Sok évvel ezelőtt olvastam Thomas Mertonnál, hogy a fák a létükkel dicsőítik meg Istent. Nagyon tetszett a gondolat, de nem értettem, hogy mit jelent ez pontosan.
Most Schütz Antal Bölcseletét (A bölcselet elemei Szent Tamás alapján, Budapest 1927) olvasom. Az általános metafizika elején az ontológiai igazságról ír:
"Az igazság ugyanis az elmének és a dolognak az egybevágósága, adaequatio rei et intellectus. Ha a dolog megegyez a maga eszméjével, vagyis azzal a gondolattal, melyet a dolog mivoltáról alkotnunk kell, akkor ontológiai igazságról beszélünk. ... Ha a gondolatunk megegyez a dologgal, vagyis ha a dolgot olyannak gondoljuk, amilyen, akkor logikai igazsággal van dolunk." (96)
Az a gondolat, amit a dolog mivoltáról alkotnunk kell, a dolog eszméje, a modern gondolkodás számára általában nem több, mint egy emberi gondolkodás eredményeképpen létrejött fogalom. Nem győzik hangsúlyozni - különösen a huszadik században, amelyben aki csak számít, hozzákölt ehhez egy verset -, hogy ez mennyire esetleges, szubjektív és relatív.
A keresztény bölcselet azonban azt mondja, hogy az a gondolat, amit a dolog mivoltáról alkotnunk kell, az Isten teremtő eszméje a dologról.
Tovább menve, Arisztotelész és Szent Tamás alapján még azt is mondja, hogy
"... minden lényben van törekvés (a tudattalanokban átvitt értelemben) elérni vagy megtartani azt a létfokot és azokat a létmozzanatokat, melyek megfelelnek eszméjének. ... Minden új létmozzanat, minden "actus" közelebb hozza ehhez az eszméjéhez, egy-egy vonását valósítja meg, egy-egy tökéletességet jelent; és ha eszméjét teljesen megvalósította, tökéletes a maga nemében ... " (98)
Amikor ez a törökmogyoró az ablakom előtt elkezdi megérlelni a barkáit - amelyekben heteken át gyönyörködöm - majd amikor elkezdi kibontani a kis új, almazöld leveleit, nem valami értelmetlen törvényszerűség megy rajta keresztül, hanem ezeken az "actusokon" keresztül eszméjének egy-egy vonását valósítja meg. Ha majd minden levelet kibontott - nincs két egyforma közöttük - és az összes szépséges ágát meghozta és az összes neki rendelt őszön megtermett minden mogyorót és a sárga minden színét magára öltötte, akkor teljesen megvalósította Isten róla alkotott teremtő eszméjét - megdicsőítette Istent.
Ha ez a világ nem más, mint megismerhetetlen véletlenek különös játéka, akkor ez a világ nem más, mint a szorongás és a káosz helye. Ha azonban ez a világ Isten teremtő eszméjének a megvalósulása, akkor itt minden fa az Ő dicsőségét hirdeti.
Most Schütz Antal Bölcseletét (A bölcselet elemei Szent Tamás alapján, Budapest 1927) olvasom. Az általános metafizika elején az ontológiai igazságról ír:
"Az igazság ugyanis az elmének és a dolognak az egybevágósága, adaequatio rei et intellectus. Ha a dolog megegyez a maga eszméjével, vagyis azzal a gondolattal, melyet a dolog mivoltáról alkotnunk kell, akkor ontológiai igazságról beszélünk. ... Ha a gondolatunk megegyez a dologgal, vagyis ha a dolgot olyannak gondoljuk, amilyen, akkor logikai igazsággal van dolunk." (96)
Az a gondolat, amit a dolog mivoltáról alkotnunk kell, a dolog eszméje, a modern gondolkodás számára általában nem több, mint egy emberi gondolkodás eredményeképpen létrejött fogalom. Nem győzik hangsúlyozni - különösen a huszadik században, amelyben aki csak számít, hozzákölt ehhez egy verset -, hogy ez mennyire esetleges, szubjektív és relatív.
A keresztény bölcselet azonban azt mondja, hogy az a gondolat, amit a dolog mivoltáról alkotnunk kell, az Isten teremtő eszméje a dologról.
Tovább menve, Arisztotelész és Szent Tamás alapján még azt is mondja, hogy
"... minden lényben van törekvés (a tudattalanokban átvitt értelemben) elérni vagy megtartani azt a létfokot és azokat a létmozzanatokat, melyek megfelelnek eszméjének. ... Minden új létmozzanat, minden "actus" közelebb hozza ehhez az eszméjéhez, egy-egy vonását valósítja meg, egy-egy tökéletességet jelent; és ha eszméjét teljesen megvalósította, tökéletes a maga nemében ... " (98)
Amikor ez a törökmogyoró az ablakom előtt elkezdi megérlelni a barkáit - amelyekben heteken át gyönyörködöm - majd amikor elkezdi kibontani a kis új, almazöld leveleit, nem valami értelmetlen törvényszerűség megy rajta keresztül, hanem ezeken az "actusokon" keresztül eszméjének egy-egy vonását valósítja meg. Ha majd minden levelet kibontott - nincs két egyforma közöttük - és az összes szépséges ágát meghozta és az összes neki rendelt őszön megtermett minden mogyorót és a sárga minden színét magára öltötte, akkor teljesen megvalósította Isten róla alkotott teremtő eszméjét - megdicsőítette Istent.
Ha ez a világ nem más, mint megismerhetetlen véletlenek különös játéka, akkor ez a világ nem más, mint a szorongás és a káosz helye. Ha azonban ez a világ Isten teremtő eszméjének a megvalósulása, akkor itt minden fa az Ő dicsőségét hirdeti.