiszolgálja a másikat, nem számít, ez mennyibe kerül ez neki és hogyan érez közben. Az öröm forrása a másik uralása, gyakran a bántásig, megalázásig. 

 

szeretkezés = jó, hogy vagy; örülök neked, elfogadlak

Párbeszéd, spontaneitás, játékosság, megnyílás, kötődés.  A saját öröm nem képzelhető el a másik öröme nélkül, mind a két fél egyformán fontos. Az öröm forrása az odaadás és elfogadás.

 

Nos, senki nincs úgy megkonstruálva, hogy biológiailag predesztinálva van mások használatára és uralására. Ez egy választás, méghozzá életünk alapvető választása, hogy a szeretet irányába akarunk-e menni vagy a szeretetlenség irányába és másokat használni, uralni akarunk. 

Első esetben a szexualitásunkat szeretkezés formájában törekszünk megélni, második esetben szexelünk. Akár férfiak, akár nők vagyunk.

ajánlások

"Széles spektrum, pragmatikus tanácsok

Kata kontextusba, mind pszichológiai és szociológiaiba helyezi a problémákat és több perspektíva megvilágításával segít a megoldások kidolgozásában. Lényegretörően és hatékonyan kezeli a helyzeteket; megfogható, alkalmazható tanácsokkal. Nagyon jó vele dolgozni. Külföldi tapasztalata és tapasztalata külföldön élő magyarokkal aranyat ér. Minden szempontból csak ajánlani tudom." (Gábor)

 

"Önismeret, szorongás feloldása, profizmus és szeretettel  Nagyon hálás vagyok, Katának és szívből ajánlom őt mindenkinek. Reális szemléletmóddal, széles látókörrel és sok sok élet- és szakmai tapasztattal segített önismereten keresztül a szorongásom feloldásában ill. életmód és párkapcsolati problémák megoldásában. Segített régi traumák feloldásában és letenni régi terheket, ezenfelül az önértékelésemet reálisan megközelíteni. Segítségével sokkal felszabadultabb, magabiztosabb és összességében egy sokkal boldogabb ember lettem." (Júlia)

 

"Működött

Hogy a sors, a véletlen vagy végzet volt, nem tudom, de nagyon sokat segített. Habár a terápia nem éppen az, amit ember szívesen választ, elvégre ha minden szuper lenne akkor szükség sem lenne rá, Kata sokrétű szaktudása és embersége mindenképp hatalmas szerepet játszott a folyamatban. Ha azt gondolod talán terápiára lenne szükséged, csak bátorítalak. Próbáld ki és majd kiderül."(Gyuri)

"Terápia Templom Katával

Életemnek egy nagyon nehéz szakaszában fordultam Katához segítségért. Akkoriban a szüleimmel való kapcsolatom az elviselhetetlenségig konfliktusossá vált; okozva álmatlan éjszakákat és patthelyzetet életem egyre több területen. Valahogy meg kellett oldanom a helyzetet, de nem tudtam, mit tegyek. Bármilyen kicsire húztam az érintkezési felületet velük, megtaláltak a módját, hogy óriási feszültséget generáljanak. Kata végighallgatott (ez újdonság volt, a körülöttem levő emberek rövidre zártak ‘mert végülis ők a szüleim’), aztán feltett kérdéseket melyek új megvilágításba helyeztek eseményeket. Végül segített meghozni olyan döntéseket, amit egy figyelmes és valóban objektív kívülálló nélkül valószínűleg nem lettem volna képes. Mindennek már 15 éve. A döntések helyesnek bizonyultak, az életem összehasonlíthatatlanul kiegyensúlyozottabban vált azóta. Katának nagyon hálás vagyok ezért." (Kinga)

 

"Kiváló szakember

Sajnos pár évvel ezelőtt komoly problémáim voltak, pánikrohamok és minden ami azzal jár. Katának köszönhetem, hogy kihúzott a gödörből és gyógyszerek nélkül sikerült  legyőzni ezt az egészet. Folyamatos munkával, 1 évig tartó terápiával, Kata segítségével sikerült rájönni mi okozza a problémáimat és hétről hétre kezdtem jobban lenni, majd egyszercsak teljesen elmúltak. Megtanított rá, hogy kezeljek különböző helyzeteket, számos trükköt a mai napig alkalmazok. Katát csak ajánlani tudom, igazi szakember, rengeteg tapasztalattal, aki tudja mit csinál." (Zsófi)

