A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógyulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógyulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 15., szerda

A gyógyulás folyamata


Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben


I
Megyek az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Beleesek
Elveszett vagyok ... tehetetlen vagyok
Ez nem az én bűnöm.
Egy egész életen át tart kikerülni innét.

II
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Újra beleesek.
Nem tudom elhinni,
hogy ismét ugyanazon a ponton vagyok.
De ez  nem az én bűnöm.
Még mindig sokáig tart
kijönni.

III
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Látom.
Újra beleesek ... ilyen a
Megszokás.
Nyitva tartom a szemem.
Tudom, hol vagyok.
Ez az én bűnöm.
Azonnal újra kint vagyok.

IV
Megyek ugyanazon az utcán.
Ott van egy mély gödör a járdán.
Kikerülöm a gödröt.

V
Egy másik utcán megyek.

2015. január 12., hétfő

Miért nem szoktak a bántalmazó férfiak megváltozni és hogyan lehet mégis?

A bántalmazó férfiak csak a legritkább esetben szoktak megváltozni. Ugyanis nem akarnak. Csakhogy. Nagyon sokan közülük nem akarnak bántalmazni. És mégis bántalmaznak. Ez most akkor egy fátum, ami elől nem lehet megmenekülni? 

Természetesen nem. Ha az ember nem egyszerűen azt mondja, hogy nem akarok bántalmazni, hanem azt, hogy elutasítom azt, aminek a szükségszerű következménye a bántalmazás, akkor megszabadult a "fátum"-tól.

Sok mindennek lehet szükségszerű következménye a bántalmazás, de azt hiszem, hogy a magyar középrétegekben többnyire a következő forgatókönyvön alapul:

A bántalmazó férfi anyja - még ha mintaanyának is tüntette fel magát, és többnyire sikerült elérnie, hogy annak látszódjon - valójában hideg, érzelmileg elérhetetlen, kemény, elutasító, soha nem lehet neki megfelelni, zsarnokoskodó és manipulatív.  Ennek megfelelően  a gyerekben egyrészt az állandó frusztrációtól iszonyatos mennyiségű harag gyűlik fel, amelyet a legmélyebben el kell tüntetnie, le kell nyomnia, mert az anyja a vele szembeni haragot aztán végképp brutálisan bünteti. Másrészt felnőttként is - még akkor is, ha szakmailag és emberileg is sikeres - valahol kicsi, elutasított, megvert gyereknek fogja érezni magát, aki értéktelen és képtelen elérni azt, hogy szeressék és elfogadják.

Minél inkább azonosítja magát egy férfi ezzel a kicsi megvert gyerekkel, a nőkkel való kapcsolatban annál vonzóbb a számára egy olyan viszony, ami arra hasonlít, amilyenben egy egészen kicsi gyerek van az anyjával1. Az anyának nincsenek elvárásai, mindig pozitív a babával szemben, mindig becézi, dédelgeti, rajong érte, dicséri. Az anya mindig kitalálja a baba szükségleteit és mindig kielégíti azokat. A mama aktív, a mama ad, felelősséget vállal, figyel a baba szükségleteire. A baba passzív, a baba kap, nem kell  felelősséget vállalnia és nem kell figyelnie a mama szükségleteire. 

 Az ideál a szép fiatal nő, aki  mindig kitalálja és megadja azt férfinek, amit az akar, akkor és úgy ahogy a férfi akarja. Aki mindig a rendelkezésére áll, de soha nem vár el semmit.  Aki mindig rajong a férfiért, mindig csodálja, felnéz rá, dicséri, soha nem elégedetlen vele, nem bírálja, nem kritizálja.  Aki folyamatosan attraktív és felkínálja magát szexuálisan, nem kell a meghódításával küzdeni, nem kell az igényeivel bajlódni, ő hódítja meg a férfit és neki minden csodálatos, amit a férfi csinál. Ez a nő nem terheli gondokkal, legalábbis semmiképpen nem nagyobbakkal, mint amelyek könnyű, gyors megoldásával a férfi nagyszerűnek érezheti magát. Nem kell mellette elköteleződni, nem kell érte semmiről lemondani.

Azok, akikkel az a tragédia történt, hogy feleségül vettek egy ilyen nőt, nem lesznek bántalmazók. Függők lesznek. Hiszen miközben olyan egocentrikusan működnek, mint egy egészen kicsi gyerek, egy nőtől azt az érzést kapják, hogy nagyok, elevenek és erősek. Ha kapják az érzést, akkor a mennyországban érzik magukat, ha nem, akkor a saját kicsiségük és megvertségük poklában. 

S vajon mi másért jó egy nőnek, hogy egy felnőtt férfi olyan viszonyban van vele, mint a csecsemő az anyjával, hacsak nem azért, mert azt akarja, hogy a férfi úgy függjön tőle, mint a csecsemő az anyjától?!

Ezek az ideális nők általában bántalmazó vagy szégyen alapú családokban nőttek fel, és valamikor feladták a szeretetet. Nem kötelező, hogy ha valaki ilyen családban nő fel, feladja. Ezt a szerepet azonban csak olyan nők töltik be, akik feladták.  

Úgy döntöttek, hogy nem bíznak senkiben és magányosak és elérhetetlenek lesznek (sokszor kimondottan gyűlölik a férfiakat) és  arra törekednek, hogy másokat az érzéseik manipulálásával uraljanak, s ezen keresztül jussanak el különféle javakhoz; felnőttként pénzhez, pozícióhoz, hatalomhoz. Olyan érzésekkel kínálják meg a többieket, amelyek kompenzálhatják azok gyengeségét. Egyesek tényleg rendkívül érzékenyen képesek kitapintani környeztük  ilyen irányú igényeit, mások egyszerűen mindenkinek felajánlják a te csodálatos vagy és uralhatsz engem opciót.

Ha egy férfi vevő erre, akkor míg megfelelő mennyiségű pénz, pozíció, hatalom (kinek ez, kinek az a fontosabb) várható tőle, addig nyújtják a megfelelő szolgáltatásokat. Aki nem tud vagy nem tud eleget fizetni, az természetesen ne várjon szolgáltatást sem.

Az a férfi, aki -  a gyengeségérzését kompenzálva - összekötötte az életét egy ilyen nővel,  bebiztosította magának, hogy kicsi és megvert gyerek maradjon, és egyre súlyosabb függésbe kerüljön egy belül kemény, érzelmileg elérhetetlen és manipulatív nőtől.

Bántalmazók azok lesznek, akiknek - Istennek legyen hála - nem sikerült ezt az ideális nőt  feleségnek megszerezniük. De ezt szeretnék. S mivel azonosítják magukat a sérült kisgyerekkel, és egy valódi kapcsolatban ez a gyerek tényleg nem kap elég kompenzációt, sőt olyanokat várnak el tőle, amiket kétségtelenül nem lehet elvárni egy ilyen kicsi gyerektől, valóban egyre frusztráltabbak lesznek és ennek megfelelően jogosnak érzik, hogy egyre jobban megsértődjenek, bezárkózzanak, méltatlankodjanak, sőt akár tomboljanak.
 
Egy valódi nő ugyanis nem egy puha, meleg takaró, amit magunk köré tekerhetünk, ha fázunk, egyébként pedig elvan akár hétszámra a sarokban.  Hanem egy másik ember, saját személyiséggel, akarattal, ízléssel, történettel, vágyakkal, amelyek adott esetben jelentősen tudnak különbözni a férfiéitól. Egy valódi nő nem áll mindig a férfi rendelkezésére és sok mindent elvár tőle. Nem tudja mindig csodálni és felnézni rá, van amikor elégedetlen vele és kritizálja. Nem mindig attraktív, kell érte dolgozni, törődni az igényeivel, a gondjaival. És a mellette való elköteleződés miatt egy csomó mindenről le kell mondani. Különösen, ha az ember gyerekeket is vállalt vele.

Ráadásul ebben a helyzetben szükségszerűen megjelennek azok az agressziók, amelyeket ezek a férfiak eredetileg az anyjukkal szemben éreztek, de lenyomtak. Ez a helyzet ugyanis bizonyos pontokon nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor a kicsi fiú nem tudta megszerezni anyukája kedvességét, elismerését. Mivel az eredeti helyzetben valójában nem egy-egy kis figyelemről vagy egy-egy teljesítmény elismeréséről volt szó, hanem  a gyerek teljes érzelmi elutasításáról, a harag és a frusztráltság ennek megfelelő szintű. Amikor felnőttként a feleségük valamivel elégedetlen, kritikus vagy nem tud valamire eléggé figyelni, az eredeti teljes elutasításnak megfelelő haragot és frusztráltságot élik újra át, és ennek megfelelően reagálnak.

Ez értelemszerűen beindít egy ördögi kört. Kis dolgokra a feleségük számára érthetetlenül agresszíven reagálnak, s nem értik a feleségüket, hogy az miért tartja ezt aránytalannak,  hiszen a feleségük teljesen elutasította őket. S ez újfent megerősíti, hogy lám, tényleg el vannak teljesen utasítva. Ennek megfelelően egyre jobban meg vannak bántva, egyre dühösebbek, egyre jobban eltávolodnak a feleségüktől, egyre többet bántják.  A feleségek különféle stratégiákkal próbálkoznak, de amíg ez az ördögi kör nem válik nyilvánvalóvá, nem lehet megtörni. Az állandó intenzív bántással szemben a feleségek szükségszerűen elkezdenek védekezni: bezárkóznak, megbetegednek, meghíznak, agresszívek lesznek, és természetesen lényegesen kevesebb melegséget és örömet tudnak nyújtani, mintha szeretnék őket. Ez a férjeiket még jobban eltávolítja, még többet bántják őket, amitől a feleségek még rosszabb állapotba jutnak, és így tovább és így tovább a bántalmazás újabb és újabb köreibe.

Ebből a forgatókönyvből egyértelműen látszik, hogy milyen pontokon kell mást választani, ahhoz, hogy az ember kiléphessen belőle.

1. Az első és legfontosabb választás, hogy az ember ne azonosítsa magát ezzel a kicsi, megvert gyerekkel, hanem ezt inkább egy sérülésének tekintse.

Ez praktikusan aközötti választást jelent, hogy az ember azt tekinti-e a férfiasság és egyáltalán az élet csúcsának, ha megkapja azt az állandó csodálatot, elismerést és azt a szükségszerűen pornográf szexualitást, amivel a sérülése időlegesen kompenzálható vagy pedig a férfiasságot úgy határozza meg, hogy felelős tudok lenni és tudok adni.

Egyáltalán nem könnyű lemondani ezekről a kompenzációkról és az életünk középpontjába a felelősséget és az adást tenni, különösen úgy, hogy a kultúránk és a tömegmédia minden módon ezt az infantilizmust támogatja. A legtöbb bántalmazó férfi azért marad bántalmazó, mert erről nem akar lemondani. Mert úgy érzi, hogy a vágyait feltétlenül meg kell kapja és soha nem teszi fel azt a kérdést, hogy a vágyaim helyesek-e, jogosak-e.

Mindazonáltal az a terápiás tapasztalatom, hogy ezt meg lehet tenni. Az kell hozzá, hogy valamiért fontos legyen a kapcsolat. S ez a valami nem feltétlenül az kell legyen, hogy aktuálisan úgy érzem, hogy a feleségem számomra a nagy ő. Elég, ha el akarom kerülni azt az egzisztenciális összeomlást, amit a válás jelentene, vagy katolikusként nem akarok a szeretőm miatt folyamatosan halálos bűnben élni  vagy nem akarok vasárnapi apuka lenni vagy még van bennem valami szeretet és bizalom iránta.

S abban a mértékben, ahogy egy férfi el tud a felelősség és az adás mellett köteleződni, megjavul -  az akár már teljesen romokban lévő és elvadult - házassága is (meg úgy az egész élete is). És nem teoretikusan, hogy innentől majd piros pontokat gyűjt a mennyekben, hanem az életében a depresszió és a harag helyébe az elevenség és az öröm lép.

2. A kapcsolatot végleg bántalmazóvá tevő ördögi kört azt indítja be, hogy azokat a kisebb hibákat és szeretetlenségeket, amelyek szükségszerűen előfordulnak egy házasságban, a férj minden alkalommal az ő teljes elutasításának éli meg és így reagál rá. Ha az ember ezzel tisztában van, akkor minden alkalommal meg tudja keresni, hogy most ténylegesen mekkora rossz is érte őt. Ha ezt meg tudja egy pár beszélni, ki tudnak lépni az ördögi körből.

 Ha egy férfi ezt a két lépést megtette, azaz a kompenzáció helyett felelősséget akar vállalni és adni akar, valamint minden alkalommal, amikor úgy érzi, hogy bántja a felesége, megpróbálja/megpróbálják megkeresni a dolog tényleges súlyát, akkor lényegesen reálisabb képe lesz a feleségéről, mint előtte. Ez alapján már nagyjából felelősen el tudja dönteni, hogy képes-e és akarja-e az életét vele folytatni vagy sem2. Ha igen, tovább lehet lépni a kapcsolat megjavításának az irányában.

3.  Ennek legfontosabb eszköze a megbeszélés. Azok a férfiak, akiknek ilyen elnyomó anyjuk volt, általában vagy eleve vagy az első nehézségnél feladnak mindenféle egyeztetést, megbeszélést, hiszen az anyjukkal az az elementáris tapasztaltuk volt, hogy semmilyen módon sem lehet semmire se jutni. De nem biztos, hogy a feleségük is pontosan úgy működik, mint az anyjuk. (Különösen ha nem ütik-vágják úgy, mintha valami rettenetes vasfogú sárkány lenne.)

Újra - pontosabban most végre először - meg kell kötni egy "házassági szerződést". Egyeztetni, hogy ki mit akar a kapcsolatban, mi a fontos neki, mit akarna a másiktól, mit tud vállalni benne, mit nem. Mit fognak (és ki konkrétan mit) tenni, hogy a kapcsolatban több öröm legyen? Hogyan fogják a rosszakat elkerülni, az ördögi köröket felismerni? Minden kérdésben csak olyan megoldásokat szabad elfogadni, amelyek mind a két fél megfelelőnek tart a maga számára. Mindig van ilyen! Elég hosszú folyamat, ameddig el lehet ide jutni, mindenképpen érdemes végigcsinálni. S ennek során már megtanulja egy pár, hogy kifejezzék az igényeiket, hogy figyeljenek a másikéra, hogy ne tulajdonítsanak mindenféle abszurditásokat egymásnak, hogy együttműködjenek, felelősek legyenek egymásért. S akkor az a tapasztalatuk, hogy akármennyi keserűség, harag vagy gyűlölet is volt bennük a másik irányában, most már nem is tudni pontosan mióta, de egy ideje már egészen jó, élhető a kapcsolatuk.

Nagyon sokat segít az egész folyamatban, ha sikerül egy jó  pszichológus találni. Ez azonban nem olyan egyszerű, a pszichológusok jelentős rész a korszellemnek engedve pont az infantilizmus irányába szokta tolni a férfiakat. Ezért végezetül szeretnék egy könyvet ajánlani, amely kimondottan önsegítő könyvnek íródott, s úgy gondolom, hogy az utóbbi évtizedek egyik legjobb munkája és leghatékonyabb módszere:

Jeffrey E. Young - Janet S. Klosko: Reinventing Your Life. The Breakthrough Program to End Negative Behavior ... and Feel Great Again. Plume 1993.

németül: Sein Leben neu erfinden.Junfermann Verlag 2008.

-------------------------------------
1. Csak hasonlít. A valóságban a babák egyáltalán nem teljesen passzívak, a viszonyban az első pillanattól kezdve megvan a kölcsönösség kibontakozási lehetősége.
2.  Ezen a ponton már meg tudja különböztetni a projekciót és a valóságot. Elméletileg  megtörténhet, hogy egy ugyanolyan hideg és szeretetlen nőt vett el, mint az anyja, s így  a kapcsolat súlyosan károsítja őt. Vagy hogy olyan szintű pszichés teher a számára a gyerekkori sérüléseinek feldolgozása, amire aktuálisan nem képes. Ez esetben még a katolikusok számára is megengedett a különélés.

2014. szeptember 11., csütörtök

Marsch für das Leben

Ez egy Down kóros kisfiú a berlini Marsch für das Leben rendezvény plakátjáról. Ugye, nem úgy néz ki?! 

Megszoktuk, hogy a Down-kóros gyerekeknek rémisztően torzult arcuk van. De mint az ellenpéldák mutatják, nem azért mert Down-kórosak, hanem, mert emiatt elutasítják őket. 

Mindenkinek, akit súlyosan elutasítottak, van egy rémisztően torzult gyerekarca.

A terápia jórészt arról szól, hogy ezt meg merjük nézni és megtanuljuk elfogadni. Marsch für das Leben.

2014. július 17., csütörtök

Anyámmal összenőve - introjekció 1.

Anna idős édesanyja nagyjából a korának megfelelő állapotban van. Ő azonban olyan intenzíven aggódik érte, mintha mindig éppen élet és halál között lebegne. Egyfolytában rá gondol, naponta többször felhívja, érdeklődik a vérnyomása aktuális állásáról, ha a legkisebb front van,  pánikba kerül, hogy baja lesz.

Beszélgetéseinkből hamar kiderül, hogy Annát az anyja soha nem szerette, mindig elutasította, sőt sok jel utal arra, hogy határozottan gyűlöli. Látványosan nem törődik vele, de ez még mindig a jobbik eset, mert amikor bármilyen lépést tesz a lánya irányában, azzal mindig – sokszor komoly – bajt okoz.

Vajon miért aggódik mégis Anna ennyire az anyjáért? Önzetlen szeretetből? A „rosszat jóval viszonozni” elvén? Hozzá hasonló helyzetben sokan indokolják ilyen nemes okokkal viselkedésüket. A valóság azonban jóval prózaibb.

A pszichoanalitikusok elhárító mechanizmusok néven foglalják össze azokat a technikákat, amelyek segítségével az emberek megpróbálnak kimenekülni az elviselhetetlenül nehéz valóságból. Ezek egyike az introjekció, amellyel Anna is él.

Az édesanyja testi állapotával való állandó foglalkozással, az érte való folyamatos aggódással belsőleg összekapcsolja magát vele, állandóan jelenvalóvá teszi őt a maga számára, s ez azt a megnyugtató érzést alakítja ki benne, hogy az édesanyja mindig vele van. Ezzel érzés-szinten áthidalja azt a szakadékot, amely ténylegesen  van közöttük.

Attól, hogy Anna előállítja magában ezt az érzést, az anyja természetesen egyáltalán nincs vele, változatlanul ugyanúgy elutasítja és bántja, mint gyerekkorában. Az elhárító mechanizmus segítségével azonban Anna ki tudja ezt szorítani a tudatából. Mindazonáltal az elutasítottság  miatti szorongás nem szűnik meg, hanem különféle egyéb tünetekben jelenik meg: az ő esetében általános szorongásban, depresszív állapotokban, pánikrohamokban, közlekedési fóbiában.

Ezekből nem lehet elhatározással, jó szándékkal, pozitív gondolatok erőltetésével kijönni, hanem csak akkor szabadul meg tőlük az ember, ha a terápiában sikerül feltárni a mögöttük lévő, tudattalanba leszorított érzéseket, és megtanulja úgy elfogadni magát, hogy már el tudja viselni még a fontos, közeli személyek elutasítását is.

2013. október 10., csütörtök

A megbocsátás lépései

A megbocsátás első lépése a bántalom, a sérelem megnevezése. 

Ezután következik a második, a bántalmazó szempontjainak megértése, ha lehetséges, enyhítő körülmények keresése. 

Majd a harmadik: az ember fölülemelkedik a történteken, elengedi a másik adósságát.


A sérelem megnevezése, különösen súlyos sérelmeké, közeli embereknél, nem is olyan egyszerű. Ha ugyanis a bántalmat  a tényleges súlyán nevezzük meg, az többnyire megkérdőjelezi az addig beállt kapcsolatot. 

Sokszor látom pácienseknél: ahelyett, hogy megneveznék az őket ért sérelmet, azonnal elkezdenek mentségeket keresni, s ilyen módon képtelenek a sérelmüket a valós súlyának megfelelően látni. Ennek azonban az a következménye, hogy nem is tudnak megbocsátani. Folyamatosan mentegetik a bántalmazóikat, többnyire a szüleiket, és folyamatosan haragszanak rájuk. 

Nem mindegy, hogy valaki öt vagy ötmillió forinttal tartozik nekünk. Ha az első és a második lépést, a sérelem megnevezését és a mentségek keresését összecsúsztatjuk, annak az lesz az eredménye, hogy az ötmillió forintos tartozást öt forintosnak tekintjük. S ennek megfelelően öt forintot engedünk el. A haragot különféle elhárítómechanizmusokkal el lehet tüntetni a tudatunkból, de a romboló hatása attól még megmarad. Az csak akkor szűnik meg, ha ténylegesen megbocsátottunk. 

És végül sokszor ha az ember minden mentő körülményt figyelembe vett, akkor is még  mindig iszonyatosan súlyos a bűn, amit meg kell bocsátani. A megbocsátás nehezebbik része valójában itt kezdődik. 

Először is, akarni kell megbocsátani. 

Mivel a meg nem bocsátás mindig pszichés zavarokhoz vezet, és megsokszorozza a szenvedést, mindig racionálisabb megbocsátani. A terápiák során ezt lépésről lépésre pontosan fel lehet deríteni, a páciensek maguk is teljesen konkrétan és világosan látják az összefüggést meg nem bocsátásuk és tüneteik között, egyértelmű számukra, hogy csak akkor szabadulnak meg a tüneteiktől, ha megbocsátanak. Mégis, vannak, akik úgy döntenek, hogy ők nem akarnak megbocsátani.

Mások eldöntik, hogy megbocsátanak. Sokan azt gondolják, hogy ezzel meg is történt a megbocsátás. De ez sajnos nincs így. Ezzel a döntéssel csak elindul az ember azon a hosszú úton, amelynek során eljuthat oda, hogy tényleg felülemelkedik a rosszon, tényleg elengedi a tartozást.

Ezt az utat az ember nem tudja a maga erejéből végigjárni. Ha a saját erőnkből akarjuk megtenni és elutasítjuk Isten segítségét, akkor soha nem jutunk el az út végére. De ha elfogadjuk, akkor lehetünk akármilyen gyengék és nyomorultak, Ő végigvisz minket. Nem a mi erőnkből csináljuk végig, hanem az övéből.

Gondviselés nélkül már az első lépés sem nagyon tehető meg.

Mert ha nem létezik egy gondviselő, igazságos, szerető és mindenható Isten, akkor a bűnre nincs jó válasz. Ha elengedem a bűnt és úgy tekintem, hogy mintha semmi nem történt volna, akkor sérül az igazságosság. És ez egyáltalán nem egy kizárólag távoli, elméleti probléma. Ha feladjuk az igazságot, mint feltétlen követelményt, akkor gyakorlatilag szükségszerűen oda jutunk, hogy nincs hivatkozási alap, nincs más mint a puszta erőszak. Viszont ha nem adom fel az igazság igényét, akkor bosszút kell álljak, s ezzel tovább fokozom a rosszat.

De ha van gondviselés, akkor Istenre bízhatom az ítéletet, ahogy ezt Ő maga is kifejezetten újra és újra kéri tőlünk: "Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én  megfizetek, ezt mondja az Úr.  /3 Móz. 19,18., Mát. 5,39., 5 Móz. 32,35. /" (Róm 12,19) Ez esetben a megoldhatatlan csiki-csuki megoldása helyett az a feladatom, hogy rábízzam a bántalmazó megítélését, az igazság helyreállítását. Biztos, hogy Ő minden szempontot lát, és sem az igazságot, sem a szeretetet nem fogja feladni.

Ez sem olyan könnyű. Nem elég egyszer eldönteni, hanem újra és újra minden olyan kísértést vissza kell utasítani, amikor vissza szeretném venni ezt, amikor rosszat kívánok a másiknak, amikor attól félek, hogy az én igazságom elsikkad. Ez nagyon kemény harc, hónapokig, évekig eltarthat, nagyon sok keserűséggel,  fájdalommal járhat. Rendkívül fontos, hogy az ember végigharcolja, ne akarjon kimenekülni a rossz érzésekből, a fájdalomból. Addig tart, amíg Isten jónak látja. Az embernek annyi dolga van, hogy Isten segítségével visszautasítsa a kísértéseket, újra és újra rábízza az igazságtételt, és Ő belé helyezze a bizalmát.

Ezzel párhuzamosan zajlik a megbocsátás felszabadító része, hogy az ember fölülemelkedik a történteken. Ennek az a lényege, hogy az ember eljut egy olyan belső biztonságra ahonnét már keserűség nélkül, kívülről, fölülről tudja nézni a történteket.

Ez a biztonság többféle módon is megszerezhető.

Az egyik nagyon fontos eszköz a mélyebb önismeret. Ahogy az ember megpróbálja feldolgozni a történteket,  felszinre kerülhetnek olyan sérülései, amelyeknek nem volt tudatában, így ezek már nem rombolják az életét, érettebb, jobb válaszokat tud a problémáira adni, mint addig.

Sokszor megtörténik, hogy a bajban - akár olyanoktól is, akikre nem is számított - segítséget, támogatást kap, vagy valakit, aki méltón szereti őt,  olyan lehetőségeket, ahol kibontakoztatja a képességeit.

