HORTUS CARMELI

2011. február 26., szombat

A belső ima - az elmélkedés

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange az elmélkedés ismertetését azzal kezdi, hogy leszögezi, az ima elsődleges célja, hogy Isten iránti szeretetünket növelje és minden egyéb – megismerés, az érzések és az élmények – ennek csak eszközei. Hangsúlyozza, hogy az ima nem egyszerűen a mi természetes erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten természetfeletti kegyelmeinek a befogadása:

"Az ima ... az ismeret és a szeretet teljes mértékben természetfeletti működése."2

Az imára való előkészületről a következőket mondja:

"Ahhoz, hogy az egész lélek felemelkedjen Istenhez, az imára az alázatosság gesztusával kell felkészülni, és a három teológiai erényből kiindulni, amelyek egyesítenek minket Istennel, megerősítik a vallásosság erényét, és megszerzik számunkra a Szentlélek világosságát és ösztönzését."3

Az alázatosság, mint azt Garrigou-Lagrange hangsúlyozza, „... távolról sem önmagunk lealacsonyítása ...”, hanem a teremtmény megfelelő viszonya a Teremtőhöz, annak a tudata, hogy az ember teljes mértékben Istentől függ és hogy semmije sincs, amit nem Istentől kapott volna. Ennek megfelelően az alázatosság aktusa „.. rendes körülmények között a bűnbánat és az imádás aktusával társul.”4

Az utóbbi évtizedek kétségbeejtő pusztítást vittek végbe ezen a téren. Ha valaki Istent a cimborájának vagy egy bájos plüssmackónak tekinti, aki kihúzza majd őt minden bajból vagy akihez szükség esetén odabújhat, akkor ez természetesen értelmetlenné és érthetetlenné teszi az alázatosságot, a bűnbánatot és az imádatot is. S ez a fajta viszony Istenhez egyben lehetetlenné teszi azt a feltétlen bizalmat és teljes önátadást is, amelyek nélkül nem tudjuk befogadni Isten kegyelmeit.

Ha azonban az ember egy kicsit is tisztában van azzal, hogy teljes létében Istentől függ, hogy semmije nincs, amit ne kapott volna, hogy szeretetlenségei milyen fájdalmas ellentétben állnak Isten végtelen szentségével és jóságával, akkor minden hamis teatralitás nélkül teljesen természetesen jönnek az alázat, a bűnbánat és az imádat egyszerű gesztusai. Nagyon sok szép imakezdő kötött imát lehet találni mindezek kifejezésére, de kezdhetjük úgy is az imát, hogy saját szavainkkal mondjuk el ezeket Istennek.

„Az alázatosság gesztusa után, a hit mélységes és kitartó gesztusát kell megtennünk néhány alapvető igazságban vagy másban, ami lehet Isten, az Ő tökéletessége, az Ő jósága, vagy Krisztus, az Ő életének misztériuma, az Ő szenvedése, az Ő dicsősége, vagy ismét csak a mi fő kötelességeink, a mi hivatásunk, a végső dolgok, a bűn, az állapotbeli kötelességeink – mindezt egyre szentebbül.”5

Garrigou-Lagrange tehát itt nem egy természetes szinten mozgó racionális, következtető gondolkodásról beszél, hanem olyanról, amely egyben a hit gesztusa is. Ilyenkor az ember azt kéri, hogy a Szentlélek világosítsa meg az értelmét, hogy természetfeletti módon is megértse, azaz ez a fajta megértés egyben az ember hitét is növeli, erősíti.

„Ezek a témák visszatérhetnek. Ünnepnapokon a liturgia maga is ad nekünk tárgyat. Ha az ünnep Krisztus életének misztériumára emlékezik, mint például az Ő szenvedése, végiggondolhatjuk mindenekelőtt az érzékek útján felfogható aspektusából, aztán szellemi aspektusából, elidőzve azon, hogy mi ad ennek végtelen értéket, megpihenhetünk a termékeny hitnek ebben a szemléletében. A hit eme nézőpontja és odaadása számára gyakran elég az Evangélium vagy a liturgia néhány szava. Az előrébb járó lelkek számára olyanok ezek, mint néhány szem tömjén a szeretet tüzére. Nem szükséges túl sokat gondolkodni; a teológiai hit egyszerű aktusa felsőbbrendű, mint a megfontolások, és ha ez az egyre és egyre egyszerűbbé váló szemléletmód csodálattal és szeretettel társul, megérdemli a szemlélődés nevet. Ez a belénk öntött hit, amely felsőbbrendű minden filozófiánál és diszkurzív teológiánál, biztosan és természetfeletti módon bevisz minket annak a misztérium rejtelmébe, amelyet a kiválasztottak nyíltan szemlélnek a mennyben.”6

Ilyen módon a hit a reményhez vezet el minket:

„A hitnek ez az igazságon és Isten jóságán nyugvó tekintette természetes módon felemel minket a remény gesztusához. A lélek vágyik arra a boldogságra, örök életre, arra a békére, amelyet a mennyei Atya megígért azoknak, akik követik Jézust. Azonban biztosan tudjuk, hogy a mi saját természetes erőinkből soha nem leszünk képesek elérni ezt a természetfeletti célt. Ezért Isten végtelenül segítőkész jóságához fordulunk és kérjük tőle az Ő kegyelmét. A remény által inspirált kérés az isteni segítségben bízik.”7

A remény gesztusa felkészít minket a szeretet gesztusára.