 

"A terápia az életemet mentette meg

Kata személyében egy kompetens, alapos, rendkívül hatékonyan dolgozó terapeutát ismertem meg, amiért végtelenül hálás vagyok. Pszichológusként és szociológusként segített feltárni, feldolgozni a múltamat és megérteni a jelent. A terápián empatikusan, tapintatosan, a színtiszta szakmai ismereteken alapuló határozottsággal kísért végig, mindenféle ezoterikus irányzattól mentesen. Ez utóbbiért külön hálával tartozom. A Katával végzett terápia óta a pszichológiára mint tudományra, csodálattal tekintek. Soha nem gondoltam, hogy ilyen jelentős és minőségi változást lehet elérni egy pszichoterápia során. Kata sématerápiája az életemet mentette meg és nagyon sok szenvedéstől megkímélt. Katát a legjobb szívvel ajánlom azoknak a gyógyulni vágyó embereknek, akik mernek szembenézni a valósággal és nyitottak az igazságra." (Zsófia)

"Terápia Katával

Azért írom ezt le ide, mert fontosnak tartom az együtt töltött időt Katával. Egy nagyon nagyon mély helyen voltam, amikor egy ismerősöm Katat javasolta hogy beszélgessek vele. Természetesen szkeptikus voltam, nem gondoltam hogy egy videó beszélgetés majd felold bennem barmit, amivel anno küzdöttem. Én Londonban élek és azt gondoltam hogy ez így nem fog menni, teljesen badarság. Megmondom őszintén, hogy az elején nem hittem ebben az egész folyamatban. És aztán megtörtént az első találkozás.. És Katának az első pár kérdése is a szívembe hasÍtott, pedig még el sem kezdtünk igazan beszélgetni.. Az az őszinte melegség, ahogy hozzám fordult akkor, amikor teljesen egyedül voltam, páratlan. És általa, most, ma, egy olyan emberré váltam, aki képes felismerni a múltat, képes tovább lépni, eszközöket adott a feldolgozáshoz, eszközöket kaptam a mindennapi szorongásaimra és ezert örökké hálás vagyok neki!" (Dalma) 

 

"Házasság, szorongás, kapcsolati nehézségek, határok - hívő támogatás

Nagy szeretettel ajánlom Katát azoknak, akik kiutat keresnek a nehézségeikből. Nekem és a házasságomnak, férjemnek a kapcsolatunk megmentését jelentette az ő segítő beszélgetése. Nagyon bátran és nagy szeretettel fordult hozzánk és állt mellénk. Az empátiája átsegített mindkettőnket azon a gáton, ami ilyen helyzetben felmerülhet, emellett számunkra nagyon sokat jelentett elkötelezett keresztény hite és az az imaháttér, ami végig érezhető volt a terápia folyamán. Meggyőződésem, hogy ez kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy együtt tudjunk továbbhaladni a közös utunkon. Köszönöm Kata!" (Andi) 

 

 "Ha komolyan gondolod a változtatást... 

Katát legalább 15 éve ismerem, akkor kértünk először segítséget tőle. Nagyon nagy tudású, nagyon tájékozott, éleslátású embernek ismertem meg. Meglátásai mindig relevánsak voltak. Tudása, tisztánlátása, hite biztonságot adott nekem. Számomra mérhetetlenül fontos, hogy hívő ember, aki úgy tudott kísérni, hogy kapcsolódni tudjak mindvégig Istenhez. Az első terápiám is hatalmas előrelépés volt, de később is bármikor kerestem, azonnal elérhető volt. Sőt, amikor anyagilag nehezebb időszakon mentem keresztül, szeretetből segített! Hálás vagyok Istennek, hogy rátaláltam anno, és neki is, mert az útmutatásával megmentette a házasságunkat, segített felismerni, hogy hol kell változtatnom, és mindig nagyon figyelt rám, támogatott, erősített! Nagyon nagy szeretettel ajánlom őt!" (Noémi) 

