2009. január 31., szombat

Pál Ferenc atya - avagy hogy kerül a bulvárpszichológia az oltárra


„Gyújtsatok gyertyát az evolúció oltárán!
Kicsit engeszteljétek az evolúciót!
Kicsit békítsétek meg!
És boldogan élhettek.”

„...az Isten iránti vágynak
megvannak a természetes alapjai:
Bizony. Bizony.
A kaja, meg a szex.”

Néhány évvel ezelőtt találkoztam először a Pál Ferenc atya nevével. Egy barátunk, aki rendszeresen eljárt az előadásaira és rajongott érte, hozott nekem egy felvételt az előadásairól. Pál Feri atya! Fantasztikus! Mindenáron, feltétlenül, azonnal hallgassam meg.

Belehallgattam és teljesen rám tört a nosztalgia. Pontosan azt a mítoszt adta elő az intimitásról és az empátiáról, amiben harminc éve – teljesen ateista környezetben felnőve, a hippizmus és a 68-as diákmegmozdulások lázában – magam is hittem. Nem baj, gondoltam, biztos ő is most elsőéves az egyetemen. Majd kinövi.

Nemsokára az optimizmusom jelentősen csökkent. A barátunk ugyanis határozottan amellett döntött, hogy az életében Isten helyére a Pál Feri atya által terjesztett mítoszt teszi. Azóta egyik kapcsolatból a másikba sodródik és gyakorlatilag kilépett az Egyházból. Megfelelő lelki táplálékért pedig hetente elmegy az előadásokra.

Pál Ferenc atya terápiát is tart. Hozzám került egy volt páciense. Az atya terápiás működésének eredményeképpen majdnem szétverődött húsz éve tartó házassága.

Az illetőnek kivételesen könnyen diagnosztizálható, egyszerű neurotikus problémái voltak. Az atya azonban a páciens nyilvánvaló neurotikus torzításait valóságnak tekintette, és a házaspár közötti feszültségekben teljes papi és pszichológusi tekintélyével a páciens (pontosabban a páciens neurózisa) mellé állt. A terápia abból állt, hogy arra biztatta, konfrontáljon jó keményen – nem mondta ki, de sugallta, hogy – akár a szakításig is a párjával.


Mint pszichológus, a neurózist pszichoterápia helyett válással kívánja kezelni.1 Mint katolikus pap, teljes erejével azon van, hogy a hívő, szentségi házasságban élő ötgyerekes házaspár elváljon.2 Hogyan lehetséges ez?

Ha az ember az előadásait3 hallgatja, vagy a vele készült interjút4 elolvassa, azt látja, hogy Pál Ferenc atya nagyjából mindig ugyanazzal a problémával foglalkozik:

Ha gyerekkorában az embert a szülei (és a testvérei) nem nem fogadták el, nem szerették, hanem elutasították, megszégyenítették, korlátozták, ugyanakkor nem tűrték a nyílt agressziót, akkor a gyerek azonosul a szülők elutasításával, így felnőttként szeretetképtelen, tele lesz szégyennel, elutasítással, gyűlölettel és öngyűlölettel.

Azt már nem szokta elmondani, hogy ebben a helyzetben az ember előtt két út áll: El akar jutni a szeretetre, ezért lemond a gyűlöletről és a bosszúról. Vagy bosszút és a gyűlöletet választja, ezért lemond a szeretetről.5

Első esetben egy keresztény ember – ha kitart a szeretet melletti döntésében – az imán és a szentségeket keresztül közvetlenül is megtapasztalhatja Isten segítségét. Így még szakszerű segítség nélkül is eljuthat oda, hogy kiszabadul a harag és a gyűlölet kötelékeiből és képessé válik a szeretetre. Ha ehhez valaki szakszerű segítséget kap, akkor ez a folyamat általában könnyebben és gyorsabban zajlik le.

A második esetben azonban az ember hozzátapad a gyerekkori sérelmeihez és egész életét a haragja, a gyűlölete és a rombolásvágya leplezett kiélése tölti ki. Ennek érdekében bonyolult kommunikációs stratégiákat, szerepeket épít fel és arra törekszik, hogy olyan pozíciókba kerüljön, amelyek hatalmat biztosítanak a számára. A szeretet hiányában keletkező rémisztő üresség érzést pedig különféle élvezetekkel próbálja csillapítani. Jellemzően a harag és a gyűlölet sikeresen leplezett megélésének örömével, a hatalom élvezetével és egyfajta dehumanizált szexualitással.

Pál Ferenc atya tevékenysége azt mutatja, hogy ő személyesen ezt a második utat választotta.6 Nagyjából két dolgot csinál: rombol és a rombolását leplezi.



Mivel a folyamatos leplezés miatt sokan nem veszik észre a rombolást, lássuk először a leplezést. Ehhez elsősorban két eszközt használ: a bohóc-guru szerepet és egy olyan kommunikációs stratégiát, ami segítségével állandóan érvényteleníti, mindazt amit mond és tesz.

„... vásárolunk pénzen, meg érzéseket, érzelmeket. Rengeteg pénzt adunk ki egy érzelemért. Ugye egy nő, aki belenéz a tükörbe anyaszült meztelenül. (látványosan, sóváran végignéz magán, nagy röhögés a teremben) és azt mondja: Haj de jó vagyok így! Sőt, így vagyok csak jó igazán. Na de aki belenéz a tükörbe és azt mondja, hogy úúú, te jó ég, ez a mellem lejjebb van mint az. (Grimaszol és mutatja is az egyik kezével először az egyik mellet deréktájon, majd a másik mellet nagyjából a normális helyen. Nagy röhögés. Még egyszer megmutatja.) Én ezt nagyon sokszor átélem.” (Harmadszor is mutatja a mellek helyét. Hatalmas röhögés.)7



Senki ne higgye azt, hogy ez a mocskos viccelődés a pszichológia számlájára írható. Sikamlós tréfákat és célzásokat egyetlen pszichológus sem ejthet el anélkül, hogy el ne veszítené kollégái előtt a szakmai hitelét. Mindez ugyanis az éretlen személyiség és az énidegen szexualitás mutatója, s ezek olyan súlyos defektusok, amelyek alkalmatlanná teszik az embert arra, hogy terápiával foglalkozzon.

Pál Ferenc atya azonban bohócként olyan sértéseket és olyan alantas célzásokat engedhet meg magának, amelyekről egyébként szó se lehetne. A sokszoros irónia biztosítja, hogy semmiért ne kelljen felelősséget vállalnia. Nem véletlen, hogy olyan feltűnően sokat bohóckodik.

A guruszerep legalább ilyen hasznos. Ha valaki bölcs zen-mestert játszik, akkor ezzel kivonja magát a racionalitás köréből, tehát semmi nem számonkérhető rajta. Ezenkívül biztosítja magának a kommunikációban az egyoldalú hatalmat, nem kell semmire válaszolnia, bármikor kiléphet a helyzetből. Ráadásul ez ebben a koreográfiában nem az arrogáns hatalomgyakorlás és a válaszképtelenség, hanem a spirituális magasrendűség bizonyítéka lesz a hallgatóság számára.

A két szerep együtt különösen jól használható arra, hogy valaki romboljon és közben számonkérhetetlen legyen. A bohóc szerep segítségével mindent idézőjelbe, vagyis számonkérhetetlenné lehet tenni. A guruszerep pedig azt biztosítja, hogy eközben a hallgatóság ugyanazt a tartalmat a guru szavaiként komolyan vegye.

Pál Ferenc atya nem csak a két szerep kínálta paradox kommunikáció lehetőségeit használja ki, hanem tovább megy és azon túl, hogy folyamatosan csúsztat, ferdít, elhallgat, olyan szinten alkalmaz önellentmondásokat, hogy azzal gyakorlatilag felfüggeszti az arisztotelészi logikát, azaz a számonkérés minden közvetlen lehetőségét kivédi.8

A 108 Magazinnak adott interjújában például a következőt mondja.

Például a keresztényi spiritualitásban nagyra értékeljük a házastársi hűséget, az életre elköteleződést; ez az élet része. Viszont párok eljutnak oda, hogy képtelenek együtt élni. Mind a kettőt igaznak érzem.

Érdemes megszámolni, hogy hány csúsztatás és ferdítés van ebben a három mondatban. A katolikusok nem egyszerűen a keresztényi spiritualitáshoz tartoznak, hanem a Katolikus Egyházhoz. Amelyik nem egyszerűen nagyra értékeli a házassági hűséget, hanem a tagjai számára kötelezővé teszi és halálos bűnnek tekinti a hűtlenséget. Az életre elköteleződés, a katolikus házasság nem az élet része, hanem egy természetfeletti dolog, egy szentség. Az eljutni oda kifejezés bennfoglaltan az utólagos választás szabadságát feltételezi. Ha viszont egy katolikus egyszer házasságot kötött, akkor a továbbiakban már nem válogathat a lehetőségek között. A harmadik mondatban azt mondja, hogy mind a kettőt igaznak érzem. Ha ugyanezt állításként fogalmazná (az igazságot ugyanis nem érezzük, hanem állítjuk vagy tagadjuk) azt kellene mondania, hogy „helyesnek tartom, ha a szentségi házasságot kötött katolikusok elválnak”. Ezt nem mondja ki, de az olvasók számára egyértelműen ez lesz a mondottak üzenete.



Ilyen biztosítékok védelmében Pál Ferenc atya szisztematikusan arra használja a papi szerepet, hogy összekotyvasszon egy olyan álteológiát, amely szerint az egyetlen jó az, ha az ember kiéli mindazt, amit a hétköznapi nyelv egyszerűen alantas késztetésnek szokott nevezni és egyetlen rossz, ha ebben bárki vagy bármi korlátozza vagy megakadályozza.9

A 2005-ös tanév záróelőadásán Pál Ferenc atya kérdésekre válaszol.

Miért nem szabad a házasságban óvszert használni? (Először is egy kis hatásszünet, néhányan óvatosan elkezdenek nevetni.) Most óvszer-szakértőként fogok megnyilatkozni. (Hatalmas röhögés a teremben.) Nem mondhatnám, hogy túl nagy tapasztalatra tettem szert ezen a téren. (Kisebb nevetés.) Tehát mondjuk a technikai használatát ne kérdezzétek. (Röhög az egész terem.) A teológiai használata azonban szakterületemmé vált az utóbbi időben. (Még nagyobb röhögés.)

A pszichológia azt tanítja, hogy ha valaki nem egyenesen válaszol egy kérdésre, hanem előbb saját személyes vonatkozásaival hozakodik elő, akkor vélhetően személyesen is érintett a kérdésben. Jelen esetben: vagy használja, vagy nagyon szeretné használni.

Ez azonban a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a nagy jókedv közepette Pál Ferenc atya most is, mint annyiszor, kigúnyolja és meghamisítja Egyház tanítását.

Először is a nevetés provokálásával, még mielőtt bármit is válaszolna, máris nevetségesé teszi azt, aki a kérdést feltette. Az egész előadás során pontosan ugyanezt csinálja minden olyan kérdés esetében, amikor valaki a keresztény erkölcsi értékek megvalósításáról kérdez valamit. Minél nyilvánvalóbb a norma követésének szándéka, annál nagyobb a kiprovokált nevetés.

Válaszában mélyen hallgat arról az egész problémakörről, amit a kérdés felvet. Nevezetesen, hogy miért és hogyan kell a keresztény embernek az egész életét átadnia Istennek. Ehelyett erkölcsteológiát az óvszerhasználat technikai szintjével teszi egyenlővé, s ezzel kigúnyol minden igazodási törekvést az Egyház normáihoz vagy Isten akaratához.

Mindezek után arra a kérdésre, hogy miért nem szabad, Pál Ferenc atya – természetesen a felelősség gondos áthárításával – előad egy olyan elméletkét, ami alapján tulajdonképpen, ha úgy akarjuk, akkor mégis lehet.

Egy másik kérdésben a pokolról volt szó. Az Egyház tanítja a pokol létét, mondja Pál Ferenc atya. DE! Majd hosszan értekezik arról, hogy az Egyház még senkiről sem nyilatkozta ki, hogy a pokolra került volna. A végén gondos hatásszünettel bedobja az üres pokol fogalmát. Ki van zárva, hogy legyen a teremben olyan ember, aki ezután nem kizárólag erre a fogalomra fog emlékezni.

Azt persze nem taglalja részletesen, hogy az üres pokol elképzelése csak egy hipotézis, amely mellett nem szól több érv, mint amellett, hogy a pokol dugig tele van. Arról pedig szintén hallgat, hogy az apokatasztázis elméletét, miszerint a világ végén mindenki üdvözül, az Egyház már a Konstantinápolyi Zsinaton, 543-ban elítélte. Nem említi természetesen az Evangéliumnak azokat a helyeit sem, ahol Jézus egyértelműen beszél a gonoszok időtelen büntetéséről és a jók időtlen jutalmáról. Valamint hallgat azokról az Egyház által hitelesnek nyilvánított próféciákról is, amelyek beszélnek a pokolról.10

Bárhol bele lehet hallgatni az előadásaiba. Mindenütt ugyanezt találjuk. Nem száll szembe nyíltan az Egyház hitével, csak nevetségesé teszi, lejáratja és meghamisítja.

2008-ban a 108 Magazinban lazán azt nyilatkozza, hogy ugyanarról a dologról a tudomány és a hit taníthat egymással szemben álló dolgot. Persze ezúttal is nagyon vigyáz arra, hogy a megfogalmazással minden felelősséget elhárítson magáról:

„Érdekes, hogy ugyanarról a dologról szabad mást mondania a spirituális, a természet-, társadalom- vagy humán tudományoknak. Sokszor a különféle kijelentések feszültségben állnak, ellentmondást hoznak felszínre. Ám épp ezért életszerűek.
Életszerűnek vélek ellentmondásokat, feszültségeket, paradoxonokat, melyeket az élet gyakorlatában nem tartok feloldhatónak.”

Ezen a téren azonban egy katolikus nem vélhet életszerűnek ellentmondásokat és feszültségeket. Ugyanis mindazokat, akik azt állítják, hogy a tudomány állításai ellentmondhatnak a hit állításainak, az I. Vatikáni Zsinat kiközösíti az Egyházból.11 S amennyiben Pál Ferenc atya tartja ezt az álláspontot, ez a kiközösítés rá is vonatkozik.

 
Amennyiben elhatárolja magát ettől az állásponttól – enélkül az elhatárolódás nélkül pedig nem maradhat az Egyház tagja – vissza kell vonnia nagyjából a kilencven százalékát annak is, amit a pszichológiáról tanít. Az ugyanis, ahogy jelenleg a pszichológiát előadja, homlokegyenest ellenkezik az Egyház hitével.

Az előadásaiba belehallgatva eleinte csak az tűnik fel, hogy mennyire felületes, kezdő olvasatát adja a pszichológiai elméleteknek. Jó, nem értette meg eléggé, van ilyen – gondolja az ember. De hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy itt egészen szisztematikus torzításról van szó.

Minden pszichológiai elmélet közvetlenül valamilyen emberképen alapul. Ahhoz, hogy egy pszichológiai elmélet érvényességét meg lehessen állapítani, meg kell vizsgálni, hogy mi annak az emberképnek az érvényessége, amelyen alapul. Keresztényként ez azt jelenti, meg kell nézni, hogy az adott emberkép, mennyire egyeztethető össze az Egyház tanításával. Ugyanezt meg kell tenni az elmélet minden részével. Tehát minden részletnél is meg kell vizsgálni, hogy az bennfoglaltan tartalmaz-e olyan emberképet, amely nem egyeztethető össze a hittel. Amelyik ugyanis ilyet tartalmaz, keresztényként nem fogadható el.

Létezik a pszichológiának ez a kritikai keresztény olvasata. Annak a mentálhygiénés területnek, amelyről Pál Ferenc atya szokott előadni, kimondottan jó színvonalú és bőséges szakirodalma van magyarul is.12

Ő azonban ezt a keresztény pszichológiát meg sem említi. Ehelyett olyan pszichológiai elméleteket szokott előadni, amelyek ateista, gyakran tudatosan hitellenes emberképen alapulnak. Ezek az elméletek általában egyszerűen megragadható konkrétumokra építenek, szemléletesek, szórakoztatóak és rendkívül kevés intellektuális erőfeszítést igényelnek. Mindemiatt meglehetősen kicsi a magyarázóértékük, viszont nagyon sok emberben képesek felkelteni az „ezt most átlátom” érzését.

Ezeket az elméleteket Pál Ferenc atya úgy mutatja be, mintha az emberi lelket teljes mértékben és teljesen adekvátan leírnák. Soha egy szót nem beszél arról, hogy valójában mi is egy-egy elmélet érvényességi köre, milyen korlátai vannak, milyen megszorításokkal alkalmazható. (Ez egyébként a szakmai minimumhoz is hozzátartozna.) Így a hallgatóság sokszor közvetve vagy akár közvetlenül is keresztényellenes elméleteket kap keresztény pszichológia gyanánt.

Ráadásul ezek az elméletek gyakran a pszichológiának arról a peremterületéről származnak, amellyel szemben nem csak keresztény, hanem a legelemibb tudományos szakmai szempontok szerint is komoly kifogásokat lehet felhozni.

Miért nehéz a nőnek? Mert mindig egy alapvető rettenetes evolúciós dilemma előtt áll. Evolutive rettenetes helyzetben van minden nő. Ugyanis az egyik klasszikus választás: egy igazi macsót kell találni. Egy alfa hímet. (Nevetés.) Hát így van! A természet diktál! Meg más is diktál, de a természet is. A természet többek között: muszáj az alfa hím. ... Ennek evolúciós háttere van, nincs benne semmi szégyenletes. ... A másik, de ugyanabban a nőben (elváltoztatott hangon): keell egy igaziii apuciiii, egy olyan apuuciii, apuuciii. Nem baj, ha nem vezérbika, nem baj hogy ha, jobb is ha otthon van, nem kujtorog. (Nagy nevetés.) Majd kötünk neki hihetetlenül ronda sapkát (nagy nevetés), lehetetlen színű sálat (nevetés), undorító nyakkendőt veszünk neki az Aranypóknál (nagy nevetés), és hogy mondjam, még a maradék nőnek is elmegy a gusztusa, hogy az én férjemmel. És ennek is evolúciós háttere van. Egy nőt tehát szétszakít ez a dilemma már eleve. Már eleve. Alfa hím - apuci. Alfa hím - apukáám. Ugye ez. És természetesen nehéz, főleg húsz évesen egy olyan férfit találni, aki egyszerre ez is meg az is. Mondjátok meg nekem, hogy lehetne alfa hím valaki, aki harminc évet az életéből nyolc gyerek nevelésére fordít. Látattok olyan alfa hímet?! (Nevetés.) Hát az attól alfa hím, hogy hát őt aztán nem érdekli. Hát pont attól olyan. A másik meg ugyanúgy nehéz. Lehet, hogy apuci, apuci, apuci. Tök életképtelen. (Nevetés.)... A jókislányok (gúnyosan) hát mit gondoltok, mit választanak? Most hogy egy ilyen közegben vagyunk. (Nevetés.) Hátha olyan igazi, igazi (gúnyosan) jókislányok, akkor persze, hogy apucit választanak. Hát persze! Ezért a jókislányoknál, (nyomatékosan) borítékolható, hogy harmincvalahányéves korukban, előbb és később, bármikor, egyszercsak: Hol az én alfa hímem?! Hát ez borítékolható. Hát ez előbb utóbb az árnyékból kipattan. Teljesen természetes. Természetes! Így a szó szoros értelmében: (nyomatékosan) természetes. ... (Nyomatékosan.) Gyújtsatok gyertyát az evolúció oltárán! (Nagy nevetés.) Kicsit engeszteljétek az evolúciót! Kicsit békítsétek meg! És boldogan élhettek.13

Tudjátok-e kedves féfitársaim, hogy minden férfi valójában két nőt vesz el. ... (Nyomatékosan.) Minden férfi elvesz egy menstruáló nőt (nevetés), meg egy fogékony nőt. Menstruálót - fogékonyt. Menstruálót - fogékonyt. A kutatások azt mutatják, hogy ahhoz képest, hogy menstruál-e vagy éppen nem, (nagyon hangsúlyosan, lassan) mások a férfi-preferenciák. Vagyis ha megkérdezünk egy menstruáló nőt, azt fogja mondani: Apuci. Apuuciii. Premenstruációs szindrómáról hallottunk már, ott meg nagyon apuci. Apuci. Na de amikor! Ott van az a néhány nap! Nem a nehéz napok! (Egyre emeli fel a hangját.) Az izgalmas napok! Az őrjítő napok! (Kis szünet. Hangsúlyosan.) Akkor az alfa hím képe belebeg. Már többé nem délibáb. (Egyre erősödő szürcsölő, csámcsogó, lihető hangokat ad ki. A hallgatóság nevet.)14

Tehát Pál Ferenc atya szerint egy férfi vagy tök életképtelen apuciii, aki harminc évig a ronda sapkájában és az undorító nyakkendőjében otthon ül a nyolc gyereke között, mert még a maradék nőnek is elment tőle a gusztusa. Vagy az evolúció koronája, az alfa hím, akit aztán semmi más nem érdekel, minthogy az apuciii feleségét és lányait lenyomja – hogy azt a kifejezést használjam, amellyel Pál Ferenc atya ezt a tevékenységet megnevezni szokta.

A nők párválasztása és a női szexualitás pedig kizárólag és közvetlenül a nők aktuális hormonszintjétől függ. Amikor egy nő hormonszintje úgy áll, akkor csak egy dolog érdekli: pározni az alfa hímmel. Ezt diktálja a természet. Ennek evolúciós háttere van, nincs benne semmi szégyenletes. Ha valakinek a házastársa nem alfa hím, akkor annak előbb utóbb bekattan, hogy hol az én alfa hímem. Ez is teljesen természetes. A nők boldogtalanságát az okozza, hogy a természettel szembeszállnak. Ez beteges viselkedés. Az egészséges nő gyertyát gyújt az evolúció oltárán, engeszteli, megbékíti az evolúciót, és akkor boldogan élhet.

Ez nem pszichológia. Ez csak mocsok. A pszichológiának nincs egyetlen olyan komolyan vehető irányzata, amelyik ezt a tipológiát ne cáfolná meg. Ha társadalomtudományok oldaláról nézzük, a néprajz, az antropológia, a szociológia egyértelműen egyértelműen ellene szólnak. Ha a természettudományok felől közelítjük, az etológia nyilvánvalóan meghazudtolja.

Pál Ferenc atya azonban ezt a bulvárlapok szintjére aljasított álpszichológiát teszi meg az erkölcs és a hit alapjává és mércéjévé.

Az a benyomásom, hogy kultúrkeresztény körökben a természetnek az erejét, a természet mozgásait oly mértékben nem vesszük tekintetbe, nem tiszteljük. Okosakat mondunk, meg ilyen. Hát, egy társaságban a következő. Fiatal házasok beszélgetnek arról, hogy te hogy van az hogy, te hát van férjed meg feleséged, de mit csinálsz akkor, hogy ha megtetszik egy másik nő vagy egy másik férfi. Ez hogy van? S ebben a kultúrkeresztény közegben az derült ki, hogy (gúnyosan, erőteljesen) gyönyörű szépeket mondtak. Végül is a csoportnak a fő áramlata az körülbelül ebben a mondatban volt összefoglalható: (gúnyosan) Házasságkötés után már csak a személyiségét látom. (Szünetet tart. Nevetés.) Hát ez. Hát ez érdekes. (Szünetet tart. Nevetés.) Én például nem veszem észre, hogy a házasság szentsége, én csak a személyiségét látom, kegyelemmel töltene el bárkit. (Szünet.) Ezt, ezt én abszurdumnak tartom. Teljesen abszurd. Ó. (Szünet.) És aztán egyszer csak ez a lufi szétpukkad és az illető. (Szünet.) A természet! Legkomolyabban. A természet! (Hangsúlyosan) A ter-mé-szet!15

Vagyis: Az ember egészséges természetét – azaz hogy egy másik neműt látván azonnal pározni akar – a házasság szentsége nem szünteti meg. Ezért a házassági hűség komolyan vétele hazugság és degeneráció, aminek aztán majd meg is lesz a súlyos következménye.