Sokszor ezekben is látszik Isten jelenléte. Terapeutaként gyakran teljesen egyértelmű, hogy az a megerősödés, az a mélyebb megértés, amit a páciensnél tapasztalunk, nem egyszerűen az közös munkánk eredménye, hanem Isten ajándéka. Nem ritkán a külső segítségekben is nyilvánvaló Isten jelenléte, hogy nem egyszerűen csak megsegít minket, hanem azt is a tudtunkra akarja adni, hogy ne féljünk, velünk van.

Mégis talán az a legfantasztikusabb része az Ő segítségének, ahogy - ha átadjuk neki magunkat, ha a kezébe tesszük a problémáinkat - akkor is, ha semmilyen emberi segítséget nem kapunk, ha a körülményeink semmit sem javulnak, közvetlenül, természetfeletti módon belülről megépít minket. Néha megmutat ebből valamit, de általában a folyamatnak nem szoktunk a tudatában lenni, csak a végeredményt vesszük utólag észre:  a keserűséget, a haragot, a szégyent, a szorongást felváltja valami belső béke, biztonság, öröm.

2013. szeptember 16., hétfő

Határok 2.

Az előző posztban olyan emberekről volt szó, akiket az anyjuk gyerekkorukban bántalmazott és ezért felnőttként - akármilyen nagyszerűek is -  kicsiknek és tehetetleneknek érzik magukat. Ez esetükben nem egyszerűen a múlt továbbélése a jelenben, hanem az anyjukkal szemben felnőttként is tényleges mindennapi tapasztalatuk a tehetetlenség és kiszolgáltatottság (ami aztán nagy mértékben megerősíti a gyerekkorban kialakított modellt).

Ezek az anyák csak akkor elégedettek, ha a gyereküket (felnőttként is) tiporhatják és bántalmazhatják. Ezt a bántást mindig szeretetnek állítják be. Az egyik páciensem soha életében semmi mást nem kapott az anyjától csak szidást. Az anyja a saját értelmezése szerint így fejezte ki a gondoskodását, azaz a szeretetét iránta. Ha a gyerekek tiltakoznának a bántás ellen, azt az ő nagy szeretetükkel szembeni szeretetlenségnek, hálátlanságnak, rosszaságnak állítják be és ennek megfelelően látványos büntetéssel reagálnak rá, megsértődnek,  panaszkodnak, retorziókat vezetnek be. 

Ezeknek az anyáknak tehát az a "szeretet-üzenetük" a gyerekük felé, hogy "csak akkor szeretlek, ha bánthatlak". Ezekben a kapcsolatokban általában nem a fizikai, hanem a verbális bántalmazás a gyakoribb, ami mellé mindig társul a gyerek szempontjainak, személyiségének, érdekeinek semmibevétele, és sokszor direkt károsítása.

 A gyerekek (még felnőttként is) szeretnék, ha az anyjuk szeretné őket, ezért hogy megszerezzék a szeretetét, megengedik, hogy bántsa őket. A bántás természetesen rombolja őket, amitől gyengének és az anyjuk szeretetére még inkább rászorulónak érzik magukat. Ettől ő még jobban tudja bántani őket és így tovább ... amíg csak ki nem lépnek ebből az ördögi körből.

A körből való kilépéshez az kell, hogy az ember ki tudja mondani, hogy ez nem szeretet. Hogy a szeretetbe sok minden beleférhet, de az az igény, hogy bántsanak, az nem.

Ez egy kívülállónak nyilvánvaló. Ezekben a családokban azonban azonban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek. S aki ezt nem fogadja el, azt az anya teljes érzelmi elutasítással fenyegeti. A körből való kilépéshez szembe kell nézni ezzel a fenyegetéssel is. Ez sokszor hosszabb terápiás munkát igényel. 

Amikor azonban eljutunk ide, akkor a páciensek már felismerik és vissza tudják utasítani a szeretetlenséget. Ki tudják mondani, hogy a bántás nem szeretet és ha valaki a "szeretete" feltételéül ezt szabja, akkor erre a "szeretetkapcsolatra" nekik nincs szükségük. Amikor valaki eljut ide, akkor már tovább nem zsarolható, akkor már gond nélkül meg tudja húzni a határokat, az anyáik zsarolásra épülő hatalma egyszerűen szertefoszlik.

2013. július 16., kedd

Ideje van ...

"Mindennek rendelt ideje van ... Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. " (Préd 3, 4)

Nemrég az egyik terápiás órán Ferenc arról panaszkodott, hogy valahogy meghidegedett a viszonya a felesége iránt. De hát az érzések hullámoznak, hagyjuk is, mondta. Szerintem ne hagyjuk, mondtam. Az érzések változásának mindig konkrét oka van, próbáljuk megérteni, mi történt. 

Gyorsan kiderítettük, hogy a régen várt költözésük megmozgatott egy sor régi sérülést benne is és a feleségében is. Egy helyzetben, amikor örömöt várt, egy csomó fájdalom és rossz érte. Ő szeretett volna örülni, ezért ezeket a rossz érzéseket elfojtotta, amelyek azonban természetesen kerülő úton felszínre kerültek és a felesége számára teljesen érthetetlen bántásként jelentek meg, aki egyre mélyebbre taszítva érezve magát, még jobban bántotta őt. Rákerültek egy olyan lejtőre, hogy egyre sértettebbek és egyre bántóbbak lettek egymással. 

Nyilvánvalóvá vált, ha a továbbra is azon igyekszik, hogy fenntartsa a semmi baj, minden rendben érzését, akkor egyre mélyebbre fognak kerülni. Ha azonban elfogadja, hogy most igenis baj van -  most a várt öröm helyett nehézségek jönnek, mert most ahelyett, hogy közösen örülnének, neki kell kihúzni a feleségét abból a gödörből, ahová a régi sérülések újbóli felszakadásával került, ráadásul úgy, hogy a felesége pont ezek miatt a sérülések miatt bántja őt, s ez most nagyon nehéz lesz és nem tudni pontosan meddig tart -, akkor most lehetőségük van arra, hogy elérjenek egy olyan bizalomra, megbocsátásra és érettségre, amit anélkül, hogy ezt végigharcolnák, nem érhetnének el soha.

Ferenc példája nagyon jól mutatja, mennyire fontos, hogy ne akarjunk mindig örülni és jól érezni magunkat, hanem ismerjük fel, hogy most nem a nevetésnek és a szökdelésnek, hanem a sírásnak és jajgatásnak az ideje van. Ha ezt nem tesszük meg, akkor egyre mélyebbre kerülünk a rosszba, ugyanis a rosszból való kijövésnek az az első lépése,  hogy elfogadjuk, Isten most megengedett valami rosszat az életünkben és most az dolgunk, hogy helytálljunk. 

Ez természetesen mindig nehéz. Külön megnehezíti a kultúránk, amelyik azt sugallja, hogy a jó, a megelégedettség, az öröm az a jussunk, ami mindig jár nekünk. Így aztán általában hosszú időt töltünk tagadással, méltatlankodással, csapkodással, és egyre mélyebbre merülünk az örvénybe. 

Nagyon nagy erőt ad azonban, ha valaki tudja, hogy az egész élete, a jó is és a rossz is Isten kezében van, hogy a jó az Ő ajándéka, s az Ő saját jósága miatt bízhatom abban, hogy majd újra meg leszek ajándékozva; ahogy abban is, hogy a nehézségekben soha nem hagy egyedül és  amilyen mértékben megengedte a nehézséget,  legalább olyan mértékben segíteni is fog.

2013. július 10., szerda

Keresztény pszichológusok a homoszexualitásról


Egy pedagógus barátnőm küldte nekem az alábbi linken lévő filmet, a véleményemet kérve. 


A homoszexualitást megérteni


Végignéztem, és nagy örömöre szolgált, hogy végre egy józan és szakmailag  megalapozott véleményt is lehet hallani ebben a kérdésben.