 

"Kiváló terapeuta 

Kata nem csak egy jó szakember, de humanista megközelítésének köszönhetően valódi emberi kapcsolatot teremt, mely önmagában gyógyító erejű. Több pszichológust megjárva, üdítő élményként hatott rám, hogy hajlandó és tud is véleményt formálni, melyet élettapasztalata és tájékozottsága még értékesebbé tesz. Bátran ajánlom, mind krízis helyzetek esetén, mind hosszú távú terápiára." (Krisztina)

"Gyógyulás a szeretet erejével
Templom Kata online terápián segített feldolgoznom régi traumákat melyek megbénítottak és nem tudtam megfelelően működtetni a kapcsolataimat. Közösen a megoldáson, melyben szükség volt Kata kitartására, elhivatottságára és profizmusára. Azóta is a tőle kapott iránymutatások alapján tudok eligazodni a kapcsolatok bonyolult hálójában és beazonosítani a saját érzéseimet és mások motivációit. Módszertana egyedülálló és rendkívül hatékony. Őszintén ajánlom mindazoknak akik egy átgondolt szeretetteli és hatékony terápiát keresnek, és olyan pszichológust aki felkutatja a probléma valós okát és valós megoldásokra vezet rá." (Dorottya) 

"Hálás köszönet

Templom Katához több évig jártam depresszió, szorongás, alacsony önbecsülési problémák miatt, amik nagyon megnehezítették az életemet .  A pszichológiai beszélgetések alatt sok nehézség a felszínre került, amin nekem dolgozni kellett. Mindez segített abban, hogy megoldásokat találjak. Mindenkinek ajánlom őt." (Monika)

Sursum corda

1977 egy tavaszi délelőttjén az akkortájt Kaffka – némileg előtte és utána Szent – Margit gimnáziumban a KISZ-összekötő tanár körbejárta az osztályokat. Délután a Fáklya Nemzetiségi Együttes tagjai jönnek néptáncot tanítani az iskolába, arra toborzott résztvevőket.

Az együttes az akkortájt már népszerű magyar táncházak mintájára olyan táncházat akart indítani, ahol szerb, horvát, bolgár, görög és makedón táncokat tanítanak. Ezt előkészítendő, körbejárták a budapesti gimnáziumokat.

Hozzánk az együttes vezetőjének, Kricskovics Antalnak a felesége jött. Egészen rendkívüli szépség volt. Ezt valóban kivételes adottságain kívül fenséges testtartásának köszönhette.

Körbeállított minket és rögtön el is kezdte. A hasunkat behúzzuk, a mellett kiemeljük, a vállunkat lefeszítjük. A hátunk feszes, de a csípő és a végtagok könnyedén és rugalmasan mozognak.

Ha az ember mindezt megteszi, azonnal, automatikusan teli tüdőből kezd el lélegezni. Ez akkortájt nem volt szokás. A magyar társadalom többsége megalkudott a rendszerrel. Az emberek pillanatnyi túlélésre, kis hasznokra, engedélyezett örömöcskékre törekedtek. Görnyedten jártak, kapkodva, felszínesen lélegeztek.

Miután tisztáztuk a szükséges testtartást, megtanította nekünk a „Makedonszko devojcse” kezdetű dalt, majd áttért a lépésekre. Nemcsak a tartás volt fenséges, hanem a dallam és a lépések is.

Most hogy ezt írom, sorra veszem magamban, milyen zenéket lehetett akkoriban hallgatni. Szinte kizárólag olyanokat, amelyek egy görcsösen fegyelmezett, korlátolt, érzelgős és testies kispolgári ízlésnek feleltek meg. Amelyek ha érintettek is valami nagyságot, csak azért tették, hogy erre az alantasságra rángassák le. „Isten véled édes Piroskám, van még rajtad kívül csinos lány.” Kettőt jobbra, kettőt balra, a megalkuvás, a pillanatnyi túlélés, a kis hasznok, az engedélyezett örömöcskék zenei indoktrinációit.