Itt Garrigou-Lagrange kitér arra, hogy az érzelmek támogathatják a szeretetet, de alapvetően nem az érzelmeké a vezető szerep.

„Ha ezekben a szerető érzésekben a mi érzéki természetünk a szeretet által megelevenítve segítségére jön az akaratnak, hasznos lehet, feltéve, ha alárendelt szerepben marad. De ez a segítség nem szükséges, a szárazságban meg is szűnik. Itt nyugodt, de mélységes szerető érzésre van szükségünk, amely biztosabb és sokkal termékenyebb, mint a felszínes érzelmek.”8

Ez a szöveg megkülönbözteti a szerető érzéseket (affections) az érzelmektől (emotions). Ez arra a nagyon-nagyon fontos dologra mutat rá, hogy ha az ember nem az érzéki szintjén lévő érzelmekre törekszik, akkor ahogy egyre közelebb kerül Istenhez, egyre mélyebb béke és öröm kerül ezek helyére, amely összehasonlíthatatlanul örömtelibb és boldogítóbb, mint amit az érzelmek adni tudnak.

"Ez az érzelmi színezetű szeretet végül hatékonnyá fog válni: „Az isteni akarathoz szeretném igazítani az akaratomat. Váljon valóra bennem a Te akaratod a parancsokhoz és a tanácsok szelleméhez való hűség által. Mindent szét akarok törni, ami a bűn, a gőg, az önzés és az érzékiség szolgájává tesz engem. Egyre jobban és jobban szeretnék részesedni abban az isteni életben, amit Te kínálsz nekem. Azért jöttél, hogy mi bőségben élhessünk. Növeld bennem az irántad való szeretetet.”"9

2011. február 20., vasárnap

A belső ima - Istennel való párbeszéd

Garrigou-Lagrange könyve bevezetőjében arról ír, hogy a belső élet egyszerűen az, hogy az ember befelé fordul és megbeszéli önmagával azt, ami foglalkoztatja. Ezt minden ember ismeri és gyakorolja. A hívő emberek esetében azonban ez a befelé fordulás egyre inkább Istennel való párbeszéd lesz, amely során önmaga helyett Isten kerül az élete központjába.2

„Ahogy valaki komolyan törekszik az igazságra és a jóságra ez az önmagával folytatott párbeszéd egyre inkább Istennel való párbeszéddé alakul. Lépésről lépésre ahelyett, hogy mindenben önmagát keresné, hogy többé kevésbé tudatosan mindig önmagát állítaná a központba, az ember elkezdi Istent keresni mindenben és az önzés helyett Isten és a lelkek Istenben való szeretetére törekszik. Ebből áll a belső élet. ... Az egyetlen szükséges dolog - ahogy Jézus mondta Mártának és Máriának3 - az, hogy meghalljuk Isten szavát és aszerint éljünk.”4

„Vannak, akik azt gondolják, hogy elég éppen csak megmenekülni, nem kell szentnek lenni. Természetesen nem kell csodatévő vagy az Egyház által kinyilvánított szentnek lenni, de a megmenekülés és a szentté válás ugyanaz: a mennybe ugyanis csak szentek vétetnek föl. Vagy itt a földön, vagy a tisztítótűzben, de teljesen meg kell tisztulni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a mennybe.”5

„A szentséghez nem szükséges sem különösebb intellektuális kultúra, sem nagy külső aktivitás, hanem csak az, hogy az ember alapvetően Isten által éljen.”6

Az önző emberek, mondja Garrigou-Lagrange, kizárólag azon az alacsony érzéki szinten kommunikálnak magukkal, ami az állatokkal közös bennünk és nem élnek a léleknek azzal a szellemi részével (az akarat és az intellektus), ami az angyalokkal közös bennünk:

„Elsősorban lelkének érzéki részével áll kapcsolatban, azzal a résszel, amely közös az emberben és az állatban. Így érzéki örömei és érzéki szomorúságai vannak aszerint, hogy jó vagy rossz-e az idő, hogy nyert-e pénzt vagy vesztett. Vágyai és az ellenszenvei hasonlóképpen érzéki természetűek, és ha akadályba ütközik, rendetlen önszeretete hatására türelmetlenséget és dühöt érez. De az önző ember nagyon keveset tud lelke szellemi részéről, amely közös az angyalban és az emberben. Még ha hisz is a lélek és a magasabb képességek szellemi mivoltában, akkor sem él a szellemi rend szerint.”7

Még ha foglalkozik is Istennel, újra és újra visszaesik az érzéki szintre.

„Ahogy mondják, ha az élet nincs egy szinten a gondolatokkal, akkor a gondolatok végül az élet szintjére süllyednek vissza.”8

A kegyelem állapotában lévő ember párbeszéde önmagával megváltozik. Elkezdi nem önmagáért, hanem Istenért szeretni önmagát, és megérti, hogy meg kell bocsátania ellenségeinek, és mindenkit szeretnie kell Istenért. Az ember ilyenkor még tele van bűnökkel. Ezek nem halálosak, hanem bocsánatosak, de hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ember az érzéki szinttel azonosítsa magát és újra halálos bűnökbe essen.