Nyilván az Egyháznak mindazok a tagjai, akik tisztaságban éltek, Máriától és Szent Józseftől kezdve a mai napig, az összes laikus, Szent Imre és a felesége például, az összes szerzetes és pap, valójában csak az evolúció zsákutcái. A természet bölcsessége, hogy ezek nem szaporodnak.

Az Egyház összes szent szüze pedig egyszerűen degenerált volt, akik nem engedtek egészséges módon a természet sürgető szavának. Így aztán meg is lett a súlyos következmény. Úgy kell nekik. Ha gyertyát gyújtottak volna a természet oltárán, ma is boldogan élhetnének.

A jóhiszemű hívők ennek az embernek – bízván a keresztény pszichológusban és a katolikus papban – szolgáltatják ki a házasságukat, a feleségüket, a lányukat, a saját lelküket.

S ez még nem minden.

A kultúrkereszténység - a nevében is benne van - eltávolodott attól természettől, amitől pedig hát gyökeresen függ az élete. Még az Isten iránti vágyat is elmisztifikálja meg légiesíti. Pedig az Isten iránti vágynak megvannak a természetes alapjai: Bizony. Bizony. A kaja, meg a szex. Az Isten iránti vágyunknak természetes alapja: enni (elhallgat, hatalmas röhögés) Pap vagyok! (röhögés) ... Ha, ha az Isten iránti vágyakozásuk teljességel próbál ettől el, el függetlenedni, vagy nem tom mit csinálódni, egy olyan torz spiritualitás jön ki belőle, rettenetesen torz, beteges spiritualitás jön ki, ha ettől a természetes alapjától megfosztjuk. ... Dehát, hát az Oltáriszentség, az Eucharisztia vétele, hát ahogyan, ahogyan a katolikus hitünkben ez benne van, először is azt mondjuk, hogy magamhoz veszem! Ugye, mégis ez a kultur kifejezésünk, ugye, ez az áldozás. Ez a kaja. És utána azt mondom, hogy egyesülök vele. És hát ténylegesen meg is történik. Hát a katolikus liturgiában. A szent liturgia ezeken az alapokon épül.16

Mi más is lehetne Pál Ferenc atya szerint a természetes alapjától meg nem fosztott szent katolikus liturgia, mint a kajának és a szexnek a szakralizálása.

A keddi előadásokra négy-ötszáz fiatal jár rendszeresen és az interneten keresztül még ennél is jóval többen hallgatják. Mint katolikus paptól és keresztény pszichológustól ezt a blaszfémiát kapják hittan gyanánt.

Hol a határ?!

Függelék

2009. november 29-én írta Dest:

Kedves Kata,

Pál Feris írása elemzésébe nem mennék bele, bár jó pár dologgal nem értek egyet. Van viszont olyasmi, ami sokkal jobban érdekel, mint az esetleges vita, ami Feri tevékenységével kapcsolatban alakulhatna ki.

Arra lennék nagyon kiváncsi, hogy ön pontosan hogy definiálja a Katolikus Egyházat? Előre bocsátom, hogy nem vagyok hívő keresztény, ezért ebben a témakörben nincs sok tapasztalatom. Ha kívülállóként belegondolok, akkor az Egyház is, mint bármilyen más szervezet rengeteg emberből áll, szigorú hierarchiája csúcsán pedig a pápa áll. Gondolom az Egyházon belül is vannak véleménykülönbségek és viták. Kardinális erkölcsi kérdésekben pedig nyilván konszenzus van. Amikor a Katolikus Egyházt idézi, mire utal pontosan vissza?

Számomra meglepő, hogy az Egyháznak miért van ekkora hitelessége, ilyen döntő szava. Mi az a legitimációs folyamat, ami miatt azok, akik a vezetők közé tartoznak és kanonizálnak tanításokat ilyen megkérdőjelezhetetlen tiszteletnek örvendenek? Utalok ezzel arra is, amikor a zsinatok alkalmával eldöntötték egyházi vezetők, hogy mely tanítások lesznek elfogadhatók, követendők, kötelezők és melyek nem.

Remélem nem érez támadást a szavaimból. Egyszerűen érdekel az egyház téma és szeretném megérteni a vele való kapcsolatát, mert én nem látok olyan egységes valamit, amire ilyen egyszerűen vissza lehetne utalni, hogy "az Egyház".

Köszönöm.

Kedves Dest!

Az a kérdés hogyan definiálom a Katolikus Egyházat nagyjából annak felel meg, hogyan definiálom az Amerikai Egyesült Államokat. A Katolikus Egyház ugyanúgy nem definálható tetszés szerint mint ahogy az Amerikai Egyesült Államok sem. Mint ahogy az az Ön számára is nyilvánvaló, a Katolikus Egyház kétezer éve létező intézmény - kivételesen jól definiált szervezettel, hierarchiával, jogrenddel és tanítással.

A Katolikus Egyház az Amerikai Egyesült Államokkal ellentétben viszont nem kizárólag emberi társulás, hanem közvetlenül Isten hozta létre abból a célból, hogy rajta keresztül az emberek visszatérhessenek abba a Vele való szeretetközösségbe, amelyet az ősbűn miatt az emberiség elvesztett. Ezenkívül közvetlenül Isten biztosítja azt is, hogy ennek a funkciójának az idők végezetéig, azaz Jézus Krisztus visszatéréséig meg tudjon felelni.

Ahhoz hogy valaki enélkül a szempont nélkül értelmezze a Katolikus Egyházat, érdemlegesen bizonyítania kell, hogy ezek az állítások hamisak. Erre ugyan kétezer éve vannak próbálkozások, de komolyan vehető érveket mindezidáig még nem sikerült bemutatni. Ameddig ez meg nem történik, tehát racionálisabb az Egyházat abból a frameworkből értelmezni, miszerint Isten alapította és Isten biztosítja a funkciója ellátását.

Amennyiben ezt elfogadja frameworkként, akkor nem fogja olyan meglepőnek találni, hogy miért van az Egyháznak akkora hitelessége és döntő szava. Akkor világossá válik, hogy a tanítása és a jogrendje nem emberi erőfeszítésre épül, hanem közvetlenül Istenre.

Természetesen emberi eszközökkel is biztosított, hogy ne lehessen Isten tekintélyével visszaélni. Ez a tanítás oldalásról azt jelenti, hogy vannak alapvető tanítások, amelyekkel minden további tanításnak és megfontolásnak összhangban kell lennie. Ezek pontosan meghatározottak és minden katolikus számára kötelező a hittel való elfogadásuk. Az Egyház jogrendje pontosan meghatározza azt, hogy kik milyen feltételekkel határozhatják meg ezeket, illetve hogy az ezektől függő tanításban kinek milyen jogköre van. Ez azt is jelenti, hogy egy katolikus nem csak néhány általános dogmát kell elfogadjon, hanem jogilag meghatározottan egy sor tanítás és állásfoglalás kötelező érvényű a számára. Ezen kívül az Egyház még különféle cselekedeteket is előír és különféle cselekedeteket megtilt a tagjai számára, tehát nem csak javasolja, hanem az Egyházból való kizárásig jogilag szankcionálja ezek meg nem tételét illetve megtételét.

Ha ennek a kérdésnek a tartalmi része érdekli, érdemes megnéznie: Heinrich Denzinger-Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Örökmécs Kiadó-Szent István Társulat 2004. Ez a könyv egyértelműen tájékoztat a kérdésről. Ha a dolog ekléziológiai és teológiai vonatkozásaira kíváncsi, akkor Schütz Antal: Dogmatika című művét ajánlom.

Amikor a cikkben az Egyházról vagy az Egyház tanításáról beszélek, többnyire ezekre a jogilag is rögzített, minden katolikus számára kötelező érvényű tanításokra és előírásokra gondolok. Nem azért, mintha a Katolikus Egyházban ne lennének teológiai irányzatok vagy viták, vagy ne lenne lehetséges kulturális sokszínűség. Ha valahol, akkor itt igazán megvan mindez. Hanem azért, mert Pál Ferenc nem ezekben vesz részt, hanem az Egyház alapvető, kötelező tanításaival áll szemben.

Konkrétan (a teljesség igénye nélkül):

Amikor Pál Ferenc a házasság felbonthatóságáról beszél akkor a Trienti Zsinat 1563. november 11-i ülése 5. kánonjának kiközösítése vonatkozik rá:
"Ha valaki azt állítaná, hogy eretnekségbe eséskor vagy kínzóvá fajuló együttés idején, vagy ha valaki vágyódik távol élni hitvesétől, már fel is lehet a házassági köteléket bontani: legyen kiközösítve." (Denzinger 1805.)

Az óvszer használatának tilalmáról az Egyház szintén többször nyilatkozik.
- A Szent Officium 1853. április 6-án kiadott - válasza tiltja, mivel lényegileg rossznak tartja az óvszer használatát. (Denzinger 2795.)
- XI. Piusz 1930. december 31-i "Casti connubii" körlevelében kijelenti:
"Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztány tanításról eltérve újabban úgy vélték, hogy e tárgyban ünnepélyesen egy másik tant kell hirdetniük, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: a házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés terméseztes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, aki ilyesmit tesznek, súlyos bűn foltjával szennyezik be magukat." (Denzinger 3717.)
- Ezt megerősíti VI. Pál 1968. július 25-én kiadott"Humanae vitae" körlevele:
"Ugyanígy elítélendő minden olyan cslekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményének kifejlődése során, akár mint cél, akár mint eszköz azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye." (Denzinger 4476)

Az Egyház tételesen tanítja, hogy a halálos bűnben elhunyt lelkek a pokolra kerülnek.
- Az arles-i zsinat 473-ban:
"Vallom továbbá, hogy a főbenjáró tettekért elő vannak készítve az örök tűz és a pokol lángjai, mert a megátalkodott emberi bűnöket méltán követi az isteni ítélet, amelyben jogosan részsülnek azok, akik mindezeket teljes szívükből nem hitték." (Denzinger 342.)
- I. lyoni zsinat 1245-ben:
"Ha pedig valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az ilyen kétségkívül az örök kárhozat állandóan égő tüzeiben kínlódik." (Denzigner 839.)
- A II. lyoni zsinat 1274. és a Firenzei zsinat 1439.:
"Azok lelke, akik halálos bűnben vagy csupán az áteredő bűnben halnak meg, mindjárt a pokolba jutnak, de nem egyenlő büntetést fognak elszenvedni." (Denzinger 858. és 1306.)
- XII. Benedek pápa 1336. január 29-én:
"Ezen fölül leszögezzük, hogy Isten általános rendelkezése szerint azoknak a lelke, akik tényleges halálos bűnben halnak meg, közvetlen haláluk után a kárhozatba kerülnek, ahol apokol büntetésében részesülnek ..." (Denzinger 1002.)
- Mindezeket megerősíti a Hittani Kongregáció 1979. május 17-i állásfoglalása (Denzinger 4657):
"Az Egyház hűségesen ragaszkodik az Újszövetséghez, a hagyományhoz, és hiszi az igazak boldogságát, akik egykor Krisztussal együtt lesznek. Úgy azt is hiszi, hogy a bűnösöknek örök büntetést kell kapnia, amely abban áll, hogy Isten látásától meg lesz fosztva, valamint ennek a büntetésnek visszahatását a bűnös egész létére. Ami pedig még a választottakat illeti, hiszi, lehetsége, hogy van Isten látására való előzetes megtisztulás, amely azonban mégis teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől. Erre gondol az Egyház, amikor pokolról és tisztítóhelyről beszél."

Az I. Vatikáni zsinat kiközösítí azt, aki - mint Pál Ferenc - azt állítja, hogy tudományos igazságok ellene mondhatnak a hit állításainak:
"Aki azt mondja, hogy az emberi tudományok gyakorlásának oly szabadnak kellene lennie, hogy azok állításait, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással ellenkeznének is, igaznak kellene tartani, s azokat az Egyház sem kárhoztathatná, legyen kiközösítve." (Denzinger 3042.)

Az a mechanikusan materialista pszichológia, amit Pál Ferenc előad, közvetlenül ellenkezik többek között az alábbi egyházi megnyilatkozásokkal:
- A IV. konstantinápolyi zsinat kiátkozza azokat, akik tagadják, hogy az embernek egyetlen értelmes és megértésre képes - vagyis szellemi - lelke van. (Denzinger 657.)
- Az emberi lélek szellemi voltát tanítja a vienne-i zsinat (Denzinger 902).
- Az V. lateráni zsinat eretnekségnek tekinti annak a megkérdőjelezesét, hogy az embernek halhatatlan szellemi lelke van (Denzinger 1440.).
- Ugyanezt erősíti meg a 20. században a "Divini Redemptoris" körlevél, amely szerint az embernek szellemi és hallhatatlan lelke van. (Denzinger 3771.)
- A II. vatikáni zsinat 'Gaudium et Spes' lelkipásztori határozata 1965. december 7-én az első rész, első fejezet 14.pontjában a következőket mondta:
"Az ember test és lélek egysége ... Az ember pedig nem téved, amikor az anyagi dolgoknál magasabbrendűnek ismeri meg és nem csupán a természet egy részecskéjének vagy a társadalom anonim elemének tekinti magát .... Így tehát amikor fölismeri magában a szellemi és halhatatlan lelket, nem valami merőben fizikai és társadalmi körülményekből fakadó ábrándképpel hitegeti magát, hanem a valóság mély igazságát érinti." (Denzinger 4314.)

Pál Ferenc természetesnek tartja a hűtlenséget és elfajulásnak a hűséget, ezzel a tízparancsolat hatodik és a kilencedik parancsolat megszegésére buzdít. Ez annyira nyilvánvaló istentelenség, hogy ezidáig nem nagyon kellett ezzel szemben állást foglalni. Mindazonáltal van néhány egyházi nyilatkozat ezen a téren is:
Az ezerhatszázas évek második felében, amikor megjelentek a maihoz egyébként rendkívüli módon hasonlító laxista erkölcsi nézetek, az Egyház egyértelműen kiállt amellett, hogy a személytelen, szeretettől elválasztott szexualitás minden formában halálos bűn.
- A Szent Officium 1666 március 18-án a laxista erkölcsi tanítás tévedéseit elítélő rendeletben kijelenti, hogy halálos bűnnek tekintendő már egy csók is, ha azt az ember csak az abból fakadó testi és érzéki élvezet miatt adta. (Denzinger 2060.)
- A Szent Officium 1679. március 2-án kelt rendelete a házaságon belül is bűnnek tekinti a kizárólag a testi élvezet szolgáló szexualitást. (Denzinger 2109.) Valamint a szabad állapotúak közötti szexuális kapcsolatot is. (Denzinger 2148.)
A 20. századi állásfoglalások egyértelműen megmutatják, hogy az Egyház nem a szexualitást ítéli el, azt ugyanúgy a szeretet kifejezésének tekinti, mint ahogy a pszichológia, hanem azt a fajta személytelen szexualitást, amit a pszichológia is énidegennek és károsítónak tart.
- VI. Pál pápa "Humanae vitae" körlevele 1968. július 25-én a szexualitást a házasságban, mint a szeretet kifejezését tisztességesnek és méltóságteljesnek nevezi, melynek az a rendeltetése, hogy a házastársak közösségét kifejezze és erősítse. (Denzinger 4475.)
- A Hittani Kongregáció "Persona humana" nyilatkozata a szexuáletika néhány kérdéséről, 1975. december 29.:
"Napjainkban sokan jogot formálnak szexuális kapcsolatra a házasság megkötése előtt, legalább ahol a házasodás szilárd akarása és a már mindkettejük lelkében meglévő valamilyen módon házastársi érzület követeli azt a beteljesülést, amelyet ők természetszerűnek ítélnek; s mindezt különösen akkor, valahányszor a a házasságkötést külső tényezők akadályozzák, vagy ezt az intim kapcsolatot szükségesnek ítélik ahhoz, hogy maga a szerelem tartós maradjon. Az ilyen vélekedés ellenkezik a keresztény tanítással..." (Denzinger 4582.)
- II. János Pál pápa "Familiaris consortio" apostoli buzdítása a családról 1982. november 22-én a következőket mondja:
"Ezért a nemiség, mely által a férfi és a nő a házastársakra sajátosan jellemző cselekedetekkel kölcsönösen odaadják magukat egymásnak, egyáltalán nem biológiai tény csupán, hanem az emberi személy legbensőbb magvát érintő valóság. A nemiség csak akkor nyilvánul meg igazán emberi módon, ha kiegészítő része annak a szeretetnek, amellyel a férfi és a nő teljes önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi." (Denzinger 4701.)
"Az egyetlen "hely" azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nő fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban a bensőséges közösségében, amelyet Isten maga határozott meg számukra..." (Denzinger 4703.)
Jegyzetek:

1. A szakirodalomban közhely, hogy a válás a párok problémáit az esetek többségében nem megoldja, hanem súlyosbítja. Közérthető összefoglalás erről: Gary Chapman: Maradjunk együtt! Házassági krízisek megoldása. 21-27. Harmath Kiadó 2007.
2. Semmi mutatott arra, hogy a házasságuk érvénytelen lett volna, és semmi olyan, az Egyház által elfogadható indok sem volt, ami a különélésüket szükségessé tette volna.
3. http://www.palferi.hu/hanganyagok.
4. http://108magazin.hu/bolcseszet/filozofia/orokunk.html. „A 108 kulturális egyetemi folyóiratként jött létre 2004 őszén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán... 108: a mennyek teljessége: 7 bolygó + a két holdfázis szorozva a 12 zodiákus jeggyel, a legfontosabb szent helyek száma Indiában, az Upanisadok száma, asztronómiai arányszám, a hindu olvasó szemeinek száma (a rózsafüzér kétszerese)”. Abban a számban, amelyikben Pál Ferenc atya is szerepel, 50 cikk van. Ennek kb. kétharmada kimondottan ezoterikus vagy az ezoterika által komolyan érintett (mandala, feng shui, Hamvas Béla, stb.). Lehet azon vitatkozni, hogy egy katolikus pap vajon megjelenhet-e egy ilyen folyóiratban. Pál Ferenc atyát mindez láthatóan egyáltalán nem zavarja. Talán azért nem, a vele készített interjú nagyszerűen beleillik a lap szellemiségébe.
5. Ez a választás nem mindig kimondott és nem mindig racionálisan végiggondolt, de végelemzésben mindig erről van szó.
6. A teljesség igénye nélkül, két erre utaló jelzés:
a) Az előadásain gyakran beszél a terápia folyamatáról. Mindig arról van szó, hogy a gyógyulás milyen keserves, fájdalmas, kíméletlenül nehéz, milyen viselhetetlenül nagy terheket rak az emberre, milyen reménytelen. Ez azonban egyszerűen nincs így. A terápiát szeretni szokás. Egy jó terapeuta nagy érzelmi biztonságot és támogatást jelent a páciens számára. Egy jól vezetett terápia nagyon érdekes. Gyógyulni öröm, s ez az öröm messzemenően kárpótolja az embert a nehézségekért. Persze ha az ember nem akar szeretni, hanem a gyűlölet újabb és újabb köreit járja, az valóban keserves, fájdalmas és reménytelen.

b) Erre a körbenjárásra utal az is, hogy Pál Feri atya, semmi másról nem tud beszélni, bármilyen téma kapcsán mindig ugyanannál a problémánál landol. Ha nem tapadna a gyerekkori sérelmeihez, ha ha meg tudott volna bocsátani és meg tudott volna szabadulni a gyűlölettől, akkor tovább lépne a pszichológia által felkínált millió egyéb kérdés felé.
7. Pál Ferenc atya előadása az egyetemen 2008.11.25-én. Összehasonlításként elmondom, hogy pszichológus hallgató koromban egy fél évig bejártam Popper Péter – akkor egyébiránt az egyetem párttitkára volt – medikusoknak tartott esetismertető szemináriumára. Egy fiatal női páciens pszichoanalízisét mesélte el. Minden pszichoanalízis során mindenre kiterjedően elemzik a páciens szexuális tartalmú álmait, fantáziát, az ehhez kapcsolódó érzelmeket és magát a szexuális életét is. Popper Péter mindezt természetesen részletesen elmondta. Úgy hogy közben a nő személyét, méltóságát soha még csak egy kis hangsúllyal sem sértette meg.8. Azt mondja, hogy ez a fehér fekete. Ha valaki azt kéri számon, hogy miért fehér - hiszen ő azt mondta, hogy fekete. Ha valaki azzal vádolja, azt állította, hogy fekete, akkor fordítva jár el, de hát ő azt mondta, hogy fehér. Természetesen a célozgatásokkal, elhallgatásokkal, a szövegen belüli arányokkal és kapcsolatokkal el lehet érni azt, hogy az előadás végére a hallgatók az előadó szándékai szerint legyenek meggyőződve arról, hogy az adott dolog fekete vagy fehér.
9. Érdemes megfigyelni, hogy milyen ingerülten reagál Pál Ferenc atya az ilyenfajta korlátozás legkisebb lehetőségére is. A 2005. tanévzáró előadásán valaki megkérdezte tőle, hogy mit lehet egy szülő, ha a gyereke egy olyan kapcsolatban van, ami nem jó a számára. Pál Ferenc atya ez alapján azonnal tudta, hogy a szülő jogtalanul korlátozza a gyereket. A meglehetősen arrogáns válasz lénye az volt, hogyan merészeli a szülő a gyereket korlátozni, majd az eldönti, hogy mi jó neki.
10. Az a mód, ahogy az elméletkéjét fölépítette, azt az olasz képviselőjelöltet juttatta az ember eszébe, aki úgy győzte le választáson a riválisát, hogy a rivális feleségének az arcképét bemontíroztatta egy pornóképbe és azt szétküldte a választóknak. A feleség arca is valódi volt, meg a pornókép is, csak néhány csúsztatást, simítást, maszkolást alkalmazott a megfelelõ hatás kedvéért.
11. „Aki azt mondja, hogy az emberi tudományok gyakorlásának oly szabadnak kellene lennie, hogy azok állításait, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással ellenkeznének is, igaznak kellene tartani, s azokat az Egyház sem kárhoztathatná, legyen kiközösítve.” in: Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Örökmécs Kiadó. 2004. 587. oldal, 3042. paragrafus.
12. Elsősorban a Harmat Kiadó rendelkezik gazdag kínálattal. Javaslom még dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus oldalát. Érdemes megnézni ott, hogy milyen egy keresztény pszichológus és azt összehasonlítani Pál Ferenc atya működésével. Kimondottan a párkapcsolatokról és a szexualitásról szól fiataloknak Varga Péter nagyszerű könyve a Spielhózni. Nekem fiatalok ajánlották és én is mindenkinek - felnőtteknek is, azoknak is akinek már a házásságban vannak nehézségeik - csak ajánlani tudom.
13-14-15-16. Pál Ferenc atya 2009. január 20-i előadása az egyetemen.

33 megjegyzés:

Ági írta...

27Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. 28Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. 29Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. 30Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön. 31Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. 32Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör. (Mt 5,27-32)
Ezt Jézus mondta. Én Neki hiszek. Az Ő parancsai tesznek boldoggá és szabaddá. Az evolúció csodálatos, az Isten nagyságát és mindenhatóságát látom benne. S a legcsodálatosabb, amit nekünk, embereknek adhatott, a lelkünk, a szabad akaratunk. Dönthetünk mellette vagy ellene. Gyertyát gyújtok, és imádkozom Pál Ferenc atyáért, hogy döntsön Isten mellett és ne vezesse tévútra az embereket.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Ági!

Isten áldjon meg!

Kata

Trágár Tóni írta...

A kereső megbuherálása elég csúnya dolog, gondolom, valami túlbuzgó rajongó tette, de nem hinném, hogy Pál Ferencnek ehhez köze lenne.