Én akkor semmit sem tudtam arról, hogy a balkáni és a görög zene milyen kifinomult, bonyolult ritmusképleteket használ, sem arról, hogy most az ókori görögök óta megőrzött hagyománnyal találkozom. Nem volt élő zenekar, még magnó se, csak tíz-tizenöt véletlenszerűen összeverődött kamaszlány énekelte, hogy „Makedonszko devojcse” – és felemelkedett a szívem.

S a tánc... Tíz évvel később egy meleg nyári vasárnapon a már kizárólag cigányok által lakott ormánsági faluba megérkezett a vándortamburás. Néhány forintért kólót játszott. Rögtön nagy csapat vette körül, és mindenki vágyakozva nézte. A főnöknek számító férfi kijött a putrija elé, mögötte két felesége. Egyikük sem lehett több harminc évesnél, de már öregasszonyok voltak, meggyötörtek, görnyedtek, csontsoványak. A férfi teátrális gesztussal odaadta a forintokat. Az egyik asszony az egyik oldalára állt, a másik a másikra. Megszólalt a tambura. Feszes háttal, de laza csípővel könnyedén és rugalmasan elkezdték a kólót. Valami különös méltóság jellemezte a táncukat – nyomorúságaikat nem megszüntette, hanem magába foglalta. 

Azon a tavaszi délutánon 1977-ben még  nem tudtam semmit Istenről. De ahogy kihúztam magam és összekapaszkodtam a többiekkel, fölemelkedett a szívem. Megérintett az a különös méltóság, amit semmilyen nyomorúság meg nem szüntet.

A foglalkozás végén Kricskovics felesége kihirdette, hogy az első táncház vasárnap lesz a FMH-ban. Természetesen elmentem.

A következő két évben vasárnaptól vasárnapig éltem. Úgy jártam a Kricskovics táncházába, mint hívő ember a misére. Ezek a táncok a testemen keresztül tették megélhetővé számomra – akkor ateista számára – a szentet.

Sajnos, a makedon lányról csupa édespiroskás feldolgozást találok, igy  álljon itt egy akkori kedvenc dalom – az „Ilju haramia”,  a régi Kolinda együttestől.

Most, hogy újra hallgatom, ez a dal majdnem ötven év után is megkérdezi, hogy eléggé felemelt szívvel élek-e.

 

elmevakitás - technikák arra, hogyan ne lássuk a rosszat

 

Ha egy gyereknek olyan rosszakat kéne látni a hozzá közel álló személyek gondolkodásában, érzéseiben, amelyek elviselhetetlenek a számára (pl: anyám gyűlöli az apámat és engem) akkor nem egyszerűen nem tanulja meg kitalálni mások érzéseit-gondolatait (mentalizáció), hanem azt tanulja meg, hogy ezt ne tegye (elmevakság).

Ennek egyik fontos technikája, amikor a sztorizás helyettesiti az értelmezést.

Úgy értünk meg másokat, hogy a megnézzük a viselkedésüket és utána végiggondoljuk, hogy mi lehet az a belső rendszer, amiben ez egy értelmes, célszerű viselkedés. A legfontosabb kérdés, hogy mire törekszik, milyen céljai, motivációi vannak az adott embernek, és ezek elérése érdekében milyen eszközöket használ. Minél pontosabb hipotézisünk van erről a belső rendszerről, annál pontosabban meg tudjuk becsülni, hogy egy adott ember egy adott helyzetben mit fog cselekedni.

Amikor valaki sztorizással helyettesiti az értelmezést, azért, hogy ne kelljen látni a másik belső világát, ezt a lépést nem teszi meg. Elmondja a történetet és soha nem gondol bele, hogy milyen belső rendszerből következhet ez a viselkedés, hanem ehelyett újra és újra elmondja, hogy mi történt. Amikor rákérdezünk, hogy mégis mi lehet az adott viselkedés mögött, vagy teljesen általános válaszokat kapunk, amik nem visznek közelebb az adott viselkedés megértéséhez (ezek alapján nem fogjuk tudni jobban megbecsülni legközelebb, hogy mit fog a másik csinálni) vagy újra a történetet mondják el nekünk. Ilyen módon ezek a történetek darabonként rögzülnek és soha nem állnak össze egy egységes képpé a másik emberről.