„A belső élet pontosan az a felemelkedés és átalakulás, ami akkor történik, amikor a párbeszéd, amelyet az ember magával folytat, elkezd Istennel való párbeszéddé válni.”9

„Isten szelleme egyre inkább megmutatja a jóakaratú léleknek, hogy Isten mit kíván tőle és mit szeretne adni neki.”10

„Istennek ez a folyamatos megmutatkozása az Őt kereső lélek felé nincs minden küzdelem nélkül. A lélek szabaddá kell hogy váljon a bűn eredményezte kötésektől és fokozatosan meg kell el kell tűnjön az amit Szent Pál régi embernek nevez és ki kell formálódjon az új ember.”11

„Az, amit Szent Pál belső embernek nevez, az ami a legfontosabb és legemelkedettebb bennünk, a hit által megvilágított értelem és az érzékiséget - amely közös az állatban és az emberben - uralni képes akarat.”12

Éppen ezért a belső ima során Isten az értelmünket és az akaratunkat emeli föl magához.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.3 - Lk 10,414 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. Introduction A. The one thing necessary. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.
7 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God A. Conversation with Oneself.. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God A. Conversation with Oneself.. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.9 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.10 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.11 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.12 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. II. The interior life and intimate conversation with God B. Interior Conversation with God. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.

2011. február 17., csütörtök

Helyrehozó szenvedés

"Isten dicsőségének és a lelkek megmentésének ezért a céljáért különféle módokon lehet apostolkodni: Lehet apostolkodni a keresztény tanítás oktatásával és lehet az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, imával, amely lehívja Isten kegyelmét, hogy gyümölcsöző legyen azok munkája, akik az Úr szőlőjében dolgoznak. Ha elmélyült, akkor ez a a rejtett apostolkodás a külső apostolkodás lelke. Végül lehet apostolkodni a helyrehozó szenvedésen keresztül; ez az apostolkodás, amely éppolyan rejtett mint az ima, tovább folytatja Krisztus misztikus testében Krisztus szenvedését amelyet a passió során és a kereszten a lelkek helyreállításáért szenvedett el. Ha Krisztus misztikus testének egy tagja szeretetből, szándékosan szenved, egy másik beteg tag meggyógyul. … Ha Isten szolgái áldozatul ajánlják fel a testüket és a szívüket, az Úr megóvja egy szerencsétlen, kimerült ember testét vagy meggyógyít egy beteg szívet, amelynek nincs ereje elszakítani a kötelékeit. Ha a misztikus testben egy nagylelkű lélek felajánlja az akaratát, egy másikban az Úr újjáéleszti az akaratot és megadja neki a megtérés kegyelmét."

Garrigou-Lagrange: The Three Ages of Interior Life. III/XXI. ZEAL FOR THE GLORY OF GOD AND THE SALVATION OF SOULS

2011. február 13., vasárnap

A belső ima - a kegyelem működése

Imánknak és egész életünknek is az a célja, hogy eljussunk a Szentháromság szeretetközösségébe, hogy úgy ismerjük és szeressük Istent, mint Ő önmagát.

Erre egyetlen teremtmény sem képes saját erejéből, ehhez isteni segítségre van szükség. Ez a segítség a megszentelő kegyelem, amelyet a megkeresztelkedéssel kapunk, és ha bűnünk folytán elveszítjük, a gyónáskor kapott feloldozás állítja helyre bennünk.

„A megszentelő kegyelem, a dicsőség magva vezet be minket az igazságnak és az életnek ebbe a magasabb rendjébe. Ez lényegileg természetfeletti élet, részvétel Isten belső életében, az isteni természetben, amivel már felkészít minket arra, hogy egy nap úgy lássuk Istent ahogy Ő látja magát és úgy szeressük Őt, ahogy Ő szereti önmagát.”2

Ezt a kegyelmet lelkünk szellemi része kapja3 és lelkünk leglényege fogadja be, s ez a kegyelem a belénk öntött erényeken és a Szentlélek ajándékain4 keresztül emeli fel és teszi természetfeletti működésre képessé értelmünket és akaratunkat. Ezen a módon leszünk képessé arra, hogy Istent úgy ismerjük és úgy szeressük, mint Ő saját magát.

„A teremtett értelem az isteni lényeg közvetlen látásához csak egy ajándékba kapott segítség, csak Isten kegyelme által képes felemelkedni. Az angyalban és bennünk ez a kegyelem arra hasonlít, ahogy egy vad bokor képessé lesz az oltás által jó gyümölcsöt teremni. Az angyal és az emberi lélek csak akkor válhat képessé Isten természetfeletti ismeretére és természetfeletti szeretetére, ha befogadja ezt az isteni oltást, a megszentelő kegyelmet, ami részvétel az isteni természetben és Isten belső életében. Csak ez a kegyelem – ha befogadtuk lelkünk lényegébe, mint szabad ajándékot – tudja a lelket felemelni oda, hogy egyáltalán képes legyen a lényegi isteni tevékenységekre, csak ez a kegyelem teheti képessé arra, hogy közvetlenül úgy lássa Istent, ahogy Ő látja önmagát és úgy szeresse Istent, ahogy Ő szereti önmagát. Más szavakkal, az értelem és az akarat megistenülése az előfeltétele annak, hogy maga a lélek – a lélek lényege –, ahonnét ezek a képességek fakadnak, megistenüljön.”5
„Most tehát a kegyelemnek ez az élete a belénk öntött erények és a Szentlélek ajándékai formájában fejlődik bennünk. Mint ahogy a természetes életben az értelmi és érzéki képességeink a lelkünk leglényegéből fakadnak, úgy a természetfeletti rendben a megszentelő kegyelemből – amelyet a lélek lényege befogad – származnak a felső és belső képességeink, a belénk öntött erények és az ajándékok, amelyek azzal a forrással, amelyből származnak képezik a mi szellemi vagy természetfeletti organizmusunkat. Ez a keresztségben adatik nekünk és a bűnbocsánat állítja helyre, ha az a szerencsétlenség érne minket, hogy elvesztettük.”6

A kereszténység szerint földi életünk célja az, hogy megistenüljünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hatalomban egyenrangúak leszünk Istennel, mert mindig teljes mértékben függeni fogunk tőle, hanem azt, hogy Isten képessé tesz rá, hogy belépjünk a Szentháromság szeretetközösségébe, úgy szeretve és ismerve Istent, mint Ő magát.

