2006. december 7., csütörtök

A vörös farok

A vörös farok gyakran használt stilisztikai fogás volt a diktatúra éveiben. Az író vagy a filmrendező előadott egy történetet, amelyben elmondta a valóságot, majd egy olyan befejezést biggyesztett a mű végére, ami ellene mondott minden realitásnak, viszont megfelelt a hatalom hazug elvárásainak.

Volt ennek egy fejlettebb változata is, amellyel még sokkal több dolgot lehetett elmondani. Ennek nem csak a végén szerepelt a vörös farok, hanem az bekerült a főszövegbe is: a szerző miközben elmondta az igazságot, rendre elhelyezett a szövegében olyan hazugságokat is, amelyek a hatalom szája íze szerint valók voltak. Így a komolyan gondolt és a megtévesztés kedvéért belerakott részek egy folyamatos, látszólag egységes szöveget alkottak.

A cenzorok nagyon nehezen tudták ezt megfogni, mivel a hazugság, a hatalom által megkívánt szlogenek és az igazság nem egymással szembeállítva szerepelt bennük, hanem egy szintre helyezve. Ezért a kimondott igazságokat mindig lehetett úgy értelmezni, mint a megkívánt hazugságok alesetét.

A gyakorlott olvasót azonban ez nem zavarta meg. Mivel jól ismerte a hatalom elvárásait, az ennek megfelelni szándékozó részektől egyszerűen eltekintett és így teljes mértékben tudta követni a szerző tényleges mondanivalóját: a rendszer dicsérete közepette a rendszer gyűlöletét.

Jung ehhez nagyon hasonló technikát alkalmaz.

Miközben egész munkásságát Isten és a kereszténység elleni gyűlölet határozza meg, írásai tele vannak pötyögtetve keresztény szlogenekkel. S pontosan olyan módon, ahogyan ez nálunk szokás volt, az egymásnak ellentmondó állításokat nem szembeállítja egymással, hanem egy szintre helyezi azokat.

Ezért ha valaki Jung szövegeit folyamatos, egységes szövegként olvassa, ugyanaz történik vele, mint az egykori cenzorokkal. Látván a keresztény szlogeneket, megnyugszik, hogy itt egy keresztény szellemiségű szöveget olvas. S ha gyanús is neki valami, mivel az igazság és a hazugság nem szembeállítva, hanem egymás mellé helyezve van, azt gondolhatja, hogy itt egymással jól megférő dolgok vannak.

Csakhogy az egykori cenzorral ellentétben, aki nem nevezhette a hazugságot hazugságnak, és ezért nem állíthatta azt szembe az igazsággal, a keresztény ember megteheti azt.

S ha ezt megteszi, akkor rögtön látja, hogy ha valaki Istenről és az emberről bizonyos dolgokat állít, akkor ezzel párhuzamosan nem állíthatja ennek az ellenkezőjét is.

Ekkor – különösen, ha egy diktatúrában nőtt fel – meg tudja tenni, hogy úgy olvassa a szöveget, hogy eltekint a keresztény szlogenektől; s ekkor ugyanolyan koherens szöveget talál, s ugyanúgy előbukkan a tényleges mondanivaló mint anno.

Ez esetben a kereszténység dicsérete közepette a kereszténység gyűlölete.

2 megjegyzés:

Oláhné Radványi írta...

Bár még csak keveset olvastam belőle, az a néhány blogbejegyzés, amit elolvastam, nagyon tetszett. (Eddig mindig felhívták a figyelmem rá.)
Korrektnek érzem, és igazmondónak.
A Pál Feri atyával kapcsolatos bejegyzései különösen megfogtak.
A Junggal kapcsolatosakkal viszont egy gondom van, hiányolom azt a meggyőzőerőt, amit a Pál Feri atyás cikkeiben használt. A tettenérés élményét. (Talán mert nem olvastam még Jungot.)
Azzal együtt meg tudom erősíteni. Olvastam egy jungista pszichológusnő mesefejtegetéseit női alakokról, sorsokról a mesékben. A nő igen erősen szinkretista módon beszél a Szűzanyáról, mint női istenség keresztény megfelelőjét tárja elénk. Elolvastam a könyvborítón, hogy közvetlen tanítványa volt Jungnak. És maga is bevallottan az ő elveit követi. Ha ez a nő ilyen módon viszonyul a kereszténységhez, a mestere sem lehet nála kevesebb.
További jó munkát!

Hortus Carmeli írta...

Köszönöm szépen.

Hát igen, a tanítvány hozzáállását egyáltalán nem gondolom véletlennek.

Nem olyan régen pont a Pál Ferencről szóló cikk hozzászólásaiban Jungról esett szó, ott egy kicsit még írtam erről a témáról.

Ott is hivatkozom Jung két olyan írására, amelyben összegzi az életét, az önéletrajzára és a Válasz Jób könyvére. Ha ezekbe az ember belelapoz, akkor elég gyorsan elég világos képe lesz Jungról.

Kata