Viszont ilyen rosszindulatú, ferdítő és ostoba cikket még nemigen olvastam, pedig a közéleti blogok világában mozgok, ahol van jó néhány furcsa szerzet.

A szerzőnek alapvető szövegértési problémái vannak, ráadásul humorérzéke sincs. Ferenc atya semmi olyasmit nem mondott, ami ellentétben állna a katolikus egyház tanításával, bár tény, hogy a stílusa idegesítő lehet a horgolt mellények és batikolt kendők világából érkezetteknek. Főleg azoknak, akik konkurrenciát látnak benne.

Mindenesetre kívánok a szerzőnek több élet- és emberszeretetet, valamint bölcsességet.

Hortus Carmeli írta...

„Négy év alatt az ország tizedét leölni elég csúnya dolog, gondolom valami túlbuzgó rajongó tette, de nem hinném, hogy Vlagyimir Iljics Leninnek ehhez köze lenne.”

Hat rövid mondatban tíz címkézés, két „ez a fekete bizony fehér” típusú negligálás - és nulla érv. Lehet, hogy a magyar közéleti blogokban ez a szokás, én nem olvasok ilyeneket. Abban az irodalomban, amit én olvasok, a szövegen alapuló, világosan kifejtett pszichológiai és dogmatikai érveket szokás elfogadni, és nem szokás mocskolódni vagy a tényeket negligálni.

A horgolt mellények és batikolt kendők világában - már ha az élet- és emberszeretetnél tartunk - én sok jót is látok, de nekem mondjuk könnyű, mert én teljesen kívülről nézem.

Van egy gyönyörű angol rózsa: Noble Anthony. Nomen est omen. Lehet, hogy a Trágár Tóni név helyett azt kellene választani.

Klára írta...

Megdöbbenve olvastam Pál Ferenc atya sorait a blogban. Kétségbeejtő és kimondottan káros, hogy a katolikus egyház képviselőjeként és pszihológusként olyan stílusban fogalmaz, hogy "ehető" legyen az egyszerű ember számára. Olyan témákat választ, melyek méltatlanok papi hivatásához. Mégha benne lakoznak ezek a gondolatok, akkor sem kellene kimondania. Feltételezem, hogy népszerűségét kívánja sokszorozni ezekkel az eszközökkel.
Nagy kár, hogy tudásával nem a hívőkért, hanem ellenük dolgozik!
Sajnos a különböző néprétegekben mindig akadnak nagy számmal követői az ilyen, s az ehhez hasonló előadóknak. Ezt ő is tudja, bizonyára. Ez a dolog egyik oldala. De hol van a Katolikus Egyház? Miért nem kérik számon papjaiktól cselekedeteiket?! Most, hogy az ország különösen nehéz helyzetben van, nagy szükség lenne igazán erős, hithű, erkölcsös vezetőkre. Hová tartunk?!
Csak remélni tudom, hogy a jóérzésű emberek megtartják hitüket, erkölcsüket, s nem engednek holmi beszédnek, mégha pap-pszihológus szájából is hangzik.
Adja Isten!

Hortus Carmeli írta...

Igen, ha valaki a jóra törekszik, azt a nagyon érdekes jelenséget lehet megfigyelni, hogy amikor valami rosszal találkozik, még ha intellektuálisan nem is tudja átlátni, a lelkiismerete valami rossz érzésen keresztül jelzi, hogy itt valami nincs rendben. Sok éve figyelem ezt, és azt látom, hogy ha valaki nyitott a lelkiismerete szavára, ezen a módon meglehetősen biztonságosan tud tájékozódni.

sportember írta...

Nem, az ország nincs különösen nehéz helyzetben. Az az ország, amelyik számít, az nincs. Eltévedtünk volna, ha nem ott vagyunk, hanem egy különösen rossz helyzetben lévő országban? Vagy jó helyen vagyunk itt, gyűjtsünk csak kincseket ide?

Hortus Carmeli írta...

Kedves Máté!

Valóban Isten országa egyedül a fontos. De ez nem egy hely valahol máshol, valamikor máshol. Hanem egy állapot: Isten akaratának megvalósulása.

Minden kereszténynek minden nap fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy Isten akarata az õ életében mennyiben valósul meg. (Ezt hagyományosan lelkiismeret-vizsgálatnak hívják.) Pontosan azért, nehogy a szíve valami máshoz tapadjon és eltévedjen.

Azért, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjon, meg kell vizsgálnia ugyanezt a problémát a szûkebb és a tágabb környezetében is (enélkül ugyanis nem állapítható meg, hogy mi az õ személyes teendõje).

Ha ezt megtesszük, akkor az a minimum, amit meg kell állapítsunk, amit Klári is mond, hogy Magyarország ma különösen nehéz helyzetben van.

Természetesen a gondolatmenetnek vissza kell oda térnie, hogy akkor nekem itt és most mit kell tennem azért, hogy Isten akarata megvalósuljon és mennyiben teszem meg azt.

Adja Isten, hogy a szívünk soha ne tapadjon máshoz és eljussunk oda, hogy személyesen teljes összhangban állunk Isten akaratával.

Kata

cseresznye írta...

Kedves Klára, képtelen vagyok olyan témát kigondolni, ami méltatlan lenne a papi hivatáshoz.

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Ön így ír:
"Hat rövid mondatban tíz címkézés, két „ez a fekete bizony fehér” típusú negligálás - és nulla érv. Lehet, hogy a magyar közéleti blogokban ez a szokás, én nem olvasok ilyeneket. Abban az irodalomban, amit én olvasok, a szövegen alapuló, világosan kifejtett pszichológiai és dogmatikai érveket szokás elfogadni, és nem szokás mocskolódni vagy a tényeket negligálni."

Más szemében a szálkát...

Az ön módszerei:
Szívbemarkoló személyes történettel indít, ami felvezeti a vádat: a katolikus pap válásra buzdít, rombol és és rombolást leplez, kigúnyolja és elferdíti az egyház tanítását. Ilyen vádakat illene jobban megalapozni, mint az ön szerint nem oda illő stílus bírálata. Vagy az "ebből látszik, hogy biztos azt gondolja - típusú érvelés.
Mikor már megindította a lelkekben a felháborodást, akkor retorikai eszközöket kritizál, sommásan elítél "mocskos viccelődés"nek titulálva azt, majd röviden közli, ezek alapján mit is gondolhat az illető("kigúnyolja és meghamisítja Egyház tanítását" "erkölcsteológiát az óvszerhasználat technikai szintjével teszi egyenlővé, s ezzel kigúnyol minden igazodási törekvést az Egyház normáihoz vagy Isten akaratához"). De a nyomaték kedvéért tudományos szövegbe bújtatott sugalmazó vádaskodást is elereszt ("A pszichológia azt tanítja, hogy ha valaki nem egyenesen válaszol egy kérdésre, hanem előbb saját személyes vonatkozásaival hozakodik elő, akkor vélhetően személyesen is érintett a kérdésben. Jelen esetben: vagy használja, vagy nagyon szeretné használni.").
Ekkor már minden rosszt gondolunk Feri atyáról, de semmit nem tudunk arról, mi az rettenetes, amit tanít.
Ön nagyon szépen kiegészítette az atya mondatait, és költött hozzá mindenfélét.

Ez így megy az egész cikken keresztül. Pontosan hol bíztatott az atya bárkit válásra? Sehol, de biztos arra gondolt. Mit is mondott az óvszerhasználatról? nem tudjuk meg, azzal ön nem vitatkozik.

A szókimondás, a humor, de még az irónia sem egyenlő a mocskos viccelődéssel.
A konfliktus vállalása egyáltalán nem jelent válást.
A tények elismerése nem jelenti azok helyeslését. Amit az atya életszerűnek nevezett, azt ön úgy interpretálja, hogy megengedhetőnek, sőt helyesnek tartja. És folytathatnám a sort.


Egy nagyon jó papot rágalmazott meg ebben a cikkben. Évekig hallgattam a miséit, és hozzá jártam jegyesoktatásra. Ezalatt semmi olyasmit nem mondott, ami önt igazolná. Ha nem tetszik a stílusa, nem kötelező hallgatni.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Névtelen!

Teljesen megértem az érzéseit. Ha az ember évekig hallgatja valaki miséit és bízik benne, akkor nagyon nehéz róla súlyos megállapításokkal szembesülni. Hasonló velem is megtörtént és engem is megrendített.

Az az igazság, hogy azért írtam meg Pál Ferenc atyáról a cikket, mert én is meg voltam rendülve. Mint a cikkből is kiderül, én őt nem ismertem, egy barátunkról kaptam meg az előadásai felvételét. Eléggé megdöbbentett, amikor láttam barátunk életében a párhuzamot a negatív változások és Pál Ferenc atya előadásai iránti rajongás között, de azt gondoltam, hogy esetleg ő értett félre valamit.

Aztán egy páciensemet Pál Ferenc atya egyértelműen rosszul diagnosztizálta, megengedhetetlen módszereket alkalmazott nála és ráadásul a sokgyerekes, katolikus páciens azért beszélt úgy a válásról, mint a házassági konfliktusaik legvonzóbb megoldásáról, mert Pál Ferenc atya egyértelműen ebben erősítette meg őt miközben hozzá járt terápiára.

Mindazonáltal annyira valószínűtlennek találtam mindezt, hogy megnéztem az interneten, ki is ez a Pál Ferenc atya. Elsőként mindjárt egy interjút találtam vele, amelyben elfogadhatónak tartja a válást.

Megértem, hogy Ön számára is abszurdnak tűnik, hogy egy katolikus pap bárkit is válásra biztatna, de azt kell mondjam, hogy a páciensemet egyértelműen ebben erősítette meg, és ha kielemezzük az interjúját – ezt a cikkben megtettem, ott meg tudja nézni – az is egyértelműen ezt mutatja.

Itt meg kell említeni egy nagyon fontos dolgot, amivel Pál Ferenc atya kapcsán egy nem pszichológus biztosan nem számol: az általa használt kommunikációs stratégiát.

Jól tudjuk a mindennapi életből, hogy az emberek nemcsak nyíltan közölnek egymással dolgokat, hanem sugallnak is: hunyorítással, elhallgatással, sejtetéssel, az erősebb kifejezést hangsúlyozottan finomabbra fogalmazva, többször elmondva ugyanazt a dolgot, körülírva valamit, stb.

Ezeket többnyire éppolyan érvényes közlésnek fogjuk fel, mintha nyíltan kimondottak lennének. A magyar nyelv azt mondja az ilyen közlésre: „kétértelmű”, ám mindennapi tapasztalásból tudjuk, hogy a „kétértelmű” valójában a legtöbbször nagyon is „egyértelmű” a hallgató számára, még ha a beszélő valamiért jobbnak látja is nem nyíltan kimondani a következtetést.

Vannak olyan kétértelmű kommunikációk is, amelyekkel a hétköznapokban ritkábban szokás élni. Például hogy valaki a szavaival mást mond, mint a gesztusaival. Vagy a akár a szavai is ellentmondanak egymásnak. Ennek gyakori változata, hogy valaki egyszerre állít két olyan dolgot, amelyek kizárják egymást. Szintén nagyon gyakori, hogy valaki ahelyett, hogy „úgy gondolom”, azt mondja, hogy „úgy érzem”, amivel elhárítja a felelősséget arról, amit ténylegesen állított.

Az ilyenfajta csupán sugallt állítások és mögöttes szándékok kielemzésével foglalkozik többek között a pszichológia tudománya. Pszichológusként ezt a módszert alkalmazza Pál Ferenc atya is mélylélektani elemzéseiben, és ezt az általa használt módszert alkalmazom én is az ő szövegeire, kimutatva az ezek mögött meghúzódó tényleges szándékokat, állításokat és emberképet.