Ennek kétségtelenül megvan az a haszna, hogy az ember megmenekül attól, hogy látnia kelljen a sok rosszat másokban. Az az ára azonban ennek a hamis biztonságérzetnek, hogy az ember nem látván a rosszakat, ki lesz ezeknek szolgáltatva. 

Az elkerülés ez esetben is destruktiv coping.  A jó megoldás, mint mindig, most is a felnőtt működésmód: beleállunk, szembenézünk a problémával és megpróbáljuk konstruktivan megoldani. Amire gyerekként képtelenek voltunk, azt felnőttként már meg tudjuk tenni.

a törvény betűje és szelleme

A szégyen alapú családok gyakran úgy mutatják magukat mintha keresztények, sőt, elkötelezett keresztények lennének. Gyakran tényleg fel tudják mutatni, hogy betartják a törvény betűjét, de törvény szellemével mindig szöges ellentétben vannak.

Valójában ezekben a családokban nincsenek is tényleges, mindenkire érvényes normák, hanem hogy mit szabad és mit nem, az mindig a családban hatalmat gyakorló személyek önkényétől, érdekeitől függ. Amit normáknak neveznek, az mindig az ő önkényük vagy érdekeik legalizálása.  

Szent Pálra hivatkozva (a hívő élete megszenteli a hitetlent is /1Kor, 7.14/)  a jó partival akkor is össze kell házasodni, ha nem egyszerűen nem hívő, hanem kimondottan és aktívan gyűlöli Istent vagy világosan megmondja,  nem gondolja, hogy neki be kéne a Tízparancsolatot tartania. Szűz Mária nagy tisztelőjeként lehet véresszájú antiszemitának lenni. Jó keresztény családapaként azt a nevelési elvet követni, hogy "nehogy már a gyerek azt higgye, hogy ő is valaki". A példák sora sajnos a végtelenségig folytatható.

Ezekben a családokban felnőtt emberek nem azt tanulják meg, hogyan kövessék a törvény szellemét, hanem azt, hogyan  játszanak a törvény betűjével, hogy a saját - adott esetben a törvény szellemével szöges ellentétben lévő -  kívánságaikat megvalósíthassák. Ha sikerült egy olyan kombinációt találni, amivel a törvény betűje szerint rendben van a dolog, akkor minden rendben. 

Ezeknek az embereknek felnőttként kell megtanulniuk, hogy ha a lelkiismeretüket akarják követni, akkor a törvény szellemét kell követniük, nem pedig a betűjével játszadozniuk. 

Az, hogy mi a törvény szelleme, nem valami bonyolult dolog. Az Újszövetség egyetlen mondatban összefoglalja: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat.” (Luk, 10.27)

Tehát, ha sikerült valami olyat kivariálnom - akár mások,  adott esetben akár a  többség támogatásával - amelyik ezek közül valamelyiknek ellentmond, akkor lehet, hogy betartottam a törvény betűjét, de a szellemével ellentétbe kerültem. Ez pedig, ha el is tekintünk ennek a távolabbi jövőre beígért következményeitől,  mindenképpen azt jelenti, hogy súlyos rosszakat fogok elkövetni, a világot nem jobbá, hanem rosszabbá teszem.

ADNI ÉS ÜTNI

 

Adni jó. Ha az ember az adással egy jó nagy ütést is be tud vinni, az adott esetben még sokkal jobb.  Ezt csinálják azok, akik passzív-agresszív technikákat használnak az agressziójuk levezetésére. Ez esetben az adás, hogy úgy mondjam, az ütés vivőanyaga, azért ad valaki, hogy azzal közvetlenül vagy közvetve üthessen.