 A filmben a témával foglalkozó jónevű amerikai pszichológusok mondják el közérthetően azt, ami a pszichológusok számára már régóta ismert: Szexuális viselkedésünk az egész személyiségünk teljesítménye (s mint ilyen nincs biológiailag kódolva), ezért a pszichés sérüléseink megmutatkoznak ezen a téren is. A férfi homoszexualitás hátterében egy anyával szembeni nagyon kemény elfojtott gyűlöltet és az apával szembeni súlyos kapcsolati probléma együttese áll. S ez a zavar okozza a férfi homoszexuálisokra jellemző súlyos kötődési zavart is, ami a promiszkuitásban megjelenik (ez nagyon fontos: a férfi homoszexualitás része a promiszkuitás). A nőknél a kötődési zavar úgy jelenik meg, hogy felnőttként anya-csecsemő kapcsolatot próbálnak egymással létrehozni. Ez természetesen nem sikerülhet, viszont az az extrém függőség, ami ennek során szükségszerűen létrejön, rendkívül súlyos károkat okoz a személy életében. Ahogy egy pszichoterápia során ezeket a gyerekkori sérüléseket sikerül feldolgozni, mind a férfiak mind a nők ki tudnak lépni a homoszexualitásból, és sok esetben tartós, kiegyensúlyozott heteroszexuális kapcsolatban lesznek képesek élni.

Minden szülőnek, pedagógusnak, segítéssel, lelkivezetéssel foglalkozó szakembernek csak ajánlani tudom a filmet.

S ha valakit komolyabban érdekel, hogy mi a vidám szivárványos színek mögött a homoszexualitás tényleges realitása, feltétlenül olvassa el Géczi János Vadnarancsok című sokkoló dokumentumkötetét erről. Az írás hatalmas vihart kavaró megjelenése utáni megrendült beszélgetésekben homoszexuális barátaink egyértelműen azt állították, hogy a könyv a valóságot mutatja be. Nem véletlenül hallgatják agyon azóta is.

2013. március 19., kedd

A sérelmek kezelése

Egy olyan helyzetben, amikor az ember úgy érzi, hogy vádolják vagy bántják, alapvetően két módon reagálhat a dologra.

Első esetben arra törekszik, hogy a konkrét helyzetben minimalizálja azt a rosszat, ami őt érheti, minél kevesebb fájdalom érje, minél kevesebb erőfeszítést kelljen tenni. Ezt általában az az érzés szokta kísérni, hogy az emberen már annyi teher van, hogy nem bír többet. Ilyenkor az ember általában úgy utasítja el a vádakat, úgy értelmezi a bántást, hogy a helyzetért a másik rosszaságát, hiányosságát teszi felelőssé. Ez pillanatnyilag tényleg könnyebbséget szokott hozni. Hosszú távon azonban hatalmas károkat okoz, mert nagyrészt az így húzott védőfalakból épül az a fal, ami az embert elszigeteli másoktól és magányossá teszi.

Ha az ember nem akarja ezt a falat építeni, nem akarja bezárni magát e mögé a fal mögé, akkor az adott helyzetben a következő kérdésre kell választ keresnie: Lehetséges-e a helyzetnek egyéb magyarázata, minthogy a másik gonosz vagy hülye? Nagyon gyakran lehetséges, méghozzá a következő irányokban:

Az embernek először is meg kell vizsgálnia magát, hogy nem hagyta-e tényleg figyelmen kívül a másik igényét, kívánságát, szempontjait. Amennyiben úgy találja, hogy de igen, akkor meg kell nézni, hogy miért történt ez. Azért-e mert valami fontosabb, értékesebb szempont miatt döntött így? Ha igen, akkor érdemes ezt elmagyarázni a másiknak, az emberek az esetek többségében ezt meg szokták érteni és el szokták fogadni. Vagy gyengeségből, gyávaságból, sérültségből, a nehézségeket, fájdalmakat elkerülendő nem volt tekintettel a másikra. Nagyon fontos, hogy ez ember ezt meglássa és bevallja magának. Általában néhány tipusu helyzet szokott lenni, ahol az ember kudarcot vall. Ezek mögött többnyire gyerekkori sérülések húzódnak meg, amelyeket ha sikerül feltárni, a helyzetek megoldásai radikálisan javulni szoktak.



A második irány annak a megvizsgálása, hogy az a dolog, amit én az én élettörténetemmel, családommal, tapasztalataimmal, kultúrámmal nem érzékelek rosszak, vajon a másik számára az ő élettörténetével, családjával, az ő tapasztalataival és kultúrájával nem jelenthet-e mégis rosszat. Tehát azzal együtt, hogy én nem tettem a másiknak semmi rosszat, a másik nem érezheti-e mégis - a saját szempontjából érthetően - hogy valami rossz érte. Ezt általában meg lehet beszélni a másikkal és néhány megbeszélés meg szokta oldani a problémát.

Ehhez szorosan kapcsolódik a harmadik irány, amikor az ember azt próbálja megkeresni, hogy nem lehet-e a másiknak valami olyan gyerekkori lelki sérülése, amiért valamit, ami nem ellene van, bántásnak érez. Ha ezt az ember nem vádlásként és számonkérésként, hanem segítő szándékkal, együttérzően tudja elmondani, akkor ez nagyon sokat szokott segíteni. Itt mindig az szokott lenni a koreográfia, hogy valamit ami bizonyos pontokon hasonlít egy gyerekkori bántásra, az ember általában úgy érzékeli, mintha ugyanúgy bántanák, mint gyerekkorában, akkor is, ha erről szó sincs. Ezért nagyon fontos, hogy az ember ne csak megértse ezeket a hasonlóságokat, hanem azzal is segítsen a másiknak, hogy lehetőleg nem viselkedik a gyerekkori bántalmazáshoz hasonló módokon.
Érdemes az egész kérdés megvizsgálását írásban végezni. Már csak azért is, mert mind a sérülések mind a kulturális különbségek esetében néhány fontos pontot kell csak megragadni ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet és ebben sokat segít, ha az ember adott esetben vissza tudja nézni az előző hasonló esetek elemzését. Az egyszerűbb problémákon általában már egy alapos elemzés is nagyon sokat szokott segíteni. Súlyosabb esetben, mélyebb sérülések esetén többször is vissza kell térni a kérdésre, de minden egyes alkalommal közelebb jut az ember a probléma megoldásához.

2013. január 30., szerda

Az együttműködő kommunikáció három fő lépése

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.


"Tegnap telefonált a bátyám és időpontot kért tőlem, hogy menjünk el együtt anyámhoz válságtanácskozni. A beszélgetés lényegét vázolom: 


- Ő csak 9 után ér rá anyámhoz eljönni.
- Akkor én nem tudok részt venni a beszélgetésen.
- Ne csináld már!
- Sajnálom, 9-kor késő.
- Mit csinálsz?
- Lefekszem aludni, hogy másnap 6:20-kor fel tudjak kelni az órára.
- Erre nem tudok mit mondani.
- Én sem.

Rendszeresen ilyen fajta beszélgetéseink vannak. Mit lehet ilyen helyzetekben csinálni? Hogyan tudnánk megegyezésre jutni egymással?"

Egy másik fajta, együttműködésre törekvő kommunikáció használatával.

Ez a következő lépésekből áll:

1. Megfogalmazom a szempontjaimat és igyekszem röviden érthetővé tenni a másik számára a miértet is. Ez utóbbi elég fontos. A másik ember gyakran teljesen más értelmezési keretben gondolkodik mint én, ezért a szempontot önmagában, teljesen máshogy értheti, mint ahogy én gondolom. Azokat az embereket, akik akarnak együtt működni, nagyban szokta segíteni, ha megértik a szempontjaim miértjét.

2. Igyekszem megérteni a másik szempontjait. Egy-két miért kérdés itt is segíthet abban, hogy azt értsem, amit a másik gondol és ne azt amit én tulajdonítok neki.

3. Keresek alternatívákat arra, hogyan lehetne a két szempontot egyeztetni, és azokat felvetem a másiknak, mint lehetőségeket.

4. lépésben a másik végiggondolja, hogy a javaslatom eléggé figyelembe veszi-e a szempontjait, ha igen, elfogadja. Ha nem, akkor előlről kezdődik a dolog, az első lépéstől, csak szerepet cserélve.

Ha az ember olyan emberrel beszélget, akinek kevés gyakorlata van az együttműködő kommunikációban, nagyon sokat segíthet a másiknak a következőkkel:

a. Rákérdez az ő szempontjaira. (Neked most az a fontos, hogy...?)

b. Ha a válasz után rákérdez, hogy jól értette-e meg a másik szempontjait. (Tehát akkor neked most az a fontos, hogy...?)

c. Ha az ember nyíltan kifejezi: itt most arra törekszik, hogy olyan megoldást találjon, ami mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszi. (Nekem fontos, hogy olyan megoldásra jussunk, ami mind a kettőnknek megfelel.)

d. Ha az ember alternatív megoldásokat tud megfogalmazni, különösen, ha azt is meg tudja fogalmazni, hogy melyik megoldásnak mi a haszna és mi a költsége.

Tehát az  este kilenc órai találkozás ötletére például a következőt lehetett volna válaszolni:

"Az nekem nagyon nem jó, mert este 9 után már nagyon nehezemre esik fent lenni és mégis meg kell tennem, akkor túlpörgök, nem tudok utána aludni és másnap is nagyon fáradt vagyok. Nem lehetne-e, hogy mégis van egy olyan rés a napodban, amit ki tudnánk használni vagy esetleg hárman megbeszélni telefonon vagy valami más módon megoldani a dolgot?"

Így a másik, mivel látja, hogy milyen nagy költsége van az általa javasolt ötletnek, vélhetően belegondol, hogy nem tud-e mégis valami olyan megoldást, aminek kisebb a költsége, mint az hogy a testvére ne tudjon elaludni és másnap is nagyon fáradt legyen.

Amikor az emberek látják, hogy a másiknak van egy olyan fontos szempontja, amire ők nem gondoltak, akkor az esetek többségében eszükbe szokott jutni valami olyan ötlet, ami figyelembe veszi azt.

Ha ez elsőre nem megy, akkor az ember újra és újra felvethet olyan alternatívákat, amelyek szerinte mind a kettőjük szempontjait figyelembe veszik és akkor azt lehet tisztázni, hogy a másiknak miért nem jó mégsem az. Itt felmerülhetnek újabb szempontok és akkor azokat kell egyeztetni.

Ha csak a másik ember nem határozta el szilárdan, hogy márpedig ő senkire nem lesz tekintettel, és számára semmi más nem megfelelő, mint hogy pontosan az ő eredeti elképzelése valósuljon meg, ezzel a módszerrel egészen távoli és szemben álló szempontokat is lehet egyeztetni.

2012. december 12., szerda

Segítő beszélgetés


Templom Kata, pszichológus, onkopszichológus vagyok. 2004 óta van saját praxisom és 2012 óta csinálok online tanácsadást.

Az általam alkalmazott módszer - mint a visszajelzések is mutatják - különösen alkalmas felnőttek kapcsolati és életvezetési problémáinak megoldására. Jól bevált alacsony önértékelés, bizonytalanság, döntési nehézségek, akut krízisek kezelésében. Segíteni tud a munkahelyi problémákkal (burnout, mobbing) való megküzdésben. Komoly segítséget tud nyújtani gyász feldolgozáshoz (nem csak halál, hanem válás feldolgozásához is). Jól alkalmazható a súlyos betegségeket kísérő lelki krízisek megoldásában.
 
Segitséget kinálok emésztési zavarokból (áteresztő bél, hisztaminózis, diszbiózis) származó pszichológiai problémák (szorongás, depresszió, pánikroham) kezeléséhez.

Gyereknevelési problémákban szívesen konzultálok, de gyerek-terápiával nem foglalkozom.

A beszélgetés skype-on vagy messengeren keresztül történik. Egy alkalom másfél óra (ha máshogy nem megy, lehetséges 50 perces konzultáció is).

ÁRAK:
90 perces konzultáció - 50 euro 
50 perces konzultáció - 30 euro

KÉPZÉSEK-KÉPESÍTSEK:
1980-85       pszichológia szak Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest - pszichológus diploma
1978-79          encounter csoport, Budapest
1979               pszichodráma csoport, Budapest
1980-87          pszichoanalítikus kiképzőanalízis, Budapest
1990               nemzetközi Rogers-szeminárium, Franciaország
2015-16          hospice munkatárs képzés és praktikum, Berlin és Neuruppiner Hospiz 
2015-16         onkopszichológus képzés, Berlin 
                     képesítés: a Deutsche Krebsgesellschaft által elismert onkopszichológus
2015-16         gyászfeldolgozás-tanácsadó képzés, Berlin
2016              képesítés: geprüfte Psychologische Beraterin, Berlin
2016              képesítés: Helipraktiker für Psychotherapie, Berlin

2017              képesítés: demens betegek és hozzátartózóik szaktanácsadója, Berlin
2016-19         önkéntes munkatárs, Berlin Paul Gerhardt Diakonie Hospiz
2023          funktionelle medizin coaching alapképzés, Institut funktionelle Medizin und Stressmedizin-Das   führende    Institut zur Ausbildung in Funktioneller Medizin in Deutschland
 
KÖZEL ÁLLNAK HOZZÁM: Erich Fromm, Erik Erikson, Viktor Frankl, Susan Forward, Patricia Evans, Irvin Yalom, kötődéselméleti iskola, sématerápia


Ha igénybe szeretné venni a segítségemet, írjon nekem (templomkata@gmail.com), vagy hívjon a +36301757372 / +4915207340917 / +4368120154390 telefonszámon.   

2012. július 15., vasárnap

A gyógyulás lépései 7. - új látás és viselkedés

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.


7. új látás és viselkedés

Ahogy az ember egyre inkább  elköteleződik a szeretetben és a megbocsátásban, felismerve a sérült érzelem-együttest, és a világról gyerekkorban kialakult téves mintáit, egyre szabaddá válik arra, hogy megvizsgálja, milyen is pontosan az a helyzet, amelyben most ténylegesen van, és mi is lenne ebben a helyzetben a legjobb megoldás.

Így a példabeli fiatalember miközben változatlanul érezte a negatív érzéseket, mégis elhatárolódva az érzéseitől, elkezdte látni, hogy a felesége nem hagyta el őt, nincs vége mindennek, és ő egyáltalán nem tehetetlen a kettejük kapcsolatában. Észrevette, hogy a felesége milyen fáradt és nem megsértődött, hanem átvette a szatyrát, meghallgatta a panaszkodásait, és csodálkozva tapasztalta, hogy mindez nem is esik nehezére. S természetesen nem csak itt, hanem az életük összes többi helyzetében is megtörtént ez a változás. Lépésről lépésre  a negatív, infantilis érzések és viselkedések helyett egyre inkább képessé vált felnőtt, szeretetteli érzésekre és viselkedésekre. Fél év múlva azt mondta, hogy soha még ilyen szerelmes  nem volt a feleségébe.

Ha szeretettelibbek vagyunk az elősegítheti, hogy a környezetünktől több szeretetet kapjunk. De hogy mennyire gyógyulunk meg, mennyire jutunk előre a szeretetben, az valójában nem azon múlik, hogy mennyi szeretetet kapunk vissza az emberektől, hanem igazából csak és kizárólag azon, hogy milyen mértékben nyílunk meg Isten kegyelme előtt.

2012. június 15., péntek

A gyógyulás lépései 6. - a szeretet melletti döntés megerősítése

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.



6.  a szeretet melletti döntés megerősítése

Ezt egyszer át kell látni, és ezt a szeretet melletti döntést egyszer meg kell hozni. Majd ezerszer úja és újra.

Attól, hogy egyszer meghoztuk ezt a döntést, az érzéseink nem szűnnek meg. S minden alkalommal amikor újra jelentkeznek, újra meg kell hozni azt a döntést, hogy elutasítom az infantilis vágyat és meg akarok bocsátani.

Amikor egy érzés felbukkan az emberben,  abban a pillanatban, amikor az érzés megjelenik, mindig van egy döntési lehetőség is: azonosítom magam az érzéssel vagy elhatárolom magam tőle. 1 Itt nem elfojtásról vagy valamilyen más elhárító mechanizmusról van szó,  ez a viszonyulás nem szünteti meg, nem tünteti el az érzést. Hanem a meglévő érzéssel szemben  állást foglal az akaratunk, azonosítjuk magunkat azzal a törekvéssel, amit az érzés kifejez vagy elhatároljuk magunkat tőle.

Ez az állásfoglalás dönti el, hogy az érzés meghatározhatja-e a viselkedésemet. Ha azonosítom magam az érzéssel, akkor igen, akkor megengedem, hogy betöltsön ez az érzés, és ez alapján cselekszem. Ha az akaratom elutasítja az érzést, akkor miközben érzem az érzést, folyamatosan elhatárolom magam tőle, folyamatosan elutasítom azt a törekvést, amit az érzés kifejez, és ilyen módon nem tudja befolyásolni a cselekedeteimet.

Amikor tehát megjelenik a gyerekkori bántásból fakadó érzés-együttes, akkor abban a pillanatban, amikor ezt az érzést érezzük, el is kell határolnunk magunk tőle. Azaz minden alkalommal újra el kell utasítanunk az infantilis érzelmi igényeinket és a bosszúvágyunkat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor becsúszunk az érzésbe, akkor – hiába minden tudásunk a múltunkról – ez az érzés eluralkodik rajtunk.

Ha viszont megtesszük, akkor szellemi szinten is felvesszük a harcot a belső gyógyulásunkért. Az egész folyamatban, a gyógyulás minden lépésénél segít Isten, de ezen a ponton külön nagyon építhetünk a segítségére. Ha újra és újra meghozzuk a döntést a szeretet és a megbocsátás mellett, akkor Isten természetfeletti módon megadja nekünk azt – sőt többet –, amit természetes szeretettel megkaptunk volna, és olyan helyzetekben is, amikor emberileg, természetes szinten teljesen elképzelhetetlen a megbocsátás, természetfeletti módon megadja, hogy meg tudjunk bocsátani.

Néha Isten ezt megadja egyik pillanatról a másikra. De ez elég ritka. Az a gyakoribb, hogy újra meg újra arra indít minket, hogy meghozzuk a szeretet melletti döntést, és ha ezt megtesszük, Ő minden alkalommal ad nekünk egy „adag” kegyelmet, amellyel természetfeletti módon előbbre visz minket a gyógyulás útján.


7. új látás és viselkedés

_____________________________________

1. Ezzel ritkán szoktunk élni, de ez a lehetőségünk mindig megvan, ez ugyanis a testi és a szellemi szintünk közötti különbségre épül. Az érzés a testi szinthez tartozik és ezzel szemben mindig megvan az a szabadságom, hogy szellemi szinten állást foglalhatok vele szemben: azonosítom-e magam vele vagy elhatárolom-e magam tőle. A kísértések elutasításának a lehetősége is ezen a szabadságunkon alapul.

2012. május 15., kedd

A gyógyulás lépései 5. - döntés a szeretet mellett, az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.



5. döntés a szeretet mellett,  az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

Ezek a régi bántások okozta érzelem-együttesek mindig magukban foglalnak egy igényt arra is, hogy megkapjam, amit akkor nem kaptam meg és – ezt ismerjük be a legkevésbé szívesen, de azért így szokott lenni – hogy  megbüntessem azt, aki engem bántott.

Ezekkel az igényekkel, ha az ember meg akar gyógyulni, egyetlen dolgot lehet tenni: visszautasítani őket. Az egész terápia azon áll vagy bukik, hogy ezt valaki megteszi-e vagy sem.

A pszichológus sokat segíthet abban, hogy pontosan megértsük, miért nem kaphatjuk meg felnőtt korunkban, amit gyerekként elmulasztottunk, az erre való törekvés hogyan teszi tönkre az életünket, hogyan követünk el emiatt súlyos bűnöket. Segíthet abban, hogy megértsük vajon miért bántottak minket azok, akiknek szeretniük kellett volna, milyen enyhítő körülményeket tudunk a számukra találni.

Mindezzel együtt, minden megértés mellett is mindig ott marad a döntés, hogy valaki lemond-e az infantilis igényeiről és az „önbíráskodásról”, vagyis a szeretetet választja-e vagy sem.

A példabeli páciensemnek el kellett jutnia oda, hogy lássa, az a szeretet, ami után olyannyira vágyakozik, ténylegesen mennyire önző, hogy ebben  mennyire csak a saját jóérzésére koncentrál, és hogy mennyire bezárja ez őt önmagába. El kellett jutnia arra a döntésre, hogy nem ezt akarja, hanem egy olyan szeretetet, ami ugyan lehet, hogy nem burkolja be őt folyamatosan, de láthatóvá teszi számára a másikat, megnyitja számára a világot.

El kellett jutnia oda, hogy valójában milyen rettenetesen haragszik a szüleire azért, hogy ilyen szörnyű fájdalmakat okoztak neki. Immár szülőként – tapasztalva azt, hogy noha szereti a gyerekeit, mégis ő sincs mindig a helyzet magaslatán – nem volt nehéz belátnia, hogy a saját szülei nem gonoszságból bántották, hanem a saját megoldatlanságaik miatt és így fölül tudott emelkedni a fájdalmain és a haragot együttérzés, sajnálat és a másik javának az akarása váltotta fel.

Ez más esetben sokkal nehezebb is lehet, mert valóban vannak olyan bántalmazók, akik ezt gonoszságból csinálják, és akik örömüket találják a rosszban. Mindazonáltal akkor is le lehet mondani a büntetési igényünkről és Isten kezébe tudjuk tenni az igazság osztását és képesek lehetünk jót kívánni neki, ha valakit az a tragédia ért, hogy egy ilyen bántalmazó szerepelt az életében.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. április 15., vasárnap

A gyógyulás lépései 4. - a gyerekkori minta felismerése

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.


 
4.  a gyerekkori minta felismerése

Ezek az érzelmi együttesek kimondatlanul mindig tartalmazzák a világnak az egyén cselekvési lehetőségeinek egyfajta modelljét is. Ugyanis a gyerekkori tapasztalatok alapján kialakul bennünk a világnak, a cselekvési lehetőségeinknek egy olyan modellje, amelyet felnőttként is magától értetődőnek és érvényesnek tekintünk.
Ha a szüleink megbízhatóak voltak és szerettek minket például, akkor evidensnek tekintjük, hogy a világ megbízható és mi szeretetreméltóak és értékesek vagyunk, ha azonban megbízhatatlanok és szeretetlenek voltak, akkor ugyanolyan kétség nélkül meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről. S ez a meggyőződésünk mind a két esetben meglehetősen kevéssé függ a felnőtt tapasztalatainktól.  Olyan emberek, akik gyerekként nem kaptak elég elfogadást, akkor is értéktelennek tekintik magukat, ha minden elképzelhető területen kiemelkedően magasan teljesítenek is.

Ezek a gyerekkori minták tehát nem a világot mint olyat mutatják, hanem a gyerekkori családi körülményeinket - ráadásul egy gyerek szemszögéből. Éppen ezért felnőttként nagyon torz látást, és ennek megfelelően, az adott helyzetben nagyon inadekvát viselkedést eredményezhetnek. Abban a pillanatban azonban, ahogy meg tudjuk ezeket fogalmazni, nem torzítják többé a látásunkat. Szabaddá válunk arra, hogy felnőtt módon, a valóságnak megfelelően lássuk a helyzeteket és  ebből kiindulva tudjunk cselekedni.

A példabeli fiatalemberben, aki gyerekként hiába próbálta kifejezni az érzelmi igényeit a szülei felé, azok nem voltak képesek a jelzéseit fogni, az a meggyőződés alakult ki, hogy megpróbálni sem érdemes kifejezni az érzelmi igényeit, úgyse kap pozitív választ rá. Ahogy rájöttünk az összefüggésre, elkezdte megváltoztatni a viselkedését, és - hála Istenek - nagyon pozitív reakciókat tapasztalt a felesége részéről.

(Ez természetesen egyáltalán nem mindig van így. Van akinek a férje/felesége részéről is ugyanúgy szeretetlenséget kell tapasztalnia, mint a szülei részéről. Mégis, ha felismerjük a gyerekkori mintákat, akkor az ember ez esetben is képes lesz felnőttként kezelni a helyzetet. És a szeretetlenség megtapasztalása ugyan mindig fájdalmas, de ha felnőttként tudjuk kezelni, akkor már nem rombolja szét az életünket.)


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. március 15., csütörtök

A gyógyulás lépései 3. - az érzés lehatárolása

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek. 


3. az érzés lehatárolása

Az érzés lehatárolása némileg már megtörténik magával az érzés beazonosításával, de ez annyira fontos, hogy ezt külön ki kell hangsúlyozni – a terápiában is kiemelten foglalkozunk ezzel.

Amikor tehát beazonosítunk egy régi érzést, olyankor tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez egy régi érzés felbukkanása a jelenben, ez nem az itt és most történtek minőségét mutatja meg, hanem csupán egy emlék, amely egy régi traumára utal.

A terápia során az történik, hogy konkrét helyzeteket vizsgálunk meg azt keresve, pontosan milyen érzéseket is élt át a páciens abban a helyzetben és vajon az itt és most történések mennyire indokolták ezeket az érzéseket.

Ezzel párhuzamosan  megpróbáljuk megkeresni a páciens élettörténetében azokat az eseményeket, amelyek elméletileg okozhatnak a jelenben ilyen érzéseket. Megpróbálunk ezekre visszaemlékezni, s ezeket a régi történéseket és érzéseket felidézni.

Így mozogva a múlt és a jelen között egyértelműen kirajzolódnak azok az érzés-együttesek, amelyeket a régi bántások eredményeznek a jelenben. Ezek így lehatárolhatóvá és megfoghatóvá válnak, és az ember mint a múltja emlékeit tudja elkülöníteni magától.