Ön a bejegyzésében ezt a kommunikációs stratégiát teljesen figyelmen kívül hagyja. Én ezt meg is értem, mert nem pszichológusként az ember nem föltétlenül figyel fel erre. Ön felhozza, hogy „A konfliktus vállalása egyáltalán nem jelent válást. A tények elismerése nem jelenti azok helyeslését. Amit az atya életszerűnek nevezett, azt ön úgy interpretálja, hogy megengedhetőnek, sőt helyesnek tartja.” Valóban, ezeket a nyílt állítások szintjén nem lehet tettenérni. Ám a fentebb leírt paradox kommunikáció tényleges állításainak szintjén igen. Ezért azt javaslom, nézze meg még egyszer a cikkem III. részét, ott ezt részletesen elemzem.

Ezt a kommunikációs stratégiát azért is nagyon fontos felismerni, mert Pál Ferenc atya – és egyébként nagyon sokan mások is – szinte mindig ezt használja, amikor az Egyház tanításával ellenkező dolgot mond vagy sugall. Érdemes ennek kapcsán újra megnéznie azokat a részeket, ahol ezt részletesebben megmutatom a hit és a tudomány viszonya, a pokolról és az óvszerhasználatról mondottak kapcsán.

Ez utóbbinál például Pál Ferenc atya ahelyett, hogy mindenekelőtt világosan elmondaná az Egyház idevonatkozó egyértelmű tanítását – amely egyébként az egész Istenhez való viszony szempontjából alapvető fontosságú – arra a kérdésre, hogy az Egyház szerint miért nem szabad, előad egy felmentést, hogy tulajdonképpen miért szabad, miközben – a paradox kommunikáció módszerével – az általa mondottakért a felelősséget itt is gondosan elhárítja magától.

Ennek a résznek a kapcsán szeretném még arra is felhívni a figyelmét, hogy ha az ember egy ilyen szövegelemzésre hivatkozik, akkor nem lehet lépéseket kihagyni és felcserélni, mint ahogy azt Ön tette a megjegyzésében, mert ezzel meghamisítja azt.

Az eddigieket összefoglalva azt kell megállapítanunk, hogy Pál Ferenc atya több ponton is az Egyház tanításával ellenkező véleményeket sugallt. Így a hit és a tudomány viszonyát illetően egy olyan kérdésben, amit az Egyház annyira fontosnak tart, hogy kiközösíti mindazokat, akik nem a megfelelő nézetet vallják. A pokollal kapcsolatban hasonlóképpen. Az óvszerhasználat kérdése, mivel valójában az Istenre való hagyatkozás problémájáról van szó, szintén a lényeges kérdések közé tartozik, s erre válaszolva az Egyház tanítása helyett arról beszélt, hogy kell azt megkerülni.

Ugyanezt lehet megállapítani mindarról, amit a házassági hűség kapcsán mondott. Talán egy laikus nem azonnal látja, de az az emberkép, amelyet az apuci-alfa hím tipológiában kifejtett, mivel teljesen nélkülözi az ember szellemi dimenzióját, szöges ellentétben áll az Egyház tanításával. S azt hiszem, hogy amit az atya az Oltáriszentségről mondott, az laikusként is nyilvánvaló blaszfémia.

Ha pedig Pál Ferenc atya előadásait pszichológusként elemezzük, akkor mint pszichológusról sem lehet sok jót mondani róla. Ez annál is sajnálatosabb, mert előadásaira a hallgatóságot jelentős részben a pszichológia vonzza. Tényleg nagy szükség lenne arra, hogy ez a közönség jó pszichológiával találkozzon, mert az valóban nagyon sokat tudna segíteni a felnőtté válásban. De ezeken az előadásokon Pál Ferenc atya saját személyes megoldatlanságai következtében csupán egy lebutított vagy lealjasított pszichológiát lehet hallani.

Az elemzés során olyan pszichológiai irányzatot alkalmaztam, a mélylélektant, amelyre Pál Ferenc atya is építi az előadásait. Ezt az irányzatot el lehet utasítani, de akkor a Pál Ferenc atya által mondottakat is egy az egyben el kell utasítani.

Az Ön bejegyzéséből úgy láttam, hogy ez némi félreértésre adott okot. Ön többször visszatért arra, hogy nekem Pál Ferenc atya stílusa nem tetszik. Én személyesen éppen nagyon sokféle stílust el tudok fogadni. Pál Ferenc atya viselkedésében is kizárólag olyan dolgokat kifogásoltam, elsősorban a mocskolódást, amelyek a mélylélektan szerint súlyos pszichés defektusoknak, nevezetesen az énidegen szexualitásnak és ezzel összefüggésben az éretlen személyiségnek a mutatói. Belátom, hogy ez egy nem szakember számára idegenül is hangozhat, de ez a mélylélektan álláspontja ebben a kérdésben.

Az, gondolom, már könnyebben elfogadható, hogy a pszichológusok között az a szakmai elvárás, hogy egy pszichológusnak, mielőtt közönség elé állna, s főleg mielőtt terápiát folytatna, ezeket a problémákat meg kell oldania önmagában. Én a kritikámmal ezt az egyébként általam is teljes mértékben helyesnek tartott szakmai normát képviseltem.

Abban teljesen egyetértünk, hogy „a szókimondás, a humor, de még az irónia sem egyenlő a mocskos viccelődéssel”. Azt gondolom, abban is, hogy az előbbit az utóbbitól az választja el, hogy nem sérti senki méltóságát. Szerintem Pál Ferenc atya viccelődése a videófelvételen sérti a női méltóságot. Amit az apuciról, az alfa hímről, a nők ciklusos viselkedéséről, illetve a házastársi hűség kapcsán mond, azok szintén mind sértik az emberi méltóságot. Ennek a mi világunkban már nem is szokás jelentőséget tulajdonítani, ezt észrevenni és kikérni, de ezt én bajnak tartom.

Ennyit szerettem volna összefoglalóan mondani az Ön bejegyzésére. Ezek után természetesen még lehet járni Pál Ferenc atya előadásaira, csak tudni kell, hogy amit ott az ember hall, az sem keresztény tanításként, sem pszichológiai ismeretként nem feltétlenül komolyan vehető.

Üdvözlettel:

Kata

egy lány írta...

Kedves cikkíró,

Azt gondolom, Pál Feri előadása elég népszerű és nagyformatumú ahhoz, hogy az ember szívesen olvasson róla megfelelő kritikát. Sok gondolatot vet fel, amin érdemes elgondolkodni, megrágcsálni így nagy örömmel vettem, hogy valaki erre is vállalkozott. Az írása azonban csalódást okozott.

A kezdés –miszerint egy ismrősét arra biztatta volna hogy váljon el- igen szívbmarkoló, ugyanakkor az illető elmondásán túl ezt semmi sem bizonyítja. Van ismerősöm, aki azért van a Szcientológiában, mert elmondása szerint a pszichiátere majdnem megölte..

A cikkét olvasva folyamatosan az volt az érzésem, hogy nem értette meg miről szól ez az egész „Pál Feri-jelenség” –ha szabad így neveznem. Pontosan annak az ellenkezőjéről, amit Ön hiányol „Ez utóbbinál például Pál Ferenc atya ahelyett, hogy mindenekelőtt világosan elmondaná az Egyház idevonatkozó egyértelmű tanítását”

Erre azt gondolom, hogy ott van a rengeteg többi pap, ráadásul a hallgatóság katolikus tehát tisztában van az erre vonatkozó tanításokkal.
Pál Feri másban hoz újat. Provokatív (bizony!) és gondolkodásra késztet. Nem akkor segít, amikor minden rendben van és minden egyértelmű, hanem amikor az egyértelmű igazságok úgy néz ki, hogy nem működnek. Azaz, az egyén érzi úgy és ilyenkor nem szokott segíteni, hogy ugyanazokat a mondatokat még háromszor a fejéhez vágják. Le kell menni a mélyre és szembenézni velük.

Provokatívnak lenni nem ugyanaz, mint megtagadni alapigazságokat. Hanem megkérdőjelezni, rámutatni a dolgok komplexitására és minőségibb, felnőttebb hozzáállást kialakítani.

Azt hiszem ilyen téren mindenképp hiányt pótló Pál Feri. Én kb egy évet hallgattam előadásait és biztosíthatom, hogy mindenkinek csalódást okoz, aki kész megoldást vár tőle. Rengetegszer felteszi a kérdést „én mondjam meg?” mármint, hogy ő mondja meg mit kell csinálni, hogyan kell gondolni?
Nem erről szól ez az egész.

És éppen mert gondolkodásra késztet, szívesen olvastam volna egy jó és tartalmas kritikát. Pl kibonthata volna a az apucis problémát, de csak felsorolja mely tudományok hogyan cáfolták ezt meg. Engem jobban érdekelt volna, hogy ezen tudományok állításai hogyan formálódnak az ön személyes gondolataivá.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Kommentelő!

Teljesen egyetértek Önnel abban, hogy a pszichológia nagyszerűen alkalmas rá, hogy az embert segítse önmagával szembenézni, lemenni a mélyre és felnőtté válni. Különösen jó arra, hogy segítségével ki lehet mutatni, amikor nemes értékeket arra használnak, hogy elnyomást leplezzenek velük – ami katolikus körökben is valóban gyakori. Teljesen osztom tehát Pál Ferenc atya hallgatóságának lelkesedését a pszichológia és annak felszabadító ereje iránt. A provokatív stílus vagy az úgymond kényes témák szókimondó tárgyalása ellen sincsen semmi kifogásom, amit talán eléggé bizonyít saját bejegyzésem.

Azt azonban, akárcsak Ön, én is fontosnak tartom, hogy mindez ne járjon az alapigazságok, a hit és pszichológia alapigazságainak megtagadásával.

Az a mondat például, amit fentebb idéz tőlem, a cikk egy olyan részében szerepel, ahol Pál Ferenc előadása során egy olyan kérdésre, amelyben a kérdező egyértelműen az Egyház tanítását kérdezte tőle, ő ahelyett, hogy ezt elmondaná – természetesen hozzáfűzve saját gondolatait –, arra utal a fentebb már elemzett ki nem mondott technikával, hogyan lehet azt megkerülni. Elsőre tényleg úgy tűnhet, hogy ezáltal az elnyomás ellen van és az ember szabadságfokát növeli. Az Egyház tanítása azonban nem elsősorban arra irányul, hogy technikailag mit ne tegyen az ember, hanem hogy az élete alapvető irányultságát illetően mit tegyen: bízza magát teljesen Istenre. A pszichológia sokszorosan bebizonyította, hogy az ember szabadsága nem a vágyak automatikus kiélésében áll, hanem abban, hogy azokhoz szabadon viszonyul, szabadon tud rájuk igent vagy nemet mondani. A teológia pedig azt mutatja, hogy ennek a szabadságnak az alapja és feltétele az Istennek való átadottság.

Pál Ferenc atya összes többi felszabadító gondolatmenetével is ugyanez a baj van. Olyan megoldást kínál, ami látszólag az elnyomás ellen van, ez pedig többnyire a megfelelő vágyak kiélése. Ezt nagyon felszabadítónak érezhetik olyan emberek, akiket a szeretet nevében elnyomtak. Valójában azonban az ember így közvetett módon ugyanabba a függésbe kerül, mint ami ellen lázadni akart. Ennek a pszichológiában meglehetősen komoly irodalma van.

Ha Önt esetleg bővebben érdekli ez a téma, érdemes elolvasnia például Gerald. G. May pszichiáter erről szóló közérthető könyvét.

Üdvözlettel:

Kata

simesz írta...

Kedves Kata,

nagyon sok felesleges fejtegetéstől megkímélnéd magadat és másokat is, ha egyszer leülnél beszélgetni Ferivel. Tudod, én azt gondolom, hogy ő maga sem ellenkezne sok kritikai észrevételed kapcsán. Minden racionális érvelés ellenére, a legtöbb embert a rendkívüli hitelessége és őszintesége, szeretetteljessége vonz mágesszerűen. Én hiszem, hogy többféle út vezethet végül jó irányba...Egyébként yönyörű a kertetek és a képeid. Minden jót!

Hortus Carmeli írta...

Kedves Simesz,

még lehetséges is a dolog, de hát én az interneten közzétett előadásaival találkoztam először. S ha az ember közzétesz valamit, azt az ő személyiségétől függetlenül elemezhető, önálló megnyilatkozásnak szánja. Hiszen tudja, hogy így sokkal több ember lesz, aki őt csak a közzétett anyagból ismerheti meg és alkothat róla véleményt. Furcsa is lenne, ha például egy könyvről csak akkor írhatnál hiteles kritikát, ha személyesen ismernéd az írót és egész családját. Vagy ha például én azt mondanám, hogy "nézd, én ugyan ezt írtam Pál Feriről, és te ez alapján alkotsz véleményt rólam, de ha eljönnél hozzám beszélgetni, akkor látnád, hogy az életben egészen másként gondolkodom". S ha integráns személyiségről van szó, akkor valószínűleg az életben is olyan, mint amilyen képet a közzétett művei adnak róla. Ahogy én sem hiszem, hogy más lennék, mint amilyennek a kert és a képek mutatnak (amelyek örülök, hogy tetszettek).

Neked is minden jót!

Kata

JAni írta...

Alfa-hím vagy apucii?
Micsoda felemelő szerepek egy férj és egy apa számára! És micsoda szellemi elvárás a férje irányában egy feleség és egy anya számára! Ez ám a bensőséges szeretet alapja a családban!
Tényleg ez a pszichológia mai állása a párkapcsolatról és a házasságról, vagy sarlatánság az egész a műparadoxonjával együtt, és nyugodtan kikérhetem magamnak?

Hortus Carmeli írta...

Kedves JAni,

én ebben az írásban azt igyekeztem kimutatni, hogy ez sarlatánság és egy keresztény ember ki kell hogy ezeket kérje magának.

Röviddel az Ön hozzászólása előtt kaptam ezt a rövid cikket, amelyben egy keresztény pszichológus beszél a házasságról és a házassági krízisekről. Össze lehet az ő szellemiségét hasonlítani Pál Ferencével.

"Tíz téveszme, amely szétzilálja a házasságot
szeptember 29.

Linda Mintle családterapeuta a válásról írt könyvében sorra veszi a tíz leggyakoribb önámítást, amely végső soron a házasság felbomlásához vezet. Az alábbiakban ezeket ismertetjük röviden, a Cbn.com összefoglalója alapján.

1. téveszme: A házasság - szerződés

Igen, a házasság jogi egyezség, Isten szemében azonban ennél sokkal több. A házasság valójában szövetség, megszeghetetlen ígéret, életre szóló elköteleződés „jóban-rosszban", jólétben és szegénységben, egészségben és betegségben. Azt jelenti, hogy akkor is szereted a másikat, ha éppen nincs hozzá kedved, hűséges maradsz, és megbirkózol a nehézségekkel.

2. téveszme: Veled kötöttem házasságot, nem a családoddal.

Az igazság az, hogy nemcsak a házastársaddal kötötted össze az életedet: a családja is hozzátartozik a hozományhoz. Ne áltasd magad azzal, hogy a családját félreteheted! Köztük nőtt fel, ők nevelték olyanná, amilyennek megismerted. Igen, vannak más hatások is, és az ember sokat változik, de a fejlődést alapvetően a család határozza meg.

3. téveszme: Meg tudom változtani a házastársamat

Tévedés! Nem valószínű, hogy múlhatatlan szereteted hatására meg fog változni az, hogy mindig elkésik, vagy hogy rendetlenség van a szobájában. Az együtt járás idején vedd észre az efféle figyelmeztető jeleket, főleg a súlyosabbakat, pl. ha sokat iszik, ha erőszakos a természete, vagy ha nem tartja meg az ígéreteit. A nászút után ezek a dolgok nagy valószínűséggel nem fognak javulni, csak romlanak. Az igazság az, hogy egyetlen dolgot tudsz befolyásolni: azt, hogy hogyan reagálsz a viselkedésére. Egyedül ezen változtathatsz.

4. téveszme: Túl sok mindenben különbözünk

A különbségek nem jelentenek komoly problémát, csak akkor, ha az értékrend és az erkölcsök terén mutatkoznak. Attól, hogy nem vagytok igazán összeillők, még nem megy tönkre a kapcsolat. Az igazi kérdés az, hogy hogyan kezelitek a különbözőséget. Meg kell tanulnotok úgy alkalmazkodni, hogy az mindkettőtök számára elfogadható legyen. Vannak feloldhatatlan különbségek is; ezeket meg kell tanulnotok elfogadni. A konfliktuskezelés krisztusi módjára vonatkozóan pedig világos útmutatást találtok a Szentírásban.

5. téveszme: Nem érzem többé azt a lángoló szerelmet - elmúlt, vége!

A szenvedélyes szerelem nem tart örökké, a szeretet azonban egy életen át megmaradhat. Az ember időnként nem érzi, hogy szereti a másikat, ezért el kell határoznia, hogy mindig úgy fogja szeretni, mint önmagát. A kritika például erősen csökkenti a szeretet érzését; egyik oldalon lenézést, a másikon védekezést idéz elő, ami érzelmileg eltávolítja egymástól a házastársakat. Az igazság az, hogy a szeretet érzését sokféleképpen fel lehet erősíteni. Például úgy, hogy az ember minden negatív megjegyzését öt pozitívval ellensúlyozza. Sokat jelent, ha barátian elbeszélgettek és segítetek egymásnak. Nem szoktam kétségbe vonni, amikor egy-egy férj elmondja, hogy már nem érez lángoló szeretetet a felesége iránt. Csak azt próbálom megértetni velük, hogy a szeretet, a szerelem érzését újra fel lehet szítani.

(folyt. a köv. kommentben)

Hortus Carmeli írta...

6. téveszme: A hagyományosabb házasság a megoldás

Kiábrándultságában sok férfi úgy érzi, boldogabb lenne, ha olyan kapcsolatban élne, ahol a férfi az úr. Sokan elbizonytalanodnak a férfi-női szerepekkel, feladatokkal kapcsolatban. Az engedékenység fogalmát gyakran rosszul értelmezik és sokszor visszaélnek vele. Isten a házasságban egyenrangúnak akarta a férfit és a nőt. Kétszer nyilatkoztatta ki a nemekre vonatkozó akaratát: a Paradicsomban és Krisztus életében. Ez legyen előttetek a példa, amikor férfi és nő kapcsolatáról gondolkodtok. Meglátjátok: akárhogyan alakítjátok kapcsolatotokat, a kölcsönös engedékenység, tisztelet, biztatás és empátia elengedhetetlen.

7. téveszme: Ilyen vagyok, nem tudok megváltozni: kellek vagy nem kellek?

Aki nem hajlandó változni, az voltaképpen Isten ellen lázad: másként akarja berendezni életét, mint Ő. Azzal, hogy azt mondja, nem tud megváltozni, elutasítja a megváltás és a megtérés keresztény élményét. Az ember mindig törekszik a tökéletességre, de ez a valóságban folyamatos küzdelmet jelent. Azt jelenti, hogy mindig kész vagy felülvizsgálni a viselkedésedet, és igyekszel Krisztushoz egyre hasonlóbbá válni. Ha a házastársak így élnének, kevesebb volna a válás. Az ember nem változik meg magától, csak ha akar. A változás lehetséges, de három dolog kell hozzá: akarás, engedelmesség és a Szentlélek ereje.

8. téveszme: Volt egy házasságon kívüli kapcsolatom - el kell váljunk.

A házasságon kívüli kapcsolat súlyos és romboló, de nem helyrehozhatatlan, ha mindkét házastárs akarja. A viszonyt fel kell számolni, bűnbánatot kell tartani, bocsánatot kérni és megbocsátani, majd újjáépíteni a házastársi kapcsolatot. Az egyik fél megszegte a szövetséget, de ha mindketten akarják, helyreállíthatják. Nem könnyű, de lehetséges.

9. téveszme: Mindegy mit teszek, Isten úgyis megbocsát.

Isten valóban megbocsát, ha megbánod a bűneidet, de ettől még igenis számít, hogy mit teszel. Tetteid természetes és lelki következményekkel járnak, ne vedd hát olyan magától értetődőnek Isten kegyelmét!

10. téveszme: Menthetetlen a helyzet.

Ha feladtad, ha a jövő reménytelennek tűnik, ha eltávolodtatok egymástól, ha nem tudjátok kezelni a konfliktusokat, ha hibáztál, vagy bármi legyen is a probléma, higgy abban, hogy Isten akkor is tud cselekedni, amikor te már nem. Meg tudja változtatni az emberi szívet, képes csodát tenni, a legnehezebb körülmények között is bármit el tud érni. Ő a lehetőségek Istene. Közeledj hozzá, imádkozz a házasságodért, küzdj igazi ellenségeddel, a sátánnal, és reménykedve várd, hogy Isten megsegítsen!

Ha házastársaddal együtt bensőséges kapcsolatban maradtok Istennel, házasságotok sugározni fogja ezt a meghitt kapcsolatot. A válás elkerülhető! Vegyétek észre a mai kultúra hazugságait, és a Szentírás igazságához ragaszkodva szálljatok szembe velük! Nincs házasság, amelyet ne fenyegetne a válás, de kezetekben van a lehetőség, hogy megelőzzétek!

Magyar Kurír"

Dest írta...

Kedves Kata,

Pál Feris írása elemzésébe nem mennék bele, bár jó pár dologgal nem értek egyet. Van viszont olyasmi, ami sokkal jobban érdekel, mint az esetleges vita, ami Feri tevékenységével kapcsolatban alakulhatna ki.

Arra lennék nagyon kiváncsi, hogy ön pontosan hogy definiálja a Katolikus Egyházat? Előre bocsátom, hogy nem vagyok hívő keresztény, ezért ebben a témakörben nincs sok tapasztalatom. Ha kívülállóként belegondolok, akkor az Egyház is, mint bármilyen más szervezet rengeteg emberből áll, szigorú hierarchiája csúcsán pedig a pápa áll. Gondolom az Egyházon belül is vannak véleménykülönbségek és viták. Kardinális erkölcsi kérdésekben pedig nyilván konszenzus van. Amikor a Katolikus Egyházt idézi, mire utal pontosan vissza?

Számomra meglepő, hogy az Egyháznak miért van ekkora hitelessége, ilyen döntő szava. Mi az a legitimációs folyamat, ami miatt azok, akik a vezetők közé tartoznak és kanonizálnak tanításokat ilyen megkérdőjelezhetetlen tiszteletnek örvendenek? Utalok ezzel arra is, amikor a zsinatok alkalmával eldöntötték egyházi vezetők, hogy mely tanítások lesznek elfogadhatók, követendők, kötelezők és melyek nem.

Remélem nem érez támadást a szavaimból. Egyszerűen érdekel az egyház téma és szeretném megérteni a vele való kapcsolatát, mert én nem látok olyan egységes valamit, amire ilyen egyszerűen vissza lehetne utalni, hogy "az Egyház".

Köszönöm.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Dest!

A válaszomat a főszövegben találja, függelékként.

Üdvözlettel:

Kata

Orsi írta...

Kedves Kata!