Közvetlenül: Úgy ad, hogy azzal a másikat megszégyenítse, megalázza, negatív érzéseket keltsen benne, kellemetlenséget okozzon neki.  Mindeközben a másiknak hálásnak kell lennie az adás miatt. Ha nem hálás, akkor ugye hálátlan, szeretetlen, gonosz - vagyis le van nyomva. Ha hálás, akkor ledugták a torkán a békát és ezzel van megalázva. Akármit csinál, a passzív-agresszív  földbe döngölte.

A Pesten tanuló lányának feltétlenül levest kell csomagoljon, amire  a kétszáz kilométeres  úton folyamatosan vigyáznia kell, kifolyik, nehéz. Mindeközben persze a lánynak hálásnak kell lennie a gondoskodásért. A külföldön lévő fiának meglepetésként valami olyan tárgyat küld hosszú, bonyolult szervezés után a fiú egyik barátjával ajándékba, amire a fiúnak semmi szüksége sincs, sőt lehetőleg kimondottan utálja. A fiú akár megtartja, akár kidobja, garantáltan rosszul fogja magát érezni. 

Közvetve: Az adással a passzív-agresszív magának és különösen a környezetének egy olyan képet mutat, hogy ő milyen gondoskodó, szerető, jó ember - az ambiciózusabbak még a mekkora szentet is megcélozzák. Egy ilyen jó emberről teljesen elképzelhetetlen, hogy örömét lelje lánya, fia, férje, felesége és egyáltalán, akit csak elér, megalázásában és kínzásában. Az adással megépíti azt a sziklaszilárd várat, ahonnét aztán pazarul lehet lövöldözni. (A várépítéshez olyan adásokat is szokás használni, ahol nincs ütés. Ezek azonban mindig olyan adások, ahol minimális befektetéssel, hatalmas pozitív image hozam érhető el.)

A lánynak való étel csomagolást az egész tágabb családban, az összes szomszédasszonynak, kolléganőnek (akik a szentfazékságot ambicionálják, az egész plébánián, köziben, gyüliben, stb.) el lehet terjeszteni. Többnyire az "ó de fáradt vagyok, mert egész hétvégén főztem" vagy " nem tudsz-e valami receptet, hogy már megint mit főzzek a lányomnak" vagy valami hasonló kreatív formában. A fiú barátjával az anya elbűvölően kedves és érdeklődő lesz (az így megszerzett infókat majd persze a fia ellen fogja használni). Igy remélhetőleg  barátja a fiú egész baráti körében el fogja terjeszteni, hogy egy ilyen jó anyát még nem hordott a hátán a föld - aztán próbáljon meg a fiú bárkinek is panaszkodni az anyjára.

Egy ilyen passzív-agresszív ember minden kapcsolatban egy istencsapása, de anyaként különösen romboló. 

A gyerekeik azt tanulják meg, hogy az adással mindig ütés is jár, hogy a jóhoz feltétlenül társul valami rossz. Ezért egyrészt felnőttként nem mernek elfogadni ajándékot (tárgyakat, melegséget, kedvességet). Ez nagyon korlátozza őket a szeretetteli kapcsolatok kialakításában, mert ehhez nem csak adni kell tudni, hanem kapni is.   Igy általában megbillen az adok-kapok mérlegük, mert többet adnak, mint kapnak. Ennek következtében viszont úgy érzik, hogy ők nem fontosak másoknak. Másrészt mivel természetesnek tekintik, hogy a jóval szükségszerűen együtt jár valami rossz, magától értetődőnek tekintik, ha egy elméletileg szeretetkapcsolatban gyakorlatilag akár fizikailag és/vagy szexuálisan is bántalmazzák őket. 

Az állandó földbe döngölés és annak a demonstrálása, hogy a gyerek milyen rossz (hálátlan, szeretetlen, önző, telhetetlen, túlérzékeny, stb.) teljesen szétveri ezeknek az embereknek az önértékelését. Az anyjuk agressziójával szembeni tehetetlenségük (általában az egész környezet együtt játszik az anyával, őt támogatja) nagyon megsegíti azt, hogy azonosítsák magukat azzal a negatív képpel, amit az anyjuk beléjük akar venni. A praxisomban mindenki, akinek ilyen anyja volt, megsemmisítően negatív énképpel és alacsony önértékeléssel rendelkezett.

Mit lehet tenni? A gyógyulás mindenképpen ott kezdődik, hogy az ember ki tudja mondani: AZ AZ ADÁS, AMI ÜTÉSSEL VAN ÖSSZEKÖTVE, NEM ADÁS, HANEM ÜTÉS.

 

Néhány technika, amelyekkel könnyen megkerülhetjük a jó és a rossz megkülönböztetését

Boldogult apósom, amikor valami olyan ételről kérdezték, ami nem ízlett neki, mindig azt válaszolta, hogy háááát, érdekes.

Újra és újra az hallom a páciensekkel való beszélgetések során, hogy X  "furcsa". Aha. És az mit jelent? Ilyenkor egy hosszú listája szokott következni a legkülönfélébb, adott esetben súlyos, rosszaknak, amiket X elkövetett.  

Amikor valaki azt mondja, hogy furcsa, nem kell szembesülnie ezekkel a rosszakkal, elkerülheti mindazt a félelem- és  fenyegetettség-érzést, amit ez jelentene.

Nagyon fontos, hogy ezek a félelem- és fenyegetettség-érzések sokkal erősebbek, mint a helyzet jelenlegi valós veszélye. Olyan gyerekkori helyzetekből származnak, amikor valakit úgy értek a szülei részéről tartósan bántalmazások,  semmi esélye nem volt arra, hogy megvédje magát. 

A túlélés egyik lehetséges módja ilyenkor, hogy a gyerek letagadja a rosszat, amit tesznek vele, hogy meg tudja őrizni a pszichológiai szempontból életbevágó kötődését azokhoz, akik bántalmazzák.

Az erre kialakított technikák megmaradnak felnőtt korunkra is. S mivel így nem nevezzük meg a minket ért rosszakat,  nem tudjuk azokat kezelni és nem  tudjuk megvédeni magunkat, noha felnőttként már objektive képesek lennék erre. Nézzünk meg néhány példát.

Az egész családot terrorizáló, kínzó, alázó, bántó szülők esetén gyakran keresnek az áldozatok valami kicsi jót és abba kapaszkodva hozzák létre a "de mégis jó ember volt" imidzsét. Valami kis jóval legitimálják a nagy rosszat. 

Gyakran ezt az áldozatok nem egyedül csinálják, hanem az egész család összejátszik ebben: "Benő bácsi ugyan vérbíró volt, de szerette a virágokat. És ugye aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Hát milyen egy áldott jó ember is volt ez a mi Benő bácsink!" 

Másik technika az, hogy az ember egy kicsi rosszat egy jelentős rosszal egy súlyúként kezel és ráadásul a kicsi rosszal legitimálja a nagy rosszat: "én is adtam neki tízet a kalappal, meg ő is nekem hármat a lőccsel". Egy fiatalembert mesélte nekem, hogy milyen gátlástalanul és szemét módon zsákmányolja őket ki a végtelenségig a főnöke úgyhogy még közben extra folyamatosan alázza is őket. De, mondta, ő ez ellen nem szólhat semmit, mert ő is szokott néha munkaidőben pár percet az interneten szörfölni. 

Nagyon sokszor emögött az az otthoni rendszer van, miszerint az embernek nem jár alapból a tisztességes bánásmód, hanem azt mindenféle extra teljesítményekkel kell kiérdemelnie - az érdemeket osztogató házi tirannusok többnyire kiszámíthatatlan aktuális tetszése szerint.