Miután ezzel a fiatalemberrel eljutottunk ide a terápiában, a következő alkalmakkor, amikor ismét késett a felesége (egy ilyen késős felesége volt), miközben újra megjelent a „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttes, már lassanként fel tudta ismerni, hogy ezek nem a jelenét tükröző valós érzések, hanem gyerekkori érzései jelennek meg újra egy olyan helyzetben, amely némileg hasonlít egy gyerekkorában nagyon fájdalmasan megéltre.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. február 27., hétfő

A gyógyulás lépései 2. - az érzés beazonosítása

 A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek. 


2. Az érzés beazonosítása

Nem elég azonban elméletileg tudni, milyen fajta gyerekkori bántások milyen sérülésként jelennek meg felnőtt korban, hanem a mostani életünkben konkrétan is be kell azonosítanunk azokat az érzés-együtteseket, amelyekben továbbélnek a régi sérüléseink.

Lelki szinten ugyanis az érzéseink az érzékszerveink. Ahogy testi érzékszerveink  azt mutatják meg, hogy milyen a világ önmagában, lelki érzékszerveink, az érzéseink azt mutatják meg, hogy milyen a számomra: veszélyes vagy biztonságos. Ha jól működnek, akkor az itt és most helyzetek milyenségét mutatják. (Melegséget érzek, ez jó, biztonságos; haragot érzek, itt bántanak, ez veszélyes.) Ezért azt tekintjük magától értetődnek, hogy amit most érzek, az a mostani helyzet minőségét mutatja.

Azonban minden ahhoz hasonló helyzetben, amikor gyerekkoromban bántások értek, felnőttként is a gyerekkori érzéseim fognak megjelenni. Gyerekként ezeket veszélyes helyzeteknek tanultuk meg, és szervezetünk felnőttként is jelzi a veszélyt. Minél súlyosabbnak éreztem a bántást gyerekkoromban, annál inkább ez a veszély-jelzés dominálja a felnőttkori helyzetet is.

Felnőttként tehát úgy értékelem a helyzetet, mintha valóban akkora veszélyben lennék, mint amekkorát gyerekkoromban éreztem. S ugyanolyan tehetetlennek és kiszolgáltatottnak fogom érezni magam, mint amilyen gyerekként voltam.

Páciensem két évesen nem értette az egész helyzetet, nem értette, hogy a szülei szeretetből vitték a kórházba, hogy itt jó kezekben van, hogy a szülei a nagypapáján keresztül mindenről értesülnek, hogy két-három hét múlva egészségesen haza fogják vinni. Ő csak azt érezte, hogy vége mindennek, hogy elhagyták a szülei, különösen a mamája, aki számára a minden, hogy mindennek vége, minden elveszett. Felnőttként, amikor egyik este hazafelé a feleségével találkozott és az késett, ahogy teltek a percek, egyre inkább megelevenedett ez a régi érzés  ahogy egyedül hagyták és mindennek vége. S nemcsak ez, hanem a későbbi érzései is, hogy ő tehetetlen, hiába csinál bármit, nem tudja elérni a szeretett személy, hogy ő nem számít, vele bármit meg lehet tenni. Annyira fájt ez neki, hogy meg se bírt szólalni. Mire néhány perc múlva megérkezett a felesége, az már egy nagyon keserű, bezárkózott, kemény férfit talál, aki egész úton nem szólt hozzá.

Ez az ember a terápia során nemcsak elméletileg ismerte meg, hogy összefüggés van a gyerekkori és a felnőttkori érzései között, hanem megtanulta beazonosítani azokat a  tipikus helyzeteket, amikor ezek az érzések előjönnek és megtanulta magát ezt az egész „vége mindennek – elhagytak – tehetetlen vagyok” érzés-együttest is felismerni. Ezt szakember segítségével elég könnyen és gyorsan meg lehet csinálni, mert ezek mindig nagyon jellegzetes, intenzív és jól beazonosítható érzés-együttesek.


6.  a szeretet melletti döntés megerősítése
7. új látás és viselkedés

2012. január 29., vasárnap

A gyógyulás lépései 1. - a sérülés felismerése

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

1. a sérülés felismerése

A lelki sérüléseinket tényleges bántalmak okozzák. Azok a személyek, akiknek szeretniük kellene minket (elsősorban a szüleink, házastársunk, testvéreink, gyerekeink) nem szeretnek eléggé vagy kimondottan szeretetlenül, időnként egészen a gyűlöletig, esetleg egészen a súlyos bántalmazásokig szeretetlenül bánnak velünk.

Olyankor keletkezik lelki sérülés, ha a bántást nem tudjuk akkor és ott feldolgozni. Ha nem tudunk megbocsátani a bántalmazónak és így megmarad bennünk a bántalmazás okozta félelem és főleg a harag. Ha a bántalmazás torzítja az énképünket, piszkosnak, értéktelennek érezzük magunkat. Ha kialakul bennünk egy ragaszkodás a szeretetnek ahhoz a formájához, amit nem kaptunk meg.

Minél védtelenebbül (minél korábban, minél közelebbi személytől) ér minket minél súlyosabb (brutálisabb és hosszan tartóbb) bántalmazás, annál komolyabb lesz a sérülés.

Sérüléseinknek azonban az esetek jelentős részében nem vagyunk tudatában, mivel a család és az egyén is számos olyan védekező, elhárító mechanizmust használ, amely abban segíti, hogy ne kelljen szembenézni azokkal a gyakran nagyon súlyos rosszakkal, amelyek ténylegesen jelen  vannak az életében.

Attól azonban, hogy nem veszünk tudomást róluk, a szeretetlenségek által okozott sokszor rendkívül fájdalmas és félelmetes érzések nem múlnak el, hanem csak észrevétlenül és ellenőrizhetetlenül működnek, de minden olyan helyzetben megjelennek, amely valamilyen módon hasonlít az eredeti bántalmazás helyzetére.

A gyógyulás első lépése tehát az, hogy felismerjük, milyen bántalmazások értek minket és hol jelennek meg ezek a mostani életünkben. Ennek az elméletét a mélylélektan a 20.század elejétől nagyon részletesen kidolgozta, így mostanra meglehetősen biztos, sokszorosan ellenőrzött tudásunk van arról, milyen gyerekkori bántások milyen sérülésekként jelennek meg felnőtt korunkban. 1

Egy fiatalember azzal jelentkezett nálam terápiára,  hogy ő biztosan el fog válni, de a rend kedvéért még adjunk egy utolsó esélyt, beszélget velem a kapcsolatuk megjavítása érdekében. A terápia során kiderült, hogy érzékeny kisfiú volt, akit szerettek a szülei. Mindazonáltal szülei házasságában sok feszültség volt, és ezt gyerekként ő is megszenvedte. Két éves kora körül súlyos beteg lett, és egy távoli kórházba kellett vinni, ahová csak a nagypapája tudott bejárni hozzá minden nap. Ezután nem sokára súlyosan fogyatékos testvére született, aki néhány nap múlva meghalt. Ez az eset nagyon megviselte a szüleit. Ötéves korában megszületett a kishuga. Annak ellenére, hogy a kislány egészséges volt, a szülei mindig szorongó gondoskodással csüngtek rajta. Így nem jutott  elég melegség és figyelem a kisfiú számára. Hiába próbálta a figyelmüket és az odafordulásukat megszerezni, ők annyira el voltak foglalva a saját bajaikkal, hogy nem vették észre a jelzéseit.  A kisfiú szorongott és magába zárkózott. Felnőttként ez az ember azt érezte, hogy a szeretet bármikor elveszthető, s hogy ő képtelen arra, hogy megszerezze a számra fontos ember szeretetét, és nem tehet mást, mint hogy magába zárkózik.


_____________________________________
1. A pszichológiának nagyon kiterjedt szakirodalma van népszerűsítő szinten is. Mindazonáltal nem olyan egyszerű ebben kiismerni magát az embernek, mint ahogy azt  a nagy lelkesedéssel, de többnyire kevés hozzáértéssel működő pszicho-próféták nyomán gondolná. Ahhoz ugyanis, hogy egy-egy pszichológus valamilyen elméletének a tényleges magyarázóértékét meg tudjuk ítélni, egyrészt az kell, hogy átlássuk, milyen tapasztalati alapra épül az adott elmélet, és mennyire korrekt szakmai lépésekben dolgozták ki, mi a helye a pszichológus egész elméletrendszerében, illetve ezen túlmenően az is elengedhetetlen, hogy az elméletrendszer mögött meghúzódó antropológiát rekonstruáljuk és megállapítsuk annak érvényességét.