2011. február 17., csütörtök

Helyrehozó szenvedés

"Isten dicsőségének és a lelkek megmentésének ezért a céljáért különféle módokon lehet apostolkodni: Lehet apostolkodni a keresztény tanítás oktatásával és lehet az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, imával, amely lehívja Isten kegyelmét, hogy gyümölcsöző legyen azok munkája, akik az Úr szőlőjében dolgoznak. Ha elmélyült, akkor ez a a rejtett apostolkodás a külső apostolkodás lelke. Végül lehet apostolkodni a helyrehozó szenvedésen keresztül; ez az apostolkodás, amely éppolyan rejtett mint az ima, tovább folytatja Krisztus misztikus testében Krisztus szenvedését amelyet a passió során és a kereszten a lelkek helyreállításáért szenvedett el. Ha Krisztus misztikus testének egy tagja szeretetből, szándékosan szenved, egy másik beteg tag meggyógyul. … Ha Isten szolgái áldozatul ajánlják fel a testüket és a szívüket, az Úr megóvja egy szerencsétlen, kimerült ember testét vagy meggyógyít egy beteg szívet, amelynek nincs ereje elszakítani a kötelékeit. Ha a misztikus testben egy nagylelkű lélek felajánlja az akaratát, egy másikban az Úr újjáéleszti az akaratot és megadja neki a megtérés kegyelmét."


8 megjegyzés:

Kékmadár írta...

A "szándékos szenvedés" hogy értendő? Meglévő szevedés felajánlása másokért, vagy tudatosan okozott szenvedés önmagunknak?

Hortus Carmeli írta...

Az mindenképpen nagyon fontos, hogy az ember felajánlja azokat a szenvedéseket, amelyeket Isten megenged az életében. A nehézségek jelentős részét persze azért kaptuk, hogy megküzdjünk velük, és a felajánlást nem lehet a szükséges küzdelem megkerülésére használni, de mindent, ami eközben valóban szenvedés, felajánlhatunk.

Hagyományosan külön is okoztak maguknak szenvedéseket keresztények. Avilai Terézéknél bevett dolog volt az önostorozás, sőt még Salkaházi Sára is viselt vezeklő övet. Mindazonáltal elég szigorúan szabályozták, hogyan lehet ezt csinálni, és tilos volt csak úgy, saját ötletek szerint improvizálni ebben.

A böjtölés szokásos formái önként vállaltak, de ezeket én még nem nevezném szenvedésnek. (Noha ahhoz, hogy valamit böjtnek tarthassunk, a a dolognak ténylegesen megvonást kell tartalmaznia.) Sokaknak nagyon jó tapasztalatuk van azzal, hogy ha ténylegesen böjtölnek - és nem csak ezt vagy azt az allürjüket nevezik böjtnek - milyen kézzelfoghatóan megtapasztalják az eredményét.

Nagyon-nagyon sokat számítana, ha a hívő keresztények számára természetes lenne, hogy az életükben lévő szenvedéseket - és a komolyan vehető böjtnek legalább a minimumát - felajánlanák annak a rengeteg bajnak, nehézségnek és szenvedésnek az enyhítésére, ami a saját életükben és a szűkebb-tágabb környezetükben van.

Náncsi írta...

nem vagyok túl jó ebben, nehezen viselem a testi szenvedést és mintha Isten óvna is engem ettől, tudja milyen gyenge vagyok. A lelki szenvedésből, gyötrődésből jobban kijut. Bár a az ujjam eltörése bőven adott elviselni valót, nem is viseltem túl szépen, főleg az első néhány napban.

Hortus Carmeli írta...

Valóban van különbség az emberek között abban, hogy ki mennyire nehezen viseli a testi kellemetlenségeket és fájdalmakat. De ezeket a felajánlásokat nem a természetes erőnkből csináljuk, hanem Isten természetfeletti segítségével, amit mindenkinek egyaránt megad és ami fölülírja a természetünket.

Persze, ha a saját erőnkből akarunk szentek lenni, akkor Isten hagyja, hogy megtapasztaljuk, mennyire végesek ezek az erők. Ha azonban tudjuk, hogy kérhetjük, sőt kérnünk kell az Ő segítségét, akkor ha kérjük, megsegít minket.

Természetesen a segítséghez az szükséges, hogy a felajánlásunk az Ő akarata szerinti legyen. Azt nem kell várjuk, hogy a különféle szeszélyeinket is támogassa.

Földi Tibor írta...

Köszönöm a blogot, kincset találtam!
Tibor

Hortus Carmeli írta...

Köszönöm szépen!

JóB írta...

Kékmadárnak: A mai ember mindenáron kerülni akarja a szenvedést. Az Úr mondta: "aki követni akar Engem, vegye fel a keresztjét..." Kereszt nélkül nincs üdvösség. Krisztus mérhetetlen szenvedését képtelenek vagyunk mégcsak felfogni is (kegyetlen ostorozás, a keresztrefeszítés mérhetetlen kínjai). De ha csak morzsák jutnak is belőle, és ezt hittel el tudjuk fogadni, már sokat tettünk saját magunk és mások megmentéséért. A szándékosan felajánlott vezeklés a kereszthordozás egy tudatosan vállalt formája.

Hortus Carmeli írta...

Köszönöm szépen.