Ezt a képességet azonban el kell sajátítanunk. Isten kegyelme csak akkor válik a miénkké, ha együttműködünk vele. Értelmünk és akaratunk csak úgy tud felemelkedni, ha elfogadjuk a belénk öntött erényeket és a Szentlélek ajándékait, olyan módon, hogy önközpontúságunk helyett azok alapján éljük az életünket.

Ezt a természetfeletti képességet ugyanúgy, mint a természetes képességeket, általában lépésről lépésre szerezzük meg, azáltal, hogy lépésről lépésre együttműködünk Isten kegyelmével, a belénk öntött erényeket gyakoroljuk és a Szentlélek indíttatásainak megfelelően alakítjuk át az életünket. Így értelmünk és akaratunk lépésről lépésre megszabadul az önzésünk és egocentrizmusunk korlátaitól, és egyre inkább a miénk lesz Isten világos látása és mindent átható szeretete. Az elsajátított és életre váltott kegyelmek újabb és újabb kegyelmeket hívnak le nekünk.

Az ima a kegyelem befogadásának kiemelt eszköze. Azaz még a legmagasztosabb ima is csak eszköz és nem cél. A cél az, hogy Isten kegyelmével együttműködve úgy alakuljunk át belsőleg, hogy beléphessünk a Szentháromság szeretetközösségébe.
1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.3 - Lelkünk érzéki (azaz nem szellemi) részéhez tartoznak: „külső érzékek és a belső érzékek, a képzelet, az érzéki emlékezet és az érzékiség vagy érzéki vágy is, amely a készenléteben álló szenvedélyekből vagy érzelmekből származnak, amelyet érzéki vágynak és gyűlöletnek, kívánságnak és elutasításnak, érzéki örömnek és szomorúságnak, reménynek és kétségbeesésnek, bátorságnak és félelemnek és haragnak nevezünk. Mindez az érzéki élet létezik az állatokban is...” A szellemi rész pedig a lélek leglényegéből származó értelem és akarat. Bővebben: Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.4 - A belénk öntött erények: a hit, a remény, a szeretet, valamint az okosság, igazságosság, erősség, mértékletesség. A Szentlélek ajándékai: a bölcsesség, értelem, tudás, tanács, jámborság, erősség, istenfélelem. Bővebben: Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.5 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace, eternal life begun. B. The Seed of eternal life in us. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.6 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. III. The spiritual organism. Article I. The natural life and the supernatural life of the soul.

2011. február 6., vasárnap

A belső ima - Isten kegyelmének befogadása

A keresztény hagyomány többféle technikát is használ, amelyek segítik az embert abban, hogy az imája valóban Isten felé fordulás legyen. Garrigou-Lagrange szerint azonban a technika teljesen másodlagos, az a fontos, hogy az akaratunk és az értelmünk Istenhez emelkedjen fel.2

Garrigou-Lagrange korában az volt a kísértés, hogy akkor jó az ima, ha az ember sok ismeretet szerez vagy sok okosat gondol. Manapság pedig az, hogy akkor imádkozunk jól, ha nagy érzelmeket vagy élményeket élünk át közben.

Az imának azonban az a természetfeletti átalakulás a lényege, amelyet Isten a kegyelem segítségével hoz létre bennünk, amelynek során akaratunkat és értelmünket természetfeletti módon felemelve önmagunk helyett egyre inkább Őt helyezzük az életünk középpontjába.

Garrigou-Lagrange nagyon fontosnak tartja, hogy imánkat ne a technikánkra alapozzuk, hanem tisztában legyünk azzal, hogy az ima elsősorban Isten kegyelmétől függ: Ő pedig nem technikánk alapján adja meg azt, hanem aszerint hogy valóban mennyire keressük Őt, és mennyire akarjuk Őt első helyre tenni az életünkben.

Az ima tehát nem valami intellektuális vagy érzelmi teljesítmény vagy élmény, hanem Isten kegyelmének a befogadása.

„... az ima nem a csalóka érzelmekből indul ki, hanem a kegyelem életéből, amely mérhetetlenül magasabb rendű, mint a mi érzéki természetünk.”3

Ha az imában nem azt keressük, hogyan tudjuk egyre jobban megtenni Isten akaratát, hanem különféle intellektuális örömöket, érzéseket, élményeket, tudatállapotokat akarunk, akkor nem tud bennünk működni a kegyelem – hiszen ez éppen azt adná meg, hogy mindezek helyett Isten akaratát keressük –, és akkor az imánk üres szócséplés, érzelgés vagy önmanipulálás lesz csupán.