Én az utóbbi hónapokban rengeteget hallgattam szoptatás közben Pál Ferit, mégpedig a 2008/2009-es évadot. Nagyon tetszettek az előadások, viccesnek, vidámnak, szórakoztatónak találtam őket, s hallgattam, mert úgy gondoltam, "szórakozva tanulok". Pár dolog megkavart ugyan, de nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget. Feri atya nagyon ügyesen fogalmaz, szerintem - akármelyik oldalról is szemlélem - nagyon tehetséges és intelligens ember.
AZ Ön írása azonban mélyen elgondolkodtatott. Eszembe jutott néhány apró megjegyzés, amit már hallgatás közben is furcsállottam... (Pl: kineveti és kinevetteti, amikor egy apáca azt mondja, hogy "Átadtam az életemet Istennek." erre Feri atya válasza: "De mit kezd vele?")
Aztán fontos még azt is megjegyeznem, hogy egy közösségi előadásom miatt kijegyzeteltem az egyik előadását. Nagyon nehezen tudtam jegyzetelni, hogy átlátható és értelmes legyen, pedig eltöltöttem néhány évet a felsőoktatásban, azt hiszem, jegyzetelni megtanultam. Pál Feri atya alőadásai nehezen jegyzetelhetők. Hangsúlyozom, hogy ez az én egyéni, saját véleményem. Utólag azt gondolom, hogy azért tudtam nehezen jegyzetelni, mert amit mond, az ott, a helyszínen mintha összeállna az ember fejében, és mintha értené az ember a dolgot, de aztán valahogy mégsem. Ezért mondtam korábban, hogy szerintem Pál Feri atya rendkívül intelligens és tehetséges, pl. szónoklásban. Nagyon ügyesen használja a szónoki eszközöket, a retorikát, ott hangsúlyoz, ahol kell, ott tart szünetet, ahol kell. Az ember lenyűgözve jön ki az előadásáról. De amikor a férjem egy előadás után megkért, hogy mondjam el, mi is tulajdonképpen az eredendően negatív anyakomplexus, nehezen tudtam visszaadni neki, mivel az én fejemben sem volt tiszta a kép. Pedig amikor hallgattam, azt gondoltam, hogy abszolút átlátom! Ez ügyes dolog... a kérdés csak az, hogy mire használja ezt az ügyességét.
Sokat fogok gondolkodni a fent leírtakon, s ha hallgatom is tovább, nem leszek 100%-ig elfogadó, hanem megpróbálom majd a fentiek tükrében hallgatni, kritikus füllel.
Köszönöm, hogy megfogalmazta a gondolatait, Kata!

Üdvözlettel
Orsi

Hortus Carmeli írta...

Kedves Orsi!

Köszönöm, hogy elgondolkodott a cikken. Isten adja meg magának az Ő világosságát!

Szeretettel:
Kata

Orsi írta...

Még eszembe jutott az előző megjegyzésemhez kapcsolódva:
"Mint katolikus paptól és keresztény pszichológustól ezt a blaszfémiát kapják hittan gyanánt." - Pál Feri atya hárítja azt az állítást, hogy ő hittant tartana. Ő azt mondja, hogy ezek a keddi előadások "alkalmak". Nos, ebbe a fogalomba valóban sokminden belefér... Ha nem hittan, akkor miért nem pszichológiai előadás? Miért nincs megnevezve, mi is ez tulajdonképpen? Ez is elgondokodtatásra késztet.

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Cikkét elolvasva újabb pofont kaptam! :)

Jó pár évvel ezelőtt az Ön által is megemlített Popper Pétert tartottam igazi mesternek. Aztán a sok-sok ezotéria megfeküdte a gyomromat. A rajongás elmúlt, de tisztelem öt tudásáért, szerintem őszinte útkereséséért.(Most olvastam, hogy meghalt. Isten nyugosztalja!)

A következő Brúno Bettelheim volt.
Az elég jó szülő című könyvét pl. ki akartam jegyzetelni. Mondhatni rajongtam érte. Erre kezembe akadt egy cikk, (később a könyv) mely bemutatta az "igazi" Bettelheimet.
Rajongás elmúlt. Némi tisztelet maradt.

Pál Feri atya összes előadását letöltöttem. Az első párat már meg is hallgattam. Pár dolog zavart, de először az ember nem akad fenn ezeken. Most pedig elolvastam az Ön cikkét. A kiragadott részletek igencsak "problematikusak".
Rajongásnak annyi... :)

Tudom, hogy nem emberben kell bizakodni.
Nem is embernem keresem az Istent (ld. első parancsolat)

De azért embereket is keresek, akiktől "tiszta forrásvizet" kaphatok.

Talán Gyökössy Bandi bácsi ilyen volt. Benne nem csalódtam. Amit nála problematikusnak érzek az betudható annak, hogy más akolból való.
De a nyáj ugyanaz!

Köszönöm, hogy megírta a kritikát!

Isten áltdja!

Szeretettel:

Attila

Hortus Carmeli írta...

Kedves Attila,

köszönöm a hozzászólását.

Valóban nagyon nehéz olyan pszichológust találni, akiben teljesen megbízhat az ember.

Sajnos Gyökössy Endre sem az - és nem az a probléma vele, hogy más akolból való. Maguk a reformátusok egyébként egyáltalán nincsenek olyan jó véleménnyel róla.

Mégpedig okkal, mert Gyökössy jungiánus volt. Jungról pedig a legkevesebb, ami elmondható, hogy súlyos démoni befolyás alatt állt, és ez a pszichológiáját is egyértelműen meghatározta.

Ha hívő pszichológust keres, érdemes megpróbálkozni azokkal, akikre itt a cikkben hivatkozom. Az ő szempontjaikat is végig kell mindig gondolni, mert például azokat az amerikai protestánsokat, akiket ajánlok, nyilvánvalóan lehatárolja a saját dogmatikájuk korlátozottsága, mégis azt gondolom, hogy messze a legjobbak közé tartoznak.

Isten áldja!

Kata

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Ne máár! :)

Gyökössyt mondjuk könyveiből elsősorban, mint igehirdetőt ismerem, nem, mint pszichológust.

Szentírás értelmezéseit pedig "lángoló szívvel" olvasom.
(Barsi Balázs atya is egyszer protestáns szentnek nevezte.)

Hogy Jung tanait mennyire tudta "megkeresztelni", erre én válaszolni nem tudok.

Isten áldja!

Attila

Hortus Carmeli írta...

Kedves Attila!

Nem olvastam Gyökössy Endre Szentírás értelmezéseit, de úgy gondolom, hogy hívő keresztény lelkészként fel kellett volna ismernie, hogy Jung tanai mennyire keresztényellenesek és emiatt egy keresztény nem lehet jungiánus.

Nem tudom Barsi Balázs miért nevezte őt protestáns szentnek. Azok a számomra rendkívül hitelesnek tűnő, hívő református papok, akik őt személyesen is ismerték - mint ahogy az előbb is már említettem - közel sem voltak jó véleménnyel róla.

Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos dolgok, amiket írt, ne érinthetnének meg valakit. A rossz gyakran össze van keverve jóval és ha valaki a jóra törekszik, gyakran ez a jó hasznára tud válni.

Isten áldja!

Kata

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Meglep, amit ír (ismét).
Valóban, én Jungról azt hittem, hogy kifejezetten keresztény pszichológus volt. Hittem, gondoltam ezt azért, mert egy nálam nagyobb műveltésű lelkész-pszichológus, dr. Gyökössy Endre Magunkról magunknak c. könyve alapjaiban a jungi pszichológiára épül. Ezt a könyvet többször is olvastam, a Szent Gellért Kiadó kiadásában. Akkor ez is egy hibás mű? Sokmindent helyre kell magamban tenni, ha kiderül, hogy keresztény kiadók is "hibás", elméletileg rossz könyveket forgalmaznak. Sőt, Gyökössy Bandi bácsi egész életműve ennek a kiadónak a gondozásában jelenik meg. Az egész "rossz"?
UI: elnézést, hogy nem a cikkek megjelenésekor reagálok, de lassan dolgozom fel, olvasgatom az írásait.

Hortus Carmeli írta...

Kedves Orsi!

Jungnak valóban van az a híre, hogy ő jó keresztény volt, de ha az ember megnézi az önéletrajzát, akkor már a legelső oldalaktól kezdve megdöbbentő dolgokat talál.

Az első fejezet azokkal a kora gyerekkori álmaival, gondolataival, érzéseivel és belső képeivel foglalkozik, amelyekről ő maga mondja, hogy az egész életét meghatározták. Ezek mind olyan iszonyatos sötét és istenkáromló dolgok, amiket Jung maga is szellemi természetűeknek tart.

Az egész életrajzban végig szó van arról, hogy Jung kapcsolatba akart kerülni a szellemvilággal, és ez sikerült is neki, s hogy ez milyen alapvetően meghatározta az életét. Isten angyalai - mint a keresztény hagyomány alapján az egyértelműen megállapítható - nem úgy működnek, mint azok a szellemek, amelyekkel Jung kapcsolatba lépett. Egyértelműen erre utal a hatásuk is: Istennel szembeni gyűlölet és az emberekkel szembeni szeretetlenség.

Hogy ez a gyűlölet Jung életének fő motívuma volt, azt ő maga mondja a Válasz Jób könyvére bevezetőjében.

Szintén ő maga beszél önéletrajza összefoglalásaként arról a tökéletes szeretetlenségről, amely jellemezte az életét.

Ugyanitt nyíltan beszél arról a démoni kényszerről, amely alatt állt.

Jung nagyon ügyes és megtévesztő nyelvezetet használ - ez egyébként rendkívül jellemző azokra, akik ezotériával foglalkoznak. Ez néhány tipikus fogással él, amelyek valóban nagyon jól beválnak. Ha azonban az ember tisztában van azzal, hogy bizonyos dolgok nem férhetnek össze egymással, akkor elég hamar át lehet rajta látni. Talán érdemes elolvasni azt az elemzést, amelyet erről írtam itt és itt.

Ha valaki ezt keresztény pszichológusként nem látja, akkor - bármennyi érdekes vagy vonzó dolgot mondjon is - alapvető problémák kellenek legyenek a hitével és a szakmai felkészültségével.

Sajnos oda jutottunk, hogy ezek ellenére népszerű, sőt keresztény kiadók favoritja is lehet valaki. Ezért nem lehet kizárólag tekintélyi alapon tájékozódni, hanem minden egyes esetben meg kell vizsgálni a konkrét tényeket.

Kata

Névtelen írta...

Kedves Hortus Carmeli!

Köszönet a lelkiismeretes, és szakszerü hitvédelmi irásokért.

Isten áldja meg érte !

Árpi írta...

Kedves Hortus Carmeli!

A mesterkurzus honlapon jártam mert itt Marosvásárhelyen (Románia) is feltűnt. Tudtam h elég kevert amúgy az ottani anyag de feltűnt egy "tisztának" tűnő Pál Feri.
De az ön írása után nekem újra letűnt és már csak imádkozni fogok érte, az előadásait nem akarom meghallgatni.

Köszönet azért h tisztán elénk tárja az igazságot!
Az Úr áldja továbbra is!

Árpi

Manka :-) írta...

Kedves Kata!

Pál Ferenc atyával készült egy interjú, mely az Index hírportálon van fenn.
Ott is akad egy rész, amely tipikus példája annak, amit ön is leírt, hogyan operál. A gond csak az, hogy ezzel hitelét veszti az Egyház tanítása, mert Pál Feri atya a saját tanítását fontosabbnak tartja Krisztus tanításánál.

Íme a cikk:
http://index.hu/kultur/2013/07/09/c/
Íme a részlet, ami nálam kivágta a biztosítékot:

"Önt kritizálták már azért is, hogy a katolikus egyház tanításaival ellentétben viszonylag elfogadóan nyilatkozott az óvszerhasználatról.

Amiről beszéltem, nem áll ellentétben a katolikus egyház tanításával. Az egyház tanítása azt akarja következetesen képviselni, hogy a család, társkapcsolat, a másik ember, a szexualitás, a testünk több, mint az önkifejezés eszköze. Az egyház nem korlátozni akar, hanem azt hangsúlyozni, hogy a másik embert, legyen az magzat, gyerek vagy felnőtt, személynek tartsuk, és ne tárgyiasítsuk. Vagyis az embertársunkra ne úgy tekintsünk, mint aki az önmegvalósításunk, élvezetünk, szükségleteink kielégítésének eszköze. Hogy az élet adott szituációiban emellett ki hogyan dönt, az lelkiismereti kérdés."

Először mond egy hazugságot, hogy az ő megengedése nem ellentétes az Egyház tanításával, s aztán ezt igazolandó teszi mellé az igazságot az Egyház tanításáról a szexualitás terén.
Majd aztán nem vállal felelősséget az általa sugallott dolgokért.

Névtelen írta...

Kedves Kata,

sajnálom, hogy nem korábban találtunk rá a blogjára. Sógoromat egy rosszabb időszakában kapta el a "Pálferi-láz", azóta visszafordíthatatlanul megromlott kétgyermekes családi kapcsolata.
Ha korábban átláttuk volna a dolgokat, lehet , hogy elküldtük volna Önhöz a sógort...
Remélem írnak ide többen is, ha történt ilyen a környezetükben.