Ehhez nagyon hasonló technika, amikor valaki különféle valós saját, általában kis rosszai miatt megkérdőjelezi, saját ítélete jogosságát, hogy ő megítélheti-e egyáltalán mások viselkedését. Tényleg van a gyűlöletnek egy olyan szintje, amikor  valaki már képtelen reálisan megítélni másokat. De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy mindaddig, amíg valaki nem tökéletes, addig nem állapíthatja meg másokról, hogy ez és ez nem volt rendben. Azok a családok ahonnét azok az emberek jönnek, akik ezt a technikát használják, úgy működnek, hogy csak azoknak van joguk kritizálni, akik fölül vannak. Akik alul vannak - ezek többnyire a gyerekek, de bárki lehet - azoktól ez a jog meg van vonva, azon az alapon, hogy nekik is vannak hibáik. Igy az alul lévőknek nincs joguk nevén nevezni az ellenük elkövetett, gyakran nagyon súlyos szeretetlenségeket. Másfelől ez biztosítja a felül lévőknek azt a pozíciót, hogy ők tökéletesek - ugye, különben hogyan kritizálhatnának. S hogy a rendszer fennakadás nélkül működjön, a felül lévők rendszeresen megalázzák az alul lévőket, hogy azok pontosan tudják, ők mennyire értéktelen senkik.

Megértés/együttérzés morális ítélet helyett.  X tett ellenem valami rosszat, bántót, tisztességtelent. Ezt úgy interpretálom, hogy igen, ez nem volt nekem jó, a tett morális megítélése elmarad és azonnal áttérek arra, hogy hát de szegénykének milyen nehézségei vannak. Igy annak ellenére, hogy X rosszat tett, meg tudom őrizni a róla alkotott jó képemet. Az eredete az, hogy amikor egy gyerek végképp nem tudja letagadni a bántalmazását, akkor elkezdi mentegetni a bántalmazóit, hogy meg tudja velük őrizni a kötődését. 

A mentegetés másik formája a racionalizálás. Kitalálunk valami magyarázatot arra, hogy az a rossz, amit X csinált, valójában miért is jó, miért is van rendben. "Az rendben van, hogy ahhoz, hogy találkozhassunk, mindig nekem kellett időt és pénzt áldoznom arra, hogy meglátogassam X-et, hiszen ahol ő lakik, az annyival jobb, mint ahol én lakom." 

Morális ítélet helyett ottmaradni az érzésnél. Azt megfogalmazom, hogy én dühös voltam, de azt gondosan elkerülöm, hogy a másik által elkövetett milyen rossz váltotta ki a dühömet. Igy automatikusan meg tudom őrizni egy olyan ember jó képét, aki valami rosszat tett ellenem. Természetesen lehet valakiről jó véleményem, annak ellenére, hogy valami rosszat tett ellenem. De ez egy alapos elemzés végeredménye kell legyen és ez esetben ki van mondva, hogy  X ilyen és ilyen rosszat tett. Itt pont ez nem történik meg. Sőt gyakran az ellenkezője: a bántalmazottak ahelyett, hogy megállapítanák, milyen rosszra reagáltak negatív érzelmekkel, átmennek önszidalmazásba, hogy ők milyen rossz emberek, hogy ilyen negatív érzelmeik vannak. Az az eredete, hogy egy bántalmazott gyereknek sokkal könnyebb elviselni azt a gondolatot, hogy ő rossz, mint azt, hogy akiktől egzisztenciálisan függ és akiknek őt szeretniük kéne, azok őt szeretetlenül bántják.

Elveszni a kis részletekben.  Ahogy mondani szokás, nem látjuk a fától az erdőt. Gyakran van, hogy amikor azt kéne valaki elmesélje nekem, hogy milyen rosszat tett X ellene, akkor jelentéktelen részletek végeérhetetlen sorát kell meghallgassam és ha én nem kérdeznék nagyon célzatosan arra, hogy ok-ok, de mit is tett X ellened, akkor soha nem jutnánk el ide. A részletekről szépen át lehet evezni más témákra és így az a pont teljesen kimarad, hogy mi is az a rossz, amit X elkövetett. Ennek is, mint a többinek, az a lényege, hogy a bántalmazott meg tudja őrizni a bántalmazóval szembeni kötődését. 

Egyik témáról a másikra való ugrálás. Amint a téma közelítene ahhoz, hogy mi fáj és milyen bántás is váltotta ki ezt a fájdalmat, azonnal egy másik témára ugrunk. Ezzel nyilván ugyanaz a baj, mint az összes előzővel:

Ha nem nevezzük meg a rosszat, nem tudjuk kezelni, nem tudjuk megvédeni magunkat, olyan emberekhez kötődünk, akik bántanak minket.