Éppen ezért az imára nem a különféle légző és lazítógyakorlatok készítik fel az embert, és nem a különféle elmélkedési technikák teszik hatékonnyá, hanem az a szilárd törekvés a mindennapjainkban, a kapcsolatainkban, a munkánkban, a kötelességeinkben, az örömeinkben, hogy mindenben Isten akaratát keressük és azt akarjuk megvalósítani.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Lásd erről: A belső ima - mi az és mi nem az.
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: its progressive simplification. B. The essential acts of prayer

2011. február 1., kedd

A belső ima - célja Isten maga

A belső imának nem az a célja, hogy az ember valamilyen részleges jót érjen el. Nem arra való, hogy az ember jobban informált legyen általa, nem arra, hogy különféle érzéseket, élményeket vagy tudatállapotokat éljen meg rajta keresztül, még csak nem is arra, hogy jobb ember legyen valaki.

A belső ima egyetlen célja Isten maga. Az hogy a keresztény ember éljen azzal az egyedülálló lehetőséggel, amelyet a keresztséggel kap meg, hogy belépjen a Szentháromság szeretetközösségébe, amely az örök élet.

Az Ótestamentumban csak kevés szó van az örök életről, mivel abban minden az Üdvözítő eljövetelére irányul – így nem beszél arról, hogy mi lesz azután. Jézus azonban azonnal az örök életről kezd el beszélni. És nem úgy beszél róla, mint a filozófusok, akik közül a legjobbak is csak a természet rendjében tudták elképzelni az eljövendő életet, hanem úgy, hogy túllép a természet rendjén.2

„…a Megváltó nemcsak az eljövendő életről beszél teljes bizonyossággal, hanem az örök életről, amely a múlt, a jelen és a jövő fölött van, egy százszázalékos természetfeletti életről, amelynek mértéke Isten belső élete. Az ebben való részesedés az örök élet, a mozdulatlan örökkévalóság egyszerű pillanata által.”3

János evangéliumában Jézus konkrétan az mondja:

„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”4

János evangelista pedig első levelében azt írja, hogy Istent közvetlenül úgy fogjuk látni, ahogyan Ő önmagában létezik:

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk Hozzá, mert látni fogjuk Őt, amint van.”5

Szent Pál azt írja:

„Most ugyanis tükör által homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.”6

Garrigou-Lagrange felhívja rá a figyelmünket, hogy Pál nem azt mondja: úgy fogom ismerni Istent, mint most magamat, hanem: ahogy most engem ismer Isten. Az ember ugyanis nem ismeri teljes mértékben a saját lelkét, hanem azt csak Isten ismeri teljes mértékben.

„Szent Pál itt azt mondja, hogy akkor úgy fogom megismerni Őt, mint ahogy Ő ismer engem. Azon a módon ahogy Isten minden közvetítő nélkül ismeri a lelkem valóját és az én belső életemet, úgy fogom én Őt ismerni minden teremtményi közvetítő nélkül, sőt a teológia még ehhez hozzáteszi, hogy minden teremtett idea közvetítése nélkül.”7

A fogalmakon keresztül nem tudjuk megragadni Istent: ezeken keresztül csak kicsi darabokat tudunk felfogni belőle. Istent, aki egységes, mi csak kis részekként vagyunk képesek látni. Tudjuk, hogy irgalmas és tudjuk, hogy igazságos, de nekünk ez ellentmondásnak tűnhet, pedig Benne az igazságosság és az irgalom egy.

„Úgy fogjuk látni Istent, ahogy Ő látja magát, közvetlenül, anélkül azonban, hogy kimerítenénk az Ő létének, szeretetének és erejének mélységét; és úgy fogjuk szeretni Őt, ahogy Ő önmagát szereti.”8

A keresztséggel Isten megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy eljuthassunk ide. De a keresztség önmagában nem tesz képessé erre. Ahhoz, hogy ezt elérjük, egész életünkkel kell együttműködnünk Istennel abban, hogy Ő megtisztítson és felemeljen ide minket. S ennek egy kitüntetett módja a belső ima.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.4 - Ján 17,35 - 1Ján 3,26 - 1Kor 13,127 - Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae Ia, q.12, a.2.8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.

2011. január 23., vasárnap

A belső ima - mi az és mi nem az

Garrigou-Lagrange úgy határozza meg a belső imát, hogy az a lélek felemelése Istenhez.2

A keresztény hagyomány, amikor itt a lélekről beszél, ezen egyértelműen az ember szellemi részét érti. Ez gyakorlatilag – amíg valaki a szemlélődő ima legmagasabb fokaira el nem jut – az értelmünket és az akaratunkat jelenti.

Ebben az értelemben a lelket felemelni Istenhez pedig azt jelenti, hogy az akaratunkat és az értelmünket átadjuk az Úrnak, hogy rendelkezzen vele és alakítsa át az Ő tetszése szerint; és ezt az Ő akaratát minden körülmények között – akkor is ha a számunkra pillanatnyilag érthetetlen vagy fájdalmas – a magunkévá tesszük. Avilai Szent Teréz a Belső várkastélyban végig arról beszél, hogy a tökéletesség abban áll, hogy az akaratunkat Isten akarata alá rendeljük.

Tehát a belső ima az értelmünk és az akaratunk Istenhez emelése. Ha egy tevékenységben nem az értelmünk és akaratunk vesz részt vagy ezek nem emelődnek Istenhez, akkor nem beszélhetünk imáról.

Manapság nagyon sok olyan tevékenységet neveznek imának, amelyekben nem hogy nem emelődik az akarat és az értelem Istenhez, hanem pont ellenkezőleg, az emberek a testi szintjük manipulálásához próbálják meg Istent eszközként használni.

A kereszténység az embert testi és szellemi részre osztja fel. A testi részhez azonban nem csak magát a testet sorolja, hanem annak nagy részét is, amit ma a pszichéhez szokás sorolni:

„…külső érzékek és a belső érzékek, a képzelet, az érzéki emlékezet és az érzékiség vagy érzéki vágy is, amely a készenléteben álló szenvedélyekből vagy érzelmekből származnak, amelyet érzéki vágynak és gyűlöletnek, kívánságnak és elutasításnak, érzéki örömnek és szomorúságnak, reménynek és kétségbeesésnek, bátorságnak és félelemnek és haragnak nevezünk. Mindez az érzéki élet létezik az állatokban is…” ³

Ha kicsit alaposabban megnézzük ezeket az ál-imákat, mindig azt látjuk, hogy ezek az embernek azokat a részeit célozzák, amelyeket a keresztény hagyomány a testhez sorol.

Ezekben olyan technikákat használnak, amelyek arra lettek kitalálva, hogy az embernek a testén keresztül és az érzelmek manipulálásával különféle kellemes testi és érzelmi állapotokat hozzanak létre.

A repertoárba leggyakrabban különféle légző és lazító gyakorlatok tartoznak, kellemes zenék, kellemes képek felidézése és mindezek tetszés szerinti kombinációja, amelyeket keresztény elemekkel körítenek vagy kötnek össze. Legrosszabb esetben magukat a keresztény elemeket használják a kellemes testi és érzelmi állapot beállítására.

Például Jézus nevének mondogatásával szabályozzák a légzést vagy ugyancsak az Ő nevét egyre hangosabban majd halkabban mondva feszültséglevezetést és megnyugvást érnek el. (Ez utóbbit én is csináltam gyerekkoromban az úttörőtáborban, csak mi azt mondtuk, kiabáltuk és suttogtuk, hogy „csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja”.)

Így ahelyett, hogy az emberek szellemi része, az értelme és az akarata felemelkedne Istenhez, kiemelődnének önmagukból, kapcsolatba kerülnének Istennel, leragadnak testi szinten, az érzékeiket és az érzelmeiket manipulálják és odáig süllyednek, hogy a szent dolgokat is ennek az eszközeként használják.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXV. THE MENTAL PRAYER OF BEGINNERS: ITS PROGRESSIVE SIMPLIFICATION
3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. III. The spiritual organism (A szellemi organizmus). Article I: The natural life and the supernatural life of the soul (A lélek természetes és természetfeletti élete). – Az Olvasónaplóban megtalálható néhány részlet ismertetése.

2010. december 21., kedd

Trienti vagy tridenti?

G. dictus Magister jóvoltából tegnap a Laudator temporis acti blogon megjelent egy vendégbejegyzésünk egy apró, de makacs problémáról, amelyet most másodközlésben osztunk meg olvasóinkkal.

A katolikus egyház legnagyobb hatású újkori zsinatát a Német-római Birodalom egyik legdélibb tartománya, a trienti hercegérsekség székhelyén hívták össze 1545-ben. Az 1563-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal huszonöt alkalommal ülésező zsinat számos olyan rendelkezést hozott és szöveget adott ki – többek között új katekizmust, breviáriumot, misekönyvet vagy a Vulgata új kiadását – amelyek egészen a 20. századig alapvetően meghatározták a katolikus vallásgyakorlás formáit.

A trentói székesegyház és érseki palota, a trienti zsinat egykori székhelye

A város neve, ahová a zsinatot összehívták, és ahol a legtöbb ülést tartották (mert a 9-11. ülésre Bolognában került sor) latinul – ahogyan a zsinati határozatokat kiadták – Tridentum, németül – a birodalom nyelvén, ahová tartozott – Trient, míg olaszul – mai hivatalos nevén, amióta az I. világháborút lezáró saint-germaini békeszerződés Olaszországhoz csatolta – Trento. Magyarul mindhárom formát használták már a zsinat megnevezésére. A 19. század előtti irodalomban a latinos „tridentumi” forma volt a bevett, ahogy például a jezsuita hitszónok és polihisztor Molnár Jánosnál olvassuk: „El-nem felejthetem a’ tridentumi szentséges gyülésnek illy oktatásokra ki-adott parantsolattyát” (1775), de magára a zsinatra a teljes latin névből (Concilium Tridentinum) önállósult melléknévvel is utaltak: „a Tridentinum, a tridentinumi rendelkezések”. A 19. század második felétől kezdve a német megnevezés vált elfogadottá, s a magyar egyháztörténeti és teológiai szakirodalom a 20. század közepéig kizárólag – és azóta is túlnyomórészt – a „trienti zsinat” formát használta. Végül a 20. század második felének egyháztörténeti irodalmában a „trentói zsinat” kifejezés is megjelent, amelyet elsősorban Szántó Konrádnak a 80-as években alapvető kézikönyvként használt egyháztörténete népszerűsített. Ez azonban mostanára már eltűnni látszik, és joggal, hiszen éppannyira anakronisztikus, mintha mondjuk a „bratislavai diétáról” vagy „a levočai fehér asszonyról” beszélnénk.

Trient látképe. Engelbrecht Martin metszete, Augsburg, 1756

A három név mellett azonban az 1950-es évektől kezdve egy furcsa vadhajtás is felbukkant: a „tridenti zsinat”, amely semmivel sem indokolható, hiszen a várost egyetlen nyelven sem nevezték soha „Trident”-nek. Vagy a latin és a német forma félművelt kontaminációjaként született, vagy a Tridentinum melléknévi forma furcsa magyarosításaként, vagy úgy, hogy az -um végződés elhagyásával közvetlenül a latin tőhöz illesztették a magyar képzőt. Annál meglepőbb tehát, hogy ez a hibás forma villámgyorsan elterjedt – és a Waltermária jóvoltából máig meg is maradt – a magyar tankönyvírásban és következésképpen a nem-szakirodalmi szóhasználatban is. Emlékszem, még egy 1993-ban komoly művészettörténeti szakfolyóiratba leadott tanulmányomban is végig „átjavították” a „trienti zsinat” megnevezést az újkeletű öszvérformára, és persze kihagyták azt a lábjegyzetet, amelyben megindokoltam az általam használt forma helyességét.

A római misekönyvnek a trienti zsinat különbizottsága által átnézett, V. Pius által 1570-ben jóváhagyott és VIII. Kelemen által 1604-ben módosított változata, a „trienti mise” liturgiája

A helytelen forma persze nem sok vizet zavart, hiszen a trienti zsinat nem tartozott a gyakran emlegetett témák közé, különösen amióta a katolikus egyház a II. vatikáni zsinatot tekinti alapvető viszonyítási pontnak. A kérdésnek az adott új aktualitást, hogy 2007. szeptember 14-én érvénybe lépett az a pápai rendelet, amely minden külön engedély nélkül is lehetővé teszi a vatikáni zsinat előtti liturgia szerinti, latin nyelvű, úgynevezett „trienti szentmise” celebrálását. Érdekes, hogy míg a rendelet bevezetését kommentáló írások még a helyes „trienti” formát használták, azóta már, a szentmise e formájának örvendetes – és a Laudator blog olvasói számára minden bizonnyal különösen kedves – elterjedése óta inde-unde beszivárgott a megnevezésébe az a kutya „d” betű, s ma már a legtöbb tradicionalista katolikus honlapon „tridenti mise”-ként emlegetik. Még szerencse, hogy a mértékadó szakirodalom – például Előd István Dogmatikájának új kiadása, vagy az idén májusban megjelent Káté a lelkipásztorok számára a Trienti Zsinat határozatából… – továbbra is a „trienti” formát használja, akárcsak a befolyásos egyházi irodalom, például a mátraverebély-szentkúti katolikus nemzeti kegyhely alább idézett hivatalos kiadványa, s így remélhető, hogy ez a forma előbb-utóbb a nagyközönséghez is eljut:

„A római rítus hagyományos (úgynevezett rendkívüli vagy „trienti”) formája, amelyet a nyugati egyház a II. vatikáni zsinatot követő reformokig gyakorolt, érzékelhető közösséget teremt köztünk és e rítusban nevelkedett őseink, szentjeink között. Jóllehet ez a liturgikus forma mára háttérbe szorult, Őszentsége XVI. Benedek pápa kijelentette: érvényességét soha el nem vesztette, és kívánatos, hogy minél többen újra fölfedezzék a szépség és igazság benne rejlő bőségét.”

A trienti zsinat határozatai „a nagy Denzinger” – Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai – 2004-ben megjelent magyar fordításában olvashatók. A zsinat monumentális, négykötetes történetét pedig Hubert Jedin írta meg és publikálta a Herder kiadónál 1951 és 1976 között. Ő szintén egy többnevű városban nőtt fel, amelyet ki-ki anyanyelvétől, preferenciáitól és a történelmi kontextustól függően nevez Wratislawiának, Vratislaviának, Wrocławnak, Boroszlónak, vagy, ahogy maga Jedin hívta, Breslaunak. És nem hibásan.

A Breslauból 1938-ban elmenekült zsidóságnak Izraelben a mai napig német nyelven
megjelenő újságja ma is Breslaunak nevezi egykori városukat, míg Németországban
már régen a Wrocław név vált bevetté. Az egykori breslauiak szövetségéhez
tartozik a megkeresztelkedett, majd 1944-ben Hollandiában mártírhalált
halt Boldog Edith Stein kármelita szerzetes és filozófus rokonsága is.

2010. november 14., vasárnap

Az alázat

Alázatnak többnyire azt szokás tekinteni, ha valaki kevesebbre becsüli saját képességeit vagy teljesítményeit, mint amennyit azok valójában érnek.

Ez azonban nem lehet az alázat. Ha valaki nem a realitásnak megfelelően látja a dolgokat, az lehet lelki sérülés vagy önbecsapás, de erény, méghozzá alapvető erény, semmiképpen sem.

Az alázat egészen más. Az alázat az, ha az ember nem tekinti saját érdemének azt, ami Isten ajándéka.

Ha az ember kellő világossággal látja saját magát, akkor el kell jusson ahhoz, amit Pál mondott:

"Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7)

Az alázatos ember nem lebecsüli önmagát, hanem nyugodtan és békésen elfogadja azt, hogy életében minden Isten ajándéka és hogy egész léte totálisan Istentől függ.

Ezért nehéz eljutni az alázatosságra.

Mert ha tőlem függ a dolog, akkor ha jó vagyok, ha jól teljesítek, Isten kell, hogy szeressen engem, kell hogy segítsen nekem. De mi van akkor, ha Isten szeretete, segítsége nem az én teljesítményeim függvénye?!

