HORTUS CARMELI : A belső ima

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange az elmélkedés ismertetését azzal kezdi, hogy leszögezi, az ima elsődleges célja, hogy Isten iránti szeretetünket növelje és minden egyéb – megismerés, az érzések és az élmények – ennek csak eszközei. Hangsúlyozza, hogy az ima nem egyszerűen a mi természetes erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten természetfeletti kegyelmeinek a befogadása:

"Az ima ... az ismeret és a szeretet teljes mértékben természetfeletti működése."2

Az imára való előkészületről a következőket mondja:

"Ahhoz, hogy az egész lélek felemelkedjen Istenhez, az imára az alázatosság gesztusával kell felkészülni, és a három teológiai erényből kiindulni, amelyek egyesítenek minket Istennel, megerősítik a vallásosság erényét, és megszerzik számunkra a Szentlélek világosságát és ösztönzését."3

Az alázatosság, mint azt Garrigou-Lagrange hangsúlyozza, „... távolról sem önmagunk lealacsonyítása ...”, hanem a teremtmény megfelelő viszonya a Teremtőhöz, annak a tudata, hogy az ember teljes mértékben Istentől függ és hogy semmije sincs, amit nem Istentől kapott volna. Ennek megfelelően az alázatosság aktusa „.. rendes körülmények között a bűnbánat és az imádás aktusával társul.”4

Az utóbbi évtizedek kétségbeejtő pusztítást vittek végbe ezen a téren. Ha valaki Istent a cimborájának vagy egy bájos plüssmackónak tekinti, aki kihúzza majd őt minden bajból vagy akihez szükség esetén odabújhat, akkor ez természetesen értelmetlenné és érthetetlenné teszi az alázatosságot, a bűnbánatot és az imádatot is. S ez a fajta viszony Istenhez egyben lehetetlenné teszi azt a feltétlen bizalmat és teljes önátadást is, amelyek nélkül nem tudjuk befogadni Isten kegyelmeit.

Ha azonban az ember egy kicsit is tisztában van azzal, hogy teljes létében Istentől függ, hogy semmije nincs, amit ne kapott volna, hogy szeretetlenségei milyen fájdalmas ellentétben állnak Isten végtelen szentségével és jóságával, akkor minden hamis teatralitás nélkül teljesen természetesen jönnek az alázat, a bűnbánat és az imádat egyszerű gesztusai. Nagyon sok szép imakezdő kötött imát lehet találni mindezek kifejezésére, de kezdhetjük úgy is az imát, hogy saját szavainkkal mondjuk el ezeket Istennek.

„Az alázatosság gesztusa után, a hit mélységes és kitartó gesztusát kell megtennünk néhány alapvető igazságban vagy másban, ami lehet Isten, az Ő tökéletessége, az Ő jósága, vagy Krisztus, az Ő életének misztériuma, az Ő szenvedése, az Ő dicsősége, vagy ismét csak a mi fő kötelességeink, a mi hivatásunk, a végső dolgok, a bűn, az állapotbeli kötelességeink – mindezt egyre szentebbül.”5

Garrigou-Lagrange tehát itt nem egy természetes szinten mozgó racionális, következtető gondolkodásról beszél, hanem olyanról, amely egyben a hit gesztusa is. Ilyenkor az ember azt kéri, hogy a Szentlélek világosítsa meg az értelmét, hogy természetfeletti módon is megértse, azaz ez a fajta megértés egyben az ember hitét is növeli, erősíti.

„Ezek a témák visszatérhetnek. Ünnepnapokon a liturgia maga is ad nekünk tárgyat. Ha az ünnep Krisztus életének misztériumára emlékezik, mint például az Ő szenvedése, végiggondolhatjuk mindenekelőtt az érzékek útján felfogható aspektusából, aztán szellemi aspektusából, elidőzve azon, hogy mi ad ennek végtelen értéket, megpihenhetünk a termékeny hitnek ebben a szemléletében. A hit eme nézőpontja és odaadása számára gyakran elég az Evangélium vagy a liturgia néhány szava. Az előrébb járó lelkek számára olyanok ezek, mint néhány szem tömjén a szeretet tüzére. Nem szükséges túl sokat gondolkodni; a teológiai hit egyszerű aktusa felsőbbrendű, mint a megfontolások, és ha ez az egyre és egyre egyszerűbbé váló szemléletmód csodálattal és szeretettel társul, megérdemli a szemlélődés nevet. Ez a belénk öntött hit, amely felsőbbrendű minden filozófiánál és diszkurzív teológiánál, biztosan és természetfeletti módon bevisz minket annak a misztérium rejtelmébe, amelyet a kiválasztottak nyíltan szemlélnek a mennyben.”6

Ilyen módon a hit a reményhez vezet el minket:

„A hitnek ez az igazságon és Isten jóságán nyugvó tekintette természetes módon felemel minket a remény gesztusához. A lélek vágyik arra a boldogságra, örök életre, arra a békére, amelyet a mennyei Atya megígért azoknak, akik követik Jézust. Azonban biztosan tudjuk, hogy a mi saját természetes erőinkből soha nem leszünk képesek elérni ezt a természetfeletti célt. Ezért Isten végtelenül segítőkész jóságához fordulunk és kérjük tőle az Ő kegyelmét. A remény által inspirált kérés az isteni segítségben bízik.”7

A remény gesztusa felkészít minket a szeretet gesztusára.

Itt Garrigou-Lagrange kitér arra, hogy az érzelmek támogathatják a szeretetet, de alapvetően nem az érzelmeké a vezető szerep.

„Ha ezekben a szerető érzésekben a mi érzéki természetünk a szeretet által megelevenítve segítségére jön az akaratnak, hasznos lehet, feltéve, ha alárendelt szerepben marad. De ez a segítség nem szükséges, a szárazságban meg is szűnik. Itt nyugodt, de mélységes szerető érzésre van szükségünk, amely biztosabb és sokkal termékenyebb, mint a felszínes érzelmek.”8

Ez a szöveg megkülönbözteti a szerető érzéseket (affections) az érzelmektől (emotions). Ez arra a nagyon-nagyon fontos dologra mutat rá, hogy ha az ember nem az érzéki szintjén lévő érzelmekre törekszik, akkor ahogy egyre közelebb kerül Istenhez, egyre mélyebb béke és öröm kerül ezek helyére, amely összehasonlíthatatlanul örömtelibb és boldogítóbb, mint amit az érzelmek adni tudnak.

"Ez az érzelmi színezetű szeretet végül hatékonnyá fog válni: „Az isteni akarathoz szeretném igazítani az akaratomat. Váljon valóra bennem a Te akaratod a parancsokhoz és a tanácsok szelleméhez való hűség által. Mindent szét akarok törni, ami a bűn, a gőg, az önzés és az érzékiség szolgájává tesz engem. Egyre jobban és jobban szeretnék részesedni abban az isteni életben, amit Te kínálsz nekem. Azért jöttél, hogy mi bőségben élhessünk. Növeld bennem az irántad való szeretetet.”"9

HORTUS CARMELI

2011. február 26., szombat

A belső ima - az elmélkedés

Nincsenek megjegyzések: