2011. február 6., vasárnap

A belső ima - Isten kegyelmének befogadása

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

A keresztény hagyomány többféle technikát is használ, amelyek segítik az embert abban, hogy az imája valóban Isten felé fordulás legyen. Garrigou-Lagrange szerint azonban a technika teljesen másodlagos, az a fontos, hogy az akaratunk és az értelmünk Istenhez emelkedjen fel.2

Garrigou-Lagrange korában az volt a kísértés, hogy akkor jó az ima, ha az ember sok ismeretet szerez vagy sok okosat gondol. Manapság pedig az, hogy akkor imádkozunk jól, ha nagy érzelmeket vagy élményeket élünk át közben.

Az imának azonban az a természetfeletti átalakulás a lényege, amelyet Isten a kegyelem segítségével hoz létre bennünk, amelynek során akaratunkat és értelmünket természetfeletti módon felemelve önmagunk helyett egyre inkább Őt helyezzük az életünk középpontjába.

Garrigou-Lagrange nagyon fontosnak tartja, hogy imánkat ne a technikánkra alapozzuk, hanem tisztában legyünk azzal, hogy az ima elsősorban Isten kegyelmétől függ: Ő pedig nem technikánk alapján adja meg azt, hanem aszerint hogy valóban mennyire keressük Őt, és mennyire akarjuk Őt első helyre tenni az életünkben.

Az ima tehát nem valami intellektuális vagy érzelmi teljesítmény vagy élmény, hanem Isten kegyelmének a befogadása.

„... az ima nem a csalóka érzelmekből indul ki, hanem a kegyelem életéből, amely mérhetetlenül magasabb rendű, mint a mi érzéki természetünk.”3

Ha az imában nem azt keressük, hogyan tudjuk egyre jobban megtenni Isten akaratát, hanem különféle intellektuális örömöket, érzéseket, élményeket, tudatállapotokat akarunk, akkor nem tud bennünk működni a kegyelem – hiszen ez éppen azt adná meg, hogy mindezek helyett Isten akaratát keressük –, és akkor az imánk üres szócséplés, érzelgés vagy önmanipulálás lesz csupán.

Éppen ezért az imára nem a különféle légző és lazítógyakorlatok készítik fel az embert, és nem a különféle elmélkedési technikák teszik hatékonnyá, hanem az a szilárd törekvés a mindennapjainkban, a kapcsolatainkban, a munkánkban, a kötelességeinkben, az örömeinkben, hogy mindenben Isten akaratát keressük és azt akarjuk megvalósítani.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Lásd erről: A belső ima - mi az és mi nem az.
3 -
Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. XXXV. The mental prayer of beginners: its progressive simplification. B. The essential acts of prayer

2011. február 1., kedd

A belső ima - célja Isten maga

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

A belső imának nem az a célja, hogy az ember valamilyen részleges jót érjen el. Nem arra való, hogy az ember jobban informált legyen általa, nem arra, hogy különféle érzéseket, élményeket vagy tudatállapotokat éljen meg rajta keresztül, még csak nem is arra, hogy jobb ember legyen valaki.

A belső ima egyetlen célja Isten maga. Az hogy a keresztény ember éljen azzal az egyedülálló lehetőséggel, amelyet a keresztséggel kap meg, hogy belépjen a Szentháromság szeretetközösségébe, amely az örök élet.

Az Ótestamentumban csak kevés szó van az örök életről, mivel abban minden az Üdvözítő eljövetelére irányul – így nem beszél arról, hogy mi lesz azután. Jézus azonban azonnal az örök életről kezd el beszélni. És nem úgy beszél róla, mint a filozófusok, akik közül a legjobbak is csak a természet rendjében tudták elképzelni az eljövendő életet, hanem úgy, hogy túllép a természet rendjén.2

„…a Megváltó nemcsak az eljövendő életről beszél teljes bizonyossággal, hanem az örök életről, amely a múlt, a jelen és a jövő fölött van, egy százszázalékos természetfeletti életről, amelynek mértéke Isten belső élete. Az ebben való részesedés az örök élet, a mozdulatlan örökkévalóság egyszerű pillanata által.3

János evangéliumában Jézus konkrétan az mondja:

„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”4

János evangelista pedig első levelében azt írja, hogy Istent közvetlenül úgy fogjuk látni, ahogyan Ő önmagában létezik:

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk Hozzá, mert látni fogjuk Őt, amint van.”5

Szent Pál azt írja:

„Most ugyanis tükör által homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.”6

Garrigou-Lagrange felhívja rá a figyelmünket, hogy Pál nem azt mondja: úgy fogom ismerni Istent, mint most magamat, hanem: ahogy most engem ismer Isten. Az ember ugyanis nem ismeri teljes mértékben a saját lelkét, hanem azt csak Isten ismeri teljes mértékben.

„Szent Pál itt azt mondja, hogy akkor úgy fogom megismerni Őt, mint ahogy Ő ismer engem. Azon a módon ahogy Isten minden közvetítő nélkül ismeri a lelkem valóját és az én belső életemet, úgy fogom én Őt ismerni minden teremtményi közvetítő nélkül, sőt a teológia még ehhez hozzáteszi, hogy minden teremtett idea közvetítése nélkül.”7

A fogalmakon keresztül nem tudjuk megragadni Istent: ezeken keresztül csak kicsi darabokat tudunk felfogni belőle. Istent, aki egységes, mi csak kis részekként vagyunk képesek látni. Tudjuk, hogy irgalmas és tudjuk, hogy igazságos, de nekünk ez ellentmondásnak tűnhet, pedig Benne az igazságosság és az irgalom egy.

„Úgy fogjuk látni Istent, ahogy Ő látja magát, közvetlenül, anélkül azonban, hogy kimerítenénk az Ő létének, szeretetének és erejének mélységét; és úgy fogjuk szeretni Őt, ahogy Ő önmagát szereti.”8

A keresztséggel Isten megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy eljuthassunk ide. De a keresztség önmagában nem tesz képessé erre. Ahhoz, hogy ezt elérjük, egész életünkkel kell együttműködnünk Istennel abban, hogy Ő megtisztítson és felemeljen ide minket. S ennek egy kitüntetett módja a belső ima.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.3 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.4 - Ján 17,35 - 1Ján 3,26 - 1Kor 13,127 - Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae Ia, q.12, a.2.8 - Reginald Garrigou-Lagrange: The Three Ages of the Interior Life. I. The life of grace. Eternal life begun. A. Eternal Life Promised by the Savior to Men of Good Will. Magyarul rövid összefoglaló található az Olvasónaplóban.

2011. január 23., vasárnap

A belső ima - mi az és mi nem az

Reginald Garrigou-Lagrange a misztikus teológia legjelentősebb alakja 20. században. Egyik legfontosabb műve a The Three Ages of the Interior Life. Ennek a belső imára vonatkozó tanítását ismerteti röviden ez a cikksorozat.1

Garrigou-Lagrange úgy határozza meg a belső imát, hogy az a lélek felemelése Istenhez.2

A keresztény hagyomány, amikor itt a lélekről beszél, ezen egyértelműen az ember szellemi részét érti. Ez gyakorlatilag – amíg valaki a szemlélődő ima legmagasabb fokaira el nem jut – az értelmünket és az akaratunkat jelenti.

Ebben az értelemben a lelket felemelni Istenhez pedig azt jelenti, hogy az akaratunkat és az értelmünket átadjuk az Úrnak, hogy rendelkezzen vele és alakítsa át az Ő tetszése szerint; és ezt az Ő akaratát minden körülmények között – akkor is ha a számunkra pillanatnyilag érthetetlen vagy fájdalmas – a magunkévá tesszük. Avilai Szent Teréz a Belső várkastélyban végig arról beszél, hogy a tökéletesség abban áll, hogy az akaratunkat Isten akarata alá rendeljük.

Tehát a belső ima az értelmünk és az akaratunk Istenhez emelése. Ha egy tevékenységben nem az értelmünk és akaratunk vesz részt vagy ezek nem emelődnek Istenhez, akkor nem beszélhetünk imáról.

Manapság nagyon sok olyan tevékenységet neveznek imának, amelyekben nem hogy nem emelődik az akarat és az értelem Istenhez, hanem pont ellenkezőleg, az emberek a testi szintjük manipulálásához próbálják meg Istent eszközként használni.

A kereszténység az embert testi és szellemi részre osztja fel. A testi részhez azonban nem csak magát a testet sorolja, hanem annak nagy részét is, amit ma a pszichéhez szokás sorolni:

„…külső érzékek és a belső érzékek, a képzelet, az érzéki emlékezet és az érzékiség vagy érzéki vágy is, amely a készenléteben álló szenvedélyekből vagy érzelmekből származnak, amelyet érzéki vágynak és gyűlöletnek, kívánságnak és elutasításnak, érzéki örömnek és szomorúságnak, reménynek és kétségbeesésnek, bátorságnak és félelemnek és haragnak nevezünk. Mindez az érzéki élet létezik az állatokban is…” 3

Ha kicsit alaposabban megnézzük ezeket az ál-imákat, mindig azt látjuk, hogy ezek az embernek azokat a részeit célozzák, amelyeket a keresztény hagyomány a testhez sorol.

Ezekben olyan technikákat használnak, amelyek arra lettek kitalálva, hogy az embernek a testén keresztül és az érzelmek manipulálásával különféle kellemes testi és érzelmi állapotokat hozzanak létre.

A repertoárba leggyakrabban különféle légző és lazító gyakorlatok tartoznak, kellemes zenék, kellemes képek felidézése és mindezek tetszés szerinti kombinációja, amelyeket keresztény elemekkel körítenek vagy kötnek össze. Legrosszabb esetben magukat a keresztény elemeket használják a kellemes testi és érzelmi állapot beállítására.

Például Jézus nevének mondogatásával szabályozzák a légzést vagy ugyancsak az Ő nevét egyre hangosabban majd halkabban mondva feszültséglevezetést és megnyugvást érnek el. (Ez utóbbit én is csináltam gyerekkoromban az úttörőtáborban, csak mi azt mondtuk, kiabáltuk és suttogtuk, hogy „csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja”.)

Így ahelyett, hogy az emberek szellemi része, az értelme és az akarata felemelkedne Istenhez, kiemelődnének önmagukból, kapcsolatba kerülnének Istennel, leragadnak testi szinten, az érzékeiket és az érzelmeiket manipulálják és odáig süllyednek, hogy a szent dolgokat is ennek az eszközeként használják.

1 - Az egész sorozat itt olvasható: Garrigou-Lagrange a belső imáról.
2 - Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. XXXV. THE MENTAL PRAYER OF BEGINNERS: ITS PROGRESSIVE SIMPLIFICATION
3 -
Reginald Garrigou-Lagrange: The three ages of the interior life. III. The spiritual organism (A szellemi organizmus). Article I: The natural life and the supernatural life of the soul (A lélek természetes és természetfeletti élete). – Az Olvasónaplóban megtalálható néhány részlet ismertetése.

2010. december 21., kedd

Trienti vagy tridenti?

G. dictus Magister jóvoltából tegnap a Laudator temporis acti blogon megjelent egy vendégbejegyzésünk egy apró, de makacs problémáról, amelyet most másodközlésben osztunk meg olvasóinkkal.

A katolikus egyház legnagyobb hatású újkori zsinatát a Német-római Birodalom egyik legdélibb tartománya, a trienti hercegérsekség székhelyén hívták össze 1545-ben. Az 1563-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal huszonöt alkalommal ülésező zsinat számos olyan rendelkezést hozott és szöveget adott ki – többek között új katekizmust, breviáriumot, misekönyvet vagy a Vulgata új kiadását – amelyek egészen a 20. századig alapvetően meghatározták a katolikus vallásgyakorlás formáit.

A trentói székesegyház és érseki palota, a trienti zsinat egykori székhelye

A város neve, ahová a zsinatot összehívták, és ahol a legtöbb ülést tartották (mert a 9-11. ülésre Bolognában került sor) latinul – ahogyan a zsinati határozatokat kiadták – Tridentum, németül – a birodalom nyelvén, ahová tartozott – Trient, míg olaszul – mai hivatalos nevén, amióta az I. világháborút lezáró saint-germaini békeszerződés Olaszországhoz csatolta – Trento. Magyarul mindhárom formát használták már a zsinat megnevezésére. A 19. század előtti irodalomban a latinos „tridentumi” forma volt a bevett, ahogy például a jezsuita hitszónok és polihisztor Molnár Jánosnál olvassuk: „El-nem felejthetem a’ tridentumi szentséges gyülésnek illy oktatásokra ki-adott parantsolattyát” (1775), de magára a zsinatra a teljes latin névből (Concilium Tridentinum) önállósult melléknévvel is utaltak: „a Tridentinum, a tridentinumi rendelkezések”. A 19. század második felétől kezdve a német megnevezés vált elfogadottá, s a magyar egyháztörténeti és teológiai szakirodalom a 20. század közepéig kizárólag – és azóta is túlnyomórészt – a „trienti zsinat” formát használta. Végül a 20. század második felének egyháztörténeti irodalmában a „trentói zsinat” kifejezés is megjelent, amelyet elsősorban Szántó Konrádnak a 80-as években alapvető kézikönyvként használt egyháztörténete népszerűsített. Ez azonban mostanára már eltűnni látszik, és joggal, hiszen éppannyira anakronisztikus, mintha mondjuk a „bratislavai diétáról” vagy „a levočai fehér asszonyról” beszélnénk.

Trient látképe. Engelbrecht Martin metszete, Augsburg, 1756

A három név mellett azonban az 1950-es évektől kezdve egy furcsa vadhajtás is felbukkant: a „tridenti zsinat”, amely semmivel sem indokolható, hiszen a várost egyetlen nyelven sem nevezték soha „Trident”-nek. Vagy a latin és a német forma félművelt kontaminációjaként született, vagy a Tridentinum melléknévi forma furcsa magyarosításaként, vagy úgy, hogy az -um végződés elhagyásával közvetlenül a latin tőhöz illesztették a magyar képzőt. Annál meglepőbb tehát, hogy ez a hibás forma villámgyorsan elterjedt – és a Waltermária jóvoltából máig meg is maradt – a magyar tankönyvírásban és következésképpen a nem-szakirodalmi szóhasználatban is. Emlékszem, még egy 1993-ban komoly művészettörténeti szakfolyóiratba leadott tanulmányomban is végig „átjavították” a „trienti zsinat” megnevezést az újkeletű öszvérformára, és persze kihagyták azt a lábjegyzetet, amelyben megindokoltam az általam használt forma helyességét.


A római misekönyvnek a trienti zsinat különbizottsága által átnézett, V. Pius által 1570-ben jóváhagyott és VIII. Kelemen által 1604-ben módosított változata, a „trienti mise” liturgiája
A helytelen forma persze nem sok vizet zavart, hiszen a trienti zsinat nem tartozott a gyakran emlegetett témák közé, különösen amióta a katolikus egyház a II. vatikáni zsinatot tekinti alapvető viszonyítási pontnak. A kérdésnek az adott új aktualitást, hogy 2007. szeptember 14-én érvénybe lépett az a pápai rendelet, amely minden külön engedély nélkül is lehetővé teszi a vatikáni zsinat előtti liturgia szerinti, latin nyelvű, úgynevezett „trienti szentmise” celebrálását. Érdekes, hogy míg a rendelet bevezetését kommentáló írások még a helyes „trienti” formát használták, azóta már, a szentmise e formájának örvendetes – és a Laudator blog olvasói számára minden bizonnyal különösen kedves – elterjedése óta inde-unde beszivárgott a megnevezésébe az a kutya „d” betű, s ma már a legtöbb tradicionalista katolikus honlapon „tridenti mise”-ként emlegetik. Még szerencse, hogy a mértékadó szakirodalom – például Előd István Dogmatikájának új kiadása, vagy az idén májusban megjelent Káté a lelkipásztorok számára a Trienti Zsinat határozatából…továbbra is a „trienti” formát használja, akárcsak a befolyásos egyházi irodalom, például a mátraverebély-szentkúti katolikus nemzeti kegyhely alább idézett hivatalos kiadványa, s így remélhető, hogy ez a forma előbb-utóbb a nagyközönséghez is eljut:

„A római rítus hagyományos (úgynevezett rendkívüli vagy „trienti”) formája, amelyet a nyugati egyház a II. vatikáni zsinatot követő reformokig gyakorolt, érzékelhető közösséget teremt köztünk és e rítusban nevelkedett őseink, szentjeink között. Jóllehet ez a liturgikus forma mára háttérbe szorult, Őszentsége XVI. Benedek pápa kijelentette: érvényességét soha el nem vesztette, és kívánatos, hogy minél többen újra fölfedezzék a szépség és igazság benne rejlő bőségét.”

A trienti zsinat határozatai „a nagy Denzinger” – Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai – 2004-ben megjelent magyar fordításában olvashatók. A zsinat monumentális, négykötetes történetét pedig Hubert Jedin írta meg és publikálta a Herder kiadónál 1951 és 1976 között. Ő szintén egy többnevű városban nőtt fel, amelyet ki-ki anyanyelvétől, preferenciáitól és a történelmi kontextustól függően nevez Wratislawiának, Vratislaviának, Wrocławnak, Boroszlónak, vagy, ahogy maga Jedin hívta, Breslaunak. És nem hibásan.

A Breslauból 1938-ban elmenekült zsidóságnak Izraelben a mai napig német nyelven
megjelenő újságja ma is Breslaunak nevezi egykori városukat, míg Németországban
már régen a Wrocław név vált bevetté. Az egykori breslauiak szövetségéhez
tartozik a megkeresztelkedett, majd 1944-ben Hollandiában mártírhalált
halt Boldog Edith Stein kármelita szerzetes és filozófus rokonsága is.

2010. november 14., vasárnap

Az alázat

Alázatnak többnyire azt szokás tekinteni, ha valaki kevesebbre becsüli saját képességeit vagy teljesítményeit, mint amennyit azok valójában érnek.

Ez azonban nem lehet az alázat. Ha valaki nem a realitásnak megfelelően látja a dolgokat, az lehet lelki sérülés vagy önbecsapás, de erény, méghozzá alapvető erény, semmiképpen sem.

Az alázat egészen más. Az alázat az, ha az ember nem tekinti saját érdemének azt, ami Isten ajándéka.

Ha az ember kellő világossággal látja saját magát, akkor el kell jusson ahhoz, amit Pál mondott:

"Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7)

Az alázatos ember nem lebecsüli önmagát, hanem nyugodtan és békésen elfogadja azt, hogy életében minden Isten ajándéka és hogy egész léte totálisan Istentől függ.

Ezért nehéz eljutni az alázatosságra.

Mert ha tőlem függ a dolog, akkor ha jó vagyok, ha jól teljesítek, Isten kell, hogy szeressen engem, kell hogy segítsen nekem. De mi van akkor, ha Isten szeretete, segítsége nem az én teljesítményeim függvénye?!

Akkor megkerülhetetlen az a kérdés, hogy bízom-e Isten jóságában.

Ez a bizalom az alázatosság. Ezért erény.

2010. november 2., kedd

Halottak napján

az Egyház a tisztítótűzben lévő lelkekért imádkozik.

A napokban találtam egy nagyon érdekes cikket erről a témáról. Puskás Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dogmatikaprofesszora XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája kapcsán összefoglalja az Egyház erre vonatkozó tanítását.

Összefoglalja a „purgatórium” tana kialakulásának teológiai indokait, s ezzel összefüggésben a nyugati és a keleti hagyomány közös és eltérı elemeit. Áttekinti a témában korábban megjelent legfontosabb magisztériumi megnyilatkozások tanítását és a hagyományos teológiai értelmezések alapgondolatait. Majd bemutatja a halál utáni tisztulás értelmezésének új szempontjait a pápai enciklikában. A cikk második részében pápa egy előző írása1 alapján elemzi a halál utáni tisztulás tanának bibliai megalapozhatóságát, a tisztulás időbeliségének kérdését és a zarándokegyház szerepét a tisztulás segítésében.

Nagyon érdekes, jól érthető, mégis komoly és alapos. Feltétlenül el kell olvasni:


1 - RATZINGER, J., Eschatologie – Tod und ewiges Leben, in AUER, J. – RATZINGER, J., Kleine Katholische Dogmatik Bd. IX, 6. erweiterte Auflage, Regensburg 1990, különösen: 179-190.

2010. október 30., szombat

A mennyei dicsőségről


Avilai Szent Teréz azt mondja, hogy mennyei dicsőségünk foka nem attól függ, hogy Isten milyen feladatot ad itt nekünk a földön, hanem attól, hogy azt a feladatot, amelyet kaptunk, mennyire jól láttuk el.

Eszerint ahelyett, hogy az ember azzal foglalkozik, vajon milyen feladaton keresztül tudna a legnagyobb szentségre eljutni vagy azon kesereg, hogy az aktuális feladatai, körülményei, életállapota nem segítik eléggé a szentség útján, azzal kellene törődnie, hogyan szolgálhatná a legjobban Istent ott, ahol éppen van.

(Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, 6. lakás, 9. fejezet, 18. pont.)

2010. október 5., kedd

Aikido

A napokban jelentkezett hozzám terápiára valaki, aki komolyan foglalkozik aikidóval. Én csak annyit tudtam az aikidóról, hogy valamilyen keleti önvédelmi technika. Kérdeztem tőle, hogy mi is az aikido. Erre csupa szépet mondott a harmóniáról és az együttműködésről. Nekem egy-két mozzanat azért kicsit gyanús volt és ezért megkérdeztem, hogy nincs-e benne valami ezoterikus dolog, mert hogy olyan embereket nem vállalok terápiára, akik bármilyen ezoterikus dologgal foglalkoznak. Erre a kérdésre nem tudott választ adni. Úgyhogy én kellett megnézzem. Hát, keményen ezoterikus.

Összeszedtem itt az alapítójuktól néhány olyan idézetet, amelyeket ha valaki mond, akkor bármilyen sokat beszél is a szeretetről, nem kérdéses, hogy hol áll.

"A Béke Mûvészete önmagaddal kezdôdik. Dolgozz saját magadon és a Béke Mûvészetében kitûzött feladatokon. Mindenkinek van szelleme, ami kifinomítható; teste, ami edzhetô egy bizonyos fokig; és egy neki megfelelô út, amit követhet. Semmi másért nem vagyunk itt, mint hogy megértsük a belsô istenségünket és hogy megvalósítsuk a velünk született megvilágosodást. Ápoljuk a békét életünkben és aztán alkalmazzuk a Mûvészetet mindenre, amivel találkozunk."

"Ne nézz mereven az ellenfeled szemébe: megigézhet. Ne rögzítsd a tekinteted az ô kardján: megfélemlíthet. Egyáltalán ne összpontosíts az ellenfeledre: elveszi az energiádat. A gyakorlás lényege, hogy az ellenfelet vondd be teljesen a saját hatáskörödbe. Ekkor ott lehetsz, ahol akarsz."

"Ahhoz, hogy megvalósítsd az igazi Béke Mûvészetét, képesnek kell lenned arra, hogy szabadon mozogj a látható, a rejtett és az isteni birodalmakban."

"A Béke Mûvészete, amit gyakorlok, helyet ad a világ mind a nyolcmillió istene számára, és én együttmûködök mindannyiukkal. A Béke Istene hatalmas és minden országban mindent megparancsol, ami isteni és felvilágosult."

"Oltárok és templomok építése nem elég. Formálj magadból egy élô buddha képet. Mindannyian át kell hogy változzunk a könyörület istennôivé, vagy gyôzedelmes buddhákká."

"Egyesítsd magad a kozmosszal, és felsôbbrendûségi gondolataid eltûnnek. A felsôbbrendûség a szentségtelen világban van. Amikor eltûnik a felsôbbrendûség minden nyoma, megmutatkozik a valódi személy, az Isteni Lény. Ürítsd ki önmagad és hagyd mûködni az Istenit."

"Nem láthatod és nem érintheted az Istenséget a durva érzékeiddel. Az Isteni benned van, nem pedig másutt. Egyesítsd önmagad az Istenséggel, és képes leszel bárhol érezni az isteneket, de ne tapadj és ragaszkodj hozzájuk."

2010. június 6., vasárnap

Waldorf iskola

Sokan állítják, hogy a Waldorf iskolának semmi köze sincs Rudolf Steinerhez, a 20. század egyik leghírhedtebb okkultistájához, és elméletéhez, az antropozófiához.

Vekerdy Tamás, a Waldorf iskola magyarországi létrehozója és mindmáig emblematikus személyisége viszont a Népszabadságban 2010. március 8-án megjelent exkluzív interjújában egyértelműen elmondja, hogy a Waldorf iskola a legszorosabban kötődik Rudolf Steinerhez és az antropozófiához.

Az interjú - amely áttekinti Vekerdy Tamás egész életútját - őt elsősorban, mint antropozófust és Rudolf Steiner követőjét mutatja be, aki mint ilyen hozta létre a Waldorf iskolát Magyarországon, azért hogy Steiner tanait terjessze.

Részeltek a cikkből:

"... Vekerdy Tamás, aki Rudolf Steiner követőjeként mélyült el a nevelés művészetében. ..."

"... A célirányos felnőttkori nyelvleckéktől ugyan továbbra sem tudott volna tíz deka felvágottat venni egy bajor boltban viszont eredetiben olvashatta Rudolf Steinert. ..." (A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy évtizedekkel ezelőttről van szó.)

"...Rudolf Steiner. A Waldorf pedagógia megálmodója. Antropozófus ..."Különös alak, akiről a rendes emberek nem nagyon beszélnek" - írta róla egyszer Vekerdy Tamás. Talán ezért is lett a követője... "

"Steiner álmát ... a Waldorf Astoria cigarettagyár vezetője segített valóra váltani Stuttgartban 1919-ben. Az első - máig működő - Waldorf iskolát Vekerdy Tamás segített megnyitni Solymáron 1989-ben. ..."

2010. május 24., hétfő

Két kép


Pünkösd a keresztény egyház születésnapja. Tizenkét ember együtt volt egy szobában – ajtaját nemrég még zárva tartották félelmükben –, és Isten „erővel töltötte el őket.” Ez tette a szün-agógét, az összegyűlteket ek-klésziává, ki-szólítottakká.

Két kép jut erről eszembe.


Az egyiken, Margaret Bourke-White haditudósító képén amerikai katonák 1945 márciusában misét hallgatnak a lebombázott kölni katedrálisban.

A hetvenes évek nyomasztó légkörében felnőve sokáig valahogy így képzeltem el az Egyházat. Jólesett így elképzelnem. Felemelő dolog hinni a katedrális, az összetartozás, a szün-agógé erejében.

Ma már, jóval kevesebb illúzióval, pontosabbnak találom azt a képet, amelyen 1942 áprilisában húsvéti körmenetet tartanak valahol a németek által megszállt Ukrajnában. Pap nincs velük: lágerbe zárták, megszökött, vagy átállt a megszállók oldalára, mint a gyerekkorom munkáskerületébe delegált békepapok. Férfi is csak egy maradt, aki nem volt jó se munkaszolgálatra, se partizánnak. Igyekszik elbújni a kereszt mögé a német katona lencséje elől. A nyomában a pocsolyákon át botorkáló asszonyok mindennapjaira a feszültség, kicsinyesség, irigység, nyomorúság nyomja rá a bélyegét. Ezen a képen semmi felemelő sincsen. A rekvirált ház kapujából német tisztek nézik a menetet.


Egyetlen dolog nem látszik a képen. Egy zene is tartozik hozzá, amelyik nem mindig hallható. De ugyanazzal az erővel tölti el azt, aki hallja, mint annak idején a tizenkettőt.


Христос воскресе из мёртвых – Krisztus feltámadt halottaiból. Ortodox húsvéti tropárium. A novokuznyecki székesegyház kórusa.

2010. április 6., kedd

Úgy lettem nevelve, hogy szófogadó, jó kislány legyek, aki nem ellenkezik.

"Amit a terápiától, tőled kaptam: keresztény nő lévén tudtam, hogy nekem igazán egy keresztény szakember tud segíteni, mert ő megérti azt amit a többiek nem.

Nehéz hónapok jöttek, a múlt feltárása, de tudtam, hogy el kell kezdeni, hiszen a gennyes sebet is ki kell tisztítani ahhoz, hogy meggyógyuljon. Rövidebb időszakra számítottam a terápiára, több hónap után úgy jöttem el, hogy még mindig lett volna min dolgozni, de úgy éreztem, hogy akkor nem tudok többet befogadni. Azt terveztem és ezt be is valósítottam, hogy amit addig hallottam és tanácsként, útmutatásként kaptam, azt megéljem. Ne csak szó maradjon, hanem váljék tetté.
 
Nagyon hálás vagyok a terápiáért! Ha nem találkozom Katával, nem kezel, már talán nem is élnék, elváltam volna ... Megtanultam a terápia során NEM-et mondani, amikor az szükséges.

Úgy lettem nevelve, hogy szófogadó, jó kislány legyek, aki nem ellenkezik. Ebből számtalan problémám lett az életem során. Ötven évemen túl is tanulom, hogy a fontos dolgokban merjek nem-et mondani. Már legtöbbször sikerül, de utána még mindig lelkiismeret furdalásom van. Határozottabb lettem, nem akarok már mindenkinek megfelelni. Ebben még sok tanulnivalóm van.

Nagyon fontos dolgot megtanultam és használom is, hogyha bántás ér szóban, megsértődöm, sajnálom magam, és ettől elönt a depresszió, a halálvágy, értelmetlenség érzés erőssé válik, akkor  gyakorlom azt, amit a terápia során hallottam, hogy ilyen esetekben lehetőleg azonnal mondjam el Istennek, hogy mi fáj, mi esik rosszul, mondjam el úgy, mint egy barátnak, akkor ezzel át tudom adni a megbántottságot és többször tapasztaltam, hogy szépen meg is oldódtak a konfliktusok.

Megtanultam elengedni a nem fontos dolgokat és kiállni a fontosakért. Ezt részleteztük a terápia során személyre szabottan. Magamhoz is megtanultam jobb lenni. Már annyira görcsösen, mint régen, nem akarok megfelelni mások elvárásainak, beiktatok olyan elfoglaltságokat, amik feltöltenek és pihentetnek. Ez azért még nem megy könnyen."

2010. február 22., hétfő

Rózsafüzér a magzatokért - Maureen Sweeney-Kyle

Néhány napja egy barátnőm lelkesen mesélte, hogy milyen jó imát talált egy magyar katolikus lapon a magzatok megmentéséért. Megnéztem az imát, amit egy Maureen Sweeney-Kyle nevű amerikai asszony kapott, állítólag látomásban. Gyanúsnak találtam, ezért rákerestem a nevére az interneten.

Az első néhány lapból kiderült, hogy Maureen Sweeney-Kyle-t az általa létrehozott "Holy Love Ministries" csoporttal együtt 2009. november 11-én - a Szentszékkel egyeztetve - hivatalosan kiközösítette a helyileg illetékes clevelandi püspök, Richard G. Lennon.

Egy ilyen kiközösítés nem a püspök magánvéleménye, hanem az Egyház hivatalos álláspontja. Ezért mindazokra is vonatkozik, akik egy ilyen kiközösítő határozat után nem határolják el magukat illető személy vagy csoport tanításától és tevékenységétől.

teológiai vélemény 2005
teológiai vélemény 2008
"Holy Love Ministries" csoport rövid története, amelyből kiderül, hogy Maureen Sweeney-Kyle - miközben állítólagos látomásait kapta - otthagyta a férjét és egy másik férfihoz ment feleségül, valamint, hogy milyen hatalmas üzlet számára ez a rózsafüzér.
cikk a kiközösítésről
a kiközösítő nyilatkozat
a kiközösítő nyilatkozat magyar fordítása
a kiközösítő nyilatkozatot kísérő levél
a Clevelandi Püspökség oldala

2010. február 15., hétfő

Reginald Garrigou-Lagrange

Reginald (Gontran-Marie) Garrigou-Lagrange 1877-ben született Franciaországban és 1964-ben halt meg Rómában.
Orvosi tanulmányokat kezdett el a Bordeaux-i egyetemen, de 1897-ben mély megtérés hatására ott hagyja az egyetemet és belép a domokos rendbe.
1909-tõl 1959-ig az római Angelicumban tanít alapvető teológiát, dogmatikát és 1917-ben megalapítja az első spirituális teológia tanszéket.
A 20. század legjelentősebb tomista teológusának számít. Különösen jelentõset alkotott a spirituális teológia területén.



ÉLETÉRŐL AZ INTERNETEN:

- Bibliografie P. Reginalda Garrigou-Lagrange OP
- Reginald Garrigou-Lagrange
- Fonti bibliografiche su P. Réginald Garrigou-Lagrange
- Tutte le opere di p. Garrigou-Lagrange

MŰVEI:

magyarul
- A megkezdett örökélet  
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
Magyar nyelvű jegyzetek néhány fejezetről.

in English;
- THE THREE AGES OF THE INTERIOR LIFE.
- THE THREE WAYS OF THE SPIRITUAL LIFE.
- LIFE EVERLASTING.
CHRIST THE SAVIOR.
CHRIST THE SAVIOUR  - A Commentary on the Third Part of St Thomas' Theological Summa
- REALITY—A Synthesis Of Thomistic Thought.
- PROVIDENCE.
- THE TRINITY AND GOD THE CREATOR. 
- GRACE: Commentary on the Summa Theologica of St. Thomas. 
- Commentaries on the Summa written by Pere Reginald Garrigou-Lagrange, O.P.
- THE ONE GOD - A Commentary on the First Part of St Thomas' Theological Summa 
- PREDESTINATION
- The Priesthood and Perfection
- Excerpts from  fr. Garrigou-Lagrange OP
- Excerpts from Garrigou-Lagrange's commentary on De Eucharistia
- The Mother of the Savior
- Where is the New Theology Leading Us?

en français
- Les Trois äges de la vie Intérieure 
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure 
- La Providence et la confiance en Dieu
- L'Éternelle vie et la profondeur de l'Âme
- Les trois conversions et les trois Voies
- Le sens commun
- La synthèse thomiste
- La Mère du Sauveur et notre vie intérieure
- Articles:
  - La Royauté universelle du Christ
  - L'unique personnalité du Christ 
  - Le sacerdoce du Christ
  - Le Christ Chef mystique de l'Eglise 
  - Le Cœur eucharistique de Jésus et le don parfait de Lui-même
  - La Sainte Trinité en nous 
  - La Sainte Trinité et le don de soi
  - Les convenances de l'Incarnation et notre vie spirituelle
  - Le progrès spirituel en Marie
  - Du gouvernement royal
  - La joie d’être enfant de Dieu
  - La charité et les béatitude
  - L'efficacité de la prière
  - La Prééminence de saint Joseph sur tout autre saint
  - Comment  devons-nous nous abandonner à la Providence ?
  - Le Discernement des esprits 

en español
- Las tres edades de la vida interior
- La sintesis tomista

in italiano
- Sacerdote con Cristo
 Sacerdote e Vittima

2010. február 10., szerda

A szentmise értékei

Vasárnap a templomban találtam ezt a szórólapot. Annyira fontosak azok, amiket állít, hogy felteszem ide.

"Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.

A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.

A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.

Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.

Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.

Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.

Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.

Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.

Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.

A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.

A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.

A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!

A sátán gyengébb lesz veled szemben.

A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)

A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.

Szeretettel ajánlom átelmélkedésre!
fr. Barsi Balázs OFM"

2010. január 25., hétfő

A gyógyulás legfontosabb tényezője

Az életben gyakran azt látjuk, hogy a traumák gyakran nem okoznak sérüléseket vagy nem olyan súlyosakat, mint ahogyan azt a pszichológiai elméletek alapján várni lehetne.

A sérülések történetének ugyanis mindig van még egy nagyon fontos szereplője, akivel a pszichológia elméletek nem szoktak számolni: Isten.

Minden helyzetben ott van Isten is. Miközben megengedi rosszakat, adott esetben súlyos rosszakat (ezek egyébként jellemző módon mindig valaki szabad akaratú döntésének a következményei), hihetetlen kreativitással és elképesztő mennyiségben tesz bele minden ember életébe olyan jókat, amelyek a rosszat semlegesíthetik vagy jóvátehetik - ha az ember elfogadja azokat.

Az, hogy valaki milyen mértékben sérül, nemcsak attól függ, hogy milyen súlyos rosszak érték, hanem attól is, hogy milyen mértékben fogadja el Istentől ezeket a jókat és milyen mértékben működik ezekkel együtt.

Isten segítségének ez az elfogadása semmilyen külső dologtól nem függ, sem a trauma súlyától, sem a fajtájától sem az idejétől, sem a körülményeitől. Itt teljesen szabad, minden meghatározottságtól független párbeszéd zajlik Isten és a lélek között. Akkor is, ha valaki ennek nincs tudatában, sőt akkor is, ha az ember még Istenről sem tud.

Isten minden elképzelhető és teljesen elképzelhetetlen dolgon keresztül is újra és újra felkínálja a szeretet és a növekedés lehetőségét. Az ember ezeket akkor is elfogadhatja, ha nem tudja, hogy ezeket Tőle kapja, és ha nem látja bennük tudatosan a szeretet és a növekedés lehetőségét.

2010. január 1., péntek

A három szint

Gyakran halljuk, hogy úgy válunk önmagunkká és úgy leszünk szabadok, ha rábízzuk magunkat az érzéseinkre.

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiaeben az élet három szintjét különbözteti meg a vegetatív, az érzéki és a szellemi szintet.

A vegetatív szinthez a növekedés, a táplálkozás és a szaporodás képessége tartozik. Ez a növények szintje.

Az érzéki szinthez tartozik az öt külső érzék, a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés, valamint az a Tamás által tételezett „közös érzék” nevű képesség, amelynek az a feladata, hogy az egyes érzeteket megkülönböztesse és elrendezze. Az érzékek útján így befogadott formákat az emlékező erő őrzi meg, és létezik egy olyan képesség, amelynek segítségével ezeket az érzéki képeket kellemesre és kellemetlenre lehet szétosztani. Ehhez a szinthez tartozik végül az érzéki kívánó képesség, amely az érzékek által feltárt – és természetéből adódóan lehatárolt - jóra irányul. Ez az állatok szintje.

A szellemi szint képességei az értelem és az akarat. Ezzel a kettővel kizárólag szellemi létezők rendelkeznek. Ezek teszik az ember számára lehetővé a kultúrát, a tudományt, a művészetet, ezeken keresztül tud kapcsolódni Istenhez.

Az emberben mind a három szint megvan.

Amikor a különféle pszicho- és egyéb guruk arra szólítanak fel bennünket, hogy tegyük az érzéseinket az életünk központjává, akkor mindig az érzéki szintünkön lévő érzésekről, képekről, az érzéki szinten lévő jókról beszélnek. Azaz arra akarnak rávenni minket, hogy az életünk központját helyezzük az állatok szintjére.

2009. december 24., csütörtök

Karácsony

„Ó, Istenem, törd össze rettenetes konokságomat! ... Látom, hogy romlottságom helyrehozhatatlan, és nem látok kiutat.” (137)

„A régi ember gőgösen fennhéjázik, nem hajlandó meghátrálni, nem akar elbukni; úgy tűnik, nincs erő, amitől meghajtaná dölyfös fejét; a végsőkig ellenáll, s már- már úgy érzem, győzedelmeskedik.
Lelkem rommá lett; zokogok, mert nincs elég erőm, hogy ekkora gőgöt megalázzak.” (140)

„Pontosan látom, mi vagyok, s e tudás fényében világos számomra, hogy bármilyen figyelemre érdemtelen vagyok, legyen akár isteni, akár emberi; minden nap alászállok torz lényem szörnyű mélységeibe, úgyhogy tudom, mit érdemlek.
Ne pazarolja, atyám, kérem, ne pazarolja igazgyöngyeit e tisztátalan állatra, amely sem használni, sem értékelni nem tudja azokat; ennek a tisztátalan állatnak makk és eldobott hulladék való.”

„… Teljesen el vagyok zárva a napfénytől, nincs egy fénysugár, amely eloszlatná örökös éjszakámat; semmiségem porában csúszom, nyomorúságom sarában fetrengek tehetetlenül, mindhiába.” (145)

„Hitvány semmirekellő vagyok a Te szemedben is, a magaméban is, angyalaidéban is, megérdemlem tehát, hogy eltaszíts, elvess, elhagyj.” (146)


Ezeket a sorokat Pió atya írta önmagáról 1918 nyarán a lelkivezetőjének. Ekkor már a bűntelenség, a jóság és az Istenhez való közelség egészen kivételesen magas fokán áll - néhány hónap múlva, szeptemberben megkapja a stigmákat.

Pontosan ezért látja a valóságot. Itt ugyanis azt látja. Mindannyiunk valóságát.

Isten a Vele való egyesüléshez vezető út végén, a szellem sötét éjszakája során néhány kivételes misztikusnak megmutatta a bűnbeesett ember lelkének sötétségét. Mindannyian a szentség rendkívül magas fokán álltak és mégis mindannyian ugyanezt a sötétséget tapasztalták.

Mindannyiunk lelkében ez a sötétség van és senki nem juthat el Istenhez ilyen lélekkel.

Isten azért lett emberré, hogy kiszabadítson minket ebből a sötétségből. Ez a karácsony.

2009. november 5., csütörtök

Bármi történt is 1

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

"... Itt egy rövid idézet, amit a gyógyulás szempontjából nagyon fontosnak tartok:

"Nincs olyan részecskéje az életünknek, ami ne lenne Isten kezében; nincs olyan megmozdulása a testünknek és a szellemünknek, amit Ő ne élne át. Ő bennünk és körülöttünk van, átjárja a lélek legrejtettebb és legmélyebb alapját."1

Az egész gyógyulás ezen alapul. Isten nem csak ünnepi pillanatokban van velünk, hanem életünk minden pillanatában. Bármi történt is veled gyerekkorodban, ott volt, tud róla, a szeme előtt van most is. Átéli minden fájdalmadat és szenvedésedet. És ha akarod, akkor bármiből felépít. ..."

Ezt a néhány sort a terápia elején bátorításként írtam egy páciensnek, akit olyan durván elutasítottak, egész gyerekkorában olyan brutálisan bántalmaztak a szülei és aktuálisan olyan nehéz helyzetben volt, hogy nem hitte, ebből valaha is fel lehet állni.

Fel lehetett. Itt olvasható a terápiáról szóló visszajelzése.

1. Maria-Eugen Grialou: Ich will Gott schauen. Paulusverlag 1993. 34. p.

2009. október 29., csütörtök

Hidas-Raffai-féle anya-magzat kapcsolat-analízis

Ki ne szeretne boldog és problémátlan várandóságot, könnyű és gyors szülést, kivételesen intelligens és szociábilis gyereket.

A mai anyáknak ez már egyáltalán nem elérhetetlen álom, tudhatjuk meg a bababiznisszel foglalkozó médiából, csak részt kell venniük a Hidas-Raffai-féle anya-magzat kapcsolat-analízisben.

Egy ilyen sokat ígérő módszert érdemes közelebbről is megismerni.

A kapcsolat-analízis Raffai Jenő nagyívű elméletén alapszik. Eszerint a petesejt az anya örökkévalósági reményének a hordozója, ugyanis minden anya azt szeretné, hogy saját méhében, saját sejtjéből, saját maga szülessen újjá. Ezért az méhébe beépülni kívánó magzatot az immunrendszere hatására el akarja pusztítani, hiszen a méh az önreprodukció helye. Merthogy biológiailag lehetséges a halhatatlanság, csak az evolúció a fajt tette halhatatlanná az egyén helyett és minden nő a természetnek ezt a hibáját szeretné korrigálni. A magzat számára az anya hasonlóképpen idegen test, így ő is el akarja pusztítani az anyát. Ámde különféle internalizációs és externalizációs folyamatok eredményeképpen, amelyek a tudattalan celluláris szintű folyamatai, mégse pusztítják el egymást. Ehelyett a magzat csodákat produkál, növekedik, fejlődik, differenciálódik. Az anya viszont erre nem lévén képes, tehetségtelennek, versenyképtelennek, alacsonyabbrendűnek éli meg önmagát.

Jól értette a kedves olvasó, dr. Raffai Jenő szerint a női méh arra lenne való, hogy a nő saját magát szülje újjá az örökkévalóságra, stb. Rendes helyeken a téboly ilyen súlyos fokát mutató elméletekért a szerző hosszú és biztos intézeti ellátásra számíthat. Nálunk ez tartós és biztos megélhetést nyújt.

A kapcsolat-analízis gyakorlata méltó az elméletéhez. Hidas György tanulmánya alapján ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy a kapcsolat-analízisnek négy szereplője van: az analitikus, az anya, az anya méhe, és a magzat. Az anya az analitikus segítségével relaxált, alvásközeli állapotba kerül. Itt azt az instrukciót kapja, hogy kérje meg a méhét, engedje be őt. Ha ez megtörtént, akkor itt érintkezésbe lép a magzatával, érzelmeket, gondolatokat cserél vele. Az analitikus arra biztatja az anyát, hogy válogatás nélkül fogadja el a felbukkanó képeket, érzéseket. Ezen a módon az anya és a magzat tudattalan lélektani rendszere érintkezik egymással, és ez hozza létre a módszer által megígért nagyszerű eredményeket.

Hidas György eredetileg pszichoanalitikus, az egész módszert is mint egy pszichoanalitikus módszert mutatja be. A pszichoanalízis tudattalanon szoros értelemben az emlékezetnek azokat a tartalmait érti, amelyek felé aktuálisan nem fordul a tudatos figyelem, azaz a tudattalan nem más mint az ember memóriája.

Ahogy azt mindenki tapasztalja, az egyik ember emlékezete nem tud közvetlenül kapcsolatba lépni a másik ember emlékezetével, azaz nem vagyunk képesek közvetlenül átélni egymás emlékeit. Az anya és a magzat emlékezetének ilyenformán lehetetlen közvetlen kapcsolata tehát semmiféle terápiás eredményt nem eredményezhet.

A Hidas-Raffai féle anya-magzat-analízis úgy mutatja be magát, mintha egy pszichoanalitikus modell lenne, ilyen módon megszerzi azt a bizalmat, amit az elmúlt közel száz év során az empirikusan igazolt pszichoanalitikus személyiségfejlődési elméletek joggal érdemeltek meg. De azonkívül, hogy a pszichoanalízisben is alkalmazott terminológiához hasonló nyelvet használ, semmi köze sincs a tényleges pszichoanalízishez.

Van a tudattalannak egy tágabb értelme is, ilyenkor a tudatalatti szinomímájaként szokták használni. A tudatalatti egyszerre jelenti az embernek azt a működését, amellyel a tudatából kiszorítja, és így önmaga számára is hozzáférhetetlenné teszi azokat a tudattartalmakat, érzéseket, törekvéseket és vágyakat, amelyeket a környezete megtilt.

Erre egyrészt ugyanaz vonatkozik, mint a memóriára, hogy emberileg nem lehetséges közvetlenül átélni egy másik ember érzéseit, vágyait, gondolatait. Másrészt ha kommunikálható lenne is közvetlenül, a kommunikáció nem gyógyító, hanem megbetegítő lenne, hiszen a tudatalatti kizárólag kellemetlen és fájdalmas tartalmakból áll.

Ráadásul a tudatalatti esetében még az emlékezetnél is nyilvánvalóbb, hogy olyan funkciókról és tartalmakról van szó, amelyekkel egy magzat bizonyítottan nem rendelkezik, ezek ugyanis az emberben csak a születés utáni több éves fejlődés eredményeképpen alakulnak ki. A magzatnak egyszerűen nincs tudatalattija.

Nagyon tanulságos azt is megvizsgálni, hogyan kívánják ezt a nyilvánvalóan lehetetlent megvalósítani.

Első lépésként az anya az analitikus segítségével relaxált, alvásközeli állapotba kerül.

A cikkek mélyen hallgatnak arról, hogy mi is pontosan ez az állapot és hogy milyen módon segíti az analitikus ebben a pácienst. Ez nem véletlen, ugyanis a pszichoanalízis és az alvásközeli állapotba kerülés kizárják egymást. A pszichoanalízisben a páciens végig megtatja tudatos állapotát, az alvásközeli állapot létrehozása pedig éppen a tudatos kontroll feladására épül.

Ismét a pszichoanalízis bizalmi tőkéjével való visszaélést látjuk. Nyilván sokkal több ember vállalkozik egy olyan folyamatra, amelyet ő is tud kontrollálni, mint egy olyanra, ahol számára befolyásolhatatlan módokon manipulálhatják. Így elkendőzve azonban, hogy miről is van pontosan szó, az ember elmegy egy biztonságosnak hitt analízisbe, majd hamarosan egy megváltozott tudatállapotban találja magát.

Ráadásul azokat a problémákat, amelyekre Hidas György ezt a módszert javasolja, mind kitűnően lehet kezelni pszichoanalízissel, pszichoanalitikusan orientált és egy sor más, a páciens tudatát nem manipuláló terápiával is.

Az anya-magzat-analízisben az analitikus segítségével létrejött megváltozott tudatállapotban arra szólítják fel az anyát, hogy kezdjen el úgy kommunikálni a méhével majd a magzatával, mint egy másik teljes értékű személlyel és fogadjon el minden felbukkanó képet és érzést. S az anya tényleg találkozik ebben az állapotban egy személlyel, akivel kommunikálni tud.

"Legközelebb már a méhem beengedett, és elfogadta, hogy a babámmal fel szeretném venni a kapcsolatot... Nagyon intenzív volt... Eliza a levegőből érkezett egy ejtőernyőn. Egyébként egész végig sok látomásom volt, képek, hangulatok... nagyon sokat játszottunk, futkostunk, hintáztunk, láttunk tavat, tengert. Ezt mind-mind ő mutatta meg nekem, ő vezetett kézen fogva... Nagyon nagy sebességgel történtek az események, már annyira nagy iramban, hogy végképp elfáradtam... Akkor kértem, hogy most pihenjünk egy kicsit."

"... mivel elég nagy volt a pocakom, többen mondták, lehet, hogy itt két gyerek van, csak az ultrahangkészülék a vizsgálat időpontjában éppen nem érzékeli. Akkor azt mondta Raffai doktor, hogy kérdezzük meg tőle. Föltettem a kérdést, és akkor Flóra elkezdett nevetni. Körbenézett belül, mindenhová, és azt mondta: Nem látod, hogy egyedül vagyok?! Nem is férne el itt más!"

Kérdés csak az, hogy kivel kommunikál ilyenkor az anya. Az a gyerek válaszol-e a feltett konkrét kérdésekre, aki csak évek múlva fog megtanulni beszélni? A magzat küldi-e a képeket és a látomásokat? Erre ember nem képes.

Jobb esetben azt lehet feltenni, hogy az anya a saját fantáziaképeivel beszélget. Rosszabb esetben tényleges szellemi létezőkkel. Ezek valóban tudnak kérdésekre válaszolni, képeket, látomásokat, érzéseket képesek létrehozni az emberben. Isten angyalait azonban nem lehet így meghívogatni és kérdezgetni, ők csak akkor és azzal az üzenettel jönnek, amikor és amivel Isten küldi őket. Így meghívni csak a démonokat lehet.

Ők aztán jönnek is. Régi és jól bevált trükkjük szeretet személyek képében kommunikálni az emberrel. A tudatos kontroll feladása, a minden kép és érzés elfogadására irányuló szuggesszió nagyszerűen megnyitja számukra az embert. Különösen akkor, ha jógával vagy egyéb ezoterikus módszerekkel – amelyeket gyakran ajánlanak az anya-magzat-analízis mellé – is egyengetik kissé az útjukat.

2009. október 19., hétfő

Függés

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... Az is jó a szabad akaratban, hogy segítségével az ember meg tud szabadulni attól, hogy a múltja határozza meg.

Ha az ember egyszer eldönti, hogy elutasítja a rosszat és a jót akarja, és a problémát átadja Istennek, akkor Ő kimunkálja az emberben a jót.

Konkrétan a te esetedben, ha eldöntöd, hogy nem akarsz ezektől az emberektől függeni, ha elvágod azokat a szálakat, amelyekkel fogva tartanak téged (az a vágy hogy te szolgáltass magadnak igazságot, hogy megszerezd azokat a javakat, amelyeket úgy érzel, hogy ezek miatt az emberek miatt nem kaptál meg), hanem ehelyett Isten kezébe teszed le az életed, akkor Ő annak ellenére, hogy mi volt idáig és milyen sérüléseid vannak, megadja neked, hogy független legyél tőlük és meg tudd csinálni a saját életedet.

Azt fontos a dologhoz tudni, hogy az ember csak olyan mértékben tud független lenni más emberektől, a körülményektől, a nehézségektől, amilyen mértékben Istentől függ. Tehát olyan mértékben tudsz megszabadulni ezektől a romboló függésektől, amilyen mértékben átadod az életedet Istennek, vagyis amilyen mértékben akarsz Tőle függeni.

Azt a döntést, hogy Istentől akarsz függeni, akkor is meg tudod hozni, ha a sérüléseid miatt nem érzel bizalmat vagy kimondott haragot érzel Isten iránt. Ha meghozod a döntést, hogy akarsz Istentől függeni, akkor Ő majd megszabadít a bizalmatlanságtól és a haragtól...

2009. október 18., vasárnap

Szabad akarat

Időnként levelezni is szoktam a pácienseimmel. Ennek során néha olyan dolgok fogalmazódnak meg, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.

... még valami fontos. A gonosz úgy hat, hogy a benned lévő rosszakat erősíti meg.
Ezek végelemzésben mindig az akaratod rosszra irányulásából származnak. A gonosz nem tud arra kényszeríteni, hogy akard a rosszat, de ha te akarod a rosszat, akkor azt meg tudja erősíteni és az ehhez kapcsolódó érzéseket is fel tudja pörgetni.

Isten sem kényszeríti az akaratodat.

Azt a döntést, hogy a rosszat (bosszúállás, elégtétel-vevés, az életed kiemelése Isten kezéből) el akarod utasítani, és a jót (megbocsátás, az életed Isten kezébe helyezése) akarod, neked kell meghoznod – olyan helyzetben is, amikor a körülmények olyanok, hogy inkább kívánnád a rosszat, mint a jót.

A körülmények azonban nem kényszerítenek a rossz akarására.

Minden körülmény között szabad vagy arra a döntésre, hogy noha kívánatosabb lenne a rossz, mégis a jót válaszd.

Itt az ember gyakran vissza szokott riadni amiatt, hogy nincs elég ereje arra, hogy a jót kívánja. De a jó kívánása és a jó akarása nem ugyanaz.

A jó akarása azt jelenti, hogy az ember el akar indulni azon az úton, ami a jó felé visz. A jó kívánása pedig, hogy az ember ezen az úton elérte a célját.

Például a jó akarása azt jelenti, hogy meg akarsz bocsátani, akkor is ha tele vagy haraggal, keserűséggel, gyűlölettel és az elképzelhető legtávolabb vagy attól, hogy örülni tudj annak, ha jó éri azt, aki neked rosszat okozott.

A jó kívánása pedig azt jelenti, hogy valóban belülről tudod a megbántód javát kívánni.

Ha eldöntöd, hogy akarod a jót, akkor Isten eljuttat oda, hogy kívánd is azt. Ha azt mondod Istennek, hogy én nem akarom azt, hogy ezt vagy azt a rosszat akarjam, és kérlek add meg, hogy rossz helyett a jót akarjam, akkor az Ő erejével megerősítve el tudod engedni a rosszat és lépésről lépésre megadja, hogy kívánd a jót.

Ezt a döntést nem csak egyszer kell meghozni, hanem mindannyiszor, ahányszor választani kell a rossz és a jó között (akár napjában százszor is). Tehát, ha felmerül a bosszú és elégtétel vágya, annak a vágya, hogy kivedd az életedet Isten kezéből, akkor újra és újra meg kell hozni azt a döntést, hogy te ezeknek a vágyaknak az ellenére el akarsz jutni a megbocsátásra és oda, hogy Isten kezébe tedd az életet – és akkor Isten eljuttat téged oda. ...

2009. augusztus 11., kedd

Önmagunk legyőzése

A pap arról beszél a prédikációban, hogy le kell győzni önmagunkat, nem azt kell tenni, amit mi szeretnénk, hanem amit Jézus vár el tőlünk, amit Jézus tenne ebben a helyzetben.

A beszéd úgy állítja be, hogy az ember a vágyaival, érzéseivel azonos. Az önlegyőzés abban áll, hogy ezeket megtagadjuk és megfelelünk Isten számunkra teljesen külső és idegen elvárásainak.

Első hallásra nagyon hihető állítások. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője.

Nem vagyunk azonosak a vágyainkkal, az érzéseinkkel, sőt még a cselekedeteinkkel sem. A nyelv ezt nagyon szépen megmutatja azzal ahogy megkülönbözteti az alanyt és a birtokait: az én vágyam, érzésem, cselekedetem. Az én sokkal mélyebb és állandóbb létező, mint a vágy, az érzés vagy a cselekedet.

Isten önmagunk megtagadásával nem az én megtagadására, hanem kizárólag a bűnös vágyak, érzések és cselekedetek elutasítására szólít fel. Ezek pedig mindig idegenek és rombolóak az én számára.

Ezzel szemben semmi sincs annyira közel az én-hez, mint Isten akarata. Ő mindig az ember kiteljesedését akarja. Ezért Isten akaratának a megtétele mindig kiteljesíti az embert.

Hogy adott esetben mi Isten akarata, arra az a vérlázítóan gőgös kérdés, hogy mit tenne a helyemben Jézus, természetesen nem ad választ. Ki vagyok én, hogy Isten fejével gondolkozzak?! Nem tudhatom, hogy mit tenne Jézus. Ez csak arra jó, hogy az ember a saját akaratát Isten tekintélyével ruházza fel.

Azok a viselkedési szabályok, amelyeket a keresztények többnyire elvárnak egymástól - mindig kedvesnek kell lenni, soha nem szabad haragudni, kiabálni, stb. - gyakran hasonlóképpen nem mások, mint csoportnormák - Isten tekintélyével szentesítve. Ezeknek sokszor csak annyi közük van Isten akaratához, hogy tételesen ellenkeznek azzal.

Isten nem azt várja el tőlem, hogy soha ne érezzek haragot vagy hogy mindig legyek kedves, hanem azzal kínál meg, azt ajánlja nekem, azt teszi a számomra lehetővé, hogy élő kapcsolatban legyek Vele. S ezen keresztül teljesen átadjam és rábízzam magamat.

Ha az ember Isten akaratát keresi, akkor be kell lépnie ebbe a kapcsolatba. Minden olyan helyzetben, amikor nem ragaszkodunk a saját megoldásunkhoz, hanem valóban felajánljuk azt Neki, Isten kialakítja bennünk, hogy az érzéseink, a vágyaink és cselekedeteink harmóniában legyenek az Ő akaratával. S mindig amikor az ember ezt megkapja, megtapasztalja, hogy soha nem annyira azonos önmagával, mint ilyenkor.