Akkor megkerülhetetlen az a kérdés, hogy bízom-e Isten jóságában.

Ez a bizalom az alázatosság. Ezért erény.

2010. november 2., kedd

Halottak napján

az Egyház a tisztítótűzben lévő lelkekért imádkozik.

A napokban találtam egy nagyon érdekes cikket erről a témáról. Puskás Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatikaprofesszora XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája kapcsán összefoglalja az Egyház erre vonatkozó tanítását.

Összefoglalja a „purgatórium” tana kialakulásának teológiai indokait, s ezzel összefüggésben a nyugati és a keleti hagyomány közös és eltérı elemeit. Áttekinti a témában korábban megjelent legfontosabb magisztériumi megnyilatkozások tanítását és a hagyományos teológiai értelmezések alapgondolatait. Majd bemutatja a halál utáni tisztulás értelmezésének új szempontjait a pápai enciklikában. A cikk második részében pápa egy előző írása1 alapján elemzi a halál utáni tisztulás tanának bibliai megalapozhatóságát, a tisztulás időbeliségének kérdését és a zarándokegyház szerepét a tisztulás segítésében.

Nagyon érdekes, jól érthető, mégis komoly és alapos. Feltétlenül el kell olvasni:

Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában

1 - RATZINGER, J., Eschatologie – Tod und ewiges Leben, in AUER, J. – RATZINGER, J., Kleine Katholische Dogmatik Bd. IX, 6. erweiterte Auflage, Regensburg 1990, különösen: 179-190.

2010. október 30., szombat

A mennyei dicsőségről

Avilai Szent Teréz azt mondja, hogy mennyei dicsőségünk foka nem attól függ, hogy Isten milyen feladatot ad itt nekünk a földön, hanem attól, hogy azt a feladatot, amelyet kaptunk, mennyire jól láttuk el.

Eszerint ahelyett, hogy az ember azzal foglalkozik, vajon milyen feladaton keresztül tudna a legnagyobb szentségre eljutni vagy azon kesereg, hogy az aktuális feladatai, körülményei, életállapota nem segítik eléggé a szentség útján, azzal kellene törődnie, hogyan szolgálhatná a legjobban Istent ott, ahol éppen van.

(Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, 6. lakás, 9. fejezet, 18. pont.)

2010. október 5., kedd

Aikido

A napokban jelentkezett hozzám terápiára valaki, aki komolyan foglalkozik aikidóval. Én csak annyit tudtam az aikidóról, hogy valamilyen keleti önvédelmi technika. Kérdeztem tőle, hogy mi is az aikido. Erre csupa szépet mondott a harmóniáról és az együttműködésről. Nekem egy-két mozzanat azért kicsit gyanús volt és ezért megkérdeztem, hogy nincs-e benne valami ezoterikus dolog, mert hogy olyan embereket nem vállalok terápiára, akik bármilyen ezoterikus dologgal foglalkoznak. Erre a kérdésre nem tudott választ adni. Úgyhogy én kellett megnézzem. Hát, keményen ezoterikus.

Összeszedtem itt az alapítójuktól néhány olyan idézetet, amelyeket ha valaki mond, akkor bármilyen sokat beszél is a szeretetről, nem kérdéses, hogy hol áll.

"A Béke Mûvészete önmagaddal kezdôdik. Dolgozz saját magadon és a Béke Mûvészetében kitûzött feladatokon. Mindenkinek van szelleme, ami kifinomítható; teste, ami edzhetô egy bizonyos fokig; és egy neki megfelelô út, amit követhet. Semmi másért nem vagyunk itt, mint hogy megértsük a belsô istenségünket és hogy megvalósítsuk a velünk született megvilágosodást. Ápoljuk a békét életünkben és aztán alkalmazzuk a Mûvészetet mindenre, amivel találkozunk."

"Ne nézz mereven az ellenfeled szemébe: megigézhet. Ne rögzítsd a tekinteted az ô kardján: megfélemlíthet. Egyáltalán ne összpontosíts az ellenfeledre: elveszi az energiádat. A gyakorlás lényege, hogy az ellenfelet vondd be teljesen a saját hatáskörödbe. Ekkor ott lehetsz, ahol akarsz."

"Ahhoz, hogy megvalósítsd az igazi Béke Mûvészetét, képesnek kell lenned arra, hogy szabadon mozogj a látható, a rejtett és az isteni birodalmakban."

"A Béke Mûvészete, amit gyakorlok, helyet ad a világ mind a nyolcmillió istene számára, és én együttmûködök mindannyiukkal. A Béke Istene hatalmas és minden országban mindent megparancsol, ami isteni és felvilágosult."

"Oltárok és templomok építése nem elég. Formálj magadból egy élô buddha képet. Mindannyian át kell hogy változzunk a könyörület istennôivé, vagy gyôzedelmes buddhákká."

"Egyesítsd magad a kozmosszal, és felsôbbrendûségi gondolataid eltûnnek. A felsôbbrendûség a szentségtelen világban van. Amikor eltûnik a felsôbbrendûség minden nyoma, megmutatkozik a valódi személy, az Isteni Lény. Ürítsd ki önmagad és hagyd mûködni az Istenit."

"Nem láthatod és nem érintheted az Istenséget a durva érzékeiddel. Az Isteni benned van, nem pedig másutt. Egyesítsd önmagad az Istenséggel, és képes leszel bárhol érezni az isteneket, de ne tapadj és ragaszkodj hozzájuk."